Embedded Files
Árnyékok és szemek
Szinte kipattantak a szemei, noha az ég még aránylag sötét volt. Tele volt életerővel és tenni akarással. Nyújtózkodott egy nagyot, aztán ki is ugrott az ágyból. Kiropogtatta a tagjait, s magára kapta a szürke köpenyét. Elég hűvös volt így hajnalban ennyire északon. Az éjszakák se lehetnek túl hosszúak az év ezen szakaszában. Tényleg jó korán kelhetett…
Vetett egy pillantást a tanítványára. Holder félig kitakarózva, tátott szájjal aludt. Még a nyála is kicsordult. Hát, igen, jó alaposan kifáraszthatta tegnap este. A kanca horkantott egyet álmában, mintha megérezte volna, hogy nézik, mire Starswirl elmosolyodott. Bolond egy leány volt, de most tényleg nem bánta, hogy vele tartott. Legalább mindig ott volt mellette valaki, akivel aránylag értelmesen lehetett beszélgetni. Ez amúgy is eléggé hiányzott neki, mióta a hercegnő bejelentette, hogy igényt tart Cloverre. A Platinum család többi mágusa közül pedig őszintén szólva egyet sem kedvelt. És azzal is pontosan tisztában volt, hogy az érzés kölcsönös. A befolyásos unikornisoknak legalább a kilenc tizede puszta irigységből szívesebben látta volna őt pár méterrel a föld alatt, még annak ellenére is, hogy már évekkel ezelőtt önszántából lemondott a főmágusi címéről.
A másik oldalon meg persze ott voltak az olyanok, mint Holder. Akik fölnéztek rá, ám még csak annyira sem értették meg a munkáját, mint a rosszakarói. Egyik táborból sem szívesen tanított senkit. A saját konkurenciáját dőreség lett volna támogatnia – mintha egyébként nem próbálták volna ellesni tőle minden alkalommal a legújabb kutatásai eredményeit, még akkor is, ha egyébként is nyilvánosságra hozta volna őket –, az utóbbiakhoz meg egyszerűen nem volt már ennyi év után türelme. Kivéve talán Holderhez, de hozzá is csak azért, mert a kanca roppant simulékony volt, és a lelkesedése ellenére meg tudta állni, hogy ostobaságokat kérdezzen. Mindig megvárta, hogy ő magyarázzon, és be is érte annyival, amennyit mondott.
Elfordult a kancától, hogy kicsit körülnézhessen a szobájukban. Meg is állapította, hogy a denevérpóni nem hazudott: itt valóban megtalálhattak bármit, amire csak szükségük lehetett. Komplett fa bútorzat, szépen lecsiszolva és igényesen elrendezve. Visszagondolva az ágy is igen kényelmes volt. Nem bonyolódott bele annyira, hogy részletekbe menően megvizsgáljon mindent, de az összképet kellemesnek találta. Meglátogatta a szobához tartozó kiegészítő helyiségeket is. Kicsit szalonképesebb állapotba hozta magát: kifésülte a sörényét és a szakállát, aztán kiöblítette a száját valami gyógynövényes löttyel, amit a mosdókagylónál talált. Némiképp csodálkozott is, hogy a kristály pónik milyen kulturáltan kialakított toalettel rendelkeztek, ám aztán egy legyintéssel elintézte, hogy egy alikornis Hercegnővel az országuk élén nem is adhatják alább.
Mikor ott végzett, leült még az ágyára meditálni egy órácskát. Rendezte a gondolatait, felcímkézte a frissen szerzett élményeit kategóriák szerint, hogy később könnyebben és célirányosabban idézhesse fel őket. A szokásos rutinjait alkalmazva kisepregette a tudattalanját, a legjobb tudása szerint eltávolítva mindent, ami káros lehetett volna rá nézve. Elcsendesítette az elméjét, mélyebb ürességbe burkolózva, mint amilyet az álomtalan alvás hozott magával.
Az első napsugarak már átdöfték a hűvös félhomály szürke fátylát, mire újra kinyitotta a szemét. Ezúttal már nem csupán lelkes frissességgel, hanem a kellő nyugalommal és magabiztossággal nézett a nap elé. Most már tényleg készen állt rá, hogy szembenézzen a Hercegnővel, s mindenre nyitottan, ám ha szükséges, teljesen elfogulatlanul tárgyaljon vele az unikornisok képviseletében. Elvégre hivatalos ügyben járt el, így a sajátja mellett a Platinum család érdekeit is messzemenőkig szem előtt kellett tartania. Nem is bánta, hogy Decadence Hercegnő tegnap így elküldte őket; tényleg jól jött ez a kis pihenés. Ha tudott is uralkodni magán, valamilyen szinten akkor is kihatott rá, ha már napok óta nem evett és aludt rendesen. Ráadásul most már azt is tudta, mire számítson, amikor újra az alikornis színe elé állhatnak.
