Visszanyúlt értem...
Őrzöm csendjét egy régi percnek
mely visszanyúlt értem, ismerős
emlékszel ugye - mozdulattal
ölel míg suttog: Itt az ősz...
Akkor is ősz volt, hajnalonta
a vizek fölött már kék ködök
pipáztak, és a nádasokba
susogó bánat költözött.
De a pincékben már forrt a bor,
és anyám nyugtázta meddig ér
a bor nélküli napok csöndje:
Karácsonyig tán elkísér...
Számolta még: A borjú árát
tavaszra talán visszahozza
a csűr mögött az ingyen kaszált
kerekre rakott szénaboglya.
A süldőt pedig karácsonykor
levágjuk majd, és lesz szalonna,
kolbász, és ha a tyúkok tojnak,
tojás is jut a jobb napokra.
A Jóisten majdcsak megsegít!
fohászkodott, és mondogatta
a száz imából meghallgattat
száz s elér a csillagokba.
Bár ettől még voltak szűk napok
rozsdás reményű hosszú őszök
után szegényes telek jöttek,
vékonypénzű ismerősök...
Őrzöm csendjét egy délutánnak,
mely visszanyúlt értem, és konok
emlékszel ugye - mozdulattal
ölelnek most a tegnapok...
Vers
Csapong a dallam
szavak zenéje
fonódik össze
dal fakad,
rímekbe csobbant
csodákra csordult
szívemből áradt
hang-patak.
Messzire zengő
vágyat teremtő
szavakká szökkent
gondolat
csilingelése
siet a fényre
belőlem verset
bontogat.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Szeptember
Még jószagú nyár ringatózik
vidám szelek lágy ölén
hol csiklandozó víg kacajjal
kergetőzve száll a fény.
Még nyíló virág színe csókol
mezők zöldjén lobbanást,
ha illatozva nyár-ütemre
lüktet száz szívdobbanást.
De este már, ha fülledt csöndet
sóhajt ég felé a táj
a tikkadt fákon néma sejtést
borzongat a félhomály.
A nádas hosszan eltűnődve
nézi sápadt vadvizek
remegő tükrén önnön árnyát
s nem suttog már senkinek.
A felénk lopódzó némaság
egyszer végleg itt marad,
ha hideg harmat könnyét sírja
mezőkre a virradat.
De ma még nyár van, vérben fürdő
alkonyokba ring velünk
fogyó időnk, a változás, hisz
erről szól az életünk...
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?