2011.07 - Háló

Mindig örömmel pihenek a hálóágyamban.

Az egész napom nagy része ringatózással telik el. Nem jobbra és balra, ahogy képzelnéd, hanem inkább le, s fel.

Szememet sokszor becsukom ilyenkor, de ébren vagyok, inkább csak bóbiskolok.

Ez a világ legjobb dolga.

Különösen kellemes ez a belvilágban, ahol lakom. Állítólag a külvilágban sem rossz, de ott sokszor fúj a szél, zajos, eshet az eső vagy a hó, szóval nem az igazi.

Azért itt is vannak kellemetlenségek.

Az első számú, s mondhatom az egyetlen kellemetlenség itt a belvilágban az óriások létezése. A nyolclábúak iskolájában mindig azt tanították nekünk, hogy kerüljük el minél messzebb őket. Igyekszem, de nem mindig lehet.

Ebben a belvilágban 3 óriás lakik. A legnagyobb óriás a legagresszívabb, tőle tartok legjobban. Akkurátusan kifeszítem a hálómat a nappali sarkában az ablak mellé, így a külvilágot is látom, s ugyanakkor az egész belvilágot is szemmel tarthatom. 

Ez a legnagyobb óriás hetente megjelenik, sokszor már a kezével szétrongálja a hálómat, néha ronggyal közeledik, de a legagresszívabb mégis a szívócsöve. A nyolclábúak iskolájában megtanultunk mindent, amit az óriások használnak, például asztal, pohár, szék, de a gépszerkezeteik olyan gyorsan változnak, hogy azok neveit nem is tanítják. Csak zúg ez a masina és a kivezető csöve mindent beszív.

El is neveztem ezt az óriást Szívócsöves Óriásnak. A hálómat hamar újrakészítem, az nem gond, azonban a szívócső ellen védekezni kell. Szerencsére van egy kis rés az ablaktokon, oda bújok be, amikor meglátom. Kapaszkodni kell, de eddig mindig sikerült megmenekülnöm. Gyermekeim petéi azonban már rosszabbul jártak. Két gyerekem él csak, ők a nappali másik sarkában építették fel a hálóikat.

Van egy valamivel kisebb óriás, neki vékonyabb hangja van, de ha meglát, rikácsolni kezd. Őt Rikácsoló Óriásnak neveztem el, mi nyolclábúak így hívjuk egymás között.

Rikácsolására megjelenik a Szívócsöves Óriás, vitatkoznak, a Rikácsoló Óriás rám mutogat, hadonászik. Ilyenkor a Szívócsöves Óriás kezével szétrombolja a hálómat vagy hozza a szívócsövét.

Rikácsoló Óriás egyébként veszélytelen. Alapvetően ritkán vesz észre, néha a könyveit véletlenül ráteszi a hálómra, ilyenkor gyorsan le kell ugranom nehogy szétnyomjon. Aztán csak úgy, ott hagyja hetekig a könyveket a hálómon.

A harmadik Óriás fele akkora, mint a legnagyobb, ezért őt Felenagy Óriásnak hívjuk mi nyolclábúak. Ő a legveszélytelenebb. Egyszer amikor óvatlanul elaludtam, s kinyitottam a szemem, azt látom, hogy 2 nagy szempár néz rám. Leugrani se volt időm. Csak zakatolt a szívem, azt hittem kiugrik a helyéről. Felenagy Óriás volt, ujjával finoman hozzáért a hálómhoz. A háló megrezdült, mintha trambulinon lettem volna. Kapaszkodtam, de megmoccanni se mertem. Aztán Felenagy Óriás továbbállt.

Ezt már többször megismételte, ezért, ha ő közeledik, nem is mászok le a hálómról. Ő csak néz, vizsgálgat, de a hálómat nem bántja.

Tulajdonképpen a három óriás közül csak a Szívócsöves veszélyes, a másik kettővel együtt lehet élni. Ők például soha nem használják a szívócsöves masinát.

Persze nem csak én panaszkodok rá. A többi nyolclábúak hasonlóan vélekednek mint én. Mindenkivel keményen bánik, mindenhol megjelenik a szívócsövével vagy a rongyaival és kíméletlenül tör, zúz, rombol.

Azt hiszem a másik két óriás sem szívleli nagyon. Rikácsoló Óriás is főleg csak Szívócsövessel rikácsol. Felenagy Óriást pedig sokszor megverte már a Szívócsöves Óriás. Legutóbb éppen a szobája előtt állt ez a nagy behemót óriás, kezében a szívócsöves masina botszerű vége, rábömbölt Felenagyra, majd a szívócső végével rá is vágott. Felenagy elfutott.

