12.fejezet

Crystal City ostroma

Egyre csábítóbb lehetőségnek hangzott egy kirándulás Tartarusba… Starlight még soha életében nem hallott barátokat ilyen csúnyán összeveszni. Az ordítozás és egymás sértegetése az még csak hagyján volt, de Grape Jelly és Ironseed Sunflower konkrétan majdnem egymás torkának ugrottak, ami, ismerve a képességeiket és a szándékaikat, könnyen fajulhatott odáig, hogy ténylegesen vér folyjon. Szerencsére mindkettejük mellett ott volt még egy barátnőjük, aki nem csak hidegebb fejű, de fizikailag erősebb is volt náluk, így különösebb probléma nélkül vissza tudták tartani őket. Ami sajnos nem akadályozta meg, hogy egymás fejéhez vágjanak nagyon csúnya és visszavonhatatlan dolgokat.

Fölléphetett volna, mint barátság-segélyszolgálat, azonban maga a kiváltó dilemma is komplikált, és nem kevésbé sokkoló volt. Szíve szerint – és minden szerint, amiért Twilighték oldalán eddig harcolt – Jelly-t pártolta volna ki, hiszen tényleg elfogathatatlan volt a társukat, ráadásul egy ártatlan csikót veszni hagyni. Ugyanakkor a lidércek nem törtek be hozzájuk, hogy bajuszpödrögető gonosztevő módjára elrabolják a kirint és az elementálját, hanem az első pillanattól kezdve le volt szögezve mindenki számára, hogy a területükre lépni nyílt provokációnak számít, amit nagyon komolyan vesznek. Megértette, hogy egy rengeteg áldozattal járó háborút nem akartak megkockáztatni Sunflowerék, főleg így, hogy ők voltak a provokáló fél, de ettől függetlenül a lidércek által kiszabott büntetés aránytalan, és feleslegesen kegyetlen volt. Talán most nem tehetett semmit, viszont azt elhatározta, hogy amint hazaér, megpróbál beszélni a Hercegnőkkel. Kizártnak tartotta, hogy semmilyen megoldás ne létezne, amivel békésen rábírhatnák a lidérceket Jugem szabadon engedésére.

Addig pedig a legtöbb, amit tehetett, hogy Phase Shiftnek segített felkészülni a mindannyiukat hazarepítő teleportvarázslat összerakásában. Szerencsére ezúttal nem volt olyan nehéz dolguk, mivel a másik oldalon egy idézőkört kellett megcélozniuk, Starlight számára pedig a kiindulási hely is kezdett már kissé ismerőssé válni. És, mi tagadás, a motiváció is több volt a munkához, hiszen végre újra a Kristály Birodalomba igyekeztek! Nem csupán jó lesz végre újra otthon lenni, de Cadence is egy Hercegnő volt, akit megkérdezhetett, mit tehetnének kirin barátjuk megmentéséért! És persze nem utolsó sorban végre megnyugtathatja magát, hogy mindezen őrültségek után legalább odahaza minden rendben van.

A mágikus formulákba való belemerülés kiváló ürügy volt arra, hogy kivonja magát a kibontakozó drámából. Bármit is gondolt, bármi is volt a véleménye, tisztában volt vele, hogy egész egyszerűen nem állt rendelkezésére elegendő adat a helyzet reprezentatív mérlegelésére… még ha pocsék érzés is volt fenntartania a semlegességét. Az eltökéltségét, miszerint márpedig segíteni fog Jugemnek, ahogy tud, a munkájuk meggyorsítására fordította, így aztán pihenés nélkül, alig egyetlen óra leforgása alatt összedobták a rituálét Phase Shifttel, és azalatt a lányok sem ölték meg egymást, szóval igazán senki nem mondhatta Starlightra, hogy nem tett meg mindent, amit lehetett.

