– Az egész… univerzum felét… egyetlen csettintéssel? – lihegte csodálkozva Tarn.
– Az élőlények felét az egész univerzumban – pontosított feltartott mutatóujjal Dave.
– Azért ez elég durva… befejezés egy szuperhősös filmnek…
– Nekem mondod? – kacagott a férfi. – Alig várom a második részt, hogy ezek után mit bírnak kihozni belőle! Merész egy húzás volt a stúdiótól; még az a szerencse, hogy a Vasembert nem nyírták ki!
– Ő a kedvenced, igaz? Az… ember, aki repülő páncélban van. Tony…?
– Ő bizony! – helyeselt Dave, majd hangosan felsóhajtott. – A fenébe is, ilyenkor de jól jönne az internet, olyan szívesen megmutatnám! Nagyon menő, biztos neked is tetszene.
– Nincs kedved… lerajzolni? – ajánlotta fel Tarn.
– Hát… nem különösebben… – fintorgott a férfi. – Láttad, milyen pocsék a rajztudásom. A hangulatát visszaadni pedig képtelen lennék.
Egy ideig a pegazus az erőltetett galoppra figyelt a futópadon, aztán újra Dave felé pislantott.
– Nekünk is vannak… szuperhősös filmjeink – mondta fújtatva. – Csak azok… csikóbarátabbak.
– Jól tolod, már csak egy perc van hátra – biztatta Dave a pegazust. – Egyébként ja, általában nálunk is, és épp ezért volt ez ilyen kiemelkedő.
– Au! – szisszent fel Tarn, ahogy egy izzadtságcsepp belefolyt a szemébe.
Nem merte kitörölni, nehogy a mellső lábát megemelve kiessen a ritmusból, inkább összeszorított fogakkal és fél szemmel küzdötte végig a maradék távot, míg a gép végre fölcsipogott, és lelassított. Jókorákat szuszogva ügetésre, majd lépésre váltott, aztán nagyot fújva leugrott a futópadról. Hagyta, hogy Dave segítőkészen megtörölje az arcát, majd a nyakába akassza a törölközőjét.
– Köszi! – lihegte hálásan a kanca.
– Nincs mit – felelt Dave. – Mára akkor ennyi, mehetünk zuhanyozni?
– Jaja! – bólintott Tarn.
A laboratórium edzőtermét elsősorban az egész nap kevés mozgással járó munkát végző tudósoknak tartották fönt, és igen kiváló, változatos és drága gépekkel volt tele. A kreativitásnak a tapasztalatok alapján felettébb jót tett a munka közbeni szünet, főleg ha az a szellemi helyett fizikai terheléssel is párosult. Tarnnak ilyesmire aligha lett volna szüksége, így a többiek csak azért nem szólták meg, amiért a munkaidejének egy részét itt töltötte, mert éppen „az embert sétáltatta”, ahogy a kollégái néha roppant viccesen mondogatták.
Az elmúlt pár napban rendszeres látogatóivá váltak a konditeremnek. Dave vetette fel az ötletet olyan megfontolásból, hogy unta már a folyamatos tespedést, Tarn pedig kapva kapott a lehetőségen. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy kimozdítsa a szobájából a férfit, ami a világhoz való szoktatáson kívül az egészségének is jót tett. Na meg persze a pegazus se bánta, hogy egy kicsit ő maga is formába rázódhatott – főleg mivel a speciális feladata miatt a kötelező szintentartó gyakorlatok alól ideiglenesen felmentést kapott.