A belvilág valóban nyugodtabb, mint a külvilág, nem is lenne itt probléma, ha ez a Szívócsöves Óriás nem lenne.

A nyolclábúak éves fesztiválján azon tanakodtunk a többiekkel, hogy mit kellene tenni Szívócsövessel. 212 pók él jelenleg a belvilágban. Ha éjjel mindannyian odamennénk az ágyához, és befonnánk, az is kevés lenne. Lazán elszakítaná.

Felmerült más nyolclábú idehívása is. A skorpiók  laza rokoni kapcsolatban vannak velünk pókokkal. Afrikában élnek igazán mérges fajok, azonban idehívásuk reménytelen. Ha az egyik fiamat elküldeném, körülbelül 1 év alatt érne Afrikába. Visszafele az út szintén 1 évet venne igénybe. Mi pókok kibírjuk a telet, azonban a meleghez szokott skorpió az út során elpusztulna.

Nincs semmi megoldás.

Szomorú beletörődést éreztem magamban.

A fesztivál után két héttel azonban váratlan dolog történt. Felenagy jött haza a belvilágba, kezében egy kis átlátszó dobozt tartott. Meresztettem a szememet, és még a lélegzetem is elállt. A dobozban egy vastagfarkú afrikai skorpió volt.

Atyaisten. Ez a Felenagy Óriás készül valamire. Lehet, hogy ő is megelégelte Szívócsöves durvaságait? Remegést éreztem magamban és tetterőt.

Mi fog történni ezután, mik a tervei Felenagynak?

Éjjel nem aludtam. Az este egyébként mindig békés belvilágban, ilyenkor lehet nyugodtan, félelem nélkül aludni. Ezen az éjjelen azonban nem tudtam lecsukni a szememet. Szívócsöves és Rikácsoló Óriás együtt aludtak a nappaliban, Felenagy szoba ajtaja innen nyílt. Hogyan tervezi Felenagy? Hogy tudja elintézni Szívócsövest, hogy Rikácsolót ne marja meg a vastagfarkú skorpió? És ha Szívócsöves felébred? Akkor kútba esett minden, és Felenagynak is vége.

Kezdem megszeretni ezt a Felenagyot, kifejezetten szimpatikus óriás, pedig a nyolclábúak iskolájában azt tanították, hogy minden óriás rossz. De ez a Felenagy, ez barát, ő a pókok barátja.

Ezen gondolkodtam egész éjjel, és vártam, hogy nyíljon az ajtó.

De nem történt semmi.

Sőt öt napon keresztül nem történt semmi. Minden éjjel vártam, hogy esetleg most hajtja végre az akcióját Felenagy. De nem. Sőt a skorpiót sem láttam azóta, hogy Felenagy Óriás haza hozta a belvilágba.

Következő napon Rikácsoló bement Felenagy szobájába, majd sikoltozva kirohant. Erre megjelent Szívócsöves is, meghallgatta Rikácsoló sipítozását, bement a szobába és kihozta a skorpiót dobozostul. Felenagy megjelent az ajtóban, ő is mondott valamit. Sajnos az iskolában nem tanították meg nekünk az óriások nyelvét. Nem értettem semmit belőle. A dobozt Szívócsöves odaadta Felenagynak, aki a skorpiót visszavitte a szobájába. Rikácsoló továbbra is kiabált, kezeivel hadonászott, Szívócsöves pedig hahotázott. Kedélyesen fogadta a skorpió létét, Rikácsolónak azonban voltak aggodalmai. Mintha ő neki kellett volna jobban félnie a skorpiótól, pedig nem is ő ellene hozták ide.

Bár nem is tudom már miért is hozták ide. Mi volt vele a célja Felenagynak?

Elhatároztam, hogy meglátogatom a skorpiót, s beszélek vele.

Következő éjjelen, amikor már mindenki aludt, leereszkedtem a padlóra, végigszaladtam a padlón, s felmásztam Felenagy ajtaján a kilincshez, s alatta a kulcslyukon átbújtam. Zavarba jöttem a látványtól. Nem egy doboz, hanem nagyon sok doboz volt a polcokon. Mindegyikben valamilyen élőlény lakott. Kígyók, békák, deguk, és ki tudja még milyen állatok sorakoztak a polcokon a műanyag és az üveg dobozokban. A harmadik polcon találtam meg a nyolclábú rokonomat.

A nyelvünk közös, könnyen megértettük egymást.

- Te hogy kerültél ide?

