Post date: 2012.10.22. 21:21:39
Késő este érkeztünk meg tegnap Silvesbe. Ugyan ki volt világítva a város, de nagyon nem láttunk akkor semmit.
Reggel aztán ez fogadott a teraszunkon. A hotelt narancsliget-ültetvény veszi körül.
A képen nem jön át a panoráma, de hidd el, szép.
Amekkorát a lencse mutat, kb. akkora a település is.
Reggel a városba menet (Anna konferencián csücsül) gránátalma sövény kísért a járda mellett. Kb. 4 cm átmérőjű alma nagyságú gránátalmák éppen érettek, de senki sem eszi őket (rajtam kívül). Ez biztos olyan, mint nálunk a vadalma. Pedig nagyon finom és vitamindús. A helyiek biztos a dinnye méretűt veszik és eszik, amiket a piacon láttam.
Aztán kipróbáltam az olíva fa sötét bogyóit is. No ezt nem kellett volna. Tudtam, hogy így ehetetlen az olíva bogyó, de ennél jobbra számítottam. Patkányméreg-csótány keverékére hasonlít az íze. Utólag is gratulálok azoknak az ókori kísérletezőknek, akik ebből a látszólag rossz ízű ehetetlen bogyóból, finomságot varázsoltak (csersavat kiáztatták belőle).
Nagyon sok a gólya. Úgy kelepelnek párban, mint nálunk tavasszal, mintha a költéssel foglalkoznának. Pedig közeleg a november. Felhős az ég, nincs szikrázó napsütés, de így is 22 fok van.
Silves régen mór (arab) település volt, de mára csak romok maradtak, főleg a várfalon belül. Kevés az arab emlék, vagy bokáig érnek.
No sebaj, 2 nap múlva Mértolában szép mór templomot látok úgy is.
Délben a szokásos halas saláta (most lazac), plusz pohár vörösbort ettem-ittam. 9 eur-ból megvan.
Néhány kép a városról:
Utóbbi szép kék csempével van borítva.
Elmentem a parafamúzeumba, de zárva volt pénzhiány miatt. Úgy látszik itt sem fenékig tejföl az élet.
A parafa egyébként az egyik legfontosabb exportterméke Portugáliának.
Idefele a buszból több megnyúzott paratölgyet láttam. Ugyanis a tölgy kérgét lehántják, alatta bordó-vörös színű a csupasz fa. Hagyják vagy 10 évig, hogy újrakérgesedjen, s akkor megint megnyúzzák a parafája miatt. Ha majd kölcsönzött autóval járjuk be Portugáliát, reményeim szerint fogok tudni fényképezni ilyen tölgyet.
A souvenir boltok tele vannak parafa termékekkel. A boros dugótól az alátéteken keresztül a táskákig mindent lehet vásárolni parafából.
A kéményeket fontos megemlítenem. Algarve megyére (Portugália déli részére) jellemző a házak tetejét díszítő főleg kúpos és más formájú kémények:
Ritka az egyszerű "hazai" kémény. Ha van, azokon a gólyák fészkelnek.
Este étterem, az egyik legjobb itt Silvesben.
Úszkáló friss eledelek:
Aztán készre sütik egy sütő diszkben (bár mi nem az úszkáló óriás rákokat ettük):