Mikor még azt gondoltam
Elég, ha megjövök, vagy hoznak holtan,
Szólok: nesze itt van, - neked hoztam,
Feladott csomag, letöltött program,
Sok apró darab: ÉN,
És nagy belépő,
Aztán hatásszünet,
Földre rogyó térdizület,
Páholyban röhögtek az unterman -ok,
Akkor eszembe jutott,
Az, amiben hittem, vagy amiről mindig írok,
És lehet egyszer abba halok,
Aztán arra sem futotta, - nem tudom én ezt,
Csillagszórós szívtorta vagy sziromdélután,
Szürkült a hajnal, vagy játszta a le-fölt a Nappal,
Pedig úgy siettem…
Két karóra is lehet a kezemen,
És ha álmatlan folyton figyelem,
Kések én akkor is,
Bután állok olyankor a helyzetben,
Mint a felébredt kisgyermek,
Lefittyent ajakkal nézek,
Míg engem figyelnek,
El is sírnám magam, de bízok,
Tréfa volt, a többiek nevetnek,
***
A pontos idő nem órában lakik,
Az pillanatig, vagy annyit se tart,
Az párhuzam szív és elme közt,
Az tett, - nem akart- tenni,
A pontos idővel csak egy pillanatra,
Lehet együtt lenni,
Ő maga a pillanat,
**
Sokat beszéltem neked társadalmakat,
Összetartó transzgenerációs félelemről,
Istenről és intelmekről,
A nagy igazságok törékenységéről,
Hogyan lehet az ostobaság vállán járni,
Vagy miként kell szépen állni,
Ha kéretlen csizmák terhe alatt,
A hétköznapok csak véletlenül esett falat,
A Valakik tányérjáról,
Beszéltem Tigrisről
és a vele harcoló Medvéről,
A bipoláris emlékről, a hiénákról,
Mi az Otthon, és miért nem lesz az
A háziúr lakásából,
Hogy a közelség illúzió, mint a távol,
A szivárvány a fény és harmatcseppek,
Sosem lesz kétszer ugyanaz
Mindig más, amiben megegyeznek,
Ördöglakatról, Angyalszárnyról,
Gyűrt sarkú ebédjegyről,
Munkaruhába öltöztetett struktúráról,
Szavazófülkéről és a Szabadságról,
A gonosz gráfok fogságából,
A Költő lelke, hogy szakad le,
Minden más világról,
Ékekről, a lélekről,
(- létezéséről véletlen a tudomásom)
Hogy a konstruktív túl mutat
A tudományon,
Válaszra kérdése van az értelemnek,
És kutatniuk magukban a gyermeket kell,
A fölnőtteknek,
*
Beszéltem, beszéltem
Folyton jár a szám,
Gyermekként még hittem,
Figyelnek rám,
Eztán csak írom,
Mintha éhezne az elme,
Szívom, mit kilehelne,
Ha életre kelne,
Múzsám,
A Halott Angyalnak,
Verdeső szárnya,
Bennem éjszaka életre kél,
Vagy belefér,
Csutkára faragott ceruzába,
Esetleg feltámadhat,
Szívom a cigit,
Nyitva az ablak,
Az imént is épp itt elrepült egy,
Pont olyan angyali arccal,
Elillant gyorsan,
Tán meglátta, a kudarccal diskurálok,
Előtte mosolygott még,
Talán tudta,
A világ ideiglenes,
Vagy csak én lennék,
Aki a vendég.
2010. április 09., 12:34:18
Az éjjel gondolatban,
Egymásba érve,
Rajzoltunk szelíd köröket,
Ma kitört a béke,
Frontról jött az üzenet,
Szívemben elrozsdált vaslakat,
Holnap új hidat épít az akarat,
Szemen száj van,
Eszi a fényvilágot,
Úgy várom már,
Súgja meg valaki,
Amit látott,
Szívemben elrozsdállt vaslakat,
Holnap új hidat épít az akarat,
2010. július 30.
Ki romlottabb aljas tőlem,
Én olyant nem ismerek,
Köszöntésem:
„Az Ördög veled!”
