16. fejezet: Vér

Vér

Merengve figyelte a szivar lassan hamvadó végét. Megfordult a fejében, nem is egyszer, hogy kölcsön kér egyet a sárga grifftől, de újra és újra elvetette az ötletet. Próbálta a tekintetét is inkább a Smoke által tartott rövidke fémrúdon, és a rajta lévő számlapon néha meg-megrezdülő mutatón tartani, de egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy már megint a parazsat figyeli. A tompa búgás, amit a műszer adott ki magából, kissé kényelmessé tette ebből a szempontból. Smoke előtte bemutatta mindenkinek, milyen hangja lesz a szerkezetnek, ha érzékeli a sárkány mágiáját. Azt az éles vijjogást pedig semmivel nem lehetett volna összekeverni, amit a gép produkált, mikor a griff Starswirlre irányította a végét.

Így viszont mind aránylag nyugodtan, bár szinte néma csendben vonultak a folyó mentén. Starswirl annak is örült, hogy reggelre már mindenkire átragadt az aggodalma, s immár senki sem tekintett ezzel az idegesítő flegmasággal az előttük álló feladatra. Mire kivánszorgott a sátrából – valami csoda folytán úgy tűnt, mégis sikerült elaludnia –, a pegazusok már mind páncélban voltak, s a legtöbben a fegyvereiket tisztogatták, élezték. Shock is fölvette a fekete repülősruháját, és töprengő arckifejezéssel pörgette az egyik patkóját, míg a többiek készülődtek. Zenith ezúttal is, pont ugyanúgy, mint este, a botját maga elé véve meditált, míg Starswirl ki nem adta a parancsot az indulásra, utána viszont olyan félelmetes eltökéltséggel kelt fel a földről, mintha egymaga képes lenne a puszta akaratával megölni a sárkányt. Vele szemben Holder és Keeper rettentően idegesnek tűntek, láthatóan alig bírtak mit kezdeni magukkal – bár ez Holderen úgy ütközött ki, hogy egy helyben ácsorogva sorra lebegtette maga elé a Starswirl által hozott tekercseket, lehetetlen sebességgel átfutva őket, míg Keeper tétován mászkált fel-alá, és mindenkit megkérdezett, aki csak az útjába került, hogy segíthet-e valamit a készülődésben.

Indulás után már kicsit könnyebb volt. Elfoglalhatták magukat azzal az egyszerű tevékenységgel, hogy egyik lábukat rakták a másik után. Vagy figyelhették az előttük kacskaringózó utat. A tájjal, a zubogó folyóval nem sokat foglalkoztak, s egymás között sem váltottak szót, hacsak nem volt muszáj. A páncéljuk csörgése is beleveszett a természet szelíd hangjaiba.

Mintha csak attól tartottak volna, hogy a sárkány meghallja őket.

Elvileg jócskán előnyben voltak ilyen szempontból Yinglonggal szemben. Ő egészen biztosan nem tudott róluk, ők viszont többféleképp is érzékelhették a kisugárzó mágiáját. Arról nem is beszélve, hogy elvileg pontosan tudták, hol kell őt keresniük. És nem is figyeltek semmi másra, csak azokra az apró jelekre, amik akár fizikai, akár éteri szinten elárulhatták ellenfelüket.

Ám idegtépően hosszú ideig nem történt semmi. Zeal többedjére jelentette ki, hogy már nem járnak messze a céljuktól, azonban mivel kizárólag a memóriájára hagyatkozott a távolság fölmérésében, és azt állította, legutóbb csak elrepültek a vízesés fölött, Starswirl egyre erősebben kételkedett a hitelességében. Az idő pedig egészen különleges formáját választotta a múlásnak: a percek szörnyen lassan vánszorogtak a csata előtt egyre jobban felgyülemlő feszültség miatt, ehhez képest a napszakok félelmetes sebességgel váltották egymást. Hiába indultak kora reggel, s ugyan egy örökkévalóságnak tűnt a csendes menetelés, Starswirl így is döbbenten konstatálta, mikor föl talált nézni az égre, hogy a nap már jócskán túl volt a delelőn. Abban pedig bizonytalan volt, melyik a kevésbé biztonságos: újra tábort ütni ilyen közel a sárkány barlangjához, avagy félhomályban, esetleg sötétben megütközni vele.

Döntenie azonban nem kellett. Ugyanolyan pillanat volt az is, mint a nap során bármelyik, mikor Smoke műszere hirtelen hangmagasságot változtatott, s a mutatója is kilendült. A griff azonnal meg is torpant, valami kallantyút jól kivehető kattogással ütközésig tekert a pálcáján, aztán elrakta a szerkezetet.

– Megérkeztünk – suttogta fojtott hangon Zeal, kimondva mindőjük gondolatait.

Starswirl érezte, ahogy a fülébe szökik a vér. Most már nem volt hova halogatni. Hamarosan minden erejére szüksége lesz… A feszült figyelemtől még a gondolatai is magára hagyták egy időre; csakis a jelenre koncentrált. Valahol mélyen azért érezte, még a belső fókuszának ideiglenes hiányában is képes lenne – ha másképp nem is, hát ösztönösen és rutinból – az éteri tér mélyére látni és megmerítkezni a mágia folyamaiban. De hiába fordult meg az ötlet számolatlanul sokadjára a fejében, ezúttal is visszafogta magát. Bármilyen csábítónak is tűnt kiterjeszteni a tudatát, hogy a saját bőrén is érezhesse a mágia intenzív vibrálását, nem mert kockáztatni. Semmi esetre sem akarta felhívni magukra Yinglong figyelmét, így inkább a saját kisugárzását igyekezett elrejteni, és ugyanezt kérte a velük tartó másik két unikornistól is.

Így viszont – noha ő maga javasolta, hogy elsősorban a griffek műszerével próbálják betájolni a sárkány helyzetét – némi csalódottság fogta el, amiért az érzékei alulmaradtak a technikával szemben. Csak miután Smoke megállította őket, akkor érezte tompa, távoli bizsergésként a gigászi hatalom rezgéseit. Ha pontosan tudta volna, milyen messze vannak a forrásától, talán össze tudta volna vetni az alikornisokéval, vagy a sajátjával, de így esélye se volt ilyesmire.

Smoke feltartott ujjal jelezte, hogy még várjanak, s közben láthatóan fülelt. Kisvártatva aztán megemelte a mancsát, ívesen nyújtotta fölfelé, aztán lebukó mozdulatot tett, végül apró köröket rajzolt a levegőbe. Starswirl végig követte, amint mutogatott, így nagyjából meg is értette, mi járhat csőrrel megáldott társuk eszében. Nem sokkal előttük az ösvény az eddigieknél kissé meredekebben ívelt, elemelkedve a folyó szintjétől. Ha pedig nagyon hegyezte a fülét, el is tudta különíteni a környezetébe beleolvadó halk, mégis folyamatos, zubogó hangot. Minden igyekezete ellenére sem tűnt föl eddig… De végre itt voltak a vízesés előtt. És a sárkány itthon volt…

Ha tehát elérték az emelkedő tetejét, jobban teszik, ha mind lelapulnak, és megpróbálnak úgy helyezkedni, hogy takarásban maradjanak. Legalábbis remélte, Smoke is ugyanarra gondolt, amire ő… A két griff minden esetre váltott egymás között néhány néma, külsősök számára érthetetlen jelet a mancsaikkal, aztán meg is indultak a pónik előtt, nem is törődve a tervükbe való beavatásukkal. Csak mikor Shock – épp csak egyetlen másodperccel megelőzve Starswirlt – megköszörülte a torkát, Zeal akkor fordult vissza feléjük. A vöröses tollú griff a csőre elé tette az egyik ujját, aztán előre mutatott, és intett, hogy nyugodtan mehetnek még.

Szorosan követték a zsoldosokat, de ők maguk is ösztönösen közelebb húzódtak egymáshoz. Starswirl mellé is felzárkózott Holder és Keeper. És bizony már mindkettejükön kezdtek kiütközni a pánik jelei. A volt tanítványa szeme folyamatosan járt ide-oda, mintha attól tartana, Yinglong az egyik út menti bokorból fogja rájuk vetni magát. Bár az is lehet, hogy ő egészen idáig érezte és látta az éteri hullámok sajátos fodrozódását, amit a keleti sárkány keltett. Elvégre ennek az adottságnak a kihasználásához nem volt szükséges különösebb mértékben kilépnie a mágia síkjára. Keeper arca viszont egyenesen falfehér volt, s a kanca halkan, mégis olyan gyorsan kapkodta a levegőt, hogy Starswirl érezni vélte a szelét. Ráadásul alig tartott tőle egy félpatányi távolságot, így komolyan félő volt, hogy ha bármelyikük is rosszul lép a köves talajon, meg fognak egymásban botlani. Igaz, Keeper láthatóan nem tudta magát rávenni, hogy elszakítsa a tekintetét az ösvénytől, szóval ez a veszély tán mégsem állt fönt.

A bukkanó tetejéről már láthatóvá, és tisztán hallhatóvá vált a zuhatag. Igaz, csak a tisztás szélén álló fák lombkoronáin keresztül. Jobb is volt így, hiszen addig sem kellett vesződniük a bujkálással. Innen pedig már legalább egy kicsit fölmérhették a terepet.

A hegy folytatódott tovább, ködbe vesző, havas magaslatokba, ám a vízesés sokkal kisebb volt annál, amire Starswirl számított. Olyan volt, mintha bármiféle átmenet nélkül a sziklából tört volna elő, alig húszlábnyira a talajtól. A víz maga is meglepően változó intenzitással zubogott elő a kövek közül, és még a sugár vastagságának ellenére is jórészt szétporladt az alant fekvő köveken. Mögötte, éles kontrasztban a cseppeken és sziklákon szétszóródó fénnyel, sötét üreg ásított: a sárkány barlangja. A bejárata elég szűkösnek tűnt, bár Starswirl emlékei alapján a keleti típusú sárkányok inkább hosszukban, semmint széltükben nőttek nagyra.

A folyó ezen szakasza tóvá duzzadt, s csak igen lassan hömpölygött, mindössze Starswirlék csapatától nem messze szűkült újra össze, alig meghaladva a hegyi patakok megszokott méretét. A tó mélységét innen lehetetlennek tűnt megsaccolni, részint a pónik elé lógó ágak miatt, részint pedig azért, mivel kristálytisztán le lehetett látni az aljáig, ám azzal az érzettel, mintha a víztükör alatt pusztán pár centiméter vastag réteg terült volna el. Márpedig a fénytörés könnyen megtréfálhatta őket, s az sem volt kizárt, hogy a zöldeskék árnyalatú kövek valójában elérhetetlen mélységekben pihentek.

Fölfelé is bizonytalannak tűnt a víz állása. A tómeder láthatóan jóval a víz aktuális szintje fölött kezdődött, ez nyilvánvalónak tűnt a friss, vagy immár elszáradt algával borított sziklákon. Abban a vonalban, ami sejthetően a tó legmagasabb határa volt, fák már nem is álltak, csupán néhány vállalkozó szellemű fenyő merészkedett a közelébe, de azok többségének ki is lógott pár vaskosabb gyökere a föld alól. Azon régiókat, amiket már kellően kikezdett az erózió, a kövek között itt-ott gyéren felbukkanó sás borította, még elhanyagoltabb külsőt kölcsönözve nekik.