- Afrikában begyűjtöttek, majd kézről kézre adtak. Persze dobozban, kézzel valójában senki nem mert megfogni. Nagy kár. De ha kiszabadulok, akkor ezt a szundikáló új gazdámat biztos megmarom.

S közben Felenagy felé biccentett.

- Nem őt kellene. Ő rendes óriás, ő nem bánt bennünket. De van egy nagyobb, kártékonyabb óriás, aki mindig megpróbál bennünket elpusztítani. Ő volt az, aki hahotázott, mikor kihozott téged a szobából.

- Rendben, de van egy kis bökkenő, - be vagyok ide zárva.

Gondolkodóba estem, s felmásztam rokonom dobozának a tetejére. Kis műanyag ajtó volt pici retesszel. Ekkor már több belvilági pók is odajött, hogy hallgassa beszélgetésünket.

- Ha közösen a többi pókkal fonunk kötelet a reteszhez, akkor közösen el tudjuk húzni. Utána már csak egy másik fonálköteggel fel kell nyitnunk az ajtót.

- És hogy megyek ki az ajtón? Ti átfértek a kulcslyukon, én 10 cm hosszú és elég vastag is vagyok ehhez.

Kis gondolkodás után megvolt a tervem.

- Elbújsz az ajtó mellett, amikor Felenagy reggel felébred, és kimegy a szobából, te kiosonsz, s elbújsz a nappaliban. S következő éjjel megmarhatod Szívócsöves Óriást.

- Jó terv. Csináljuk.

A végrehajtás ugyanolyan egyszerű volt, mint a terv kitalálása.

Másnap reggel vártam, hogy Felenagy felébredjen. Sokáig szokott aludni, most is 10 körül kelt fel, majd álmosan kitámolygott a szobájából, s ment a konyhába.

Kisvártatva megjelent az ajtóban az afrikai vastagfarkú skorpió. A küszöb átmászása kicsit nehézkes volt számára, de megoldotta. A nappali ismeretlen hely volt számára, próbálta beazonosítani a bútorokat. Előzetesen azt beszéltük meg, hogy az ágy alatt fog rejtekhelyet keresni magának.

Lassan elindult, már majdnem elérte az ágyat, amikor Rikácsoló Óriás megjelent a nappaliban.

Meglátta a skorpió rokonomat, s teletorokkal kiabálni kezdett.

Erre persze megjelent a másik két óriás is, még látták, amint a skorpió eltűnik az ágy alatt.

Volt nagy vita, kiabálás, de egyik óriás se merte kipiszkálni a rokonomat. Még a behemót Szívócsöves Óriás se mert közel menni az ágyhoz.

Rövid tanakodás után fogták a legfontosabb cókmókjukat, és távoztak a belvilágból.

Leereszkedtem a hálómból, és hívtam skorpió rokonomat. A többi pók is megjelent, ekkor már mindenki tudta a tervet, és mindenki, mint egy mozielőadás figyelte a fejleményeket.

Sorra vettük a lehetséges eseteket. Nem jönnek vissza, vagy visszajönnek mérgekkel, visszajönnek katonákkal.

Végül a skorpió változatát tartottuk legvalószínűbbnek.

- Visszajönnek olyan emberekkel, akik védőfelszerelésben és maszkban mérget fognak befújni mindenhova, mindaddig, amíg engem kimúlva meg nem találnak. Ennek az lesz az eredménye, hogy én meghalok, és jó eséllyel még nagyon sok pók is.

- Egy megoldás maradt - folytatta a skorpió - fel kell adnom magamat, ezzel titeket biztos megmentelek, és még az is lehet, hogy én is megmenekülök.

- És hogy akarod feladni magad? - kérdeztem.

Skorpió rokonom körbenézett. A nappaliban lévő dohányzó asztalon volt egy üveg díszváz, amely jelenleg üres volt.

- Abba mászok bele - mutatott a vázára - így hamar észrevesznek, s biztonságban fogják az óriások érezni magukat, könnyen ki tudnak önteni a vázából egy dobozba. És fölöslegesnek érzik majd, hogy méreggel körbefújják a lakást, azaz ti megmenekültök.

Jó ötletnek tűnt.

A dohányzó asztalról szerencsére lelógott a terítő, s így a skorpió könnyen felmászott az asztalra. Nagyobb gond volt az üvegvázába való bejutás. Itt a pókok együttes ereje kellett. Körülbelül 100 pók egyszerre húzta fel az afrikai skorpiót az üvegszélére, majd engedtük le a vázába.

