18. Fejezet

Tarn másnap extra korán, hajnalban kelt, és a tervének megfelelően jóval azelőtt visszaért a piacolásból, hogy Dave fölébredt volna. A kanca aztán otthon magára csukta a konyhaajtót, előkapta a nagyanyjától örökölt szakácskönyvét, és nekiállt elkészíteni élete legbonyolultabb reggelijét. Először a muffinokat tolta be a sütőbe, és amíg azok sültek, összeállította a gyümölcstálat, ami kivételesen nem csak annyiból állt, hogy feldarabolva ráhajigált mindenfélét, hanem minden ügyességét előszedve rendesen formára vágta őket. Ráadásul most olyan szempontból is kitett magáért, hogy pár nehézkesebben beszerezhető, vagy egzotikusnak számító gyümölcsöt is hozzáadott. Epret, kék szőlőt, áfonyát, de még köszmétét és ananászt is sikerült találnia a piacon, így most ezek is mind az ő étküket gazdagították.

De elég is volt ennyi az édességekből. Hogy sós is kerüljön az asztalra, Tarn vajas-sajtos pirítóst csinált szintén frissen vásárolt magvas zsemlékből, inni pedig külön ízesítés nélküli hibiszkuszteát főzött. Roppant elégedett volt hát a saját teljesítményével, mikor mindezt többször fordulva, a hátán a szárnyai segítéségével egyensúlyozva behordta a szobájába, és lepakolta oda, ahol éppen talált neki helyet. Csak részben hozta hát a szó szorosabb értelmében az ágyba a reggelit, mivel volt, ami az éjjeliszekrényre, és volt olyan is, ami a padlóra került, jó igényesen.

Mosolyogva figyelte kicsit az azóta is békésen szuszogó párját, aztán elgondolkodott rajta, hogyan ébreszthetné fel őt kíméletesen. Cseppet sem meglepő módon ugyanis Dave, minden más értelmes lényhez hasonlóan nem szerette, ha fölébresztik. Fölmerült azonban a kanca fejében egy olyan lehetőség, ami kivételt képezett a szigorú szabály alól: ha annak a reciprokát csinálná, amit a férfi művelt vele az álmában… hát csak nem lenne olyan csődör a világon, aki azért megharagudna rá! Ám inkább csak eljátszott a gondolattal, és elraktározta későbbi felhasználásra. Tegnap este sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint azt remélni merte, hát fölösleges volt kísérteni a sorsot. Eddig is elég jól bevált, hogy hagyta a barátját vezetni.

Inkább csak felugrott az ágyra, óvatosan befúrta magát a takaró alá, és ezúttal ő ölelte át végtelenül finoman Dave-et hátulról, még a szárnyát is ráborítva, amennyire elérte. Kiindulási alapnak nem rossz, ébresztőnek kevés. A férfi csupán fújt egy nagyot, és kissé kinyújtózva kiroppantotta a vállízületét, de ezen túlmenően sok aktivitást nem mutatott. A pegazus kicsit határozottabban hozzádörgölőzött hát, mi több, módszeresen végigcsókolgatta az embere nyakát és hátát, ahol csak elérte ilyen szögből. Ezzel már sikerült is elérnie a kívánt hatást: Dave összerezzent, kelletlenül nyögve újra nyújtózkodott egyet, aztán álmatag fejjel megfordult, hogy szembenézhessen kitartó zaklatójával.

– Jó reggelt! – mosolygott rá vidáman Tarn.

– Neked is… – motyogta félárbocon álló szemekkel a férfi, majd pillanatnyi gondolkodás után gyengéden végigsimította a pegazus oldalát.

– Mit kérsz enni? – kérdezte a kanca a szemét körbejáratva mutatva, mi mindennel készült.

Dave felült, és beleszimatolt a levegőbe, majd ő is körbenézett.

– Nem is tudom, van itthon müzli? – fordult vissza Tarnhoz, majd egy pillanatra rá megadóan fölemelte a kezeit. – Jézusom, csak vicceltem!

– Kegyetlen vagy…! – nyögte a pegazus, mikor magához tért az első döbbenetéből.

– Bocs – húzta félmosolyra a száját Dave, majd fölemelte a takarót, kissé felhúzta a boxerét, és a combján tisztán látszó, pata alakú zúzódásra mutatott. – Vegyük úgy, hogy ezt ezért cserébe kaptad!

