A friss verseket mindig a lap végén keresd..!
Feledés könyve
2010. május 2., vasárnap, 20:05
Üres lap a bár.
Könyvet köt odabent
a hiány; várakozik.
Ártatlan sarkok
kérnek menedéket,
riadtan figyel a fény-
s míg a pohár menedékjoga az asztal,
a hűlt helyek székek,
páratlan a pontos idő: fél egy.
Egymaga ül a cigaretta,
ködberejti arcodat.
Felejtene a sötétség
elnyelvén a harangokat.
Üres -lélegzetet sem vesz
a fohász- marad hát
a csend: mire vársz.
Szeretés a hegyen
Marthi Anna, 2011. január 20., csütörtök, 11:25
Mórotz Krisztina - Memória Motel
verse ihlette; szeretettel Nekije
Krisztina lebegő szoknyácskád
szeretés tisztasága tiszavirága
az óceánba ömlik mosolyod meg
megremeg itt az izgalom és kulcs
a zárban és lépcsőn a láb ó mennyi
mennyi emlék zsúfolódik elmék
vándorlása a múltban-jövőben
szeretésed hangot ad és leválik
rólunk soha-nem-keresett magány
Valaha csentem volna tőled álmot
orgonán Bachot vagy népzenét
szegődtem volna a hold-karéjhoz
sodró vízesés felé eveztében ha
szikláid peremét látni véli szívem
kis csúcs nagy bukkanó nagy csúcs
kis bukkanóval elértem szirtedet
amíg piheg és szárad a testem is
beszélek hozzád szívzörej-hangon
bent kalapálják s a remegésben
sejteni fogod ámbárjaim kezdhetem
a merszem is egyetlen ábránd
fent tölteném az éjjelt ma Véled
alvó kopár és mégse érdes Testeden
holdkór
2011. március 21.
suhanni látom a holdat nagy darabban
alig emelkedőn hatalmas faágak között
bátortalan lépked a széllel és énekelne
ha lenne lába táncot járna s gurulva tán
feljut égi útján és int a napnak is - gyere
miközben óriás lángját szerény fény előzi
reggel fáradt vizenyős arcát rejtve elhiszi
álma ha egyszer odafent napként tündököl
Csók
2011. július 7.
Látod, lehetnénk egy meztelen
kézfogásból szerelem,
állhatnánk egymáshoz közel,
ajkat érintve és bőrödet,
lopódznék sóhajod felé,
hajlataidban rejtve el
megváltó pecsétként csókomat.
Réveteg vetkőző pillanat, hol
kétségek helyett szeretetben éled
egy roppant szelíd világ, pár
rezdülésnyi együtthatás, test
lélekbe fészkelő otthona.
Ámulatba ejtene egy zene, lágy
sejtnyire szétszórt hangjegy
minden porcikád, miből fülem
bársony szőnyegén a végtelen
tárulkozna, felém engednéd eddig
szavak kavicsaiból görgetett, most
szóhoz sem jutó könyörületed.