Sötétség.
Csend.
* * *
Hangok.
Közeledő hangok.
Kemény koppanások.
Tompa duruzsolás.
Éles kattanás.
Mozgás. Fény. Légáramlat.
Beszédhangok. Érintés.
* * *
– Bony…
A név mennydörgésként visszhangzott a tudatában. Hamarabb érzékelte az ebben az egyetlen szóban rejtőző fenyegetést, mint hogy teljesen magához tért volna.
– Remek, azonosítottad – szólalt meg ugyanolyan közelről, de sokkal elmosódottabban egy másik hang. – Mehetünk, vagy még nézegeted egy darabig?
– Inkább áldjad a szerencsénket, hogy előbb hallottam róla, mint emezek nekiláttak a boncolásnak! – mondta az első hang, aki az előbb a nevén szólította. Egy ismerős hang. Egy kanca hangja.
– Egy halottnak nem mindegy? – horkantott a másik, mélyebb hang, ami tán egy csődörhöz tartozott. Az övét is hallotta már, tán nem is olyan régen, csak nem hagyott benne olyan mély nyomot.
– Nem igazán – szólalt meg árnyalatnyi derűvel a kanca. – Legalábbis… ő már volt halott korábban is. Javaslom, hogy lépj hátra pár lépést!
Hitetlenkedő szusszanás, majd távolodó patakopogás.
– Bony, ébredj!
Még az első levegővétel előtt kapott oda a patájával, hátha torkon ragadhatja a kancát. Legfeljebb a mozdulat váratlanságát használhatta ki, elvégre a legtöbbekkel szemben a hang tulajdonosa sajnos elég jól ismerte a trükkjeit. Éppen ezért meg is lepődött, amiért sikerrel járt – talán a drága ismerőse nem számított rá, hogy ennyi év után így üdvözli. A sörénytűjét viszont már nem vághatta bele a szemébe, hiába halászta elő a másik patájával: a kanca határozottan kilépve oldalra kibillentette ebből a nem túl stabil fekvő pozíciójából, elkapta és kicsavarta a torkát szorító patáját, és a hideg padlóra teperte.
– Azt a jó rohadt élet…! – kiáltotta döbbenten a csődör.
– Kulla kifo! Kulla kifo! – kárálta ő, zöldes gőzt lehelve a száján, de nem igazán érte el vele a kívánt hatást.
Azt ellenben igen, hogy a hátán taposó kanca beletépjen a sörényébe, és a homlokát beleverje a padlóba. Fájdalmat csupán tompán érzett, viszont kellőképpen megszédült tőle, hogy ne tudjon varázsolni… valamint meglepetésként érje, hogy az ellenfele a hátára fordította, és közelről belebámult az arcába.
– Szevasz, Bony, rég láttalak! – köszöntötte vicsorgásnak is beillő vigyorral Swatter.
– Szemét kurva! – hörögte ő.
A rózsaszín kanca válaszra nyitotta a száját, majd a fejét ingatva visszacsukta.
– Ezzel nehéz vitatkozni… – állapította meg végül.
Bony válaszképp harákolt egyet, és megpróbálta szemen köpni, de egy villámgyors pofon eltérítette a szándékától.
– Aljas áruló! – morogta hát helyette. – Gyilkos!
Swatter megragadta a vállait, és jó erősen megrázta.
– Térj már észhez! – kiabált rá közben. – Segíteni akarok! Nem látszik?
Hogy a szavainak nyomatékot adjon, a kanca egy jól irányzott mozdulattal úgy az arcába lépett, hogy az orra vére is eleredt.
– Dögölj… meg! – köhögte Bony a torkán lefolyó vértől. – Kulla…
– Végighallgatsz! – dörrent rá elemi erővel Swatter.
A kanca újra beletépett a sörényébe, és erővel fordította maga felé a fejét. Mielőtt még Bony ellenkezhetett volna, Swatter vérvörös szemei megbéklyózták, ahogy hatalmasra tágulva, pislogás nélkül meredtek rá. Nem tudott mozdulni. Nem tudott megszólalni.
