Főoldal


Ez a lap kedves Olvasó a Zsefy-Cédrus-versek honlapom folytatása
.
Az oldalsávon léphetsz át oda...


*
Sajnos azon internetes oldalakról származó írásokhoz tartozó fotók, amelyek időközben megszűntek, mind eltűntek.

*

Érzelmek, érzések rövid sorokban...
Létrehozva: 2009. szeptember 11.



    Szerelem, szeretet
barátság, bátorság, élet és elmúlás, harag és boldogság...

EZEN  AZ  OLDALON  megleled!

Profi és amatőr költőktől olvashatsz válogatást
 hallgathatsz megzenésített verseket,


IGAZI GYÖNGYSZEMEKET
itt   és  a   Zsefy-Cédrus-versekben

 Légy a Vendégem!




Böröczki Mihály

KARÁCSONYI NYITVATARTÁS

Pont a végtelennel szemben,
a semmivel átellenben,
van egy kapu, rézbilincsben,
se széle, se hossza nincsen.

A halandó nem tud róla,

nincs őre, se vigyázója,
attól nyitott, attól kerek,
ki-bejár rajt a szeretet.

Minden évben tárt két szárnyon

által lódul a karácsony.
Nyikorogná szerencsétlen,

mért nem járja egész évben?

S meg se moccan. Hiszen egyszer
sarkig kitárta a Mester.

2008. december 10., 08:19:02

Ezen a honlapon a művek  nagyobbik része a Poet,
  és a  dunapART cafe oldalairól származik,
de találhatók itt a CINKE, - az időközben megszűnt - Csillagszemek, FullExtra, Közkincs,  Napvilág, Napkorong, - az időközben szintén megszűnt -Virtus,  valamint a Szerzők saját honlapjairól  is  alkotások.

 

ha elmegyünk
díszsortűz nem robban bele a tájba
s a déli harangszó sem értünk szól
orgonasípok dallamára
tán halkan mormol imát az olvasó
földi létünk tüze és virága
egymás mellett megfér csendesen
egyik a hév, másik a szelíd alázat
az utolsó egy tűzvirág
mibe halni nem akar

de mégis kénytelen


2011.02.19.
Zsefy Zsanett


***


Szonett a magányos cédrushoz
Elhagyott szirtek méhében fogant
sorsod, óidők titkait ringatod
léted bölcsőjén, csendjükbe fonnak
magányod sóhaját őrző csillagok.

Gyökereidbe elhullt korok vére

égett, lombjaidban ott suttog a múlt,
íriszeden emlékezetté réved
a hajnali fény, hisz kérgeidbe gyúlt

az egyedüllét alkony-íze. Arcod

ráncaiba zárta évezredek
hamvadó parazsát. Meztelen dacolsz

az enyészet rítusán, szélbe rejtve

könnyeid sajgó reményét, így porlad
imáddá az ajkadon virrasztó holnap.

Kántor György

 
Egy kis mosolycsalogató két Szerzőtől:
pirospipacs és hubart közös verse.


Mocorog a fű

Bizsereg a szív és ragyog a derű,
zsendül már a tavasz, mocorog a fű,
két fura figura dugja ki fejét
keresi a párját, nem leli helyét.

Giliszta Gizike és Hernyó Hugó -
magányos kis lelkek, testükben rugó,
réges-rég szomszédok, nem is olyan jók,
hol egyik, hol másik keresi a szót.

Itt van már a tavasz, mondja Gizike,
férjhez kéne mennem, de most ízibe!
Én pedig nősülnék, így Hernyó Hugó,
ilyenkor tavasszal viszket a dugó.

Magamra kapnék egy vadi kis rucit,
kidobnám keblemnek lájtos dombjait,
hogyha vagány lenne, maga, ó Hugó,
sétálhatna vélem, míg szól a rigó!

Hugó megcsodálta Gizi kebelét:
- Mint a légy a tejbe, estem tebeléd!
Mindjárt séta után eljegyeznélek,
Gyűrűs férgek leszünk, egy test, egy lélek.

Messze elkószáltak, oly tág a határ,
Kifigyelte őket egy éhes madár.
Önfeledt játékban, mint férj-feleség,
Így lett mindkettőből rigóeleség.

***

A HONLAPBAN MEGJELENT ÖSSZES ÍRÁS A SZERZŐK ENGEDÉLYÉVEL LETT FELTÖLTVE!


Magányos cédrus
Magányos cédrusok vagyunk
mi, emberek - cibálnak
bennünket vad szelek, orkán
zúg fülünkbe gyilkos dalt, de
mégis álljuk a vihart...
Ágaink meghajolnak, mint
kinyújtott kezek, néha meg
összeérnek, ilyenkor együtt
feszülünk a szélnek...
Hajlik a törzs, reccsennek az
ágak, eltörnek remények és
vágyak, villám cikáz az égen
feketén, sötétkéken
gomolyognak a felhők, néhány
vastag ág is eltört, majd
átvonul fölöttünk a vihar, s
a cédrus újra kihajt: élni akar...
 
  Ametist
(Csontváry képe nyomán...)


KEDVES     OLVASÓ!


A  Zsefy-Cédrus-versek-2-ben  megjelent  összes  alkotás
megjelentetése,   utánközlése   bárhol
csak  a  Szerző  hozzájárulásával,  engedélyével   lehetséges!

Kavicsok között


Lennék kő azon a parton,
Lábaim nyaldosnák a habok.
Egyhelyben állnék csak,
Mint zárkában a rabok.

Látnék ezer meg ezer csodát,
Hajót, partot és talán gondolát.
Nézném a felkelő napot,
Hallgatnám ködbe bújt sóhajod.

Ha mellém állsz majd, tiéd lesz a tér.
Elér majd minden, mi engem is elér.
A fények az árnyak, éjszakák és nappalok.
Holdfény a Nap és mind, mind a csillagok.

Lesz majd árnyékom is mint neked.
Eső áztatja tágra nyílt kezed.
Nap szárítja könnyező hajad.
Szél fújja szelíden, mi eső után megmarad.

Szita Gábor
2008. február 03.




"...magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"  (Rostand)

"Nem adhatok mást, csak mi lényegem."  (Madách)



"Én a mindent megtakarító
és megőrző ember vagyok,
századra őrzöm azt, amit rám
egy tűnő pillanat hagyott."

(Kiss Tamás: Sorok a múló időre)



"A vers - mesének hosszú,
de ha jó, szomjúságot
kelt a tudásra."    (Auden)



"...amint fogy-fogy a jövendő,
egyre-egyre drágább lesz a múlt."   (Babits)



" Mikor a vers fakad
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha így az
alvó ligeten."
(Wass Albert)

***

Zsefy Zsanett 

Comments