A colstok
Az első lázadás a kaján múlott,
mikor fáradtan munkából értem haza,
s a beígért finom rántotthús helyett
egy tányér zabpelyhet löktek oda.
- Nesze, egyél vagy főzz magadnak -
hangzott a szigorú parancsszó -
ma nem értem rá mosogatni sem -
és a hűtőben rohad a zöldborsó.
- Ne húzd a szád, ma sétálni voltam,
arcbőrömnek jót tett az üde fény,
hallottam a mosónők korán halnak
és tudod te is, hol van a mosógép.
Ha ruha kell, a szennyesben keresd,
a gombokat is nyugodtan felvarrhatod.
Én elmesélem, mit láttam a tv-ben ma,
de csak akkor, ha komolyan akarod.
A második lázadás is a kaján múlott,
mikor fáradtan, munkából értem haza,
s a beígért finom rántotthús helyett
egy tányér zabpelyhet löktek oda.
- Eriggy a boltba, ha mást akarsz enni,
utána takarítanod is illene már,
a körömlakkom megszárad gyorsan,
irány a piac, vár rám sok bazár.
Jó volna, ha adnál rá pénzt is!
Az összes hitelkártya teli van,
a hazatérés öröme viszont
egy pillanat alatt elillant.
- Ne húzd a szád, mindig morogsz -
hangzott fel újra kegyetlenül
s ne tudd meg, ekkor mit gondoltam
es mi játszódott le legbelül.
A harmadik lázadás is a kaján múlott,
mikor fáradtan, munkából értem haza,
s a beígért finom rántotthús helyett
egy tanyér zabpelyhet löktek oda.
Ma mit vettel nekem? - kérdi az asszony
- bundát vagy ékszert, esetleg mást?
Ha akarod, ma este hozzád bújok,
Persze, ha a tv-ben nem lesz semmi más.
Na ekkor elővettem a colstokot kérem,
és megmértem pontosan, milyen magas,
majd a telefonon koporsót rendeltem,
az sem számit, ha kicsit bogaras.
És a bíró úr megszólalt csendben:
Önt kérem, én föl nem menthetem,
de a colstokot kölcsön kérnem szépen,
hisz nekem is van otthon, egy ilyen nejem.
Változunk
Csak estefele jutott megint eszembe
a kiscipő, a gyermek, a kutya és a lány,
majd rozsdás emlékekből idéztem fel
az érzelmektől fűtött buja délutánt,
mikor fogtad a kezem, és fogtam a kezed;
csendesen álltunk egy hatalmas kövön,
a világ is megszűnt, csak mi voltunk ketten,
s virágok illatát éreztem bőrödön.
Az első ölelés sokáig tartott,
hosszú percek, vagy órák talán,
a tétova kezek gyakorlottá váltak,
s ne akard tudni, mi történt azután.
Az idő felgyorsult, asszony lett a lány,
majd jött a kiscipő, és benne a gyerek,
a mámoros ölelések ideje elmúlt,
a szoba közepén egy kutya hempereg.
Együtt morgunk és keressük a csontot,
hárman veszekszünk a kutyavacsorán
lassan az asszonyi mosoly is elmúlt,
ki tudja, hova lett? Én sejtem… talán.
Most újra fogod, és fogom a kezed,
bódulat nélkül, csak úgy, csendesen,
a gyerek is elment, a kutya sem él már,
meddig lesz ez így, mesélj kedvesem.