2011 - Csak a jók mennek el

Azonos világnézet, két különböző vélemény.

Öcsi felesége Erika, és apu elhunyt testvére Éva. Mindketten vallásosak.

Erika ugyan nem jár templomba, de vallásos, Éva szigorúan tartotta magát a hithez, tevékenyen részt vett az egyházi életben - részben takarította, díszítette a templomot, részben vallási karénekbe is járt. Ennek főbb szerepe a temetéseken való ének, kántálás volt.

Éva halála után, de a temetése előtt kérdezte tőlem az egyházi lelki társa, hogy milyen zenét akarunk választani a temetésén. Csak egyet ne, tanácsolta: a "Csak a jók mennek el" éneket, mert Éva mindig rosszul volt tőle, sőt felháborodott. Miért mindig ez szól a temetéseken? Miért a jók mennek el? Akik itt maradnak azok nem jók? 

Ezek után nem kértem zenét. Nem is kellett. A helyi katolikus karének 1 órán keresztül fohászkodott, kántálta ugyanazt a néhány soros fohászt Máriához, hogy segítse az elhunytat. Szép volt, archaikus volt, csak ne lett volna közben olyan rettenetesen hideg. És soha véget nem érően ismétlődtek ugyanazok a strófák. 

Ma volt Öcsi (Tóth József, anyukám öccse) temetése.

Zeneként a "Csak a jók mennek el" szólt. Erika, Öcsi felesége, már előtte mondta, hogy ez lesz a zene. Nekem őszintén szólva kicsit elcsépelt, oda nem illő, de a hangulatomat nem zavarta meg (de erről majd később).

Erika meg is ideologizálta az ének mondanivalóját Öcsire nézve. Amikor pár nappal a temetés előtt meglátogattam, elmondta, hogy sokszor érzi Öcsit a lakásban. Néha egy simogatásban, néha egyszerűen a levegőben. Hallgattam, és azt gondoltam magamban, milyen védekező is az emberi természet. Erikának szüksége van rá, hogy megmaradjon az a tudat, hogy Öcsi még itt van, és ezt meg is találja. Ez jó.

Majd  miközben azon kesergett, hogy milyen szörnyű, hogy ilyen fiatalon (67) itt hagyta a párja, hosszan ecsetelte, hogy Öcsi milyen jó ember volt. Eddig rendben is volt, de aztán hozzá tette, hogy "mindig a jók mennek el először". És ezt már mástól is hallotta, sőt azt is hallotta, hogy az Isten maga köré gyűjti a jókat, ezért őket hamarabb elszólítja a túlvilágba.

Én meg azon gondolkodtam, hogy vajon miért kell Istennek a sok jó ember maga kőré. Hiszen már lehetnek vagy 1 milliárdan is körülötte. Minek még több?

Meg vajon kitől hallotta Erika, hogy Isten így szokott tenni? "Már másoktól is hallotta." Ki az aki hitelt érdemlően ezt el tudja mondani? 

Félreértés ne essen, nem bántani akarom Erikát, sőt örülök, hogy megtalálja a maga ideológiáját, amivel Öcsi hiányában is tovább tud élni.

Nekem mégis furcsa volt ezt a gondolatsort hallgatnom.

Volt egy szigorúan katolikus Éva, akinek hidegrázása volt a "Csak a jók mennek el" zenétől, és van Erika, aki ugyan light-osabban katolikus, de mégis az ereiben is érzi ennek a dalnak az igazát.

És akkor a temetésről. Szóró hamvasztás volt. Nem marad semmi utána, még egy urna sem. (Ilyet szeretnék magamnak is.)

Azt hittem, hogy én már túl vagyok a nehezén, hiszen mi lehet annál több, mint az ember a haldokló arcától 20 cm-re simogatja a távozó ember homlokát, fogja a kezét, és nyugtató, biztató szavakat suttog a fülébe. Öcsi bőre már száraz volt, pergamenszerűen sárga. Lélegzése ki-kihagyott, aztán nyugodtabbá vált, és a végén, amolyan utolsó halovány kis sóhaj, és vége. Bőre pergamen, szemhéja érintése viszont bársonyos volt. Mi lehet annál több, hogy az ember átéli a másik haldoklását, és a végén lecsukja ezeket a bársonyos szemfedőket.

Úgy éreztem, hogy én már nem fogok sírni a temetésen, megtettem a kórházban. A temetésen aztán tódultak az emlékek, és a szomorúság, hogy elvesztettem valakit, aki sokat szenvedett a végén.

Szia Öcsi.