– Mi volt a nagy terved, Bony? – kérdezte vontatottan a rózsaszín kanca, láthatóan erősen koncentrálva. Ha gyakorolt is az évek alatt, akkor sem lehetett képes soká fenntartani a jelen állapotukat. – Elkaptak, nem érted? Canterlotba hoztak, amíg aludtál. Ez a hullaház az Igazságügyé! Pár szerencsétlent halálra rémiszthettél volna, de akkor se jutnál messzire! Az épület éjszaka is tele van gárdistákkal. Hiába játszottad el megint az áldozatot, ha nem kérdezek utána, és jövök ide miattad, ezek tényleg kinyírnak.
Swatter enyhített kissé a szorításán, fizikailag és mentálisan egyaránt, mire Bony nagyot nyelt, de már nem szólt semmit.
– Asszem én is magam alá csináltam volna, ha nem figyelmeztetsz… – jegyezte meg a csődör, óvatosan közelebb somfordálva. – A csontvázak nem nagyon hatottak meg, de ez a vén szipirtyó halott volt már, amikor megtaláltuk, és egy ekkora kés állt ki a hasából! – mutatta a patáival. – A felcserünk ellenőrizte, se pulzusa nem volt, se semmi…
– Ja, csak a szokásos – bólintott Swatter, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust. – Gondolom, megint az oltárhoz kötözted magad, és összevéreztél mindent, mi?
– Próbálok túlélni… – morogta Bony. Meg akarta emelni a lábát, hogy legalább a vért letakarítsa az arcáról, de a kanca még mindig nem engedte megmozdulni. – És túl is foglak élni téged, ha bele is döglök! A bosszúnk utolér! Halálod után se foglak békén hagyni! Megkeresem a sírod, és…
– Miért is akarsz te bosszút állni rajtam? – kérdezte enyhe fintorral Swatter.
– A… többiekért… – lehelte megremegő hangon Bony. – G… Gazer…
Könnyek gyűltek a szemébe. Biztos csak azért, mert nem tudott pislogni… A rózsaszín kanca viszont egy pillanatra elbizonytalanodni látszott. Már éppen ki akarta használni az ellenfele megtört koncentrációját, azonban a legkisebb mozdulatára a földipóni ezúttal a fizikai erőfölényét használva szorította újra a padlóra.
– Spectral Gazer életben van, te nagyon hülye! – csattant fel Swatter. – Ahogy a többiek is! Javarészt… Akit lehetett, megmentettünk. Luna Hercegnő megkegyelmezett nekünk, cserébe a szolgálatainkért. Hol voltál te az elmúlt pár évben?
Bony vett egy mély levegőt, majd teli tüdőből visítani kezdett.
– Hazug ribanc! Dögölj meg! Dögölj…!
Próbált kapálózva kiszabadulni, és egy pillanatra azt hitte, sikerrel is járt, azonban sajnálatos módon Swatter maga segítette fel a földről, csak azért, hogy lendületből nekivezesse a csempének. Újra nagyot koppant a feje, elvesztette az egyensúlyát, és majdnem az eszméletét is. A következő becsapódástól már a látása is elhomályosodott, az ellenállása végleg megtört, s ernyedten terült el a földön. Tompán hallott még pár szót, de az értelmük már elveszett a számára.
– Lebegtetnéd, kérlek, Glass? Nem akarom így hurcolászni, a végén még hátba talál döfni…
* * *
– March néni!
Lassan kinyitotta a szemét. Ismerős volt ez a hang is. Fájt hallani. Talán hallucinált, de az is lehet, hogy meghalt… Egyszerre örült, és szorult össze a torka. Ezelőtt bármit megadott volna, csak hogy újra láthassa… ugyanakkor reménykedett benne, hogy Gazer jobb helyre kerül, mint amilyet ő valaha is érdemelt volna… Reszketve kinyúlt a pegazus felé a patájával, hogy megérinthesse az arcát. Ő pedig nem húzódott el.
– Itt vagyok, kicsim! – suttogta a könnyeivel küzdve.
– Hiányoztál, March néni! – borult a nyakába a csődör, és szorosan átölelte.
Újra lehunyta a szemét, s reszketve viszonozta a gesztust.
– Te is hiányoztál, Gazer…! – nyöszörögte. – El se tudod képzelni, mennyire!
Percekig maradtak úgy, mikor is valaki megköszörülte a torkát a közelükben, tudatosítva Bony-ban, hogy nincsenek egyedül. Óriási erőfeszítések árán elszakadt hát rég látott unokaöccsétől, és a környezete felé fordította a figyelmét. Az egykori társai vették körbe, tovább erősítve azon teóriáját, hogy immár személyesen, és visszaút nélkül járhatja a túlvilágot – egészen addig, amíg meg nem pillantotta köztük Swattert és az ismeretlen grafitszürke unikornist… Csel lett volna az egész? Varázslat? Illúzió? Changelingek?
