2010-04-26 20:32
Nyár volt, az ég fakókékbe,
A föld üde zöldbe öltözött,
Lángolt a Nap izzott fénye,
Lépkedtem az út menti fák között.
Virágillat lelkem poros szobáját járta
S kitárta a rég bezárt maszatos ablakot,
Melynek üvegén száraz barna-sárga
Levél, majd áttetsző jégvirág lakott.
A jelen táncra perdült
S a múlt itt lejtett vele,
A fejem szinte beleszédült,
Remény fátylán át a jövő derengve,
Elmosódva bár, de ő is forogva ropta,
A boldogságnak csendült víg nevetése,
….De a rideg világ, ezt mind sárba dobta,
Édesapám keze hideg, s nincs szívverése.
Fekete este lett hirtelen
Lelkem csillagtalan sötét,
Könnyeim kezére pergettem,
Reszketve suttogtam nevét,
Ágya előtt térdre esve kitört a fájdalom,
S üvöltve kiáltottam a néma égre: Miért?
…Nem tudom, hogy, de mentem a lábamon,
Vánszorogva árván, indultam papért.
2006.
2010-04-25 21:09
Apám tenyerében ott ült a nyár:
édes szemű szeder,
irigyen sárgult a kalász s a szár
a földre tett veder,
mert mézvére szétfolyt a nyelvemen
bódított a zamat,
azóta tán sohasem éreztem
ilyennek a nyarat
2010-04-09 21:36
Túl későn
talán már hiába érkeztél,
lelkem fagyba zárta
e hosszú Tél,
szívem dermedt üveg,
jégvirágot rajzolt rá a magány,
……töröld le lassan leheleteddel,
ha szeretsz úgy igazán,…..
ha nem, forró testtel ölelj, vadul, durván….
úgy mint mikor a gőzölgő rongyot,
a jeges ablaknak vágod
s én robbanok, hullok szanaszét,….
leszek örök, fájdalmas szúró szilánkod.
2009-10-11 19:01
Nem ígért nekem semmit az isten,
mikor születő testemhez a lelket adta,
fölsírva anyám karjában pihentem:
test a testtől, lélek az égtől elszakadva.
Elmúlt néhány évtized, időm fele oda
és az isten még mindig nem ígért,
létem alatt rengett ásítva a föld, rozoga
remények felett az elmúlás kísért.
Nem ígért nekem semmit az isten
mikor magához hívta szeretteim,
virágot, koszorút a sírjukhoz vittem
fejfán törtek szét kemény könnyeim.
De nem ígért nekem semmit az isten,
a felhők között elakadt gyér imám,
földre zuhant tekintettel fáradtan vittem
vézna hitem, megszédült a kereszt a kupolán.
Nem ígér semmit az isten, de egyre csak ad
szívembe szorítást, lelkembe szúró szeget,
fáradt alkonyom súlyát nyögi az útszéli pad,
hová pihenni vágyom, de talán halni megyek.
Leszakadt fényeket gyűjt az est az ég peremén
bágyadt tekintetem köztük eldobott ígéretet keres,
összekuporodva fázom a halál hideg tenyerén,
ne ígérj istenem semmit, semmit, csak szeress!
janus, h, 2010-04-05 17:30
Zuhanó fénye ívet rajzol
átszúrva egy esti felleget,
mit a szél a Hold udvarából,
dühödt erővel kikergetett.
Bámulod múló ragyogását
közben földbe csapódik teste,
elfordulsz, vesztette varázsát
csak kő, mit leejtett az este.
janus, k, 2010-04-06 21:55
Talán majd ma eldobom a tollam,
keserű erővel kőhöz vágom,
hiszen nincs már semmi, hogy leírjam
víg kedvem sincs, vagy csak nem találom.
Ha tintája a földet kékre festi,
akár halott remény kicsordult vére,
talán majd agyam az írást felejti,
ihlettől, rímtől szabadulok végre.
Mára kín lett a vers, mi fejemben verdes
hisz már megszületése előtt rég halott,
lelkemnek szószele legyen nyugodt, csendes,
de ne fájjon, ha a költészet itt hagyott!
Talán sosem volt velem s az enyém
a líra tolla, a múzsák csókja?
