Ősz
sün vackán
töpped az alma
tócsákon
esőcsepp-köldökök
őz patanyom
sárral betapasztva
horizont vállfáján
lötyög a köd
szürke ponyva alatt
sárgamezes falevél
salto mortale-t
gyakorol
varjú csöppen
az ágra s nézi amint
serényen a dér
mindent fehérre vakol
Évszakok
Tavasz
kemények még a rügyceruzák
inkább vésnek mint írnak
apró hegyük csikorgón
titkokat karcol fellegekre
de itt (lent) ez a te kerted
alig-olvadó hóval
- dolgaiddal - fedve
tócsák szájszélén még jég csillan
de a fagy foga kihullott
már nem harap
Nyár
ha merném
beleugranék a kútba
mert odalent
hűvösen hasal a csend
s téglák között lágy
pihés mohák fakadnak
zöld almot kínálva
könnynek gondolatnak
s nem tudni mitől
apró karikákat vet a víz
így idegesítve az almafát
mely kora ellenére még hiú
és a kút zsebtükrében
bámulja magát
Ősz
ügyetlen bűvész
hulló levél után
kapkod az ág
s mint asszony rézedényt
fényesíti még a szél
a késő délutánt
de hiába
vándormadarak sminkje
fecskeraj szemceruzája
gyűrődik a kék bőr
esők könnye maszatolja
s belemossa a tájba
Tél
kocódó hópihéket hallgatok
s a pihék közti csöndet
(a pihék csöpp auráját)
látom
a hóesés átlátszó ruhájába
egy eltévedt madár ollója belevág
s amint varrni kezdi a rést
LÁTOM
szemüvegben a Mamát
Itatós szívta föl az alkonyt
Sötét lett hirtelen
Csönd nőtt az ordasok köré
s e csönd itt van velem
Eddig gyötört a járás kínja
Most mellém ül Pihen
akár az eb mely árnyat hajszolt
Ülünk a semmiben
és mégis minden így lett teljes
hogy megszűnt önmaga
A bennem-lakó gyermek retteg
Túl néma éjszaka
*
elhagyott tanya akár egy
hátára fordított halott rovar
görcsösen szorítja a Napot
merev gerendalábaival
kivégzés utáni csendben
kerítéslécek hevernek
délidő darabolja lángvágóval
a maradék keretet
*
Azért mert eltévedtem
hibás egyedül én vagyok
Nem hittem bölcs útjelekben
Nem hittem el hogy meghalok
Génjeimben összefércelt
térképen elrajzolt arány
Minden jelzőfény látomás
egy nagyobb álom udvarán
*
van-e seb mely
bevarrhatatlan
van-e halál
mely gyógyítható
van-e perc
melynek nincs
kezdete s vége
van-e út mely
nem előre-jelölt
van-e titkokhoz kulcs
a nyelvem alatt
és fogaim közt
szorítok-e
Vízözön-utáni
ágat
*
tréfák állatai szétfutottak
ülök beomlott ég alatt
ez volna hát valódi arcom
amit e tócsa tükre megmutat
ez volna ő az ismeretlen
aki születésem óta én vagyok
akit neveltem óvtam hitegettem
s aki helyett majd meghalok
*
idegen utca
idegen kertek
idegen híd
idegen patakon
idegen árnyék
idegen falakon
idegen galambdúc
idegen tűz és
idegen kéményben
idegen korom
idegen templomban
idegen igékből
idegen irgalom
*
régóta tudom
a metronóm törött
de a záport csak
később vettem észre
egy villám szárán
csiga erőlködött
hogy égbe jusson
mielőtt elégne
*
szirmoktól habzó réten megtanultam
pillék röptének kódolt jelbeszédét
ma már szó szerint fordítom a tájat
betartva keréknyomok pontos sortörését
láttam patakok fürge szobrászkezét
hallottam kelepelni a zöldgólya-nyárfát
s most e mérföldkő sámlijáról nézem
a kányaszárny mögött forgó levegőt
Isten leheletének aerodinamikáját
e nap legyen a játéké a hintaló napja
anyám tekintete kalács apámé jegenyés út
s menetrend-nélküli csodák várnak játékvonatra
még itatós a lelkem mindent fölszív tárol
s pirosmezes artisták csüngnek almafákon
egy hangyát követek reggel óta
ez a játékom mára
kútkövek mohái közt gyöngyöt növeszt a pára
hűvös nagy virág az este porzói csúcsán csillagok
Mindenség virágporát gyűjtögetve zümmögve száll a Hold
szobám a Héthatár s kinézve ablakán az égen
látom a nyugalmat
Isten szunyókál galaktikákból-hajlított hintaszéken
mi leszek ha nagy leszek nem érdekel
de mint kacsázó kő a vizet meg-megérint már a félelem
s aludnék hogy minden így maradjon
a tó a nád a sás a ház és én is kisgyerek
de nyerít a hintaló
ezt nem lehet
ezt nem lehet
Kelebi Kiss István, 2012. január 21.