Mi idáig szép, vagy jó,
Mától mind tűzrevaló,
Máglyámon sercegő zsír
A lelkek könnye,
Nekem prelűd vagy szonett
Zárt-osztály rácsát verő bádogbögre,
Pillangó, a tavasszal éledő,
Anyjában foggal rágó csecsemő,
Álmomból ti hívtatok elő,
Ti mondtátok:
Egységben van az erő
Mi széttépne, pont az tart össze
Szövedékünk egymásból van kötve,
Ti vagytok mind, ami én egy magam,
Ereitek lüktetése, bennem a vérfolyam,
Melyőtök’ tudna velem úgy igazán szembeállni?
Azt a kutyát tépné szét a többi kutyaházi.
***
PURITÁN DÉLUTÁN
Azt mondod, tetszik a mosolyom,
Majd emlékbe itt hagyom,
Előtte még bolondommá teszlek,
Könnyeidből láncot verve,
Megkötözlek,
Táncra kelhetsz e csörgő láncon,
Hozzá szép rapszódiád,
Magam játszom,
Gyémánt Királynőként,
Majd a bálba viszlek,
Mind ilyenek vagytok,
Kik a pillanatnak hisznek,
Azt mondod, tetszik a mosolyom,
Arcom az ördögé,
Többé mutatni nem fogom,
Mint a percek bújok el,
Akkor a karórádba,
Koszos matracon hálsz majd,
Nem tudva kire, vagy mire várva,
Nem tudod írok-e vagy olvasom,
A nevetek, - sírok épp vagy nevetek,
Kandallónál ülök az ördögarccal,
Kedvemre táncoltatva,
Királynőt a Ribanccal,
Dühöd ellen páncélt adok,
Zsírral vértezett torz alkatot,
Majd közönyömmel elsorvasztlak,
Ajtód zárva, nyitva minden ablak,
Nincs győzelem, sem kegyelem,
Körül nézel, - látod? - vak vagy,
Hazamennél? - ott már laknak,
Bérelhető falfelület, lélekfogolytábor,
Falja a béred, - lennél bárhol,
Karnyújtásnyi álmodható ígéretben,
Sötétségből a sötétebben,
Ne félj, ha úgy is érzed,
Egyedül nem hagylak soha,
Egy pár leszünk,
Te, és az Ördög mosolya.
***
2010. április 07., 08:41:35
Pénteki magányomnak
levélben küldtem
kölcsönvett szavakat.
Robinson naplójából,
Az utolsó napokat.
.
...ágy előtt hevertünk,
Én a csáléra járt cipő,
Te odacseppent
Gyertyaviasz.
Apró kék álmait
csillogta ránk a tévéd,
fröccsentve rám,
hogy változzak
ölbeadott gyermekévé
a Hozzád simult fáradtságnak.
2010. április 06., 16:21:54
Vállukon lógó törölközőkkel,
Halott angyalok takargatják,
Meztelen cselló fenekük,
Míg párás tükreik foncsorján,
Próbálkoznak előmaszatolni.
Az alkalomhoz illő arcaik,
Azt mondják bűnös a világ,
Jókedvükért nem fizet eleget,
Idegenek hasán kente szét,
Szívemből a mohón falt vért,
Sürgetett, aztán időt kért,
Eldobtam, a talált gyöngyöt,
Velem üvölt, mert ez színház,
Magával bújik épp most össze,
Én félve, még egyedül alszom,
Már nem szólok, bánt a hangom,
Üvölts te tehetetlen, éhesbeteg!
Csendemért én gyógyszert szedek,
Mindenki üvölt, ha fáj a maga kínja,
Zuhanunk, szemünk eltakarva,
Támasz voltam, most elvetett mankó,
Kútba ejtett apró, vízbefúlt fényes érme,
Sürgetve, aztán időt kérve,
Halott angyal csal így lépre.
Ez Húsvét, ma ünnep van,
Gazdátlan keresem önmagam
Törött tükörben, néhai arcok,
Hűtlen szerelmet gyászolok,
Vágyam kevés, csak két dolog,
A Minden vagy a Semmi,
Menj utadra halott angyal,
Vagy engem hagyj elmenni.
