2014.02 - Szüleim

Szüleim állapota romokban.

A döntések felelőssége az enyém, de nem ez nyomaszt, hanem látni őket összeesni.

Apám rákos, hasnyálmirigy daganatot diagnosztizáltak, már előrehaladott állapotban van. Áttétek is vannak, bizonyosan a mája is rákos, és panaszai alapján a csontjaiban is megjelent a kór. Mostanában többet panaszkodik a csontfájdalmaira, mint a gyomrára, a hasára. Ez a legfájdalmasabb tumor.

A kórházban az orvos elmagyarázta, hogy milyen fázison fog keresztül menni. A saját apja történetét mesélte el a doki. Sajnos ez a betegség nem gyorsan építi le a szervezetet, hanem napról napra egy-egy pici lépést tesz. Furcsa azt írnom, hogy "sajnos", de ezt az ő érdekében mondom.

Apám emellett demenciával is küszködik, sokszor nem ismeri meg anyámat, rólam néha úgy beszél, mint az apámról, azaz mintha ő maga én lennék. Furcsán keveredik a valóság és a képzet. Eltévelyeg, nem tudja hol van, mintha a rémálma lenne a valóság. 40 éve egyik fülére nem hall, nincs szaglása egy balesetéből kifolyólag, hályog miatt alig lát, s most más mozogni is alig tud.

És most lépked az utolsó útszakaszán. Az orvos ugyan elmondta, hogy mi a baja (daganat), de nem érti. Talán a "rák" szót értené, de az nem orvosi szakszó, azt nem mondta neki senki. Én sem.

És töprengek azon, hogy megmondjam-e neki. Lehet, hogy megértené, és utána összeesne. Vagy megértené, de másnapra elfelejtené, mint annyi mást.

Anyám szokásos hát- és derékfájdalmaival küszködik. Az orvos szerint kórházba kellene mennie, de nem akar. Apám miatt. Felajánlottam neki, de köti az ebet a karóhoz.

Anyu valószínű nem sokáig tudja apámat ellátni. Sokszor járok át hozzájuk fát cipelni, bevásárolni, segíteni, orvoshoz vinni stb. Lehangoló látvány, pszichésen nem jó átélni mivé lettek. Be kell rendezkednem arra, hogy valamikor át kell költöznöm. Erős kezekre lesz szükség, apám egy idő múlva magatehetetlen lesz, és morfiumtól zavart. Hónapokig eltarthat, nagybátyámnál ezt már átéltem.