Nulladik szonett
Páran már megírták, azt, ahogy én fájnék,
hamis, szép szavakkal. Ez a szív, ha szúr.
Tőlük lopok testet, pont úgy, mint az árnyék,
bár az ajkam szürke, azért a víz azúr.
Biztos, hogy hazudnék. Színjáték az ember.
Súlya, mint a szélnek. Fecseg a felszín, és
horvátul szól Elvis, csak te love me tenger:
most éppen azt játszom, hogy könnyre fel, színész.
Mégis álmot adnék, csillogó szemekkel,
mint egy kurva Splitben, ha még egy kört kikér.
Nyálkás nyomot hagynék, mint az őszi reggel,
mely azért termékeny, mert megváltást ígér.
Látod, most te tartasz: a minden ennyi lesz,
ha nem foghatlak többé, csak a semmihez.
csendélet sörrel, ágival
elsuhan felettünk egy fényszárnyú gyerek
szőkébb lett a nap, mint a lengyel nyuggerek
elhagytam a tengert, olyan ősörök
asztalon napoznak az akciós sörök
lépcsőháznyi zaj van, húzós macskaszag
üres a lakásom, a lépcső gazdagabb
ági szendvics-angyal, szel rá sajtokat
amíg az úristen felhőt hajtogat
ajtó, fényhuzatban, vegyünk még cigit
indulnék, de nem megy a ctrl+alt+delete
rosszul indult reklám, elbaszott piár
tükörben két démon piál, csak piál
elindulni kéne, az utolsó fizet
a vállaidra kentem némi sós vizet
felvett már valami öregszínt a nap
nem akartam, baszdki, úgy lett színdarab
olyan jó vagy hozzám, én meg egy barom
de megbocsátok neked, mint a szánalom
a nefelejcs utcán lassan lépkedek
rád hagytam magam, itt egy üres képkeret
némafilm
sárga csillag vagyok, ami földet ér
magamnak idegen, másoknak rokon
szél-lyuggatta, sötét a lövölde tér
itt angyalok basznak virágszirmokon
elfordulok, de a szívem fénye láng
néha elsüvít egy lezárt drótvagon
lesz még időm nem gondolni ránk
szívdarab leszek egy örök színpadon
most ne mérlegelj, a lelkem súlytalan
vérfoltok közt lebeg egy pohár falán
már az lettél, aki. hozzád nincs szavam
ördög ver ritmust egy törött zongorán
romantikus vers
istenből lettem ember én
akin az élet átrobog
éles a szemed, döfd belém
ringass úgy, mint a lágydrogok
fogd meg a csuklóm véresen
táncolj, akár a házfalak
ne rejtsd a csontod édesem
a halál úgyis átfarag
külön sem volt túl szép utunk
együtt hogy mennénk többre mi
egymással élni nem tudunk
tanulj meg velem dögleni
nagyvérkör
tegnap éjjel megint elhagyott az isten
azt hazudta, azért ment el, hogy segítsen
valami feltörne tüdőmből egy szívig
üvöltenék. minek? itt süketség dívik
kettévágott nyakkal fénnyel telt a torkom
oda hullottam, hol nincs már semmi dolgom
minden könnycsepp pára, felhő lettem részben
két szárnyatlan angyal zúg a széltörésben
szépen kussolok, míg tépnek hajat, vállat
mivel ez nem mese, nem beszél az állat
kicsit még érdekes a megszokott virtus
ünnepi mulatság, hétköznapi cirkusz
íme, hölgyek, urak: megnézhetik ingyen
hová folyok lassan, hogy tűnik el minden
megszemlélhető a valóság torz mása
megnyitott mellkasom minden dobbanása
ami a szívemen, uram: nincs a számon
bár téged kereslek, magam nem találom
fals macabre
hová tűnt az én Párizsom?
a Bakony elég lesz-e?
gyomromban ráng néhány izom,
hánynék, futnék messze
oltottalak izzó ágyban,
sötét, hideg tűzzel.
azt mondtad, hogy itt csak vágy van.
mert szeretlek, űzz el.