2010. április 05., 08:19:50
Csak a pillanat, mi épp úgy mutat,
Semmibe libbenő pókfonal pillanat,
Ablaknál vergődő pillanat,
Keresve épp kiutat,
Kába kőfalak, poros belváros,
Mímeli az ébert, - az Álmos,
Mint a pillanat, mi kézről – kézre ad,
Most is itt egy épp elhalad,
Pislogok, - Úgy marad,
Amint épp múlik a következő,
A kapuban felejtett csók,
Mégegyszer ölelkező,
Gallértűrt pillanat,
Elfordít kulcsokat,
Kiles, - letörli páraarcomat,
Felejthető pillanat,
Mint árnyakat,
Ejt sötét vattái közé,
Az alkonyat,
Millió pillanatból összeállt,
Gyorsvonat visz tovább,
Ablakaiból tudni a többet,
S lenni ettől még ostobább,
Te sem látod a pillanatot,
Egyedül, üresen kongani,
Ahogy dél üti a nagyharangot,
Nem látod egymagamban,
Hogyan állok,
és szólítom meg önmagam,
Mert menni kell,
És még annyi utca van,
Mind hangból összeállt szó,
Menni kell! – érteni a pillanatot,
Ahogy lovak értik a szíjabrakot,
Öltöm magamra nyájas arcom,
Üresre mert mellkasomból,
Könyököl ki szorongó kudarcom,
Taszítok magamon,
Hajtó és jószág,
Egy a hangom,
Én a Rend vagyok!
Bárcsak visszahívnál,
Bárcsak nem az a pillanat,
Körömmel kapart kő alatt,
Bennrekedt arcomat látná,
A könyörület,
És mégis büszke maradhatnék,
Vagy már az sem kell,
Csak egy pillanat,
Hogy változzék,
Mi most így maradt,
Én várlak Pillanat!
Mocskos ez a lap,
Már azt én hiába dörgölöm,
Gyászradír ujjamon földköröm,
Pedig hát írnék valami szépet,
Olyan igazat, vagy egybevalót,
Vagy mutatnám a mesterséget,
Hogy lehet papíron írni valót,
Hajlítani édest, szépet,
Anyjáért fekvő magzatot,
Epekedő gyermeki szemérmet,
Nekem mocskos minden fehérlapom,
Miken néhai valóm úgy mozgatom,
Hogy benne szántó összege szavam,
Villanó árnya, fénye alig, ha van,
Ez ocsúdó rém valóságnak,
Ember voltam, míg emberek annak láttak,
Most valami cukor köré gyűlt lepkefészek,
Elszenderült anyám ments meg,
Emlőd nektárján elaggott fiad részeg,
Vagy csak beleesett a koszhamuba,
Mindenki azt hazudta, hogy élni kéne,
Mert lehet, hogy felébredek,
Remélt mennyek országában,
Világmegváltó bátorság van,
Egy olyan létben, mit senki sosem látott,
De igen – kérem – mentsük meg a másvilágot!
Mi isteneink szülötteként kaptunk anya gyámot,
Zsír vagyunk és fehérje, magányos szénhidrátok,
Húsvalónk teremtette nektár lepte darázsrajok,
Glicerin, társadalmakká összeverődött zsebtolvajok,
Egyike a másikából várt nyeremény, avagy vesztőhely,
Édes szenvedélybe mártott szereplőkkel,
Változó köntöseinkben magunkat megforgatók.
2010. május 31., 11:18:54
Szótáramban a kiegészítés,
Te vagy,
Te! - fél kézzel tolt babakocsi,
A nyakátszegett
Tört fejű porcelánbaba,
Minden méreg,
És Szent Biblia,
Te vagy,
A lexikon,
Éjjeli sötét a hideg udvarokon,
Te vagy,
Klapancia verseimben,
Ragrím képletem,
Te vagy,
Az én félbetört életem,
Asszony Jézusom,
Ledér Szűz Máriám,
Te vagy,
Heveretlen az én lázam,
Te vagy,
Nyoszolyám és ágyam,
Te vagy a kínsötét,
Alvásom és az ébrenlét,
Te vagy,
A gyűrű az ujjamon,
A szenvedély, ha megiszom,
Te vagy,
Házamban az Úr,
A remény, mi elaljasul,
Te vagy,
A hunyó,
Én meg az ipiapacs,
Te vagy,
A hormon-ripacs,
Ki bennem munkál,
Az is Te vagy,
Az agy,
Mi maga működésén,
Merengve,
Az Ígéret kiszolgált Szerelme,
Az elvont endorfin,
Te vagy,
A fintor a számon,
Te vagy,
A jajj!, mikor azt kiáltom,
Te vagy,
Bűnöm és Bűnhődésem,
Te fényes Árnyék!
