Alíz levélnaplója

2010.09.11.

a Kertben jártam... A friss hajtások vágyakozva gondoltak a lágy, permetező esőre. Ők még nem érezték, mégis tudták az éltető erejét. Nap nap után kukucskáltak az égre és sóváran lesték a lustán hömpölygő felhőket. Halovány levélkéiket csendesen rezdítették benne fohászuk kérlelte az éltető cseppeket. De a felhők le se tekintettek, nem törődtek az egyre szomorúbb növényekkel. Vidáman kergetőztek vagy lustán álmodoztak a magasban. Egyre kopogósabb, szárazabb, repedezettebb lett a föld. Már nemcsak a növények sírtak a vízért. Minden hiába. Másutt szakadt, áradt, a folyók kiléptek medrükből, az ár mindent elsodort ami útjába akadt. De azon a területen csak a szomjúság lakozott, akár a lány kitárt combjai között, ahol csak a magány lehelete kutakodott nagy merészen... A hajtások lassan fonnyadni kezdtek. Majd az élet elszállt gyenge testükből és száradtan meredeztek a dölyfös felhők felé.

2010.08.14.

én szerelmesem

elfogyok nélküled

sápad a hold

tévelyeg a vándor

még a csillagok is bujdokolnak

hova lett az út

mi együtt vitt

tejút fehérje foszlik odafent

kinyújtom kezem

lábujjhegyre emelkedem

hol az a láthatatlan szál

mi összefont minket gondolatban

nincs test

és mégis van fájdalom

a lélek valahol bolyong

vagy nem is tudom

mi ez ami mégis

mégis úgy vonz

2010.08.13.

képzavar..

rőt emlékek

virágtalan csokra

pántlikát kötött a hajamba

úszó hajam lebeg

út az égbe

foszló álomtenger

elmentél

dehogyis

hisz meg sem jöttél

fáradt vagyok

tegnapok melegébe

csomagolnám magam

de se tegnap se meleg

merre jársz

kinek ajkán muzsikálsz

kit ölel hangod

kit ringat szép szemed

sír bennem egy buta emlék

vagy mit képzelek

hisz nem történt semmi sem

csak az életed voltam

de akkor most te hogy vagy...

hajnalban veled ébredek

s rögtön bilincs szorítja a fejem

tán a fájdalom kovácsol köré pántot

hogy szét ne hasadjon

szeretnélek

szerettelek volna

de szeretni nem tudom mit jelent

eltévedek az érzések között

elromlott a potméter

digitálist meg nem veszek...

divat

kókler

jó szó

mint a sóher

no meg a kóser

bohringer

szegény

de szeretem

ő meg szenegált

a beste

de nem

dehogy

csak hívja őt is Afrika

mint engem

német tiszt

francia nő

lamur

vagy erőszak

egyre megy

bizony

én csak tudom

született egy gyermek

Istenem, kegyetlen az élet

pedig nem

oh mennyire

de mit is mennyire

gyere gyere

köss rám színes pántlikát

szép szavaid rengetegéből

keskeny csík

tán utat mutat

hajam vele lebben

és akkor tán még nem leszek kékítő az égben

de így

minden nap nélküled újabb sötétség

mint a félvak kiskutya

és a teljes vak kisbogár

a cirmos cica,

ki csak a hangom ismerte

és futott édesen

ha hallotta

de az anyja elvitte valahova

soha többé nem láttam

nem láttam

mint téged

soha soha

keverem a szavakat

keverem

az életem

édes káosz

édes szerelem

csak úgy ne fájna

gyere

oh gyere

ahogy akkor

nem is rég

mi mégis ezredév

én egyetlenem

hétköznapi ünnepem

szakadó korc

ballada

románc

nélküled hogy lehet

hogyan is lehet

visz a láb

hajt a szív

és mégis

és mégse

elmentél...

2010.08.12.

mindegy

minden mindegy

eltörtem

szilánkosra

ragaszthatatlanul

kék kínai porcelán váza

porcelánkék

kék-szomorú kék

kék maga a bánat

miért is lenne akkor a béke színe

kék az ég

s tükröződik a vízen kéksége

hát kék a víz

minden kék

összenőtt kékek

elveszett a tér

elveszett minden

halál kering

keringőt jár velem

velem

öleli lágyan derekam

szerelmesen suttog a fülembe

hűséges lesz hozzám

ő lesz az egyetlenem

és én az egyetlenje....

megváltó énem

halhatatlan lesz a világ

borzalom

elég volt

kilépek

senki nem oldhat fel

elment Ő

elvitt engem

nem találok magamhoz vissza

nélküle bár minden van

még sincs semmi

csókos halál

zárd le szemem

puha csókod érintsd...

vajon mit??

elég

ég el

égj el

Gangesz

lángoló feleség elevenen

2010.08.12.

aszalt szőlő

aranyos szemek

ragyognak

fénylik a nap

bor csurran

kristálypohár

táncol a fény

illanó remény

szerelem

lágy ütem

nyírfák

mindig is nyírfák

oh azok a piros fejfák

szegény kicsi katonák...

mazsolabor

mazsolaszem

szem

ragyogó szempár

szeress engem

oh szeress engem

ne mondd

oh ne mondd

hogy vége

még ne

szeretem a nyírfát

de még hadd ne pihenjek

örök álmot alatta

szeress engem

hisz szeretsz

miért

mondd miért mentél

mégis el

szavad szegve

miért is nem szoknyám

látod foszlik

szegted volna....

elmentél egyetlenem

farkas vonyít

szemében esthajnal könnyek

oh szép farkas

segíts engem

2010.08.12.

felpolcolt magányom

neked kínálom

rakd tele a tieddel

együtt tán erősebb

vagy végleg leszakad

ki tudja

melyik lenne jó

van-e végleges

ha minden változik

a halál sem lehet az

ellentmond valami nagy rendnek

s ha minden visszatér

az origóba

akkor majd megint

vagy újra találkozunk

én egyetlenem

aki mégsem lehet sosem enyém

nincsenek birtokok

mindig is tudtam

tárgyaktól fosztott lét

tárgy...

nem véletlen a ---

milyen is van a tárgynak

fogalmak

oly elvontak

ki tudja

meg minek

hát nem egyszerűbb

csak

illatosan nyílni

s mi hívogat félreérthetetlen

szerelem

illatszerelem

illatcsapda

jaj szegény szerelem

hát csoda hogy fáj

2010.08.11.

monoton egyhangúság

pirosló lázrózsával átfestem

tékozló térdeplő mosolyom

alulról néz fel álmélkodón

semmit nem értek

maradok magamnak

ahogy születtem

és ahogy haltam

örök magány a sorsunk

néha csapódunk valakikhez

hogy annál magányosabb legyünk

monoton egyhangúság

szavak hazug illatával bolondítom

becsaptam magam

lámpagyújtogató voltam

de eltörtek a lámpák

és én mégis mindig arra járok

nyújtom fel karom

gyújtom a semmit

maradtam ahogy születtem s haltam

teljesen egy szál magam