14. fejezet: Tiltott ösvény, főpróba

Tiltott ösvény, főpróba

Dideregve összébb húzta magán a köpenyét. Nem volt elragadtatva a körülményektől, bár ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy már megint meg kellett állniuk. Álmában sem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz még egy ilyen kis létszámú csapatot is összetartani. Még így is, hogy a vezetés gondjait jórészt Shock ezredesre bízta. A többi tollas ellenvetés nélkül követte a kanca utasításait, de Starswirllel vagy a másik két unikornissal szemben már egyáltalán nem voltak engedelmesek. Persze az ezredesen keresztül minden parancs továbbításra került a pegazusok felé, de elég rövid idő alatt kényelmetlenné vált, hogy Shock nélkül mondhatni az egész csapat lebénult.

Ezúttal persze szó sem volt ilyesmiről, és nem is a négy földipóni hordáruknak volt szüksége a kényszerpihenőre. Kissé ironikus módon pont az időjárás akadályozta őket a mozgásban; hiába tartott velük vagy kéttucat szárnyas, a sűrű, tejfehér köddel nem bírtak mit kezdeni. Márpedig eltévedni nem akartak, Starswirl pedig nem merte megkockáztatni, hogy előre küldjön pár pegazust ilyen körülmények között a terep felderítésére, főleg a korábbi tapasztalataiból kiindulva.

Próbálkozhattak volna persze azzal is, hogy vaktában megindulnak. Eddig egész jól elboldogultak így is, hiszen követhették a hegy vonulatát. Eleve a tájékozódás megkönnyítése végett választotta Starswirl ezt az utat. Így le kellett még a lehetőségéről is mondaniuk, hogy légvonalban a keresett irányba meneteljenek, viszont cserébe aránylag ismerős terepen jártak, hiszen az épülő főváros otthonául szolgáló hegységet kerülték meg délről. A magas sziklafal sokáig megbízhatóan vezette is őket, főleg a felderítő pegazus-párosok közreműködésével. Nem sokkal azután azonban, hogy a köd leereszkedett, a szikla is kanyart vetett. A pónik pedig – minthogy alig láttak a saját orruknál tovább – még csak azt sem tudták eldönteni, vajon sikeresen megkerülték-e a hegyet, avagy csupán egy beugróval kerültek szembe. Ráadásul olybá tűnt, a zebrájuk sem ismerte túl jól a környéket, így végül jobb híján kénytelenek voltak letáborozni.

Legalábbis Starswirl szerint ez volt a legjobb megoldás. A csapat fele más véleményen volt. A többség szívesebben masírozott volna tovább még ilyen lehetetlen körülmények között is, elvégre – elméletileg – még magasan járt a nap. Este pedig nyilvánvalóan ma sem akartak haladni, hiszen úgy sokkal veszélyesebb lett volna fölhívniuk magukra az esetlegesen feléjük tévedő ragadozók figyelmét, és persze a tájékozódás is nagyságrendekkel nehézkesebbnek bizonyult volna. Shock hiába állította, hogy a pegazusai bármilyen körülmények között kiismerik magukat, Starswirl nem akarta a véletlenre bízni, hogy eltévednek-e. Mennyivel egyszerűbb is lett volna, ha valamiképp legalább az égtájakat meg lehetett volna megbízható módon különböztetni egymástól!

Az első egy-két óra még nem volt vészes. A földipónik külön örültek is a plusz pihenőnek, hiszen az eddigi három napban mást sem csináltak, csak meneteltek, természetesen jelentős többletsúllyal a hátukon. Ez alól pedig ez a délelőtt sem volt kivétel, így amint Starswirl – és persze a tollasoknak külön Shock – megálljt parancsolt, ők voltak az elsők, akik ledobálták a holmijaikat. Elvégre ugyanezt nem tehették meg azon alkalmakkor, amikor a felderítők miatt kellett egy helyben vesztegelniük: akkor nehézkesebb lett volna újra egyesével mindent fölpakolni magukra. Hamarosan azonban zavaróan hűvös lett, és akkor már nem csak a pegazusok, de a földipónik is hőbörögni kezdtek, s nem mellesleg Keeper is finoman fölvetette Starswirlnek, az is elképzelhető, hogy a köd akár napokig nem fog eloszlani.

A végső elhatározást mégsem ez szülte meg. Starswirl akkor kelt csak föl a hevenyészett tábortűztől, intve a többieknek, hogy folytatják az útjukat, mikor a pára már szemmel láthatóan kicsapódott a tekercsen, amit épp a patájában tartott, s jócskán át is itatta a papírt. Pedig most legalább volt egy kis ideje olvasni. Eddig őt is alaposan lefárasztotta az erőltetett tempó, amit diktált, s legfeljebb sötétedés után volt ideje a mágikus tekercsek böngészésére. Szeretett volna időt szakítani egy kis éles gyakorlásra is, de addigra már Holdert és Keepert is elnyomta az álom eddig minden alkalommal. Mindig megfeledkezett róla, hogy a fiataloknak más volt az alvásigénye, ráadásul egyikőjük sem szokott hozzá a naphosszat tartó gyalogláshoz.

Még az volt a szerencse, hogy Zenithre nem kellett külön odafigyelni. A zebra becsületesen tartotta magát a szavához, és meg sem próbált elmenekülni, vagy ellenük fordulni. Többnyire némán, méltóságteljesen lépdelt a sor elején, halkan csörömpölve fényes lovagi páncéljával, amit azóta is kizárólag alvás előtt volt hajlandó levenni magáról, mióta csak visszaadták neki. Igaz, Starswirl élt a gyanúperrel, hogy a csődör valójában Shock miatt ragaszkodott ennyire az úti öltözetnek aligha nevezhető vérthez, elvégre a kanca gyakorlatilag indulás óta folyamatosan ott legyeskedett körülötte, néha egyenesen nevetséges indokokkal. Például nem egyszer fordult elő, hogy a pegazus csak azért előreügetett, hogy „jobban beláthassa a terepet”, noha Starswirl meg volt róla győződve, egyrészt semmivel sem volt előrébb azzal a pár méterrel, másrészt egy ilyen „körülnézéshez” teljesen fölösleges volt ennyire riszálnia magát. És persze meg kell jegyezni, hogy a zebrát láthatóan tökéletesen hidegen hagyta a kanca minden próbálkozása.

Zenith mindamellett nem bizonyult akkor sem kommunikatívnak, ha valaki direkt beszélgetni próbált vele. Egyetlen kérdést sem próbált kikerülni, viszont hamar rászokott, hogy Shock ezredesnek csupán tőmondatokban válaszoljon, ha már nála nem működött az a taktika, amit a többi póninál alkalmazott: olyan csúnyán nézett rájuk, bárki is közeledett felé, hogy inkább eleve letettek a kérdezősködésről. Illetve egyszer Holderrel beszélgetett pár szót, de természetesen azt is a kanca kezdeményezte.

– Azért, mert mindketten az ellenségeim vagytok – mondta komoran a csődör, amikor Holder arról érdeklődött, miért hajlandó segíteni nekik. – Én pedig boldogan fogom végignézni, ahogy az ellenségeim egymást ölik. Az életem a patátokban volt, és ti úgy döntöttetek, nem végeztek velem. A becsület is úgy kívánja, teljesítsem a kötelességemet, főleg ha egy sárkányról van szó.

Amíg mindezt kimondta, Holder mélyen a szemébe nézve figyelt, majd amikor visszatért Starswirl mellé, apró bólintással jelezte, úgy érzi, a zebra őszinte volt vele. Ő pedig megbízott a kanca szavában, ugyanis nagyon úgy tűnt, mióta Zenith teljes öltözetben feszített, már Holderre sem volt olyan hatással, mint korábban. Így pedig, hogy az objektivitásához nem fért kétség, elhitte róla: van elég jó szeme meglátni a csődör tettei mögött a valódi szándékot. Továbbra is reménykedett hát benne, hogy a zebra jelenléte hasznosnak bizonyul majd, még ha az nem is volt hajlandó semmilyen fegyvert elfogadni tőlük – a jövőre nézve sem, elvégre idejekorán óvatlanságnak tűnt bármilyen gyilkolásra alkalmas eszközt a patája ügyében hagyni –, csupán egy közepes hosszúságú botot cipeltetett az egyik földipónival, amiről hamar ki is derült, miszerint a leszakadt fejű láncos buzogányának a markolata. Mágikus fegyverről lévén szó, Starswirl azért számított rá, hogy esetleg valóban maradhatott abban is némi erő…

* * *

Önmagában az, hogy elszánta magát indulásra, nem bizonyult elégnek még úgy sem, hogy eddig mindenki panaszkodott, miért töltenek ennyi időt egy helyben ezen a hűvös, nyirkos helyen. Holder és Keeper persze azonnal fölkapták magukra könnyű nyeregtáskáikat, és a földipónik is nekiláttak szedelőzködni, amint meglátták rajta a szándékot, de a pegazusok láthatóan nem akartak megmozdulni. Starswirlnek szépen oda kellett sétálnia a tábortűz másik felén heverő Shockhoz, aki valószínűleg már percek óta azzal foglalatoskodott, hogy a lehető legtökéletesebben leutánozza a tőle szárnynyújtásnyira fekvő Zenith feszes testtartását. Mind a ketten rendületlenül bámulták a lángokat, így nem is volt olyan meglepő, hogy a kancát teljesen váratlanul érte, mikor Starswirl odalépett mellé.

– Na, mi van, öreg? – nézett föl némiképp szemrehányóan Shock, amiért megzavarta a minden bizonnyal roppant koncentrációt igénylő tevékenységében.

– Értelmetlen tovább várakoznunk – mondta kelletlenül a kancának. – Ha tényleg marad ez az időjárás, csak fölöslegesen vesztegetjük az időnket. Folytassuk az utat annyira egyenesen, amennyire tudjuk, aztán majd tájékozódunk jobb látási viszonyok között. Legalább megmutathatjátok, mit tudtok!

– Megoldjuk, főnök! – szalutált Shock, majd fürgén négy lábra is pattant. – Indulás, lányok! – kiáltotta el magát, mire a pegazusok is azonnal ugrottak. – A ködre való tekintettel ha bárki is lemaradna annyira, hogy nem látja a többieket, úgy ordítson, mintha nyúznák, világos?

