Ha elmennék
Ha szívem már nem dobbanna többé
És arcom fagyna szomorú röggé
Mint fázós vízcsepp házam ereszén
Úgy fáznál nagyon szívem melegén.
Ha ajkam nem szólna többé hozzád
Néma szavaim karjukba fonnák
Elmúlt életem összes örömét
És neked adnám minden gyönyörét.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Érezd
Húzd végig szívemen kezed,
Érezd, ahogy belém szántott
Érezd, hogy mit jelent nekem
Érezzem, ajkad a számon.
Simogasd ujjaddal arcom,
Érezd, mélyülő ráncaim
Érezd, lelkem mikor alszom
Érezzem, őrzöd álmaim.
Súgd a fülembe, hogy szeretsz
Érezd, hogy szeretlek téged,
Érezd, hogy bármi is lehet
Érezzem, nem érhet véget.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Mama beteg
Mama épp az ágyban fekszik: pihen.
Ha nem pihen, csak dolgozik: ilyen.
Ha nem látom, úgy is tudom: szeret.
Ha fáj neki, ő akkor is: nevet.
Mama éppen a kertben van: kapál.
Már nem hajol olyan mélyre: talán.
Ősz haja közt átlátok már: öreg.
Még nem tudtuk, de kiderült: beteg.
Mama most az ágyban fekszik: szokott.
Kedves arca ráncosabb már: fogyott.
Szemében még mélyen látni: remél.
Testének minden fájdalma: enyém.
Mi már tudjuk, elmegy biztos: siet.
Kezét megfogom, csókolom: hideg.
Lelke, hangja, egyre inkább: fáradt.
Szíve melege itt van még: nálam.
Szereti őt még az élet: Isten.
Imádkozott évekért: már nincsen.
Mama lassan elhagy minket: sírok.
Szótlanul emésztenek: a kínok.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Emlékszem
Emlékszem, mikor elmentél,
A fák is sírtak utánad.
Emléked múltba temették,
A fájó könnyek, s a bánat.
Emlékszem, mikor nevettél,
Az ég is vidám volt tőled.
Emléked, mikor szerettél,
Senki nem veszi el tőlem.
Emlékszem, mikor ellepték,
Szívem csücskeit az álmok.
Emléked, mikor szerettél,
Még mindig, csak erre vágyok.
Emlékszem, mikor meredtél
Magad elé, némán szóltál,
Emléked múltba temették,
De te mindig velem voltál.
Emlékszem, mikor nekem még
Öröm volt, e földi élet.
Emléked most már belepték,
Megsárgult, halvány remények.
Emlékszem, mikor veled még
Éreztem, nyílik egy virág,
Emléked, melyben te lettél
Nekem már, az egész világ!
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Visszavágyódom
Álmodtam az éjjel. Gyermek voltam.
A kutyával odakint játszottam.
Mama friss pogácsát sütött nekem,
Majszoltam. Megsimogatta fejem.
Láttam magam éjjel. Gyermek voltam.
Testnevelés órán, tornasorban.
A végén álltam kis atlétámban,
Óriás tanárok árnyékában.
Láttam a barátaimat, rég volt,
Mikor még tiszta, kék volt az égbolt.
Minden oly nagy volt, az egész házunk,
Apáék, az emberek, s világuk.
Álmodtam és újra gyermek voltam,
Gondtalan szívemmel csak táncoltam.
Egy apró világ, sok kis pajtással,
Mint egy nyíló virág, friss hajtással.
Álmodtam, egy mezőn hanyatt fekve,
Hajamat a szél meglebegtette.
Gyönyörű világ volt, de már elmúlt,
Az a szél, hirtelen mindent elfújt.
Mintha álmodtam volna, tovaszállt
Gyermekkorom, életem tavaszán.
És egyre édesebb, ami nincs már,
Most érték nélkül, a lélekkincstár.
Felkeltem. Rájöttem, hogy álmodtam.
Újra a múltat: s visszavágyódtam.
Az a gyermek, nem volt semmi gondja,
Úgy ragyogott, mint a nap korongja.
Más világ volt. Más még, gyermekfejjel.
Mennyi huncutság, bolondság, mellyel
Kiszíneztem egész gyermekkorom,
Ma meg visszasírja, jelenkorom.
Anyát ölelem, felfelé néz rám,
Értetlenül bámulok csak, némán.