– Bassz… – csúszott ki a kanca száján, de még időben odakapta elé a lábát. Úri hölgy nem káromkodik… legalábbis nem a párja előtt. – Ne haragudj, egész elfeledkeztem róla! Már azt hittem, álmodtam ezt is…

– El van nézve – feküdt vissza és húzta magukra újra a takarót a férfi. – Túléltem már rosszabbat is, és nyilván nem szándékosan csináltad. Viszont ha kicsit északabbra játszod el ugyanezt, akkor jegeljük az együtt alvást, csak szólok.

– Ne! – könyörgött hatalmasra tágult pupillákkal Tarn. – Vigyázni fogok, ígérem!

– Tudod, ha akarnék, se tudnék rád haragudni – mondta Dave, azzal a kanca legnagyobb örömére végigfuttatta az ujjait a hasán. – De ha ott rúgsz meg, akkor nem csak az együtt alvást kell jegelni. Gondolom megérted…

– Tényleg… nagyon óvatos leszek – motyogta egy pillanatra elakadva, ahogy a férfi kicsit érzékenyebb területre tévedt.

– Zsír – állapította meg egy fokkal vidámabban a barátja, majd elengedve a kancát újra felült, és fölemelte magához az egyik tálcát a földről. Halkan füttyentett. – Fú, nagyon kitettél magadért!

– Igyekeztem! – mondta alig palástolt büszkeséggel, és fokozódó nyálelválasztással Tarn.

– Cuki vagy. – Dave kiválasztott egy érettebb epret, és a pegazus szájába csúsztatta. – Lassan úgy érzem, túl jó dolgom van melletted.

– Hogy érted ezt? – kérdezte tele szájjal a kanca.

– Kicsit fura ez a helyzet, hogy gyakorlatilag te tartasz el… – felelt a férfi pár bogyós gyümölcsöt a saját szájába hajítva.

– Nincs ebben semmi kivetnivaló! – tiltakozott azonnal Tarn. – Még mindig nagyon új neked ez a világ, én meg elég jól keresek. És szeretlek.

– Én is szeretlek, de most nem ez a lényeg – mondta nyugodtan Dave. – Jó, a Földön egyébként is elég elfogadhatatlan, hogy egy kapcsolatban a nő fizessen mindent, és igen, elismerem, ez a része is frusztrál picit. Viszont igazából oda akartam kilyukadni, hogy amennyire csak lehet, szeretném visszakapni a régi életemet. Mármint újra fölépíteni, veled közösen – korrigált gyorsan, a kanca arcát látva.

– Ez igazán kedves ötlet – bújt oda a férfi vállához a pegazus, onnan nézve föl rá. – Van valami konkrét elképzelésed?

– Mondhatni… – ingatta a fejét Dave. – Szeretném folytatni a pszichológiai tanulmányaimat. Biztos vagyok benne, hogy itt is tanítanak ilyesmit, Manehattan meg elég nagynak tűnt nekem, hogy az egyetemén legyen ilyen szak is. Aztán meg, tudod, tanulás mellett dolgoztam is. Lehet, hogy félig kényszerből, de ha lenne rá lehetőség normálisabb körülmények között, akár azt is szívesen újra megpróbálnám. Ha jól sejtem, Equestriában a telefonos ügyfélszolgálat amúgy sem egy elérhető opció, szóval…

– Figyi, ha úgy érzed, szeretnél ilyesmit csinálni, én aztán nem állok az utadba! – mosolygott Tarn. – Meg el is hiszem, ha ennyi idő után eluntad az itthon ücsörgést.

– Ja, kábé – borzolta fel a kancája sörényét a férfi, majd az éjjeliszekrényről átemelte maguk elé a pirítósokat tartalmazó tálcát is. – Ha itt vagy velem, egész más, de dolgoznod meg nyilván kell. Szóval igen, szeretném hasznossá tenni magam. Ha már ebben a világban kell leélnem az életem, akár meg is próbálhatnék a részévé válni a magam módján, nem?

Egy darabig elmerültek az ízek élvezetében, aztán Tarn törte meg újra a csöndet.

– Jó így látni téged – jegyezte meg derűsen, mikor már majdnem minden elfogyott előlük. – Azt hiszem, most már tényleg ráfoghatjuk, hogy visszanyerted a régi önmagad!

– Nem, azt nem – nézett mélyen a kanca szemébe Dave. – Megváltoztam, más ember lettem, és ezt legfőképp neked köszönhetem. Pár olyan dolgot is elmondhatok magamról, amit korábban el se tudtam volna képzelni.

– Például hogy egy pónival jársz? – vonogatta a szemöldökét a pegazus.