Fölkapkodták a motyóikat, elköszöntek attól az egyetlen pónitól, aki rajtuk kívül épp a teremben volt, aztán visszalifteztek az alagsorba. Tarn előrelátóan hozott magával mindent: egy váltás egyenruhát, törölközőt, tusfürdőt, kefét és sampont is. A megfigyelőben az egész vizesblokk úgy volt kialakítva, hogy különböző méretű lények is viszonylag kényelmesen tudják használni, így a pegazus nem bajlódott azzal, hogy a személyzetit használja. Már csak azért sem, mivel ott a kancák és a csődörök külön fürödhettek csak, így vagy az lett volna probléma, hogyan maradjon Dave közelében, vagy az, hogyan magyarázza meg a kancáknak, mit keres köztük egy hím nemű egyed. Ez utóbbi lehetőség egyébként a férfi részéről sem működött volna, mivel azóta sem volt hajlandó mások előtt meztelenül mutatkozni, ugyanis ez az ő világában illetlenségnek számított, Dave pedig tartotta magát a szokásaihoz.
Tarn teljes mértékben tiszteletben tartotta az ember által magával hozott hagyományokat, bár ilyen szempontból nem volt nehéz dolga. Dave az átöltözéshez mindig elbújt a megfigyelő mosdó-részébe, a fürdőzésre vonatkozó etikett pedig a póniknál is eléggé hasonló volt, ezért is a külön rész a személyzetiben az ellenkező neműeknek. Az egyetlen probléma azzal a megoldással, hogy mindketten a megfigyelőhelyiség tusolóját használták, az volt – illetve az lehetett volna –, amikor helyet cseréltek. A vizesblokknak csak egyetlen ajtaja volt a falba rejtve, így amíg Dave odabent tartózkodott, Tarn kívülről is szabályosan teljesíthette a kötelességét a kísérgetés tekintetében, ellenben amíg a pegazus mosakodott, az embert senki sem tartotta szemmel. A megfigyelő bejárata ugyan zárva volt, viszont a kulcsot Tarn a ruhájában tartotta, szóval ha a férfi szökni akart volna, olyan nagyon meg se kéne erőltetnie magát… igaz, a folyosón mostanában már mindig állt két biztonsági őr, szóval oda kijutva már nem lenne egyszerű dolga. Tarn persze könnyen bajba kerülhetett volna, ha kiderül a dolog – akár csak ha valaki benéz a megfigyelőkamrából, és látja, hogy nincs ott –, viszont jó rég járt már erre bárki a másik két őrön kívül, a kanca pedig megbízott Dave-ben.
Ezúttal sem csinálták másképpen, és mikor Tarn kócos, enyhén nedves sörénnyel, egy szál törölközőbe csavarva újra előbukkant, a férfi ott várta az ágyon fekve, felöltözve. A szokásos rituálét követve a pegazus leheveredett az ágy mellé elhelyezett szőnyegre, és nekilátott kifésülni a sörényét. Csak mikor azzal végezve hátranyúlt a fejével, hogy a szája segítségével összerendezze a tollait, akkor vette észre, hogy Dave őt nézi.
– Mi az? – kérdezte csodálkozva.
– Figyelem, hogyan csinálod – felelte a férfi. – Tudod, nálunk nincsenek szárnyas pónik…
– Oh, oké, csak nyugodtan! – mosolyodott el Tarn. Rövidke időre visszatért a tollászkodáshoz, aztán látva, hogy Dave még mindig érdeklődve figyeli, úgy döntött, fűz hozzá némi magyarázatot. – Az a lényege az egésznek, hogy a tollak egyenesen álljanak, az ágaik össze legyenek fésülve, ha meg a szára eltörik egy-egy darabnak, azt finoman ki kell húzni, hogy új nőhessen a helyére. A víztől hajlamosak összetapadni, a repüléstől meg összekuszálódni, szóval ha a póni nem foglalkozik velük, annak elég kellemetlen vége lehet…
– Mire gondolsz? – kérdezte Dave.
– Hát… ha így hagynám, akkor másnapra rendesen szúrna meg zsibbadna, ha meg még ezután is hanyagolnám még egy darabig, akkor rendesen fájna, meg pár toll ki is hullana – mondta a kanca. – A legrosszabb esetben egy idő után repülni se tudnék tőle.
