32
fényt morzsolva belső zenéket hallgatok
aktatáskámban uzsonna-messzeség
nézem a horizonton hintázó Napot
s kódolom gőzhajók S.O.S.-füstjelét
azt hiszem ma messze tudnék szállni
még az albatrosz álmánál is távolabb
pedig kedvem sincs e kőről fölállni
de lelkem elröppen a testem itt marad
és fegyelmezi tovább (ki tudja meddig)
az elbóklászó burjánzó sejteket
szinte éget e késő délutáni csend itt
sirály köröz fölöttem vajon Ki lehet?
33
nem várok vissza senkit nincs is
kit visszavárnék ezért tehetem
széttárt karomon artista biciklis
gurul zászlócska-ülőkés kottafejen
emlékké lett és elhajózott végleg
minden hímzett jel s raccsoló szavak
jege jóka jejti a legszebb meséket
régen megőszült a szőke pillanat
s amíg az este ében itatósa
fölissza az álommá halkuló zenét
a kalóz ÉN halálfejet fest a Holdra
s tovább kutatja sorsom kincses szigetét
34
álom és ébrenlét között
a titkos tartományban
(a kút már kéménynek öltözött
s szirmot bontott egy madárdal)
te ezredszer is elhiszed hogy
a királylány miattad nem ébred
és megpróbálsz ismét hozzá aludni
magzatpózba húzva föl a térded
már nincs előtted és nincs utánad
de nyirkos mindennap-falak mögött
mégsem születhetsz újra
van már köldököd
35
vigyázz mondom magamnak
mire vigyázzak kérdezem
ahol a tegnap a holnappal összeér
fölizzik a Jelen
így mindig Ma vagyok
változó horizont a sorsom
hajóheteket tologatok
s messze (magamban)
vitorláim kibontom
s azt gondolom hogy utazok
- amíg élek eljátszom ezzel -
miközben minden alkonyat
körbehegeszt újabb
izzó acéllemezzel
36
e komód deszkáiban
favágók lelke mellett
összepréselt esőerdők lapulnak
néhány kiirtott indián törzs
és a verseim
a mulandóság e bútordarabja most
egyetlen társam itt kihez beszélhetek
szálkásra soványodott hátán írhatok
s kitölthetem jövőm biankó csekkjeit
37
álmokról sorját dörzsölök
folyóként görgetem őket
s ahol lelassul a sodrás
tátott-testű kagylókba gurulnak
gyöngy
kiált bennem a gyermek
és futna anyámhoz
de mosolyát összekuszálta a szél
futna apámhoz
de kalapjában légykapó fészke
a bajsza sövény
találtam egy verset
kiáltja bennem a gyermek
gyöngy
s az emlékekről visszapattanva
egyre halkul a hang
gyöngy
gyöng
gyön
gyö
gy
g
38
E kávéházban ülve hallgatom
okosmondók HANG-versenyét
amint egymás szavába vágva
'hazáznak' 'LÉT-eznek' s egyéb
hon-s-világ-megváltó gondolattal
jövőt s művészetet dagasztanak
mosolygok zsebemben cetli
'napi teendők' megfordítom
a hátlapja makulátlan verset írok rá
egy kilincsről mellyel egykor
benyitottam a nyárba
nyár van ismét
(talán csak bennem létezik lehet)
8 éves vagyok és beszélek
már idegen nyelveket de nincs más
barátom csupán a tenger
hallom (hallanám) a hullámok énekkarát
ám szemközt a hevült társaság
már Nobel-díjat oszt élteti magát
az irodalmat a hazát EZ visszazökkent
kávét rendelek
(nem csavartam vissza a töltőtoll
kupakját foltot hagyott és
kiszúrta a kabátzsebet)
39
éjszaka mikor a csillagokat
ablakoknak képzelem
és látom mögöttük Istent
amint (még lefekvés előtt)
ismét Teremteni kezd valahol
leülök az írógép elé
kezem már Álvaroé de nem
gépelek csupán
sohamegnemírom-verset
zongorázok a levegőben
mert
jó néha játszani gondolattal
lehetettvolnákkal
és csengettyűk nyelvét kiszerelve
zoknit húzni lopakvó macskák lépteire
hogy ne lássék mekkora ragadozó
a Csönd
ám
MOST
mégis(!)