Tovatűntek a kisgyermek álmok,
Szívem legmélyén, még visszavágyok
Oda, ahol minden színes, édes,
Mama kezét érzem, még nem érdes,
Hol anya és apa nagyok voltak,
S ha esett a hó, a szánkón húztak.
Ma poros a szánkó. És a színek,
Mint a lefektetett vonatsínek,
Monoton festik körbe a létet,
Szürkével, a rég, zöldellő rétet.
Megnőtt kezeimbe fejem hajtom,
Gyermek szívemben, még mindig hallom
A gyerekzsivajt, és Mama szavát,
Ahogy kíván nekem, jó éjszakát.
Álmodtam az éjjel. Egy életet.
Gondtalan világba szép kék eget,
Hol boldogan szállok, mint a sólyom,
És felnőve is: visszavágyódom.
Ahol te vagy
Ott ahol te vagy, nem láthat senki,
Könnyes szemmel gondolok mindig rád.
Ott ahol voltál nem maradt semmi,
Felszálló harmat, szívünk hajnalán.
Amit adtál nekem, nem tudja más,
Csak én őrzöm szívemben tetteid.
Amit kaptam tőled, mily óriás!
Hogy feledem valaha, el ne hidd!
Ahogy éltél Mama, oly csodás volt,
Minden perce nagy ajándék nekem.
Ahogy kísértél az óvodából,
Majd megsimogattad, felnőtt fejem.
Velem voltál mindig, életemben,
Minden napjáért oly hálás vagyok!
Veled voltunk végig, s két kezedet
Szorítottuk, és félig: önmagunk.
Ott ahol te vagy, nem láthat senki,
Szívemben örök minden elmúlt nap.
Ott ahol voltál, nem maradt semmi,
Csak egy fényes gyertyaláng, kigyulladt.
Amit adtál nekem, nem tudja más,
Oly hosszú lenne mind elmesélni.
Amit kaptam tőled, mily óriás!
E gyertyaláng fog, szívünkben égni.
Ahogy éltél Mama, oly csodás volt,
Köszönöm, hogy mint anya, szerettél.
Ahogy kísértél az óvodából,
Majd betegen, arcomba nevettél.
Velem voltál mindig, életemben,
Ma magányos reggelre virradunk.
Veled voltunk végig, s két kezedet
Megcsókoltuk, és félig: sirattunk.
Ott ahol mi vagyunk, nem lehetsz már,
Mégis, minden nap veled alszunk el.
Ott ahol voltunk, ma nem vagyunk már.
Pedig ma is, ugyanott alszunk el.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Ha már távol leszek
Ha már távol leszek, talán nagyon messze,
Magas hegyek közt a messzi végtelenbe.
Ha már távol leszek és nem jövök többé,
A magas hegyek közt, szeretlek örökké.
Ha már távol leszel, és eszedbe jutok,
Ahogy ragyogó szemekkel eléd futok.
Ha már távol leszel, s felnézel az égre,
Ragyogó szemekkel pillantok a mélybe.
Ha már távol leszünk és egymást nem látjuk,
Mi forró szívünkkel, mindig egymást várjuk.
Ha már távol leszünk s még mindig szeretünk,
Mi forró szívünkkel, sohasem feledünk.
Ha már távol leszek, már régen egyedül,
Ki az emlékek elől messze menekül.
Ha már távol leszek, egy este álmosan,
Ki az emlékek elől, fut magányosan.
Ha már távol leszel, s magadban ülve,
És a semmit szólítod, a falnak dűlve.
Ha már távol leszel fájón összeesve,
És a semmit szólítod, engem keresve.
Ha már távol leszünk, és vissza nem térünk,
De gondolatban mégis egymáshoz érünk.
Ha már távol leszünk s másfelé haladunk,
De gondolatban mégis, együtt maradunk.
Ha már távol leszek, s már régen nem tiéd,
Szólítson e pár sor, mint gyönyörű szirén.
Ha már távol leszek és mással nevetek,
Szólítson e pár sor, kit annyira szeretek.
Ha már távol leszel, és más karjaiban,
Hallod-e szavam, az éj dalaiban?
Ha már távol leszel s más csókolja szádat,
Hallod-e szavam, a kis tücskök dalában?
Ha már távol leszünk, még egymásra várva,
Visszagondolunk, egy elmúlt éjszakára.
Ha már távol leszünk, s talán messzebbre megyünk,
Visszagondolunk, mert csak ez maradt nekünk.
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)