Kivillantotta a fogait, de nem talált magában elég akaraterőt, hogy ellökje Gazert. Fenébe is, annyira hiányzott már, hogy az sem érdekelte, ha hamisítvány…
– Hol a fenében voltál, Bony? – kérdezte félszeg mosollyal valaki, aki Sunflower alakját öltötte magára. – Moonwatch óta mindenki halottnak hitt.
– Mit akarsz tőlem, Swatter? – morogta ő cserébe, görcsösen kapaszkodva a Gazer-utánzatba.
– Semmit – felelte halkan, rezzenetlen arccal a rózsaszín kanca. – Hazahoztalak.
– Tényleg nem hallottad, mi történt a szervezettel? – kérdezte Wrench hasonmása.
– Hogyne hallottam volna! – csattant fel Bony, gyűlölködve körbejáratva a tekintetét az egybegyűlteken. – Hallottam, hogy Soul mestert Nightmare Moon személyesen végezte ki! Hallottam, hogy Shadow Twist is az ő kéme volt, amíg Alabaster ki nem loccsantotta az agyát! Ahogy azt is hallottam, hogy Swatter összeállt Mare in Blackkel, hogy levadássza a Káosz Ivadékainak maradékát! Átkozott legyen a nap, amikor úgy döntöttem, visszatérek Equestriába…!
– Honnan veszed ezeket, March néni? – kérdezte megbántott arccal Gazer, amit fájdalmas volt látnia, függetlenül attól, ki rejtőzött valójában az álarc mögött.
– Warden mindent elmondott. Azóta is folyamatosan értesít a fejleményekről…
Elég látványos reakciót sikerült kiváltania a társaságból: mindenki vagy a szemét forgatta, vagy a fejét fogta.
– Hát… van igazság abban, amiket Warden mond, Bony, de nem sok – jegyezte meg végül az ál-Sunflower.
– Warden… – kezdte ő, de Swatter azonnal félbeszakította.
– Warden egy számító, szociopata szörnyeteg. Lelkiismeret-furdalás nélkül éget fel falukat, és a kedvenc szórakozása, hogy griff fiókákat, és póni csikókat kínoz halálra. Gondolod, hogy némi hazugság nem férne bele az erkölcsi kódexébe? Sosem voltál jó póniismerő, de ekkora naivitást még belőled se néztem volna ki…
Egy darabig keményen állta a rózsaszín kanca pillantását, aztán megremegett a szája, s óvatosan újra körbenézett a pónikon.
– Tényleg… ti vagytok azok? – kérdezte megtörten suttogva.
Válaszképpen Gazer újra a nyakába borult. Ő pedig nem tudta tovább visszatartani a sírást. Mikor az unokaöccse elengedte, a többiek is egyesével odajöttek hozzá, és megölelték. Mire a szürke unikornis és Swatter került volna sorra, Bony könnyei végre elapadtak.
– Téged nem ismerlek – mondta az elé lépő csődörnek.
– Nem véletlen – biccentett ő, majd lábat nyújtott felé. – Dragon Glass, Luna Hercegnő tanítványa. Jelenleg én vagyok az egyetlen tagja a Csillagőrségnek, aki a megalapulása után csatlakozott.
– Ebony March – koccintotta ő a patáját a csődöréhez. – Örvendek.
Cserébe kapott egy barátságos, de bizalmatlan mosolyt, következőként pedig Swatter lépett mellé. Szerencsére a rózsaszín kancának volt elég esze, hogy meg se próbálja a többiekhez hasonlóan ő is ölelgetni. Ha nem is akarta már meglékelni a koponyáját, attól még nem lettek egyből puszipajtások…
– Hiszed, vagy sem, tényleg örülök, hogy újra látlak – mondta halkan Swatter.
Válaszképp Bony csupán aprót bólintott, mire a kanca arckifejezése ugyan nem változott meg, viszont a füleit felcsapta kissé.
– Azért ha rám hallgatsz, egy darabig még nem próbálsz fölkelni… – motyogta kisvártatva Swatter, kerülve a pillantását, majd bizonytalanul a feje felé intett a patájával. – Nem kizárt, hogy… khm… lett egy kis agyrázkódásod.
