2015.03 - Anna

1973-ban, 42 évvel ezelőtt, 14 évesen találkoztam először Annával, a feleségemmel.

Budapest XIII. kerületében, két különböző általános iskolában fejeztük be a 8. osztályt. Tatára szervezett egy tábort a kerület azoknak a végzős iskolásoknak, akik gimnazistaként visszajárnának a volt iskolájukba segíteni az úttörő életet. Ilyen volt Anna is és én is. Nálam az indító ok érthető volt. Mindig ragaszkodtam a jól működő társaságokhoz, nem akartam elszakadni tőlük. Nagy traumának tartottam, hogy iskolát kell váltanom, szerettem volna a régi iskolástársakkal maradni a régi iskolai közegben. Aztán később kiderült, hogy gimnázium még nagyobb örömforrássá vált, s a gimnáziumi osztály életem meghatározó társaságává vált. No de előre szaladtam.

Anna a tatai táborban nem tett rám mély benyomást. Pontosabban tett, de nem pozitívat. Ő túl aktív, és erőszakos volt, én zárkózott. Ott a táborban derült ki, hogy Annával egy gimnáziumba fogunk járni, sőt egy osztályba is. 

Anna a gimnáziumi osztályban nem volt a legszebb lány (inkább szégyenlősen bájos), figyelmem sokáig nem akadt meg rajta, de ő volt a legokosabb, de az első háromban biztos benne volt. Az osztályban 24 lány volt, és 4 fiú. Kiváló lehetőség  egy ébredő fiatalember számára. Az első osztály vége felé Annát az előttem lévő padba ültették. A fiú padtársam elkezdett udvarolni Annának, s akkor vettem észre, hogy jé, tényleg. Egy ideig ketten kísérgettük haza, aztán már csak én egyedül. Sokszor sétáltattuk Brutus kutyáját a Rákos patak mentén. Fiatalok voltunk, Anna azonban nem akart leragadni, kacsingatott az idősebb fiúk irányába talán érthető okból, aztán sok-sok öröm, és kínlódás után, 11 év együtt járás után összeházasodtunk. Ma 56 évesen is örülök, hogy így alakult. Pedig sokszor próbára tettük a kapcsolatunkat, többször az én hibámból. 

Sokkal gyerekesebb voltam a gimnáziumban, mint ő, Anna már érett nő volt, én épp hogy jöttem ki a gyermekkorból. Tinédzser korban a legképlékenyebb az ember, sok minden itt dől el milyenekké is válunk. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nélküle én is más lennék most.

A kapcsolat kezdetén két dolog fontos a fiatal párnak. Legyen szellemi és testi harmónia. Sokszor mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, szerintem hülyeség. Sokkal inkább az azonosság lehet a hosszú kapcsolat titka, s ami a legfontosabb, a tolerancia. Szerintem ennek mindketten adtuk tanújelét.

A kezdet kezdetén azonban fontos lenne, hogy a fiatalok megbeszéljenek egy fontos dolgot: Hogyan képzelik a gyereknevelést? Ez a következő válaszút. Maga a gyerekszülés pszichésen egyébként is megváltoztathatja az embert, az eltérő gyereknevelési felfogás azonban mérgező. Természetesen mi sem beszélgettünk erről 15 évesen. És aztán telnek az évek, eltelik 30-40 év, és az emberek már nem azok, akik voltak fiatalon, sem szellemileg sem testileg. Pedig 60 évesen is ugyanúgy el kell tudnunk mondani, hogy a kapcsolat alapja a szellemi és testi harmónia. De ki tudja milyen lesz a szervezetünk 40 év múlva, milyen rögeszmék alakulnak ki, amelyek elfogadhatatlanok a másik számára. A szerelem szeretetre változik szerencsés esetben.

Van-e tökéletes pár? Nincs. Nem is várható. 

De nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Annával együtt vagyunk, együtt maradtunk, hogy ő van nekem. Rengeteget köszönhetek neki, embert formált belőlem, jelentősen alakította a személyiségemet jó irányba.

Jó lenne sokáig együtt maradnunk, csak az egészségünk megengedje ezt. 

Esténként ha nincs otthon, hiányzik. Lefekvéskor mindig ugyanabban a pózban alszunk el. Összegömbölyödünk, bal kezünkkel megfogjuk egymást.

Ó drága Annám.

Anna, mAnna, Donna, HozsAnna.