15. fejezet: Kalandorok, folyó

Kalandorok, folyó

Jó rálátásuk nyílt a békés falucskára. Főképp ezért is ellenezte, hogy a pegazusok előrerepüljenek fölmérni a terepet. Ha már eddig sikerült észrevétlenül eljutniuk, nem akarta feleslegesen leleplezni az egész csapatát. Az volt a terve, hogy Holderrel és Keeperrel az oldalán leereszkedik a hegyről, aztán szép nyugodtan kikérdezik a lakosokat, hátha tudnak valamit a sárkányukról. Ehhez pedig nem lett volna célszerű rájuk ijeszteni az állig felfegyverzett pegazusokkal, vagy a tömegből amúgy is igencsak kitűnő hatalmas zebrával. Elvégre a település egyszerűségéből valószínűsíthető volt, hogy a helybéliek nem gyakran találkozhattak ilyen jól felszerelt és nagy létszámú csapatokkal. Sokkal inkább lehetett ez egy kis halászfalu, ahol soha semmi érdekes nem történik, s tele is van unalmas, átlagon aluli, műveletlen munkáspónikkal. Persze feltételezve, hogy a kontinens ezen régióiban egyáltalán élnek pónik…

Éppen a rejtőzködés végett tüzet sem gyújtottak már ez alkalommal. Pedig az egész láthatárt elborító, kék tenger felől folyamatosan fújt a metsző szél, könyörtelenül befurakodva a bundájuk alá. Semmilyen ruha nem is védett ellene megfelelőképp; épp csak annyit értek a vastagabb szövetek is, hogy legalább nem fagytak át teljesen. Bár ahhoz képest, amilyen zivataros, hideg időben volt részük az elmúlt pár napban, ez szinte már megkönnyebbülésnek számított. És most már nem is kellett az unikornisoknak szárítgatni az átázott ruhákat, és a sátrakat sem kellett megvédeniük az extrém intenzitású esőtől és széltől.

A meleg szállással kecsegtető falu egyre csábítóbbnak ígérkezett mindenki számára, így hát nem meglepő, hogy kisebb felháborodást szült a pegazusok körében, mikor Starswirl bejelentette: csak a két kancát szándékozik magával vinni, míg keresnek egy fogadót és körbekérdezik a helybélieket. Utána alig lehetett őket lenyugtatni, hogy ha sikerrel járnak és biztonságosnak is tűnik, akkor mind szélvédett helyen éjszakázhatnak, ráadásul jó eséllyel friss és bőséges vacsorát is kaphatnak majd. Ez utóbbira mostanában amúgy is különösen megnőtt az igény, mivelhogy a készleteik erősen megcsappantak, ezért aztán ma reggelire és ebédre is mindenki csak fél adagot kapott a magukkal hozott élelemből. A földipónik próbáltak kicsit enyhíteni a helyzeten, tobozokat gyűjtöttek, és abból piszkálták ki a magokat, meg ehető gyökereket ástak ki az – egyébként festői szépségű – fenyőerdőből, amin keresztülhaladtak, ám a megtermett harcosok gyomrával nem tudták fölvenni a versenyt az apró, rágós falatok.

Végül hamarabb kellett elindulniuk, mint szándékában állt. A két unikornison kívül már mindenki türelmetlenkedett, míg ő a lassan az ég alja felé kúszó nap fényénél a városkát kémlelte. Mikor pedig Shock ki is mondta mindőjük gondolatait, kénytelenek voltak a hátukra venni a nyeregtáskáikat, s óvatosan leereszkedni a sziklás hegyoldalon, igyekezve megtalálni a kevésbé meredek részeket. Így is tudták, hogy alsó hangon másfél óra, mire elérik a lakott területet. Azalatt bőven volt is idejük átbeszélni a történetüket, amit majd elő fognak adni a falusiaknak. Holder nem érzett magában különösebb affinitást az ilyesfajta színészkedés iránt, Keeper viszont lelkesen jelentkezett, hogy ő akár mindőjük helyett is tárgyal a falusiakkal. Starswirl persze hallani sem akart róla, sőt, igazából szívesebben adta volna elő egymagában az egész mesét.

Volt a falu körül egy cölöpkerítés is, így mikor odaértek, kénytelenek voltak a kaput használni, hogy ne keltsék fel a helybéliek gyanakvását. Szerencséjükre viszont az őr – aki egyébként megkönnyebbülésükre tetőtől patáig póni volt – nem sokat kérdezősködött. Starswirllel szemben még meglehetősen gyanakvó volt, ám amikor benézett a két kanca csuklyája alá, nyomban barátságosabb hangnembe váltott. Starswirl pedig rögtön kapott is az alkalmon, és gyorsan fölvezette az őrnek, miszerint ő és az unokái csupán menedéket és szállást szeretnének estére. Hamar meg is nyílt előttük a kapu, hogy szegényeknek ne kelljen odakint fagyoskodniuk…

A fogadót nem volt nehéz megtalálniuk: az egyszerű, alacsony, szalmatetős házak között ez volt az egyik legkiemelkedőbb épület. Csak végig kellett menniük egy, a tenger szintjéből jócskán kiemelkedő, gerendákból ácsolt úton, el kellett haladniuk a mólónál várakozó egyszerű, kicsi vitorlások mellett, és már ott is voltak a – funkciójához képest meglehetősen díszes – többemeletes kőház előtt. Az utcák sem voltak igazából kihaltak, de itt aztán valóban pezsgett az élet még napnyugta után is; már messziről lehetett hallani a jókedvű mulatozás hangjait, s be se kellett lépni, úgy is látható volt az ablakokon keresztül a tömeg.

Az ajtó mellett, a résen kiszűrődő fénysávban egy magas, sárga tollú lény állt, a hátát a falnak támasztva, s az egyik ragadozókhoz illő karmos mancsával valami fényes érmét pöckölgetett a levegőbe. Ha Starswirl korábban nem látott volna meg az utcákon sétálni pár griffet, és világosítja fel a kancákat, miféle jószágokkal is van dolguk, valószínűleg okozott volna számukra pár kellemetlen pillanatot. Így viszont csupán Keeper lapult oda Starswirl oldalához, mikor a griff mellett elhaladva az épp egy kicsit magasabbra dobta a pénzt, s az éles, hús tépésére is kiválóan alkalmas csőrét kissé kinyitotta, míg koncentrált, hogy zuhanás közben el tudja kapni. Persze ostobaság volt félni tőle, csak az ösztönök dolgoztak bennük… A griff láthatóan nem csak nem akart ártani nekik, de jóformán tudomást sem vett róluk. Ettől függetlenül Starswirl is sokkal nyugodtabb lett, mikor maguk mögött hagyták a fenyegető külsejű lényt.