Kicsit furcsa volt az érkezésüket kellemesen langyos légáramlatként érzékelni a túloldalon: a Kristály Birodalom mindig is egy kifejezetten hűvös helyként élt az emlékeiben. Hát, igen, hiába a vastag ruházat és a védővarázslatok, azért mégis a Fagyott Északról érkeztek, ahhoz képest meg aztán bármi melegnek tetszhetett. A fogadtatás is kellemes volt, hiszen az előőrsként korábban megérkezett Dragon Glass már beharangozta az érkezésüket, s ha személyesen ő nem is volt jelen – ahogy Sunburst, vagy Twilight rokonsága sem –, Shining Armor több páncélos kristály pónit is az idézőkörhöz rendelt, hogy várják őket. Az őrök át is kísérték őket az ebédlőbe, ami ellen Starlight nem is tiltakozott – Jelly viszont igen, mivel Conkerrel együtt azonnal távozni szeretett volna. A katonák azonban nem akarták elengedni őket, mivel „nem volt biztonságos”.

Amilyen semleges hangon jelentették ki, és mindazok után, amiken keresztülmentek, Starlight elsőre nem is tulajdonított különösebb jelentőséget a megjegyzésnek, Swatter azonban azonnal lecsapott rá, hogy a helyzetük felől érdeklődjön. Ennyi idő után már gyanús lehetett volna, hogy még mindig nem bukkantak elő a vendéglátóik, hát most az indoklást is megkaphatták hozzá: a csatározások a Kristály Birodalmat is elérték. Talán részleteket is kicsikarhattak volna a palotaőrökből, ám az ebédlőbe lépve azonnal a nyakukba ugrott Sudrabog, gyors egymásutánban végigölelgetve mindannyiukat… ami a kancáról lógó tekintélyes mennyiségű ékszer miatt nem bizonyult fájdalommentes mutatványnak.

– Szija minden! Ez fénj-vilaag nadzs haaz nadzson szép! – kiáltotta vidáman a pók, miközben a pónik között táncolt.

– Örömmel látom, hogy biztonsággal visszatértetek – lépett eléjük Vacant Veil is. Ha az arcát nem is láthatták, a hangjából érződött az aggodalom. – Átmenetileg azt az utasítást kaptuk felülről, hogy maradjunk, és tartsuk itt a vendégeinket is, noha olybá tűnik, nincs is ellenükre ez a fajta elrendezés.

– Az jó, de mégis mi történt? – kérdezte Starlight Swatteréket is megelőzve. – Hol van Sunburst, és hol vannak a többiek?

– Oh! – ugrott közéjük lelkes arccal Sudrabog, mielőtt Vacant Veil szóhoz jutott volna. – Az ijenes-szem saarga pooni Szambörsz volni itt, mi telepoo!

A pók magyarázatképp a két mellső hát-lábával karikákat rajzolt a levegőbe, ami adott kontextusban végül is elfogadható imitációja volt Sunburst szemüvegének.

– Nos… igen – hagyta jóvá mérsékelt lelkesedéssel a fehér unikornis. – Természetesen mindnyájan jelen voltak a követek érkezésénél, azonban pillanatnyilag a palotaőrség és minden hadra fogható póni a város védelmét erősíti meg a herceg vezetése alatt.

– Mi ellen? – kérdezte aggódva Starlight.

– Sajnos pontos információkat nem volt alkalmuk közölni velem, ámbár úgy vélem, a birodalmi hírszerzés egyelőre nem is volt képes kielégítő felvilágosítást adni a behatolókról. Jómagam is szívesen segédkeznék a védelem szervezésében, mindazonáltal elfogadható indoknak tartom, hogy a feketemágiában való jártasságom miatt nagyobb igény van a jelen pozícióm megtartására.

– Vacant, hol van most Shining Armor, Cadence Hercegnő, vagy Sunburst? – kérdezte immár türelmetlenül Starlight.

– Feltehetőleg az alsó szinten van legalább az egyikőjük, elvégre odarendelték a palotaőrség jelentős részét – intett bizonytalanul a csődör. – Flurry Heartra talán… Starlight! Azt kérték, ti is maradjatok itt!

A köpenyes unikornis elkapta a rózsaszín kanca lábát, ő pedig nem akarta magát erőszakkal elszakítani tőle. Az alatt a pár másodperc alatt viszont, amíg megpróbálta kitalálni, mivel győzhetné meg a Belső Kör mágusát, egy újabb pók lépett oda melléjük, és megbökdöste az őket figyelmesen hallgató Sudrabog vállát.