– Hú, nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyan kell venni…
– Á, odáig senki nem jutna el, ezzel inkább csak a csikókat riogatják, akik lusták megcsinálni – vont vállat Tarn. – Amint ráéreznek, nem kell, hogy valaki emlékeztesse rá őket. Kellemes elfoglaltság, a szerencsésebbeknek meg megcsinálja más…
– Szeretnéd, hogy segítsek? – kérdezte pár másodperc gondolkodás után Dave.
Tarn fölkapta a fejét, és döbbenten tátogott.
– Jaj… nehogy célzásnak vedd, kérlek, ez olyasmi, amit inkább a póni párja szokott csinálni! – hadarta végül zavarban.
– Ó, bocsánat, nem akartam tolakodó lenni! – visszakozott feltartott tenyérrel a férfi.
– Nem… nem… nem voltál az! – rázta a fejét a kanca. – Csak úgy értem, ez úgy általában így van, meg nyilván jól esne, de… szóval nyilván nem kérnék tőled ilyesmit!
– Nos, technikailag nem is kértél, hanem én ajánlottam – mutatott rá Dave. – És ha akkor ez nem számít ilyen intim dolognak, még mindig áll is az ajánlatom.
Tarn szeme tétován járt ide-oda, aztán alaposan megfontolva a kérdést lassan négy lábra állt. Egy ilyen lehetőséget elszalasztani butaság lett volna, és végül is tényleg nem ő kérte. Ráadásul Dave nem tudott varázsolni, és bár tapasztalata aligha lehetett ezen a téren, az ujjaival sokkal ügyesebben bánt, mint bármelyik póni a patájával vagy a szájával.
– Hát… ha tényleg nem probléma, asszem élnék vele… – motyogta lecsapott fülekkel.
– Persze, hogy nem probléma, még így is lógok neked a… kajáért. – Dave is fölállt, majd halványan mosolyogva, és enyhén meghajolva az ágya felé intett. – Akkor helyezkedj el kényelmesen! És… majd azért az elején mondjad, hogyan kell pontosan!
Tarn elpirult, fölugrott a takaróra, majd lassan hasra feküdt, és kiterítette a szárnyait. Ösztönösen megfeszültek az izmai, ahogy a férfi felmászott mellé, de azért hagyta neki, hogy az egyik kezével alátámasztva megemelje a szárnyát, és óvatosan végigsimítsa pár hosszabb tollát.
– Nahát! – álmélkodott Dave. – Nem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű lesz! Csak simán végighúzom rajta az ujjam, és kábé össze is záródik.
– Igen, varázslat – somolygott oldalvást döntve a fejét a pegazus, hogy láthassa közben a szárnyain ügyködő embert. – De egyébként ez az utolsó lépés, előbb a törötteket kell kihúzgálni, meg a többit megigazítani.
– Okés, vettem – biccentett Dave.
Pár percnyi csendes tollászkodás után Tarnnak sikerült teljesen ellazulnia. Ez a finom matatás kellemesen, mégis bizsergetően masszírozta, aminek hatására az izmai fokozatosan kiengedtek. Egyre jobban élvezte a dolgot, s hamarosan már a szemeit sem bírta nyitva tartani. Az a veszély mondjuk nem fenyegetett, hogy elalszik, inkább volt ez egyfajta éber relaxáció a részéről. Pihentetőbb volt, mint elmerülni egy kád forró vízben… vagy akkor már ennél a hasonlatnál maradva talán inkább egy pezsgőfürdővel tudta volna összevetni.
– Te dorombolsz? – térítette félig-meddig magához a férfi hangja.
– Jól… csinálod… – válaszolt ő nehézkesen forgó nyelvvel.
– Köszi! – mondta vidáman Dave. – Gyakorlati kérdés közben: van itt egy toll, aminek hiányzik a fele. Ezt kéne kihúznom?
– Mhm… – nyögte Tarn.
– Fogjam meg a tövénél, és rántsam ki, vagy van valami speciális technika rá?
– M-m… – rezdítette meg árnyalatnyit a fülét a pegazus.
– Rendben, akkor megpróbálom gyorsan csinálni. Nem kell csavarni akkor, vagy ilyesmi, csak simán, egyenes vonalban meghúzom, ugye?