Odabent viszont már sokkal barátságosabb légkör fogadta őket. Bár nem szabadultak meg a ragadozók látványától, itt sokkal jobb fényviszonyok között találkozhattak velük, ráadásul rengeteg póni társaságában. Így pedig, hogy láthatták a saját fajtársaikat fesztelenül beszélgetni a griffekkel, máris nem tűntek olyan fenyegetőeknek. Arról a meleg, cukros-sós illatról már nem is beszélve, ami az egész fogadót belengte, és egyértelműen étellel kecsegtetett. Óhatatlanul máris otthonosabban érezték magukat, amin már az sem változtathatott, mikor a – feltehetően a vegyes társaság összetételéből adódóan – a póniktól olyannyira idegen sülő hús szaga is megütötte az orrukat.

Hármójuk közül egyedül Starswirl nem borította az arcába a csuklyáját, de így sem keltettek különösebb feltűnést, amíg eljutottak a söntésig. Persze ahogy a csődör menet közben gyorsan fölmérte a terepet, fel is tűnt nekik, hogy valószínűleg nem ők az egyedüliek, akik rejtegetik az identitásukat. Az árnyékosabb sarkoktól eltekintve pónik és griffek egyaránt vidáman beszélgettek, iszogattak, a lámpások remegő fénykörén kívül azonban voltak még olyanok, akik a társaságtól elfordulva, vastag köpenyek alá bújva tárgyalták meg – a nyilvánvalóan piszkosabb – ügyleteiket. Ez az egész település jó eséllyel teljesen törvényen kívülinek számíthatott, elszigetelve a valódi civilizációtól, így minden bizonnyal kiváló táptalaj lehetett mindenféle illegális tevékenységnek, fekete kereskedelemnek. Starswirl legalábbis meg volt róla győződve, hogy például pár lépésnyire tőlük, a falhoz lapuló két póni között sem ok nélkül cserélt gazdát olyan sietősen egy igen apró, bőrből készült tasak, valamint pár aranytallér. Roppant bizalomgerjesztő és ígéretes hely…

– Szép estét, kedves uram! – zavarta meg a nézelődésében a nagydarab, hetyke bajszú griff, aki épp most került elő a pult mögül. – Mondja, kérem, mivel szolgálhatok?

– Vacsorát és meleg szállást szeretnék magamnak, valamint két drága unokámnak – felelt Starswirl, szándékosan reszelőssé téve a hangját, hogy öregebbnek tűnjön. Bár talán az erősen őszbe hajló szakálla önmagában is megtette volna a hatását.

– Természetesen, uram, máris utánajárok! – mosolyodott el a griff, majd az egyik ujját magasba emelve jelezte, hogy várjanak. Előkotort valami táblafélét, majd azt böngészve próbálta továbbfűzni a beszélgetést, Starswirl nagy örömére, mivel így ezt a gondot is levette a válláról. – Messzi földről jöttek, igaz-e?

– Való igaz, de miből gondolja? – kérdezett vissza Starswirl, pár apró köhögéssel megtoldva. Eredetileg ezt is csupán álcázásnak szánta, ám pillanatokkal később újra érezte a viszkető ingert a torka mélyén. Fenébe is… nem a legjobbkor…

– Idejét se tudom, mikor láttam errefelé unikornisokat… Van szobánk három főre. Már amennyiben nem bánják, ha nem épp lakosztály.

– Csak legyen fedél a fejünk fölött! – sóhajtott Starswirl. – Így is gyalogoltunk épp eleget az elmúlt napokban.

– Persze, megértem! – bólogatott a griff. – Máris beírom magukat. Pénzük az gondolom van, kedves…

– Starswirl. Csak így simán. Igen, van valamennyi pénzünk, de tán nem is baj, ha nem a legjobb szobáját kapjuk…

– Nagyon kedvező áraink vannak! – bizonygatta a griff. – Nem hiszem, hogy problémát okozhatna. Ha pedig mégis, úgy akár le is dolgozhatják a fennmaradó összeget. Elég rugalmasak vagyunk!

– Köszönjük, uram! – hunyorgott mosolyogva Starswirl. – Ez igazán kedves öntől.

– Ez a legkevesebb, Starswirl úr! Tessék, adok étlapot, addig nyugodtan foglaljanak helyet! Tudom javasolni esetleg azt az asztalt – mutatott az egyik elegáns csillár alá, ahonnan épp akkor kelt fel egy fiatal pár.

Elég központi helyet választott nekik; tán szemmel akarta őket tartani. Starswirl persze nem bánta, így csak varázslattal megemelte a három papirost, s nehézkesen az asztalhoz botorkált. Mielőtt még leültek volna, remegő lábakkal lesegítette Holderről és Keeperről a köpenyt. A két kanca szőre még a hosszú út után is szinte ragyogott a koszos földipónik és griffek között, s ezzel nyomban föl is keltették néhány vendég figyelmét. Pont, ahogy Starswirl remélte… Az igaz, megszólítani senki nem merte őket, de az addig zavartalanul beszélgető csődörök közül többen is észrevehetően elhalkultak.

Maga elé vette az étlapot, néha még lapozott is benne, de közben minden erejével a környezetére figyelt. Nagyjából megszámolta, hányan lehetnek a tágas helyiségben, illetve kik jelenthetnek rájuk veszélyt, avagy kik tűntek segítőkésznek. Óvatosan az elméjével is körbetapogatózott, ám csak igen enyhe mágikus hullámokat érzékelt, így nem tartott attól, hogy akár a legrosszabb esetben is valódi kihívója akadhatna a lepukkant társaságban. Nem egy griffnél látott ugyan fegyvert, és a pónik között is volt pár olyan, akin messziről látszott, nem riadna vissza egy kis kocsmai verekedéstől, ám reménykedett benne, hogy akár még rájuk is esetleg jótékony hatással lehetnek a két fiatal – és mint kiderült, egzotikusnak számító – kanca bájai. Vagy ha a hölgyek kedvéért nem is ered meg a nyelvük, tán a köpenye mélyén lapuló, arannyal teli erszény is megteszi…

– Sikerült választani? – kérdezte a háta mögül a fogadós olyan hirtelenül, amitől Starswirl majdnem el is ejtette az étlapot.

– Tudna esetleg valami levest ajánlani? – kérdezett vissza pár pillanattal később, ahogy sikerült megnyugodnia.

– Igen, uram, pont azt nézi – nyúlt át a válla fölött a griff, és valóban az orra előtt bökött a papírra. – Tán az évben most utoljára mondhatom, hogy igazi friss alapanyagokból készítettük a vegyes zöldséglevest.