– Igenis, asszonyom! – kiáltott sörényszálra egyszerre az összes pegazus, mintha csak demonstrálni akarnák, hogy valóban rendelkeznek a szükséges hangerővel.

Hamar föl is kerekedtek, s határozottan haladtak a megszabott irányba, mígnem végre valahára a monoton, sűrű párába burkolózó tájban változás állt be. A homály ugyan nem akart feloszlani, viszont egy rövid, köves szakasz után találtak valami fekete sziklát, ami mellé érve meg is állapították, hogy előrefelé egyre magasabbá és meredekebbé válik, így egyet értettek abban, hogy talán egy hegység kezdetébe futottak bele, ami persze akár a hatalmas központi csúcshoz is tartozhatott. Közös megegyezéssel nem álltak neki most sem megmászni, hanem a tövében folytatták az útjukat, pont akkora távolságot tartva a faltól, hogy ne veszíthessék szem elől – egyikőjüknek sem volt kedve a kelleténél közelebb merészkedni a hideg kőhöz.

Kisvártatva mégis kénytelenek voltak, mivel némi gyaloglás után a másik oldalról a sziklafalhoz hasonló sötét tömeg vette körbe őket, amitől szintén megpróbálták tartani a távolságot. Csak mikor a köd kissé megritkult körülöttük, akkor tudták biztosra mondani, hogy egy erdőség szegélyezi az útjukat, noha nem hallották felőle a természet megszokott zörejeit; még csak halk madárcsicsergés sem jutott el hozzájuk egyszer sem, pedig a távolság alapján nem okozhatott volna problémát észlelni ebben a nagy csendben, ha nehéz is volt így fölmérni, mennyi választja el őket a komor rengetegtől.

– Nem ismerős esetleg a hely? – kérdezte meg Starswirl némi hezitálás után a zebrájukat.

– Nem tudom, hogy az-e – jött a kimért felelet. – Ha látnék valami jellegzetes tájékozódási pontot, megmondanám, de errefelé elég sok az erdő, és a hegységek sem ritkák… Ezek viszont rönkfarkasok, úgyhogy valószínűleg jófelé járunk!

Zenith megtorpant, s a patáját a füléhez emelte. Starswirl is megpróbált hallgatózni, de csak a csönd baljós sípolása tépázta az idegeit. Rettenetesen frusztrálta, hogy a csődör ragadozókat emlegetett, ő maga viszont képtelen volt őket érzékelni.

– Kevésszer jártam csak a kontinens keleti felén, és akkor sem ezt az útvonalat választottam – jegyezte meg kisvártatva a zebra, tőle szokatlan beszédességről téve tanúbizonyságot, s közben újra meg is indult.

– Erre kevesebb tán a sárkány? – kérdezte Starswirl, gyorsan fölzárkózva mellé.

– Mondhatni. És ami van, többnyire az sem a mi gondunk. De nem mindennap verődik össze egy akkora csapat, ami képes leszámolni egy igazi öreggel. Kételkedem benne, hogy valóban sikerrel járhatunk.

– Miről folyik a szó? – verődött hozzájuk váratlanul Shock.

A zebra láthatóan nem volt hajlandó reagálni a kérdésre, ezért Starswirl volt kénytelen válaszolni. Fene megette ezt a szemfüles kancát; pontosan tudta, mikor nem kéne zavarni…

– Semmi különös, csak az útitervet beszéljük át – legyintett.

– Aha. – A pegazus nem igyekezett elrejteni, hogy valójában cseppet sem volt rá kíváncsi, és a kérdése is kizárólag Zenithnek szólt. – Figyelj, ha azért fújsz rám ennyire, mert csata közben picit megráztalak, hát bocsi! Bárki simán belehalt volna, érted, de te jó kemény csődör vagy!

– Te póni vagy – állapította meg szenvtelenül a zebra.

– Ezt bizony jól látod! – bólogatott lelkesen Shock. – De nyugodtan elhiheted, a legfontosabbakban ugyanolyan vagyok, mint egy bármilyen zebra kanca!

– Nem vagy olyan.

– Hohó, nem tudhatod, amíg nem próbáltad! – vigyorodott el a pegazus. Még attól sem jött zavarba, amikor Starswirl szándékosan jó hangosan megköszörülte a torkát, jelezve, hogy még ő is ott van. – Most annyi, hogy színesebb vagyok, meg vannak szárnyaim! De, érted, nem árt néha egy kis változatosság! Nem harapok ám… ha nem szeretnéd!

Körülbelül ez lett volna az a pillanat, amikor Starswirl föladta volna, hogy beszélgetni próbáljon a zebrával. Shock nyilvánvalóan hosszabb távon sem hagyta volna érvényesülni, ezt a meglehetősen szégyentelen, naturális udvarlást pedig semmi kedve nem volt végighallgatni.

Ám nem számított, hogy mit akart. Az ösztönei megállásra késztették, s pár pillanattal később az is tudatosult benne, mindenki ugyanígy járt. Még Zenith is megtorpant, s Shock is elhallgatott. Először nem is fogta fel, pontosan mi történt, csak a ködöt fürkészte maga előtt nyugtalanul.

Aztán az egyre erősödő morgás elérte azt a küszöbértéket, mikor végre rájött, a teste amiatt fékezte le a lépteit. Föl sem fogta, miféle szörnyeteg adhat ki ilyen hangot, de az elméje máris rettenetes sárkányokkal társította, tovább fokozva benne az ösztönös félelmet, aminek köszönhetően még most is mozdulatlanságra volt kárhoztatva. Még… túl korai…!

– Fegyverbe! – üvöltötte Zenith, két szökkenéssel szelve át a távolságot, ami a buzogányának maradékát hordozó földipónitól elválasztotta.

A pegazusok is azonnal mozdultak, de Starswirl tudatában tompán koppantak a szavak. Bármivel szemben hajlandó lett volna kiállni, de az efféle váratlan összecsapásokra sosem tudott fölkészülni. Csupán kitágult orrlyukakkal szuszogva figyelte a párán átsejlő gigantikus sötét alakot, s érezte, ahogy a döngő léptek nyomán keletkező apró rengések átjárják az egész testét.

Fényes, lila villám hasított át a homályon, s csapódott a földbe előttük, jókora port kavarva. Starswirl kénytelen is volt kitörni a mozdulatlanságból, hogy a patáját az arca elé emelve védje magát. Utána viszont erővel kényszerítette magát, hogy szembenézzen az újabb érkezővel, mivel az akkora mágikus kisugárzást bocsátott ki magából, amihez hasonlót tán még nem is tapasztalt…

Hórihorgas, ragyogó szőrű alak bontakozott ki a ködből, pedig egyetlen lépést sem tettek egymás felé. A pónihoz hasonlatos lény szemei túlvilági fényt árasztottak magukból, utat találva hozzájuk még a sűrű párán keresztül is. Délceg büszkeséggel nézett végig rajtuk, ahogy hosszú sörénye vadul lobogott az éppen csak lengedező szellőben. Az egyik lábával mintha tartott volna valamit, ami innen jó hosszú botnak tűnt, s mereven támaszkodott az idegen nyakán.

Pár másodpercen át senki sem mozdult, ami alatt az óriási fekete lény is elérte őket, s a lila szőrű lény mögé állva fenyegetően tornyosult mindőjük fölé. Újra megrázta a levegőt a félelmet keltő morgás, de ezúttal sem történt semmi.

– Mutasd magad! – parancsolta dörgő hangon Zenith, fenyegetően meglóbálva néhai fegyverének markolatát.

Az idegen homlokából fényesség csapott ki, mire a köztük húzódó ködsáv szertefoszlott, láthatóvá téve a magas alikornist, de nem a mögötte álló alakot. Igen, így már tisztán látszott a lila póni hosszúkás szarva és vaskos szárnyai, amikkel legfeljebb Decadence Hercegnő vehette volna fel a versenyt. Ezen röpke gondolatmenetnek köszönhetően Starswirlnek már derengett is, mintha már látta volna valahol az alikornist. Vagy legalábbis a mását… Nem is olyan rég… Egy szoborkertben…

– Surge Herceg? – kérdezte óvatosan.

A csődör felé fordult, a szeme ragyogása kihunyt, és Starswirl a pillantásából úgy ítélte, jól tippelt. Valahogy valami mégsem teljesen stimmelt… Nem tudta igazán megmondani, de az alikornis kiállásában mintha lett volna valami fura…

Mielőtt még azonban elmerenghetett volna ezen, a háttérből acsarkodó hörgés hallatszott, amitől a hideg futkosott a gerince mentén. Láthatóan a halványlila póni sem túlzottan örült a dolognak, mivel kissé szaggatott mozdulatokkal hátranézett.

– Nyughass, Cerberus! – parancsolta ideges hangon, közben igyekezve szemmel tartani a látogatóit is. – Ül! Mondom, ül!

Tompa rengés rázta meg a földet az iszonyatos súlytól, amint a sötét tömeg összekucorodott. Az alikornis azonban semmivel sem tűnt nyugodtabbnak. Továbbra is feszülten fürkészve figyelte a pónikat, s egyetlen lépést sem tett feléjük. Igaz, ahogy Starswirl körbenézett a kíséretén, ők még nála is sokkal jobban megilletődtek.

– Most már sejtem, hol vagyunk – morogta Zenith, aki láthatóan elsőként találta meg a hangját. – Ez a Fekete Kapu Őrzője!

– Pónik és egy zebra! – állapította meg nyugtalanul a hórihorgas csődör. – Nem lenne szabad itt lennetek! Mégis mit akartok errefelé?

– Bocsánat, Felség, csak eltévedtünk! – vette át gyorsan a szót Starswirl, mielőtt még bárki is bármi ostobaságot talál mondani.

Az a csodálkozás, ami a megszólítás hatására megjelent a csődör arcán, majdnem annyira meglepte, mint a puszta jelenléte. Elvégre tudott róla, hogy legalább még egy alikornis járja ezt a világot, noha nem számított a felbukkanására. A reakciója azonban csak még jobban megerősítette Starswirl érzetét, hogy egy felettébb különös lénnyel hozta össze újfent a sors szeszélye.

– Ez az út zárva van – jelentette ki némi bizonytalansággal a hangjában Surge Herceg. – És zárva is van már nagyon-nagyon régóta. Képtelenség véletlenül idetévedni!