Giccses badarság minden költemény,
s csak a betűknek voltam bolondja?
….tudom, gyémántok között, voltam én a szén.
janus, sze, 2010-03-24 09:03
Nem tudom
alkony lesz-e majd
vagy nyújtózó hajnal,
mikor testem börtönéből
lelkem tovanyargal,
zörgő avart zavaró szél
űzi a poklok kapuján
vagy virágporos szellő
fényes égi útján
…nem, nem tudom….
… a doboló rabszolga
a bordarácsok alatt,
ha elveszti ritmusát
s az ütem félbeszakad,
lesz-e majd ki könnyeit
mellkas cellájára szórja,
ököllel görcsösen üti a rácsot,
hogy újra ritmusba hívja
….nem, nem tudom…
…fénytelen pillantásom
mi semmibe vesző
mikor véget ér
visszavonhatatlanul
e földi útvesztő,
lesz-e ki
tenyerével lecsukja,
s ki fejfámat
hideg síromba szúrja…
…nem, nem tudom….
De legyen hajnal,
ragyogó éjszaka
mikor mellkasom ernyedt
szívemre zuhan,
azt tudom, hogy írnék még ott is,
akkor is, mikor a halál
kaszája hangtalan suhan…
…tudom, ezt tudom.
janus, szo, 2010-04-03 08:40
A félhomály ágyából
lebben az álom
nyújtózó csendünk
búcsúzni készül,
könnyem csordul
puha pilládon
ébredő arcod
napfénytől szépül.
Szemed réséből
tekintet kúszik
büszkeség szárítja
eltitkolt könnyem,
szívem bár szíveden,
de közelebb bújik,
érzem, hogy a világ
nélküled nincsen.
janus, cs, 2010-04-01 09:52
Ha majd nélküled
érkezik az est,
s vendégül a
magányt láthatom,
ha lelkembe a múlt
keserű emlékeket fest,
ecsetéből lecseppen
a szétfolyó fájdalom,
ha hideg földön ülve
álomba zuhanva,
ujjam görcsösen
markolva magamba
neved mormolom,
ha ébreszt a hajnal
pacsirta hanggal
s élni hív,
hogy megyek-e nélküled?
Még nem tudom.
Szavakon agyalok:
legyenek magyarok
s ha összeáll a sor
végén rím zakatol,
lüktet vagy andalít
néha tán felvonít,
bár ez nem kő-szabály
de írnom, így muszáj.
Petőfi, nos igen
ő írt ó (!), rímesen
mily kőkori séma
mondhatni tök béna.
Gondolja az, ki ír
csak úgy, mert karja bír
tollat vagy ceruzát
dobja a szót, lazát.
Nem baj,ha épp obcén
különb van a WC-n,
újszerű közli ő
a nagy modern költő,
hisz bátor a tette
biz’ papírra kente
mi másoknak szégyen
s feszít, mily vitézen.
De van ám más költő
olyan ö.. lődörgő,
ki csak szavakat hány
a hó-lapra, silány
szókupac szerűen,
nulla - mondom szűken.
Nincs benne hasonlat
nincs kép, mi megmozgat,
sem egy metafora,
de az agyam forr a
gondolattól: ez vers?
Próza, annak is nyers.
És ő okít írni
„ezt így csináld, így ni”
Mert ő nagy poéta
alatta ranglétra,
lenn mindenki kezdő,
szó-koldus tepertő.
Írj verset, de az legyen!
Büszkeség képeden
magában oly kevés,
a vershez révedés,
álom, kín, szenvedés
kell és csók, ölelés.
De nem, ez sem elég
ha benned csupán ég
a költői véna,
légy kitörő Etna,
olvadjon a lapra
lelked minden hangja,
de úgy, hogy ki olvas
üvöltsön, mint ordas
ha fagyos télről írsz,
hát így írj TE, ha bírsz!
Nem kell rím sem, biz’ nem
csak mit írsz, vers legyen!
Szabályos szó-tagszám
táncoljak ritmusán,
vagy csak legyen szabad,
mint szűz havon a vad
ott hagyott lábnyoma,
de meséljen, hogy a
szem ne betűt lásson,
te- lényedbe rántson
versed minden sora,
érezzem, ha fúj a szél
s égesse szemem pora!