Te vagy nekem
a harmatos hajnal
fűszálon a zúzmara
komor égen vándorfelhő
s elkísérsz haza
smaragd réten langyos szellő
az égen a tűz maga
pipacstenger izzó partján
a nyár illata
s te vagy nékem ősz palástja
aranyszínbe el suhansz
álmot lehelsz fáradt szememre
virrasztani nálam maradsz
te vagy az ki gyámolítsz
ha nem találom önmagam.
tiéd vagyok téged imádlak
áldalak URAM..
sorsfordulo
2008. október 03., 10:15:52
***
***
Ma nem tudom miért, de rossz a kedvem
Ma két karral ölel a fagy
Nem tudom miért, miért csak fázom
mikor tüzével simogat a Nap.
Ma nem tudom miért, de csöndre vágyok
Ma belém hasít a fájdalom
Nem tudom miért, csak szürkét látok
Ma a lelkem fáj nagyon.
Ma nem tudom miért, de kabátot öltök,
Pedig verejtékezik homlokom.
Nem tudom mi, de elszakadt
ma cserbenhagyott a bizalom.
S ma fél évszázad igazsága éget
itt kéne hagyni az egészet
a világot mi rám telepszik
csöndben tűrök ő veszekszik.
Pókhálós évek fehérre festik
Hajkoronám dérrel vetekszik.
Ólomsúlyával ráncoltak az évek
Itt kéne hagyni az egészet.
Ma nem tudom mi történt velem
Ma átgondoltam az életem,
De gondolok inkább egy merészet,
hogy csak álmodom az egészet.
_____________________________________
A verset megzenésítette és előadja Karády István
Meghallgatásához kattints ide!
A verset szerzői (Copyright) jogok védik. A továbbpublikálás, megosztás a szerző előzetes engedélyéhez kötött. Forrás: http://www.artpresszo.hu
Féltem az embert ki védtelen,
a szomjazó röget a réteken.
Szeretem a párját hívó gerlét,
a mostohán burjánzó cserjét.
Szeretem a patak csobogását,
tavaszthozó ibolya nyílását,
a tűző napnak égető sugarát
az őszi levél zörgő zsugorát.
A bőrömet cirógató szelet,
Talpam alatt a csikorgó telet.
A kérges kezű öregeket,
kik emlékekből élnek,
a tiszta lelkű ifjakat,
kik még remélnek.
Rőt vadakat fosztott földeken,
a fának gyümölcsét, mi megterem.
Úgy, ahogy van: ezt a várost.
A déli harangszót,
a szívet, mely magányos.
Másnak keserédes,
mégis méz nekem,
azt, hogy szerethetek,
ez ajándék nekem.
Ma csillag leszek
az éj köpenyén
vagy korhadt fán
tákolt fészek.
Útszéli krisztusok testén'
rozsdamarta lélek .
Hajnali harmat
a pusztaságban,
hűs fák között
halk nesz leszek,
holnap az elvetélt mában
észrevétlen,
de ott leszek.
...
Szellő lennék
tűző napban
megmártóznék
patakhabban
tarka mező
lepke szárnya
égbolt ékes
szivárványa
virág lennék
illatfelhő
szurokégen
csillagernyő
pillekönnyű
hópelypárna
haldoklónak
puha ágya
hajléktalan
menedéke
háborúra
világbéke.
Saját mocskában ringatózik
Bűzös minden félszava
Vérszagú kocsmák nyálkás zuga
Léte egyetlen otthona
Bebábozódott lélek tükre
Egy új remény látomása
Nincs ki, visszanézzen rá
Csak önmaga rémült mutánsa
Ezüstszínű ökörnyál ringatózik
Kiszáradt gyűrött homlokán
A mámor köszönt rá diadalmasan
S mindennap jó reggelt kíván
Hanyag eleganciával nyúl
Minden otthagyott pohár után
Megint győzött az alkohol
Az újabb részeg délután
Fájdalomtól sajog a gyomra
Üresen kong, mint a nagyharang
Szürke halomba összerogyva
Átkarolja egy égi hang
Nincs aki, megsirassa őt
Csak a sáros ég könnye szakad
Hófehér angyal kíséri
Utána gyomos domb marad
sorsfordulo
2010. február 04., 07:36:35
Álmokat kergetek
perzsel az ágyam,
görcsösen ölelem
csonkaszárnyú vágyam.
Fátyolölelésed
selyem testemen,
megdermedt az álmom
jégleheleteden.
http://dunapart-cafe.net/index.php?page=wrshow&id=24852&catid=main
Rám telepedett:
polipkarjával
vonszol a múló idő.
Történelmet rajzoltak
kezemre az évek.
Hajam:
kóbor lepke fehér szárnya,
fél évszázad sápadt virága.
Testem:
korhadó fa,
tarajos mező.
Évgyűrűit lelkembe véste
a könyörtelen idő
sorsfordulo
Rendhagyó nap, tavasz a télben,
galambok hada morzsát csipeget.
Arrébb egy kukát túr elnyűtt ruhában
bozontos hajú embergyerek.
Tűsarok kopog a zsúfolt téren,
elegáns kabát a földig ér.
Amott a tér egyik szegletében
valaki szerényen utca-zenél.
Megáll mellette sok kíváncsi ember,
a befőttes üveg dalra fakad,
két rövid pálca a zenész kezében,
vízkottájával , békességet ad.
A Monti csárdás, s más ismerős dallam…
Ezüst bőröndbe koppan a pénz.
Köszönöm mondja, s játszik tovább,
szívből teszi az utcazenész.
Nincs sok ideje, előre lép,
hallgatná tovább a furcsa zenét…
Finom kezével a lelkét is adja,
Ötszázas lapul az ezüstdobozba’.
Egyszerű színpad, de meseszép,
dajkálja napjaink jaját.
Egyetlen ember feledteti
ezernyi másik bánatát.
Tiszteld koncertjét, állj meg mellette!
Tehetné másként, de hálánkból él.
Boldog, ha csattan sok tenyér felette,
az élte, ha nekünk utcazenél.
sorsfordulo
http://dunapart-cafe.net/index.php?page=wrshow&id=10621&catid=main