– Praakas praaniyon Sanyi chaaya kee gandha karatahaj… – állapította meg fintorogva Sunflower felé bökve, aki kicsit távolabb épp tehetetlenül tűrte, hogy három pók kényelmetlen alapossággal végigszaglássza.

– Mujhe aashchary nahin hua, lekin Szányi mera doszthaj – hajtotta el az egyik árnyék-lábával legyezve Sudrabog, majd az unikornisok felé visszafordulva szélesen elvigyorodott. – Ti pooni vagy velem baraat. Én nem hadni, ők-mi csinaalni ti-nek nem joo!

– Ennek igazán örülök, és én is a barátomnak tartalak, Sudrabog – mosolyodott el Starlight. – Viszont, Vacant, több hasznomat látná mindenki, ha nem kéne itt kuksolnom tétlenül. A teleportálásokon kívül semmi fárasztót nem csináltam a napokban. Minden szempontból jobban érezném magam, ha segíthetnék a barátaimnak.

Az árnyék takarásában a csődör lesütötte izzó szemeit, ahogy eltöprengett, aztán bólintott.

– Nem áll módomban felülbírálni a döntéseidet, Starlight Glimmer – jelentette ki végül, bár a hangjában nem bujkált csalódottság. – Amennyiben így látod helyesnek, eszemben sincs az utadba állni.

– Köszönöm – biccentett Starlight, azzal már újra fordult is, hogy elvágtasson.

– Sztaalayt, én is menni! – csatlakozott hozzá azonnal Sudrabog.

– Nem-nem, szó se lehet róla! – tiltakozott Vacant Veil. – A parancs egyértelmű volt!

Starlight már éppen meg akarta erősíteni a csődör álláspontját, amikor hirtelen eszébe jutott, micsoda káoszt okozott közöttük egyetlen pók is a megjelenésével.

– Talán… talán nem lenne rossz ötlet, ha engednéd velem tartani – mondta megfontoltan. – Bármi is támadta meg a birodalmat, aligha lehet felkészülve rá, hogy a pókok közül is velünk van valaki.

Vacant nagyot sóhajtott, aztán megcsóválta a fejét.

– Így is lehetetlennek tűnik megakadályozni, ha valamiféle ostobaságot a fejükbe vesznek…

– Köszönöm! – vigyorodott el Starlight.

A fejével intett Sudrabognak, hogy kövesse, aki lelkesen eleget is tett a kérésnek. De azért mielőtt kiléptek volna az étkezőből, még hátrafordult a társaihoz, és vidáman elkurjantotta magát:

– Jo koee mere peechina aaega, main usake taang todonga!

A többiek csupán jót röhögtek rajta, Starlight pedig egyre jobban sajnálta, hogy nem adódott alkalmuk megfejteni akár egy kevéskét is az ő nyelvükből.

* * *

Volt olyan szerencséjük, hogy a lépcsőn lefelé ügetve éppen belebotlottak a felfelé igyekvő Sunburstbe. Illetve a szerencse nem is elsősorban az volt, hogy belebotlottak, hanem hogy akkor botlottak belé, amikor nem próbált meg épp egy szakasz katona elvágtatni mellettük, kitakarva a sárga csődört. Mikor pedig Sunburst megpillantotta őket, kérdés nélkül Starlight nyakába borult és átölelte.

– De jó, hogy nem esett bajod! – nyögte a fülébe.

– Tudok vigyázni magamra – felelte ő, alaposan megszorítva a csődört. – Hiányoztál!

– Te is! – mondta Sunburst.

Elengedték egymást, s a napsárga unikornis a szemüvegét megigazítva gyanakvóan végigmérte a még mindig indokolatlanul vidámnak tűnő Sudrabogot, de végül nem szólt semmit vele kapcsolatban.

– Vacant Veil nagyjából elmondta, mi a helyzet, és szeretnék segíteni – fordította komolyra a szót Starlight. – Illetve segítenénk, gondolom, de Sudrabog nevében nem akarok nyilatkozni.

