2016.11 - Halottaim

Mindig kerültem a temetéseket. Ezt magam sem tartottam normálisnak. Arra vezetem vissza, hogy általános iskolás koromban az osztályfőnököm kirendelte a jobb, kezelhetőbb gyerekeket egyik osztálytársunk édesanyjának a temetésére. Mély nyomott hagyott bennem.

Először nagymamám (anyukám anyukája) temetésére nem mentem el. 15 éves voltam.  Szentgotthárdon az elmegyógyintézetben halt meg. Amire legjobban emlékszem, hogy utána a szobakonyhás lakás konyhaasztalánál apámmal nagyon hosszan beszélgettünk, ránk sötétedett, a lámpát nem kapcsoltuk fel. Soha olyan hosszan, jót nem beszéltem apámmal.

Aztán meghalt Feri, Anna nagybátyja, aki agyvérzést kapott, a kórházban halt meg. Beszélni nem tudott a kór miatt, Erzsi mondta, csak a szemével kommunikált.

Klári mama temetésén voltam először. Klári mama idősen is izzig vérig nő maradt. Akkor az volt a legnehezebb, főleg neki, hogy a kórházban, már nem tudott saját feltételrendszerének megfelelnie.

Nagy Pisti a kórházban hirtelen nagyon megöregedett, eltűnt örök nevetése, ott az volt a rossz, hogy évekig csak az utolsó pillanatok maradtak meg bennem, mintha a korábbi mosolygós képeket kitörölte volna az utolsó napok élménye.

Zsuzsa mamánál az volt a nehéz, hogy mire odaértem, már csak az üres ágyát találtam meg, s a hiánya így még nagyobbá vált.

Nagybátyámnál az volt a rossz, hogy ő nem tudta, amit mi igen, s az utolsó napra hirtelen 90 évesre öregedett, szemhéja olyan pergamen szerűen finom volt, amikor lecsuktam neki.

Apámnál az volt a rossz, hogy a betegségénél fogva nem lehetett vele megbeszélni a teendőket. Helyette kellett döntenem, az ő érdekében. Magamra maradtam. Talán nem kellett volna bevinni az utolsó 3 napon a kórházba, de nem tudtam hogy 3 nap lesz a 3 nap.

És vannak a négylábú barátaim. 

Mici, aki egy kullancstól kapott végzetes kórt. Ott az volt a rossz látnom, hogy lefogy, s tűnt el, bújt el előlünk, s halt meg egyedül, majd ahogy megtaláltam félév után.

És Macinál, aki éppen ma halt meg, az volt a rossz, hogy nem tudtam megbeszélni vele hol fáj neki, mit érez, nekem kellett döntenem róla.

A műtétet is, ami úgy nézett ki hasznos dolog, és hosszú életet ad neki, én döntöttem el, pedig lehet, hogy pont ennek a szövődménye vezetett a veseműködés leálláshoz. De ez se biztos, lehet, hogy már előtte megfázott, vagy az orvosi rendelőben kapott valami kórt.

Macinál az volt a rossz, ahogy feltettem az orvosi asztalra. Szfinx pózban feküdt, két mellső lába előre, de fejét nem lába irányába előre tartotta, hanem oldalt, rám nézett. Kis feje lefogyott a 2 hetes nem evéstől, ettől a szemei dominánsabbak lettek. Rám nézett, kérően, bizakodón, tudta, hogy rám számíthat  ......