– Tűnjünk el innen! – vicsorgott Zenith, továbbra is vészjóslóan lóbálva fegyverét. – Ez egy őrült! Ha kedves az életetek, fussunk, amíg hagyja! Hallottam történeteket erről a helyről…

– Nem akarunk mi megölni senkit, ha nem muszáj! – jött a korántsem biztató válasz. – De nem is engedhetünk tovább titeket, míg meg nem győződtünk szándékaitok tisztességes mivoltáról.

A lila csődör lassan megindult feléjük, szórakozottan ingatva a nyakához támasztott hosszú rudat, mintha csak azt fontolgatná, melyikükbe döfje bele először. Starswirl riadtan nézett körbe, hátha talál valami támpontot, hogyan kerülhetne ki a felettébb kínos és nem kevésbé életveszélyesnek tűnő szituációból. Shockot kereste a szemével, ám meglepetten tapasztalta, hogy a kanca szorosan odabújt a zebrájuk oldalához, s a szárnyával megkapaszkodott benne. Csak mikor a tekintete az arcára siklott, akkor értette meg a pegazus önelégült mosolyából, miszerint valószínűleg csupán ürügyet keresett, hogy kontaktust létesítsen a csődörrel. Talán azt remélhette, ha kicsit törékenyebb kancának mutatja magát, azzal belophatja magát Zenith szívébe – bár a zebra figyelmét pillanatnyilag teljes mértékben lekötötte az alikornis.

Az sem nyugtatta meg, mikor meglátta Holdert. Egykori tanítványa arcán ugyanis leplezetlen rémület ült, márpedig ha valaki, hát ő sejthette, mire számíthatnak az idegen Hercegtől…

– Keletre igyekszünk csupán, felséges úr, ám a ködben eltéveszthettük az irányt, így keveredtünk ide! – próbálkozott Starswirl végül mégis, mikor úgy érezte, az alikornis már túlságosan közel ért hozzájuk. Azt sem találta túl bizalomgerjesztőnek, sokkal inkább Zenith állításának megerősítésének a csődör elmeállapotára vonatkozóan, mikor alaposabban végigmérve megakadt a szeme a ruházatán. A Herceg ugyanis rangjához teljesen méltatlan módon csupán pár toldott-foldott, barnás színű vásznat hordott, s a fejét is korona helyett mindössze valami faágakból összeeszkábált koszorú „díszítette”. – Fontos küldetésben járunk el egy sárkány… kapcsán.

Még időben észbe kapott, mielőtt kimondta volna. Elvégre fogalma sem volt, az alikornis hogyan viszonyul a sárkányokhoz; nem lett volna célszerű azzal bemutatkozni, hogy esetleg egy régi barátjával szándékoznak végezni… A lila csődör megtorpant ugyan, viszont láthatóan várta még a folytatást, így Starswirl inkább megpróbálta másra terelni a szót.

– Egy új államból érkeztünk, minek neve Equestria. Felséged talán hallhatott már róla Decadence Hercegnőtől.

Ahogy remélte, az alikornis arca nyomban földerült a név hallatán. Surge Herceg szája széles mosolyra húzódott, noha Starswirl figyelmét nem kerülte el, hogy továbbra is szórakozottan babrálta a vállán nyugvó valamit, amiről egyre határozottabban meggyőződött, miszerint nem lehet más, csakis fegyver. A hosszúkás tárgy ugyanis leginkább a Kristály Birodalom katonáinak lándzsáihoz hasonlított a maga csillámló nyelével és hegyesen végződő fejével, habár láthatóan sokkal egyedibb darab volt azoknál. Ráadásul túl díszesnek is tűnt ahhoz, hogy bárki is közelharchoz próbálja használni. Talán valami mágikus eszköz lehetett…?

– Ó, a drága öreglány! – bólogatott vidáman az alikornis. – Csak nem ő küldött titeket?

– Nem… – felelt Starswirl, nem kissé meghökkenve a cseppet sem adekvát kérdéstől. Ennyire nem figyelt volna a csődör arra, amit mond?

– Remélem, áll még az ígérete, hogy idén is meglátogat minket!

Starswirl eleinte azt hitte, a Herceg ezt inkább csak magának mondta, a várakozó pillantásokból azonban kénytelen volt leszűrni, hogy az alikornis igenis vár tőle valamiféle választ.

– Fogalmam sincs… – mondta őszintén.

– Na, sebaj! – intett a fejével a csődör. – Biztos majd jön. Mindig szokott jönni. Ha most nem jön, hát majd jön jövőre!

– Minden bizonnyal… – próbált becsatlakozni Starswirl a lassacskán egyre egyirányúbbnak tűnő beszélgetésbe. – Szóval akkor… esetleg méltóztatik minket utunkra engedni?

– Hagyjuk ezt az uraskodást! – csóválta rosszallóan a fejét az alikornis. – Decadence Hercegnő barátai a mi barátaink is! Persze csak ésszerű keretek között… Persze, persze, átmehettek, ha akartok, csak a Kaput kerüljétek el nagy ívben a saját érdeketekben is! Tudom javasolni esetleg az Everfree Forestet, amott. – A fegyvert tartó lábával a ködbe vesző rengeteg felé bökött, de aztán egy pillanatra elbizonytalanodni látszott. – Nagyon mókás hely… bár lehet, nektek nem a legbiztonságosabb. Ej, akkor tán lehet egyszerűbb, ha mi kísérünk titeket emerre… Nem igaz, Cerberus?

Hangos csaholással kevert vonyítás érkezett az alikornis háta mögött elterülő monstrum felől, aminek köszönhetően Starswirl kis híján csatlakozott a Zenithet ölelgető Shockhoz. Elég kínosan is érezte magát, amiért erővel kellett visszafognia magát, ám a jelen helyzetben túl sok váratlan inger érte eddig is, és hogy megfelelő gyorsasággal alkalmazkodni tudjon hozzájuk, némiképp át kellett adnia az irányítást az ösztönösebbik énjének – aki viszont sajnálatos módon rendkívül gyávának bizonyult.

– Azért is hálásak lennénk, ha csak megmutatná nekünk a helyes irányt… – vetette fel óvatosan, bár már számított a válaszra. Az alikornis szempontjából is előnyös lehetett, ha velük tart legalább addig a pontig, amíg végleg el nem kerülik azt a bizonyos „Kaput”.

– Ó, nekünk ez igazán nem jelent gondot! – mondta mosolyogva Surge Herceg, miközben újra a vállának döntötte a lándzsáját.

Starswirl gyorsan végignézett a többieken, de rajtuk csupán annyi látszott, tőle várják a döntés meghozatalát. Még Zenith is némán ácsorgott, lehunyt szemmel, maga előtt támasztva a Kőtörő nyelét. Egész biztosan nem akart már beleszólni, mit határoz, s azt is csupán feszülten, de csendben tűrte, hogy Shock még most is az oldalának támaszkodott.

– Ez esetben köszönjük, élnénk a lehetőséggel! – fordult Starswirl újra az alikornishoz.

* * *

Lassan oszladozott a feszült hangulat, miképp körülöttük a köd is. A pónik sokáig figyelték minden egyes rezdülését a pár lépéssel előttük haladó hórihorgas alikornisnak, noha az egy idő után mintha teljesen meg is feledkezett volna róluk. Kényelmesen sétálva dudorászott magában, lényegében egyszer sem próbálva a továbbiakban csevegni velük. Idővel lanyhult hát a pegazusok és földipónik érdeklődése az idegen Herceg felé, egyedül a három unikornis és Zenith igyekezett őt folyamatosan szemmel tartani még azután is, hogy a csődör egyetlen éles villanással eltüntette a szemük elől a fegyverét.

Egyedül akkor tartott némi plusz érdeklődésre számot az alikornis, mikor a pára olyannyira felszállt, hogy a csapatot vezető óriási fekete tömeg alakja is kivehetővé vált. A több méter magas háromfejű kutya engedelmesen lépdelt a csődör előtt, csak néha hátranézve egy-egy fejével gazdájára. A pónik azonban kis idő múltán hozzászoktak a félelmetes bestiához is ugyanúgy, mint Surge Herceghez, miután látták, hogy valóban egyikőjük sem akar ártani nekik.

Sőt, egy idő után egyfajta biztonságérzetet is adott a jelenlétük. A pár órán át tartó út alatt a lila alikornis csupán egy rövidke szakaszon mutatta újfent az idegesség jelét, de azt leszámítva végig úgy vonult előttük, mintha a világon semmitől nem kéne tartania. Starswirl fejében többször is megfordult, hogy esetleg megpróbálhatna beszélni vele, de figyelembe véve, mennyien vették körül őket, inkább elvetette az ötletet. Igaz, nem véglegesen… Miután búcsút mondtak alkalmi kísérőjüknek, még pár röpke másodpercre odament az alikornishoz.

– Elnézést, Surge Herceg, annyit még kérdezhetnék, mielőtt elválnak útjaink, hogy nagyon haragudna ránk, ha esetleg visszafelé is ebben az irányba jönnénk? – kérdezte óvatosan. – Vagy úgy kívánja esetleg, hogy mindenképpen kerüljük el mindannyian ezt a helyet?

– Csak a Kaput, póni! – emelte magasba a patáját jelentőségteljesen a csődör. – Csak a Kaput! De, ahogy mondtam, Decadence Hercegnő barátai az én barátaim is.

Starswirl elégedetten bólintott, aztán gyorsan kiegészítette egy meghajlással is. Megvárta, míg a csődör hátat fordít neki, aztán a többiek után ügetett. Szerencsére azok nem különösebben foglalkoztak vele: amint látták, hogy jön, indultak is tovább, egyedül Holder maradt hátra bevárni őt. Mikor viszont Starswirl odaért mellé, huncutul rákacsintott a kancára, majd a lábát csitítólag a szája elé emelte. Suttogott pár szót maga elé, hogy ne kelljen a szarvát használnia, aztán egyetlen határozott, de szinte hangtalan toppantással mágikus jelet nyomott a földbe. A szimbólum halványan fénylő vonalait hamar magába itta a talaj, mire a csődör szája mosolyra rándult.

– Vissza akarsz jönni ide, Mester? – kérdezte aggodalmasan suttogva Holder.

– Nem feltétlenül – felelt ravaszkásan a mágus. – De fenntartom a lehetőségét. Látom, nyomja valami a lelked – tette hozzá, a kanca arckifejezését látva. – Volnál kedves megosztani velem?