– Honnan a francból találtad ki? – mímelt meglepetést a férfi.

– Magamból indultam ki – felelt ártatlanul Tarn. – Mikor először megláttalak, én se hittem volna, hogy végül az ágyamban fogunk kikötni!

– Így belegondolva… – kezdte merengve Dave, aztán a falat bámulva láthatóan el is kalandozott. – Talán máshogy alakul kettőnk viszonya, ha nem én vagyok itt az egyedüli ember – folytatta végül. – De tudod mit? Ha visszamehetnék a Földre, akkor is felvállalnálak. Azóta is hülyén érzem magam emiatt, de tényleg csak az számít, hogy ki vagy. Az a lány vagy, akit szeretek, póni vagy sem, nem érdekel már.

– Óóó! – sóhajtott elérzékenyülve a kanca. – Ilyen szépet még senki nem mondott nekem! – Nem bírta tovább, és újra szorosan átölelte a barátját. – Úgy örülök, hogy el tudsz fogadni ilyennek!

– Te így vagy jó, ahogy vagy – viszonozta az ölelést a férfi. – Ezt eddig se vontam kétségbe. Csak tényleg szükségem volt némi időre, hogy hozzászoktassam magam a gondolathoz… de erről már beszéltünk, és remélem nem veszed bántásnak.

– Viszont akkor vehetem úgy, hogy most már… olyan szempontból is sikerült megbékélned velem? – lehelte elpirulva a barátja fülébe Tarn.

Dave lassan elengedte a pegazust, majd az ujjával végigsimította az arcát, és különös félmosollyal ingatta a fejét.

– Hát… tudod, semmiképp nem akartam úgy lenni vele, hogy ha ló nincs, jó a sz… baszki, pont ilyen helyzetben de hülye egy mondás! – kacagott, aztán a fejét csóválva kihúzta magát, nyújtózott egyet ültében, majd lerakta a tálcát a padlóra. – Szóval ja, ezen túl vagyok. Nem azért vagyok veled, mert „igazi” nővel már esélyem sincs… találkozni sem. Viszont valami még valóban hibádzik… úgyhogy előre is bocsánat, ha ez kicsit fura lesz!

– Mire gondolsz…? – kezdte Tarn, azonban elakadt a szava, és a pupillái is kitágultak, ahogy a barátja benyúlt alá, és egyetlen határozott mozdulattal hanyatt döntötte, a kezét pedig minden további ceremónia nélkül a hátsó lábai közé csúsztatta. – Ah… ó…!

Tarnt annyira váratlanul érte az események ilyetén módon való alakulása, hogy csak arra maradt lélekjelenléte, hogy a mellső patáival eltakarja vöröslő arcát, de még a szárnyait sem bírta kényelmesebb pozícióba hajtogatni. Kisvártatva azonban Dave a szabad kezével finoman, de ellenállást nem tűrve félrehúzta az arca elől a lábait, miközben a másikkal merészen folytatta felfedező körútját a pegazus legintimebb részein.

– Szeretnélek látni közben… – fűzte hozzá magyarázatképp, bár ránézésre majdnem annyira zavarban volt, mint Tarn.

– O-okés…! – nyöszörögte a kanca, majd nagyokat szuszogva lehunyta a szemét, és megpróbálta átadni magát az érzésnek.

* * *

Tarn a hátán feküdt az ágyán szétterített szárnyakkal, és a plafont bámulta. Mellette, alig patanyújtásnyira, és a tollain pihentetve a fejét ott hortyogott békésen, csukott szemmel a barátja. A fényviszonyokból ítélve már dél felé járhatott az idő, noha a kanca nem érzett magában sem erőt, sem kedvet leellenőrizni. Ami azt illeti, talán fölkelni sem bírt volna az ágyból. Az még csak hagyján, hogy az egész hátsó fele zsibbadt, és az összes izma úgy fájt, mintha hatszor körbefutotta volna egész Manehattant. Hányingere volt, ami nem kis szó egy póninál. Nem is emlékezett rá, hogy valaha az életben lett volna hányingere…

Vegyes érzelmek kavarogtak benne az első együttlétükkel kapcsolatban, és már percek óta minden gondolatát lefoglalta, hogy megpróbálja kibogozni őket… kevés eredménnyel. Egyedül abban volt biztos, megbánás egy csepp sem volt köztük, így az intenzív émelygését sem tulajdoníthatta undornak – szinte szégyellte magát, amiért ilyesmi egyáltalán megfordult a fejében a szerelme kapcsán. Nem, erre szüksége volt neki, és minden bizonnyal Dave-nek is. Ha visszautazhatott volna az időben, pontosan ugyanazt tette volna… igaz, talán segítene picit, hogy immár legalább lenne fogalma arról, mire vállalkozik.