Ezen merengve fölkelt, és odament az ablakhoz, hogy immár nappali fényben is megcsodálhassa a kristály pónik városát. Nem is kellett csalódnia. A házak szinte tündököltek a hajnal ragyogásában. Sokáig hunyorognia is kellett, míg a szeme hozzá nem szokott a folyamatos csillámláshoz. Hosszabb távon azért elég irritálható lehetett ilyen helyen élni. Vagy talán a kristály pónik eleve jobban hozzá vannak szokva az ilyesmihez.
Minthogy korán világosodott, az élet még nem indult meg odalent az utcákon. Csak azok voltak már fent, akiknek ilyenkor kezdődött a műszak: az utcaseprők. Jobb tennivaló híján Starswirl őket figyelte hosszasan. Kinézett magának egyet-egyet, s addig követte a szemével, amíg el nem tűnt az épületek között. Nem számított semmi újdonságra, vagy érdekességre, ám amikor épp az egyik takarítót figyelte, aki egy jókora, magas sövénnyel határolt kertszerűség felé baktatott, megakadt a szeme valamin. Mikor a kristály póni kényelmesen elsétált egy fa mellett, a törzs mögül lassan előúszott valami fekete gömb. Starswirl hiába próbálta fókuszálni a látását, egyszerűen nem tudta kivenni, mi lehet az. Hamarosan azonban a gömb egy póniforma testtel, s négy rövidke lábbal egészült ki, ahogy a feketeség lassú, óvatos léptekkel és lesunyt fejjel az utcaseprő után eredt.
Starswirl lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a kicsi lény begyorsított, aztán amint közelebb ért a pónihoz, elrugaszkodott. Meglepetésére azonban célt tévesztett – vagy ki tudja, talán eleve így akarta –, s egy bokorban landolt. A takarító pedig még csak meg sem torpanva hátrafordult egy pillanatra, de aztán gyanútlanul tovább is ment. Starswirl feszülten meredt a cserjére, ám az perceken keresztül még csak meg se rezdült. Már majdnem el is bizonytalanodott, hogy nem tévesztette-e szem elől – elvégre néha pislognia is kellett –, mikor a levelek közül lassan kibukkant két kicsiny, sötét fül. A lény kicsit meresztgette őket, majd mikor biztonságosnak ítélte, az orrát is kidugta. Egy darabig még úgy maradt, aztán laposkúszásban kikecmergett az ágak közül, és bemenekült egy pad mögé.
Jobban belegondolva talán nem is volt olyan különleges látvány. Talán csak az egyik kristály póni csikója kelt korán, és játszani támadt kedve. Starswirl egyre valószínűbbnek találta ezt a lehetőséget, főleg ahogy a kicsi póni – miután úgy ítélhette, hogy senki sem látja – a méretét meghazudtoló fürgeséggel bevágtatott a kertbe, beleugrott egy szökőkútba, kipacsált némi vizet, aztán ugyanolyan sebesen kirohant, és megbújt a sövény árnyékában. Valami azonban mégse stimmelt vele… Így, sötétebb háttér előtt Starswirl már látta, hogy mi volt benne furcsa. Hiszen… egyáltalán nem csillogott a szőre! Nem volt ugyan teljesen fekete, csak nagyon mély tengerkék a bundája, a sörénye pedig még pár árnyalattal világosabb, de egyértelműen elütött a helybeliektől. Ráadásul, ahogy az unikornis fejben visszapörgette, hogy milyen színű pónikkal találkozott az itt-tartózkodása folyamán, az idegen csikó úgy is kilógott a sorból.
Hosszasan figyelte még, ahogy a pici póni megmászott pár szobrot, önfeledten ugrándozott, közben végig gondosan ügyelve rá, nehogy valaki fölfedezze. Pedig ha csak sejtette volna, hogy a palotából egy nagy, szakállas póni nézi már jó régóta…! Starswirl halványan elmosolyodott, s megemelte a lábát, de még időben észbe kapott, hogy megakadályozza a feleslegessé vált mozdulatot, hogy benyúljon a zsebébe. Igaz, még mindig elégedetlen volt magával emiatt. Igazán lehetne kicsit tudatosabb is, ahelyett, hogy csak vakon követi a szokásait.
Úgy tűnik, elég volt csupán egy fél pillanatra ténylegesen szem elől tévesztenie, s utána már képtelen is volt újra rábukkannia a kicsi, sötét alakra. Ilyen magasságból hiába látott át a sövény nagyobbik része fölött, sok hely árnyékban maradt előtte. A pici csikó pedig amúgy is elég ügyesen rejtőzködött. Starswirl elfogadta a kihívást, hogy ennek ellenére is újra felkutassa, noha már inkább csak unaloműzés gyanánt, semmint valódi érdeklődésből. Egész sokáig le is foglalta magát ezzel a már-már meditatív tevékenységgel. Minden lehetséges irányból igyekezett a szemével bejárni a parkot, nem is törődve a tereptárgyakkal, kizárólag arra a jellegzetes fekete foltra koncentrálva. S bár jól lekötötte az elméjét ezzel a kis játékkal, így is azonnal reagált a kopogásra.
