2010.09.11.
a Kertben jártam... A friss hajtások vágyakozva gondoltak a lágy, permetező esőre. Ők még nem érezték, mégis tudták az éltető erejét. Nap nap után kukucskáltak az égre és sóváran lesték a lustán hömpölygő felhőket. Halovány levélkéiket csendesen rezdítették benne fohászuk kérlelte az éltető cseppeket. De a felhők le se tekintettek, nem törődtek az egyre szomorúbb növényekkel. Vidáman kergetőztek vagy lustán álmodoztak a magasban. Egyre kopogósabb, szárazabb, repedezettebb lett a föld. Már nemcsak a növények sírtak a vízért. Minden hiába. Másutt szakadt, áradt, a folyók kiléptek medrükből, az ár mindent elsodort ami útjába akadt. De azon a területen csak a szomjúság lakozott, akár a lány kitárt combjai között, ahol csak a magány lehelete kutakodott nagy merészen... A hajtások lassan fonnyadni kezdtek. Majd az élet elszállt gyenge testükből és száradtan meredeztek a dölyfös felhők felé.
2010.08.14.
én szerelmesem
elfogyok nélküled
sápad a hold
tévelyeg a vándor
még a csillagok is bujdokolnak
hova lett az út
mi együtt vitt
tejút fehérje foszlik odafent
kinyújtom kezem
lábujjhegyre emelkedem
hol az a láthatatlan szál
mi összefont minket gondolatban
nincs test
és mégis van fájdalom
a lélek valahol bolyong
vagy nem is tudom
mi ez ami mégis
mégis úgy vonz
2010.08.13.
képzavar..
rőt emlékek
virágtalan csokra
pántlikát kötött a hajamba
úszó hajam lebeg
út az égbe
foszló álomtenger
elmentél
dehogyis
hisz meg sem jöttél
fáradt vagyok
tegnapok melegébe
csomagolnám magam
de se tegnap se meleg
merre jársz
kinek ajkán muzsikálsz
kit ölel hangod
kit ringat szép szemed
sír bennem egy buta emlék
vagy mit képzelek
hisz nem történt semmi sem
csak az életed voltam
de akkor most te hogy vagy...
hajnalban veled ébredek
s rögtön bilincs szorítja a fejem
tán a fájdalom kovácsol köré pántot
hogy szét ne hasadjon
szeretnélek
szerettelek volna
de szeretni nem tudom mit jelent
eltévedek az érzések között
elromlott a potméter
digitálist meg nem veszek...
divat
kókler
jó szó
mint a sóher
no meg a kóser
bohringer
szegény
de szeretem
ő meg szenegált
a beste
de nem
dehogy
csak hívja őt is Afrika
mint engem
német tiszt
francia nő
lamur
vagy erőszak
egyre megy
bizony
én csak tudom
született egy gyermek
Istenem, kegyetlen az élet
pedig nem
oh mennyire
de mit is mennyire
gyere gyere
köss rám színes pántlikát
szép szavaid rengetegéből
keskeny csík
tán utat mutat
hajam vele lebben
és akkor tán még nem leszek kékítő az égben
de így
minden nap nélküled újabb sötétség
mint a félvak kiskutya
és a teljes vak kisbogár
a cirmos cica,
ki csak a hangom ismerte
és futott édesen
ha hallotta
de az anyja elvitte valahova
soha többé nem láttam
nem láttam
mint téged
soha soha
keverem a szavakat
keverem
keverem
az életem
édes káosz
édes szerelem
csak úgy ne fájna
csak úgy ne fájna
gyere
oh gyere
ahogy akkor
nem is rég
mi mégis ezredév
én egyetlenem
hétköznapi ünnepem
szakadó korc
ballada
románc
nélküled hogy lehet
hogyan is lehet
visz a láb
hajt a szív
és mégis
és mégse
elmentél...
2010.08.12.
mindegy
minden mindegy
eltörtem
szilánkosra
ragaszthatatlanul
kék kínai porcelán váza
porcelánkék
kék-szomorú kék
kék maga a bánat
miért is lenne akkor a béke színe
kék az ég
s tükröződik a vízen kéksége
hát kék a víz
minden kék
összenőtt kékek
elveszett a tér
elveszett minden
halál kering
keringőt jár velem
velem
öleli lágyan derekam
szerelmesen suttog a fülembe
hűséges lesz hozzám
ő lesz az egyetlenem
és én az egyetlenje....
megváltó énem
halhatatlan lesz a világ
borzalom
elég volt
kilépek
senki nem oldhat fel
elment Ő
elvitt engem
nem találok magamhoz vissza
nélküle bár minden van
még sincs semmi
csókos halál
zárd le szemem
puha csókod érintsd...
vajon mit??
elég
elég
ég el
égj el
Gangesz
lángoló feleség elevenen
2010.08.12.
aszalt szőlő
aranyos szemek
ragyognak
fénylik a nap
bor csurran
kristálypohár
táncol a fény
illanó remény
szerelem
lágy ütem
nyírfák
mindig is nyírfák
oh azok a piros fejfák
szegény kicsi katonák...
mazsolabor
mazsolaszem
szem
szem
ragyogó szempár
szeress engem
oh szeress engem
ne mondd
oh ne mondd
hogy vége
még ne
szeretem a nyírfát
de még hadd ne pihenjek
örök álmot alatta
szeress engem
hisz szeretsz
miért
mondd miért mentél
mégis el
szavad szegve
miért is nem szoknyám
látod foszlik
szegted volna....
elmentél egyetlenem
farkas vonyít
szemében esthajnal könnyek
oh szép farkas
segíts engem
2010.08.12.
felpolcolt magányom
neked kínálom
rakd tele a tieddel
együtt tán erősebb
vagy végleg leszakad
ki tudja
melyik lenne jó
van-e végleges
ha minden változik
a halál sem lehet az
ellentmond valami nagy rendnek
s ha minden visszatér
az origóba
akkor majd megint
vagy újra találkozunk
én egyetlenem
aki mégsem lehet sosem enyém
nincsenek birtokok
mindig is tudtam
tárgyaktól fosztott lét
tárgy...
nem véletlen a ---
milyen is van a tárgynak
fogalmak
oly elvontak
ki tudja
meg minek
hát nem egyszerűbb
csak
illatosan nyílni
s mi hívogat félreérthetetlen
szerelem
illatszerelem
illatcsapda
jaj szegény szerelem
hát csoda hogy fáj
2010.08.11.
monoton egyhangúság
pirosló lázrózsával átfestem
tékozló térdeplő mosolyom
alulról néz fel álmélkodón
semmit nem értek
maradok magamnak
ahogy születtem
és ahogy haltam
örök magány a sorsunk
néha csapódunk valakikhez
hogy annál magányosabb legyünk
monoton egyhangúság
szavak hazug illatával bolondítom
becsaptam magam
lámpagyújtogató voltam
de eltörtek a lámpák
és én mégis mindig arra járok
nyújtom fel karom
gyújtom a semmit
maradtam ahogy születtem s haltam
teljesen egy szál magam