ráütök a T betűre
s íme ajtóm előtt a T(enger)
dagály lehet hiszen
a kulcslyuk könnyezik
és én is meghatódom
mert eszembe jut legelső
elsüllyedt papírhajóm
(és utána mind)
s látom
a távoli ablakban
kialszik a fény
40
állok a szoba közepén
az ennyitkaptamVégtelenben
azt mondjátok magányos
pedig csak Egyetlen
a porszemek
s csillagok között
és keringek
és verődök
génbillogok jelölte
déenesek csavarozta
szerkezet
aki nincs is
csupán egy adott
térfogatba zárt hiány áll
az óriás tükör mögött
és mondogatja
vagyok
vagyok
s megpróbál
a szürke foncsoron
kaparni egy ablakot
41
agyondédelgetted a lelked
szavad túlcsordult
s bekenve mázzal
úgy aranylik s ragad
mint akasztott
légyfogó nyelve
az üres lakásban
és nyeklik-nyaklik minden
éjed álom nélküli
s beomlik a reggel
hajód még a mólónál
vesztegel de már
teleraktad papírral
töltőtollal dugóval
és üres üveggel
42
sokszor elképzelem hogy
a szerdának kalapja van
és éjfélkor megemeli
így köszöntve a csütörtököt
talán azért gondolom ezt
mert ebben a történetben
én is kalapot viselek
de egy másikban
hordhatnék sisakot is
vagy együtt a kettőt
kispolgári katonásdi
mert fegyver a toll
vagy ceruza ügyes harci
eszközök és jókat lehet
velük csatázni egy
kávéházi asztalon
persze Álvaro te ezt
nem értheted hiszen
még a porszemre is
vitorlákat szerelsz
és a horizont mögül
periszkóppal nézed
Lisszabont ahonnan én
soha ki nem mozdulok
mégis állandóan úton
vagyok és útközben is
készülődök visszatérni úgy
hogy az ugyanoda
már nem azonos önmagával
most megiszom az utolsó
harctéri kávémat
és kezdhetjük is
jókora darabokat tépünk
ebből a szalvétából
nevezzük békekötésnek
kisebb szájhoz talán
még megfelel majd
de Ricardo utazásához
integetni már nem elegendő
43
mikor az utcán járok akkor vagyok
a legmagányosabb hiszen mindenki
idegen és nincs is esélyem egy
világvárosban ismerőssel találkozni
s ha mindenki így van ezzel akkor a tömeg
nem más mint magányok összege
melynek kiterjedése euklideszi
módszerekkel meghatározható
ám ha egyetlen irányban mozdul el
az tüntetés ahhoz pedig már kevés
a körző és vonalzók használata
44
általában azonos útvonalon járok
a bankba több váltás ruhám van
de mind egyforma színű szabású
így akik tegnapelőtt láttak ugyanazt
látják ma is s tán egy pillanatra azt hiszik
megállt az idő vagy én vagyok szegény
a buszmegállóban egy lány megszagolt
nem érdekelt hiszen ő ugyanabban
a bőrben jár mindig-más-ruhája alatt
de azt hiszi mikor vállfákra akasztja
este tarkabarka gönceit
foglyul ejtette a változást
45
kérted olvassam el a versed
(bocsánat ódád) amit Lídiának írtál
s mondtad 'nyugodtan javíts bele'
találtam is egy-két apró hibát
talán nem is azok csak én lettem
mostanában kákáncsomóttaláló
(sokat vagyok egyedül) de
elgondolkodtam azon ha mégis
belejavítanék az olyan volna
mintha megpaskolnám Lídia
fenekét vagy meglazítanám melle
fölött a khitont pedig hús-vérként
még nem is láttam őt csupán
betűkből kihajtogatva a papír
síkján két dimenzióban és így
nem is tudom
érdemes volna
megpaskolni a fenekét vagy
melle fölött meglazítani a khitont
(egyébként jó a vers
nekem talán túl antikos
de jó)
46
ajtót nyitok
szobámba hömpölyög
a tenger
székek szekrények
s az asztal szigetek
minden mozog tágul
majd ismét egybeolvad
s emlékeim riadtan
ülnek a bútorPangeán
mely újból szétszakad
megreped s egyre távolodva
ezernyi történésdarab
külön-külön fejlődik tovább
magányos úton akár a hal
amelyből kibújt a láb s a múlt
képei élesen és elmosódva is
hajótörött-sorsom vásznán
egyszerre megjelennek
'valami nagy-nagy tüzet kéne rakni'
hahó
halihó
fata morgana-hajó
hahó
halihó
47
az archaeopterix ha víztükörbe nézett
már a szárnyas ifjú röptét látta benne
s fönn a csillagszerkezet árbockötélzet-
ként feszült amíg hajóztam életembe
öt nyelven soroltam vajákos igéket
s előbb csak apró sajkát később hajót
ácsolt versekből a vágy mely bennem égett
s valóság lett mi korábban emlék se volt
48
jó volna hinni hogy lehet még
összeilleszthető a sok darab
s arcod elpattant cserépedénye
hiánytalan 10 év palarétege alatt
s ahol régész szerelmem kereste
talán föltárulhat a várva várt lelet
és annyi kétségek gyötörte próbál-
kozás után ma múltamból kimentelek
s majd Álvaro (bár féltékeny) ácsol hajót
és mi messze ringunk vár a kék
egykor csupán magamnak vágytam
de most Opheliám vitorlát bontva együtt
kutatjuk sorsunk kincses szigetét
49
(tegnap)
2 hét szabadságra
gondoltam uram
a főnök úgy nézett rám
mintha felesége
kezét kértem volna meg
Fernando maga beteg?