– Mhm…
A biztonság kedvéért a kanca összeszorította a szemeit, de pár pillanattal később olyan könnyedén túl voltak rajta, mintha saját magának csinálta volna. Ösztönösen fölszisszent ugyan, ám nem a fájdalom miatt, ez inkább csak a természetes velejárója volt a procedúrának. Olyasmi érzés volt, mintha a toll hegyével megbökték volna.
– Fájt? – kérdezte aggódva Dave.
– Nem… – sóhajtotta bágyadt mosollyal Tarn. – Fantasztikus vagy.
– Hehe… – kuncogott a férfi, majd azonnal vissza is tért a munkához.
Mivel Dave sokáig nem szólalt meg, Tarnnak szép fokozatosan elkalandoztak a gondolatai. Még az is megfordult a fejében, hogy ha az ember ilyen ügyes ebben, máskor akár tényleg meg is fogja kérni egy kis tollászkodásra. Aprólékosan és gyengéden csinálta, minden egyes kihúzott toll előtt szavak nélkül, mégis félreérthetetlenül figyelmeztette, közben pedig a másik kezének puha, forró tenyerével finoman alátámasztotta a szárnyát. Ilyesmiben még nem is volt része, hogy valaki így kényeztesse… és mikor a férfi átült a másik oldalára, az egész élmény kezdődött elölről, csak ezúttal a kanca kezdeti feszengése nélkül: Tarn úgy érezte, valósággal beleolvadt a puha takaróba.
Tényleg olyan volt, mintha dorombolt volna. A beszívott levegőt lassan, halk, kéjes nyöszörgéssel préselte ki a tüdejéből, ami valóban hasonló hangot generált. De nem tehetett róla, túlságosan is élvezte a helyzetét ahhoz, hogy megpróbálja moderálni magát. Mondjuk nem is nagyon igyekezett volna: hadd tudja csak Dave, milyen jó, amit csinál… Még az is megfordult a fejében, az milyen jó lenne, ha a férfi arra használná az ujjait a tollak rendezgetése után, hogy a hátát vakargassa. El is képzelte, hogyan lehetne, Dave finoman benyúlna a mellső lába alá, és puhán megtámasztaná a szügyét, a másik kezét pedig a sörényétől kiindulva végigfuttatná a gerincén egészen a faráig…
Beleborzongott a gondolatba, ami valószínűleg kívülről is érezhető lehetett, mivel a férfi felfüggesztette a szárnyai birizgálását. Tarn elégedetten felsóhajtott, de még nem érzett magában elég erőt, vagy kedvet, hogy fölkeljen, inkább lefelé fordította a fejét, és kinyújtóztatta a lábait. Ahogy próbálta lassacskán összeszedni magát, érezte, hogy az ember átlép fölötte, de Dave ahelyett, hogy leugrott volna az ágyról, ottmaradt fölötte, és a két kezét egyszerre futtatta végig a pegazus mindkét szárnyélén. Nem volt mit tenni, a kanca újra ellazult, tovább élvezve a masszázst. Hát hülye ő, hogy leállítsa a férfit, ha még csinálja magától? Ezt már úgyis csak amolyan befejező mozzanatnak szánhatta, mivel pár ugyanilyen simítás után óvatosan, egyesével megfogta a kanca szárnyait, és visszahajtotta őket a törzséhez. Mikor pedig ezzel is megvolt, finoman megtapogatta Tarn szárnytöveit, majd azok eredési pontjából végigvezetve az ujjait, kicsit határozottabban megnyomkodta a kanca hátát a lapockái között.
Tarnt annyira váratlanul érte ez utóbbi mozdulat, hogy az első pár nyomásnál még csak némán a takaróba tátogva élvezkedett, az utolsónál viszont már hangosan felnyögött. Mármint… igazán hangosan. Olyannyira hangosan, hogy amint meghallotta saját magát, a fejét fölemelve mindkét mellső patáját megpróbálta belegyömöszölni a szájába. De már késő volt… Dave úgy ugrott félre és pattant le az ágyról, mintha a sokkolójával rázta volna meg.