– Én segíteni? – kérdezte a pók, majd a rózsaszín kanca biccentésére ő is hevesen bólogatni kezdett. – Én segíteni, igen! Mi csinaalni mi?

– Igen, ez lenne a nagy kérdés – fordult vissza Sunburst felé Starlight. – Kik támadtak meg minket? Mi a terv?

– A jelentések egymással ellentmondanak, úgyhogy én a magam részemről azt feltételezem, hogy egyszerre többen próbálják ostrom alá venni a fővárost – komorodott el immár a csődör is. – A határőreink lángfogú ebekről számoltak be, Flash osztaga viszont váltig állítja, hogy valamiféle kőszörnyeket, vagy gólemeket láttak errefelé vonulni. Külön fölkészülni rájuk viszont már nincs időnk, mert gyakorlatilag percek kérdése, hogy elérjék a város határát. Épp a Hercegnőhöz siettem a kilátó teraszra, hogy megkérdezzem, mit lát a távcsövön. Tán még az is hasznosabbnak bizonyul, mint az egész légi felderítésünk…

– A civilek? – kérdezte Starlight, miközben a patájával már mutatta a barátjának, hogy vezesse őket.

– A trónteremben és a katakombákban rejtőzködnek. Nem rendezkedtünk be hosszú távon, de remélhetőleg nem is kell. Nagyjából egy hétre van azért tartalékunk, de a többi Hercegnőt is értesítettük a helyzetről. Twilighték a közelben vannak; számíthatunk a segítségükre.

– Ó, remek! – sóhajtott megkönnyebbülten a kanca. – Minden ismerős arcért hálás vagyok. A védelmünk hogy áll?

– A szokásos, sajnos – igazította meg menet közben a szemüvegét a csődör. – Nem vészes, kimondottan, de a főváros nem kapott külön megerősítést, csak a határőrség. Főleg kristálypónik, értelemszerűen, Shining Armor elit alakulata, Flash Sentry légi különítménye, meg velünk együtt egy tucat unikornis, ami utóbbi tekintetében csak reménykedek, hogy a minőség kellőképpen ellensúlyozza a mennyiség hiányosságait.

– Ja, a gólemek jelenléte egy, vagy több erős varázshasználóra utal… – töprengett hangosan Starlight. – Ha ilyen ködösek az információink, gondolom olyasmire nem készülhetünk fel, hogy miből vannak, ugye?

– Ugyan… hacsak a pegazusaink azóta nem szolgáltattak újabb információkat. Bárhogy is, én nem amiatt aggódom, hogy esetleg ne tudnánk megvédeni magunkat, sokkal inkább az a kérdés, hogy meddig. A legvégső esetben ott van Cadence Hercegnő, meg persze a Kristály Szív is, amin azért póni legyen a patáján, aki át tud törni. Gond akkor lehet, ha sokáig kell kitartanunk, vagy ha meglepnek minket valamivel… ami ugyebár, káoszról lévén szó, nem kizárt.

– Ha így lenne, még mi is meglephetjük őket a pókokkal – jegyezte meg a kanca, hátrapillantva Sudrabogra, aki a szokásos vigyorával fogadta.

– A helyőrség és a palotaőrség is érti a dolgát – sóhajtott a csődör. – Talán nem lesz semmi extrém válaszlépésre szükségünk.

Hamarosan el is érték a lépcső tetejét, ami egy körfolyosóra vezette ki őket. Ilyen magasságban már eléggé keskeny volt a palota, így ha nem tudták volna, merre keressék a Hercegnőt, akkor is könnyen megtalálhatták volna. Na, persze az is igen komoly támpont lett volna, hogy az alkornist a palotaőrség legjobbjai vették körül, hogy senki semmilyen irányból ne férhessen hozzá. Őket kettejüket viszont mindannyian ismerték, így egyetlen gyors pillantás után ki is engedték őket a teraszra, ahol Cadence a vártaknak megfelelően valóban a láthatárt fürkészte a teleszkópjával. Mielőtt még a közelébe érhettek volna, az egyik őr a Hercegnő füléhez hajolt, és motyogott valamit – ami bizonyára az ő bejelentésük lehetett, mivel a kanca azonnal felfüggesztette a kémlelését, s fáradt mosollyal fordult feléjük.