Holder óvatosan körbenézett, aztán közelebb hajolt Starswirl füléhez.

– Mester, úgy hiszem, Surge Herceggel valami nagyon nincs rendben. – A szavait alátámasztandó a patájával finoman megkocogtatta a halántékát. – Olyan… zavaros a tekintete…

– Elképzelhetőnek tartom, hogy már régóta van itt, lényegében teljesen egyedül – vonta meg a vállát, majd a patájával beletúrt a köpenyébe. Noha szinte azonnal rájött, hiába keresi a pipáját, s még ha megtalálná, akkor sem használhatná, a belé maró szinte már fájdalmas hiányérzeten nem tudott azonnal úrrá lenni. Ingerülten kapart egyet az egyik mellső lábával, gondosan elkerülve az imént rajzolt mágikus jelet. Dühösen prüszkölve megrázta magát, aztán amint kissé lehiggadt, újra a kanca szemébe nézett. – Nincs kizárva, hogy hosszú távon még egy alikornist is megvisel a magány. Viszont még ha igazad is van, benne valahogy szívesebben megbízom, mint Decadence Hercegnőben, ha érted, mire gondolok…

– Azt hiszem, igen, Mester – bólintott lecsapott fülekkel Holder. – És, ha jól sejtem, felesleges lenne téged óvatosságra intselek.

Starswirl legyintett, aztán intett a fejével, hogy induljanak tovább. Mikor pedig beérték a többieket, picit előreügetett, s a fejével befurakodott az egymás mellett sétáló Shock és Zenith közé.

– Nos, fiatalok! – szólalt meg komolyan, mit se törődve Shock sértődött pillantásával. – Úgy vélem, lassan időszerű lenne átbeszélni a sárkány ellen alkalmazandó stratégiánkat! Sőt, hasznosnak találnám azt is, ha szakítanánk még napnyugta előtt egy kis időt egyfajta tesztre. Ha másért nem is, hát legalább fölmérni, kire milyen szerepet oszthatunk a harcban.

– Valóban – felelt szűkszavúan a zebra, mire Shock azonnal le is csapott rá.

– Remek ötlet! – kurjantotta. – Akkor végre testközelből is megtapasztalhatom, mit tud ez a szép szál csődör!

Zenith arca már meg se rezdült a kanca szavaira. Bár legalább Shock már fizikailag nem ért hozzá… Sőt, a kanca pillanatnyilag elég lelkesnek is tűnt, hogy egy rövidke időre megfeledkezzen a zebráról.

– Gyerekek, hallottátok az öreget? – nézett körbe a többieken. – Spóroljatok a galoppal; este tartanunk kell egy kis erődemonstrációt! Na, ki szeretné, ha beledöngölném a földbe?

– Ha nagyon kell, én vállalom! – szólalt meg kissé bátortalanul az egyik pegazus, mire a többiek harsányan felröhögtek körülötte.

Shock ellenben csak megemelte menet közben az egyik mellső lábát, s egy gyors mozdulattal lerántotta róla a patkót a fogával. Mielőtt pedig még bármelyikőjük felfoghatta volna, mit is csinál, megpördült, és lendületből elhajította a beszélő felé.

– Nem kaptál még eleget, zöldfülű? – kacagott a kanca, míg a fém jókorát koppant a csődör orrán. Valószínűleg némiképp visszafoghatta magát, mivel a pegazus fájdalmasan felkiáltott, de nem hallatszott csont roppanása.

– Valakinek muszáj… – felelt nyöszörögve dörzsölve az orrát a megtámadott csődör. – És úgyis én szoktam lenni az ügyeletes boxzsák…

– Meg se próbál elbújni! – kuncogott Shock Starswirl felé fordulva. – Látod, öreg, az ilyen fiúkat szeretem! Nem félnek a fájdalomtól. Ez a különbség köztem, meg anyám között! Ő olyan pónikat keres a seregben, akik jól tudnak harcolni. Én meg olyanokat, akik nem riadnak vissza semmitől. Hány unikornis mondhatja ezt el magáról?

A kanca láthatóan nem várt választ, csupán huncutul hunyorgott Zenithre, aki viszont továbbra is az utat nézte maga előtt.

– A szakértőnk milyen taktikát javasol Yinglong ellen? – kérdezte tőle kisvártatva Starswirl.

– Nem tudom – felelt komoran a zebra. – A keleti sárkányokat nem ismerem. Megkeressük, megküzdünk vele, és amelyikünk életben marad, az győz.

– Ez nem nevezhető túl kiforrott tervnek – állapította meg Starswirl.

– Ha ismerném a Harácsolót, az azt jelentené, hogy már harcoltam vele – morogta Zenith. – Akkor pedig az egyikünk már halott lenne.

– Minden sárkány ellen így vonulsz csatába? – kérdezte meglepetten Shock. – Nekik mész, aztán ahogy sikerül?

– Mindig meg szoktam érezni, ki az, akivel megküzdhetek, és ki az, akivel nem. És még életben vagyok – tette hozzá a két póni döbbent arcát látva.

– Kösz… – Shock gyorsan kikapta a mellé lépő pegazus patájából a patkóját, majd egy gyors pörgetéssel irányba állította, s a következő lépésnél már a teljes súlyával ránehezkedett az eddig patkótlan lábára. – Akkor vakmerőbb vagy, mint hittem. – szólt újra a zebrához.

– Csak hallgatok az ösztöneimre – felelt halkan Zenith. – Az valami olyasmi, amit a pónik jórészt már elfelejtettek…

– Ó! – vigyorodott el a kanca. – És mondd csak, most mit súgnak az ösztöneid?

Shock közelebb húzódott a zebrához, ezzel kis híján fellökve Starswirlt, csak az öreg mágus még időben észrevette, mire készül, és gyorsan lefékezett. Ahhoz viszont már nem fordult el időben, hogy ne lássa, amint a pegazus menet közben hozzáérinti a szárnyát a csődörhöz – bár az feltehetőleg a páncélnak köszönhetően semmit nem érzett belőle. Utána viszont már megpróbálta őket figyelmen kívül hagyni, s inkább csatlakozott Holderhez, aki időközben a sor végére kavarodva épp kedélyes eszmecserét folytatott Keeperrel.

* * *

Szándékosan nem fárasztották le magukat, és aránylag hamar meg is álltak tábort ütni, hogy maradjon idő a Starswirl által javasolt taktikai erőfelmérésre. Gyorsan fölverték a könnyű sátrakat biztonságosnak ítélt távolságban az Everfree Foresttől, aminek a vonalát követve jutottak el idáig is, Surge Herceg iránymutatása alapján. Keeper varázslattal tüzet gyújtott, hogy a lemenő nap rohamosan gyengülő fénye mellett is lássanak. Mikor ezzel megvoltak, Starswirl előlépett, a pónik és Zenith pedig figyelmesen fülelve körbeállták őt.

– Elsőként vegyük át, mit kell tudni a keleti típusú sárkányokról! – kezdett bele Starswirl, lassan körbeforogva, hogy legalább futólag szemkontaktust létesíthessen mindenkivel. Persze elhelyezkedhettek volna egy kupacban is, de így legalább mindenki egyforma távolságra volt tőle, és utólag már nem is volt sok kedve variálni. – Ha jól szűrtem le a Shock ezredessel folytatott beszélgetésemből, Keepert és a földipónikat leszámítva mindőtöknek volt már dolga legalább sárkány-szerű lénnyel, viszont ezzel a fajtával még egyikünk sem találkozott személyesen. Nos, nem állítanám, hogy semmi hasznát nem fogjátok venni az eddigi tapasztalataitoknak, de már az elején le kell szögeznem, hogy Yinglong olyasvalaki, akihez hasonlót még csak nem is láttatok. A keleti sárkányok ugyanis többségükben nem a méretükről vagy az erejükről, sokkal inkább a ravaszságukról és mágiájukról híresek. Ebből következően a gyengéik is elsősorban fizikai természetűek, de ez ne tévesszen meg senkit: roppant kemény csata előtt állunk, ami mindőnktől a maximumot fogja megkövetelni!

– A keleti típusú sárkányok testfelépítése nagyban különbözik a többi fajtától, tán leginkább a sárkánygyíkokéhoz hasonlít, bár lehetetlenség őket összetéveszteni. Hosszú, kígyószerű testük van, amihez gyakran csupán csökevényes szárnyak tartoznak, avagy esetenként teljesen hiányozhatnak is. Ettől függetlenül fel kell hívnom a figyelmeteket, hogy igenis tudnak repülni, még ha feltehetőleg nem is olyan gyorsan, mint mondjuk egy pegazus. Olyan szempontból viszont esetleg előnyösebb helyzetben vagyunk, hogy Yinglong nem fog tudni a szárnyaival akkora szelet kavarni, amivel ellehetetleníthetné a tollasok levegőben történő manőverezését. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a keleti sárkányok pikkelyei vékonyak és rugalmasak, amiknek köszönhetően rendkívül fürgékké, ámbár törékennyé válhatnak a közelharci támadásokkal szemben. Következésképpen ha csak teheti, egész biztosan meg fogja próbálni eleve elkerülni a csapásaitokat, s ha azzal kudarcot vall, csak akkor veti be a mágikus védelmét. Önmagában tehát az, hogy kicsik és gyorsak vagyunk, egész biztosan nem lesz elegendő ellene.

– Alapvető stratégiaként azt javasolnám hát, hogy osszuk fel egymás között a szerepeket annak megfelelően, ki miben jó. Szükségünk van olyanokra, akik elég gyorsan tudnak repülni, hogy eltereljék a sárkány figyelmét, és közben túl is éljék, ha a közelébe kerülnek. Kellenek olyanok, akik az előbbiekkel együttműködve megpróbálják megsebezni őt az óvatlanabb pillanataiban. Ismétlem, az óvatlanabb pillanataiban! Ha nem találtok alkalmas pillanatot a támadásra, akár egy távolsági rohamból sem, inkább vonuljatok vissza! Halottan nem sok hasznotokat vesszük… Mindazonáltal számolnunk kell azzal, hogy eleinte nem lesztek képesek kárt tenni benne. Itt jövök én a képbe, és ez a két kedves kanca – bökött a patájával Holder és Keeper felé. – A mi feladatunk lesz lényegében áttörni Yinglong védelmén, míg ti távol tartjátok őt tőlünk. Erre majd még vissza is térünk, hogy minekünk milyen varázslatokat lesz érdemes alkalmazni. Neked pedig, Sárkányölő, egyszerű lesz a dolgod – fordult a zebra felé, aki rezzenetlenül állta a pillantását. – Ha a sárkány röpképtelenné válik, jó eséllyel neked kell majd rámérned a végzetes csapást. Persze nem szeretném ennyire limitálni a feladatokat; csapatként és önállóan is helyt kell majd állnunk minden téren!