Mindazonáltal a növényeken kívül az élet egyéb nyomait nem fedezték föl még akkor sem, amikor végig a fák takarásában maradva közelebb húzódtak a tóhoz. Még a hűvös időre való tekintettel, és a vízből áradó, dermesztő hideg ellenére is élhettek errefelé rovarok, ha mások nem, hát pár szitakötő, vagy szúnyog, amik közül pár álmosabb, késő őszi példánnyal még találkoztak is az erdősebb részeken, idefelé jövet. De madarak sem csiripeltek, s halak sem zavarták meg a víz tükörsima felszínét. Csupán a vékony tűlevelek között fütyült halkan a szél, még intenzívebbé téve körülöttük a csöndet. Kicsit hasonlított is a pár napja tapasztalt helyzetükhöz, amikor véletlenül belebotlottak abba a lila alikornisba. Tán pont csak annyiban volt hátborzongatóbb, hogy akkor a köd miatt eleve olyan volt, mintha mindentől el lettek volna szigetelődve. Most azonban maga a természet figyelte őket baljós, halott némasággal.

Újabb és újabb részleteket fedeztek fel, ahogy lassan, a fák törzseinek takarásában előrenyomultak, s így a távolságot is megtarthatták a tó partjától. A sárkánynak azonban sokáig nyomát sem látták. Starswirl nem ehhez volt szokva. Bármelyik fajta óriáshüllő odúját könnyű volt fölismernie az avatott szemnek, ha másból nem, hát a kopásokból. Tartózkodhattak akárhol sárkányok, vagy sárkánygyíkok, ha huzamosabb ideig egy helyben maradtak, a környékükön jellegzetes karcolásnyomokat hagytak köveken és fákon egyaránt, a mindennapi tevékenységeik részeként. Még a legpuhább pikkelyeknek is föl kell sérteniük a sziklákat, ha a gazdájuk bemászik a barlangjába, vagy egyszerűen csak rendszeresen érintkezik bizonyos útba eső felületekkel a rutinja során. Ennél is jellegzetesebb nyomaik voltak azoknak, akiknek szokásuk szálfákkal vakarózni. Igaz, Yinglong elviekben nem volt olyan robusztus behemót, mint legtöbb fajtársa, így ez utóbbi talán nem jellemző feltétlenül rá. A vékonyabb páncélúak amúgy is óvatosabban bántak magukkal, és ebből adódóan a környezetükkel is, ám a tisztás egész kinézete a csendességén kívül semmivel nem utalt arra, hogy egy ilyen szörnyűséges lény lakná. Ha a griffek műszere nem jelzett volna, Starswirl fontolóra vette volna, hogy az elveit feladva mégis végigpásztázza az elméjével is az egész terepet. Elvégre a halvány bizsergés, amit pillanatnyilag is érzett a tarkója körül, könnyen félrevezethette a mágia jellegének és a kisugárzó pont közeliségének felmérésében is.

De nem bánta meg, hogy még várt. Mikor elérték a facsoport szélét, és a földre lapulva megtorpantak, Holder finoman megérintette a vállát, majd óvatosan megemelve a patáját a tó másik partja felé bökött. Hunyorogva próbálta bemérni a kanca által mutatott irányt, de elég soká tartott, mire megtalálta, amit keresett.

Csupán egy darab vörösesbarna rönknek tűnt ilyen messziről. Mintha csak egy fa lecsupaszított törzse szorult volna be a kövek közé. Nem is olyan meglepő, hogy eddig elkerülte a figyelmét. Noha nem olvadt bele a környezetébe, nem is lógott ki belőle; ilyen mozdulatlanul bőven belefért a természet változatosságába. Így azonban már feltűnt neki a henger formájú test görbülete, ami kizárta, hogy egy kidőlt fa legyen.

Szóval nem bújt el a barlangjába… Itt, a napon sütkérezve várta be őket… Persze nem tudhatta, hogy jönnek. És végső soron talán inkább örülnie kéne neki. Ha az üregbe kellett volna bemászniuk, a pegazusoknak sokkal kisebb lett volna a mozgástere, ráadásul a sárkány a rosszabbul belátható terepen kihasználhatta volna ellenük a helyismeretét, nem beszélve a fényviszonyokról. Ettől függetlenül azzal is számolniuk kellett, hogy ha Yinglong fenyegetve érzi magát, lényegében bármikor visszamenekülhetett a zuhatag mögé, azt pedig igen célszerű lett volna elkerülni.

A kérdés az volt hát, miképpen közelítsék meg a bestiát. A magas kövek között még csak azt sem láthatta innen, milyen hosszúra nyúlik a sárkány teste, vagy hogy egyáltalán merre van a feje. Pedig abban az esetben, ha esetleg van olyan szerencséjük, hogy szunyókálás közben találtak rá, hát kihagyhatatlan alkalom lenne meglepni álmában!

Starswirl nem várt tovább. Óvatosan, végig a sárkányon tartva a szemét négy lábra tápászkodott, s odasunnyogott a másik fa tövében gubbasztó Shockhoz, aki továbbra is résnyire szűkült szemmel kutatott gyanús jelek után, csakúgy mint a többiek.

– Ott – mutatott Starswirl a Holder által is jelzett irányba. Suttogott, noha ilyen távolságból elvileg még a legélesebb fülű sárkány sem hallhatta volna még normál beszédhangon sem. – Szerinted…?

Feleslegesnek találta folytatni, így is egyértelműnek kellett lennie, mire vonatkozik a kérdés. A pegazus komoran rávillantotta a szemét, aztán követte a mágus patáját. Kellett neki is egy kis idő, mire megtalálta a rejtőzködő sárkányt, de amint meglátta, aprót bólintott. Merengve az állát simogatta, aztán visszafordult Starswirl felé.

– Vajon az csak a farka vége, vagy az egész ilyen vékony?

– Ezt én is szeretném tudni – felelt a mágus. – Bár igazából a hossza az, ami számít. És az is inkább csak nektek.

– Fölülről rá kellene néznünk, mielőtt nekimegyünk… – morfondírozott a kanca. – Gondolom elfeküdt a kövek között, süttetni a hasát, vagy ilyesmi. Biztos jól eltekergőzött, hogy mindenhol érje a nap. De ha valaki odarepül, azt meg észreveszi, igaz?

– Egyre gondoltunk, fiam – bólintott Starswirl. – Még csak azt sem tudjuk, honnan lehetne észrevétlenül megközelíteni. Pedig így, hogy idekint kaptuk el, nem ártana kihasználni a hely előnyeit.

– Megkerülni csak a levegőből tudnánk – jegyezte meg Shock, a patájával a vízesés felé bökve.

Valóban. Vagy úgy kerülhetnének Yinglong hátába, ha átússzák egy lentebbi szakaszon a folyót, és valamilyen úton-módon felkapaszkodnak a köveken, vagy a pegazusok fölrepülnek a szikla vonalában, és beláthatatlan magasságban szállnak át a feje fölött. Starswirl az első lehetőséget eleve ki is zárta, elvégre ha a tollasok eláznak, jóformán hasznavehetetlenné válnak – az pillanatnyilag eszébe se jutott, hogy a szárnyasok esetleg át is repülhetnének ugyanott. A második pedig szintén kockázatosnak tűnt, hisz nem tudhatták, mennyire szemfüles a sárkány, a látási viszonyok pedig odafönt is elég jónak tűntek. Illetve át is teleportálhatott volna, mondjuk oda, arra a kiszögellésre a túlparton, ami a hegyből indult ki, ám a varázslattal egészen biztosan azonnal leleplezte volna magukat.

– Hátha a többieknek van ötlete! – nézett körbe Starswirl. – Látom, a zebránk megvan, de hol a két griff?

Shock magához képest gondterhelt arccal körbenézett. Oda sem figyelve, mit csinál, meglazította kissé az egyik patkóját, s tűnődve pörgetni kezdte. Mikor azonban ő sem találta meg a zsoldosokat, halkan füttyentett a hozzájuk legközelebb álló csődörhöz, aki addig szintén a tájat fürkészte.

– Hé, boxzsák! Két jómadár merre?

– Ott hátul a bokorban bütykölnek valamit – felelt a megszólított. – Sharp nézi őket.

A kanca bólintott, aztán intett Starswirlnek. Mindketten fölálltak, és elindultak vissza a fák közé. Shock menet közben szándékosan Zenith felé vette az irányt, s ahogy elhaladtak mellette, finoman meg is bökte, de ezúttal a mozdulatai szerencsére nélkülöztek bármiféle játékosságot. Eleve az is fura volt, hogy hirtelen ennyire komolyan vette a feladatát; még a zebrákkal vívott csatában sem tűnt egyszer sem ilyen megfontoltnak.

Miután Zenith ellenvetés nélkül csatlakozott hozzájuk a néma jelzésre, gyorsan megkeresték a griffeket. Ahogy a boxzsáknak titulált pegazus állította, Smoke és Zeal valóban ott üldögéltek Shock ezredes egyik pónija társaságában egy szinte teljesen kopasz bokor tövében, és láthatóan jól elfoglalták magukat a saját dolgaikkal.

– …de azt meg ezer év, mire összerakod! – magyarázott a vörösebbik griff a testvérének. – Hagyd a francba, elég a Szimurg–50-es, az is elég nagy kaliber! Úgyis a töltény számít, észlény! Lemegy a nap, mire ezt újratöltöd!

Smoke horkantott egyet, és a csőre másik sarkába játszotta a szivarját. Közben azonban föl is nézett, így észrevette a közeledő pónikat. Meglökte Zeal vállát, aztán a fejével Starswirlék felé biccentett.

– Egy kis időt még kérnénk, mágus uram! – mondta alig visszafogva a hangját a vörös griff. – Mindjárt fölkészülünk, elhelyezkedünk, aztán kezdhetjük is!

– Előtte még lenne pár apróság, amit egyeztetnünk kéne – tartotta fel a patáját Starswirl. – Itt van a sárkány, a barlangja előtt, de nagyrészt eltakarják a sziklák. Valamilyen módon jó lenne még a csata előtt alaposabban szemrevételezni, csak hogy tudjuk, mire kell számítanunk.

– Yinglong egy keleti típusú sárkány – szólalt meg hanyagul, a szivarja mellett szűrve a szót Smoke, tovább csavargatva valamit a hosszú, rúdszerű fegyverén. – Kígyószerű test, nagyjából húsz-huszonöt méter hosszú lehet. Puhák a karmai, közepesen élesek a fogai, a farka végével simán keresztülvág egy öt tonnás gránittömböt anélkül, hogy elakadna benne. Az átlagos repülési sebessége harminc mérföld óránként, de rövid ideig akár a duplájára is képes lehet. A tűzereje héttől tízig terjedhet a Fern-féle skálán. A pikkelyei nagyjából olyan kemények, mint a nyersvas, de mint mondtam, nem az a fő gond… – nézett fel egy pillanatra szemrehányóan Zealre. – A mágikus pajzsán simán fönnakad a kétacél, ha a Szimurg–50-ből lőjük ki. Ezért kell a Hex–247-es. Vagy ha az én drága öcsém nem lőtte volna el az összes nova töltetet, akkor elég lenne a Tiercel–2 is, de így…

– De minek használnál kétacélt, te szerencsétlen, ha még ott van az amalgám?! – sopánkodott Zeal. – Ha azt beleapplikálod a Szimurg–50-be, úgy olvad bele a sárkány bőrébe, hogy az életben ki nem szedi onnan! Már ha egyáltalán túléli…

– Ja, csak az amalgám nem viszi a mágikus pajzsokat… – morogta Smoke, azzal heves mozdulattal csattintott egyet a fegyverén.