– Starlight, Sunburst, de jó, hogy itt vagytok! És… Sudrabog, igaz? Remélem, a barátaiddal jól érzitek magatokat nálunk!

– Minden joo! – jelentette ki vidáman a pók, mielőtt még bármelyikőjük szóhoz juthatott volna.

– Sikerült esetleg bármit kideríteni azóta, Cadence? – kérdezte Sunburst.

– Igen – mondta újra elkomorulva az alikornis, a távcső felé intve. – Megnézhetitek ti magatok is, sőt, hamarosan ez se fog kelleni hozzá. Flashnek biztosan igaza volt a gólemek tekintetében, Diamantia jelentése még kérdéses.

Valóban nem sok szükségük volt nagyításra, mivel az óriási kreatúrák a termetükhöz illő lomha mozdulatokkal, de így is jelentős sebességgel rohantak a város külső pereme felé. Ettől függetlenül Starlight elfogadta a felajánlást, és a teleszkóphoz lépett némi plusz információért. Mindössze nyolcan voltak a gólemek, viszont olyan három-négy ház magasságúak voltak – olyasmik, amiket tényleg várostromra, vagy sárkányok elleni harcra találhattak ki. Kissé alaposabban megnézve őket az is jól látszott, hogy legalábbis a külső borításuk kristályokból és földből állt, amiből így ránézésre mindkettő helyi forrásból származhatott. Ami némi aggodalomra adott okot, hogy nem tűnt úgy, mintha csak hevenyészve lettek volna összedobva, így a viselkedésük függvényében igen komoly károkat okozhattak. A helyben termett kristályok szintén nem sok jót ígértek olyan szempontból, hogy varázslattal ezáltal nehézkesnek bizonyulhat kárt tenni bennük.

– Most, ha megbocsátotok…

Starlightnak el se kellett vennie a szemét a távcsőtől, így is pontosan tudhatta és láthatta, mi történik. Cadence varázslatát könnyű volt fölismerni, s a rózsaszín védőkupola pár másodperc leforgása alatt szét is terült a város fölött. Ahogy az várható volt, a legelsőként odaérő szörnyetegek lassítás nélkül neki is rohantak a mágikus mezőnek, és ha nem is visszapattantak róla, de egyértelműen fennakadtak rajta. Ilyen szempontból biztatóbb lett volna, ha a többi is agyatlanul követi a példájukat, azok viszont kivétel nélkül lelassítottak, és meg is torpantak, míg a legelöl haladók lehámozták magukat a pajzsról. Látható kár azokban sem esett, bár az már önmagában is hasznos volt, hogy a rohamukat meg tudták akasztani.

– Bírni fogod? – kérdezte Starlight mögül Sunburst.

– Ha ennyi, akkor pár napig is akár – felelt Cadence. – Viszont tán nem kell várnunk erősítésre, azt meg nem szeretném, ha a környező falvakba mennének át ellenőrizetlenül vandálkodni. Valahogy meg kéne oldanunk, hogy… szerintem oda kéne csoportosítanunk Shiningékat, én meg megpróbálom majd egy nagyon vékony résben kinyitni a pajzsot. Ha csak egyesével tudnak jönni, és a varázslataink hatnak rájuk, nem jelenthetnek gondot.

– Rendben, jelzek nekik! – mondta Sunburst, azzal már izzította is a szarvát hozzá.

– Várjatok! – intett nekik Starlight, még mindig a távcsőbe meredve. – Valamit csinálnak! Milyen furcsa, mintha… beszélgetnének?

A nyolc gólem a védőmezőn kívül egy laza kört alkotva felálltak egymással szemben. Teljesen logikátlannak tűnt, hiszen a hozzájuk hasonló konstrukciókat mindig a távolból irányították, saját tudatuk nem volt. Talán a kezelőjük valamiféle rituáléhoz akarta felhasználni őket, mint közvetítőket?