– Elnézést, nem túl jó a szemem… – hazudta Starswirl. – Akkor én abból kérnék egy nagy tányérral, ha lehet.

– Én is! – vágta rá vidám, csilingelő hangon Keeper.

– Én is… – csatlakozott halkabban, az arcát szégyellősen a papír mögé rejtve Holder. Ő láthatóan cseppet sem érezte jól magát ennyi tekintet kereszttüzében.

– Szívecském, három vegyes a hatoshoz! – kiabált a pult felé a bajszos griff, aztán újra feléjük fordult. – Bármi mást ezen kívül?

– Talán majd később – legyintett Starswirl.

– Ne haragudjanak, de furdal a kíváncsiság, mégis hogyan keveredtek mifelénk! – A griff kényelmesen megtámaszkodott az asztalukon, s barátságos ábrázattal nézett a csődör szemébe.

– Messziről jöttünk, ahogy már mondta – sóhajtott Starswirl. – És nem önszántunkból. Innen északnyugatra, egy hegyen éltem az én kis családommal. – Halvány mosollyal megsimogatta Holder sörényét, aztán bánatosan lehajtotta a fejét. – Aztán… mindenkit…

– Egy sárkány volt – vette át a szót vékony hangon Keeper. – Leégette a házunkat, és el… elvesztettük a szüleinket is… Csak a papa maradt nekünk.

A kanca nagyokat szipogva Starswirl nyakának döntötte a fejét. Valóban ügyesen játszott, de talán kicsit túl könnyen mondta ki, mekkora „tragédia érte őket”. Starswirl azért reménykedett benne, hogy még egy rövidke ideig ki tudják húzni…

– Vándorlunk már egy ideje, hátha találunk valahol egy biztonságos helyet, ahol akár csak egy kis időre is meghúzhatjuk magunkat – tette hozzá Starswirl. – Valahol, ahol elég távol lehetünk a sárkányoktól. Ugye itt a környéken nincsenek?

Úgy vélte, a legegyszerűbben így vezethette föl a jövetelük célját, sokat vacakolni pedig nem akart. Minél hamarabb megtudják, merre találhatják meg Yinglongot, annál előbb küzdhetnek meg vele.

Ám nem azt a választ kapta, amire számított. Ahogy lassan hátrafordult, még elcsípte, amint a fogadós idegesen körbepillant a vendégeken, bár aztán a griff ugyanolyan szívélyes mosollyal nézett a szemébe.

– Nem, nem, effélék szerencsére nem lakják ezt a környéket – mondta jó hangosan a fogadós. – Nyugodtan maradhatnak itt, ameddig csak akarnak! Ha pedig bármire szükségük van, csak szóljanak!

A griff visszament a dolgára, Starswirl figyelmét viszont nem kerülte el, milyen nagy lett körülöttük a csend. Most már szinte senki nem beszélgetett körülöttük, s akik mégis, azok is csak suttogva tették. Azt is érezte, hogy minden szem rájuk szegeződik, de igyekezett úgy tenni, mintha észre sem vette volna. Újra maga elé vette az étlapot, s egész közel hajolt hozzá, a patáját végighúzva a sorokon, mintha a szemét erőltetné, közben pedig nagyon ügyelt rá, hogy még a fülét se sunyja hátra, s úgy figyeljen a környezetére.

Vajon mi változott meg? Olyasmit talált volna mondani, amit nem kellett volna? Vagy tán Yinglong ténylegesen annyira terrorban tartaná errefelé a népeket, hogy a sárkányok eleve tabutémának számítanak? Mondjuk akkor is fölöslegesnek tűnt a griff szempontjából rögtön hazudni nekik…

– Elnézést, uram! – zavarta meg a gondolkodásban egy csődör hangja. Ahogy fölnézett, meg is látta a beszélőt: egy aránylag ápolt külsejű, tojássárga szőrű földipóni jött oda melléjük. – Hölgyeim? Bocsánat, csak véletlenül meghallottam, miről beszélgettek Timmel. Önök is egy sárkány miatt veszítették el a családjukat? Fogadják őszinte részvétem! Higgyék el, nem önök az egyedüliek itt, akik így jártak!

Az idegen csődör együttérzően Starswirl és Keeper vállára rakta a patáját, de szerencsétlenségére nem tudta eléggé elrejteni az izgatottságát: Starswirl könnyedén megérezte, hogy a csődör egész finoman remeg. Ő viszont csupán lassan bólogatott, közben ügyelve arra, nehogy ő maga kimutassa, mennyire figyel mindenre, ami csak körülötte történik. A szeme sarkából látta is, hogy páran összesúgnak, miközben feléjük pislognak. Milyen különös… Mintha akarnának tőlük valamit, pedig ötlete sem volt arra vonatkozóan, mi lehet az. Főleg amiatt nem tudta eldönteni, mivel eleinte nem foglalkozott velük senki sem.

– Én is elvesztettem a kishúgom nemrégiben egy sárkány miatt – sóhajtott nagyot a csődör. – Bele se merek gondolni, milyen érzés lenne, ha a feleségem is… Ő tényleg a jobbik felem, el sem tudom képzelni, mihez kezdenék nélküle! Elnézést, nem akartam senkit sem megbántani!

Starswirl valóban igyekezett mindent megtenni, hogy kellőképpen gyászos legyen az arca, a csődör viszont feltűnően nem őt figyelte. Sőt, az általa felvetett téma ellenére – és annak, hogy pont az imént emlegette a feleségét – egyfajta kaján izgatottsággal leste Holdert és Keepert, akik ebből egyébként nem sokat érzékelhettek, mivel lehajtott fejjel ültek a két oldalán.

– Ejnye, Rod, ne legyél már ilyen bunkó! – szólalt meg valahonnan egy másik csődör. – Igazán lehetnél tapintatosabb! Gyerünk, fiúk, dobjuk össze a pénzt! Hívjuk meg szegényeket legalább erre az estére! Persze csak ha nem veszik sértésnek a kedves unikornis barátaink…

– Igazán nem szorulunk ilyesmire – motyogta Holder, de szerencsére elég halkan, hogy Starswirlön kívül senki más ne hallhassa.

– Ha ragaszkodnak hozzá, abban az esetben köszönjük a lehetőséget – mondta.