– Ezt úgy mondod, mintha a kétacél bármire képes lenne – dohogott Zeal.

– Hát, ha a Hexxel odaröffentek, megnézem én azt a keleti sárkányt, amelyik egyben marad! Az itteniek még simán, azoknak kell a nova, de emezek… Szóval van még egyéb kérdés, mágus úr? – fordult Starswirl felé.

– Ha… ha így ismeritek Yinglongot, igazán szólhattatok volna korábban is… – felelt döbbenten Starswirl, mikor végre megtalálta a hangját.

– Ismeri a halál – morogta alig hallhatóan maga elé Smoke. – Csak odahaza picit gyakoribb ez a fajta.

– Mi profik vagyunk, Starswirl úr – csatlakozott Zeal. – Ha lett volna időnk fölkészülni és beszerezni a szükséges cuccokat, akár ketten is leszednénk a dögöt. De még úgyis vagy két hónap, mire meghozzák az új sarzsot a novából, ha meg ennyien vagyunk, úgysincs rá szükség.

– Az azért eléggé függ a varázserejétől is, azt hozzá kell tenni – jegyezte meg Smoke.

– Te mondtad, hogy az úrnál kiakadt a műszer – legyintett Starswirl felé Zeal. – Pár unikornis simán áttöri a pajzsát, főleg ha ilyenek.

– Megteszünk mindent, amit tudunk – erősítette meg Starswirl. – És jó tudni, hogy ti ismeritek is az ellenfelet.

– Persze, persze! – vigyorgott a vöröses griff. – Ilyennel még konkrétan nem harcoltunk, de valamikor el kell kezdeni, nem? Ha eléggé meglazítjátok a pajzsát, Smoke beledurrant vagy kettőt a mesterlövész puskájával, meg én megspékelem a Gradient–033-mal, és körülbelül ennyi. Mert ugye az a fontos, hogy ha esetleg mégsem találnánk el, gyorsan újra tudjuk tölteni – tette hozzá, ismét a testvéréhez fordulva. – Akkor meg már inkább a Szimurg, mint a Hex…!

A sárga már válaszra sem méltatta, csak folytatta a fegyvere szerelgetését. Pár másodpercre csend lett, aztán Starswirlnek eszébe jutott, miért is jöttek.

– Jó, akkor ebben az esetben eltekinthetünk attól, hogy előtte még külön ránézzünk – mondta. – A kérdés viszont így is megmarad, hogy hogyan kéne megközelítenünk. A legjobb az lenne, ha úgy rohanhatnánk le, hogy ne számítson ránk. Viszont itt húzódik közöttünk a tó, szóval úgy csak Shock és ti tudnátok menni, mi meg itt maradnánk Zenithtel. A másik variáció, ha mi is elindulunk a vízesés felé, és átmászunk a köveken, reménykedve abban, hogy nem vesz minket idejekorán észre. Persze ez is csak akkor működik, ha közvetlenül a zuhatag alatt szárazak a kövek, vagy nagyon sekély a víz. Akkor tán el is nyomná a lépteink hangját a zubogás.

– Minek odamenni? – kérdezte Shock. – Nem pont az lenne a jobb, ha ti, varázslók, inkább innen messziről asszisztálnátok?

– Van pár varázslat, amit használnunk kellhet, és elég rövid hatótávú – felelt Starswirl. – Arról nem is beszélve, hogy ilyen távolságból a legcsekélyebb védelmet sem tudnánk biztosítani nektek. Jobb lenne, ha mind egy helyen lennénk, még ha ezzel a fedezékről le is kell mondanunk. Viszont ha odateleportálunk, azt egész biztosan azonnal észreveszi.

– És mi lenne, ha inkább ő jönne ide? – vetette fel a kanca. – Odaküldök párat az enyéim közül, azok jól felbosszantják, és idecsalják hozzánk.

– Akkor nem használjuk ki a meglepetés erejét.

– Hogy a fenébe nem? – hőbörgött Shock. – Azt hiszi, csak néhányan vagyunk, idejön, aztán belezúdítunk az arcába mindent!

– Úgy véled tán, egy ilyen idős sárkánynak nincs meg a magához való esze? – csóválta a fejét Starswirl. – Rá fog jönni, hogy csak át akarjuk verni, és ránk gyújtja az erdőt.

– Meglepetésszerű támadást akarnak? – kérdezte hanyagul Smoke, azzal a vállának döntötte a fegyverét, s közben újra megigazította a szinte már csonkig égett szivart a csőrében. – Keresek egy jó helyet, és oldalba kapom. Ha nem számít rá, és nincs körülötte pajzs, ez a puska simán átlyukasztja. Onnantól meg már gondolom megoldják maguk is, vagy ha nem, hát kap még párat az arcába.

A griff választ sem várva meg is indult a tisztás irányába. Starswirlnek pedig hirtelen nem jutott eszébe semmiféle ellenvetés. Ha a két zsoldos valóban annyira értett a munkájához, tán tényleg egész könnyen elintézhetik a sárkányt. Lehetséges, hogy fölösleges volt ennyit aggódnia?

– Gyávák… – horkantott Zenith, aztán ő is a griff után eredt.

Shock, Zeal és Starswirl még váltottak egy pillantást, aztán ők is követték, a másik pegazussal egyetemben, bízva abban, hogy Smoke tényleg tudja, mit csinál…

* * *

Percek múlva már az egész csapat ott állt a fákkal borított terület határában. Minden készen állt, és a sárkány sem mozdult a helyéről. Smoke is elfoglalta a lőállását picit előrébb, a tó partján fekvő nagyobb kövek között meglapulva. Előtte fölvett valami szemüveghez hasonló messzelátót, aminek állíthatóak voltak a lencséi. Állította, hogy annak a segítségével akár egy szúnyogot is eltalálna onnan a bestia hátáról, ők pedig nem kérdőjelezték meg. A griff már egy bő fél perce jelezte Starswirlnek, hogy készen áll, de ő még várakozott kicsit.

Fejben még gyorsan végig akarta járni az egészet. Smoke lő, meglepve ezzel Yinglongot, és remélhetőleg elég súlyos sérülést okoz neki, hogy ne tudjon a levegőbe emelkedni. A varázserejével persze továbbra is számolniuk kell, így ennyivel biztosan nem tudhatják le az egészet. Ha a sárkány ki bír mászni a repedésekből, még akkor is lángba boríthatja körülöttük a fákat, vagy a mágiájával egyéb kellemetlenségeket okozhat nekik. Ezért kell gyorsnak lenniük. Amint a lövedék eléri a sárkány testét, Holder nekilát megidézni a részecskéit, ahogy megbeszélték. A pegazusok nekilódulnak Shockkal az élükön, és szárnytépő sebességgel átzúgnak a túlpartra, mielőtt még a sárkány föleszmél. Amint a szárnyasok odaérnek, Starswirl átteleportálja a földre rajzolt idézőkör segítségével a csapat többi tagját: Holdert, Keepert, Zenithet meg a földipónikat a kövek közé, kicsit távolabb a szörnytől. Ahogy átérnek, szétszóródnak, és beizzítják a védelmüket, már csak a biztonság kedvéért is. A két griff innen fedezi őket, és amikor csak tiszta a célpont, lövöldözik a pikkelyest, ahol csak érik. Ha minden jól megy, egyszerre ronthatnak a sárkányra, amíg az a legelső sérüléséből próbál felocsúdni. Ha nem… akkor kénytelenek lesznek improvizálni…

Fújt egy nagyot, aztán még egyszer, utoljára végignézett mindenkin. Ideges volt. Most már mind idegesek voltak. Még Shockon is látszott, hogy már koránt sem olyan magabiztos. A griffek is feszült koncentrációval álltak a feladat elé. Keeper pedig egyenesen úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Egyedül Zenith állt némán és méltóságteljesen, lehunyt szemmel a rögtönzött kör szélénél, a fegyverét maga elé tartva.

Értelmetlen volt tovább húzni az időt. Jobb már úgyse lesz. Vett egy nagy levegőt, aztán intett Smoke-nak.

A griff aprót bólintott, aztán visszafordult a fegyveréhez. Pár végtelenül feszült másodpercen át célzott. És lőtt.

Éles dörrenés járta át az egész tisztást. Starswirl már annyira várta, mi fog történni, hogy elképesztően lassúnak látta a vörösen izzó töltetet, amint a sárkány teste felé suhan. A pikkelyes lényt pont az innen látható részének közepénél találta el, s nagyjából egy másodperc múlva meg is érkezett a becsapódásból származó tompa, fröccsenő hang. Más azonban nem hallatszott. Nem rázta meg a levegőt Yinglong fájdalmas üvöltése.

A fémdarab továbbra is izzott, de ahogy Starswirl hunyorogva figyelte a távolból, meg mert volna rá esküdni, hogy olyan, mintha lassan folyna lefelé a sárkány oldalán. Vajon ezt így tervezték? Vetett egy pillantást Smoke felé, azt kiderítendő, kiadhatja-e a parancsot a támadásra, ám a griff a mancsába temette az arcát. Hát, ez nem sok jót ígér…

Épp meg akarta szólítani Zealt, amikor furcsa morajlás hallatszódott a túlpartról. Gyorsan odakapta a fejét, de a látványtól bennszorult a levegő a tüdejében, a lehető legrosszabbkor ingerelve a köhögésre. Egy pillanatra könnyek szöktek a szemébe, de pár erőlködő nyikkanásra vissza tudta szorítani a kényszert. Nem hagyhatta magát, mindenről azonnal értesülnie kellett!

A távolban a hosszúkás vörösesbarna test megvonaglott, s lassan elemelkedett a földtől. Az apró, izzó lövedék pedig lecsúszott róla, mintha a legcsekélyebb kárt sem tette volna benne. A morgás fölerősödött, ahogy a sárkány kinyújtózkodott, immár a fejét is megmutatva nekik. Úgy látszott, végig a vízesés felé fordult, viszont a szemei innen úgy tűntek, mintha csukva lennének.

Starswirl megbűvölten bámulta a kecses, mégis hatalmas alakot. Őszintén szólva egyáltalán nem ilyesmire számított. Hozzá volt szokva az ormótlan, néha szinte már torz testű óriáshüllőkhöz, mint például a sárkánygyíkokhoz, akik viszont jobban belegondolva legfeljebb csúf paródiái lehettek volna Yinglongnak. Így, hogy a napfény érte őket, a lény pikkelyei ragyogtak, akár a drágakövek. A teste mélyvörös rubin színében játszott, a vékonyka mellső lábai, amiket most kinyújtott, smaragdzöldbe hajlottak, a feje pedig olyan volt, akár a színarany. Az arca sem igazán hasonlított az itteni sárkányokéra: valahogy sokkal kifinomultabbnak hatott. Az orrlyukai szűkebbek, szabályosabb vágásúak voltak, mint robosztusabb fajtársaié, a szája keskenyebben ívelt, a taraja sem tűnt olyan durvának, a szemei pedig kissé ferdén álltak. Amiben mégis a legjobban elütött bármitől, amit valaha is látott, az a két, több méter hosszan elnyúló, csápszerű képződmény volt, amik bajuszként lógtak alá az orráról.