kérdezte mert akkor
a kalapkúra hasznos lehet
rám nézett nevetett
tudtam gúnyolódik
(ma)
nyitott
ablaknál állok
harmadik emelet
az utca tükrén senki
esik
bennem is ősznek
kellene lenni
mégis minden rügyezik
furcsa ez nekem
de sok- sok év
kockává sajtolt
rózsája kihajtott
s mikor megérkezel
Ophelia de Quirós
én virág helyett
majd szonetteket
hintek a lábad elé
50
---hatalmas kék meghatározó cirkuszokat szeretnék
ép légtereket tele életképes artistákkal
és arányos csodákat a mindennapokban
megrészegülni illatoktól
kinyílva kétségbeesések délelőttjein
és becsukódva minden kiáltás zaklatott délutánján
és ismét csak fényt meg illatot egészen égig érőt
valami mást valami fényes igézetet
amiről nem tudom hogy bennem mindig létezett
időt akarok
leleplezni az Istennek küldött
név és cím nélküli levelek íróit
fölfejteni a hazugságot
szélhámosok gőgjét kihajtogatni
szeretném ha mindenki érezné
a hidak visszataszító statikusságát
és szeretném láttatni folyók kétségbeesését
a MindigHaladás kényszerének borzalmát
de egyben a megérkezés kéjét is
ó mekkora csodákat szeretnék
és apró megvalósulásokat
melyeknek még az álma is lehetetlen
ó milyen ingerek vezetnek kimondani e szavakat
milyen átláthatatlan szövevények gépezete ez az éj
ki tudja milyen kutak nyílnak és mekkora mélyek sodródnak felszínné
ki tudja ki néz rám föntről vagy sandít alulról
kit látok vagy ki lát engem honnan és hová indulnak a tekintetek
ebben az Új sátorban ahol Új anyagból van az artisták lendülete is
ahol már elvétem a mozdulatot
az eddig megmarkolt csoda kicsúszik tenyeremből
s én kényszeredett mosollyal múltamban
ebben a trükkök nélküli üvegcilinderben próbálok nyulat keresni---
51
rövidnadrágos kisgyerek
a déli csücskön
ezüstsirályokat etet
és zsebkendőjével jelez
itt vagyok
de vissza Vasco
ma sem integet
Vasco halott
csupán a sirályok élnek
s röptük apró része csak
az ősi jelbeszédnek
melynek szókincse
a Két Fa óta
úgy lett gazdagabb
hogy egyetlen szóvá bővült
ÉLET
52
mikor a busz ajtaja becsukódik
mintha egy galamb zárná össze szárnyait
hogy beférjen a bűvész dobozába
ahol mi reggelente egy-egy
megálló műsorszámáig
összepréselve tarkán álmosan
próbáljuk megvédeni akik vagyunk
vagy csupán a többiektől nem fedett
szabadon hagyott lüktető teret
gondoljuk önmagunknak
s benépesítjük személyiséggel
célokkal szerelemmel
én a Rua Dom Luis 7 előtt szoktam jelezni
és a 19-esnél szállok le épp a bank előtt
s hallgatom amint hátam mögött
a galamb ismét becsukja szárnyait
53
Becsaptak Ez nem gombolyag
ez csomó amely nem segíthet
s hiába nagysándori ihlet
ha átvágom is két darab
már csomónaksemjó marad
belőle( A lány címe sincs meg)
Ez a sorsom Körbekeringek
és teleírom a falat
54
ez a légy a sajtdarabon
hosszú és céltalan utat tett meg
amíg fölrepült a 3. emeletre
közben mégis többet látott nálam
aki lépcsőn jövök s mikor megyek
ritkán jutok a banknál távolabb
és idegenebb vagyok Lisszabonban
még a turistáknál is hiszen nekik
határozott elképzeléseik vannak
útvonalakról és megérkezésekről
pedig mint helyközi megállón a gyorsvonat
átfutnak csupán a városon
én itt maradok s ezért nincs időm
a megismerésre
e légy a sajtdarabon
hozzám képest mégis semmittudó
ám jelenvalóságunkban nincs különbség
őt azonban nem érdekli miből készült a sajt
vagy van-e Isten
miért is érdekelné hiszen ő még
ÉRZI
hogy teremtette valaki
55
az igazi utazás
a mondat elejétől a pontig tart
de közben egyre gazdagodsz
s mire megmászod