Meg kell hagyni, csodás érzés volt, fizikailag legalább annyira, mint lelkileg az eggyé válás a párjával. Ugyanakkor az élete legeslegelső alkalma sem viselte meg úgy, mint ez. És nem is rémisztette meg ennyire… Pedig az előjáték fantasztikus volt, a férfi egyszerűen csodákat tudott művelni az ujjaival. Igazi varázsló volt velük, Tarn még abban is kételkedett, hogy akár egy külön erre szakosodott unikornis képes lett volna úgy a felhők közé repíteni, mint az ember tette. Márpedig az első orgazmusával a kanca kételyei el is szálltak: ha puszta kézzel ilyesmire képes a barátja, akkor lehetetlen, hogy itt bármi gond legyen, nem? Hát, hatalmasat tévedett…

A szexet Dave-vel egy hosszú hullámvasúthoz tudta volna hasonlítani. Tarn beszélgetett már olyan kancákkal, akik nem szeretik, ha „felnyársalják” őket, de ő maga ilyen szempontból hagyományosabb ízlésűnek számított, és élvezte, ha egy csődör kitölti a rendelkezésre álló teret. Tegnap este óta tudta, hogy ezúttal ez teljesen esélytelen lesz, így nem is számított sokra… ami tippje eleinte úgy tűnt, be is fog jönni. Dave nagyon lassan és gyengéden kísérletezett vele, hogy megtalálja a megfelelő szöget, és hasonlók, ami… kellemes volt. Tarn azonban elkövette azt a hibát, hogy azt hitte, végig ilyen is lesz.

A hullámvasút azonban a fokozatos emelkedésével csupán magasságot nyert az utána következő nyaktörő manőverekhez. Így aztán mire a pegazus nagy meglepetésére saját magához képest rendkívül lassan ismételten elért a csúcsra, a hullámvasút hirtelen átbillent közel szabadesésbe, majd több hurkon is keresztülvitte… Valószínűleg ennek megfelelően sikított is – az emlékei meglehetősen homályossá váltak innentől kezdve. Jóból is megárt a sok – szokták mondani, és Tarn pillanatnyilag nagyon is érezte benne az igazságot. Dave a méretbeli elmaradását sebességgel, és szó szerint félelmetes állóképességgel kompenzálta… a kanca még abban is kételkedett, hogy akár egész Equestriában lenne olyan földipóni csődör, aki képes így teljesíteni. Csoda akkor, hogy most úgy érezte magát, mintha átment volna rajta egy úthenger? Egy kanos úthenger…

Hazudott volna, ha azt állítja, nem élvezte. Ó, dehogyisnem! Előtte el se tudta volna képzelni magáról, hogy képes ennyiszer elélvezni. Ugyanakkor ez sokkal jobbnak hangzott, mint amilyen valójában volt… Mint amikor addig nevet, amíg bele nem fájdul az oldala… és utána sem tudja abbahagyni. Nem is kérdés, miért volt most minden izma ilyen merev. Aggasztotta hát az a kérdés, hogyan fogja bírni – akár csak még egyetlen ehhez hasonló alkalmat is –, viszont legalább annyira zavarta a tudat, hogy nem emlékezett rá, hogy Dave akár csak egyszer is eljutott volna a kielégülésig.

Mi van akkor, ha… ő lesz kevés neki? Ha ő okozott csalódást a barátjának… Ha a férfi igazából nem is élvezte úgy az együttlétet… Dave ugyan most itt feküdt mellette, de az is lehet, hogy csak tapintatból tette. Mióta kizökkent a hosszas melankóliából, hirtelen sokkal kedvesebb lett Tarnhoz, még kedvesebb is, mint előtte volt. Még az is megfordult a pegazus fejében, hogy az ember talán csak újabb álarcot öltött magára, hálából, hogy ő jobban érezze magát, és kiélhesse a vágyait. Nem tartotta valószínűnek, ugyanakkor nem is tudta teljesen kizárni ezt a lehetőséget, és ettől csak még jobban összezavarodott.

