Légy minden

Légy a csend szavaim között.

Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.

Sóhaj, páradús reggelen,

a csók elernyedt testemen.

Remény, ha keserű száj ontja szennyét;

otthon, mely a Mindenségtől megvéd.

Láz: forró, perzselő.

Nő, anya, tiltott szeretőm.

Jagos István Róbert

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:

A kód nem működik...

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

Belső zaj

Nem koldulom én mások jóindulatát. 

Én is csak akkor adok, ha a szív is úgy akarja.

Tintám színe olykor vörös mint a vér 

s a finom lelkű urakat bizony felkavarja .

Fogják fejüket, inastól remeg a kéz .

Sárga fogak mélyednek aszalódott vén ajkakba.

Ördögöt rajzoltam a ház falára:

Lassacskán bealkonyul az agg varjaknak

Nosza , hát haljon meg a nap!

Majd én tüzet gyújtok.

Máglyára vetett soraim fényt mutatnak majd

az égen, mint csillagok fénylenek,

s mennyei zene lesz a belső zaj.

2010. október 18.

Egyszer majd lent maradok

Egyszer majd lent maradok én is -

kövekkel és földdel fedve

férgek lakomájaként,

de addig még van néhány hajnalom,

hogy kakassal kukorékoljak

s villamosként csengessek,

vagy gépként zúgjak

ipartelepek fölött

hajtva a napot gondolatostorral,

hogy ebbe a dagonyába Isten,

csak hágni költözött.

Sáros dúvadként, ahogy én is,

törünk köveket egymás hátán.

Ribancnak öltözött anyám

angyali hangja hány slejmet

s Urunk száján habcsókra lel.

Én is leltem életemben -

kínt, korbácsot, árulást.

(Hátamból hasított szíj fogva tart.)

S mint őrült, veszett kölyök,

fogatlanul a teremtő kézbe kényszermar.

Szopom, szívom a kérges bőrt.

Szőr lepte meddő rés a lét.

Karmaim vájom sárba, hájba

- megsárgult csonton

kiszáradt méhlepény.

Egyszer majd lent maradok végleg,

de most ások és világot égetek.

Ajkadba harapva dúdolok,

atyám, üszkös halotti éneket.

Jagos István Róbert

(2010. szeptember 29.)

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:

A kód sajnos nem működik..

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

Jagos István Róbert

(2010. szeptember 17.)

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:

A kód sajnos nem működik..

Tetszik a vers?

Oszd meg az iWiWen!

Oszd meg a Facebookon!

Fekete álom

2010. június 18. 

Meg-megvillanó fekete álom,

ha kell, a szívembe zárom

emléked törött darabjait,

s bennem ragyognak majd,

amíg élek és utam tart,

mint égboltom csillagai.

Még néha félek

Még néha félek

Amikor gyerek fejjel

meséket hittem,

s két kezemmel

kantákat vittem,

nem gondoltam

milyen egy érzés,

mikor anyám okozza

a legnagyobb vérzést

szívemben és számban egyaránt.

Nekem ezt hozta titkon a mikulás.

Torkon ragadott

a részeg élet.

Anyám képében

jött a végzet.

Apám meg messze

valami kínpadon,

motyogta magában:

Egyedül vagyok.

Én is és akkor mi van?

Adtam én is,

amit nekem adtak.

Pofont, élcet

és akkor mi van?

Magamból csak annyit adhatok

amit ősök, belém raktatok.

Azért, nem csak

verést kaptam.

Néha az öledbe,

fejemet hajtva

szipogtam át az éjszakát,

mint kisgyerek,

ki megnyugvást talál.

Pedig már felnőttként

írom soraim.

Egykor volt

fű és kokain.

Nagyon sok dolog az életben.

Tártam az ajtót szélesre,

hogy jobban kilássak

magamon.

Volt úgy hogy megyek,

de döntöttem: Maradok.

Mert amíg hiányzok másnak,

fiamnak, társnak,

a világnak ezzel, igenis tartozom.

Láttál már engem meggyötörten.

Nem szégyen az ha összetörtem

minden álmom

és a számon reszketve

tör ki a szó: Sajnálom.

Mert a lényeg

hogy belátom hibám

és ha vitát szül, vádlottá válva

sem teszek lakatot a számra.

Kimondom hát még egyszer:

Sajnálom.

Az igazamért, viszont

harcolok bátran,

még ha éles szálka

is vagyok más szemében.

Mindig belenézek

mindenki szemébe,

mert nem tudhatom

mi rejtőzhet a zakó mellényzsebében.

Talán kés, talán revolver.

Álltam szembe velük nem egyszer.

A reszkető kéz bizonytalan.

Amikor nem számítasz rá,

meghúzza a ravaszt.

Manapság már lenyugodva élek,

de vannak napok

amikor félek

tőled, az italtól,

attól a homályos alaktól,

aki a tükörből

mosolyog rám,

miközben pár

sort vetve

nyomot hagy

a papír legalján.

Még néha félek.

Jagos István Róbert

2010. május 29., 11:17:35

Csendes balkon

Tévúton ébredt a fáradt alkony

Az idő változást pereg

Elmúló remény e csendes balkon

Hol az ember néha elmereng

Szél borzol bizonytalanságot

Hajamba túrja érveit

Szememben időz zord magányom:

Így folynak el ifjú éveim

Jagos István Róbert

2010. április 12., 11:02:37

Megmaradok: Írta Zudai Bolka

Infúzióként csepeg minden korty itt.

Egyre jobban vagyok ahogy elfogy a sör -

mellettem meg az őrült Jagos kortyint,

viselnem kell míg megjön a nőm.

Majd beteg leszek, ha eljő a másnap.

S ha látogatnának azt mondom: gyertek.

Fejem körül sárga kiscsibék szállnak,

s szódával tisztul sör-borhabos lelkem.

Úgy érzem végül megmaradok.

Megmaradok így huszonkettő után -

megmaradok már csöndben mint azok

kik olvasnak - mint birka az ólban - bután.

Mert infúzióként csepeg minden korty itt.

Egyre jobban vagyok ahogy elfogy a sör -

mellettem meg az őrült Jagos kortyint,

Viselnem kell míg megjön a nőm.