Embedded Files
Wang Fu-nak
Bölcselkedni az élet értelméről szavakban, 'mondd, mit érlel'?
Örömmel fogadnak szüleid, mint a kisdedet, még ha véletlen szerettek életre.
Lefotóznak, ahogy nősz, fejlődsz, okosodsz, s már zsákot is cipelsz,
Csörgőt adnak kezedbe, hogy rázzad, zajt csapsz, hogy rád figyeljenek.
Emlékezni nem fogsz, mi s hogyan történt veled, de mesélsz,
S hisznek neked, mint Háry Jánosnak, mert szép, ami igaz nem lehet;
Simogatnak szavakkal s dicsőítenek, oh, mily bölcs, ki csak puszta képzelet;
Éveid fagyűrűkben sokasodnak, s minél többet tudsz, annál üresebb leszel.
Génekről szólsz, őseidből lettél te is eggyé. Belőled friss ágak hajtanak.
Az ember tragédiája
Korán kelek, le se fekszem,
félek, ma engem temetnek,
olvasnám a nekrológom,
írjam meg én? jobban tudom!
Meghalt! elment! elhunyt! - szörnyű,
sír a család, s megkönnyebbül;
végül is halni születtünk,
csak hogy korán lesz-e végünk,
vagy kapunk még haladékot -
magunk zárhassuk a kaput.
Mi a korán, mi a késő?
Minden mi él, az egyenlő.
Csecsemő is nyugszik sírban,
öregembert víz sodorja...
Van ki tudja, mindez miért?
Kitaláltuk Isten nevét.
Viharban
Szürkül az égbolt, gyűlnek a felhők,
sercen a szikra az ég szövetén,
nyögnek a lombok, reccsen az ág is,
sípol a féktelen északi szél.
Szárnysuhogással csapkod az ablak,
repked a függöny, mozdul a kép;
csattan az ajtó, nyitva felejtve,
bújj ide, kedves, tombol a vég.
Fűzfapoéta
Nincs egyebem,
csak a szavak,
költő lennék,
kertek alatt.
Költő lennék,
de nagy falat,
aki lenyel,
torkán akad.
Aki lenyel,
beleszédül,
feje fájdul,
meg is rémül.
Soraimnak
híre szalad,
tódul a nép,
s dalra fakad:
Ó, nagy költő,
remek! remek!
felülmúlni
nem is lehet!
Én meg némán
eloldalgok,
itt a porond,
harsogjatok!
Page updated
Google Sites
Report abuse