A kemény önkontrollja ellenére is ugrott egyet a szíve. Jöttek értük. Végre… végre eljött az ő ideje! Most aztán Starswirl, a hatalmas végre mehet, és beveheti a Kristály Birodalmat egyetlen személyben! Ó, nem… nem fogja hagyni lerázni magát, amíg meg nem tud mindent, amit akar!
Magabiztosan odament az ajtóhoz, és résnyire kinyitotta. Hatalmas, kígyó vágású, smaragdzöld szemek bámultak közvetlen közelről az arcába, de meg tudta állni, hogy hátrahőköljön. Sőt, még egy barátságos mosolyt is meg tudott ereszteni a kanca felé.
– Decadence Hercegnő látni kívánja önöket.
Zephyr reszelős hangja ez alkalommal is mellőzött minden érzelmet. Nem hívta őket, nem egy kérést, vagy parancsot közvetített, pusztán tényt közölt vele. Mégis, a továbbra is tökéletesen rezzenéstelen pillantása árulkodott róla, hogy nem fogad el semmiféle ellenvetést. A Hercegnő szava törvény volt: mindenható és megkérdőjelezhetetlen. Minek is fárasztaná hát magát azzal, hogy megpróbálja kérésként előadni?
– Egy kis türelmet kérnénk, és már megyünk is! – biccentett határozottan Starswirl, mire a denevérpóni kívülről megfogta a kilincset, és behúzta maga előtt az ajtót.
Nem volt veszteni való idejük! Starswirl gyorsan odalépett Holderhez, s finoman megrázta a vállát. A tanítványa összerándult a váratlan ingerre, aztán laposakat pislogva megemelte a fejét.
– Indulunk. Most – jelentette ki Starswirl, mire a kanca a másodperc törtrésze alatt látványosan pánikba esett.
– Igenis, Mester! – pattant fel azonnal szolgálatkészen, bár az arcára olyan riadalom ült ki, mintha azt mondta volna, hogy a vágóhídra mennek. A pupillái hatalmasra tágultak, s tán akkor sem zihált volna erősebben, ha az utolsó erejével kellene kapaszkodnia az életéért egy szakadozó végű kötélen.
– Na jó, van két perced… – enyhült meg kicsit a csődör.
Holder hálásan felsóhajtott, aztán már el is vágtatott a mosdó irányába. Starswirl lassan számolt előrefelé, de még harmincig sem jutott, mire az unikornis már ruhában, tessék-lássék kifésült sörénnyel újra előtte termett. Ezt mondjuk mindenképpen becsülte benne, hogy kanca létére hihetetlenül gyorsan el tudott készülni, ha menni kellett. Sőt, igazából Holder amúgy sem töltött felesleges órákat a tükör előtt, s ez még csak nem is ment a külseje rovására. Bár nem különösebben izgatta a dolog, azt el kellett ismernie, hogy a tanítványa igen jól értett hozzá, hogy felesleges festékrétegek helyett pár egyszerű aprósággal emelje ki természetes női szépségét.
– Remek! – mosolyodott el, s kedélyesen megpöckölte a patájával a kanca orrát, mire ő zavartan elpirult. – Akkor menjünk, és nyűgözzük le a Hercegnőt!
* * *
Végig olyan érzése volt, mintha figyelnék, míg ötödmagával a trónterem felé vonult. És ezúttal már eléggé fel volt készülve rá, hogy még csak az elméjéből sem kellett kilépnie, s így is elég jól be tudta tájolni a különös bizsergés eredetét. Leplezetlenül megbámulták őket a kristály pónik is, de ez egyértelműen más volt. Mintha maguk a falak éltek volna… és rettentően bosszantotta, hogy nem nézhetett beléjük. Denevérszárnyú kísérőjük most is ott lépdelt előttük kecses, macskaszerű léptekkel, s ugyan egyszer sem fordult meg, hosszú, bolyhos füleit folyamatosan hátrasunyva tartotta. Pedig ha ő nem lett volna ott, Starswirl komolyan megfontolta volna, hogy még a tiltás ellenére is megpróbálja felderíteni a kastély titkát. Csak szépen, óvatosan tapogatózva, kerülve a feltűnést.