Kezdett kíváncsivá válni, mire megy ki a játék. A józan esze és az ösztönei is szinte üvöltöttek, hogy valamilyen módon csapdába sétálnak, mégsem tétovázott, mivel úgy sejtette, a dolognak köze van a sárkányukhoz. Talán még olyan információkhoz is hozzájuthatnak, ha hagyják magukat, amit amúgy nem osztanának meg velük…

* * *

Valóban felettébb bőséges és igényes vacsorát kaptak, főleg ahhoz mérten, hogy egy kicsi halászfalu fogadójáról volt szó. Az igaz, a griffeken kívül kizárólag földipónikat lehetett látni, szóval feltehetően nem állhatott tőlük túl távol a földművelés, s ez meg is látszott a zöldséglevesen, és az utána felszolgált hatalmas sült tökön, amit még hárman sem bírtak megenni, hiába voltak tényleg jó éhesek már. Starswirlt egy egészen kicsit piszkálta ugyan a bűntudat, hogy míg ők kényelmesen megvacsoráznak, a csapat többi tagjának ott kell fagyoskodnia a hegyoldalban. A veszély azonban még mindig fennállt, érezte. Így pedig nem is merte volna hívni Shock ezredes pegazusait, elvégre vagy ők is csapdába estek volna – bár erre igen csekély esélyt látott, mivel úgy vélte, ők hárman is könnyedén ki tudnának törni innen, ha nevezetesen föl kényszerülnének adni az álcájukat –, vagy csak egyszerűen szétkergetnék az egész bagázst, és akkor sosem tudnák meg, mit terveztek velük.

Sokáig azonban semmi sem történt. Pónik és griffek egyaránt hagyták őket enni, s részben vissza is tértek a beszélgetéshez – habár így is folyamatosan olyan érzés volt, mintha rivaldafényben kellett volna vacsorázniuk és minden egyes rezdülésüket kíváncsi szemek kísérnék figyelemmel. Csak mikor a tökkel nem boldogultak, akkor csatlakozott hozzájuk a Rodnak nevezett csődör és még néhány társa, mondván, hogy majd ők segítenek elfogyasztani. Ennek köszönhetően persze hamarosan olyan szűkös lett a hely, hogy oda kellett húzni még egy asztalt, csak úgy fértek el mind. Amint pedig a helybéliek odakeveredtek melléjük, már nem lehetett csendben eszegetni. A csődörök egymással is beszélgettek persze, de láthatóan mindent megtettek annak érdekébe, hogy a kancákat is bevonják a társalgásba, Starswirllel nem is sokat foglalkozva. A végére olyan alaposan kikérdezték őket, mintha csak azt tesztelnék, mennyire sikerült jól bemagolniuk a fedősztorijukat. Az azonban nem kerülte el Starswirl figyelmét, bárhogy alakult is a beszélgetés, mindig visszakerültek a rokonsághoz, és azon belül is egy elég specifikus réteghez…

– Hülye vagy, hogy lenne már csikója?! – kérdezte szinte már felháborodottan a Keeper mellett ülő narancsvörös csődör a társát. Feltehetőleg ő sem azok közé tartozott, akik megvetették az italt… – Hát nézz már rá, milyen karcsú! Azér' az meglátszana rajta! Ugye, kislány?

– Fiatal lennék még hozzá… – jegyezte meg pironkodva a kanca.

– Ugyan! – legyintett a másik, aki valószínűleg az előbb szóban forgó kérdést fölvetette. – Mindig mondom, nem lehet elég korán elkezdeni! Aki ilyen szép, adjon csak jó sok kispónit a világnak! Ez szaporodjon, ne az olyanok, mint te! – lökte oldalba a vöröses csődört, mire az el is borult a székével.

Az egész helyiségben kitört a röhögés, ahogy a póni nehézkesen föltápászkodott. Starswirlnek viszont még a nagy hangzavarban is feltűnt valami fura, halk vijjogó hang, ám mire a forrását keresve megfordult, már el is hallgatott. Kicsit még keresgélt a szemével, sőt, az elméjét is kiterjesztette, de nem tudott rájönni, mi lehetett, ráadásul rajta kívül senkin, még a két kancán sem látszott, hogy hallották volna.

– Bolondok vagytok! – lépett oda Keeper mellé a Rod nevű csődör. – Mit akarnátok ti tőle? Egy ilyen gyönyörű kancának már biztos akad udvarlója, nem is egy! Délceg unikornis ifjak, jól mondom?

– Hát… nem igazán… – felelt lesütött szemmel a sörényét csavargatva a kanca.

A tojássárga póni láthatóan nem hitt Keepernek, és ezt minden bizonnyal szóvá is tette, miközben olyan hevesen gesztikulált, de Starswirl nem tudott rá figyelni, mert a vijjogó hang újra megszólalt, ráadásul szinte fültépő erővel és… közvetlenül az ő háta mögött!

Nem is törődve azzal, hogy öregessé tegye a mozdulatait, villámgyorsan megpördült. És ezúttal meg is találta a hang előidézőjét! A háta mögött egy alacsonyabb, vöröses csőrű griff állhatott még az előbb, de valószínűleg sikerült kellőképpen ráijesztenie, aminek köszönhetően az olyan gyorsan próbált meg elhátrálni tőle, hogy hanyatt is esett, felborítva ezzel az egyik asztalt, az ott ülők határtalan örömére. A griff egyik karmában egy vékony fémrúd volt, amit még a zuhanás után is olyan erősen markolt, hogy még véletlenül sem ejthette volna el. Mielőtt azonban Starswirl bármit is reagálhatott volna, a feldöntött asztaltól fölpattant egy megtermett csődör, megragadta az alacsony griff torkát, és a hátsó lábaira ágaskodva a magasba emelte.

– Mit képzelsz magadról, csicska?! – üvöltötte a képébe.

– Bocsánat, uram! – mondta a tollas, de a szavait mintha nem a nyakát szorító póninak, hanem Starswirlnek címezte volna. Legalábbis végig az ő szemébe nézett.

A csődör nagyot mordulva elhajította a griffet, aki jókora puffanással ért földet egy magasabb, sárgásabb árnyalatú társa mellett, aki viszont még csak pillantásra sem méltatta, a hátát a falnak támasztva lustán dobálgatott valami patányi szürke golyóbist. Starswirl azonban nem követhette tovább figyelemmel az eseményeket, mivel a háta mögött valaki kopogott az asztalon. Mikor pedig megfordult, rá kellett jönnie, hogy Rod mászott föl a falapra, s indokolatlanul szélesen vigyorogva nézett körbe a tömegen.

– Fiúk, mondtam én, hogy ma van a szerencsenapom! – bődült el a csődör. – Mind a ketten azok! Mind a ketten! Mondjunk köszönetet ennek a drága öregnek, hogy pont hozzánk tért be szállást keresni! Fogjátok le őket!

Azonnal kitört a hangzavar; ideje is alig volt reagálni. Kirántották alóla a széket, s több irányból el is kapták. Ilyenkor áldotta igazán a lélekjelenlétét és a villámgyors reflexeit; pontosan tudta, mire kell számítania, és mit kell tennie.