Noha a hátsó fele még mindig a kövek között húzódott, Yinglong egészen egyenesre kihúzta magát, a mellső lábait is kifeszítve, s a száját eltátva hosszú, farkasvonyítás szerű hang kíséretében ásított egyet. Ezt követően komótosan visszahajolt a sziklákra, s a karmaira támaszkodva feléjük fordult. A szemét nem is nyitotta ki, csupán hosszú, villás nyelvét nyújtogatta, föl-le mozgatva a végét. Lassan elmosolyodott, kissé visszahúzódott a kövek közé, és az egyik lábával megtámasztotta az állát. Fölnézett, és azonnal meg is találta azt a pontot, ahol a pónik rejtőztek. Derűsen hunyorgott, mintha cseppet sem tartana a csapattól, bár kérdéses volt, hogy láthatta-e onnan mindőjüket, vagy csak az idézőkörben állókat. Meg esetleg Smoke-ot a lőállásban.

– Most mi legyen, öreg, támadjunk? – bökte meg bizonytalanul Starswirl oldalát Shock a levegőből. A mágus észre se vette, mikor lebegett oda a közelébe, annyira el volt foglalva a látvánnyal.

– Holder? – fordult oda az oldalán álló kancához Starswirl, mire ő összeszorította a szemét, s beizzította a szarvát. Starswirl viszont finoman megérintette az oldalát, megzavarva ezzel a koncentrálásban. – Várj, még csak kérdezni akarok!

A lila kanca kinyitotta a szemét, s várakozón viszonozta a pillantását. Starswirl előbb még újra megkereste a túlparton a sárkányt, de az egyelőre meg se mozdult, ugyanolyan várakozóan nézett feléjük.

– Te láttad a pajzsát? – kérdezte végül Holdertől a mágus.

– Nem, Mester – felelt vékony hangon a kanca. – Ez a fajta mágia nekem túl zavaros.

– Rendben – sóhajtott Starswirl. – Mindenesetre meglepnünk most már esélytelen. Úgy néz ki, kénytelenek leszünk szemtől szemben harcolni! Készen álltok?

Megvárta, amíg legalább páran bólintanak, aztán intett Shocknak. A pegazus azonnal neki is lódult, s pár pillanattal később csatlakoztak hozzá a harcosai is. Most már tényleg nem volt visszaút.

Starswirl igyekezett egyszerre szemmel követni a tollasokat, ugyanakkor Holder is figyelte, míg újra nekilátott a részecskéi megidézéséhez. Néha odasandított a sárkányra is, de az még a közeledő pegazusokra sem reagált különösebben. Csak az zökkentette ki Starswirlt a nézelődésből, amikor meghallotta, milyen rémülten zihál mellette Keeper.

– Csak nyugalom! – mondta neki egy apró legyintés kíséretében. – Gondolj arra, hogy ez is olyan, mint egy gyakorlat! Fókuszálj, és nem lesz semmi baj! Vigyázunk egymásra.

– Félek, Starswirl mester! – nyüszített a sárgászöld kanca.

– Ne tedd! Indulunk! Most!

Csak félig hunyta le a szemét, hogy láthassa még azt is, amint a táj átalakul előtte, és a biztonságos erdőből egyenesen a kövek közé teleportáltak. Egyetlen pillanatra sem veszítette el az egyensúlyát, máris vetődött előre. Óvatosan kellett mozognia, nehogy megcsússzon, vagy rosszul lépve a patája beragadjon a résekbe, de egyelőre boldogult. Gyorsan bebújt egy póni magasságú kő mögé, és onnan lesett ki a sárkányra, akit időközben már el kellett érniük a pegazusoknak.

Biztos volt benne, hogy a sárkány érzékelte a varázslatát, és ha szerencséjük volt, ezzel tán pár pillanatra el is bizonytalanította, melyik fenyegetésre koncentráljon. Egy röpke másodperc alatt fölmérte, hogy a többieknek is sikerült fedezékbe vonulniuk, elvégre egyikőjüket sem látta azon a helyen, ahova érkeztek. Mély levegőt véve fölélesztette mágikus tartalékait, aztán kilesett a szikla mögül.

Cseppet sem lepődött meg, hogy a tollasok első rohama teljes sikertelenséggel zárult. Még láthatta, amint néhányan villámgyorsan félrerebbennek Yinglong elől, de egyik sem tudott még csak a közelébe se kerülni a fegyverével. De legalább tőlük sem sérült meg senki – igaz, a sárkány láthatóan nem is erőltette meg magát, és nem ment át ellentámadásba. Tökéletes nyugalommal ült továbbra is a hasadékban. Ez pedig rosszabb volt, mint ha tombolni kezdett volna…

– Milyen kis harciasak vagytok! – állapította meg kedélyes, mély, átható hangon a sárkány, mire Starswirl úgy érezte, megfagy az ereiben a vér. – Meséljetek csak szépen, mit szeretnétek! Remélem, jó okotok volt megzavarni a délutáni sziesztámban.

Ennyire nem tartaná őket fenyegetésnek? Starswirl abban is elbizonytalanodott, hogy ennek most örülnie kéne-e, vagy jobban tenné, ha már most visszavonulót fújna. De megfutamodni nem akart. Valamennyire számított rá, hogy a griffek és pegazusok fegyverei eleinte semmit nem fognak érni a Yinglong pajzsa ellen, ám ha a sárkány már az unikornisok jelenlétét is észlelte, és még úgy sem aggódott miattuk…

A pegazusok óvatosan köröztek, biztonságosnak ítélt távolságban a szörnyeteg feje fölött, de úgy tűnt, meg akarták várni, míg Starswirlék is becsatlakoznak a küzdelembe. Ám mielőtt még ez megtörténhetett volna, a sárkány a magasba lendítette az egyik karmát, s megcélozta vele az egyik szárnyast. A többiek gyorsan szétrebbentek az útból, az az egy azonban helyben maradt, majd pár másodperc múlva lassuló szárnycsapásokkal ereszkedni kezdett, egyenesen a szörnyeteg felé.

Eljött a cselekvés pillanata! Starswirl nagyot mordulva előlépett a kő mögül, s a szarvát előrecsapva jókora tűzgömböt irányított a sárkányra. Nem megsebezni akarta, azt eleve esélytelennek látta ennyire hirtelenjében, csak föl akarta magára hívni a figyelmet, és ez a varázslat már olyannyira rutinból ment, hogy jóformán meg sem kellett erőltetnie magát. A lángoló labda azonban teljesen ártalmatlanul pattant szét a bestia előtt alig egy méterrel, a pegazus pedig továbbra sem állt meg.

Szerencsére a többiek is időben reagáltak. Mágikus támogatás egyelőre nem érkezett – úgy tűnt, a két kanca még nem készült fel kellőképpen –, viszont Shock ezredes és a harcosai azonnal mozdultak, Zenithtel és a földipónikkal egyetemben. Pár nyílvessző tompán koppant a sárkány pajzsán, és a szárnyasok sem tudtak továbbra sem Yinglong közelébe férkőzni, viszont Shock oldalról nekirepült a magatehetetlenül süllyedő társukhoz, s erővel rángatta el a sárkánytól.

– Itt vagyok, Harácsoló! – üvöltötte Zenith, miközben a botját pörgetve iszonyatos sebességgel elszáguldott Starswirl mellett.

A sárkány végre megfordult, s kissé felvonta az egyik szemöldökét a zebra láttán.

– Nocsak! – mondta derűsen, mit sem törődve körülötte becsapódó nyílvesszőkkel. – Csak nem a déli földek nagy Sárkányölőjéhez van szerencsém?

Kinyújtotta az egyik lábát a közeledő felé, s aprót csettintve olyan erejű lökéshullámot indított útjára, amitől még a saját bajsza is belebegett. Starswirl az utolsó pillanatban erőteret vont maga köré, ezért csak pár lábnyit csúszott hátra, s így láthatta, amint Zenith megtorpanva belevágja a botját egy nagyobb repedésbe a kövek között, aminek hála ő is patán tudott maradni.

– Minek köszönhetem szíves látogatásodat? – folytatta zavartalanul Yinglong, míg a zebra kapaszkodott. – Ugye nem fordult meg olyasmi a fejedben, hogy netán végezni szeretnél velem? Igencsak sajnálnám, ha ilyen nagy távolságot efféle hiábavalóság miatt kellett volna megtenned.

A sárkány hangja gunyorosan csengett. Starswirl már készült az újabb varázslatával, de ő megelőzte. Amint a zebra újra megindult felé, ugyanúgy ráirányította a karmát, mint az imént a pegazusra, de ezúttal nem járt sikerrel. Zenith körül halványkék védőmező rajzolódott ki, ellenállva Yinglong akaratának. Szóval Holder inkább azt választotta, hogy egyelőre a többieket védi… Tán jobb is, ha először még csak kitapasztalják, mit tud a szörny.

Yinglong arca egy pillanatra elkomorult, aztán magasba emelte a fejét, és újra kiöltötte a nyelvét.

– Ó, jól éreztem én, hogy vannak itt kancák is! – vigyorodott el. – Finom, porhanyós póni kancák, a nemesebbik fajtából! Elismerem, ez már tényleg olyasmi, amiért érdemes volt fölkelni!

Nem is törődve többé a zebrával, Yinglong tekergő, kígyózó mozdulatokkal kisiklott a kövek közül, fel a levegőbe, a pegazusok közé. Az egyiket, amelyik túl közel merészkedett hozzá, mintegy mellékesen ketté is szelte a farkával, ahogy kiszámíthatatlanul csapongott ide-oda, véres permetet zúdítva az alant fekvő kövekre. Starswirl fájdalmasan fölszisszent, s többen is fölkiáltottak, a csődör pedig élettelenül hullott alá.

Ám Yinglong mintha észre sem vette volna, mit is tett, kényelmesen suhant el Starswirl feje fölött is, feltehetőleg arra, amerre Holder és Keeper rejtőzködhetett. Zenith hatalmasat bődülve megfordult futtában, s az ellenkező irányba vágtatott, hogy segítségére lehessen a kancáknak. A pegazusok nagyobbik része is követte a sárkányt, igyekezve egyszerre tartani tőle a távolságot, közben mégis megzavarni a repülésben, de láthatóan nem jártak sikerrel. Egyedül Shock közelítette meg annyira, hogy közvetlenül az orra előtt röpködjön, s párszor neki is csapta váratlan helyeken a zsinóron lógó patkóit a lény pajzsának. Láthatóan semmi sem bizonyult távolról sem elégnek, hogy megfékezzék a monstrumot, azonban Starswirl sem tétlenkedett. Ezalatt a pár másodperc alatt már sikerült eléggé összeszednie magát, hogy előkészüljön egy villanással. És nem is tétovázott. Mielőtt még Yinglong elérhette volna a kancák búvóhelyét, a mágus a magasba emelte az egyik mellső patáját, s ragyogó szarvval elkiáltotta magát.

– A Fényt! – üvöltötte, s a hangja az egész tisztás levegőjét megrezgette.

Vakító fényár borított be mindent. Starswirl kicsit tartott is attól, hogy a varázslatával esetleg a pegazusokat is összezavarhatta, de mivel kizárólag a sárkányra koncentrált, a többieknek másodperceken belül vissza kell nyerniük a látásukat. Yinglong pedig remélhetőleg picit hosszabb ideig semmilyen módon nem lesz képes érzékelni a környezetét, még akkor sem, ha mágikusan próbálja letapogatni. Roppant hasznos, és szinte kivédhetetlen varázslat volt, nem is bánta meg, hogy ezt is átnézte az úton. Ám a kelleténél jóval többet vett ki belőle. Alig kezdték még el a csatát, máris lefárasztja magát… de a társait nem hagyhatta veszni!