Így viszont újfent kénytelen volt az önuralmára bíznia magát, hogy még egy kicsit türelemre intse. Igyekezett az előtte álló feladatra koncentrálni. Minden szavát alaposan meg kell majd fontolnia. Nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy megsértsen egy alikornist. Bár ilyen szempontból talán nem is maga miatt kéne aggódnia…
Az oldalán sétáló Holder felé pillantott. A kanca mereven maga elé szögezte a tekintetét, mintha nem volna hajlandó tudomást venni a környezetéről. Igaz… Amiatt nem kellett aggódnia, hogy ő az engedélye nélkül meg merne szólalni. Ellenben ez a másik három társáról már nem volt elmondható. A pegazusok már a természetüknél fogva is csapongók és meggondolatlanok voltak, a földipónik pedig eleve semmihez nem értettek a növénytermesztésen kívül, mégis előszeretettel hallatták a hangjukat és kotnyeleskedtek bele mindenbe. Smart Cookie talán még a jobbik eset volt, de annak a Pitchforknak még az átlagosnál is kevesebb ész adatott, úgyhogy Starswirl nagyon reménykedett benne, hogy a csődör egész végig meg sem akar nyikkanni.
A trónteremhez érve az őrök azonnal továbbengedték őket, s a pónik pontosan ugyanúgy járultak a Hercegnő színe elé, ahogy előző nap is tették. Még Zephyr is sörényszálra ugyanúgy hajolt meg az alikornis felé, s utána el is helyezkedett annak lábánál, mint legutóbb.
– Lépjetek közelebb, pónik! – szólalt meg Decadence Hercegnő.
Starswirl ugyan nem mert volna rá megesküdni, de mintha a kanca hangja egy árnyalatnyit szelídebb lett volna a múltkorihoz képest. Sőt, ahogy óvatosan fölnézett rá, az is feltűnt, hogy az alikornis ezúttal nem fegyvert hordott az oldalán, hanem az egyik lábával egy sétabotnak is beillő hosszúságú jogart támasztott maga mellett a márványpadlón.
– Mielőtt rátérnénk a lényegre, meséljetek nekünk az utatokról! – adta ki könnyedén az utasítást a Hercegnő.
– Nem volt nehéz idetalálnunk, felséges Úrnőm – sietett a válasszal Starswirl, mielőtt még bárki másnak eszébe juthatott volna felelni. – A magas hegyeken túl, mik csodás birodalmad határát képezik, pár napi járóföldre építettük meg ideiglenes, közös szálláshelyünket egy nagy síkságon, egy folyó mellett. Onnan az erdőkön és…
– Nem erre az utatokra vagyunk kíváncsiak – szakította félbe indulatoktól mentesen az alikornis. – Azt szeretnénk megtudni, miért indultatok el új otthont keresni magatoknak. Mi vett rá benneteket, hogy elhagyjátok az eddigi lakhelyeteket?
Starswirlnek igencsak meg kellett feszítenie az akaratát, hogy egyetlen arcizma se rezdüljön. Igen… a Hercegnő tökéletes precizitással választotta ki a lehető legkellemetlenebb témát…
– A régi hazánk a zord klíma miatt sajnos teljesen lakhatatlanná vált. Mikor már semmi ehetőt nem találtunk, kénytelenek voltunk továbbállni, hogy közös erővel…
Mélyen rezonáló, tompa, mégis átható koppanás rázta meg a helyiséget, ahogy Decadence Hercegnő kissé megemelte és lecsapta a kőre a jogarát. Az alikornis arcáról egyetlen pillanat alatt eltűnt minden jóindulat, ahogy lassan, fenyegetően felkelt a trónjáról, és megindult feléjük. Starswirlt kiverte a veríték. Pedig… ő igyekezett hitelesen előadni! Hogy látott át rajta ilyen könnyedén? Talán a többiek fecsegtek volna túl sokat a vacsora alatt?
A Hercegnő még messze tőlük megállt, egy pillanatra lehunyta a szemét, s nagy levegőt vett.
– Gyűlöljük, ha hazudnak nekünk – mondta keményen, aztán ismét Starswirl szemébe nézett.
A csődör, emlékezve a denevérpóni szavaira gyorsan lesütötte a fejét, és térdre borult.
– Bocsásd meg, kérlek, ostobaságomat, ó, hatalmas Hercegnő!
Hosszú másodpercekre vészjósló csend borult a teremre. Egyetlen hangot sem lehetett hallani. Starswirl már ezerszer is elátkozta magát, amiért egyáltalán megfordult a fejében, hogy félrevezessen egy alikornist. Mégis mi üthetett belé? Ért annyit az, hogy eltusoljon pár kellemetlen részletet, mint az élete? Hiszen ő még csak nem is vett részt ebben az egész őrült marakodásban, mégis ő bűnhődjön mások dőresége miatt?! Dehogy… Egy rozsdás patkót sem ért. Igaz, most tán az életét sem számolhatta volna el többért…
– Windigók voltak, Felség! – szólalt meg Smart Cookie. – Ők tették tönkre az időjárást, és miattuk kellett távoznunk!
Nem volt sokkal jobb ötlet elmondani az igazságot. De beláthatóan nem volt más választásuk. Starswirl fájdalmasan elhúzta a száját, közben igyekezve meg sem moccanni. A windigók, vagy télszellemek előszeretettel élősködtek viszálykodó, egymással háborúzó népeken, kiszívva minden maradék melegséget még a természetből is a puszta jelenlétükkel. Abban pedig nem is próbált reménykedni, hogy Decadence Hercegnő nincs tisztában ezzel. Most hát sikerült tökéletesen bemutatkozniuk, mint egy konfliktuskereső, megbízhatatlan nemzet.