Nagyot reccsent a fa a fején, de rajta és tán a két kancán kívül senki se láthatta az egyetlen pillanatra felizzó energiamezőt. Bénán lógatta a nyakát, mintha elvesztette volna az eszméletét az ütéstől, s közben olyan szűk résnyire hagyta nyitva a szemét, amit senki észre nem vehetett. Érezte, hogy a szorítás enyhül rajta, aztán az asztalra dobják, lesodorva róla a vacsora maradványait. Egy pillanattal később érezte a hideg fém érintését is a torkán. Fölkészült a varázslattal, de még visszafogta magát. Hátha csak blöffölnek…

– Semmi trükközés, lányok, vagy az öregnek annyi! – hallotta Rod üvöltését. – Tudom, mire képes a fajtátok, úgyhogy ne is próbálkozzatok!

– Mit akarnak tőlünk? – kérdezte valódi rémülettől remegő hangon Keeper.

– Ó, nem kell félnetek, mi semmit! – jött újra a csődör kaján hangja. – Elég szoros a kötél? Nos, az a helyzet, hogy van egy kis problémánk. Azaz pontosabban egy elég nagy problémánk van, már hosszú-hosszú évek óta. És emiatt a probléma miatt néha nehéz döntések meghozatalára kényszerülünk. Azonban az idei évre, és úgy néz ki, jövőre is levettétek a választás terhét a nyakunkról! A drága kishúgom nevében is szeretném megköszönni nektek.

– Nem azt mondta, hogy a húga…

– Jó helyen kapizsgálsz, kislány! – szólalt meg valaki távolabbról.

– Úgy bizony! – helyeselt Rod. – Meg kell értenetek, a kényszer nagy úr! Ő lett volna a következő, ha ti nem jöttök! Alig merem elhinni, hogy mind a ketten szüzek vagytok! Igaz, feltétlenül le kell ellenőriznünk… Nem engedhetjük meg, hogy magunkra haragítsuk Őméltóságát!

– Mi…? – hebegte Keeper.

– Ne haragudjanak rá, hölgyeim! – szólalt meg a fogadós hangja kicsit távolabbról. – Szegény nagyon izgatott, de majd én elmondom. Tudom, nem lesz könnyű, de az önök érdeke is, hogy minél hamarabb elfogadják a sorsukat! Szóval az a helyzet, hogy… nos… bármennyire sajnálatos is, mi ugyanúgy nyögjük a sárkányok elnyomását, mint mások. Van egy… egy nagy és hatalmas, fent a hegyekben, aki rendszeresen fosztogatni jár a környék településeibe. De mi szerencsések vagyunk, mert mi meg tudtunk egyezni vele, még ha az ár néha fájdalmas is… Ki kell szolgálnunk a sárkány mohóságát, s így megkíméli a falunkat, sőt, meg is véd minket más óriáshüllőkkel szemben. Voltaképpen hálásak lehetünk neki ezért!

– Évente egyszer kell fizetnünk neki, drágakövekben és aranyban – vette át a szót Rod. – Illetve ezen kívül volt Őméltóságának egy kérése. Mikor összegyűjtjük számára a kincseket, és elküldjük neki egy szekéren, minden alkalommal vinnünk kell magunkkal egy szűz lányt is. Minden évben sorsolással döntjük el, hogy ki legyen az, ha nem találunk valakit, aki nem a mieink közül való. Idén az én kedves kishúgomra esett a választás… De aztán jöttetek ti!

A csődör hangja szinte már eszelőssé vált, körülöttük azonban senki nem szólalt meg. Gyanús csend borult az egész helyiségre, amire Starswirl a legszívesebben fölnézett volna, de egyelőre szeretett volna várakozó állásponton maradni. Az új információk fényében mert reménykedni abban, hogy a falusiak akár maguktól elvezetik őket Yinglonghoz. Ha az ok kicsit fura is volt, nem számított. Egyedül azt kellett volna valahogy megoldani, hogy valamilyen módon Shock és csapata is értesüljön a tervéről.

– Igazán nagyon sajnáljuk – szólalt meg újra a fogadós. – Meg kell értenetek, nincs más választásunk!

– Úgysincs mit vesztenetek, nem igaz? – kérdezte egyfajta önigazolást keresve Rod, s a penge kissé eltávolodott Starswirl torkától. – Legalább újra láthatjátok a családotokat, nem igaz?

– Mit akarnak velünk tenni? – kérdezte meglepően higgadtan Holder hangja. Csak el ne árulja őket…! – Mit akarna egy sárkány pont tőlünk?

– Ezt hamarosan akár tőle is megkérdezheted, kislány! – morogta valaki kissé távolabbról. – Én csak azt tudom, én mit csinálnék veletek! Kár, hogy akkor Őméltósága már nem tartana titeket olyan értékesnek!

– Hagyd őket! – szólt rá a fogadós. – Így is épp elég nehéz lesz nekik.

– Holnap reggel összecsomagolunk, és indulunk is a barlangjához – mondta tovább Rod. – Melyikőtök akar elsőként menni? A másikótoknak lesz ideje a jövő évi szállítmányig, úgy gondoljátok át!

Rövid ideig senki nem szólalt meg, aztán két visszhangzó dörrenés rázta meg a helyiséget; Starswirl azt hitte, át fog szakadni tőle a dobhártyája. Utána viszont csupán egyetlen károgó hang mart bele a csöndbe, újra ingerelve Starswirlt, hogy emelje fel a fejét, és járjon utána, mi történhetett.

– Van egy kis gond, pónik! – mondta a hang. – Az, hogy ez bizony nem fog megtörténni! Engedjétek el!

Starswirl érezte, hogy a penge eltávolodik a nyakától, de nem tudta mire vélni. Cseppet sem csengett ismerősen titokzatos „segítőjük” hangja, hát elképzelni sem tudta, ki lehetett az, vagy mi vette rá, hogy közbeavatkozzon – ezzel lényegében aláásva minden korábbi tervét.

– Ostobaságot csinálsz, idegen! – morogta Rod. – Hiba volt beleszólnod…

– Ti csináltok ostobaságot – szólalt meg egy másik, immár egy fokkal ismerősebb hang. Mintha ez ahhoz a vöröses csőrű griffhez tartozott volna, akivel pár perce fölszántották a padlót. – Ha valaki még egyszer patát, mancsot, vagy bármit mer emelni az unikornisokra, annak közelebbről is megmutatom ezt a két szépséget!

– Én a helyedben nem fenyegetőznék, tollaska, hanem megpróbálnék nagyon gyorsan eltűnni, mielőtt még a tömeg meglincsel! – felelt Rod.