– Ne haragudj, nem gondoltam…! – mondta gyorsan a férfi.
Tarn érezte, hogy még a füle is elvörösödik. Látta, hogy Dave-et is sikerült ugyanúgy zavarba hoznia, ami tökéletesen egyértelművé tette, a férfi azonnal rájött, hogy ez nem egy fájdalmas nyögés volt a részéről… Tarn lecsapott fülekkel, behúzott farokkal és nyakkal, enyhén reszkető lábakkal lekászálódott az ágyról, s a fogával fölszedte a földről a tiszta egyenruháját tartalmazó táskáját.
– B-bocsánat, inkább… felöltözöm… – motyogta teli szájjal, az ember felé sem nézve, azzal a mosdó felé oldalazott, kinyitotta az ajtaját, és gyorsan beugrott.
* * *
Aznap este egyszerűen nem tudott elaludni. Csupán eredménytelenül forgolódott az ágyában, miközben a fejében egymást kergették furcsábbnál furcsább gondolatok. Folyamatosan Dave és a tollászkodás járt az eszében, pedig azt hitte, sikerült elrendezniük a dolgot egymás között. Miután feltűnően sok időt töltve az öltözködéssel végül előbukkant a mosdóból, a férfi már az ágya szélén ült úgynevezett „törökülésben”, és látványosan az orra elé emelve olvasta a könyvét. Elsőre nagy volt a kísértés, hogy Tarn is megpróbáljon úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A kanca elő is pakolta a saját regénykéjét, viszont mikor már percek óta úgy bámulta a lapokat, hogy közben egy betűt sem haladt előre, elhatározta, hogy kiköszörüli a csorbát.
– Izé… nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – mondta halkan, az ember felé fordulva. Megvárta, míg Dave viszonozza a pillantását a könyv mögül, és csak utána folytatta. – Szólnom kellett volna, hogy a repülési segédizmok egy elég… érzékeny terület…
– Nem, nem, én voltam a hülye! – rázta meg a fejét a férfi. – Nem ez volt megbeszélve, és egyébként is mondtad, hogy ilyet inkább a pasiddal csináltatnál. Azt hiszem, finoman szólva alulértékeltem az információ jelentőségét…
Dave bizonytalanul elmosolyodott, mire Tarn csendesen, de megkönnyebbülten felkacagott.
– Amúgy tényleg remekül csináltad… mármint a tollászkodós részét – mondta elpirulva, lecsapott fülekkel. – Meg egyébként a… mást is… csak… hehe… Szóval akkor nincs harag?
– Ugyan már! – legyintett a férfi. – És ha tényleg jól esett, bármikor szívesen rendbe szedem a tollaidat azzal a feltétellel, hogy rögtön szólsz, ha olyan helyre tévednék, ahova nem kéne.
– Persze, persze! – helyeselt a pegazus. – És köszönöm, hogy ilyen rendes és megértő vagy velem!
Sikerült tehát megbeszélniük a dolgot, feloldódott kettejük között a feszültség, és Tarn nyugodt szívvel tudott hazamenni azzal a tudattal, hogy holnap ugyanúgy folytathatják a kellemes napi rutinjaikat. A kései vacsora és a szokásos esti programok közben párszor véletlen időközönként elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az ember, és a tollászkodás, ami azóta is éreztette áldásos hatását. A kanca könnyűnek, mégis lazának érezte a szárnyait, a tollai tökéletesen szellőztek, s olyan finoman gördültek egymáson, mintha olajon csúsznának.
Amikor azonban elterült a paplan alatt, és a párnájába fúrta a fejét, azonnal jöttek a hülyeségek. Többször is azon kapta magát, hogy miközben fölidézte a kellemes masszázs-élményét a férfival, közben a hátsó patáival lökte magát árnyalatnyit előre és hátra a lepedőn. Úgy dörgölőzött a matrachoz, mint egy… mint egy sárló kamasz csikó – döbbent rá szégyenkezve. Jó, nem volt teljesen érthetetlen a dolog, hiszen rég kapott már bárkitől ennyi figyelmet, főleg fizikailag, ráadásul Dave véletlenül pont belenyúlt egy erogén zónájába… és… Celestiára, hú, de jól csinálta!
