(egy)
Pőre ágak nyújtóznak a víz fölé
már nem rejt árnyuk nyári titkokat
rózsaszínben fürdik most a part
hátát mossa a szelídkék alkonyat
a gazdátlan öreg csónak megtelt vízzel
s a hajdani csókok ringlószilvaízzel
és szénaillattal még kísértenek,
álmos béke és csendesség
lakozik szívemben, elkerülnek végre
a szorító árnyak, sötét kísértetek.
Kihűlt a bánat, a vágy, a vérbő indulat ;
inkább csak azt bámulom mélán,
ahogy az unatkozó kölyök
ágat farigcsál a ballagó szekéren,
a zizegve zötykölődő szénabálán.
(kettő)
A távolban hajókürt szól,
mintha engem hívna,
és gyorsvonat zakatol
a fényes síneken,
aztán csend lesz végre újra,
még a parti hullám is elpihen.
Csak apró, meghitt zajok,
csak intim tájlüktetések
hallatszanak,
lám, itt a bandázó balin
a homokpadra szorít
egy csapat kishalat ;
burványt kever a sok hal
jut bőven zsákmány,
mohón nyelt jó falat.
(három)
Ködfolt úszik a folyón,
sejtelmes- puhán,
füstszaggal keveredve,
mit átvesz a ruhám
míg tuskón üldögélve
a víztükröt bámulom.
Fáradtan ül mellettem
az októberi napom,
jó, hogy a lábam most
kinyújtóztathatom.
Az alkonyat körülvesz
mint egy rablóbanda,
fülembe reccsen
a hajlongó füzek hangja,
egy letört ág csonkja
némán fenyeget
ijedten tovaúszó
szürke felleget.
(négy)
Vontató küszködik
a vízen, árral szemben.
Elgyötört motorja
zsémbesen dohog.
A hajó kutyája
egy rövidet vakkant,
mint aki köszön,
és jelzi, itt vagyok!
A hajókonyhán már
fő a vacsora…
bögyös asszonysággal
évődik ura, míg piruló
hagyma otthonszaga száll
és a bóják közt
átevickél a két uszály.
Hazaindulok, mert
gyomrom már korog,
talpam alatt kavics,
tört üveg csikorog.
A domb felett
a kormos varjak
kárognak, keringenek.
Kemény lesz a tél,
mondják bólogatva
a kocsmában üldögélő
öregemberek.