– Nem félünk tőled, póni! – kacagott a griff. – De igazad van, neked sem tőlünk kéne elsősorban tartanod. Viszont az unikornisokat nagyon alábecsültétek! Nem tudom, mire megy ki a játék, de én a magam részéről inkább tartanám a távolságot attól, amelyik az asztalon fekszik, és úgy csinál, mintha nem lenne magánál…

Nehéz volt továbbra is mozdulatlannak maradni, bár el is bizonytalanodott benne, van-e egyáltalán értelme. Mikor aztán úgy érezte, mindenki őt nézi, és a csődör is leugrott mellőle az asztalról, inkább mégis kinyitotta a szemét, majd lassan négy lábra állt. Páran rémülten felhördültek körülötte, de ő nem foglalkozott velük. Csak azokat kereste, akik megzavarták, s hamar meg is látta a hátsó lábain álló vöröses griffet, aki a karmaival két csőszerűen végződő rudat tartott, igyekezve azokat mindig más és más póni felé irányítani. Mellette, a hátát kényelmesen nekitámasztva ott állt a sárga tollazatú griff, akit már szintén látott korábban, igaz, akkor nem tűnt föl, mennyire más a testfelépítése a többihez képest. Először azt hitte, egyszerűen csak vaskosabbak a tagjai a fajtársainál, csak aztán észrevette, hogy ennek a lénynek a mellső lábai is macska-szerű mancsokban végződtek, ráadásul így, álló helyzetben a nyakán lévő szőrök is felborzolódtak, az oroszlánokéhoz hasonló sörényt alkotva, még inkább erősítve azt az érzést, hogy egy valódi ragadozóval áll szemben. Ez a griff is valami hosszú rúdfegyvert fogott, viszont a társával ellentétben tökéletes nyugalommal tartotta maga előtt, s közben arra is volt ideje, hogy a szájából lógó szivart megigazítsa.

– Üdvözlöm, mágus uram! – köszöntötte vigyorogva a vörösebbik griff, miközben a fegyverét a homlokához emelve szalutált. – Miben lehetünk a szolgálatukra?

Starswirl vetett egy pillantást a két székhez kötözött kancára, akiket éppen ebben a másodpercben oldoztak ki kapkodva a rémült pónik.

– Nos, először is szeretném megtudni, kikhez van szerencsém! – fordult vissza az egymás hátát védő griffekhez. – És hogy miből jöttetek rá…

– Mi csak amolyan szabadúszók volnánk! – vigyorgott az alacsonyabb griff. – Pont azok a fajták, amikre a magafélének szüksége van! Megcsinálunk bármit, ha jól megfizetik. Crimson Zeal a becsületes nevem, a testvérem meg Smoke Bomb. Utóbbi kérdésére válaszolva pedig a bátyámnak van egy remek kis herkentyűje, ami képes bemérni a mágikus kisugárzást. Magánál, kedves uram – bökött az egyik csövecskével Starswirl felé –, kiakadt a műszer! Úgyhogy nem meséli be nekünk, hogy csak szállást keresni jöttek ide, pont ebbe a fogadóba! Talpraesett zsoldosokat keresnek, olyanokat, mint mi.

Starswirl farkasszemet nézett pár másodpercre a roppant magabiztosnak tűnő griffel, aztán lassan körbenézett az őket körülvevő tömegen. Akik eddig velük lehettek elfoglalva, most óvatosan hátrébb húzódtak, ellenben akik a két griffet tartották szemmel, láthatóan nem tágítottak. Holderék viszont immár sokkal nyugodtabban, szinte mozdulatlanul figyelték az eseményeket, kellőképpen alátámasztva az esetlegesen kételkedők számára, hogy valójában ez az egész csak színjáték volt, és egyébként ők sem illetődtek meg annyira a korábbi életveszélyes fenyegetésektől. Hidegvérrel, mint a valódi profik… Végül is eleve ez volt a másik verzió, hogy így adják elő magukat.

– Jól látod, fiam, valóban nem véletlenül keveredtünk ide – szólalt meg határozott hangon, mire az egész teremben síri csend lett. – Ám nem vagyok róla meggyőződve, hogy a későbbiekben a hasznunkra lehettek. Mi ugyanis pont a keleti part sárkányát, Yinglongot keressük. És ki kell ábrándítanom a tisztelt társaságot, de ez a két szende szűz azért jött velem, hogy segítsenek nekem végezni a bestiával! Tőletek pedig nincs semmi másra szükségünk, csak áruljátok el, merre találjuk pontosan a szörnyeteget!

Néma csend fogadta a szavait, aztán ismét a sárga szőrű póni találta meg először a hangját.

– Eszetekbe ne jusson segíteni nekik! – kiáltotta el magát. – Őméltósága borzasztó dühös lesz, ha odavezetjük őket hozzá! Ne…

Nem tudta befejezni, mivel újabb dörrenés hasított át a levegőn, amire mindenki – még Starswirl is – összerezzent. A vöröses griff visszahúzta a magasba emelt karmát, majd lazán ráfújt a füstölgő, csőszerű fegyverére.

– Csak nyugalom, kedves barátaim! – kacagott gúnyosan. – Semmi szükségük nincs rátok! Mi is pontosan tudjuk, merre lakik az öreg pikkelyes. És örömmel segítünk akár végezni is vele, ha megkapjuk a zsákmány ránk eső részét. Mondjuk a felét…

– Nekünk az is bőségesen elég, ha csak elvezettek minket hozzá – felelt Starswirl némi gondolkodás után. – Megfizetjük azt is, a többit meg majd megbeszéljük út közben.

– Nem mentek innen sehova! – vonyította kétségbeesetten Rod, esdeklően várva valamiféle segítséget a többiektől. – Ne engedjétek el őket!

Starswirl hallotta a háta mögött a székek nyikordulását, de mikor odafordult, látta, hogy csak a két kanca állt fel a helyéről.

– Nos, uraim, amennyiben nincs ellenvetésük, távoznánk – szólalt meg felsőbbséges arccal Keeper. Nyoma sem volt már rajta a korábbi zavarának. – Köszönjük a szívélyes vendéglátást! Ég önökkel!

Vele szemben Holder még láthatóan nem tette magát túl a történteken, ám ő kizárólag Starswirlre figyelt, várva az utasítást. Starswirl fürgén le is ugrott, aztán a fejével aprót intett a két kancának. Ezt látva a két griff is visszaereszkedett a földre, s a vöröses színű lazán megpörgette az egyik csőszerű valamit, majd becsúsztatta az övébe, ám a másikat továbbra is készenlétben tartotta. Vele szemben a testvére teljes nyugalommal a hátához csatolta a fegyverét, kivette a csikket a szájából és széttaposta a padlón.

– Valaki…! – nyöszörögte a sárga csődör. – Valaki, kérem! Állítsátok meg őket! A kishúgom…!