az égen bűnös angyal szárnya izzik
lassan árnyék sem marad
Anyám becsavarja a csillagokat Apám Holdat görget
foglyul ejtett zaj kaparja belülről a csöndet
készülnek titkos átváltozások
denevér cikkan árnyéka sebet karcol a falba
vérzik a vályog
*
várom az éjszakát
csillagtéglákból föl is épül sötétség habarcsa tartja
mely itt-ott hígabb s rácsorog bokrokra tetőkre falakra
fekete szél
fekete csöndeken
fekete foncsorok
fázom
emlékeket húzok magamra
halottakból köpönyeg
*
lehetne béke (vagy játék is) ez az éj
Holdgurítós csillag-kirakós
de nem gazdálkodtam okosan álmaimmal
beemeltem őket nappalba éjbe
s védtelen lettem titkaim röntgenképe
mint kútba kavicsok hullanak a napok
és minden új éjszaka egyre mélyebb
*
kendermagos égbolt kotlik a Holdon
de nincs esély pihésedésre
hömpölygő szabad vers most a csönd
ez nem a szonettek éje minden zaklatott
a szél felhők lombok habok
korom közé keveredtek a csillagok
*
meteor egy kettő három hullik a Mindenség tejfoga
kinyitom az ablak ingnyakát nagyot lélegzik a szoba
és Téren és Időn keresztül létem előtti múltam
sorsomba visszarezdül s mint hegyes őshüllőfogazat
a sötétség húsába harap a jegenyesor
derékmagasságban köd hullámzik s levélfonákon
hogy Istenre lásson lyukat rág egy csöpp bogár
*
vadkacsa szeli ketté a tavat
Apám a töltés fölött egyensúlyozik
kalapja félrecsúszott árnyék
mellette Anyám sásról sásra lép
oly könnyű már meg sem hajlanak alatta
tanyánk lábakat növeszt s átballag gyermekkoromba
nyár petróleumszag pörzsölt bogár zizez
kosarakról álmodik egy fűzfaág
Mindenség-csutkáról Isten csillagokat morzsol
ismét együtt a Család
törött cserépedény a nappal
darabjai csillagok
kerítéslécek mögött
bűneim hallgatja gyóntatóm
az éj
föloldozhatatlan vagyok
*
indulnék utánad
de hiányod ajtóm befalazta
másznék az ablakon
de itt hagyott mosolyod rács
denevér cikkan gyalulja a Holdat
árnyéka forgács
s ami még lehetne
az is belehull a porba
megpróbálok üvölteni
mielőtt a józan ész
hangtompítót szerelne
a fájdalomra
2011. július 15., 19:03:01
Az alkotó hozzáfűzése:
Kelebi István
vakáció-cetlik
(Szelidi-tó 2011 június)
a szél és a nád
apró avantgárd
dallamot komponált
hallgatom
kávém fölött
két darázs lődörög
nézem a tavat
(s lopva a pincérnő tomporát)
majd rendelek
fagyit kérnek az unokák
*
akár ama versben
itt horgász ül méla lesben
két botjára támaszkodik
a nyugalom
figyel majd lassan mozdul
kapás lehet
de halat mentve
a két gyerek
belenevet a csendbe
*
Barnabás a sárba lyukat ás
Verus úszógumi
Szaturnusz-gyűrűn lebeg
mindenki boldog
s hullám-trambulinról
csobbanástalan fejest
ugrálnak apró fénykoboldok
*
nem meditálunk
szúnyogokat füstölünk
s ülünk
a menetrend szerinti
sünre várunk
hiába
hátha kisiklott mondom
de Verus azonnal cáfol
a süni nem vonat
s én porig alázva
nézem amint fejét csóválva
bemegy a házba
*
szúnyogháló vágja
apró négyzetekre
az utcalámpa fényét
föl-fölkiált
egy héját álmodó madár
mellettem két Jövő alszik
s mint ők a takarót
a tóról lerúgja a ködöt
a Nyár
istvándor
2011. június 19., 10:27:29
Látogatás a tanyán
tanyám viharok bontják
ablakszemét kivájta szél
a padlásajtón
mint balcsapott után
a bokszoló foga
lötyög a zsanér
bedőlt a kút
a jellemtelen csönd
többé már nem fecseg
ki hinné el e vályoghalomról
hogy kacsalábon forgott
itt voltam gyerek
fakarddal mentem
esti árnyak ellen
kaszaboltam
mákok gubófejét
elmerészkedtem a tóig
s haluszonyok-karcolta
hieroglifákkal szőttem
magamnak új mesét
s most ismét itt vagyok
de nincs erőm e létrát
a Holdnak támasztani
és kinézni a kerek ablakon
s mint egykor
a szomszéd tanyára
átkiabálni Istennek
hogy nemsokára
végleg átjövök
*
a táj műszerei már
az útkanyar kukoricásainál
bemértek és ágak drótjain
levélreléken át terjedt a hír
a Skoda volánja mögött
visszatért a klottgatyás
kölyök
s mint vizes zöld kutyák
