2013.05 - Erőss

Tegnapi hír, hogy Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter a Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) megmászását követően lefele ereszkedve eltűntek.

Sokkolt a hír, pedig hányan halnak meg a Himalája megmászása közben. Több ezer ember fekszik a hó alatt, szinte fizikai épségben a -30 fok alatt. A hullákat soha nem hozzák le, nem is találják őket. A Kancsendzöngán a halálozási arány 22% !!!

Erőss Zsolt expedícióinak sorát végigolvasva, eddig 5 magyar ember halt meg mellette hegymászás közben, és a vele egy időben mászó külföldiek számolatlanul haltak meg a hegyen. Tudta, ismerte a veszélyt.

Persze könnyelműen ragadtathatja el magát az ember a fotelben ülve, hogy "miért"? Neki ez volt az éltető lét. És persze az ember felelős a szeretteiért, ezért nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Zsolt egy 1 éves és egy 4 éves gyereket hagyott maga után. És felelős volt azért a "gyerekért" is, aki csupán 27 éves volt, s eddig a legmagasabb hegye a Mont Blanc volt a maga 4800 méter magasságával. Miért kellett rögtön az egyik legnehezebb 8000-es csúcsot kijelölni neki?

Erőss Zsolt előtt nem volt magyar hegymászás. Csíkszeredáról a 80-as évek végén költözött Magyarországra. Sokkal erősebb a hegymászó kultúra Romániában, Szlovákiában vagy Ausztriában. 

Zsolt ismerőseinek ismerőse mondta nekem, hogy Zsolt nem volt igazán "erős" hegymászó. Fizikai felkészültsége sem volt rendkívüli. Egy dologban kivételes adottságokkal rendelkezett, képes volt magaslati levegőn nagyon kevés akklimatizációval hegyet mászni. Ez egy adottság, nem lehet megtanulni. Egyik barátom hihetetlen fizikai erővel  rendelkezik, de 5000 méter felett bekábul, cselekvőképtelenné válik.

Egyszer én is voltam 3300 méteren, egy síelő lift vitt fel Svájcban, de csak szédültem, dülöngéltem. Képtelen voltam eltalálni, hogy a síelő pálya balra vagy jobbra kanyarodik. Pedig az csak 3300 méter volt.

Akklimatizáció azt jelenti, hogy a hegymászó nem megy fel azonnal a hegyre, hanem ingázik fel aztán le, majd újra fel és le, mielőtt a csúcsra menne. Ezért is vannak I, II, III, IV-es táborok a csúcs előtt. Persze nem kell nagy táborra gondolni, maximum 2-3 sátor fér el, egy picit szélvédett, és talán lavinamentes helyen.

Erőss Zsoltnak nem volt szüksége nagy akklimatizációra. Ilyen génjei voltak. 8000 méter magasan 70 %-kal kevesebb oxigén van. Még egy kivételes génekkel rendelkező embert is megviseli. 2 nap ezen a magasságon halált okoz (ezért hívják a 8000-es szintet halálzónának). Nem képes enni az ember. Innia kell, mert bár furcsán hangzik, de a havas hegyen nagyon száraz  a levegő. Ilyen helyen az agyi működés lelassul (nekem már 3300 méteren bekövetkezett). Koncentrálni kell minden lépésre. "Most a bal lábamat teszem előre, most a jobbat, most megállok, és szusszanok". A tempó tizede, mint tengerszinten. És valamikor megáll az ember, és nem tudja mit tegyen.

Erőss Zsolt megfontolt, tapasztalt mászó volt, de itt most tévedett. 

Nem ért fel előző napon a legfelső táborba (7600 m), "csak" a 7250 m-es táborba. Látszólag csak 350 méter a szintkülönbség, de ez irdatlan nagy távolság. Összesen 1300 métert kellett felfele menniük a csúcstámadás másnapján. Meg is tették, de 24 óra alatt!!! Alpokban ezt a szintkülönbséget 6 óra alatt abszolválják. Én ha nem alszom, nem mászok, csak fenn vagyok 24 órát, kipurcanok. Magaslati oxigénhiányos levegőn alvás nélkül, gyalogolva, sokszor mellig érő hóban 24 óra hihetetlen megviselő.