Starswirl megtorpant, aztán az ellenkező irányba is gyorsan körbefordult, még egyszer végignézve mindenkin.

– Akkor minden világos? – kérdezte. – Kezdhetjük is a csapatok felosztását. Aki úgy érzi…

– Bocsánat, Starswirl mester! – szólalt meg valaki pont a háta mögött. Mikor azonban Starswirl odaperdült felé, meglepetten látta, hogy az egyik földipóni az. – Nekünk mi lesz a dolgunk?

– Nos… – kezdte bizonytalanul Starswirl, de nem is tudta, mivel folytathatná. Őszintén szólva egyáltalán nem számolt a földipónikkal… – Talán vigyázhatnátok a holmijainkra – vetette fel óvatosan.

– Én hoztam kardot – jegyezte meg egy másik földipóni csődör, mire a többiek helyeslően bólogattak. – És itt van az íjam, meg a páncélom is!

– Távolsági fegyvereknek nem sok hasznát vesszük – legyintett Starswirl. – A mágikus pajzsok azok ellen sokkal hatékonyabbak, mint a közelharciak ellen. Ha pedig már azt áttörtük, akkor úgyis mindegy. De persze meg lehet próbálni messziről lenyilazni, vagy ha esetleg földközelivé alakul a csata, a kardok is jó szolgálatot tehetnek – tette hozzá, mikor meglátta, milyen arcot vágnak a pónik. Őszintén szólva nem volt róla meggyőződve, hogy a csatában bármit is érnének a földipónik, de úgy vélte, nem lenne célszerű az orrukra kötni, hogy valójában kizárólag teherszállítónak szánta őket. Még a végén meg találnak sértődni…

– Jól van, öreg, inkább azt mondd, hogyan lehet a legkönnyebben kinyírni azt az izét! – szólalt meg Shock, leplezetlenül megtoldva egy hatalmas ásítással. – Ez is olyan, mint a tarajos zöld, hogy a torkát kell átvágni? Vagy kapjuk el és törjük ketté, ha már ilyen hosszúkás? Vagy a fejét kell pépesre verni, mint a turcsi laposnak?

– Egyik sem talált, ezredes – emelte fel figyelmeztetően a patáját Starswirl. – És figyelem, ez mindenkire vonatkozik! A sárkány pikkelyei mindenütt ugyanolyan sérülékenyek, viszont a védőmező, amit képes megidézni, a feje körül a legerősebb, utána jön a teste, aztán pedig az apikális régiók. A végtagokat: lábakat, szárnyakat kell elsősorban céloznunk – tette hozzá, az értetlen arcokat látva. – Tudom, nem könnyű, amit kérek, főleg a csata hevében, de ez a legjobb esélyünk. Ha sikerül elég súlyosan megsebeznünk, azzal földre kényszeríthetjük, onnantól kezdve pedig már nyert ügyünk van. Most viszont lássunk neki a feladatok kiosztásának! Aki úgy érzi, inkább az ereje az erénye a gyorsaságával szemben, az gyűljön a bal oldalamra, aki pedig fordítva, az jobbra.

Egyszerű kérés volt, mégsem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Starswirl zavartan nézett ide-oda, miközben próbálta eldönteni, a pegazusok egyszerűen csak ennyire ostobák, netán gúnyolódtak vele, avagy tényleg komolyan gondolták, amit csináltak. A jobbjához ugyanis mindössze két póni állt, a többiek Shock kivételével az ellenkező oldalra húzódtak. Az ezredes maga pedig olyan magabiztosan nézett vele szemtől szembe farkasszemet, mintha mi sem lenne természetesebb dolog a világon. Ezek után az már nem is volt meglepő, hogy Zenith, vagy az unikornisok meg sem próbáltak elhelyezkedni.

– Ez így nem lesz jó… – sóhajtott végül lemondóan. – A kérésemnek az volt a lényege…

– Mind értettük, öreg! – vágott közbe vigyorogva Shock. – Ez a felállás, ezzel kell dolgozni! Nem repülőbajnokokat kértél, hanem harcosokat. Hát most tessék, itt vannak! Meg persze én. Én bárhova beférnék…

– Nem értitek – csóválta a fejét Starswirl. – Mindenképpen kell a két csapat, nagyjából egyenlő eloszlásban. Mivel más-más feladatuk van, ezért a felszerelésük is különböző lesz: a nehezebb fegyvereket kapja a lassabbik csapat! Szóval ha más nem, akkor most gyorsan mérjétek fel egymás között, hogy ki mekkora sebességre képes, utána pedig két egyforma kupac pónit szeretnék látni a két oldalamon. Jó, kivéve Shock… – tette hozzá kelletlenül.

– Hallottátok, csibéim! – kiáltotta el magát az ezredes. – Versenyrepülésre fel! Egy-kettő! Mi pedig addig teszteljük csak szépen idelent, ki mit tud! – tette hozzá, egészen más hangnemben, a zebra felé küldött kaján pillantásokkal megfűszerezve. – Csak hogy biztosra menjünk, kire mit lehet bízni, ugyebár…

– Részemről rendben – vonta meg a vállát Starswirl, míg a szárnyasok lassan a levegőbe emelkedtek. – Tudom, sokat bírtok, remek képességekkel rendelkeztek, de tényleg nem árt tisztában lenni a limitjeitekkel is. Keeper, lennél olyan drága, hogy figyeled a pegazusokat, amíg a fiatalok megmérkőznek? Utána pedig készülj föl, mert Holderrel együtt mindkettőtöket megszorongatom!

– Máris, Starswirl mester! – vigyorgott elpirulva a kanca, aztán odébb is ügetett, hogy ne legyen útban.

– Fegyverrel, vagy puszta patával? – kérdezte hűvösen Zenith.

– Fegyver és páncél nélkül! – vágta rá azonnal a kanca, kihívóan hunyorogva.

– Annak semmi értelme – intett Starswirl. – Úgy harcoljatok, ahogy a sárkány ellen is fogtok! Majd utána szórakozhattok, ha akartok…

Zenith arcán egyértelműen látszott, hogy ez utóbbi az általa elkerülni kívánt tevékenységek listáján igen magas helyet foglal el, de nem szólt egy szót sem. Helyette odalépett az egyik földipóni csomagjához, ami kicsit távolabb lett elhelyezve, és kivette belőle a láncos buzogányának rúdját. Könnyed mozdulattal megpörgette a feje fölött, aztán várakozón megállt Shockkal szemben. A kanca egy darabig méregette, aztán fürgén felröppent a levegőbe.

– Egy pillanat, nagyfiú, csak alkalomhoz illően akarok kinézni! – vigyorgott, miközben kényelmes tempóban elsuhant a sátra felé. – Aztán nem leskelődni, amíg öltözöm!

Egyikőjüknek sem fordult meg ilyesmi a fejében, helyette inkább a magasban felsorakozó pegazusokat figyelték. Keeper a földről ellipszis alakú pályát vetített ki nekik a szarva segítségével, s a tollasok épp a halványzölden pulzáló rajtvonalnál várták a kanca jelzését. Persze praktikus volt így felmérni a pegazusok erőnlétét: így egyszerre kaphatott információt a maximális sebességükről és a kitartásukról is.

– Na, itt is vagyok, bogárkám!

Shock villámként süvített el Starswirl és Holder között, aztán kecsesen landolt Zenith előtt. Ez alkalommal is azt a fekete repülősruhát viselte, mint amit a zebrák ellen vívott csatában hordott. Fegyver viszont láthatóan nem volt nála, ám Starswirl némiképp aggódott, hogy esetleg ismét valamiféle módon ugyanolyan villámcsapást akar majd használni Zenith ellen, mint akkor. Volt ideje gondolkodni, hogy miképp csinálhatta, és végül arra jutott, feltehetőleg a ruhája képes volt valamilyen módon tárolni az elektromosságot, amit tán a viharfelhőkből szedett össze, aztán pedig egy alkalmas vezető segítségével, és némiképp megsegítve a pegazusok időjárási effektusokat manipulálni képes mágiájával egyszerűen kisütötte magából. A fémvértek pedig egy ilyen jellegű támadás ellen valóban inkább csak ronthatták a viselőjük túlélési esélyeit.

– Nem szeretnék súlyos sebesüléseket látni – jegyezte meg jó hangosan, mielőtt még a bizarr páros egymásra ronthatott volna. – Viszont örülnék, ha te is használnád a fegyvereidet, fiam! Csak úgy, mint a sárkány ellen, de villámok nélkül!

– Ó, ne félj, öreg! – kacsintott a halványkék kanca, s felé mutatta a mellső patáját. – Sosem vagyok igazán fegyvertelen! És nyugi, nem fogok semmi csúnyaságot művelni ezzel a gyönyörű csődörrel!

Újra szembenéztek egymással, jóformán mozdulatlanná dermedve. Zenith kihúzta magát, s a lábát előrenyújtva pont a kancát célozta a fegyvere végével. Shock ellenben tökéletes nyugalommal nézett vele farkasszemet, semmi jelét nem mutatva annak, miképp akar majd támadni.

– Rajt! – kiáltott Keeper a pegazusoknak, de ugyanabban a pillanatban Shock és Zenith is nekilódult.

A zebra helyből hatalmasat ugorva kis híján át is szelte a köztük lévő távolság felét, s őrülten vágtatott is tovább, fenyegetően meglendítve a botját. Shock ellenben azonnal felröppent, s ugyan nem szállt olyan magasan, hogy ténylegesen elkerülhesse a csődör csapásait, azért széles ívben kitért előle balra, s a következő pillanatban már fel is készült az ellentámadásra.

Röptében az oldalára fordult, valami fura, kifacsart testhelyzetet vett föl egy röpke időre, aztán szemfényvesztő sebességgel csinált egy hátraarcot a levegőben, s a patájával pörgetve el is hajított valamit a zebra felé. Fém koppant a fán, ahogy Zenith az utolsó pillanatban hárította a csapást.