– Látom, nem értette meg, uram – fordult oda hozzá Holder, jó mélyen a szemébe nézve. – Ha sikerrel járunk, nem kell többé aggódnia a húgáért.

– És ha nem? – kérdezte remegve Rod. – A sárkány iszonyúan dühös lesz, ha megtudja…

– Mit tud meg? – állt oda Starswirl mellé Holder, elszakítva a tekintetét a csődörtől. – Mi nem is találkoztunk. S ha mégis, hát maguk le akartak beszélni minket, hogy megütközzünk a sárkánnyal. Sőt, fogalmazhatunk úgy is, megpróbáltak visszatartani. Emiatt nem szükséges aggódniuk. A felelősség kizárólag a miénk, akár sikerrel járunk, akár nem.

Úgy tűnt, a falusiak komolyan fontolóra vették a kanca érveit. Elvégre ha ilyen szempontból nézik, valóban nem kockáztattak sokat. Amíg ezen merengtek, Starswirl el is indult kifelé az immár kibővült kíséretével együtt. Senki nem is próbált az útjukba állni, de amint kiértek, hallották, hogy a fogadóból griffek és pónik egyaránt kijönnek mögéjük az utcára, és úgy figyelik őket, míg távolodnak.

* * *

Roppant gördülékenyen ment a bemutatkozás, sokkal könnyebben, mint számított rá. Sőt, talán pont az idegenek miatt a pegazusok nem is nagyon hőbörögtek, amiért kimaradtak a meleg vacsorából, és a szállás kérdése sem a jobbik irányban oldódott meg. Ugyan közülük is csak egy-kettő találkozott korábban griffekkel, de mind igyekeztek a lehető legjobb színben feltűnni előttük, nem mutatva a gyengeségnek a legcsekélyebb jelét sem. Mikor pedig meglátták a két különös lény még különösebb felszereléseit, egészen belelkesültek, s megállás nélkül kérdezgették a griffeket, mi mire jó. Ők pedig örömmel büszkélkedtek az egzotikus kütyüikkel szárnyas társaiknak.

Azt persze hozzá kellett tenni, nem sikerült volna ilyen felhőtlenre a találkozás, ha Starswirl előtte meg nem említi a zsoldosoknak, hogy a csapatuk kicsit több tagból áll, mint ők hárman. Az első felmerülő kérdés az is volt, miképp fognak akkor osztozni a zsákmányon, ám Starswirl hamar megnyugtatta őket, hogy nem elsősorban a kincsek miatt jöttek. Zeal, az alacsonyabbik griff többször is szóvá tette, miszerint ő nem hajlandó elhinni, hogy a pónik valóban át fogják nekik adni a zsákmány felét, ezért aztán megegyeztek abban, történjék bármi is, a megszerzett értékeknek legalább az egyötöde a bérük.

Starswirl a biztonság kedvéért Shockkal és Zenithtel is megbeszélte a dolgot, nehogy aztán a későbbiekben kényelmetlen helyzetbe kerülhessenek a megállapodás miatt. Szerencsére azonban mind a ketten gyakorlatilag vállat vontak a felvetésére. Azt pedig merte feltételezni, hogy a földipónik nem mernek kekeckedni vele.

Holder és Keeper viszont szokatlanul szűkszavúnak bizonyult a visszaúton, s ahogy elérték a többieket, gyorsan sátrat is vertek, mondván, hogy nagyon elfáradtak. Előtte is csupán annyit kérdezett Keeper a griffektől – némi szemérmes hezitálás után –, hogy vajon mi szüksége lehet egy sárkánynak szűz pónikra, ám érdemi választ nem kaptak. Zeal először viccet csinált a kérdésből, csak mikor látta, hogy ezzel mindkét kancát sikerült megbántania, elismerte, valójában fogalma sincs róla. Utána viszont hiába próbált újra szóba elegyedni az unikornisokkal, egyedül Starswirl volt hajlandó beszélgetni vele.

Míg a pegazusokat elérték, Starswirl lényegében mindent meg is tudott tőlük – elsősorban Zealtől, mivel ő bizonyult a beszédesebbnek –, amit csak akart. Sőt, mondhatni sokkal többet is. A vöröses griff hamar elmondta, hogy Yinglongot igen könnyű lesz megtalálni, mivel alig kétnapi járóföldre van innen a barlangja, egy nagy vízesés mögött. Zeal ezt követően szépen el is mesélte neki, miért is vállalták a különösen nehéznek ígérkező küldetést. Ahogy mondta, mindketten nagy kalandkeresők voltak, és nem csak ebből éltek, de lényegében ez is volt az életük. Városról városra, faluról falura jártak, s ahol csak munka volt – és persze jól fizettek –, készségesen ajánlkoztak rá. Az efféle fejvadászküldetéseket pedig különösen szerették, s volt is már dolguk sárkányokkal, kimérákkal, mantikórokkal, vérfarkasokkal, lidércekkel, sőt, egyszer még egy dzsinnel is. Smoke ekkor szólt talán először közbe, megerősítve testvérét, hogy ők bizony valóban minden ellen fel vannak készülve, és Starswirl igazán jól tette, hogy őket bérelte fel a feladatra.

Utána viszont kénytelenek voltak végighallgatni a két griff családjának a történetét is, amire Starswirl ugyan nem volt a legkevésbé sem kíváncsi, Zeal mégis roppant nagy örömmel adta elő. Elsőre még kibírható volt, mikor azonban a griff a pegazusoknak is elmesélte az egészet legalább kétszer – elvégre ki tudja, lehet, valaki elsőre lemaradt valami rendkívül fontos részletről –, inkább udvariasan félrehúzódott, és ő is fölverte a sátrát Holderéké mellett.

– Sokan el se hiszik, hogy mi testvérek vagyunk! – magyarázta lelkesen többedjére is Zeal. – Mindig azzal próbálnak piszkálni, hogy anyánk biztos félrekacsintgatott. Mert persze azt nem tudhatják, de csak az apánk tengerentúli, anyánk az itteni születésű! Meg hát az itteniek is keveredtek már rendesen az ottaniakkal, azért ilyen ritka a rendes, mancsos griff! Az egész genetika, hát értitek… Mert Smoke ám amúgy a vad típus, mi meg a mutánsok, csak a pikkelyes karom a domináns allél. Nyilván rögtön kiszúrják az én drága bátyámat, de senkit ne tévesszen meg, garantáltan egy vérből származunk. Van aki azt mondja, máshogy is kéne hívni minket! Griffek, meg griffonok! Szerintem teljesen hülyeség, lényegében külsőség az egész. Ígyis-úgyis egy faj vagyunk, hát nem? Még csak annyi különbség sincs köztünk, mint a pegazusok meg unikornisok között, akkor meg minek a variálás?