Mondjuk nem csináltak semmit. Sőt, amennyire Starlight látta, teljesen mozdulatlanná is dermedtek. Egész egyszerűen csak parancsra vártak volna, míg a gazdájuk kitalálja, hogyan hidalja át a váratlan akadályt? Talán mégis jobb ötlet lenne odaküldeni Shining Armort és az elit alakulatot.

– Nem tudom – szólalt meg végül Cadence. – Van valami javaslatotok, mit csináljunk?

– Amíg nincs komolyabb zavar az éteri térben, kivárhatjuk, hogy mire készülnek – javasolta Sunburst. – Az sem kizárt, hogy azt akarják csak elhitetni velünk, hogy már nem jelentenek fenyegetést, hátha leengedjük a pajzsot.

– Rendben, akkor csak jelezz Flash-nek, hogy a kupola legfelső részét kinyitom! Tartsák tőlük a biztonságos távolságot, de tudni szeretnék a legkisebb mozgásról is!

Starlight még egy teljes percig kémlelte a rezzenetlenné vált gólemeket, aztán halkan sóhajtva elfordult a messzelátótól, vissza a többiek felé.

– Ha beszélgetni akartok, szívesen átveszem tőled! – ajánlkozott azonnal Sunburst, s a kanca bólintására el is foglalta a helyét.

– Milyen volt az utatok? – érdeklődött kedvesen Cadence, közben néha-néha kipillantva a varázsburokra. – Mindent sikerült is elrendeznetek?

– Amennyit Vacant Veil is elmesélhetett, addig minden… úgy ment, ahogy – sóhajtott újra Starlight. – Threadet elvesztettük, aztán a lidérceknél Jugemet és Linket is…

– Jaj ne! – kapta a patáját a szájához az alikornis. – Mi történt, mégis?

– Az éjszaka fogták magukat, és bementek a városukba. Próbáltuk, illetve Sunflowerék próbálták tárgyalás útján kiszabadítani őket, bár állítólag nem erőltették meg túlságosan magukat… nem tudom, ez a rész elég bonyolult, és nem voltam ott. Nem tudod, tudunk esetleg valamit mégis tenni értük?

Cadence egy darabig nem szólalt meg, láthatóan fejben mérlegelve a lehetőségeket, aztán lehunyta a szemét, és lehorgasztotta a nyakát.

– Szegény csikó valószínűleg már halott, ha pedig nem, idő kérdése… – válaszolta sötéten. – A lidércek… nem lelketlen szörnyetegek, de a városaikat foggal-patával védik, az általuk szabott szabályokat pedig vagy betartod, vagy egy senki vagy a szemükben. Még akkor is, ha a szomszéd birodalom uralkodója vagy. Bármennyire is fáj érte a szívem, egyszerűen tényleg nem tudunk mit tenni érte.

Starlight lecsapta a füleit, és behúzta a farkát, ám mielőtt még egyetlen könnyet is ejthetett volna a kirinért, Cadence megérintette a vállát.

– Tudom, kevés vigasz, de nincs veszve minden remény! Ismerek pár történetet, ami a lidércek közé keveredett pónikról szól, akik túlélték a velük való találkozást. S bár ezek javarészt mesék, tudok egyelten póniról, sőt, találkoztam is vele, aki még ma is él közülük, és az Éjjeliőrségnél szolgál azóta is.

Bár nem sok erőt érzett hozzá magában, Starlight halványan viszonozta Cadence mosolyát. Támaszt keresve meg is ölelte, amit az alikornis készségesen biztosított a számára. Így legalább valóban nem érezte úgy, hogy sírnia kell, csupán nagyokat szipogott.

– Most… mintha lenne valami mozgás… – zökkentette ki őket a gondolataikból Sunburst hangja.

Bármit is láthatott viszont a csődör, kellőképpen bizonytalan volt, hogy távcső nélkül esély se legyen észrevenni. A pegazusaik idő közben odaértek, s kellő távolságra közöztek apró, színes foltokként az azóta is rendületlenül várakozó gólemek fölött. Legalábbis egészen addig, amíg Starlight is meg nem látott valamiféle mozgást… a pajzson belül.

– Visszakérhetem gyorsan? – integetett Sunburstnek, aki egyből vissza is adta a helyét a távcső mögött.

