Közjáték III

Közjáték III

– Meg kell tennünk mindent a biztonsága érdekében! Nem kockáztathatjuk meg, hogy elveszítsük!

Luna idegesen járkált fel-alá az ablak előtt. Az előbb szinte megrohanta őt a hirtelen támadó gondolataival és spekulációival. Ez legalább adott neki egy kis lendületet, egy kis életerőt, de Celestia nem volt róla meggyőződve, hogy tényleg jobbat tesz testvérének ez az állapot, mint mikor még a földön feküdt, magába roskadva. Szóra nyitotta a száját, de Luna megelőzte.

– Tudom, mire gondolsz, de nem értek egyet! Majd a nászútjukon ráérnek enyelegni! Ez nem paranoia, ő még egyszerűen túl fiatal! Nincs rá felkészülve, hogy szembenézzen vele! Egyedül semmiképp! De a legjobb lenne kihagyni az egészből… Ő nem olyan, mint mi…

– Valóban, kishúgom, de még ha tud is a létezéséről, nem tudja, nem tudhatja, merre van most. Én is féltem őt…

– Akkor hívd vissza őket! – pördült felé Luna. – Most nem csak Cadence-ről van szó! Amint ideértek, Shining Armor vonja fel a pajzsot Canterlot köré! Nem kell senkinek sem tudnia, hogy miért, de nem hagyhatjuk magunkat védtelenül!

– Ez csak ideiglenes megoldás lehet, Luna! – felelte. – Nem ülhetünk itt tétlenül a végtelenségig!

– Ha van jobb ötleted, örömmel hallgatom – szűkítette össze a szemét a húga.

Lehajtotta a fejét, és szomorúan sóhajtott. Lunának igaza volt, de nem jó okokból kifolyólag. Amit javasolt, nem volt megoldás, de valóban nem tehettek mást. Viszont az érzései megint megzavarták a tisztánlátását, s pusztán a félelem vezette a döntéseit.

– Rendben van, üzenek nekik. De ne feledd, ezzel nem rendeződik semmi! Mindenképpen szembe kell néznünk vele! Ha ketten vagyunk, nincs esélye.

– Hát nem emlékszel rá?! – csattant fel Luna. – Ő nem olyan, mint Hollow! Nem állna ki kettőnk ellen, és nem sétál bele a kelepcébe. Az ő játékát kell játszanunk, az ő szabályai szerint! Nem tudom, mit akar, nem tudom, mit remél, de az ő elméjét nem ragadta el az őrület… és épp ezért félek tőle… És tudom, érzem, hogy Tartarus mögött is ő áll…

– Tartarus? – vonta fel meglepetten a szemöldökét.

– Az éjjeliőreim jelentették, hogy Cerberus eltűnt – felelt sötéten Luna. – Most ők őrzik a kaput, de nem látnak a mélybe. Ha onnan bármi is kiszabadul…

– …nem fogják tudni megállítani – fejezte be suttogva a mondatot. – És nekem csak most szólsz?

– Miért, oda akarsz menni személyesen?

Gondolkodott egy kicsit, aztán megrázta a fejét.

– Akkor mindegy, nemde? – vont vállat a húga. – Be kell érnünk ennyivel. Ha baj van, már tudni fogunk róla időben, és azonnal intézkedhetünk is. Csak azt tudnám, mit akart ezzel elérni! Ránk akart ijeszteni? Meg akarta mutatni, mennyire elszánt?

– Attól tartok, ez már csak akkor fog kiderülni, ha beszéltünk vele… – felelt Celestia, miközben határozott arccal négy lábra állt. – De a mi patánkban is van valami, amit felhasználhatnánk ellene, ha a helyzet azt kívánná.

– Valóban? – nézett vele komoran farkasszemet Luna. – Én nem merném… Egyetlen apró hibás döntés egyenlő az öngyilkossággal! Tetszik, vagy sem: most igenis ő van lépéselőnyben…

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.