– Csak egyetlen kérdésünkre feleljetek, pónik, s eldöntjük, érdemesek vagytok-e arra, hogy egyáltalán meghallgassuk mondandótokat! És ez alkalommal ne próbáljátok elfedni az igazságot! – Az alikornis hangjába szemernyi indulat se keveredett, mégis olyan könyörtelenséggel csattant a köveken, mintha a legvégső ítéletet mondta volna ki felettük. – A magatok erejéből sikerült elűznötök a parazitákat, vagy külső segítséggel szabadultatok meg a fagyos átoktól?
– A magunk erejéből, Felség… – cincogta vékony hangon Cookie. Nem is volt csoda, ha így megszeppent…
– Szégyenletes, hogy idáig süllyedtetek – szólalt meg szigorúan pár idegőrlő másodperc után a Hercegnő. – Nincs is förtelmesebb egy olyan ménesnél, mi a saját vesztére tör! Ám még nem késő megtalálnotok a fényt egymásban és magatokban! Nincs érdekeltségünk abban, mit műveltek a birodalmunk határán kívül, de a saját farkába harapó kígyónak nem vagyunk hajlandóak elviselni a látványát, amint a kristály hegyek lábánál a porban fetreng! Ezt mindig tartsátok észben!
Rövidke szünet állt be a beszélgetésbe, amiből Starswirl arra a következtetésre jutott, hogy a földipóninak nem sikerült értelmeznie a hasonlatot. Szívesen közbe is szólt volna, de nem merte megkockáztatni, hogy kilépjen ebből a megalázkodó pozíciójából, míg engedélyt nem kap rá. Szerencsére Holder időben fölmérte a helyzetet, és ideiglenesen átvette a helyét.
– Értettük, Felség, s ennek megfelelően is fogunk cselekedni!
– Minthogy ezt tisztáztuk, úgy véljük, tovább is léphetünk – jelentette ki a Hercegnő épp csak egy árnyalatnyit halkabban. – Mondjátok hát, maradni terveztek, avagy vonultok tovább, más legelőket keresve?
– Felséged engedelmével szeretnénk megtelepedni azon a környéken, ahol ideiglenesen megszálltunk – ragadta újra magához a szót Cookie. – Nem akarunk mi bántani senkit, csak szükségünk van a jó termőföldekre, hogy ne haljunk éhen, s Equestria bővelkedik ezekben.
– Viszont volt ennek kapcsán egy elég komoly problémánk… Felség! – szólt közbe a pegazus is, Starswirl nem kis riadalmára. – Volt valami gond… valami dologgal… izé. Lehet, hogy ezt nem nekem kéne elmondanom…
Újabb kínos csend következett, amit aztán Decadence Hercegnő tört meg.
– Fölkelhetsz, mágus! – bökte oda kissé kelletlenül Starswirlnek.
– Köszönöm, felséges Úrnőm! – hajbókolt a csődör, bár érezte, hogy aligha érhet el ilyesmivel bármit. – A társam arra próbált utalni, hogy a felméréseink alapján új országunk szakrális központja a Kristály Birodalom kellős közepére esik.
– Igen – bólintott komolyan a Hercegnő. – És?
– Nos, pusztán úgy véltük, elég kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnénk, amennyiben bármi is történne azzal a csomóponttal…
Nem… nem tudta elképzelni, hogy ezúttal mi rosszat mondhatott! Elvégre a lehető legfinomabban közelítette meg a témát, s még csak egy minimális kérést sem fogalmazott meg ennek kapcsán. Jóformán egyszerű tényeket közölt, amivel a Hercegnőnek is tisztában kellett lennie. Mégis a cseresznyepiros kanca hátat fordított nekik, a trónjához lépett, s bár a mozdulatai kimértek maradtak, a vállai így is rázkódtak az indulattól.
– Szóval… szóval tudtátok, hogy nemzetetek mágikus csomópontját egy… egy alikornis felügyeli… és ti… és ti… ezen…
Decadence Hercegnő megpördült, s a jogarát Starswirlre szegezte. A csődör rémülten hátrált pár lépés, de mikor meglátta az alikornis arckifejezését, a félelem átadta a helyét a döbbenetnek. A Hercegnő… kacagott! Bár szinte hangtalanul, mégis őszintén és felszabadultan! Starswirl ugyan nem tudta eldönteni, hogy csak gúnyolódik rajta, vagy tényleg viccesnek találja valamilyen oknál fogva, de igazából a meglepő helyzet miatt egyszerűen nem is tudott ezen gondolkozni.
