Utószó

Utószó

Elértünk hát végül ide is. Így, kicsit több, mint másfél év után a végéhez. Pedig milyen jóízűen nevettem saját magamon, amikor elhatároztam, hogy márpedig én pónis fanficet fogok írni, és leírtam: első fejezet! Na igen – gondoltam –, majd meglátjuk, meddig tart a lelkesedés. Akkor még csak három színes, egyszerű, creatorral rajzolt póni volt a gépemen. Ötlet, vázlatok semmi, csak az ambíció. Azt hiszem, a végeredményt tekintve nem panaszkodhatom. Sokszor próbálkoztam az írással régebben is, de se befejeznem nem sikerült eddig semmit, se nem sikerült elérnem azt a szintet, hogy saját magamat visszaolvasva ne akarjam apró cafatokra tépni az irományomat.

Nem hittem volna hát, hogy befejezem az első részt, vagy hogy az effektíven egy első rész lesz, hiszen abszolúte nem volt betervezve semmiféle folytatás. Viszont meg kellett állapítanom, hogy az írás, mint olyan, ugyanolyan addiktív lehet, mint bármilyen egyéb tevékenység, ami az ember szokásává válhat. Mivel pedig láttam, hogy nem csak magamnak írok, és van is, akinek tetszik, amit csinálok, hát megmaradt a megfelelő mennyiségű motiváció. A sorozat világában és cselekményében pedig volt és van annyi lehetőség, amit bántam volna nem kihasználni.

Eleinte eléggé féltem a reakcióktól, elvégre egy vidám, színes, pónis rajzfilmből „csináltam” egy sötét, poszt-apokaliptikus fantasy világot, néha – ismerjük el – elég elborult headcanonokkal megfűszerezve. A célom az elejétől kezdve az volt, hogy ha nem is a sorozat eredeti hangulatát tükrözve, de a történethez a lehetőségekhez mérten résmentesen illeszkedve írjak. Picit nehéz úgy tervezni, hogy közben a sorozat még megy, úgyhogy a végén már úgy számoltam, hogy a harmadik évad záróepizódjáig tartom magam a kánon eseményekhez, aztán a negyedik évad vagy borítja, vagy nem. Igazából már annyira nem is izgat. Remélem, akinek tetszett a történet, azt se fogja…

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem tartott ezen az úton!

Köszönöm Charadinnak, aki mindig elsőként olvasta a részeimet, már a legelső ficemtől kezdve, akár több részletben is, ha már épp nem bírtam magammal, mert túl kíváncsi voltam a reakcióra. Ő volt az, aki mindig megnyugtatott, hogy van értelme annak, amit épp „papírra” vetettem, vagy épp fölhívta rá a figyelmem, ha valamit helyből elrontottam.

Köszönöm Nite-nak, aki a remek írásaival inspirált, majd konstruktív kritikáival segítette a munkámat. Ő volt az, aki megmutatta nekem, hogy mi az, ami miatt nekem nem tetszenek a saját írásaim, ha már magamtól nem is jöttem rá az okára. Valamint ő volt, aki már menet közben fölhívta a figyelmem a harmadik ficem kisebb-nagyobb hiányosságaira, illetve saját idejét nem kímélve lektorálta az egészet.

Köszönöm Patriknak, aki lelkes olvasóként csatlakozott a harmadik ficemhez, és borítóképeket, egyéb illusztrációkat készített hozzá, illetve az előzőekhez. Illetve szintén segített, hogy láthassam, mennyire kiszámítható a történetvezetésem.

Külön köszönöm Bittermannek az írásaim posztolását, és a Hunbrony blog üzemeltetését, ami nélkül igen valószínű, hogy eleve neki se fogtam volna fanfic írásnak.

Köszönöm a családomnak, elsősorban a feleségemnek, Lilyrose-nak, hogy tolerálják (és szeretik – na jó, azt tán azért nem), ha éppen pónizom, és nem lehet hozzám szólni. Köszönöm a türelmeteket!

És köszönöm minden olvasómnak, hogy velem tartottak ezen az úton, különös tekintettel azokra, akik vették a fáradtságot, hogy küldjenek róla valamiféle visszajelzést is. Ez igazán sokat jelent nekem, és ebből látom, hogy tényleg van értelme írnom.

Még egy pár apróságot megemlítenék a történetek kapcsán, mondhatni érdekességként, itt összegyűjtve.

Bár Grape Jelly volt a legelsőként elkészült karakter (egyfajta átmenetet kívánva képezni a sorozat világa, és a headcanon-világom között), mégis Silvermane volt az, aki mindig is a legkedvesebb volt nekem.

Az első ficben nagyon sok olyan előreutalást írtam le, főleg az elején, amiről nem tudtam, hova fog végül vezetni. Jól példázza ezt Conker, aki már a negyedik fejezetben megjelent, és egészen a tizenötödik részig én magam sem tudtam, hogy valójában ő Mare in Black.

A lidérceket, mint lényeket saját magamtól vettem, egy régi írásomból (amit anno be se fejeztem igazából), mivel úgy találtam, egy kis ügyeskedéssel jól belepasszolhatnak a sorozat világába.

A második ficembe úgy vágtam bele, hogy jóformán fogalmam sem volt a romantikáról, de Nite: Eljőnek az ünnepek című művének elolvasása után egyszerűen ki kellett próbálnom.

Akinek pedig esetleg nem lett volna egyértelmű pár apróság, annak most elárulom, miért az a címe a ficnek, ami, és miért azt a képet választottam hozzá. Amethyst ő maga lett a „halál hangszere”, mikor átengedte magát „Pulsar”-nak, aki (szó szerint idézve magamat) „a Halál hangjait játszotta”. A fic borítóképe pedig egy C-kulcs, ami Amethyst cukijegye. Megjegyzem, Amethyst hangszere a szimfónikus zenekarban az oboa (aki nem hiszi, olvassa vissza), aminél esetenként használnak C-kulcsot. Amethyst pedig elég egyedi eset ahhoz, hogy ilyen cukijegyet kapjon.

Amethyst karakterének ihletője egy igazi, élő ló volt, aki a Pálma névre hallgat.

A harmadik ficemet azért kezdtem el írni, mert a másodikat szándékosan végig úgy vezettem, hogy tele legyen átfedésekkel és utalásokkal a harmadikra, habár eredetileg a végkifejlet némiképp más lett volna.

A Bosszúhadjáratot eredetileg lényegesen rövidebbre terveztem. Csak annyi volt meg belőle, ami a lidércekhez kapcsolódott, és menet közben az is sokat változott. Mivel azonban időrendileg kellett valami töltelék, hoztam a másik tervemet Jelly vonalával a griffekkel. Azt a részt hagytam „magát megírni”, lényegében a szereplőimre hagyva, hogy alakítsák ki ők maguk a cselekményt. Megjegyzem, Conker volt az, aki többször is a saját patájába vette az irányítást, és hajlamos volt akár az én eredeti elképzeléseim ellenében is menni. Egyszerűen így adta a karaktere…

Ha valaki némi átfedést, vagy utalásokat vélt felfedezni a Bosszúhadjárat és Nite Fagyott Lángja között, az nem a véletlen műve. Hanem az enyém. Ki gondolta volna, mi? (Hehehe)

Annyit ígérek még, így zárszóként, hogy noha ezt a történetet lényegében lezártam, fanficek tekintetében nem ez az utolsó alkalom, hogy hallottatok felőlem.

Még egyszer köszönöm mindenkinek a figyelmet!

Greywing