Tényleg nagy kár volt, hogy ember volt, nem egy póni csődör… Ha póni lett volna, innen igazán nem kellett volna sok győzködés, hogy félrecsapja neki a farkát, és…
De nem volt póni, emlékeztette magát ismételten Tarn. Ami végül is nem olyan nagy probléma, mi több, akár előnynek is felfogható, hiszen így voltak Dave-nek azok a fantasztikus ujjai, amikkel úgy tudta simogatni, ahogy patával képtelenség lenne. És még csak nem is lesz olyan félreérthető, ha az ő kezébe adja a szárnyait, hiszen más fajhoz tartozott, így anélkül élvezheti ezt a luxus-kényeztetést, hogy bárkinek megforduljon a fejében, miszerint járnak egymással. És ha közben összejön valami csődörrel, annak sem kell féltékenykednie az ember barátjára, ha engedi neki, hogy tollászkodjon rajta… Csak tényleg nem szabad hagynia megint elkalandoznia magán azokat a finom, puha ujjakat… vajon az emberek szokták azokat is használni szex közben? Graph nem kérdezett rá ilyesmikre, pedig amilyen ügyes kis nyúlványok voltak, biztos sokféleképp hasznát vehették…
Ahogy tudatosult Tarnban, miken is fantáziál, ráharapott a párnájára, négy lábra állt, aztán előredőlve belefejelt az ágytámlába. Nem cáfolt magára: olyan bénán sikerült a mozdulata, hogy hiába koppant nagyot a koponyája, a nyaka fájdult meg jobban, ahogy félrebicsaklott, és meghúzódott az egyik izma. Halkan nyöszörögve tapogatta a sajgó területet, közben több szempontból is átkozva a saját butaságát. Hogy a fenébe fordulhatnak meg ilyen perverz gondolatok a fejében? Ráadásul pont Dave-vel kapcsolatban, aki még csak nem is volt póni! Jó, nem ma volt már, hogy ágyba bújt valami csődörrel, de akkor is!
Kicsit hagyta magának, hogy elmerengjen ezen a kérdésen – természetesen mellőzve bármiféle pajzán felhangot. És igazából higgadtan végighaladva mindenen, ami az emberhez fűzte őt, az eredmény összeadva a jelenlegi helyzetével úgy adta ki az erotikus gondolatokat, mint egy matematikai egyenlet… Dave a saját bevallása szerint szívesen összejött volna vele, ha ember lett volna, és Tarn is hasonlóképpen érzett a férfival kapcsolatban, megfordított helyzetben. Tarn eddig is bizalmas viszonyt ápolt vele, Dave-vel bármit meg tudott beszélni, ami több volt, mint amit bármelyik csődörtől remélhetett. Aztán most ez a kapcsolat hirtelen fizikai kontaktussal is kiegészült, amire Tarn nem is gondolta magáról, hogy így ki van éhezve… márpedig most a testének jelzéseit figyelve pontosan ez volt a helyzet.
Még az sem kizárt, hogy tényleg sárlott… Tarn kissé megemelte a törzsét, és az egyik mellső patájával végigtapogatta maga alatt a lepedőt nedvesség után kutatva. Hát… valamennyi tényleg volt, szóval tagadhatatlanul fölizgult, de olyannyira nem volt vészes, hogy a hormonokra fogja… ami így belegondolva a cikibb lehetőség volt… Sose gondolta volna magáról, hogy ilyesmit válthat ki belőle egy másik fajú lény. Még egy szamár, vagy egy zebra sem mozgatta meg soha az életben a fantáziáját… Hogyan érezhet akkor bármiféle vonzalmat egy ennyire különböző valakihez? Egyáltalán érdemes-e komolyan vennie ezt a vonzalmat? Vonzalom ez egyáltalán, vagy tényleg csak az ember nyomta csak meg véletlenül a kapcsológombját, amiről eddig nem is tudott, és most ezért nyáladzott úgy utána, mint egy forró, szerelmes lázban égő kancacsikó?