Hiába ő volt a varázslat létrehozója, saját magát is elvakította vele. Igaz, nem kellett védenie a szemét a nagy fényességtől, ám a saját patáját sem látta tőle, míg el nem ült a villanás. Utána viszont már megpillantotta a levegőben egy helyben lebegő pegazusokat – szerencsére volt annyi eszük, hogy nem próbáltak találomra röpködni – és közöttük a hosszú, vöröses pikkelyű sárkányt.

Yinglong a nyakát egészen begörbítve, a mancsaival takarta a szemét, s védekezőn össze is húzta magát, de még így is hatalmas volt a pónikhoz képest. Starswirl nem tudta megtippelni, mennyire sikerült megbénítania őt, ezért hát nem akarta vesztegetni az időt. Fölágaskodott a hátsó lábaira, s sietősen megidézett pár túlvilági pengét, és azonnal bele is vágta mindet a sárkány pajzsába. Fújt egy nagyot, aztán útjára engedett még egy kisebb, de nehezebben lerázható mételyt is. Nyitott szemmel figyelte, ahogy a varázslatai szikrát vetve akadnak fent a védőmezőn – többet nem is várt tőlük.

Mielőtt azonban még Yinglong magához térhetett volna, a két kanca is támadásba lendült. Ráadásul volt annyi eszük, hogy ne maradjanak ott, ahol eddig voltak, hanem gyorsan kétfelé teleportáltak, s újabb fedezékből szórták a bűbájaikat a szörnyetegre. Igaz, Keepernek hirtelenjében csak annyira futotta, hogy egy egyszerű energiasugárral bombázza a sárkányt, de Starswirl pillanatnyilag ezzel is nagyon elégedett volt. Főleg, mivel Holder a tőle elvárható módon egyszerre kétféle varázslattal is lecsapott az ellenkező irányból. A mestere példáját követve ő is túlvilági pengékkel próbálkozott, illetve megtoldotta a – feltehetően az egyik részecskéjéből származó – állóvillámmal is.

Szépen szinkronizált támadásra sikerült, amit hárman produkáltak, épp ezért volt megdöbbentő a sárkány reakciója. Noha Starswirl számított rá, komolyabb kárt nem fognak tudni tenni benne, arra azért nem számított, hogy Yinglong ki is neveti őket. Pedig a sárkány elvette a mancsait a szeme elől, hanyagul legyezett velük párat, hogy elhessegesse a túl közel repkedő pegazusokat, aztán a fejét hátravetve elkacagta magát, továbbra sem törődve a körülötte becsapódó nyílvesszőkkel, vagy a pajzsát karistoló fegyverekkel.

– Ugyan már, pónik! – vihorászott önfeledten. – Higgyétek el, nem akarjátok, hogy begorombuljak!

– Hé, tarajos! – rikácsolta Zeal hangja. A griff eddig nem tartott a pegazusokkal, hanem hátramaradt a testvérénél, most azonban fejvesztett tempóval közeledett hozzájuk. – Ezt kapd ki!

Azzal elhajított valamit a sárkány felé. Yinglong csak még hangosabban nevetett, s a karmával elkapta az apró tárgyat. Az arca elé emelte a markát, de a következő pillanatban a valami felrobbant. A sárkány mancsa könyékig elszürkült, mintha kővé dermedt volna, s láthatóan mozgásképtelenné is vált. Yinglong vicsorogva szorította a másik karmával a sérült lábát.

– Ezt csak viccnek szántátok, igaz? – nyögte vicsorogva a hüllő, de az arca eltorzult az erőlködéstől.

– Pont annyira, mint ezt! – kiáltotta Zeal, s az övéből előkapta a két pisztolyát.

Egyszerre el is sütötte őket, aminek köszönhetően a lendület hátralökte a levegőben. A következő pillanatban pedig a túlpartról felhangzott a már ismerős dördülés. A három lövedék egyszerre találta el ugyanott a sárkányt, viszont csak annyit sikerült elérniük, hogy leomlasztották a karmára kőszerűen rádermedt réteget. Starswirl időközben elhatározta, ki fogja használni ellenfelük mozdulatlanságát, s erősen koncentrálva fölkészült az asztrális lándzsa varázslatával. Mielőtt azonban még megcélozhatta volna vele Yinglongot, az újra felmordult, s egész kicsit előrébb is repült, idétlenül tekergőzve a levegőben.

– Akkor veled kezdem! – kiáltott a sárkány a vöröses tollú griffre, s az előbb még sérültnek tűnő karmát rászegezte, ugyanúgy, mint korábban az egyik pegazusra is. – A te fajtádnak úgyis büdös a húsa!

Zeal harciasan eltátotta a csőrét, de aztán a tekintete ködössé vált. Egyre lassabban csapkodott a szárnyaival, s a mancsait ernyedten lelógatta a törzse mellé, így a fegyvereit is elejtette. Ahogy Yinglong kényelmesen, mégis eltökélten közelebb úszott a magatehetetlen griffhez a levegőben, Starswirl is mozdult. Bizonytalan volt benne, hogy így is el tudja találni a sárkányt, de kockáztatnia kellett! Az egyik mellső lábát irányzékként előrenyújtotta, a másikat pedig hátrafeszítette, mintha egy lehetetlenül távoli dolgot akarna elérni.

És előrelendült. Alaposan megtervezte, hibátlanul sikerült. A fényes lándzsa szemfényvesztő sebességgel csapott ki a patájából. Célba is ért. Ám érezte az apró, aranyszín szálakon keresztüli visszacsatoláson, amint a lándzsa hegye beletörött a sűrű éteri védőmezőbe.

Ez… eddig azt hitte, teljesen lehetetlen! Soha nem találkozott még olyannal, aki ennyire erős lett volna, de még csak nem is hallott hasonlót sem. Pánikszerűen visszarántotta a varázslatát, nehogy a sárkány kihasználhassa az összeköttetést közöttük. Bár… talán nem is számított… Most már tudta… Túlvállalta magát…

Alig egy másodperccel később megérkezett a támogatás, de az sem ért sokkal többet. Holder és Keeper varázslatai ugyanúgy pattogtak le Yinglong pajzsáról, mint az ő szánalmas próbálkozásai. Tán jobban tennék, ha most föladnák, és megpróbálnának elmenekülni, amíg még lehet…

Shock ezredes zúgott keresztül a levegőn, közvetlenül a sárkány arca előtt elsuhanva. Mivel azonban láthatóan ő sem ért el semmiféle hatást a manőverével, drasztikusabb megoldáshoz folyamodott. Yinglong már tátotta a pofáját, a kanca viszont odarepült pont a griff és a sárkány közé, s a patkóját pörgetve megállt a levegőben. Kivárt.

Mikor már alig pár tizedmásodperc választotta el, hogy őt is egyben felfalja a sárkány, hirtelen megsuhintotta a fémet, pont a szörny szája felé.

Csont roppanása hallatszott, aztán a bestia bömbölése rázta meg a levegőt. Yinglong behúzta a nyakát, s a mancsát a szájára tapasztotta. A varázslata is megszakadt tőle; Zeal szemébe visszatért az élet, aztán feleszmélve, milyen helyzetbe is került, gyorsan félreröppent Shockkal együtt. Újabb lövés dördült a túlpartról, ám az is ugyanolyan ártalmatlanul pattant le a sárkány pajzsáról. Talán közvetlen közelről nehezebb lenne hárítania a támadásokat…? Starswirlnek nem volt ideje merengenie, mert Yinglong dühtől parázsló szemekkel ismét elbődült.

– Eddig tartott a játszadozás, apróságok!

A sárkány teljes hosszában kinyújtózkodott, s a fejét az égre emelte. Beleremegett föld és levegő bestiális üvöltésére, s az eddig csendes tó tükre is felkorbácsolódott. Mintha a semmiből teremtek volna, felhők gyűltek a fejük fölé, vészjósló árnyakkal borítva a tisztást. De a legrosszabb nem is ez volt. Ahogy Yinglong az ujjait széttárva a magasba emelte az egyik mancsát, s bajusz-szerű nyúlványai belobogtak az életre hívott mágia szelétől, Starswirl végre megérezte, micsoda erőket is hívott ki maga ellen. Csak a sárkány hatalmának a puszta lehelete is letaszította a pegazusok többségét a földre, s akik a levegőben bírtak maradni, azok is megszenvedtek minden egyes szárnycsapásért. Még Starswirl is belegabalyodott a saját köpenyébe az iszonyú mágikus örvénytől. Úgy kellett letépnie magáról varázslattal, hogy ne akadályozza a mozgásban. Megért egyetlen fogat, hogy így felbőszítsék a szörnyet?

Pont időben nézett újra föl, hogy fölkészülhessen az új fenyegetésre. Odafent Yinglong újra eltátotta a pofáját, de ezúttal nem azzal a szándékkal, hogy bárkit is felfaljon. Torka mélyéről lángok csaptak elő, s sújtottak le vaskos sugárban. Starswirl azonnal fölágaskodott, s a mellső lábait a magasba emelve, az akaratát egész a végsőkig megfeszítve szegült ellen a sárkány pásztázó tüzének. Meg akarta védeni, akik a földre szorultak, de kis híján bele is roppant az erőlködésbe. Mintha kalapáccsal próbálták volna beleverni a szarvát a homlokába.

Könnyek szöktek a szemébe… A szája kiáltásra nyílt, de egy hangot se bírt kipréselni magából… Nem… fog… menni…!

– Bocsássatok meg…! – nyöszörögte, s visszavonult, teljesen lelapulva a kövekre.

A saját testébe gubózódott, hogy legalább magát védhesse. A tűzvihar könyörtelenül körbeölelte, tökéletesen elzárva őt a külvilágtól. Sehol semmi, csak a tomboló káosz mindenfele…

* * *

Nem táplált hiú reményeket, hogy ezt bárki is túlélhette rajta kívül. Legszívesebben ki se nyitotta volna a szemét. De nem kímélhette meg magát a látványtól, vagy azzal a saját halálos ítéletét is aláírta volna. Biztos volt benne, hogy a szörny amint teheti, végezni fog vele is. Az utolsó, balga kihívójával.

Kényszerítette magát, hogy fölkeljen és körülnézzen. Pernye borított mindent. Lecsupaszított, kormos csontvázak hevertek elszórtan a köveken. Bár elkerülhette volna…! Bár gondolta volna át alaposabban a döntését…! Miért is nem hallgatott Holderre? Miért kellett türelmetlenkednie?!

Dacosan Yinglongra emelte a pillantását, de a szeme sarkából valami villanást látott, mire a szíve nagyot dobbant. Azonnal odakapta a fejét, s egy pillanatra még érezni is vélte a mágikus védőburok szétoszlását. Tényleg lehetséges…?

Sokáig nem merte megkockáztatni, hogy ne figyelje a sárkányt, de ezúttal a füle zavarta meg, s a hangokra kénytelen volt az ellenkező irányba is elnézni. Hihetetlen megkönnyebbülés volt látnia, hogy pár pegazus – valószínűleg azok, akiket nem lökött eredetileg a földre Yinglong varázslata –, köztük Shock is túlélte a mindent elemésztő lángokat. Az igaz, pillanatnyilag mind azzal foglalkoztak, hogy egyáltalán felfogják a történteket, illetve egymást próbálják összepofozni. Shock például egy nagy, ferde sziklának lapította az egyik mályvaszínű csődört, s két patával püfölte a bal szárnyát, hogy eloltsa a tollai közt újra és újra fellobbanó tüzet.

