Első év
Gesztenye alszik még fehér virágban,
bibéjén nyugszik a varázsló Ámor,
tüskeruhát fon kese holdsugárból,
szirének dalán száll szívedig vágyam.
Jeges hajnalok harmatkönnye illan,
ha égig ér a sárgarigók dala -
zsong az új tavasz bódító illata,
s tócsák tükrében fénymosolyod csillan.
Érkezel. Az éj ránk borítja árnyát,
vaníliára csorgat a Hold mézet,
halvány íriszek szirmaik kitárják,
a boldogság rak most házunkban fészket.
Hajnalok jöttét többé sose várnád -
lila párnákon az öröklét lépked.
******
Lila párnákon az öröklét lépked,
s míg narancssárga felhőt bont a hajnal,
szíved itatom sárgarigódallal -
lelkem vásznára festettem arcképed.
Lágyan megérint szárnyával egy angyal
amint sóhajod homlokomra téved,
szemedből lopok búzavirágkéket,
és ölellek már simító szavammal.
Kitárult végre hitünk palotája,
érted égnek a fekete opálok,
vágyaid a fény mind valóra váltja,
eltűnt éveid többé nem sajnálod.
Fák koronája napsugárba mártva,
míg tenyeremben őrzöm varázsálmod.
******
Míg tenyeremben őrzöm varázsálmod,
bolyongó lelked végre megpihenhet -
becsukhatsz minden kancsal tükörtermet,
mert bennem magad újra megtalálod.
Az őszi szelek fényben fürösztenek,
s majd terítek rád boldogságpalástot,
leszek ételed, vized, orvosságod -
és érzed azt, hogy így még nem szerettek.
Szerelmet dalol a halk tücsökzene,
fényét a hold is mosolyodból lopja.
Ó, csak a hajnal fel ne ébresztene!
Zizzenve hull a vadgesztenye lombja,
ölelj magadhoz, hűvös már az este,
csókjaink az éj mézhomályba vonja.
******
Csókjaink az éj mézhomályba vonja,
gesztenye ágán jeges csipkefátyol,
s a gyertya lángja vanílián táncol -
sóvárgó ajkad ajkam lázba hozza.
Olvad a messze, közelít a távol,
jövőnket látom: mintha írva volna...
Bolond kis élet! S mennyi örömmorzsa...
Hallod, hogy kacag? Megint győzött Ámor!
Múlik a sötét, a körforgás örök:
a télben minden új tavaszát várja,
s tágulnak egyre az apró fénykörök.
Fák fagyos ujja zúzmarába mártva,
de nézd, kedves, már felszálltak a ködök,
s új virágot sző a gesztenye álma.
(2011. április - augusztus)
Őszi hajnal
Lágy ködök között bujkál már a reggel,
s amíg az éj andalogva oson,
nyomában fénylő, csillagos sereggel,
ősz közelít a hűvös harmaton.
Hangom, mi tegnap még kristályként zendült,
ma ezer szilánkra porlik széjjel,
szikkadt ajkaimra már csak a csend ül,
halálba simító szenvedéllyel.
Rám találnak rég kihűltnek hitt vágyak,
s látni vélem árnyad a sötétben,
amint tétován búcsút int a nyárnak,
majd átnyújtja titkaink a télnek.
(2010. szeptember)
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód nem működik..
Tetszik a vers?
Körtedal
Körtefa ágán
lengedez árván,
billeg a körte,
fám tetején.
Harmatok mosták,
darazsak dongták,
nap tüze főzte,
magja megég.
Büszke az árva
körte magára,
megvillogtatja
bőre színét.
Nem gondol arra,
mekkora bajba
sodorja sorsa,
ősz, ha betér.
Vége a csöndnek,
nyári esőnek
indul az árja,
dörren az ég!
Ágai törnek,
fák, ha kidőlnek,
hiába minden,
itt van a vég!
Ág ha ma roppan,
körte lepottyan,
fess bőrruhája
szertereped.
Körte ha koppan,
fűbe kiloccsan,
álma a nyárnak
most odalett!
(2010. augusztus)
Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód nem működik..
Tetszik a vers?