Kelebi Kiss István, 2012. január 25.
A kép a szerző linómetszete
tanyám viharok bontják
nádtetőt zabál a szél
s mint balcsapott után
bokszoló foga
a padlásajtón lötyög a zsanér
bedőlt a kút
a jellemtelen csönd többé
nem küld jelentéseket
ki hinné el
e vályoghalom kacsalábon forgott
itt voltam gyerek
fakarddal mentem árnyak ellen
kaszaboltam mákok gubófejét
haluszony rajzolta kifestőkönyv volt a tó
a fűz ecset s paletta az ég
most ismét itt vagyok
de nincs erőm e létrát
a Holdnak támasztani
kinézni a kerek ablakon
s mint egykor a szomszéd tanyára
átkiabálni Istennek hogy nemsokára
végleg átjövök
*
a táj műszerei már
az útkanyar kukoricásainál
bemértek és ágak drótjain
levélreléken át terjedt a hír
a Skoda volánja mögött
visszatért a klottgatyás kölyök
zöld vizes kutyák
akácok rázták lombjukat
a földből kibújt egy biciklinyom
fölötte lovasszekér röpült
a bakon Bánóczki Béla bácsi ült
láttam Katót amint dúdolva tereget
és kiakasztja az eget a tó fölé
mely emlékeimből bugyogva újraéledt
s mint gyémántot arany veret
úgy ölelte át a nád a sást
lustán hevert a táj csupán
a fűz ágai között ugrált
egy piros csőrű villanás
*
látod
kérdeztem
MIT
kérdezte ő
hát a szárcsa-húzta ívet
s ezer megriadt
apró halat a víz alatt
HOL
kérdezte ő
a ladiktól balra
mondtam
de nem hallotta már
utána néztem
s láttam amint futok
egy pillangó után
*
a felnőtt érti már az éjszakát
de retteg benne a gyerek
pedig nyár van dél
felhőkön harangszó hempereg
a fűszál hegyén hangya
nyújtózik hogy égre másszon
próbálkozik majd föladja
(apró megvalósulatlan álom)
*
tarkón lőtt őrök
kerítéslécek hevernek
az eddig fogoly diófa
mehetne már amerre lát
de itt maradt
állok párducfoltos árnyéka alatt
s nézem a maradék kert
pergamenjére égett
kútfedélpecsétet
föltörhetném
tán ősök szomjúsága benne
elporló csobbanások titkai
hagyom
mellette vakondoktúrás
csöppnyi kunhalom
*
ahol kicsit dúsabb a gaz ott állt az ól
anyám féltett nehogy a kocák megegyenek
(hallott ilyesmit valahol)
apám mosolygott ezen
s az akáclomb résein át látom
tarka héthatár-kötény anyámon
s apám megbillent vállán gurul a Nap
kicsit vár még
majd tenyerébe huppan
és ettől minden délután
nyurgább lesz az árnyék
*
meszelt falba égett
emlékek alatt
vályogtetoválások
a ritka nádon át
akár egy röntgenlelet
látni a tető bordázatát
a padláson maradt
duplaágy-daganat alatt
beszűrődésszerűen
foszló vászoncipőben
egér lakik fölöttük kuszán
akár belek szárítózsinegek
ám nem csupán e ház
a táj is gyógyíthatatlan
a szőlőskert egy őszön
szétgurult akár a kláris
egész gyümölcsös
dörömböl az almamagban
mégis csönd van
akkora csönd
hogy megroppanok bele
üvöltenék
de már a hang se száll
belém ragadt
olajba égjáró madár