És ott volt mellettük Zeal is, láthatóan kevésbé lestrapált állapotban, mint a pónik. Ő épp a mellkasán keresztbe vetett szíjak egyikéből húzott ki pár töltényt, s láthatóan azon volt, hogy a pót-fegyverébe beletuszkolja őket. Tán mégis alábecsülte a csapatát… Akadt még itt rajta kívül olyan, akiben maradt erő küzdeni. Ha esélytelennek is tűnik, nem adhatják fel…!

Újult elhatározással vetette meg a lábát. Koncentrált, s a cél tisztán lebegett a szeme előtt; egyszerűen el se téveszthette. Tett egy teljes fordulatot, aztán lendületből hajította el az épp csak az utolsó pillanatban a patájába idézett diszkoszt. Utólag nem is értette, pontosan mi vette rá, hogy ezt a varázslatot használja. Talán csak valami váratlannal akart előrukkolni, vagy abban reménykedett, hogy a sárkány védtelenebb az efféle félig fizikai, félig mágikus csapások ellen. Ilyen szempontból pedig a széles, fémes árnyalatú korong mondhatni ideális volt, és még csak nem is kellett annyira attól tartania, hogy elhibázza, mint az asztrális lándzsánál.

Aprókat lihegve figyelte a varázslata eredményét. A diszkosz megpattant Yinglong pajzsának nyaki részén, aztán semmivé is foszlott, épp csak kicsit megkarcolva azt. De legalább érezhetően kárt tett végre benne, még ha egészen minimálisat is.

Szerencsétlenségére azonban ennyi idő alatt a sárkány is fölmérte az általa végzett pusztítást, és meg is találta a túlélőket. Gyors, kígyózó mozdulatokkal azok felé a pegazusok felé vette az irányt, akik Starswirltől jobbra épp megpróbálták magukat újra harcképes állapotba hozni. Pillanatok alatt ott is termett, s Starswirl már magában el is temette Shock csapatának maradékát is, ám a bestia ezúttal nem borította őket lángba. Már kizárólag a mágiáját használta, hogy módszeresen, egyesével kivégezze a pónikat…

Még ha Starswirl tökéletesen kipihent állapotban állt volna vele szemben, tán akkor sem tudta volna megakadályozni. Próbált fölidézni valami hathatós igézetet, hogyha már megmenteni nem is volt képes a pegazusokat, legalább a sárkányt végre súlyosabban megsebezhesse. Ám az agya nehezen forgott, míg végignézte, amint Yinglong a legkisebb erőlködés nélkül darabokra szaggatja a társait. Sőt, a nagy sárkány láthatóan egyre jobban élvezte a gyilkolást.

Az első áldozatát még csupán egy apró csettintéssel kővé dermesztette, hogy aztán a levegőben megpöckölve annak rideg, tehetetlenül zuhanó testével nyársaljon föl egy másik pegazust. Egy pillanatra semmivé foszlott, hogy aztán egy másik harcos előtt megjelenve meglékelje annak koponyáját a karmával. A csődör hörögve rángatózott pár másodpercig, utána a szárnyai újult erőre kaptak, s groteszk szögben állva elemelték a földtől. Továbbra is gurgulázó hangokat hallatva odalibegett a közeli kövön fekvő társához, aztán az övéből előhúzva a kését lendületből beledöfte annak mellkasába, majd befelé fordult szemekkel, egyre lassuló mozdulatokkal szurkálta tovább, cseppet sem törődve annak elhaló, szenvedő nyöszörgésével.

Yinglong aztán egy újabb pegazust nézett ki magának. Az épp csak megpróbált fölszállni és minél messzebb kerülni tőle, a sárkánynak viszont csak egy könnyed intésébe került, s a csődörnek egyszerre szakadt le mind a négy lába, mintha semmi sem kötötte volna őket a testéhez. Egy picit hagyta fetrengeni és üvölteni, de aztán nagy kegyesen megkímélte a további szenvedéstől, ahogy a saját kardját lebegtetve lefejezte a pónit. Ezt követően pedig viszonylag sokáig elszórakozott azzal, hogy az egyik uralma alá hajtott pegazussal szép lassan levágatta a szárnyát egy másiknak, akit meg csak simán megbénított a levegőben, majd jót kacagott azon, amikor a szárnyaitól megfosztott csődör kétségbeesetten megpróbált megkapaszkodni az őt megcsonkító társában, aki viszont a sárkány parancsára meg sem próbált repülni, s így végül bármiféle visszafogó erő nélkül együtt csapódtak a kövek közé.

Csak mikor elért Shock ezredeshez és az általa pátyolgatott harcosához, akkor zökkent ki véres rutinjából. Az ezredes ugyanis, amint a sárkány felé irányította a karmát, elrúgta magát a sziklától, s egy kecsesen elnyújtott hátraszaltót bemutatva kitért előle. Yinglong dühösen felmordulva követte a mozdulatot, ám a kanca úgy tűnt, pontosan tudja, mit csinál: ide-oda cikázva pont a monstrumot célozta meg, s alig fél méterrel a feje mellett zúgott el szédítő sebességgel, hogy az ellenfele ne kaphassa el őt is úgy, mint a többieket.

Vad harci kiáltás hasított Starswirl fülébe, s hamar föl is fedezte a forrását. Zenith az egyik kinyúló szikláról nekifutásból vetődött Yinglong felé, s a botjával lesújtott az egyik hátsó lábára, vészesen közel elsuhanva a sárkány borotvaéles farka mellett. Starswirl nem is tudta, minek örüljön jobban: hogy a zebra egyáltalán még életben volt, és ráadásul sértetlennek is tűnt, vagy annak, hogy telibe találta Yinglongot, aki egyetlen pillanattal később fájdalmasan feljajdult, s a levegőben egész össze is tekeredett, védve a sérült végtagját.

Az öröme mégsem tarthatott soká. A sárkány amint föleszmélt, magasabbra kúszott a levegőbe, hogy a földről senki se érhesse el ilyen trükkös módon, aztán acsarogva-sziszegve megemelte az egyik mellső lábát, s a karmaival visszhangzót csettintett.

Égzengés felelt rá, ahogy a fejük fölött kavarogva gyülekező felhők végleg összezártak, s fenyegető sötétségbe borítva mindent, elmosódottabbá tettek minden sziluettet. Starswirlben hirtelen támadt is egy olyan érzés, mintha álomvilágban lenne, s minden, ami csak körülvenné, nem is a valóság lenne. Ahogy az első villámok végigcikáztak a magasban, még a színek is egészen eltorzultak, néha egyenesen a saját komplementereikbe váltva.

A rohamosan romló látási viszonyok közt még pont sikerült elkapnia, amint Yinglong a földközelben manőverező Shock után lendül. Arra számított, hogy a kanca még ilyen körülmények között is ki tudja kerülni a sárkányt, és láthatóan részben igaza is volt. Ám az egyik éles kanyar után Yinglong hirtelen megtorpant, s olyan mozdulatot tett, mintha egy hosszú kötelet rántana hátra.

És Shock elakadt. A lendület még vitte volna tovább a testét, de ennek csak az lett a végeredménye, hogy a hátsó lábai megelőzték őt, a mellső patáival pedig a nyakához kapott, mintha a láthatatlan kötél másik vége arra tekeredett volna rá. Yinglong nagyot suhintott a levegőben, mire a kanca kissé fölemelkedett, aztán ostorcsapáshoz hasonlóan a kövek közé vágódott. Nem is mozdult többet.

Starswirl érezte, hogy elönti az elméjét a vak düh. Bár eddig egész másfajta varázslat bevetését fontolgatta, most már nem érdekelte. Minden mozgósítható erejét és haragját belesűrítette egyetlen mételybe, hogy végre eméssze el a bestiát.

Nem tudta, mennyi kárt tett, vagy fog tenni Yinglongban a bűbáj, de az biztos volt, hogy ezzel végre magára irányította a figyelmét. A bestia rávetette vérvörösen lángoló tekintetét, aztán a levegőben kúszva pár másodperc alatt ott is termett előtte, mit se törődve az egyetlen ponton továbbra is szikrázó pajzsával.

Yinglong közvetlenül előtte leszállt a kőre, s riasztóan közelről az arcába vicsorgott.

– Komolyan azt hiszed, méltó ellenfelem lehetsz, póni? – sziszegte, aztán kissé elemelkedve a földtől, ökölbe szorított karmokkal lesújtott maga előtt a kőre, és elbődült. – Te ott maradsz!

Recsegés-ropogás hallatszott, s Starswirl már készült, hogy minden maradék erejével megvédje magát, ám a varázslat nem rá irányult. Alig pár méterrel odébbról tompa koppanást hallott, s bár nem merte levenni a szemét ellenfeléről, a látóterébe egy vaskos farúd gördült be, s tűnt el pillanatokkal később a kövek közti résekben. Elkapta Zenithet…?

– Veled még elszámolok, ó, nagy Sárkányölő! – fordult oldalra Yinglong, s Starswirl ezúttal követte is a pillantását. – Sajnálatos módon van pár távoli barátom, akit a te patád által ért utol a végzet, és ezt nem hagyhatom megtorlatlanul. Gondolom megérted. Viszont szeretném, ha egy picit még csendben maradnál…

A hatalmas zebra ott állt egész közel hozzájuk, ugrásra készen, ám a patái az alatta képlékennyé vált kövekbe merültek. A csődör vicsorogva erőlködött, de csak egyre mélyebbre süppedt. Mintha mondani is próbált volna valamit, de a hangját teljesen elnyelte az arca előtt halványan vibráló, aranyszín erőtér.

– Te sem vagy sokkal szerencsésebb helyzetben, egyszarvú – jelentette ki a sárkány szenvtelenül, újra Starswirl felé fordulva. – Próbára akartad tenni az erődet? Hát tessék, adok én neked próbát!

Yinglong ezúttal az ellenkező irányba fordult, s egyetlen intéssel félrelökte a két sziklát, ami mögött Holder és Keeper rejtőzött. A két szegény kancára Starswirl eddig nem sok figyelmet tudott fordítani, csupán néha-néha látta a felvillanó varázslataikat, most viszont a félelem jeges tőrként döfött a szívébe. Őket ne…!

Szerencsére a két fiatalnak volt annyi esze, hogy azonnal félreteleportáljanak, ám Starswirl legnagyobb rémületére Yinglong újabb csettintése nyomán mindketten pont előtte jelentek meg. Ezt követően pedig az is bekövetkezett, amitől a legjobban tartott: Yinglong a magasba emelte az egyik karmát, s apró, körkörös mozdulatokat tett vele, mire mindhármójukon zöldes fényű mágikus láncok tekeredtek körbe, s szögezték őket a földhöz, megbénítva a varázserejüket.

Keeper halálra váltan, falfehér arccal meredt a sárkányra, s a farkát remegve maga alá kapva kapkodta a levegőt. De Holder sem nézett ki sokkal jobban, főleg ahogy a láncoknak ellenszegülve a kicsi, fénylő részecskéi is sorra pukkantak ki a feje mellett. Ám ő csak reszketve, lecsapott fülekkel állta, míg a sárkány közelebb hajolt hozzájuk, s mindkettőjüket megszaglászta, Keeper viszont nem bírta tovább, s halkan nyüszítve felzokogott.

– Lám csak, lám csak! – kuncogott halkan Yinglong. – Nem kell félni, csöppségek, csak játszani fogunk kicsit! Tudom, nem illik az étellel játszani, de már túl öreg vagyok, hogy leszokjak róla… Mondd csak, szakállas póni, kedvesek neked ezek a kancák? – kérdezte újra Starswirl felé fordulva.