Eltartott egy darabig, míg egyáltalán megtalálta a gólemekhez viszonyítva azt a részt, ahol a mozgást sejtette. És bármi is volt az, már megszűnt, mivel azonban mindenkit evakuáltak már azokról a részekről, valami másnak kellett lenni a kiváltó oknak. Rendellenességet azonban hiába keresett, semmit nem látott, ami nem illett volna oda. Illetve… mi volt ott az a lyuk?

– Ajjaj… – állapította meg mellette a csődör, mire ő is fölemelte a fejét.

És kénytelen volt egyetérteni! Ez aztán „ajjaj” volt a javából! Hogy ez hogy a fenébe volt lehetséges, nem tudta, de újabb nyolc gólem kezdett el megformálódni a pajzson belül, méghozzá az odabent lévő földrétegből képezve magot, és a házak kristályait felhasználva kemény borításnak! A megidézőjük valahogyan mégis átjutott volna észrevétlenül a pajzson? Valamiféle továbbfejlesztett láthatatlanságot használt volna, amit Cadence pajzsa nem tud felülírni?

Bárhogy is volt, sok idejük nem maradt ilyesmiken töprengeni, mivel a gólemek bár nem érték még el a végleges formáikat, a hozzájuk közelebb esők már lassan újra megindultak feléjük. És… ha Starlight jól látta, az egyikőjük menet közben pótolta ki az egyik karját az egyik ház fészerével, jóformán magába szippantva a kristályokat!

– Változott a terv – jelentette ki Cadence Hercegnő szigorúan körbenézve mindenkin. – Nem sikerül így egyesével megküzdeni velünk, csak ideiglenesen lelassítottuk őket. A pajzsot továbbra is fenntartom, nehogy kívülről valami meglepjen aközben is minket, amíg ezekkel foglalkozunk. Ha ugyanígy begyorsítanak, mint a tundrán is tették, nem jó ötlet megpróbálni megállítani őket közvetlenül. Shining Armor, és a többiek induljanak el vágtázva, és kerüljenek a hátuk mögé! Topas és Quartz laza formációban közelítsék meg őket szemből, de ne ütközzenek meg velük, hanem fussanak át közöttük, hátha össze tudják zavarni őket! Ha szét tudjuk választani őket, az a legjobb, de ha csak tovább lassítjuk őket, már az is eredmény. Az unikornisok, és minden lövészünk fedezékből összpontosítsa a tűzerőnket mindig a legközelebbi gólemre! Nem kell összehangolni, de mindig csak tiszta célpontra lőjetek, elérhető távolságból! A Kristály Palotának bírnia kell, bármilyen erős is a mágus, aki összerakta ezeket. Ha túl közel érnek, ettől függetlenül egy másodlagos védőréteget vonok a palota köré, azzal vigyázzatok!

– Igenis! – jött az egyetemes válasz az őröktől, és az egyik fele a brigádnak el is vágtatott továbbítani a parancsokat.

Sunburst szarva felizzott, és egy apró, aranyló fényű madár jelent meg előtte, amit a csődör gyorsan útjára is bocsátott, bizonyára Shining Armor csapata felé. Starlight közben elgondolkodott a stratégiájukon. Működhet, azzal nem volt gond, de úgy vélte, akár több hasznát is láthatnák.

– Ha a pajzsban nem tudtak kárt tenni, nem hiszem, hogy rám veszélyt jelentenének – jegyezte meg némi gondolkodás után. – Leteleportálok közéjük, és megpróbálok párat leszedni közülük. Legfeljebb visszateleportálok, ha mégis gond van.

– Rendben van, de nagyon vigyázz magadra! – bólintott Cadence, miután ő is megfontolta a felvetést.

Nála jóval aggodalmasabban fogadta az ötletét Sunburst, de végül ő is biccentett, és váltott vele egy újabb ölelést.

– Telepoo? – kérdezte a fejét félrebiccentve Sudrabog, aki eddig türelmesen figyelte a fejleményeket. – Én is?

– Jó, ha szeretnél, jöhetsz velem te is – mosolyodott el Starlight.