Elbúcsúztunk a skorpió rokonunktól, ő bent kuksolt a vázában, és várta, hogy történjék valami.

Mi pókok pedig felmásztunk a szokott helyünkre, és reménykedtünk a jó megoldásban.

Az idő lassan telt. Már délután volt, amikor egy autó érkezett a ház elé. A hálómból kinéztem az ablakon. 2 ismeretlen óriás szállt ki furcsa fehér zárt ruhában, fejükön maszkkal. A harmadik óriás a Szívócsöves volt.

Óvatosan beléptek, majd gondosan bezárták maguk mögött az ajtót. A két maszkos lazán körbesétált a nappaliban, a Szívócsöves Óriás azonban nem mert eltávolodni az ajtótól. Onnan kémlelt körbe, nézte, nem jön-e rá veszedelem a skorpió képében.

Egyszer csak észrevette a dohányzó asztalon a vázában ülő skorpiót. Hirtelen felordított, és ujjával a vázára mutatott. A két maszkos mikor észrevette a skorpió rokonunkat a vázában, nevetni kezdtek. Levették a maszkjukat, a kesztyű azonban rajtuk maradt.

Az egyikük felemelte az üvegvázát, és közelről kémlelte a skorpiót. Ekkor valami beszélgetés folyt a három óriás között, de nem értettem. Nagyon izgatott voltam, aggódtam skorpió barátomért.

Az egyik idegen óriás egy zacskót hozott, és valamilyen hosszú csipesszel próbálta kiszedni az afrikai skorpiót, de sikertelenül, mert rokonunk védekezett, kibújt a csipesz szorítása elől. Néha már majdnem elkapta az óriás, de aztán mégse sikerült.

Végül megelégelték ezt a fajta fogócskát, s a váza tartalmát beleöntötték a zacskóba. Utána sokat nem vacakoltak, nagy bakancsukkal összetaposták a zacskót. Az egyik maszkos óriás óvatosan belekukkantott a zacskóba, és elnevette magát. Kiment az ajtón. Az ablakon keresztül figyeltem amint odalép a kukához, és a zacskót kidobja a tartalmával együtt.

Nagyon elkeseredettnek éreztem magam.

A két maszkos nem sokáig maradt a belvilágban, gyorsan távoztak, nem várt módon hamar végeztek, hamarabb, mint remélték.

Szívócsöves Óriás egyedül maradt. A konyhából hozott magának egy hideg sört, leült a kanapéra pont a dohányzó asztal előtt. Az üveg újra ott volt az asztal közepén, de már üres volt. Egyetlen reménységünk, aki felvehette volna a harcot az óriással szemben, meghalt.

Skorpió rokonunk feláldozta magát értünk, az óriás, meg önelégülten itta a sörét.

Ahogy lenni szokott ilyenkor hamar elbóbiskolt.

Mi pókok a maszkosok érkezése óta moccanni se mertünk. Ledöbbentünk az események ilyetén változásán. Természetesen erre az esetre is gondoltunk, de mindannyian reméltük, hogy másképpen fog alakulni.

Én voltam az első, aki leereszkedett. A szívócsöves aludt, ilyenkor veszélytelen. Felmásztam a dohányzó asztalra, s az üvegvázát körbejártam. Nemrégen még a skorpió itt volt a vázában, és reménykedett. Hibásnak éreztem magamat, mert az én ötletem volt, hogy a dobozból kimenekítsük,  s hogy ezt a behemót óriást megölje. Ha nyugton maradok, ő is élne még. Kínzott a lelkiismeret.

Emellett haragot éreztem az óriással szemben, de én csak egy morzsa voltam, haragomat nem tudtam tettekre váltani.

Szívócsöves mindeközben a sör jótékony hatására aludt, sőt már horkolt is. Elnyúlt a kanapén, hanyatt feküdt, ilyenkor nyitott szájjal hortyog. Undorító látvány volt.

Az üveg pedig üres. Többször körbejártam az üveget, mintha még barátomat kerestem volna, aki már rég a kukában volt összenyomva egy műanyag zacskóban.

Már a kilencedik kört tettem az asztalon az üveg körül, amikor egy kis cseppet figyeltem meg az üveg belsejében. Könnyedén felmásztam az üveg szélére, s egy fonál segítségével leereszkedtem.

A cseppnek érdekes szaga volt. Szerencsére a nyolclábúak iskolájában nagyon szerettem a kémiát. Rendszeres feladat volt a szagminta alapján történő meghatározás. De ez itt könnyű volt. Nem volt kétség, hogy amikor a skorpiót próbálták csipesszel megfogni, ő védekezett, és reflexszerűn mérget fecskendezett ki magából.