A csődör eredetileg nem akart válaszolni, ám a sárkány türelmes volt.

– Semmit nem jelentenek számomra – hazudta végül, igyekezve elrejteni a hangjának remegését. – Csupán ugyanolyan felbérelt sárkányvadászok, mint a csapatom többi tagja. Nem érdekel, mit csinálsz velük.

Sejtette, mennyire fájhatnak a szavai a két kancának, de az ő érdekükben tette.

– És ezt vajon ők is így gondolják? – fordult vissza Yinglong a megszeppent unikornisokhoz. – Úgy minden bizonnyal azt sem bánod, ha kicsit megkóstolom őket!

Starswirl arca sem rezdült, de a belseje tombolt. Újrarendezte és fókuszálta a gondolatait, hogy egyetlen meglepetésszerű varázslattal kitörhessen a kötelékből. Igyekezett fölmérni, a sárkány milyen módon tartja fogva, és megpróbálta aláásni.

Közben azonban néznie kellett, mit művel a szörnyeteg a kancákkal. Yinglong kinyújtotta a nyelvét, s lassan végignyalta Holder oldalát, amit a lila póni lehunyt szemekkel, undorodó fintorral tűrt. Ezt követően Keeperhez közeledett, ő viszont rögtön könyörgőre fogta.

– Ne…! Kérem…! Sárkány úr…! Kérem… ne… a… a…

Yinglong azonban láthatóan pont csak jobban élvezte a helyzetet, s cserébe még a szügye alatt a hasáig is benyúlt a nyelvével, újra belefojtva a szót Keeperbe.

– Igazi ínyenc falatok! – állapította meg derűsen. – Ha az a rohadt pegazus nem verte volna ki a fogam, mondanám, hogy csak rátok fáj… De nem kell félnetek, nem fogom elsietni!

A sárkány megnyalta a száját, aztán huncutul újra Starswirlre hunyorgott.

– Kiváló az íze mindkettőnek! Valódi, szűzi tisztaság, romlatlan vér, fiatal, porhanyós hús! Hm… Melyikkel is kéne kezdenem? A másikat megtartom ínségesebb időkre… Szerinted melyikben lelnék több szórakozást? A kis félősben, aki már attól is szinte elájul, ha csak ránézek? Vagy inkább a bátrabbikat válasszam? Őt se lenne nagy kihívás megtörnöm, nem igaz? Vajon mi mindenre tudnám rávenni, míg újra meg nem éhezek a puha kis bőrére és édes húsára? Nos, te melyikőjüket választanád?

Starswirl minden akaraterejét összeszedte, hogy továbbra is mélyen a sárkány szemébe nézzen. Nem… ő nem megy bele ebbe a játékba! Ki fog szabadulni, és eltereli róluk a figyelmét! Így is épp elég volt a pusztulásból; nem engedhet még egy ártatlan életet elveszni!

De nem tarthatta magát. Nem csak ő nézett a sárkány szemébe, ő is belefúrta a tekintetét az övébe, mintha csak a fejében próbálna olvasni. Ellenszegült az idegen akaratnak, érezte, ahogy a gondolataik súrolják egymást, de nem engedte közelebb. Lehet Yinglong bármekkora mágus, de a saját fejében ő az úr!

– Válassz, mágus! – mennydörögte a sárkány az elméjében. – Melyikőjük a jobb társaság? Melyikőjük szenvedjen tovább? Kit érjen utol hamarabb a vég?

Lehetetlent kérdezett. De még ha nem így lett volna, akkor sem fontolta volna meg a válaszadást. Mégis… hiába feszült ellen az álnok tudatnak, Yinglong ebben is erősebbnek bizonyult nála…

Véletlenszerű érzések és emlékek rohanták meg, képtelen volt megfékezni őket. Hallotta a sárkány gunyoros nevetését, de nem rejtőzhetett el előle.

– Nocsak, nocsak! – kuncogott Yinglong hangja az elméjében. – Mik nem vannak! Én meg azt hittem, póni nem is lehet olyan arrogáns, mint te! Ennyire hozzánk hasonlóvá akarsz válni? Látom, még füstölni is szeretsz! Ó, mintha csak a sárkányokat próbálnád utánozni! Tüzet akarsz hordozni a torkodban? Már így is kiégetted vele a tüdődet! Nem bírja lassan már a szíved sem… Gyenge vagy testben is, lélekben is, nyomorult póni! A véremre vágysz, hogy az által elérhesd a halhatatlanságot? Ó, ne félj! Előbb az egyik kis barátodat, de aztán téged is felfallak! A részem lehetsz ebben a halhatatlan testben, szánalmas kis bolha! Pedig szívesen végignézetném veled, amint halálra kínzom a másik kancát. Olyan kis puhák… olyan kis törékenyek… És tudod, mi a legszebb? Hogy az utolsó pillanatig reménykednek. Először csak azt remélik, hátha jön valaki, és megmenti őket. Akkor még csak undorodnak tőlem, de később megtanulnak tisztelni! A végére már hozzászoknak a szenvedéshez, és meg se próbálnak ellenállni nekem. Bármit, bármit megtesznek, hogy egyetlen parancsolójuk kedvében járjanak… És az utolsó percig hiszik, hogy megkönyörülök rajtuk! Akkor még egyszer, utoljára megpróbálják… Ígérnek mindent, szívhez szólóan rimánkodnak. Meg szoktam várni, míg maguktól belátják… És önként feladják az életüket…

Beteg…! Egy beteg állat…! – Starswirl agyán csak ennyi futott át, de arra is a sárkány elvetemült kacaja felelt.

– Ó, pedig te igazán tudhatnád ezt, ha már ennyire ismersz minket! A vérszomjat csillapítani kell valahogy. Nincs is édesebb annál, mint alaposan meghemperegni mások szenvedésében! De látod, én más vagyok! Egy igazi ínyenc! Nekem elég egyetlen póni is kiélni magam! Vagy zebra, vagy szamár, igazából majdnem mindegy… Bizony, a végére nem maradhatnak titkaink egymás előtt! Drága kis patások, ó, olyan finomak és puhák vagytok…! És olyan érzékenyek! Szolgaságra szabtak titeket, hát tessék, ezt megadhatom nektek! Mondd hát, Starswirl, melyiküknek választanád ezt a sorsot?

Nem… nem… nem akart gondolni semmire! Igyekezett a lehető legtávolabb űzni a fejében a két kanca képét, hogy még véletlenül se juthasson eszükbe egyikőjük se.

Vékonyka hang szólalt meg. A valóságból. Holder… hangja…

– Én maradok veled – nyöszörögte fájdalmasan. Érezhetően minden akaraterejére szüksége volt, hogy meg tudjon szólalni. – Kérlek, csináld úgy, hogy ne fájjon neki!

– Beholder?! – visította kétségbeesetten Keeper.

A lila kanca síri arccal fordult oda barátnőjéhez. A füleit lecsapta, s az arcán könnycseppek gördültek végig, de eltökéltnek tűnt.

– Nincs menekvés, Keeper… – suttogta. – Legalább te hamar… hamar túl leszel rajta…

Starswirl döbbenten fordult a két póni felé. Azt hitte, húzhatja még kicsit az időt, de tán Holder belátta, amit ő nem: már minden elveszett. Senki nem segít… Yinglong pedig nem fogja megvárni, amíg ő választ.

– Fogalmad sincs, mire vállalkoztál! – vigyorgott kajánul a sárkány.

– De… van… – suttogta Holder, s reszketve lehajtotta a fejét.

– Akkor hát megszületett a döntés – jelentette be kérlelhetetlenül Yinglong. – Köszönd meg szépen a kis barátod áldozatát!

Keeper hatalmasra tágult szemekkel Holderre meredt, de csak a fejét rázta hitetlenül. Csak mikor a sárkány kinyúlt felé, s a karmával végigsimította az arcát, akkor sikított fel újra, szánalmasan elhaló hangon.

– Kérem, ne…! Bocsásson meg, Sárkány úr! Starswirl mester! Beholder! Valaki…! Kérem…!

Yinglong mélyen belenézett a remegő kanca szemébe. És csettintett.

Villámok recsegtek-ropogtak a magasban, s ugyanabban a pillanatban számtalan vékony, hegyes kőtüske tört elő a földből. Megállíthatatlanul, visszafordíthatatlanul döfték át a fiatal sárgászöld kanca bőrét, s az egész testén keresztülhatolva véres karókként meredtek az égboltra. Keeper szájába halvány rózsaszín hab gyűlt, a tagjai még pár másodpercig céltalanul rángatóztak az idegek bizarr játékának köszönhetően, aztán a szemében végleg kihunyt a fény. A legrosszabb mégis az az el-elakadó, hörgő, szörcsögő hang volt…

Valóság? Ez nem lehet a valóság… Starswirl mégsem tudta elszakítani a pillantását a torz jelenettől. Hogy érhet véget egy élet még ennyire a hajnalán…? Az ő hibájából…

Yinglong elégedetten végigsimította a bajszát, aztán lassan, szinte már gyengéden leemelte a halott testet a tüskékről. Komótosan a hátára fektette Keepert, s széthajtogatta a tagjait, majd nekiállt felnyalogatni a kibugyogó vörösséget.

Ahogy aztán a sárkány kissé kitátotta a száját, Starswirl nem bírta tovább nézni. A szemeit még lehunyhatta, a füleit hátrasunyhatta, de így sem zárhatta ki az elméjéből a csontok roppanó hangját…

– Ó, igen! – sóhajtott boldogan Yinglong. – Semmihez nem hasonlítható! Tessék, ezt megtarthatod…

Starswirl halk suhogást hallott, majd keserves szipogást. Összeszedte akaraterejének maradékát, s fölnézett. A szörnyeteg épp a fogait piszkálta valami hosszú, hegyes tárggyal, Keepernek viszont már hűlt helye volt. Illetve… ahogy a mágus szeme Holderre siklott, meglátta, hogy a kancát már nem tartják fogva a láncok, ő mégis szinte önkívületi állapotban, kissé felágaskodva, remegve szorít valami véres csomót az arcához. Kellett pár másodperc, mire Starswirl rájött, hogy az nem más, mint Barrage mester immár halott tanítványának a lerágott farka.

– Ne haragudj, Keeper! – zokogta immár könnyek nélkül, tűhegynyire szűkült pupillákkal a semmibe meredve Holder. Már egészen szétmaszatolta a szőrén a barátnője vérét, de láthatóan nem is tudatosult benne, mit csinál. – Én csak jót… csak jót akarok…! Most már… nem… nem bánthat…!

– Valóban – sóhajtott elégedetten Yinglong. Lerakta a földre azt, amivel eddig a fogai között matatott, s könnyedén nekipöckölte Starswirl szügyének, mire a mágus undorodva összerándult. Egy nyállal borított csontszilánk… – Roppant kíméletes voltam vele, úgyhogy ajánlom, háláld is meg! De mielőtt még erre rátérnénk, van egy kis elintéznivalónk!

A sárkány kajánul Zenith felé fordult. A zebra dacosan szembenézett vele, ám ahogy a szörny kis hatásszünet után újra csettintett, a pillantásába rémület is vegyült. Zenith újra kapálózni próbált, ám a lábait szorosan ölelte a képlékeny kő, s lassan húzta is lefelé, egyre gyorsabban elnyelve a csődört. Ő pedig hiába tátogott, egyetlen hangot se bírt kipréselni magából.

– Téged pedig, te apró, de vakmerő póni… – nézett újra szembe Starswirllel a szörny. – Téged apró darabokra foglak törni.