Este 6-ra értek fel. De a felfele menő út csak fele a teljes útnak, mert le is kell jönni. Fenn a csúcson még rádión beszéltek az alaptáborral. 4 órával később, már alig tudták artikulálni a szavaikat. S ez idő alatt 8500 m-ről 8300 m-re értek csak le. Vagyis a 8000-es halálzóna fölött voltak még. A szervezet ezen a szinten amortizálja magát alvás közben is, és nem tud pihenni. Elaludtak, sátor nélkül a szabadban -30 fokban.

Majd a felkelés után órákat gyalogoltak, s Erőss megint leállt, mert kimerült. Ekkor 8100 m-en aludt 3 órát (már eltelt 1 nap, és csak 400 métert süllyedtek). Kiss Péter Zsolt miatt maradt csak fenn, rádión mondta, hogy masszírozza Zsolt tagjait, hogy ne fagyjon el. Aztán ő sem tudott várni, otthagyta Zsoltot, továbbment, ezen a szinten mindenki magáért vállal felelősséget. Sötét volt, érezte, hogy mennie kell. Egy spanyol szerint lezuhant egy szakadékban. Zsolt pedig soha nem ért le a legfelsőbb 7600 m-es táborba. 

Zsolt számtalanszor fordult vissza a csúcstámadás előtt, bár látta a csúcsot, de tudta, vissza is kell érni, arra is kell energia. Most azonban ezt elmulasztotta, teljesen kimerültek a csúcstámadás során, s az erő nem volt elég visszafele.

Most hallgattam meg egy interjút a feleségével. Azt mondta, hogy Zsolt eddigi legnagyobb terhelése 27 óra ébrenlét evolt magaslati levegőn, ami már kritikus. Most pedig 24 óra volt csak felfele. A felesége azt mondta, ő ekkor már tudta, hogy nem jön le. Egyébként ő is hegymászó, megérti, de talán mégsem.

Erőss megszállott volt. 2010-ben a Magas-Tátrában balesetet szenvedett, egyik lába roncsolódott. El kellett döntenie, hogy megmaradjon a lába, de kacska lesz, mászni nehezen tud majd vele, vagy térd alatt amputáltatja, és vélhetően jól fog tudni hegyet mászni. Az amputálás mellett döntött. Utolsó csúcsára is műlábbal ment fel.

Megszállott volt, mert mindig olyan utat választott, ami érdekes, és még senki sem csinálta előtte.

Megszállott, mert egyszer felmászott 7000 magasra, s onnan síelve jött le, ami agyrém, tudva, hogy a sí gyors, az emberi gondolkodás pedig lassú ezen a magasságon, sőt kihagy. Bele is esett egy gleccser hasadékba, de túlélte.

Legutóbbi Himalája túráján, amikor barátját elveszítette, már segítséget kért, mert alig maradt ereje visszafele. Feleségének utólag mondta, hogy ott maradhatott volna. Akkor most miért nem állt meg a csúcs alatt, és fordult vissza korábban?

Megnéztem egy korábbi interjúját. Abban azt mondta, ha tudja, hogy elveszti egyik ujjpercét fagyás miatt, akkor nem indulna el. De azt gondolta mindig, hogy nem veszti el semmijét, nem töri el semmijét, és nem hal meg sem ő, sem a társa.

Mit hitt? Hányan haltak meg mellette az évek alatt? Elvesztette a lábát, mindig kereste a veszélyt, mindig a nehezebb utat választotta, hogy az adrenalinját növelje. Kibuggyan az emberből, hogy "megérte"? Szabad kisgyerekeket maga mögött hagyva ilyen veszélyeket vállalni? Én 30-40 éves koromban teljesen becsavarodtam attól, hogy bármilyen stressz okozta betegségben meghalhatok, és gyermekeim árván, szegényen nőnek fel.

Nem ítélem el Zsoltot, nem vagyunk egyformák, csak a motivációt keresem. Megérteni szeretném ezt az egyébként rendkívül szimpatikus embert.

Utolsó interjújából egy részlet.

Sosem akarta abbahagyni?

Hiba lenne nem gondolkodni ezen. Igaz, csak egy olyan embert ismerek, aki úgy döntött, hogy nem csinálja tovább. Ez a döntés nem arról szól, hogy innentől kezdve sakkozni fogok, hanem arról, hogy a kockázatokat lejjebb veszem. Nem a legextrémebb dolgokat vállalom, hanem könnyebb túrákon veszek részt. Persze ott ugyanúgy lehet baleset (nevet).