Itt maradt a skorpió öröksége. Itt van az, amire nagyon vártam, csak nincs itt az, aki ezt be tudná adni az óriásnak. Vérrel kell találkoznia a méregnek, ezt jól tudtam, hiszen ezt is megtanították nekünk. És ha lenne megvágott testrész, azaz vér, hogyan tegyem rá a cseppet?

Ekkor már több pók is odajött, tanakodtunk, ők is részt vettek a közös gondolkodásban.

Fül, szem, száj. Ezek a nyílások jöttek számításba. Fülnél nincs semmi seb, nincs mély bejárási lehetőség. Szem csukva van, hiszen az óriás alszik. Maradt a száj. Ráadásul jelenleg nyitott szájjal horkol. Gyorsan kell cselekedni.

Én ekkor már tudtam, mi a teendőm.

Bemásztam az üvegbe, testemmel megmártóztam a méregcseppbe. Szerencsére rokonunk mérge nem hatásos ránk pókokra, különben már az üvegből sem tudtam volna kimászni, olyan gyorsan hatott volna.

Felmásztam a plafonra, betájolva az óriás száját. A többi pók döbbenten nézte mit csinálok, én azonban már tudtam, mert ennyivel tartoztam a skorpió barátomnak, és erősen munkált bennem a düh az óriással szemben. Annyiszor elakart már pusztítani a szívócsövével, az ujjával oly sokszor szét akart már nyomni.

És megölette a barátomat is.

A plafonról leereszkedtem, nem volt könnyű, mert ahogy közeledtem a szája felé, egyre jobban éreztem a sörbűzős leheletét, ahogy fújta ki magából. A vékony fonálon lengtem jobbra, balja, ahogy áramlott ki belőle levegő. Tudtam a tervet. Két fújtatás között hirtelen le kell eresztenem magamat a szájába. A cseppet nem tudom beleejteni, mert az a testemre ráragadt. Nekem kell beugranom a nyelvére. De utána nagyon gyorsan kell cselekednem, mert ha megérzi az ismeretlen valamit a nyelvén, felébred, és köpni akar. Azonnal lejjebb kell ereszkednem a torkába.

Magamban többször elpróbáltam a mozdulatsorozatot: A fonál kileng, amikor két fújtatás közepette éppen a szája felett vagyok leejtem magamat a nyelvére, majd villámgyorsan leereszkedem a torkába, majd lejjebb. Mindegy melyik lukon megyek le. Az egyik a tüdőbe, a másik a gyomorba visz. Mindkét helyen lesznek vérerek. A méreg egy perc alatt hat.

Vártam a kedvező pillanatot.

S amikor pont a szája felett voltam, ugrottam. Amint a nyelvére érkeztem, a száj becsukódott mögöttem. Pillanatnyi csend és szünet következett. Tudtam, nem késlekedhetek. Menten villámgyorsan lefelé, a tüdő már préselődhetett össze, valami erős lökés készült a légzőcsövön keresztül. Én a nyelőcső felé siettem, s már csúsztam le a gyomor felé.

A test többször megrázkódott. Most köhög, most tisztítja a tüdejét, de hiába, mert én nem a tüdő felé mentem. A gyomorban nem láttam semmit, csak megkapaszkodtam a falán, és kerestem valami meleg nedvet. A vér különbözik más folyadékoktól, olyan sűrű, mézszerű. Igyekeznem kellett, mert savak is vannak itt, amik még a küldetésem előtt engem pusztítanak el.

Az óriás már a gyomrából krákogott fel. Kapaszkodnom kellett, ugyanakkor gyorsan véreret találnom. Egyszer csak beleragadtam valamibe, s már tudtam, hogy megérkeztem. Testemmel, s rajta a méreggel jól megmártóztam ebben a sűrű anyagba. Olyan érzés volt, mint amikor a hálómba helyezkedem el egy kényelmes pihenésre, de ez közben meleg is volt.

A óriás rázkódása kezdett ritkulni, már nem krákogott, csak kisebbeket rángott.

Én pedig kezdtem elsüllyedni ebben a jó meleg sűrű mézben. Finoman ringatóztam, kényelmesen körülölelt. Az óriás teste is megnyugodni látszott.

Még közben zubogásokat hallottam. Aztán ez is elcsendesedett. Nyugalmat éreztem.

Már nem volt semmi, csak csend, sötétség, meleg méz és ringatózás.

Mintha a hálómban aludtam volna el.