Starswirlnek ugyan nem sikerült megmagyaráznia, pontosan miféle logika alapján vezette le a griff, hogy a testvérével tényleg egy vérből származnak, de inkább csak bólogatott, hátha akkor hamarabb szabadul. Ennek ellenére a sátrában fekve, a tábortűz vásznon keresztül beszűrődő fényénél álmosan pislogva valahogy mégsem hagyta nyugodni a kérdés, aminek köszönhetően végül nem is tudott jól aludni, s reggel igencsak nehezére esett fölébredni…

Az elkövetkező nap másról sem szólt, csak az erőltetett menetelésről. Starswirl biztosra akart menni, hogy másnap még világosban elérjék a sárkány barlangját. Tábort is már annak a folyónak a partján vertek, amin fölfelé haladva a griffek szerint eljuthatnak a kérdéses vízesésig. Este még utoljára átbeszélték a taktikájukat, ezúttal már Zeal és Smoke bevonásával, habár a két zsoldos szinte már túlzottan magabiztosnak tűnt, és csak félig-meddig figyeltek Starswirl magyarázatára, mondván, hogy ennyi harcképzett pónival gyerekjáték lesz megölni egyetlen sárkányt.

Starswirlt azonban nem tudták meggyőzni. Ő maga egyre idegesebb lett a csata közeledtével, főleg azt látva, hogy a legtöbben eléggé félvállról veszik a küldetést. Legszívesebben lépésenként átvett volna újra és újra mindent a győzelemig, hogy megbizonyosodhasson róla: a terve igenis működőképes, ám a csapat láthatóan nem volt vevő az ötletére.

– Nyugi, öreg! – intette le Shock, mikor már megunta, hogy a mágus állandóan ezzel piszkálja. – Ne találd már ki nekem, hogy berezeltél pont most, a csata előtt! Sima ügy lesz, na!

Utána inkább csöndben is maradt, mivel látta, semmilyen módon nem fogja tudni rávenni a pegazusokat a tervének további finomhangolására. Bár amikor ezt megemlítette Holdernek, ő csak annyit mondott, hogy tán tényleg fölösleges ennyire előregondolni, elvégre könnyen lehet, éles helyzetben nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy arra számítanak, utána pedig csak annál nehezebb lenne alkalmazkodni az új helyzetekhez. És be kellett látnia, hogy a kancának igaza volt. Egyszerűen csak nem bírta a tétlenséget.

Estére már enni is alig tudott valamit, azt követően pedig meditálni is hiába próbált, a gondolatai makacsul vissza-visszatértek. Némi irigységgel figyelte Zenithet, akinek viszont ez láthatóan nem okozott gondot. A hatalmas zebra vacsora után maga elé vette a botját, és letámasztva a végét a földre, két patával tartotta. Ő maga pedig lehunyt szemmel valami elég kifacsart ülő testhelyzetet vett fel, és legalább egy órán át úgy is maradt, szinte tökéletesen mozdulatlanul, még a légzését is elképesztő mértékben lelassítva. Előtte mindenkit meg is kért, hogy ne zavarják, amit érdekes módon még Shock is be tudott tartani, csupán lefeküdt vele szemben a tábortűz átellenes oldalán, s néha alig titkolt, vágyakozó pillantásokat küldött felé.

Starswirl pedig – hogy legalább hasznosan töltse el az idejét, ha már a saját elméjében nem lelt nyugalmat – rábeszélte Holdert és Keepert, hogy még egyszer nézzék át vele a sátrában az összes tekercset, amit magával hozott. Egy kis plusz ismétlés sosem ártott, Keeper pedig láthatóan alig bírt magával a közelgő összecsapás miatti izgalomtól, így legalább neki is volt valami, amivel lefoglalhatta magát. Még akkor is, ha egyikőjüknek sem sikerült egyet se megtanítani ezek közül az igen magas szintű varázslatok közül. De legalább az elméletét valamennyire átlátták jó párnak, ami már akkor is segíthetett, ha esetleg védekezniük kellett bármelyikkel szemben. Arról nem is beszélve, hogy Holder a napokban addig rágta a fülét, amíg el nem magyarázta neki a túlvilági penge varázslatot. Így legalább neki is volt a patájában eszköz a kizárólag éteri jellegű pajzsok ellen, még ha nem is a legjobb…

A mágikus szimbólumok és leírások elég bonyolultak voltak, Keepert is lefárasztották annyira, hogy még az izgatottsága ellenére is el bírjon aludni, így mikor az elméletben történő gyakorlás jócskán elhúzódott az éjszakában, a kancák inkább sűrű bocsánatkérések közepette visszahúzódtak a saját sátrukba. Starswirl azonban nem tudott nyugodtan pihenni. Soká böngészte még a tekercseket, míg a jelek egybe nem folytak a szeme előtt, arra késztetve, oltsa ki a szarvának fényét, és térjen ő is nyugovóra. Mikor azonban kényelmesen elhelyezkedett, a balsejtelmei, sötét gondolatai újra visszatértek.

Nem is elsősorban a sikerükben kételkedett. Sokkal inkább az zavarta, hogy ez az egész küldetés igazából csakis róla szólt. Hiába szépítette. Hiába állította be szinte minden résztvevő számára úgy, mintha az ő érdekük is lenne leszámolni a nagy keleti sárkánnyal. Érdekelte is őt, milyen fenyegetést jelentett valójában Yinglong? Számolt azzal, hogy más, ártatlan életeket sodor veszélybe a saját, önző tervei miatt? Tényleg önzés ez egyáltalán? Hiszen ha bármire is rájön, meg fogja úgyis osztani az egész népével! Nem? Elvégre azért hozta magával a szürke borítójú könyvét is. Mindent le fog jegyezni, amit tapasztal, akár csak a sárkány mágiája kapcsán is. Most is, mint mindig, nekik kéne megköszönniük, amiért egyáltalán törődik az ő jólétükkel!

Mégsem tudta magát meggyőzni. Ezek a pónik jóhiszeműen tartottak vele az útján. Megbíztak benne, hiszen rászolgált a hírnevére. Ő pedig cserébe kihasználta őket…

De… persze ez csak a csata kimenetelétől függ…! Elvégre ha vigyáznak egymásra, és tartják magukat a tervhez, tán senkinek nem esik bántódása. Ő is fölkészült. És minden erejét be is fogja vetni. Nem csak azért, hogy győztesen kerüljenek ki a csatából. Azért is, hogy mind sértetlenül kerülhessenek ki belőle.

Így is épp elég nehéz lesz. A halhatatlanság tán megér bármilyen áldozatot. De magában megfogadta, igenis vigyázni fog rájuk…

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.