– Ha ezt Surge Herceg hallaná, fetrengene a röhögéstől! – csóválta a fejét a Hercegnő, s közben a patájával megtörölte a szemét. Már nem nevetett, ám az arca továbbra is vidám és kisimult maradt, absztraktnak ható kontrasztot képezve az alikornis eddigi viselkedésével. – Amint legközelebb találkozunk vele, el is mondjuk neki! Nem hittük volna, hogy jó kedvre tudtok minket deríteni, de belátjuk: tévedtünk.
A Hercegnő leült a trónjára, s a homlokát megtámasztotta a patájával. Nagyon úgy tűnt, nem szándékozik folytatni a tárgyalást, amíg túl nem tette magát ezen a számára rendkívül humorosnak talált mondaton. Pár másodperccel később azonban a lábánál a denevérszárnyú póni felkapta a fejét, és elfordult oldalra. Hegyezte a fülét, de hamarosan már Starswirl is meghallotta a halk patakopogást. Az érkező kancának a hangja azonban épp egy kicsivel hamarabb jutott el hozzá, mint hogy a beszélőt is megláthassa.
– Cadence néni, nem láttad Lu…
Pontosan abból az irányból, ahova Zephyr is nézett, egy nyakigláb, rózsaszín sörényű, hófehér szőrű, szarvas-szárnyas póni lépett elő, de azonnal meg is torpant, ahogy meglátta őket. Olybá tűnt, legalább annyira megilletődött az idegenektől, mint Starswirl az újabb alikornis látványától. A kancának mintha földbe gyökereztek volna a lábai, amint végignézett a követeken, s a szeme végül megállapodott a szakállas unikornison.
– Celestia, ezerszer kértelek, hogy ne zavarj, amikor tárgyalok! – fordult oda immár Decadence Hercegnő is. Talán észre sem vette, hogy megfeledkezett a királyi többesről, de persze az is előfordulhatott, hogy egymás között mellőztek ilyen formalitásokat…
– Tárgyaltok? – kérdezte kissé félrebillentett fejjel a jövevény, továbbra is Starswirlt fixírozva, akinek közben eszébe sem jutott, hogy esetleg nem illene folyamatosan fenntartani a szemkontaktust. – Azt hittem, már rég végeztél!
– Szépen kérlek…! – sóhajtott a Hercegnő.
– Jó, rendben – húzta el a száját a hófehér kanca, s végre a Hercegnő felé fordult. – Csak Lunát kerestem. Reggel nem volt az ágyában, és azóta se látta senki. Nem tudsz róla valamit?
– Nem, nem tudok – felelt fáradt hangon Decadence Hercegnő. – Viszont kerítsd elő, amint lehet, és ne hagyd, hogy megint elszökjön! Megy veled Zephyr is, jó?
A denevérpóni szolgálatkészen felállt a lába mellől, bár érezhetően nem díjazta túlságosan a rászabott feladatot. A fehér alikornis derűsen figyelte a zilált sörényű kancát, aztán a pillantása újra Starswirlre tévedt. Megvillantott a csődör felé egy huncut kis vigyort, aztán Zephyrrel az oldalán távozott arra, amerről jött. Kifelé menet még egyszer hátrafordult, láthatóan csak azért, hogy még egy pillantást válthasson az unikornissal.
– Elnézést a kis közjátékért! – szólalt meg Decadence Hercegnő, amint újra magukra maradtak. A hangja újra megkeményedett, noha érezhetően fesztelenebbül beszélt. – Ott tartottunk tehát, hogy nem kell aggódnotok a szakrális csomópontjaitok miatt. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy annak a területnek, ahol jelenleg is tartózkodtok, biztosítsuk a mágikus hálózatának töretlenségét. Amíg alikornis áll a Kristály Birodalom élén, az országotok tökéletes biztonságban van ebből a szempontból, ezt garantálhatjuk. Elhihetitek, ha azt mondjuk, ez minekünk sokkal fontosabb, mint nektek, így ha mi bármilyen oknál fogva nem is tudjuk tovább ellátni feladatunkat, úgy egy másik társunk azonnal átveszi a helyünket.
Starswirl ugyan fél füllel a Hercegnőre figyelt, de valójában sokkal jobban lekötötte a gondolatait a fehér alikornis. Elvégre ez mindent megváltoztatott! Ez a kanca sokkal fiatalabbnak és nagyságrendekkel közvetlenebbnek tűnt Decadence Hercegnőnél, így újult erővel támadt fel benne a remény, hogy esetleg a közelébe férkőzhet egy ilyen lénynek. Sőt, ez az újabb alikornis mintha még kimondottan érdeklődött is volna iránta…
– Mester! – bökte oldalba finoman Holder.
Igaz is, erre neki kellene reagálnia, elvégre ő járt el az unikornisok szószólójaként! Udvariatlan mondjuk még nem lehetett, hiszen csak pár másodpercig váratta a Hercegnőt, ennyi gondolkodási idő pedig biztosan kijárt neki. Villámgyorsan átfutotta gondolatban, miről is volt szó eddig, aztán elő is állt a megfelelő válasszal.
