Közjáték VI

Közjáték IV

Fölizzott a szarva, ahogy halványsárga aurába vont egy könyvet a polcon, majd lassan húga felé lebegtette. Kinyitotta a megfelelő oldalon, s az orra elé tartotta.

– Twilightnak? – kérdezte Luna gyanakodva, miután átfutotta a pár rövidke sort.

Bólintott.

– Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb módja? – Luna aggodalmasan fintorgott. – Nem emlékszel, mi történt legutóbb?

– De, emlékszem – felelt magabiztosan Celestia. – Ám akkor még nem ismertük a Harmónia Elemeit. A szükséges erő megvan magában a varázslatban. Benne van a szavakban. Csupán meg kell őket tisztítani.

– És ha mégsem elég?

– Twilight meg tudja oldani. Nem véletlenül választottam őt. Ha bármi is félresikerül, neki magának kell rájönnie, hogyan hozza helyre. És bizonyította már párszor, hogy képes rá. Régóta figyelem, te is tudod. Hosszú-hosszú ideje ő a legalkalmasabb jelölt.

– Nagyon megbízol benne – csóválta a fejét Luna. – Csodálom, hogy nem félted tőlük. Mikor vesztettél el legutóbb valakit, aki tényleg jelentett is bármit neked?

Szigorúan összevonta a szemöldökét, mire a húga kissé lelapította a fülét. Valószínűleg érezhette, hogy ezzel olyasmit pedzegetett, amit nemigen lett volna ajánlatos felhozni. Celestia visszahúzta Luna elől a szürke, csillagokkal díszített borítójú könyvet, visszalapozott benne jó pár oldalt, aztán újra testvére elé tolta.

– Ugyanazt használtam nála, mint Cadence-nél – mondta. – Őt is csak azért vették észre, mert nyíltan mutatkozott előttük. Ha sejti is a lidérced, hogy mi a tervem Twilighttal, akkor sem tud a nyomára bukkanni.

– Csodálom az örök optimizmusodat, nővérem! – sóhajtott Luna, s eltolta maga elől a könyvet. – Csodálom, hogy így el mered engedni a patáját a legjobb tanítványodnak, legnagyobb reménységünknek! Igaz, te nem vallottál kudarcot mentorként, mint én…

– Te sem vallottál kudarcot – próbálta vigasztalni. – Mindketten tudjuk, hogy a való életből tanulhatják csak meg igazán a leckét. Csak az ad igazi tudást. Az pedig nekik, és nekünk is veszélyekkel terhes.

– Lehet, csak elfelejtettem, milyen törékenyek… – Luna bánatosan az erkélyajtóhoz lépett, s merengve kinézett a csillagokkal borított égre. – Ők pedig naivan rám bízták az életüket. De még mennyien! Te jobban tudod, milyen feladatokat szabad adni nekik. Igazad van, ezért nem foglak bírálni.

Celestia odalépett mellé. Ő is a láthatárt fürkészte. Pár pillanattal később Luna a vállára hajtotta a fejét. Átölelte a szárnyával.

– Ne haragudj! – motyogta a húga. – Meg kellett volna kérdezzelek, csak nagyon kapkodtam, és nem jutott jobb az eszembe! Nem akartam őt is veszélybe sodorni!

– Kit? – kérdezte meglepetten.

– Phase Shiftet – suttogta Luna még halkabban.

– Tessék?! – Celestia döbbenten ellépett a húgától. – Hogy mit csináltál?

– Odaküldtem Tartarushoz még a többiek előtt, hogy ellenőrizze a védővarázslatokat – sütötte le a fejét Luna. – Bocsánat…

– Baja esett? – kérdezte elhaló hangon.

– Remélem, nem…

– Jaj, Luna, megijesztettél – sóhajtott, bár azért nem nyugodott meg teljesen. – Azt hittem, történt valami.

– Akkor nem haragszol?

– Dehogy! Ha hamarabb szólsz, én magam küldöm oda.

Luna hálásan elmosolyodott, s felé nyújtotta a fejét, mire Celestia hozzáérintette a húga szarvához a sajátját.

– Szeretlek, Tia!

– Én is téged, Luna!

Soká álltak még az erkély előtt némán, egymás mellett. Végül Celestia törte meg a hosszú csendet.

– Lassan ideje, hogy megvirradjon, nem gondolod?

Luna bólintott.

– Menj nyugodtan, és pihend ki magad! – folytatta. – Cerberust pedig nyugodtan bízd rám! Írok Twilightnak, meg a többieknek is, de ha hamarosan nem kerül elő, én magam fogok utánajárni az ügynek! Így megfelel?

– Köszönöm, Tia.

– És ne félj, nem kell mindent egyedül intézned! Neked ott van az Éjjeliőrség, de nekem is megvannak a saját eszközeim. – Ravaszkás mosolyra húzta a száját. – Nem, nem a canterlotiakra gondolok. Csak tudod, én jobb szeretem a legutolsó pillanatra tartogatni a meglepetéseimet az ellenségnek.

– Szóval van olyan kísérleted is, amivel nem sültél fel? – vonta fel gyanakodva a szemöldökét a húga.

– Ó, én azt se nevezném azért teljes kudarcnak, amire te gondolsz! – kuncogott. – De valóban van még pár apróság, amit lehet, hogy elfelejtettem megemlíteni neked…

– Mi az, amiről tudnom kéne, Tia?!

– Hm, hm… lassacskán tényleg fel kéne hoznom a Napot az égre, nem gondolod?

– Tia!

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.