Budapesten születtem, a XIII. kerületben. Ez a főváros munkáskerülete.
Ereimben azonban inkább paraszti, mint munkásvér csorog, ezért 1998-ban kiköltöztem, elhagytam a várost.
25 km-re a fővárostól telepedtem le. Vörösvárig még „budapest lakótelepei” tarkítják a falvakat, onnan azonban változik a kép, és kijutunk a természetbe, az igazi falusi környezetbe.
Talán legjobban az állatok megjelenése mutatja a természetközeliségét.
Amikor ideköltöztem, egy sündisznó költözött be a farakás alá, a szemben lévő fákon mókus ugrándozott.
Kezdetben sokat utaztam az otthon és a város között. Különösen sok állatot lehetett látni reggel és este.
Őz, az természetes, mókus, aki utolsó pillanatban elugrik az autó elől, szintén sokszor látható. Rókát sem kevésszer pillanthattam meg. Szarvas? Hát egyszer a patája találkozott az autóm oldalával. Szerencsére senkinek, semminek nem lett baja. Egyszer kb. 20 szarvas álldogált az úton előttem. Érdekes volt kétszer találkozni egy albínó rókával. Nagyobb probléma, ha vaddisznó keresztezi az utamat, nekem szerencsém volt, Csongornak nem. Ott az autó és a vaddisznó is totálkáros lett.
De itt a közelemben is van számos példa. Micivel (kutyám) sétáltunk, amikor egy kidőlt fa lukas törzsében görény szaladgált Mici nagy örömére és bosszúságára. Nyest a házam tetején végez takarító munkát madarakat keresve.
Egy róka leült a szomszédos lakatlan telek felém nyíló kapujában, és Vuknak képzelte magát. Ugyanide leszaladnak az őzek is. A fenti szomszédomhoz múltkor lejött egy kisebb vaddisznó. Ugyanitt kutyák ugattak valamit a farakás alatt. Elkergettem a kutyákat, azt hittem a macskáimat zaklatják, de nem. A kutyák távozása után egy borz jött elő, és oldalgott el.
Tegnap este pedig, amikor bezártam a kapukat, a szemben lévő telken, tőlem 10 méterre valami mozgott, és az a valami evett valamit. Lementem az útra, most már csak 5 méterre voltam tőle. A valami megmozdult, és hirtelen elbújt, de nem láttam a sötétben. Dobbantottam, s a valami hirtelen kettő lett, és nem is kicsik. Két hatalmas vaddisznó szaladt át előttem az úton, és ment fel a szomszédom kertjébe.