2019.07 - Kétségbeesési index

Jó, valaki most biztos azt mondaná, hogy pánik. De nekem ez nem tetszik.

Sokszor veszem magamon észre, hogy bizonyos esetekben képes vagyok a kétségbeesésre.

Legelőször 10 évesen volt egy ilyen meghatározott élményem. Szoba-konyhás lakásban éltünk, WC a folyosón, fürdőszoba sehol, egy lavor helyettesítette. Én a 4x4 méteres szobában fekszem a szőnyegen, és zokogok. Egyedül voltam otthon. Nem akarok meghalni: bömböltem. Nem tudom, nem emlékszem, hogy mitől tört rám ez akkor. Nem tudtam elviselni, hogy nem fogok a halál után már sakkozni, és nem tudom követni az eseményeket halálom után, nem tudom mi lesz aztán. Mi lesz a majdani családommal, mi lesz az emberiséggel. A sakkozás talán azért lehetetett fontos, mert kb. 10 éves voltam, amikor többször vertem már meg apámat, mint fordítva.

A kétségbeesés akkor jelentkezik, amikor valamit nem tudok megváltoztatni, pedig kellene, de vagy nem vagyok képes rá, mert nincs rá hatalmam, vagy nincs tehetségem hozzá. 

A második eset a Máglya közi tetőtérbeépítés volt. Nem tudtam hogy lesz, jött az első gyerek, s nekem lakást kellett kerítenem, de hogyan is lesz, részben megvalósítáilag, részben pénzügyileg. Ez odáig fajult, hogy koszorúér szűkületet diagnosztizáltak nálam, aztán ezt koszorú ér görcsre módosították. Előbbe szervi ok, utóbbi idegességből fakadó dolog. 

Ebben az időben a normál munkahelyemen kívül másodállásban is dolgoztam, hogy a lakáshoz pénzt keressek. Kimerítő volt.

Nyomasztó volt a pilisszántói építkezés is, ott ellenszélben kellett tennem a dolgomat, feleségem állandóan nyomasztott, hogy nem fog sikerülni, magamtól is ettől rettegtem, nem kellett hozzá, hogy még szembesítsenek is ezzel. De aztán sikerült.

A munkahelyem is nagy próbatétel volt, főleg az igazgatói kinevezésem után. Egy 60 milliós veszteséges cégbe csöppentem bele, s úgy érztem, nem fogok ezzel megbirkózni. Mindent én akartam csinálni, mindenhol ott voltam, hogy menjen, hogy legyen valami. Aztán rájöttem, hogy így csak meghalni fogok. Szép lassan egyre nagyobb körnek adtam egyre nagyobb felelősséget, s ez meghozta a gyümölcsöt, s 400 milliós nyereséges céggé váltunk.

Általában az a kép alakult ki rólam, hogy egy nyugodt pali vagyok, aki a megtestesült stabilitás, aki mindent megold. S tényleg, én is sokszor érzem ezt, mégis belül sokszor nagyon kétségbe esek, de kifelé még sem mutatom, vagy csak igyekszem.

Azt is tudni kell rólam, hogy nagyon nem szeretem, ha csak történnek velem a dolgok,  s nem én vagyok a kezdeményező. Inkább mindennek elébe megyek, inkább én kezdeményezek. Amikor a céget ott hagytam, akkor is én akartam a kezdeményező lenni, ami később be is igazolódott, mert az összes vezetőtársamat 2 év alatt mind kirúgták. Multiknál ez már csak így szokott lenni, én viszont jó feltételekkel megelőztem ezt, s hagytam őket ott. A kétségbeesést előztem meg.

Tehát egy csomó mindentől képes vagyok félni, sőt kétségbe esni, de akkor inkább már én akarok lépni. Stabilnak látszom, mutatom magamat, ez pedig tovább erősíti amúgy meglévő félelmemet.

Most, hogy 60 éves vagyok, egyre több helyen látom, hogy szűkül az élettér. A különböző itt fáj, ott fáj miatt, már nem focizok, síelek, szörfözök, és még folytathatnám a sort, ami hát lehangol. Nem kicsit. Persze az ember mindig talál valamit, amibe megpróbál kapaszkodni, valami pozitívat keres.

Legutóbb 4 hónapos elhúzódó betegségemnél is a legrosszabbra gondoltam, ahogy kell, kétségbe is estem, nem kicsit, de rögtön beindul a cselekvési inger, hogy én legyek a kezdeményező, én irányítsam a történéseket, ne más, ne a sors vagy valami ilyesmi.

Ahogy a munkahelyemet elhagytam, úgy az életet is eltudnám hagyni. Mindig jobb ha még te tudod csinálni, mint hogy a leépülés során megessen veled. 

Erről szólt a "pirula" című novellám, de ott próbáltam optimistán befejezni. De ez nem lesz mindig így.

Maci kutáyam sorsáról én döntöttem, talán picit hamarabb kellett volna, kevesebbet szenvedett volna. De nehéz ezt másokkal kapcsolatba eldönteni, mint magamról kijelenteni. Szegény pára pontosan tudta mi fog következni. Két tenyeremben ernyedt el. Nehéz szabadulni ettől. De az ő volt, s az én döntésem, aztán vagyok én, a saját döntésemmel. A legegyszerűbb a kétségbeeséstől megszabadulni.