Ez a lap kedves Olvasó a Zsefy-Cédrus-versek honlapom folytatása:

Zsefy - Cédrus - versek 

*

Sajnos azon internetes oldalakról származó írásokhoz tartozó fotók, amelyek időközben megszűntek, mind eltűntek.

*

Érzelmek, érzések rövid sorokban...

Létrehozva: 2009. szeptember 11.

    Szerelem, szeretet

barátság, bátorság, élet és elmúlás, harag és boldogság...

EZEN  AZ  OLDALON  megleled!

Profi és amatőr költőktől olvashatsz válogatást

 hallgathatsz megzenésített verseket,

IGAZI GYÖNGYSZEMEKET

itt   és  a   Zsefy-Cédrus-versekben

 Légy a Vendégem!

KARÁCSONYI NYITVATARTÁS

Pont a végtelennel szemben,

a semmivel átellenben,

van egy kapu, rézbilincsben,

se széle, se hossza nincsen.

A halandó nem tud róla,

nincs őre, se vigyázója,

attól nyitott, attól kerek,

ki-bejár rajt a szeretet.

Minden évben tárt két szárnyon

által lódul a karácsony.

Nyikorogná szerencsétlen,

mért nem járja egész évben?

S meg se moccan. Hiszen egyszer

sarkig kitárta a Mester.

Böröczki Mihály  (Mityka)

2008. december 10., 08:19:02

Ezen a honlapon a művek  nagyobbik része a Poet,  és a  már megszűnt dunapART cafe oldalairól származik, de találhatók itt a CINKE, - az időközben megszűnt - Csillagszemek, FullExtra, Közkincs,  Napvilág, Napkorong, - az időközben szintén megszűnt -Virtus,  valamint a Szerzők saját honlapjairól  is  alkotások.

ha elmegyünk

díszsortűz nem robban bele a tájba

s a déli harangszó sem értünk szól

orgonasípok dallamára

tán halkan mormol imát az olvasó

földi létünk tüze és virága

egymás mellett megfér csendesen

egyik a hév, másik a szelíd alázat

az utolsó egy tűzvirág

mibe halni nem akar

de mégis kénytelen

2011.02.19.

Zsefy Zsanett

***

Szonett a magányos cédrushoz

Elhagyott szirtek méhében fogant

sorsod, óidők titkait ringatod

léted bölcsőjén, csendjükbe fonnak

magányod sóhaját őrző csillagok.

Gyökereidbe elhullt korok vére

égett, lombjaidban ott suttog a múlt,

íriszeden emlékezetté réved

a hajnali fény, hisz kérgeidbe gyúlt

az egyedüllét alkony-íze. Arcod

ráncaiba zárta évezredek

hamvadó parazsát. Meztelen dacolsz

az enyészet rítusán, szélbe rejtve

könnyeid sajgó reményét, így porlad

imáddá az ajkadon virrasztó holnap.

Kántor György

Egy kis mosolycsalogató két Szerzőtől:

pirospipacs és hubart közös verse.

Mocorog a fű

Bizsereg a szív és ragyog a derű,

zsendül már a tavasz, mocorog a fű,

két fura figura dugja ki fejét

keresi a párját, nem leli helyét.

Giliszta Gizike és Hernyó Hugó -

magányos kis lelkek, testükben rugó,

réges-rég szomszédok, nem is olyan jók,

hol egyik, hol másik keresi a szót.

Itt van már a tavasz, mondja Gizike,

férjhez kéne mennem, de most ízibe!

Én pedig nősülnék, így Hernyó Hugó,

ilyenkor tavasszal viszket a dugó.

Magamra kapnék egy vadi kis rucit,

kidobnám keblemnek lájtos dombjait,

hogyha vagány lenne, maga, ó Hugó,

sétálhatna vélem, míg szól a rigó!

Hugó megcsodálta Gizi kebelét:

- Mint a légy a tejbe, estem tebeléd!

Mindjárt séta után eljegyeznélek,

Gyűrűs férgek leszünk, egy test, egy lélek.

Messze elkószáltak, oly tág a határ,

Kifigyelte őket egy éhes madár.

Önfeledt játékban, mint férj-feleség,

Így lett mindkettőből rigóeleség.

***

A HONLAPBAN MEGJELENT ÖSSZES ÍRÁS A SZERZŐK ENGEDÉLYÉVEL LETT FELTÖLTVE!

Magányos cédrus

Magányos cédrusok vagyunk

mi, emberek - cibálnak

bennünket vad szelek, orkán

zúg fülünkbe gyilkos dalt, de

mégis álljuk a vihart...

Ágaink meghajolnak, mint

kinyújtott kezek, néha meg

összeérnek, ilyenkor együtt

feszülünk a szélnek...

Hajlik a törzs, reccsennek az

ágak, eltörnek remények és

vágyak, villám cikáz az égen

feketén, sötétkéken

gomolyognak a felhők, néhány

vastag ág is eltört, majd

átvonul fölöttünk a vihar, s

a cédrus újra kihajt: élni akar...

KEDVES     OLVASÓ!

A  Zsefy-Cédrus-versek-2-ben  megjelent  összes  alkotás

megjelentetése,   utánközlése   bárhol

csak  a  Szerző  hozzájárulásával,  engedélyével   lehetséges!

Kavicsok között

Lennék kő azon a parton,

Lábaim nyaldosnák a habok.

Egyhelyben állnék csak,

Mint zárkában a rabok.

Látnék ezer meg ezer csodát,

Hajót, partot és talán gondolát.

Nézném a felkelő napot,

Hallgatnám ködbe bújt sóhajod.

Ha mellém állsz majd, tiéd lesz a tér.

Elér majd minden, mi engem is elér.

A fények az árnyak, éjszakák és nappalok.

Holdfény a Nap és mind, mind a csillagok.

Lesz majd árnyékom is mint neked.

Eső áztatja tágra nyílt kezed.

Nap szárítja könnyező hajad.

Szél fújja szelíden, mi eső után megmarad.

Szita Gábor

2008. február 03.

"...magamat kigúnyolom, ha kell,

De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"  (Rostand)

"Nem adhatok mást, csak mi lényegem."  (Madách)

"Én a mindent megtakarító

és megőrző ember vagyok,

századra őrzöm azt, amit rám

egy tűnő pillanat hagyott."

(Kiss Tamás: Sorok a múló időre)

"A vers - mesének hosszú,

de ha jó, szomjúságot

kelt a tudásra."    (Auden)

"...amint fogy-fogy a jövendő,

egyre-egyre drágább lesz a múlt."   (Babits)

" Mikor a vers fakad

egy pillanatra minden más megáll.

Csak alig-alig dobban a szívünk,

mint patak, akit a tél mederbe zár.

Egy pillanat...

s a lelkünkön lábujjhegyen megy át

egy messziről jött csöndes idegen.

Tavaszi szél oson át néha így az

alvó ligeten."

(Wass Albert)

***