játsszuk azt: már felriadtam,
mégsem vetted észre.
szívem felét nálad hagytam:
pótold ki egészre.
másnak dobd ki az ablakon
koldus üljön kincsen,
azt hittem, hogy álmod lakom,
hol volt, hol. most nincsen,
kezdjünk hazug, új mesébe?
reszketsz? nem kell paplan,
ne félj: mindjárt itt a vége.
csak elmondhatatlan.
gázláng
katonás rendben sötét házfalak
de démon pihen minden szvasztikán
beteggé anyu régi láz farag
most már magamért lehetek cigány
olyan mély a csend mint egy ősi tó
az égre köpve sárga csillagok
lassan ürül belőlem a zsidó
kopott vagonban egyedül vagyok
látod anyu, mindenki rád mutat
turisták jönnek sápadt lengyelek
hogy lerombolják képzelt házukat
ahol már többé nem lettem gyerek
kicsi a szívem, olyan régi-új
szögesdrót fedi, mégis szétreped
most kell valamit azért élni túl
hogy álmaimban anyát öljetek
Kislány a lépcsőn
Háztetők felett a sötétség rohan,
csillagokat mar szét, mint a vegyszerek,
azután átölel lassan, boldogan.
Kiismerhető már. Ez is egy szerep.
Bezárt ajtó előtt fáradt csend kopog,
nem engedi be, csak üvölt a hiány,
hogy megnyugtassam őt, ringatást lopok.
Imák lógnak rajtam, mint egy ács fián.
Esti mese nem hat. Üres mondatok.
Itt a vége, fuss el. Hová érek el?
Olyan, mintha szállnék. Angyalt vontatok.
Más úgy látja, zokog. Pedig énekel.
Félálom
Látod, köztünk már helye van az ősznek,
az asztalra dobva hűvös bőrdzseki,
itt pultosfiúk fényeket előznek,
egy mellém állt, hogy a lelkem töltse ki.
Valahol csendben átfordul egy naptár,
kemény egy év volt, most minden harc laza,
mellettem vagy, és magadra maradtál,
a szívemben laksz, de nem rohansz haza.
Üres arcomon táncot jár az árnyék,
nem én kesergek, a sötét énekel.
Húnyt szemmel hallgatsz, nem látod, hogy fáj még,
azt vetted észre, hogy most engedlek el.
romantikus vers
istenből lettem ember én
akin az élet átrobog
éles a szemed, döfd belém
ringass úgy, mint a lágydrogok
fogd meg a csuklóm véresen
táncolj, akár a házfalak
ne rejtsd a csontod édesem
a halál úgyis átfarag
külön sem volt túl szép utunk
együtt hogy mennénk többre mi
egymással élni nem tudunk
tanulj meg velem dögleni
Altató
Nem pisilnék be, de félek,
anyu sikít, úgy nevet.
Anyu üres, mint az ágya,
hozzábújni nem lehet.
Sötét van, ha aput várja,
aki nem jön éjszaka.
Megint büdös vizet iszik,
anyunak nincs jó szaga.
Anyuval a szoba táncol,
szoba tánca jégbalett.
Apu lábán hétmérföldes
hegyet lépő csizma lett.
Anyu szája romlott befőtt,
nyúlós, szürke lepketest.
Remeg, mikor így tapad rám,
anyu szája kékre fest.
Anyu könnye jeges eső,
anyu karja nagykabát.
Mintha ő is gyerek lenne,
úgy öleli önmagát.
Társasjáték
Házikót rajzolok,
bele ágyat, széket.
Rajzolok egy fát és hintát,
rárajzollak téged.
Látod, ez meg anya,
ahogy velünk játszik.
Azt mondják, hogy apa is kell.
Nekem nem hiányzik.
Tripla hatost dobott.
Pohár hullt a kőre.
Anya olyan, mint egy bábu
ahogy lép előre.
Tudta, ez a dolga.
Mindig jó volt, nem csalt.
Unom már, hogy évek óta
azt játsszuk, hogy meghalt.
Születésnapodra
Azt hiszem, tavasz volt.