– Értelmezhetjük ezt úgy, felséges Úrnő, hogy áldásodat adod új államunk megalakulására, s nem tartasz semmilyen módon igényt azokra a területekre?
– Amennyiben a Kristály Birodalom határait tiszteletben tartjátok, és nem bolygatjátok a mágikus erek természetes folyamait, úgy nincs kifogásunk országotok létrejötte ellen. Valamint nem teszitek tönkre a környezeteteket efféle önpusztító viszálykodással, s a jövőben is megvéditek magatokat a windigóktól.
– Köszönjük, Felség! – hajolt földig Starswirl, s a többiek is követték a mozdulatát.
– Illetve lenne még pár apróság, amit tisztáznunk kéne, mielőtt véglegesítjük döntésünket – emelte a magasba a patáját a Hercegnő. – Nem tudom, meddig áll szándékotokban terjeszkedni, de a legfontosabb, hogy van egy hosszú, fekete sziklafal egy sűrű, sötét erdő mellett, amin van egy mélybe nyúló üreg, ami…
És az alikornis csak sorolta és sorolta a feltételeit, amiknek a többsége az ő szemszögükből jóformán teljesen lényegtelen, de legalábbis könnyedén teljesíthető volt. Decadence Hercegnő ezt követően alaposan kikérdezte őket, miképp tervezik fölépíteni az országukat. Starswirl innentől kezdve igyekezett is kivonni magát a társalgásból, s a lehetőségekhez mérten a gondolataiba merülve passzívan hallgatta, milyen módon szándékoznak a pegazusok beleavatkozni az időjárás természetes működésébe, milyen új fajokat akarnak betelepíteni a földipónijaik, s még sok hasonlót.
* * *
Dél is elmúlt, mire a Hercegnő felhagyott a pónik faggatásával. Nem érintettek semmi olyan témát, ami Starswirlt kizökkentette volna a gondolataiból, így az unikornisnak sikerült is többé-kevésbé a periférián maradnia a beszélgetést tekintve. S bár ez homlokegyenest ellentmondott az eredeti terveivel, nem bánta, hogy ilyen szinten kimaradt a tárgyalásból. Az őt érintő kérdésben nyilatkozott, és az eredményével is elégedett volt, így lelkiismeret-furdalás nélkül merengett az újabb alikornis felbukkanásán, mint hatalmas lehetőségen saját maga számára.
Többször is visszapörgetett az elméjében minden egyes szót, amit a két alikornis egymással váltott, s azokat továbbgondolva ki is alakított magában egy koncepciót. Nem volt ugyan biztos benne, hogy igaza volt, de összekapcsolta a kora reggel látott kicsi, sötét pónit, aki a várkertben játszadozott, és azt, hogy a fehér alikornis keresett valakit. Ezen következtetés alapján pedig elhatározta, hogy amint Decadence Hercegnő elengedi őket, az első útja neki is a kertbe fog vezetni, mivel vendéglátójuk végre engedélyt adott nekik a szabad mozgásra a városon belül. Ha a szerencse mellé áll, talán alkalma adódhat négyszemközt beszélni azzal a fiatal kancával!
Abban nem is reménykedett, hogy a tárgyalás alatt még egyszer láthatja ezt a nyurga alikornist, de a szíve így is nagyot dobbant, amikor léptek zaja ütötte meg a fülét ugyanabból az irányból, mint legutóbb. Némiképp csalódott is, amikor a huncut rózsaszín szemek helyett félelmetesen kifejezéstelen kígyó-vágású pupillákkal találkozott a pillantása. Láthatóan Zephyr sem volt a legjobb kedvében, ahogy az orrát a padlóhoz érintve meghajolt, akaratlanul is megmutatva nekik a szokásosnál is borzosabb sörényét. Igaz, Decadence Hercegnővel egy szót sem váltottak, de Starswirl a kanca apró biccentéséből is megértette, hogy sikerült megtalálniuk, akit kerestek. Ez ugyan kissé meg is törte az unikornis lelkesedését, hiszen így lényegesen leromlottak az esélyei, hogy magától is megtalálja a fehér alikornist. Ettől függetlenül persze nem volt hajlandó lemondani az ötletéről.
Percekkel később pedig, épp mielőtt a Hercegnő útjukra engedte őket, bőségesen kárpótolva lett az apró csalódásért cserébe. Az alikornis ugyanis biztosította őket arról, hogy ettől fogva nem csak a városban, hanem a kastélyban is szabadabban járhatnak-kelhetnek, habár továbbra is óva intette őket a folyosókon való varázslástól. Ez önmagában nem lett volna olyan hatalmas dolog, viszont a Hercegnő ezúttal meg is indokolta a restrikciókat.
– Mint azt már tapasztalhattátok, idebent egy igen különleges, többlépcsős védelmi rendszert üzemeltetünk a betolakodók ellen – magyarázta a cseresznyepiros kanca, miközben méltóságteljesen fölkelt a trónjáról, s nagyot koppantott a jogarával.
