2011.10 - Esküvő

Szeretek esküvőre járni.

Az mindig olyan felemelő, ahogy a ifjú pár kimondja egymás felé a boldogító igent. Tervezgetik a jövőt: gyerek, család, otthon.

Az esküvői fogadalom hosszú időre szól, egymáshoz köti a két felet, s jóban, rosszban együtt fognak élni.

Az esküvő szó a fejünkben összekapcsolódik a boldogsággal.

Ma is voltam egy esküvőn, és a szívem összefacsarodott.

Nagybátyám(67), anyukám öccse esküdött ma, akit mi a családban csak Öcsinek hívunk, s hívom én is, pedig 15 évvel idősebb nálam.

Gyorsan összehozott esküvő volt, az élet diktálta, hogy gyors legyen. Öcsit 1 éve tüdőrákkal műtötték, ma már két áttéte van. Egyik a máját emészti, és dagasztja, a másik a csontvelőt rágja. Nem tudjuk mennyi van hátra neki.

Az esküvő azért kellett, mert 25 éve együtt él egy nővel, és legalizálni akarták a kapcsolatukat, főleg azért, hogy az örökösödésnél ne legyen probléma.

Erika, Öcsi párja, most már neje, nehezen uralkodott magán, szegény sírt az esküvő alatt. Lánya, aki a tanúja volt, szintén küszködött a könnyeivel.

Nagyon szeretik Öcsit. 

Öcsit 2 hónapja nem láttam és nagyon megváltozott.

Anyukám, aki 6 évvel idősebb nála, most már fiatalabbnak látszik. Lásd az 2. képet.

Öcsi mintha nem tudná mi van vele. Fáj a gerince, de valahogy nem is sejti, hogy ez csontrák.

Néha azért felrémlik benne a kérdés. Miért csak fájdalomcsillapítót kap? Attól hogy fog meggyógyulni?

Az esküvő majdnem meghiúsult. Hajnal 3-kor fájdalmai voltak Öcsinek, és Erika egész éjjel simogatta, masszíroztatta, hánytatta.

De valahogy összeszedték magukat. Öcsinek vettek egy új fekete lakkcipőt, sötét öltönyt, virág volt a mellényzsebében. Pedig pénzük nagyon kevés.

Járni nehezen tudott, 2 hónapja stroke-ot is kapott. Egyik kezében mankó volt.

Anyukám és Erika is bízik abban, hogy valami csoda történik. Az emberiség feltalálja a csodagyógyszert, vagy magától visszamegy a rák.

Én pedig abban, hogy nem szenved sokat. 

Mindig vicces ember volt. 8 éves lehettem, amikor a szüleim életükben először elutaztak kettesben Csehszlovákiába. Öcsire bíztak. Én 8, ő 23. Jól elvoltunk egymással. Az mondjuk nem tetszett neki, hogy a vacsorára készített zsíros kenyeret "leejtettem" az asztal mellé, neki meg azt füllentettem, hogy megettem. Később megtalálta. Picit a sarokban kellett térdelnem emiatt.

De szerettem a sarok szagát, még most itt van ez a szagminta az emlékezetemben. Anyukám is sokszor odaállíttatott (na jó, csak néha), és az enyhén salétromos, nedves falnak volt egy jól felismerhető szaga.

Egyszer Öcsi azzal jött hozzánk, hogy nyerhetek 5 forintot, ha a homlokomról beejtem az érmét a nadrágomba rakott tölcsérbe. Próbálkoztam, aztán vizet öntött a tölcsérbe, amíg én egyensúlyoztam a homlokommal. Deréktől lefele minden vizes lett. Nem örültem neki akkor, ma sem tartom túl örömtelinek, de nem haragudtam rá.

Ő mindig nagyon szerette a gyerekeket. Erikának már volt egy lánya, Öcsi sajátjaként nevelte. A két unokát, szintén. Most is látszott, hogy mennyire szeretik Öcsit.

És most már papírja is van róla, hogy ő a nagyapjuk.

Esküvő: lásd 1. képet.