Függetlenül az őrült táncot lejtő gondolataitól szeretett volna ott lenni a férfi mellett, mikor fölébred. Mikor azonban hosszú percek után Dave halkan nyögve megmozdult, és kinyitotta a szemét, Tarn reszketni kezdett, és önkéntelenül is behúzva a farkát összébb rántotta a hátsó lábait… aminek többek között az lett a következménye, hogy nyomást gyakorolt a hólyagjára, amiről eddig nem is érezte, mennyire megtelt.

– Bocsi…! – nyikkant rémülten a kanca, majd kirántotta a barátja feje alól a szárnyát, és összeszorított lábakkal a mosdó felé röppent, hogy könnyítsen magán.

Szörnyen kínosan érezte magát, hiába csak a természet hívásának engedelmeskedett. Még jó, hogy nem sárlott… akkor talán vissza se tudta volna tartani, márpedig Dave valószínűleg nem volt fölkészülve rá, hogy más testnedveivel is találkozzon… Így sem volt benne biztos, hogy egy ilyen extrém hosszú szerelmeskedés után nem kell-e lecserélnie az ágyneműt. Abban is csak reménykedni tudott, hogy nem volt túlságosan kiábrándító a barátja számára. Dave biztos nem számított rá, hogy ennyire el fogja hagyni magát, és neki kell mindent csinálnia. És még csak ott sem tudott lenni mellette, mikor fölébredt… hát mégis miféle kanca ő?

– Jól vagy?

A halk kopogás és a férfi hangja kizökkentette a gondolataiból. Csak ekkor tudatosult benne, hogy már percek óta csak bámult maga elé, pedig rég végzett a dolgával.

– Minden oké! – felelt hát gyorsan, bár távolról sem olyan magabiztosan, mint szándékában állt.

– Nem sürgetni akarlak ám, csak egy ideje már gyanúsan csöndben voltál – mondta odakintről Dave.

– De, izé… nyugodtan feküdj vissza, megyek mindjárt!

Tarn gyorsan megtörölte magát, aztán nehézkesen a csaphoz vánszorgott, bedugta alá a fejét, és engedett egy kis hideg vizet a két füle közé. Megrázta magát, aztán az ajtóhoz botorkált… és megállt a patája a kilincs fölött. Nem is értette, miért tétovázik, mikor a felismerés szinte arcul csapta: nincs kedve visszabújni a barátja mellé az ágyba. Meg kellett torpannia pár másodpercre, hogy értelmezze ezt az új és rendkívül váratlan érzést…

Mindig is kellemesen érezte magát Dave közelében. Még akkor is vágyott a társaságára, amikor egészen magába zárkózott. Ahogy igyekezett gyorsan kielemezni önmagát, megállapította, hogy ez nem változott most sem. Szívesen lett volna a barátjával… csak nem mellette, és főleg nem az ágyban, hanem valami sokkal… semlegesebb helyen. Amilyen keveset tudott az emberek párzási szokásairól, komolyan tartott attól, hogy a férfi még ennyivel sem érte be. Márpedig Tarn egy időre a közelébe sem akart menni az erotikának. Tényleg, őszintén sok volt belőle, és nem akart ebből nézeteltérést, vitát, vagy Celestia ne adja, sértődést. Vett hát egy nagy levegőt, lehunyta a szemét, és lenyomta a kilincset. Őszinteség…

Dave, ahogy kérte, visszafeküdt a helyére, és most onnan figyelte gyanakvóan… aminek köszönhetően a pegazusnak nem is sikerültek túl természetesre a mozdulatai, míg ő is bebújt a takaró alá. Össze is rezzent, ahogy a férfi váratlanul hozzáért az oldalához – még szerencse, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy ne húzódjon el tőle azonnal.

– Biztos jól vagy? – kérdezte aggódva a férfi.

– Persze, persze…! – bólogatott Tarn, ám amint találkozott a szeme a barátjáéval, tudta, ezzel nem fogja átverni. – Miért, mi bajom lenne? – csúszott ki a száján mégis.

– Nos, nem is tudom… esetleg az, hogy elájultál? – kérdezte felvont szemöldökkel Dave. – Jól rám ijesztettél. Nem reagáltál semmire, és csak onnan tudtam, hogy életben vagy, hogy úgy fújtattál, mint egy gőzmozdony. Azt hittem, csak élvezed, de…

– Élveztem, nagyon élveztem! – vágott közbe gyorsan a kanca. – Csodálatos vagy, tényleg… nem is gondoltam, hogy lehet ennyire jó…

– Csak…? – emelte meg az ujjával a pegazus állát Dave.

– Mindig… – kezdte Tarn, aztán nagyot nyelt. – Az embereknél mindig ilyen… sokáig tart?