Finom mágikus rezgés terjedt szét a levegőben, ahonnan a fém a padlózathoz ért, s bejárta az egész termet. A Hercegnő szarva egy pillanatra felragyogott, s ahogy a fény a falakhoz ért, azok pár röpke másodpercre mintha egészen áttetszővé váltak volna. Más helyiségbe ugyan nem lehetett átlátni, de az eddig szilárdnak tűnő kövön keresztül árnyalakok sejlettek át, amikből egy különösen közelinek és hatalmasnak tűnt: a terem egyik oldalát majdnem teljesen be is fedte. Starswirl, noha annyira megilletődött, hogy nem merte kinyújtani felé a tudatát, így is szinte érezte, hogy a gigantikus lény – mert arról meg volt győződve, hogy az a valami él – feszült figyelemmel követi minden egyes mozdulatukat.
– Bemutatjuk nektek a palota legfőbb védelmezőjét, Roamert, a lánglelket! – Decadence Hercegnő halvány mosollyal az árny felé bökött a jogarával. – Ettől a perctől fogva nincs okotok félni tőle, ha alkalmazkodtok a szabályainkhoz! Roamer, ők a mi vendégeink! Kezeld őket eme protokollnak megfelelően! – tette hozzá különös, parancsoló felhanggal az árnyalaknak címezve.
A kellemetlen érzés, hogy folyamatosan figyelik őket, szinte teljesen eloszlott. Csupán egy apró, makacs kis piszkálódásnak maradt meg Starswirl tudatában, hogy a lény visszavonult ugyan, de nem feledkezett meg róluk.
– Most távozhattok – támasztotta a vállának a jogart a Hercegnő. – Estig még mindenképpen szeretnénk, ha maradnátok, mivel odakint szörnyű vihar tombol, ám szívesen látunk benneteket, ameddig csak kedvetek tartja.
– Köszönjük, Felség! – mondták kórusban a pónik, azzal lassan kihátráltak a trónteremből.
Starswirlnek valami fura hiányérzete támadt, ahogy a kapu becsukódott előttük. Végignézett a társai megkönnyebbült arcán, aztán körbe a folyosón, mégsem jött rá az okára. Csak mikor el akart indulni a szobájuk felé, akkor döbbent rá, hogy egyrészt nem tudja az utat, másrészt a denevérszárnyú kísérőjük, aki eddig vezette őket mindenhova, már nem tartott velük. Lényegében magukra lettek hagyva, bár feltehetőleg a kristály pónik is örömmel segítenek majd nekik eligazodni a palotában. Mégis, ez, hogy nem kellett minden egyes légvételére figyelnie, nehogy valami olyasmit tegyen, amivel valakit magára haragíthat, komoly felszabadulást jelentett neki. Legszívesebben azonnal neki is látott volna a tervének megvalósításához, ám végül jobbnak látta, ha először még a többiekkel tart és alaposan megebédel, elvégre nem lehetett előre tudni, mennyi időt fog odakint tölteni.
Igyekezett a lehető leghamarabb túllenni rajta. Amint vendéglátóik kihozták az ételt, az udvariasság határát súrolva esett neki, gyorsan magába lapátolva a tányérja tartalmát. Kisvártatva már állt is fel az asztaltól, viszont egy pillanatra kénytelen volt megtorpanni, mivel a tanítványa – látva a mozdulatát – szintén felugrott a még félig sem befejezett ebédjétől. A kanca arcára tévedt a pillantása, s rögtön meg is látta rajta, mennyire megrémült.
– Egyél csak nyugodtan! – intett neki megnyugtatóan mosolyogva.
– Mester…? – kérdezte remegő hangon Holder.
– Minden rendben, csak sétálhatnékom támadt. Ennyi ácsorgás után nem árt megmozgatni ezeket az öreg csontokat. Ha végeztél, azt csinálsz, amihez csak kedved van, jó? Ha szeretnéd, nyugodtan töltsd velük az időt! – bökött a fejével a többiek felé. – Vagy azt sem bánnám, ha helyettem is meglátogatnád a könyvtárat…
A kanca kissé bizonytalanul, de máris egy fokkal nyugodtabban visszaült a helyére. Starswirl épp csak egy pillanatra megérintette a vállát, hogy érezze: semmi rejtett üzenetet nem próbált közvetíteni felé, aztán nem is foglalkozott már vele.
Eléggé gondban volt még a tájékozódással, de pár őrt megkérdezve így is hamar kitalált a kastélyból. Tétovázás nélkül a várkert felé vette az irányt. Konkrét elképzelése nem volt, merre érdemes egyáltalán keresgélni, így csupán halkan fütyörészve elindult egy véletlenszerű irányba, kíváncsian nézegetve a szobrokat, közben bármilyen arra utaló jel után kutatva, hogy a fehér alikornis merre járhatott.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Page updated
Google Sites
Report abuse