Látod, nem emlékszem.
Apu, mikor sír az utca,
úgy vagy itt, hogy mégsem.
Tenger helyett tócsa.
Guggolok a földön.
Apu, amit elvittél, most
mégis visszatöltöm.
Tiszta víz lehetne.
De csak cseppek mentek.
Nem látszol már a tükrében,
épp úgy, mint a szentek.
Apu, most vihar van.
Ki mondja meg, merre?
Ez izgat, mint részeget a
kamaszlányok melle.
Hazug minden meséd.
A földszint beissza.
Köntösödet, mint a bőgést,
úgy tartottam vissza.
Szárnyaid kitárva.
Ragyogsz, mint az ablak.
Apró dolog lehetsz fent, mert
néha visszakaplak.
Nem csak a szél ordít,
ha a képed kérdi.
Isten beszél angyalul, de
ezt még ő sem érti.
Bújócska
Hűs falakra lámpa olvad,
fut a sötét, elmaradtam.
Nem talállak, senki, hol vagy?
Túl nehéz a csend alattam.
Két tenyerem horpadt tölcsér,
cseppekben hull szét az arcom.
Szívemben egy halott bölcs él,
minden szavát visszatartom.
Szobám mállik, mint a vályog,
egyszer ez az otthonom volt.
Ki gyógyít meg engem? Fájok.
Rossz ing vagyok, félregombolt.
Mint a szobám, ez is ódon,
nyaknál szorít. Régi béklyó.
Kislány pihen szögesdróton.
Nem veszett el, keresd még, jó?
Ilyesmi
Tarts még egy kicsit, minden sejtem fárad,
nem kell túl soká, de pár percig igen,
ha vigyáznál, én úgy pihennék nálad,
mint az öngyújtód a doboz cigiden.
Aztán félórát olvasnál a vécén,
vörös kör lenne az egész feneked,
mosolyognál a versem néhány részén,
amit éjjel írnék, na persze, neked.
Nem kéne folyton romantikus reggel,
de az basszus, mindig derengve jön el,
kilépsz, valaki vár álmos szemekkel,
és hogy meglepődjél, így is megölel.
Közben nem bánnád, hogy erre nincs szavam,
mert tudnád: csak érted lennék önmagam.
Századik vers a szerelemről
Kint szerdai szél szava szisszen.
Árnyékban a fényteli termek.
Rád várva de messze az ablak.
Én állok, a fák menetelnek.
Tél köss neki holdlila sálat,
utcákon a jég citerázik.
Éj lágyan ölelve borítsd be
felhőtakaródba, ha fázik.
Nem tartozom ennyi sikolynak.
Széttépve a tegnapi számla.
Én vérzek - a fák feje gézben.
És hópuha csend ül a számra.
ennyire
ma fogalmam sincs, mitől vagyok részeg
egy utca mélyén állok megzavartan
mint fák fejében apró szélütések
pár vérrögöd a nyúltagyamba varrtam
kitépem onnan nem venném a véred
te se tégy sínre, szebb halál kell, másik
nem bírnám ki, ha elszórna az élet
szétroncsolódva sok-sok állomásig
hogy isten szeret, vagy pedig csak így ver
tök mindegy már, a józan észnek annyi
állj a hídra egy hozzádkötött szívvel
és majd ha intek, kezdj belémzuhanni
Társkeresõ hirdetés
Ha valamit kimond, vonja vissza könnyen.
Mint egy hősszerelmes, sózza el a könnyem.
Kívánjon meg sokszor. Félnaponta, mondjuk.
Legyen érthetetlen, mint egy bevarrt gomblyuk.
Máskor hidegvérű. Ölje meg a csendet.
Sose nyisson ajtót, ha más is becsenget.
Ébren is a párnán pihenjen az ökle.
Amikor nem zavar, maradjon örökre.
Menjen el, ha kérem. Morogjon a boltban.
Lássa meg az arcom minden felhőfoltban.
Legyen mindig kócos. Józanul is furcsa.
Zsebízű cukrok közt legyen hozzám kulcsa.