Shock azonban nem hagyott neki gondolkodási időt. Villámgyorsan visszarántotta a hosszú madzagon lógó nehezéket, s kissé lassabban forgatva megpróbált a zebra másik oldalára táncolni, hogy akár csak töredék másodpercekre is kikerüljön a látóteréből.

De Zenith résen volt. Miután látta, hogy a pegazus sokkal gyorsabb nála, azonnal lecövekelt egy helyben, s gondosan ügyelt rá, nehogy egyetlen pillanatra is szem elől tévessze.

Hamarosan azonban Shock is megunta a céltalan röpködést. Nagyjából kétlábnyira a talajtól egy helyben csapkodott a szárnyaival, s lustán pörgette a fegyverét, amiről így már egész jól látszott, hogy valójában a patkója, egy hosszú, hajlékony fémdróthoz kötve.

Nem váratta sokáig ellenfelét. Egy teljesen véletlenszerű időpontban előrelendült, s jókorát suhintva megcélozta fegyverével a zebrát. A csődör ezúttal is sikeresen eltérítette a felé száguldó fémet. Shock ide-oda cikázott körülötte egy darabig, újra és újra felé lendítve a patkóját, de Zenith reflexei lépést tudtak tartani vele.

Némi kiegyenlített szurkálódás után Shock megállt a zebrával szemben a levegőben, s minden eddiginél gyorsabban pörgette meg rendhagyó fegyverét, hangos, zúgó-süvítő hangot csalva ki belőle. Zenith feszülten várta az újabb csapást, és időben el is hárította az iszonyú sebességgel száguldó fémet, ám láthatóan nem számított rá, hogy a kanca a másik patájával az ellenkező irányból is megindít majd egy ugyanolyan támadást. Starswirlt is alaposan sikerült meglepnie: olyan gyorsan zúgott el a patkó a zebra lábai felé, hogy szemmel nem is tudta követni, csupán az eredményét láthatta.

A vezeték rátekeredett Zenith földön nyugvó mellső patájára, s Shock nem is tétovázott: jókorát rántott rajta, kihasználva, hogy a csődör csak három lábbal állt a földön. Sikerült is kibillentenie az egyensúlyából, s Zenith kénytelen volt eldobni a fegyverét, hogy ne essen orra. Ám a csődör egyszersmind el is kapta a fémszálat, s visszapatából húzott is rajta egy hatalmasat, ezzel azonnal megfordítva az erőviszonyokat.

A kancának szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy még azelőtt elengedje a drótot, mielőtt még a lendület lerántotta volna a földre, de így is nagyokat kellett csapkodnia, hogy visszanyerje a pozícióját. Az arcáról is eltűnt a magabiztos mosoly, majd át is csapott rémületbe, amint a zebra előrelódult, és a levegőben elkapta a lábát.

Rövid dulakodást követően, amiben Shock megpróbált kiszabadulni, végül mindketten a földön kötöttek ki. A pegazus hiába tiltakozott, hiába rúgta-harapta a csődört ahol csak érte, annak szinte tökéletes védelmet nyújtott a vértje még úgy is, hogy Shock rutinosan eleve a hajlatokat próbálta kikezdeni. Végül aztán Zenith elkapta a kanca mindkét mellső lábát, s a páncél súlyával együtt ránehezedve tette véglegesen harcképtelenné. Elszántan vicsorgott, ahogy Shock vergődött alatta, de nem engedett neki, míg a pegazus tényleg föl nem adta.

– Hát jó… – pihegte Shock. – Lehetsz felül… ha szeretnéd…

A csődör is ugyanúgy lihegett a röpke ám intenzív küzdelemtől, s láthatóan jó darabig nem is jutottak el a tudatáig a kanca szavai. Mikor pedig felfogta, fenyegetően beleprüszkölt Shock arcába, aztán lassan elengedte. Shock viszont csak erre várt, s azonnal előrelendülve elkapta a zebra sörényét, és még Starswirlék helyzetéből is jól láthatóan beledugta a nyelvét a csődör szájába.

A váratlan manővernek valószínűleg igencsak csúnya vége lett volna, ha Starswirl nem lép közbe időben. Zenith ugyanis amint kiszabadult a kanca öleléséből, már emelte is a lábát, egy jó eséllyel akkora rúgást irányozva a pegazus arca felé, amivel könnyedén megszabadíthatta volna pár fogától, mikor a mágus az aurájába fogta a csődör egész testét.

– Hogy merészeled? – vicsorgott szikrázó szemekkel, de immár ártalmatlanul a mozdulatába fagyva a zebra.

– Ne haragudj, Sárkányölő, de képtelen vagyok ellenállni neked! – felelt feltehetőleg csábosnak szánt pislogással Shock. Sajnos azt hihette, végre kihasználhatja a csődör védekezési képtelenségét, és újra megpróbálta ráerőszakolni a csókját, de egy pillanattal később Starswirl őt is megdermesztette a varázslatával.

– Elég volt, fiatalok! – szólt rájuk szigorúan a mágus. – Szép küzdelmet láthattunk, és azt hiszem, ez alapján van is valami fogalmam arról, mire is vagytok képesek. Neked viszont sürgősen meg kell tanulnod uralkodni magadon, Shock barátom, különben… bajok lesznek! Ha Zenith úr azt kéri, hagyd őt békén, úgy tégy eleget a felszólításnak, vagy én magam fogok gondoskodni róla, hogy ne zargathasd!

Shock fájdalmas arccal viszonozta Starswirl pillantását, aztán nagyot sóhajtva még egyszer végigmérte a fölötte tornyosuló csődört.

– Értettem, főnök… – morogta lecsapott fülekkel, majd újra Zenith szemébe nézett. – Ígérem, békén hagylak, nagyfiú…

Erre már a zebra is megenyhült kissé. Starswirl érezte a mágikus köteléken át, ahogy a csődör testében szétoszlik a feszültség. Az igaz, továbbra is megvetően méregette a kancát, de legalább a dühe alábbhagyott. Ideiglenesen ez is bőven megteszi…

Elengedte őket, bízva abban, nem fognak újra egymásnak esni semmilyen értelemben, aztán Holderhez fordult. A kanca hatalmas szemekkel, s valószínűleg még az előbbi kis közjátéknak köszönhető pírral az arcán viszonozta a pillantását.

– Most viszont rajtunk a sor! – mondta a volt tanítványának enyhe mosollyal. – A sárkány mágiájával szemben az számít a legtöbbet, hogy mi hárman mit tudunk alkotni. Nem csak megvédenünk kell tudni mindenkit, de meg is kell törnünk valahogy Yinglong pajzsát. Szóval te hogy csinálnád?

– Nos, igazából… – kezdte bizonytalanul Holder, de Starswirl feltartott patája megállította.

– Ne mondd! Mutasd!

A szarvának apró, fényes villanásával pár lépésnyit odébb teleportált, hogy pont szembe helyezkedjen a kancával.

– Hagyok egy kis időt, ha meg majd végeztünk, kipróbálom, Barrage mester mennyire volt jó tanára Fey Keeper kisasszonynak.

Gyorsan odateleportált még maga elé pár tekercset, hogy legalább saját maga számára is hasznosan teljen a gyakorlással töltött idő. Kigöngyölte az elsőt, de nem is olvasott bele, csupán hagyta, hogy a tudatalattija fölidézze a varázslat lényegét jelképező szimbólumokhoz kapcsolódó emlékeket. És valóban, a memóriájában élénken élt a métely képe és a létrehozásával kapcsolatos érzetek. Borzasztóan kellemetlen válfaja volt a mágiának. Nem szerette használni, és nem is véletlenül szerepelt a párbajvarázslatok egyezményes tiltólistáján. Még ha nem is minősült feketemágiának, egyértelműen nem pónikra szabták. De ez persze nem olyasmi volt, ami visszatarthatta volna az alkalmazásától… És Holdernek sem ártott, ha találkozhat vele ellenőrzött körülmények között, s nem éles bevetésen.

A legnagyobb probléma ezzel a fajta varázslattal az volt, hogy noha nem rendelkezett önálló akarattal, ha egyszer útjára engedték, nem lehetett visszavonni. Volt már rá példa, hogy halálos balesetet okozott egy párbaj után fennmaradt métely, hiába adta fel a küzdelmet a vesztes fél. Nem is lehetett rajta segíteni: ez a mágia csakis egyetlen célpontra hatott, és nem is állt le, amíg el nem fogyott minden ereje, vagy össze nem zúzták – ami utóbbi sokszor igencsak nehéz volt, mivel kizárólag éteri szinten létezett, és sokak számára túl szívósnak is bizonyult, semhogy megérje vele közvetlenül foglalkozni. Az ellene kidolgozott protokoll is így nézett ki: pusztítsd el azonnal, vagy hagyd, hogy a pajzsodat rágja helyetted.

Ez, hogy lényegében rettentően nehezen kivédhető volt a harc hevében, roppant csábító választásnak tűnt – legalábbis elméleti szinten. Gyakorlatilag azonban csak igen specifikus helyzetekben volt valóban jól használható, főképp középhosszú távon, amikoris már volt elég ideje hatni. Elsősorban azok ellen volt hatásos, akik nem ismerték ezt a típusú mágiát, mivel őket könnyen rá lehetett venni jó pár felesleges kör megtételére, míg megpróbálták lerázni magukról a mételyt. És persze kiemelten hasznos volt bármilyen, hatalmas erővel rendelkező ellenféllel szemben, ha el lehetett terelni róla a figyelmét, ezért aztán Starswirl sokat remélt ettől a fajta mágiától a sárkánnyal folytatott csatában. Még ha sokáig is tart megidézni a hozzá szükséges mágikus aspektusokat, ha Yinglong mással lesz kénytelen foglalkozni, néhány jól irányzott, alattomos métely alaposan kikezdheti majd a védelmét.

– Hány ilyet bírsz egyszerre irányítani? – kérdezte a tekercsből fölnézve, mikor Holder halk, erőlködő nyikkanást hallatott.

A kanca körül már három félig alaktalan részecske lebegett, és úgy tűnt, már pusztán azok megidézésével is sikerül magát valamelyest lefárasztani.