– Hallgatok rád… ha már egyszer te lettél itt a vezér – mondta ugyanolyan halkan ő, majd hangosabban hozzátette: – Gazer, mit mondasz, mennyire bizonyul méltó utódjának Soul mesternek ez a kis riherongy?
– Jobbat nem is kívánhatnánk! – jelentette ki hezitálás nélkül és magabiztosan a csődör.
Helyeslő mormogás járta át a termet, mire Swatter elpirulva lecsapta a füleit.
– Ezt majd még én is eldöntöm magamnak – motyogta magának Bony.
* * *
– Ebony March! – A termet bejárta Celestia Hercegnő mennydörgő hangja. – Bűnösnek találtattál ártatlan életek kioltásáért, és halottakon való tiltott rituálék ismételt végrehajtásáért. Bűnösnek találtattál részvételedért a mianmare-i mészárlásban, a sandcastle-i terrorcselekményekben, valamint a saddlecropi-, a deepfire ravine-i és moonwatch-i ütközetekben. Bűnösnek találtattál a zebricai Új Élet, az equestriai Káosz Ivadékai, valamint az interkontinentális Fekete Karom bűnszervezetekben való aktív tagságodért. Ezen bűnöket nem kényszerből, hanem saját, szabad akaratodból követted el. Büntetésed ennek megfelelően teljes elzárás; a hatálya azonnali, az időtartama életfogytiglani.
Bony lesütött fejjel, reszketve hallgatta az ítéletet. Mindent megbeszéltek előre, de a hivatalos tárgyalást nem kerülhette meg, és hiába tudta elvileg előre a végkifejletet, vérfagyasztó volt a saját fülével hallani, mi lenne a sorsa, ha a társai nem állnak ki mellette…
– A tetteidre mentség nincs – vette át a szót jóval kevésbé dörgedelmesen Luna Hercegnő, aki így, viszonylag közelről valóban nem hasonlított túlságosan Nightmare Moon ábrázolásaira. – Megbocsátásunk pedig nem lesz te számodra. Igazság és becsület egyaránt kívánja, hogy az általad okozott szenvedésért szenvedés legyen osztályrészed. Azonban… az adott szó kötelez, s mi kegyelmet ígértünk a Káosz Ivadékainak egykori tagjai számára a szolgálataikért cserébe, amennyiben feltétlen hűséget esküdnek nekünk. Az őbelőlük alakult Csillagőrség hosszú évek kitartó és áldozatos munkájával bizonyította rátermettségüket, s hogy méltóak voltak a bizalmunkra. Ebony March, te ezen évek alatt csupán újabb atrocitásokat követtél el Equestria ellen a Fekete Karom szolgálatában. Ígéretünk azonban él még, s Waggish Swatter személyes kérésére hajlandóak vagyunk a számodra is adni még egy esélyt megváltani bűneid.
– A legmélyebb tisztelettel… köszönöm irgalmasságodat, Felség – recsegte Bony a földig hajolva. – Tudásomat a szolgálatodba állítom, s alárendelem magam az akaratodnak!
Luna Hercegnő a patavédőinek fémes kopogásával odalépett elé, majd némán megállt előtte, megvárva, hogy Bony fölnézzen rá, amit ő hamarosan meg is tett.
– Ami a tudásodat illeti… – kezdte kifürkészhetetlen arccal az alikornis. – Bár figyelemre méltó, hogy földipóni létedre képes vagy parancsolni a holtaknak, tudnod kell, a nekromancia a mágiának tiltott ága Equestriában. Más boszorkányos képességeidet használhatod a Csillagőrség tagjaként a küldetéseid teljesítésében, ezt az egyet azonban megtiltom.
– Megértettem, Felség – suttogta összeszorított szemekkel a kanca. Ilyesmit nem beszéltek meg előre… bár számíthatott volna rá… és kihátrálni az egészből meg már nagyon-nagyon késő lett volna…
– Akkor hát, halljuk az esküdet!
Bony fölnézett az előtte tornyosuló istenségre, s visszaismételte neki a betanult szavakat. Már csak ezen kellett túlesnie, s akkor végre újra csatlakozhatott a társaihoz. Ha úgy nézte, nem is voltak olyan vészesek ezek a megkötések. Pár napja még azért is többet hajlandó lett volna feláldozni, csak hogy Gazert még egyszer a saját szemével láthassa…