Akik ismernek, tudják mi a véleményem.
A gyermek nevelésében mi lesz a meghatározóbb?
A gének határozzák meg a későbbi felnőtt embert vagy a nevelés?
A válasz nem fekete vagy fehér. Tulajdonképpen azt kérdezem melyik adja meg inkább a fazont az embernek?
Szerintem a gének.
Mindig furcsának tartottam, hogy ugyanabból az "alomból" született testvérek miért különböznek annyira egymástól, mikor vélhetően kb. ugyanazt a nevelést kapják.
Sokat vitatkoztam már emberekkel erről. Jellemzően a fiatalabb nemzedék, akik még nem szülők, vagy éppen kis gyermekük van, ők mind a nevelés mellett kardoskodtak. Szerintem helyes is. Fontos, hogy a szülő mindig 100 %-osan higgyen abban, hogy a nevelése a gyermek javát szolgálja majd. Én is hiszek ebben, én is ezt tettem korábban, és ezt teszem a majdani unokámmal is.
De azt is tudom, hogy én csak a keretet tudom adni, valójában magától nő, a karaktere már a fogantatás pillnatában eldőlt.
Találtam egy videót, ami a legjobban fogalmazta meg ezt a kérdést. És talán ez a válasz mindkét oldalnak kielégítő (2:35 perc):