– Nem tudom, Mester – felelt Holder, majd fújt egy nagyot. – Próbálkoztam már néggyel is, de arra már nehéz odafigyelni.

– Próbáld meg úgy, hogy tényleg egész konkrét célt adsz nekik! Időzített, fókuszált támadás, és akkor nem is kell külön foglalkoznod velük.

– Értettem, Mester! – biccentett a kanca.

Starswirl ki is használta az időt, s az előbbi tekercset félretette, újabbat véve a helyére. Elmosolyodott, ahogy meglátta az asztrális lándzsa szimbólumát. A mételyhez hasonlóan ez is egy kevesek által ismert, ellenben pónik által is kiválóan alkalmazható varázslat. Lényegében a túlvilági penge továbbfejlesztett változata, aminek a megalkotásában állítólag alikornis mágiakutatók is részt vettek még réges-rég. A haszna is ugyanaz volt: a nem-fizikai testtel rendelkező lények és éteri pajzsok kiváló ellenszere volt. Rendkívül nagy energiákat lehetett bele fókuszálni, de ami még fontosabb, egy jól sikerült varázslat képes volt akár anélkül is lyukat ütni egy mágikus pajzson, hogy az egész konzisztenciáját megtörje, ezáltal nehezen kijavítható sebezhető pontokat kialakítva az ellenfélen. Ráadásul biztonságos is volt, hiszen ha messze meghaladta a célpont mágikus potenciálját, még akkor sem volt képes kárt tenni benne, hiába döfte át a pajzsát, vértjét, vagy akár az egész testét is.

Igazából csak azért nem tartotta az aktív repertoárjában, mivel a hasonló funkciójú túlvilági pengékhez képest aránytalanul körülményes volt megidézni. Másfelől pedig mindkét varázslatnak megvolt az az igencsak frusztráló hátulütője, hogy egy megfelelőképpen fürge ellenfél fizikailag is meglehetősen könnyen kikerülhette őket, így egy-egy sikertelen igézettel pont saját magát fáraszthatta le feleslegesen. Ettől függetlenül persze ki akarta próbálni Holderen, és még legalább egyszer át akarta futni az egész elméletét, mielőtt még Yinglonggal megütköznek. Elvégre ha csak olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy felhasználhat egy ilyen igazi, nehéz páncéltörő csapást, nem lenne szabad elhibázni…

Derűsen bólogatva vette sorra a következő papirost, de Holder finom, mégis egyértelmű jelzésként megköszörülte a torkát, hogy ő már készen áll. Picit odébb tolta maga elől a tekercseket, aztán lépett egyet a kanca felé.

– Most csak simán váltásban csináljuk, jó? – kérdezte. – Egyszer te támadsz, egyszer én. De nyugodtan adj bele mindent, ha pedig valami gond van, azonnal szólj! Kezdheted!

A lila kanca egyetértően bólintott, aztán a tekintete komollyá és merevvé változott, amint mesterét fixírozta. A szarva halványan felizzott, ugyanakkor a részecskéi közül kettő is pulzáló fényességet kezdett árasztani magából.

Starswirl meg se próbált fölkészülni a támadásra, egyszerűen csak megidézett egy jó erős, semleges védőmezőt, hogy aztán majd azt utólag módosítva alkalmazkodhasson Holder mágiájához. Nem is kellett soká várnia. A vöröses fényben ragyogó gömbből izzó korbácsként vékony, de célirányos lángnyelv csapott ki felé. Egyetlen pillanattal azelőtt, hogy a mágikus tűz elérhette volna, a levegő is megremegett körülötte, s a pajzs körülötte olyannyira megfeszült, mintha egy több tonnás, karmos mancs markolt volna rá fölülről.

Meglepő volt, és elég összetett, ahogy a legutóbbi küzdelmük alapján várta is a kancától. Izzó szarvval szegült ellen mindkét varázslatnak, s arra is maradt ereje, hogy a harmadikként érkező, masszív halványkék sugarat megtörje a pajzsán. Holder tényleg nagyon bízhatott benne, hogy képes megvédeni magát, máskülönben biztosan nem mert volna mindent beleadni. Starswirlt pedig még az erőlködésen át is büszkeség töltötte el, amiért ennyit fejlődött a tanítványa. Hosszabb távon tényleg nem is bírná tán ellene, ha csak védekezhetne…

Hagyta egy darabig, hogy a kanca nekifeszüljön, aztán nagyot kiáltva egyetlen lökéssel megszakította a mágikus folyamot. Holder azonnal meg is értette, mire gondolt, s azonnal átváltott védekezésbe: megvetette a lábát, lesunyta a fejét, s a szarva és a kékes részecskéje segítségével vaskos, felemás pajzsba burkolta magát.

Starswirl elmosolyodott, aztán lassan fölágaskodott a hátsó lábaira. Kimért patamozdulatokat tett a levegőben, közben igyekezve elérni azt a rosszindulatú, pusztító lelkiállapotot, ami a métely megidézéséhez volt szükséges. Nehezen tudta csak leplezni, milyen jól mulatott magában Holder arckifejezésén, ahogy a kanca bizonytalanul ingatva a fejét megpróbálta kitalálni, mire készül. Nem, kislány… ezzel még nem találkoztál!

Mikor készen állt, a magasba emelte az egyik lábát, majd hirtelen lecsapta a földre. Visszafogta magát, de így is olyan erővel kiáltotta el magát, hogy Holder ijedten összerezzent tőle.

– Fald fel!

Halk, sivító hanggal száguldott a láthatatlan varázslat az elborzadt kanca felé. El is érte a pajzsát, s vadul belemarva szikrákat hányt szerteszét, mire Holder remegve a szája elé kapta a patáját.

– Mi ez, Mester?! – cincogta kétségbeesett hangon a kanca.

– Semmi baj! Semmi baj! – csitítgatta Starswirl. – Azt hittem, látni fogod… Semmi baj, csak nyugodj meg szépen és tartsd fenn a pajzsot! Csak egy perc és magától eltűnik! Nem kell félned, ez nem olyan erős!

– Mester…! – szipogta Holder, olyan gyorsan kapkodva a levegőt, félő volt, hogy elájul. A pupillái hatalmasra tágultak, ahogy arra az egyetlen szikrázó pontra meredtek.

– Nyugodj meg, kérlek! – próbálkozott tovább Starswirl. – Nézz a szemembe! Tudod, hogy nem bántanálak, igaz? Akkor kérlek, bízz bennem, és tarts ki!

A kanca nagy nehezen elszakította a tekintetét a láthatatlan varázslattól, aztán lecsapott fülekkel mesterére meredt. Kisvártatva aztán erőt vett magán, és aprót bólintva lassan lenyugtatta a légzését. A pajzs újult erővel ragyogott fel körülötte, de még hosszú másodperceken át nem hagyott alább a szikrázás. Starswirl persze pontosan számolt, hogy a volt tanítványa egész biztosan meg tudja védeni magát, még akár kizárólag a részecskéje segítségével is, így Holder végül tökéletesen sértetlenül került ki a varázslat hatása alól – az igaz, ezen felül tényleg nem tudott vele semmit se kezdeni. De első alkalommal nem is várt volna tőle többet, mindössze egy szikrányi reményt látott arra vonatkozóan, hogy esetleg a kanca meglátja a mágia lényegét, és mégis tud majd improvizálni valamit.

– Na, látod, nem lett semmi baj! – biccentett biztatóan Holder felé.

– Mester… – mondta halkan, és végre kissé megkönnyebbülve a kanca. – Megkérhetlek… hogy ezt… ezt inkább ne…?

– Yinglong sem fog válogatni az eszközeiben – emlékeztette Starswirl. – Föl kell készülnünk a létező legalattomosabb varázslatok ellen is!

– Jó… – sóhajtott hangosan Holder. – De akkor kérlek, szólj, mielőtt… mármint… csak… ez olyan gonosz… Inkább törj meg bármivel, ahogy csak kedved tartja, de kérlek, ne így! Vagy legalább mondd meg, hogyan védekezhetek ellene! Olyan rossz ilyen tehetetlennek lenni…!

– Elég nehéz elmagyarázni… – morfondírozott Starswirl. – Igazán csak sok gyakorlással lehet ráérezni. De nem erőltetem, ha nem akarod. Így is van mit kipróbálni bőven.

– Köszönöm, Mester! – hajolt meg a kanca.

– Most viszont megint te jössz.

Holder újfent bólintott, majd egy hatalmas lélegzetvételt követően újra izzásba hozta a szarvát. A részecskéi is felragyogtak, s hamar el is érték a maximális kapacitásukat. Starswirl is fölkészült a védekezésre, Holder pedig nem váratta soká.

Az érkező tűzcsóva és a pajzsát ropogtató láthatatlan erő szinte pontosan ugyanolyan volt, mint az előző alkalommal, viszont a kanca által használt varázslat jelentősen módosult. Holder szarvából ezúttal nem csapott ki semmiféle sugár, helyette megidézett mestere körül öt egyforma, halványsárgán derengő korongot, s míg Starswirl a többi támadás kivédésére koncentrált, egyre gyorsuló mozgással megpörgette körülötte őket, míg egész egymásba nem folytak, egyfajta plasztikus gyűrűt képezve a csődör körül.

Olyan volt, mint egy mágikus akadály: gátolta, hogy bármilyen szinten a mágiához érjen. A pajzsa is érezhetően meggyengült, de ahhoz, hogy tehessen valamit ellene, legalább egy kis időre el kellett volna szakadni az őt ostorozó többi varázslattól. Valószínűleg sikerült is volna neki, ha a következő pillanatban Holder negyedik részecskéje nem aktiválja magát, és sújt le belőle egy pár másodperces állóvillám.

Bár a varázslat inkább csak a látványával tűnt ki a komolyabb igézetek közül, így is elég kellemetlen formája volt a mágiának. Egyszerre volt hatásos a pajzsok ellen, s könnyen ropogósra is süthetett egy óvatlanabb varázslót, ráadásul némiképp meg is haladta az elemvarázslatok szintjét. Önmagában semmiség lett volna hárítani Starswirl számára, viszont negyedik egyidejű koncentrált mágikus csapásként már igencsak kellemetlenül érintette. Tetszett, vagy sem, el kellett ismernie, nem elég, ha csak a szarvát használja a kanca ellen.