Elpirult, és szinte öntudatlanul megemelte a patáját, hogy a szájába húzzon egy sörénytincset, ám a barátja gyorsabb volt, és elkapta a lábát.

– Nem – mondta halvány mosollyal, de határozottan. – Szeretnélek megnyugtatni, ez elég… hosszúnak számított. Engem is elég váratlanul ért, elvégre elég régen voltam már nővel, szóval… Na mindegy, a lényeg, hogy élveztem, és úgy tűnt, te is, szóval nem siettem. Meg… hát ja, elég kicsi vagyok neked odalent, így nyilván ha fordítva nézzük, te meg elég… tágas nekem, úgyhogy… ja.

– Oh… – lehelte a pegazus. – Azért jó volt így is végül?

– Persze! – rándította meg vigyorogva a vállát a férfi. – Bevallom, az elején elég furán éreztem magam, viszont nagyon kellemes volt.

– Kellemes…! – csapott le rá azonnal Tarn, majd elhúzta a száját. – Fenébe, most már értem, miért nincs mosakodhatnékom úgy… belülről…

– Okés, elismerem, miután kifogytál a levegőből, és kiütötted magad, egyedül fejeztem be – sóhajtott Dave. – Ez nem változtat azon, hogy élveztem. Jó veled. És várni fogom a következő ilyen alkalmat – tette hozzá kacsintva.

– Később – mondta a pegazus, miközben érezte, ahogy megfeszülnek az izmai. – Azért valamikor későbbre gondoltál… ugye?

– Hát, most semmiképp! – kuncogott a férfi. – Egyébként meg előtte is feltaláltam magam, szóval biztos meg tudjuk úgy oldani, hogy mindkettőnknek jó legyen.

– Említettem már, hogy imádom, hogy ilyen rugalmas vagy? – ölelte át a barátját Tarn, és boldogan felsóhajtott, ahogy ő viszonozta a mozdulatot.

– Nemigen – felelt Dave. – De kell a túléléshez. És én se panaszkodhatok rád: te vagy az alkalmazkodás nagymestere, póni létedre isteni pörköltet főzöl, és – emelte fel hatásszünetet tartva a mutatóujját – képes vagy elviselni egy akkora surmót, mint én.

– Nem volt könnyű, de megérte – öltötte ki a nyelvét Tarn, majd miközben szorosabban odabújt az emberéhez, kicsit puhábban hozzátette: – Nagyon szeretlek, tudod?

– Én is nagyon szeretlek – suttogta a férfi.

Kicsit úgy maradtak csendben ölelkezve, aztán a kanca kissé megemelte a fejét, és lecsapta a füleit.

– Izé, azt akartam kérdezni, hogy az embereknél mennyire szokás, vagy csinálnak-e egyáltalán olyasmit, vagy te benne lennél-e…?

– Miben? – kérdezte Dave.

Tarn nem tudta magát rávenni, hogy kimondja, inkább csak lesütött szemmel lassan végignyalta az ajkait.

– Ó! Szeretnéd? – váltott játékosabb hanghordozásra a férfi.

A kanca csupán zavart mosollyal aprókat bólogatott.

– Nos, az embereknél változó, hogy állnak a dologhoz – folytatta Dave. – De ha engem kérdezel… Bármikor. Oda-vissza. Már ha úgy értetted, hogy te is…

– Aha… – motyogta immár vöröslő fülekkel a pegazus, ugyanakkor a vigyorát sem tudta elrejteni. – De ne most! – tette hozzá észbe kapva. – Tényleg ne mostanában, jó?

– Nyugi, a legkevésbé sem akarom, hogy besokallj belőlem! – vigyorgott hozzá hasonlóan a barátja is.

– Hihi, nem fogok – kacarászott elégedetten Tarn. – Ügyesek vagyunk, megoldjuk! És ha ez a… hm… alternatíva jól működik kettőnk közt, akkor asszem végre tudom majd tartani veled a lépést.

– Kíváncsian várom – jelentette ki vidáman Dave.

Tarn a férfi felé nyújtotta és elfordította a fejét, és hosszú csókban egyesült vele. Érezte, ahogy az ölelkezés közben a párja a szárnyai közé csúsztatja az egyik kezét, és gyengéden cirógatni kezdi. Nem tudta, de nem is akarta visszatartani a halk nyögését. Eddig is elégedett volt az életével, de akkor és ott úgy érezte, végre egyenesbe jött mindennel. Most már tényleg csak a szüleinél kell túlélniük a nagy bemutatkozást…