akácok rázták lombjukat
a földből kibújt egy régvolt
biciklinyom az enyém
fölötte
megrakott lovasszekér röpült
a bakon Bánócki Béla bácsi ült
láttam szétolvadt tanyákat
ismét lábra állni
s Katót amint az udvarban
dúdolva tereget
és kiakasztja az eget
a tó fölé
mely emlékeimből
bugyogva újraéledt
s mint gyémántot arany veret
úgy ölelte körbe a nád a sás
hegyes leveleken ugrált
a késő délután
minden nyugodt volt lusta
csupán
a fűz lombjában bizsergett
egy apró mozdulás
*
látod
kérdeztem
MIT
kérdezte ő
hát a
szárcsa-húzta ívet
s ezer megriadt
apró halat
a víz alatt
HOL
kérdezte ő
a füzestől balra
a tótükörben fésülködő
kócos tanyák mellett
mondtam
de nem hallotta már
utána néztem
s láttam amint futok
egy pillangó után
*
próbálom összerakni a tájat
ráforgatni (amíg lehet)
a bennem-élőt
ugyanarra-a-másra
hogy létrejöjjön
két azonos találkozása
mely mégsem Egy
*
a felnőtt érti már az éjszakát
de retteg benne a gyerek
(hasonlót írtam már valahol)
s most érzem ismét
pedig nyár van dél
felhőkön harangszó hempereg
de szebb volt a csönd
egy-két perc még
kivárom
a fűszál hegyén hangya
nyújtózik hogy égre másszon
próbálkozik majd föladja
(apró megvalósulatlan álom)
*
mint tarkón lőtt őrök
kerítéslécek hevernek
az eddig fogoly diófa
mehetne már amerre lát
de itt maradt
párducfoltos árnyéka alatt
állok s nézem a maradék kert
pergamenjére égett
kútfedélpecsétet
titkok őrizője
megbonthatnám
hagyom
mellette vakondoktúrás
csöppnyi kunhalom
s ahol kicsit dúsabb a gaz
ott állt az ól
anyám rettegett
nehogy a kocák megegyenek
(hallott ilyesmit valahol)
apám nevetett
s az akáclomb résein át
látom
anyámon
tarka Héthatár-kötény
apán bajszán gurul a Nap
kicsit vár még
majd tenyerébe huppan
és ettől minden délután
nyurgább lesz az árnyék
*
meszelt falba égett
emlékek alatt
vályogtetoválások
a ritka nádon át
látni a tető bordázatát
akár egy röntgenlelet
a padláson maradt
duplaágy-daganat alatt
beszűrődésszerűen
foszló vászoncipőben
egér lakik
fölöttük kuszán akár belek
szárítózsinegek
ám
nem csupán e ház
a táj is gyógyíthatatlan
a szőlőskert egy őszön
szétgurult akár a kláris
egész gyümölcsös
dörömböl az almamagban
s akácok váll-lapjáról is
lepergett a gerlefészkek rangjele
és csönd van
akkora csönd van
hogy megroppanok bele
Mama segíts
üvölteném
de már a hang se száll
belém ragadt
olajba égjáró madár
istvándor
2010. november 22., 14:26:20
Háttal
megfordulok
háttal ülök az időben
emlékek vetítőgépei
tekercseket váltok
a hangok elsüllyedtek
Apám tátog
megpróbálok szájról olvasni
mutogat
nézem
Anya egyensúlyozik a kerítésen
képtelenség
Apám bajsza alatt
seregélycsapat
jobbra gesztenyefák
valakit temetnek
karcos a film
nekifut
lelassul
szakad
illesztgetem ragasztom
néhány kocka elveszett
nem fogom megtudni soha
tekercsek egymás után
pereg
üresen pereg
vakító fény
nem fordulok vissza
istvándor
2011. január 19., 22:40:36
Ha
választhatnék-e szebb világot
mit aki Te vagy nekem
szivárvány hajnal kert virágok
mólóm és a tengerem
legszebb vidékem lágy s örök
dombok ívek hajlatok
tárnák a bőr mögött
forrás hol szomjat olthatok
sziklám melyen lelkemnek fészke van
s szántóm ahol az életem terem
tó-tükröm hogy láthassam magam
ki nem lennék
ha nem volnál velem
istvándor
2011. január 17., 01:57:04
Tőmondatnyi táj
A tócsa nikkelét e délután
(nagy alkimista) rézzé gyúrja át,
hever az udvar, tőmondatnyi táj,
akár a pont, kút zárja le, tovább
nem bővíthető, de órákon át
olvastam mégis, mert egymás után,
percenként változtatva nyelvtanát,
mást és mást jelentett, pedig a nyár,
(maga a regény) mit sem változott.
Hallom, tojásörömtől kotkodál
a tyúk, piciny gyíkpenge cikkan el,
s egy apró bogáron kigyúl a jel,
tán félek is, hisz még gyerek vagyok.
Anya készülődik, holnap jön Apám.
istvándor
2011. január 31., 17:38:29
Az alkototó hozzáfűzése:
Kelebi István