Prológ

Post date: 2012.09.17. 19:46:00

Öt nap múlva utazom Annával Lengyelországba a szokásos éves Pipaakadémia konferenciájára, Gdanskba. Anna mint elnökségi tag, én, mint partner. Ő dolgozik, én nyaralok.

Az elmúlt évtizedekben sokfelé jártam, de valahogy Lengyelország mindig kiesett a célpontok közül, egy esetet kivéve, amikor fiam, Máté kérte, hogy az érettségijét ott ünnepeljük meg (Krakkó).

Pedig életem első külföldi útja Lengyelországba vezetett. 10 éves voltam, s 1969-et írtunk. A prológban erről az utazásról szeretnék írni.

Néhány dologra emlékszem csak, de arra nagyon mélyen. Szüleimet kifaggattam erről az útról, így teszem teljessé a leírást.

Minden a téli bizonyítvány osztásakor kezdődött. Ugyanis volt egy 3-as, és egy 4-es a bizonyítványomban. Apám meg azt mondta, ha ezeket kijavítom év végére, akkor elvisz külföldre. Kijavítottam, apám pedig eldöntötte, hogy a külföld Lengyelország.

Nyugat-Európa nem is lehetett, mert apám hivatásos katona volt. Még ehhez is külön engedélyt kellett kérnie.

Anyu nem jött, ami így utólag meglepett.

Én az utazásra, mint kereskedelmi (értsd seftelős) "üzleti" útra emlékeztem. Ez a bizonyítványos történet kiesett nekem. Busszal mentünk, vonattal jöttünk. Bennem csak a vonat maradt meg. Talán azért mert folyton sakkoztunk. Volt egy kis mágneses sakk-készletünk. Nem sokkal korábban tanította meg apám az alaplépéseket. Otthon hétvégeken sakkoztunk, és rendszeresen kikaptam. Ez nagyon bosszantott, s az különösen, hogy apám közben olyan vidám volt. Ez az út áttörést okozott. Ugyanis élesen beíródott az agyamba az úton játszott eredmény - 10:10. Döntetlen, pedig előtte alig tudtam nyerni. De valahogy hirtelen pariba kerültem apámmal. Éreztem, hogy egyre magabiztosabb vagyok. Azt gondolom ez apámban is mély nyomott hagyhatott, mert az út után többet soha nem sakkoztunk.

A seftelős üzleti út nem volt egyedi, sokan tették abban az időben. Hiánygazdaság volt az összes szocialista országban. Az egyik helyen egyfajta árut lehetett kapni, és a másikban pedig másfajtát.

Lengyelországban nem árulták az akkor nagyon divatos nylon ruhákat, nálunk a farmerre volt nagy a kereslet, de a boltokban nem lehetett kapni.

Apám a bőröndbe csomagolta anyu viseletes nylon esőkabátját, egy kék nylon inget, amit kimosni se volt idő, és más "csodás" nylon termékeket. A mocskos inget a zakópánei piacon horror áron vették meg. Apám 500 forintért váltott zlotyit , ennyit szánt az utazásra (akkor 1 Ft = 1 zlotyi, most 70 Ft = 1 zlotyi ). A piacon pillanatok alatt megvásároltak mindent, s az 500 zlotyi 4000 zlotyira változott. Sok pénzünk volt, apám nem is tudott mit csinálni vele. A piaci árusítás után elvitt a sóbányába, és felültünk Zakópánéban a libegőre (ülőlift). Mindkettő nagyon élvezetes volt, ma is emlékszem rájuk.

Apám a sok pénzzel két dolgot tehetett. Megesszük vendéglőben vagy vásárolunk. Mindkettőt csináltuk. Az evésre nem emlékszem, a költésre inkább. Pedig állítólag egy étteremben kért 1 korsó sört, de 2-t hoztak ki, s a másodikat nekem, a 10 évesnek szolgálták fel. Apám kérdőn nézett a pincérre. Válasz: itt mindenki kap sört. Nem én ittam meg, apám gyűrte le.

Apám aztán vásárolt is. 5 farmert, 5 készlet ágyneműt, 10 bugyit, 1 cipőt + táskát anyunak, 5 kézzel kötött pulóvert, kristálypohárkészletet, nekem farmert, cipőt, ruhákat, iskolatáskát, papírírószereket és egy bőröndöt, mert nem fért el a szajré. Aztán ezek nagy részét otthon eladta, nagyon nem is kellett sales-kednie, rögtön letámadták a hazaérkezetteket még a pályaudvaron. Apámnak ez az út nem pénzbe került, hanem pénzt hozott. Ráköltött 500 Ft-ot, és visszakapott 10 000 Ft-ot. 5 havi fizetést.

Volt még egy dolog, ami beégett a retinámba. Varsóban (mert oda is elmentünk) apám megkért egy taxist, hogy mutassa meg nekünk Varsót. A taxis kedves volt, és egy 3-4 órás (!) körúton megmutatta a fővárost. A végén volt a csattanó. A lengyel taxis tört magyarsággal azt mondta, hogy "mágyár ném fizet". Apám rátukmált 1 karton cigit. 

Éljen az ezer éves lengyel magyar barátság.

Hazafele a határátlépés izgalmas volt. Ugyanis akkor nem lehetett semmit áthozni a határon. Ami vicces volt, mert mindenki ezt csinálta. A vámosok felkészültek voltak. Pl. minden vonaton volt egy üres fülke a vámosok részére. Ebben akár le is vetkőztethették az utazókat. A bőröndök átkutatása rendszeres volt. S ha találtak valamit, elkobzás, rossz esetben vonatról való leszállítás. Apám, mint említettem katona volt, s ezt az útlevélben fel is tüntették. A vámos tulajdonképpen "kolléga" volt. Minket nem bántottak.

Ez volt az első utam külföldre.

A mostani? Másmilyen lesz.

Gdansk legészakabbra van, 1400 km, 4 nap alatt abszolváljuk. Több nevezetességet iktattunk közbe, ezekről beszámolok majd. Gdanskban aztán kb. 1 hétig maradunk, ami a környék bejárását is jelenti.

Aztán hazafele ugyanolyan lassan ereszkedünk, mint odafele. A program megvan. Annának nem volt ideje foglalkoznia vele, úgyhogy én állítottam össze.

Ha érdekel, itt olvashatsz majd róla.