Starswirl érezte, hogy a varázserejét gúzsba kötő erő fellazul, pedig semmit nem csinált. Ám a teste továbbra sem mozdulhatott. Persze, megértette… Vele is játszani akart még legalább egy kicsit… Meg akarta várni, amíg magától feladja, és csak aztán zúzza össze… De ez nem fog megtörténni!

Yinglong fölemelte a mancsát, s az egyik karmának hegyét hozzáérintette a csődör szarvához. És Starswirlnek hiába volt bármilyen erős is az elhatározása, már a legelső pillanatban cserben hagyta az akaratereje. Megpróbált ellenállni, de csak még rosszabb lett… Nem is kívánt semmi mást, csak hogy vége szakadjon…

Az egész testét mintha izzó lávába mártották volna. Szinte érezte, ahogy foszlik le róla a bőr, a hús, de még a csontveleje is égett. A szarva mintha szétrobbant volna, s a szilánkjai az agyába fúródtak, s még ott sem nyugodtak: metsző darabkákként rezegtek, őrjítő fájdalommal morzsolva fel a tudata maradékát. A gerince kifeszült és összepréselődött, mintha egyszerre akarnák szétszakítani és kilapítani. Tűz volt, amit belélegzett, megolvadtak a fogai, hamuvá lett a tüdeje. A belsőségei kiszakadtak a hasfalán, és húzták tovább a mélybe, ám a teste azoknak sem engedelmeskedhetett. Bár rángatózhatott és üvölthetett volna, de még az sem adatott meg neki… Lecövekelt egyetlen pontban, mint a szenvedés élőhalott bálványa az örökkévalóságban…

Egyszerre mégis vége szakadt. Nem is fogta fel, mi történt. A tudata tökéletesen élesnek tűnt, a kín viszont szinte nyomtalanul eltűnt, csak valami tompa, üresen sajgó érzetet hagyva hátra. Ugyanakkor nem is érezte úgy, hogy akár egy csepp mágiát is ki bírna préselni magából.

Kinyitotta a szemét, s a tekintetét azonnal magához vonzotta a cikázó villámok fényében Yinglong mögött egy helyben lebegő, ádázul vicsorgó alak. Erős volt a kontraszt, s a természetellenes megvilágításban nem is volt képes megállapítani, ki lehet az. Azt viszont látta, hogy a póni-forma lény csak az egyik szárnyával csapkod szabályosan, a másik minduntalan meg-megbicsaklik, ám ez nem törte meg a harci kedvét. Két ragyogó, kékeslila kört pörgetett maga mellett, amikről Starswirlnek nem volt ötlete, mik lehetnek. Csak mikor meghallotta a kanca elkeseredett üvöltését, akkor hasított belé a felismerés. De hát… ez lehetetlen…!

– Hogy ízlik a saját varázslatod, te szarházi rohadék?! – óbégatta Static Shock, azzal összecsapta maga előtt a két korongot.

Vaskos villám vágódott ki a két patkóból, amint egymáshoz értek. A jelenség egyenesen Yinglongot célozta, s ő ki is nyújtotta védekezőn a karmát. Éles, pattogó-sistergő hang hallatszott, ahogy a villám iszonyú szikrázás közepette megtört a pajzson.

– Most!

A kiáltás forrása újból Shock volt, viszont Starswirl el se tudta képzelni, kinek szólhatott. Csupán Holdert látta magától pár lépésnyire megkövülten a semmibe meredni, mint a sárkány korábbi áldozatai, valamint a másik oldalán Zenithet, aki már nyakig belesüppedt a kőbe, ami azonban úgy tűnt, végre megdermedt, ezúttal már nem fenyegetve az életét, csupán csapdába zárva őt.

A segítség hát egész váratlan irányból érkezett. Pont a feje felett dördült el a két lövés, fültépő harci rikoltozással megtoldva. Az első apró, fényes töltény még megpattant a Yinglongot körülölelő, töredezett védőmezőn, de a második már átszakította azt, s úgy terült szét olvadtan a sárkány pikkelyes bőrén. Starswirl fölnézve meg is látta a füstölgő fegyvereit markolászó, rettentően megviselt ábrázatú Zealt, de aztán Yinglong akkora hangerővel bődült el, hogy újra felé kellett kapnia a fejét.

A szörnyeteg fölágaskodott, s fájdalmas ordítással lángoszlopot fújt az égre… de a következő lövés, ami már a tó túlpartjáról érkezett, félbeszakította. Pont a mellkasa közepén találta el a sárkányt, a testéhez képest apró lyukat ütve rajta. Mégis, a határozott sugárban spriccelő vér egyértelműen jelezte, milyen jó helyet választott a mesterlövészük. Csak lett haszna a griffeknek… még ha túl későn is…

Yinglong tekintetében hitetlenkedés és félelem tükröződött, aztán egész testében megvonaglott, hanyatt esett, s kínlódva vergődni kezdett. Starswirl egy pillanatra tán meg is örülhetett volna a győzelmüknek, ha a sárkány haláltusája nem lett volna legalább olyan veszélyes, mint mikor még őket próbálta megölni.

Beleremegett a föld a monstrum minden egyes rándulásába, s az ég újra kiöntötte rájuk minden haragját a torz villámok formájában. Nehéz esőcsepp hullott az orrára, s itta magát a szőrébe. Csípte a bőrét. Aztán újabb érkezett. És újabb. A különös zápor hirtelen csapott le rájuk, s hamarosan már olyannyira marta, hogy bánni kezdte, amiért már képtelen pajzsot emelni ellene maga köré.

– A Kőtörő! – szólalt meg mellette nehézkesen lehelve a szavakat Zenith. Csoda, hogy a kövek szorításában egyáltalán ennyire futotta tőle. – Add ide…!

Starswirl körbenézett a fegyver után kutatva, bár a szörnyű mágikus viharban az érzékszervei annyira megzavarodtak, alig tudta már azt is, ő maga hol van. Valahonnan rémlett, hogy a bot a kövek közé gurult be, hát nehézkesen elindult – már az is meglepetésként érte, hogy egyáltalán mozogni bír –, s a fejét lehajtva kereste a kért tárgyat.

Hamar meg is lelte; valóban ott volt pár lábnyi mélyen az egyik résben. Már csak el kellett volna valahogy érni… Próbált nyújtózkodni érte még annak ellenére is, hogy rögtön látta: varázslat nélkül nincs esélye. Valahogy nagy nehezen rá bírta kényszeríteni magát, hogy kinyúljon a tudatával. Csak egy egyszerű lebegtetés lett volna, mégis azt hitte, beleőrül az erőlködésbe…

De legalább sikerrel járt. Az egyik mellső patájával a szarvát fogva, nehogy kiszakadjon a fejéből, a másikkal a Kőtörő markolatára támaszkodva odabotorkált a zebrához.

– Csapj a kőre! – adta ki az utasítást Zenith.

Könnyű volt azt mondani! Starswirlnek már az is hatalmas erőfeszítésbe került, hogy egyik pillanatról a másikra ne roskadjon magába.

Utólag nem is fogta fel, hogyan lehetett még rá képes, de megemelte a botot, s rávágott a zebra mellett a sziklára. Szőrszálvékony repedések terjedtek rajta végig, aztán a hatalmas csődör elszánt üvöltéssel kitört a börtönéből. Meg se köszönve a mágus segítségét, kikapta annak patájából a fegyverét, s szélsebesen vágtázva felugrott a sárkány hasára. Egyenesen a fejéhez rohant, és ahogy Starswirl innen látta, rettentő erővel püfölni kezdte.

Pár utolsó rázkódás. Starswirltől alig pár méterre csapott le az egyik megvadult villám. Aztán minden elcsendesedett.

Vége volt…

* * *

Nem volt dicsőséges, hősi énekekbe illő csata. Elszenesedett holttestek, elvesztett barátok, mindent elborító pusztulás és szenvedés: ez volt a jutalmuk. Starswirl nem is tudta rávenni magát még csak arra sem, hogy a többieknek segítsen, vagy legalább a veszteségeiket fölmérje. Csak állt és állt mozdulatlanul, a semmibe bámulva.

Ha nyertek is, ő alul maradt. Nem tudott senkit megvédeni. Még saját magát sem. Igaza volt a keleti sárkánynak. Szánalmasan gyenge volt.

Fojtottan felköhögött. Mintha megváltozott volna maga az inger is. Nem hirtelen és intenzíven tört rá, hanem alattomosan lappangva közelítette meg. Hiába próbálta kitisztítani a tüdejét, képtelen volt megkönnyebbülni. Mintha… valami apró csomó folyamatosan irritálná belülről… Újra felköhögött, de semmivel se lett jobb.

A gondolataiból gyengéd érintés térítette magához. Összerezzent, aztán fölnézett a halványkék pegazusra, aki a vállát fogta. Shock bátorítóan elmosolyodott, az arcáról mégis végtelen fájdalom sütött.

– Köszönjük, Starswirl mester! – mondta rekedtesen a kanca. – Tényleg te vagy a legjobb! Egymagadban így kitartani ez ellen a… förtelem ellen! Minden elismerésem a tiéd, öreg… És igazad volt. Bele se merek gondolni, mi történt volna, ha ez a szörny lerohanja a táborunkat!

Starswirl nem tudott tovább a szemébe nézni. Lehajtotta a fejét, és összeszorította a fogát, de aztán ismét köhögni kényszerült. Ellépett Shock mellől, s fájdalmasan végignézett a csapat maradékán. Megakadt a szeme Holderen, aki még mindig ott állt, ahol a sárkány hagyta, s a könnyeit a barátnője farkával itatgatta. Talán… oda kellett volna mennie hozzá… Senki másnak nem lett volna annyira szüksége most rá, és néhány vigasztaló szóra, mint neki…

Elindult felé, meg is tett pár lépést, aztán megakadt a szeme a kanca mögött lassan vörösesre színeződő tó tükrén. Irányt változtatott, s most már Yinglongot célozta meg bicegve, mégis szinte már ügetve.

– Mit csinálsz, öreg? – kérdezte mögüle meglepetten Shock.

– Teszem, amit tennem kell! – morogta válaszképp Starswirl.

Végigjárta oldalról a sárkány testét, s hamarosan meg is találta a folyékony rubinként csörgedező patakot, ami a mellkasából indult ki. A felbecsülhetetlen értékű, életet adó nedű még most is óriási mennyiségben csöpögött a fényes pikkelyekről az enyészetbe. Felitta a kő, hogy aztán a repedésein át átadja a folyónak. Pedig az semmi hasznát nem láthatta…

Elővarázsolta azt a méretes, törhetetlen üvegből készült, csiszolt dugós lombikot, amit még az út elején a földipónik által cipelt csomagok egyikébe dugott. Kinyitotta, s remegve figyelte, ahogy az lassan megtelik a hőn áhított folyadékkal. Mikor már úgy érezte, eleget gyűjtött, visszazárta, s eltüntette. Most már biztos helyen volt…

A szügyét ütögetve krákogott, aztán megfordult. Bűntudat fogta el, ahogy a pillantása találkozott Shock ezredesével. Nem tudta eldönteni, csak ő látja-e így, de a kanca szemében mintha csalódottság tükröződött volna.

Újra végignézett a sárkány okozta pusztításon. Újra eszébe jutott Keeper. A vidám mosolya, a találékonysága… a rózsák, mik annyiszor elborították az arcát, ha vele beszélt…

Őszintén… mondhatta ezek után, hogy megérte?

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.