Ismét fölágaskodott hát két lábra, s a mellső patáit keresztbe rakta a szügyének magasságában. Lehunyta a szemét, aztán elmormolta a szükséges szavakat, közben csak a tudatának perifériájával ügyelve a kanca harci varázslataira.

– Légy szirt a mágia tengerében, s törd meg benne a hullámokat! – suttogta magának, mialatt átrendezte varázserejének tartalékait.

Mi sem volt természetesebb, sikerrel járt. A finom mágikus rezgések áthatolhatatlan buborékként vették körbe, teljesen kirekesztve Holder varázslatait, de még a környezet hangjai is rendkívül tompává váltak.

Ezúttal is hagyta még egy darabig a volt tanítványának, hogy próbálkozzon. Hamarosan aztán Holder belátta, a kísérletei jóformán semmilyen hatással nincsenek a magába zárkózott mesterére, s beszüntette a pajzsának ostromolását, mire Starswirl kifelé fordította a patáit, ezzel szétpukkasztva maga körül a vaskos buborékot.

Nem is ereszkedett vissza négy lábra, csupán az egyik patáját hátranyújtotta, mintha el akarna érni vele valami távoli dolgot. Holder meg is értette az utalást, és újra a saját védőmezői mögé bújt.

Starswirlnek most kicsit tovább tartott, hogy tökéletes pontossággal létre tudja hozni a varázslatát. Plusz mozdulatokat egyelőre nem igényelt ugyan tőle, ám rendkívül erősen kellett koncentrálnia a gondolati rutin hibátlan végrehajtására. Mikor pedig úgy érezte, készen áll, egyetlen határozott mozdulattal a kanca felé bökött.

Hosszú, aranyló lándzsa süvített keresztül a levegőn, mintha csak a lába meghosszabbítása lenne. Vékony, csillogó szálak kötötték össze a pár méteres fegyverrel, ami immár áthatolva a pajzson, a kanca egész testét átszúrta.

A reakció azonnali volt, bár kissé meglepte, hogy egyszerre több irányból is érkezett. Holder csupán ijedten szuszogott, döbbenten meredve a szügyéből kiálló hatalmas rúdra. Shock üvöltözésére viszont cseppet sem számított – jóformán meg is feledkezett róla, hogy vannak olyanok, akik esetleg az ő küzdelmüket is figyelemmel kísérik.

– Mi a szar, öreg…?! – óbégatott magából kikelve a kanca, s azonnal ott is termett Holder mellett.

Starswirl nem is méltatta válaszra, csupán a szarvának könnyed intésével eltüntette a mágikus fegyvert, aminek hatására a két kanca csak még jobban meglepődött. Holder hitetlenkedve hozzáérintette a sértetlen szügyéhez a patáját, de Shock szinte azonnal félrelökte onnan, hogy ő is jó alaposan végigtapogathassa.

– Mi a szar…?! – ismételte kissé halkabban, a fejét csóválva tovább borzolgatva a kanca szőrét, bármiféle nyomát keresve a súlyosnak tűnő sebnek.

– Tisztán éteri energia nem tesz kárt a fizikai testben – jegyezte meg kicsit távolabbról Keeper. – Gyönyörű varázslat volt, Starswirl mester!

– Meg is vannak a végeredmények? – kérdezte gyanakvóan a magasban kerengő pegazusokra pillantva Starswirl.

– Jaj, még nem! – pirult el azonnal Keeper, s gyorsan el is fordult tőlük.

– Ti meg igazán megbízhatnátok bennem – torkolta le a két kancát Starswirl. – Ha tényleg meg akarnám ölni bármelyikőtöket, sokkal csendesebben oldanám meg…

– Mester, ezt mégis hogyan kellett volna kivédenem? – kérdezte kissé számon kérő éllel Holder.

– Például úgy, hogy kikerülöd, drága Beholder mester!

– Ezt? – hitetlenkedett a kanca. – De hiszen…!

– Lassúak vagytok, fiatalok! – húzta ravaszkás mosolyra a száját Starswirl. – Sokat kell még gyakorolni, ez a titka. Egyébként nagyon szépen harcoltál. Tényleg jól passzolnak a képességeidhez azok a kis mütyürkék; sokkal erősebb vagy velük, mint nélkülük.

– Köszönöm, Mester… – felelt nem túl nagy meggyőződéssel Holder.

– Ne becsüld alá magad, te leány! – intette le Starswirl. – Azt hagyd meg az ellenségeidnek!

– Értettem, Mester.

– Jól van hát! – húzta ki magát Starswirl. – Eddig megvolnánk, és úgy hiszem, az eredmények is kielégítőek. Most már csak Keeper van hátra, aztán a pegazusok csapatbeosztása. Meg persze a földipónik – tette hozzá gyorsan.

Míg a szárnyasok nem végeztek, mind a hárman leültek Zenith mellé, aki egész végig szótlanul kísérte figyelemmel az eseményeket, s azután is tartotta magát az önkéntes némaságához. Megnézték, ahogy a négy földipóni csődör is tart egy kis fegyveres bemutatót, de Starswirl cseppet sem volt elragadtatva a látottaktól. Ahogy sejtette, nekik sokkal inkább állhatott jól a kapa a patájukban, semmint a kard, de azért igyekezett biztatóan mosolyogni rájuk…

Mire lement a nap, megcsinálták a pegazusok beosztását is. Némiképp ugyan kellett variálni a felosztáson, mivel két csődör még a jobb repülési eredményeik ellenére is feltétlenül ragaszkodtak hozzá, hogy a nehezebb fegyverzetű csapatba kerüljenek. Starswirl pedig kénytelen volt engedni a makacskodó tollasoknak, mivel Shockot sem sikerült meggyőznie, hogy igazából ezzel pont a teszt lényege vész el. De legalább megvolt a két egyforma létszámú csapat. Többet tán nem is volt jogos elvárnia a pegazusoktól.

Ezt követően megegyezett a földipónikkal, hogy nekik is lehet ugyanaz a feladatuk, mint Zenithnek, viszont azzal a feltétellel, hogy kérdés nélkül követik a zebra parancsait. Valamint engedélyezte nekik, hogy távolsági fegyvereket használjanak, de csak és kizárólag abban az esetben, ha tiszta a célpont, és egészen biztosak benne, hogy minimális mértékben sem zavarják velük a pegazusokat.

Aznapra már tényleg nem is maradt hátra más, mint hogy Keeper képességeit is felmérje. Jó eredményekre számított, mivel sokáig azt hitte a kancáról, hogy kreativitásban messze meghaladja Holdert, s csupán az elmúlt pár nap látszott rácáfolni erre a feltevésére, mióta a volt tanítványa bemutatta neki a saját kis találmányát. Keeper viszont, még ha jóval fiatalabb is volt Holdernél, igen patáraesettnek bizonyult még nehéz helyzetekben is, és elég gyorsan föl is találta magát, ha bonyolult, vagy nagy erőt igénylő próbák elé állították. Barrage mester néha, gyengébb pillanataiban dicsekedett is vele Starswirlnek, noha a szakállas mágus olyankor többnyire inkább azzal volt elfoglalva, hogy elrejtse az irigységét, amiért a csődörnek ilyen fogékony, egyszersmind tehetséges növendékre sikerült szert tennie. Persze utólag már belátta, ő maga sem járt Holderrel olyan rosszul, mint eredetileg hitte.

Ettől függetlenül a sárgászöld kancával sokkal óvatosabban bánt. Főleg, mivel Keepernek most volt először alkalma összemérnie vele a varázserejét, s ennek köszönhetően annyira izgatottá vált, hogy eleinte még egészen alapvető bűbájokat is elrontott. Látszott is rajta, hogy roppant mód zavarban volt, és ez rá, Holderrel szemben, egyáltalán nem volt jó hatással. Viszont becsületére legyen mondva, még pár nagyon csúnya hiba után sem ment el az önbizalma, s ugyan fülig vörösödött, amikor még egy egyszerű lebegtetést sem tudott megszakítás nélkül végigcsinálni, viszont nem adta fel a próbálkozást. Pár perc után pedig, mikor kellőképpen hozzászokott, hogy a nagy Starswirl tényleg vele – és csakis vele – foglalkozik, már meg is mutatta miért lehetett Barrage mester szeme fénye.

Ugyan nem jutottak túl az elemvarázslatokon, és Keeper minden kérés ellenére sem volt hajlandó Starswirl pajzsán bemutatni az erejét, a végeredmény így is biztató volt. A kanca igazán ígéretes varázsló volt, aki még messze állt attól, hogy elérje karrierje fénypontját, de a mágikus képességei bizonyos szempontból már most vetekedtek még a Platinum család néhány mágusával is. Például kevés tervezgetés után is össze tudott rakni egész komplex varázslatokat is, vagy képes volt ellentétes elemeket egybeforrasztani. Starswirl majdnem el is nevette magát, mikor Keeper lángoló jégcsapok megidézésével próbálkozott – egyébként meglepően sikeresen.

Mivel pedig a kanca a védekezés terén is ugyanolyan ügyesnek bizonyult, Starswirl nem is fárasztotta sokáig. Mire az első csillagok megjelentek, ők is elhelyezkedtek a pegazusok között, a tábortűz mellett. Könnyedebb témákat fölvetve jól elbeszélgettek egymás között, míg megették a vacsorának szánt ellátmány rájuk eső részét. Utána viszont mind a hárman visszavonultak Starswirl sátrába, mivel Holder ragaszkodott hozzá, hogy magyarázza el neki az asztrális lándzsa lényegét. Ezt meghallva pedig Keeper is gyorsan bekönyörögte magát melléjük, így Starswirl éjszakába nyúlóan mesélhetett a két kancának a szarva fényénél, a mágikus tekercs előtt. Ő sem különösen bánta, hiszen így részletekbe menően fölidézhette minden tudását a varázslat kapcsán.

Csak akkor hallgatott el, mikor észrevette, hogy Keeper nem azért dőlt neki fektében az oldalának, hogy jobb rálátást nyerjen a papírra, hanem egész egyszerűen elnyomta az álom. A másik oldalán Holder is elég laposakat pislogott már, így inkább összegöngyölte a tekercset, majd egy intéssel jelezte volt tanítványának, hogy nyugodtan maradhat ő is. Úgysem lett volna szíve kidobni a két kancát, meg aztán elég hűvösek is voltak már az éjszakák…

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.