egy távoli ősöd DNS szerpentinjét
már te vagy a kilátó és látod
ezernyi kilátó van benned
milliónyi elfelejtett emlék
s amíg biztosítókötéllel kikötve ringatózol
föntről (talán Isten országa az)
hallod
ha fiú lesz Fernandónak nevezzük
ha lány akkor Margaritának
56
eleresztettem a szerdát
pedig reggel mikor felhőket fésült
hogy lássék a Nap mosolya
mintha te lettél volna
zabolátlan tincseid rendezgetve
a tükör előtt
nem kellett volna eleresztenem a szerdát
mert e nélküledvaló csütörtök olyan
mint leszerelt tükör nyoma a falon
valóságos és nem foncsorozható
57
jégbe fagyott levél az arcod
mikor tavasszal elkapkodja a patak
már nem futok utána a parton
felejtésből ácsolok hidakat
hogy visszatérhessek oda
ahol ha a vizek futása megáll
a jég
levél
patak
még nem történetünk részei
s mikor indul a vizek futása
következmények nélkül nézhetem
miként rügyeznek a fák
58
hiába éber váltott őrség
elegendő étel ital fegyver
ha tengernyi barbár
tenyerét megtölti éles
apró kövekkel
(merenghetsz modern
haditechnikán)
őrtornyod elborítják
s elpattansz
mint szélben pókfonál
nyomod is alig marad
mit akarhatok én
e teleírt papírlapokkal
ÚJ
apó kövek alatt
59
ülsz és gondolkozol
ülök és gondolkozom
te építed azt
amit én bontani akarok
kérdezed
miért szekercével járok
és nem virággal
kérdezem
miért virággal jársz
és nem szekercével
és lőn tegnap ma és
holnap is lészen
te kerítést emelsz
én átnézek a kerítésen
és még hatalmasabb
falat emelek
te föltalálod a létrát
én eltanulom
így jutunk egyre magasabbra
s mikor a felhők eltakarnak
hiába keressük magam
60
tegnapelőtt vettél egy lakatpántot
tegnap lakatot és biztonsági láncot
nem felejtesz
egyszer
már becsődült szobádba a tenger
és megriadtál hogy képes vagy hajózni
önmagadtól távol is
megrémültél a szabadságtól
véletlen viharoktól
nem várt kontinensektől
kétségbeestél mert értetted
szél mozgatta vitorlák jelelését
s ki eddig kávéillat térképét követve
csupán konyhádig jutottál
megrészegültél a távolság italától
mégis
tegnapelőtt úgy gondoltad
a sirályok röpte megfekszi gyomrod
és minden felfedezett sziget
fölösleges adminisztráció
nem beszélve a vitorla-zagyvaságról
tehát vettél egy lakatpántot
tegnap lakatot és biztonsági láncot
mert nem felejtesz
egyszer
már becsődült szobádba a tenger
61
eddig vonszoltad s letetted
pedig oly csekélyke volt mit
dolgaidnak véltél apró holmik
giccses hétfők csorba keddek
sosem volt mi föltoronylik
még a célok sem vezettek
egyetlen hülye ékezetnek
heteket szenteltél s ez lett
de tudtál volna többet ennél
magasabb eget mélyebb tárnát
szebb kést mit jobban fennél
hogy egyensúlyozhass a pengén
nem hiszem pedig dobolt jelzett
ezernyi idegen TE (benned)
62
minden éjszaka álmokkal
és kívánságokkal van tele
melyek sohasem teljesülnek
hiszen létük egyetlen célja
a nemteljesülés
a megvalósult álom
fölszámolja önmagát
a valóság halott álmok összege
mely lehet szögvas
vagy a szőke lány sorsa
aki egész életében
eladó marad a vegyesboltban
álmodok
vagy létezem
egy számla számsorában
oda nem illő versrészlet vagyok
önmagam idézete
63
majd semmi nem marad csupán
a látomás árnyéka mely
sorsommal együtt süllyed el
ki voltam önnön álruhám
lebontva pőre lelkemen
örök hiányok szobra áll
nem béklyóz semmilyen szabály
s mit hittem nem vezet a Jel
mint nyugtalan galaktikák
magányom gerincem körül
lassan forogva izzik át
s eléget menthetetlenül
és nem marad csupán a Por
(betűk gyűrött papírlapon)
istvándor
2011. január 16., 13:19:41