Jobb kérdés, hogy tényleg rá vágyott-e, vagy csak valakire, hogy ölelje szorosan magához… simítsa végig az oldalát… csókolgassa végig a nyakát, miközben az ujjait beleakasztva a sörényébe gyengéden, mégis ellenállhatatlanul hátrahúzza a fejét. Az ujjait…? Hát, hiába is próbált mást maga elé képzelni, a gondolatai újra és újra visszatértek Dave-hez… Bárhogy szerette volna letagadni, ez elég egyértelmű, egyszersmind meglehetősen frusztráló is volt. Mennyire megkönnyítené a dolgát, ha tényleg póni lenne…! Akkor nem kéne ezen törnie az agyát késő éjszaka, hogy egyáltalán elméletileg szerelmes lehet-e belé, hanem kénytelen lenne elismerni, hogy belezúgott, és kívánja őt… és akkor már csak azon kéne pörögnie, hogyan mondja el neki…
De így? Ha bepróbálkozik, és nem jön össze, nem csak az elutasítással és egy csalódott, elvesztett baráttal kéne számolnia, de jó eséllyel meg is bélyegezné magát, mint… mint… Valószínűleg a „deviáns vadállat”, aminek Sour Cream a húsos üggyel kapcsolatban titulálta őt, találó cím lenne neki egy ilyen manőver után. Sőt, ezt az esetleges siker esetén se nagyon úszhatná meg… A fenébe is, Dave, miért nem bírtál póninak születni?!
Olyannyira képtelen volt elszakítania a gondolatait a férfitól, hogy végül levonta a következtetést, miszerint valóban érez iránta valamit. Azt is megállapította sokadjára, hogy ha Dave póni lenne, erre az érzésre simán rámondaná, hogy szerelmes belé. A kérdés csak az maradt, vajon tényleg számít-e, hogy nem egy csődörhöz, hanem egy férfihoz vonzódik így. Milyen szempontból fontos ez? A kinézet szempontjából? A biológia szempontjából? Erkölcsi megfontolásból, a hagyományokból következően? A saddle-arabiai csődörök is mások kicsit, mint az equestriaiak, ha az egyikük iránt vágyakozna, mégsem érezné magát ilyen őrült, ferde hajlamú póninak. Délen vannak olyan területek, ahol a zebrák és a pónik állítólag simán keveredtek egymás között, pedig más fajhoz tartoztak. Hol kellett… hol lehetett az ilyesmiben határt szabni? Egyáltalán ki szabhatott az ilyesmiben határt, és milyen jogon?
Egyszerre érezte szánalomra méltó önigazolásnak a saját magának feltett kérdéseit, ugyanakkor rá kellett döbbennie, hogy tényleg nem tudja rá a válaszokat. Volt vajon az ilyesmiben egyfajta általános állásfoglalás? Esetleg törvényben szabályozták a fajok keveredését? Akár így volt, akár nem, ennyi értelmes faj esetén kizárt, hogy ne legyen példa az effajta vegyes párokra. A szerelem nem ismer határokat – szokták mondani. Úgy döntött, a téma mindenképpen megér egy jó alapos utánajárást, amíg pedig erre nem tud sort keríteni, megmarad a plátói szerelemnél és a barátságnál az emberrel szemben.
Arra számított, hogy konklúzióra jutva sikerül megnyugodnia, ami részben igaz is lett, mivel az – összeszedett – gondolatai elcsendesedtek, a lelkében és testében izzó édes várakozás és az azt fokozatosan felváltó maró félelem viszont sokáig nem hagyta pihenni. Mi van, ha Dave valójában semmi hasonlót nem érez vele kapcsolatban…?