Hitetlen,
És hihetetlen Játék,
Te vagy,
A Különböző,
És az Ugyanolyan,
Te vagy,
Ki nevetni tud,
És komolyan,
Te vagy,
Az ittas,
Én meg részeg vagyok,
Te vagy,
A fény,
Most józanodok,
Te vagy,
Fekete hullazsákom,
Te vagy,
Kit gyűlölök,
Mert úgy imádom,
Te vagy,
Kivel régen egész voltam,
És ki törve el mindent,
Nézte szépen,
Ahogy haldokoltam,
Te vagy,
Míg én is vagyok,
Hogy élni tudj,
Én is élek,
de
Nélküled,
Nem akarok.
2010. november 14., 14:55:56
Óh Mama
Miért vittél,
Annyiszor a temetőbe?
Hogy fájhatott a szíved,
Elmenőben,
Apám int,
A Koslató kutya,
Agg vén öreg,
Az érszűkület,
Valahol laktunk,
Az Ország. egy terület,
Hol terül el Erdély,
Koponyámban a szemüreg?
Hát így lehettem,
Volna én a sokatlátó,
Fasza Csávó?
E terminust,
Te most nem értheted,
Meghaltál Mama,
Isten veled!
Voltál nekem
Ragrím üzenettel,
Melleden a melódia,
Anyám a csámpás Picsa,
Sliccen tépett,
Kurva-ország,
Egy Madame fia,
Engem megvertek,
Hasonlítsz Anyámra?
Hát szerettelek,
Holt- Tengerbe,
Engedtelek,
Azok a kurvák,
Akik tudták,
Én Ördög voltam,
Igazán meg,
Nem szerettél,
Most tél jön,
Vagy lett és volt,
Meg megint lesz,
Hol vagy Mama?
Te ostoba,
Te senki, Te Rémisztő,
Mama!
Nézd! Mentolos cigit szívok,
Te fejfa lakba,
Költözött fakereszt,
Vittél a közkórházba,
Mama!
Nincs levegőm!
Reggelente miért hányok?
Arc szederjesek,
Nyoszolya szobájukban,
Meztelen pislogó,
Tirpák oroszlánok,
Mama!
Beteg vagyok!
Eltüzelt ruháid közt,
A fejfasíron,
Agyaggalamb,
Mama!
Mért vittél engem, annyit,
A temetőbe,
Ki helyett fájt a szíved,
Most elmenőben,
Ki intett, vagy int?
Kit nem hívtak,
És itt lett,
Te Erdélyből,
Hívatlan, de itt vagy,
Mama!
Féltelek,
Földanyám ölére font,
De nem szólalsz,
Ott jó-e neked?
Tudd meg ó Mama,
Most a nagyvárosokban,
A Nagyhidak köldökén járok,
Én,- Neked a kisfiúcska,
Kit a boltba te tejért küldtél,
Én vagyok az!
Kicsifiam! úgy neveztél,
Tudod nem vált,
Belőlem jó ember,
Mint hogy azt,
Esténként imára fogott
Kezeink közt úgy kívántuk,
Megfordultam a toloncházban,
A Lelkek fogolytáborában,
Lépkedtem tiszta lepedőjén
A kurtizánok imahelyén,
Hordószám ittam
Krisztus vérét,
Tékozoltam és raboltam,
Életemben fegyőr és rab voltam,
Minek most épp delet üt a hajnal,
Anyám voltál Mama!
Most csak egy angyal,
42 éves lettem,
Nem látod?
Hol vagy?
Naponta tüzelem el a sáros ingem,
És imádkozom,
Mert hiszem,
Hogy Isten nincsen,
Sört iszok vagy olcsó kocsisbort,
Azt mondom: depriváció,
És sírok érte, ami régen volt,
Mama!
Azt mondtad Mindenki haldokol,
Így vagy úgy Maga poklát,
Vagy mennyországát építi,
Csalásból vagy kegyesen szépíti,
Hazug képeivel a jövendölést,
Alakítja a létezhetetlent,
Téve rendet elméjének,
Mi anyjából és apjából fogant,
Néha megszédülök
Bejárva nagyvárosok
Nagyhidai köldökét,
Hazug vizek felett,
Érzem, hogy nélküled
Nem látok sem múlktba
Sem a jövőbe jól bele,
Te is mindig arról beszéltél,
Mi volt rég,
Kifogta épp elmenőbe,
A kezed,
Én meg csak,
Keresem még mindig,
Mi eltűnt Veled.
2010. november 21., 01:42:17
Nincs itt senki sem! Se ember, sem a szerelem,
Csizmák talpán ropog a reggel,
Gerincemen pribékek járnak,
Mondd! - Értelme van-e még a világnak?
Hajnali gyepen, kórót termett az éjjel,
Aludnék már, és hálnom kell a szenvedéllyel,
Szemgolyóm alatt egy bogárszív dobog,
Bőrömből szíj és benne a szenvedés,
Magamban – magamból ugyanaz vagyok,
Macskabélbe töltött kutya hurka,
Kutyabélben macska sonka,
Mennék vele, hogyha,
Nem lett volna ilyen hazug,
Ha látnám, minden úgy alakulna,
Hogy ember, embernek farkasa,
Ne lenne, ha volna,
Az Ördög sem, semmilyen Istennek angyala,
Eltörik vagy elszakad minden,
Kivel magam köthettem volna össze,
Elszórta mindenem, és ingyen,
Sosem volt kincseink, egy hamis álomért,
Asztalomról úgy seperte földre,
Mint ki falni már képtelen,
S túlevett püffedtsége okán,
Okolta létem és életem,
Keseredett, reményt vesztve van, hogy nézek rátok,
Mostoha, érzés nélkül van az ember,
Megbocsátnék,’ akkor is, ha nem kell,
És igazán meg soha, - éljen mindenki,
Ki magának nagyságán meggyőzött ostoba,
Így azon túl más utakon járok,
Törjön – szakadjon a minden,
Csak előre, - ha menni nem,
Hát mászok!
***
Ócska és ostoba,
Azzá lett a Kóbor Angyal,
A Csángó utcában úgy üvöltött,
Holt székelyek is meghallották,
Ahogy eltaszít épp,
Tudván-tudva
Hazudta: jelen van,
Pedig épp megszökött,
Míg utolsó fillérkéim
Sírtam, befelé hangtalan
Mind éhes zsebeibe gyűrte,
A szerelem éhfala leomlott,
Mikor szólalt Jerikóban
Hajnalban az endorfinnak rekedt kürtje,
Hát kit pereljek,
Hogy mellkasomból a vért,
Mind kimerte?
S felfalta szívem is,
Önmagáét zálogházba tette,
Bármikor, bárkinek,
És bármiért, ő bármi lett
Mert önhazug,
Író, költő, zenét szerző,
Mesekönyv-illusztrátor,
Tüköremelő festő,
Ki olyan bátor,
Hogy magával szembenézni képtelen,
Hát pazarolna-e szót rá,
A józanész,
Ha csak nem fűti azt az érzelem?
***
Én Székely vagyok,
Meggyalázott, elkergetett népek sarja,
Maradni, sem menni,
Már nem akarok,
Beszédem nehézkes,
Nem érti azt a kopasz zsidó,
Partneréül parolát,
Tőlem ne kérjen,
Az álszentség,
A hazug anya,
A számító testvér,
Én Igaz vagyok!
És igazán meg soha, - éljen mindenki,
Ki magának nagyságán meggyőzött ostoba.
2010. december 28., 22:49:35
Óh Drága,
melléfogott képzettársítás,
és a hagyj békén szerelem,
paradoxonokra épült
lehetetlen költészet,
öreganyám tegnap volt ötéves,
meglepetés, ha igazat szólok,
csak egy koszos körmű költő
vagy egy vízbefúlt úszóbajnok,
kit viccből a parton hagytok,
foghíjas alkoholista,
Asszony! Te se számíts a versíróra,
Vért iszik az,
míg a tested foglya,
aztán a bórból kinő egy pohár,
szájához emeli,
és az elme éhét oltja,
nem gondol,
csak szívja, szopja mint
kisded az anyamellet,
a másnap poklán a gondolat,
torlódik, mint kisiklott cirkuszvonat,
remegő keze százszor is kisimít,
ronggyá gyűrt fehér lapokat,
a rohanó betűk, míves tolla,
leginkább combjaid közé céloz,
de ki még se mondja,
valami cukros mákonyból
próbál rajzolni bársonyszíveket,
csillagpázsitot, hol hevernétek,
vizeket, tengerérzést,
csomagok nélkül egy hosszú szép utazást,
a versíró lepkepárti,
de pillangókról beszél,
nehogy a molyokra gondolj…
tollából a bor mi szól,
így menekülne a gondtól,
csakhogy a gond odabent van,
vagy ő maga lenne az,
hát mi lehetnél még más neki,
mint csak átmeneti vigasz?
2012. szeptember 4.