A pók lelkesen bólogatott, úgyhogy közelebb húzódott hozzá, és a szemével pásztázva keresett magának egy olyat a gólemek közül, amelyik felé nem rohantak pónik, hogy ne akadályozzák egymást. Gyorsan fölmérte a környezetét, aztán egy pillanatra lehunyta a szemét, s egy gyors térugrással belevetette magát a csatába.

* * *

Élő ellenfelekkel szemben komoly fenntartásai lettek volna, egy gólemmel szemben viszont lelkiismeret-furdalás nélkül vethette be minden erejét és tudását. Mivel úgyis a házak fölé tornyosultak az ellenfeleik, a nyílt utcára teleportált, kissé eltérő irányban, mint a monstrum várható útvonala. Egy gyors pillantással ellenőrizte, hogy Sudrabog még mindig ott van mellette, aztán hezitálás nélkül megcélozta a két lábon esetlenül dülöngélő kreatúra fejrészét, s a szarvából egyetlen kombinált hő-mágikus sugarat lőtt felé, aminek elégnek kellett lennie, hogy a kovácsoltvasat is megolvassza.

– Oh-ho, az joo! – tapsolta meg mellette Sudrabog a gyönyörű találatot, és mi tagadás, ő is büszke volt magára.

A gólem fejéből gyakorlatilag semmi sem maradt, s a monstrum a lökéshullámtól az utca menti házakra esett, de ezzel még nem feltétlenül volt megoldva semmi. Annak függvényében, hogy a megidézője hova helyezte a magját, a kristályszörny még simán folytathatta határozatlan ideig az útját, szóval a feje elvesztése nagyobb valószínűséggel volt csupán a lefékezésére elég, semmint a teljes megállítására. Hogy gondoskodhasson hát róla, hogy a gólem ne kelhessen föl és csinálhasson még több kárt, Starlight gyorsan átteleportált a szomszédos utcába.

És valóban, pontosan úgy volt, ahogy gondolta: a kétlábú óriást feltápászkodás közben érték el, ráadásul miközben épp az egyik rommá tett ház tetejéből markolt le kristályokat, hogy betapassza a sérülését. Starlight nem is hezitált hát, csupán egy nagyot fújt, megtervezte a mozdulatát, aztán ugyanazt a sugarat használva szabálytalan cikkcakkot vágott a gólem testébe.

Sajnos nem érezte benne a magot, legalábbis nem tűnt úgy, hogy lett volna olyan rész, aminél erősebb ellenállásba ütközött volna, így nem sikerült kideríteni a konkrét gyenge pontját az ellenségnek, amit esetleg megoszthatott volna Cadence-ékkel. A manőver viszont sikerrel járt, s a föld-kő-kristály-kreálmány megdermedt a mozdulatában, aztán lassan, meglepően lassan darabjaira hullott. A legfontosabb információt azért így is leszűrhette: a gólemeket el lehet pusztítani, mi több, igazából nem is olyan nehéz. Valószínűleg a kristálypóniknak is jó esélyeik voltak így ellenük, de ha már volt egy biztonságos módszer a szörnyek ellen, érdemes volt kihasználni.

Gyorsan körbenézett hát újabb célpontot keresve, Sudrabog viszont gyorsabb volt.

– Ott, a! – segítette ki a háta mögé mutatva.

Csak a feje látszott innen a gólemnek, de ez is épp elég volt Starlightnak, hogy kellő pontossággal belője a helyét. Szerencsére Crystal City fő utcái teljesen szabályos mintázatot követtek, így csupán pár másodperc kellett a teleport megtervezéséhez. Hogy ne kelljen külön erre koncentrálnia, most inkább megragadta a pók vállát, s úgy rántotta magával az éteri téren keresztül.

Ez a gólem már belekeveredett a helyiekkel való harcba, s noha több kristálydárda is kiállt belőle, nem tűnt sem úgy, mintha bármelyik is eltalálta volna a mozgató magját. Ugyanakkor különös módon nem is tűnt úgy, mintha maguk a pónik egyáltalán célpontok lettek volna a számára. Csupán koordinálatlanul hadonászott maga körül a méretét meghazudtoló fürgeséggel, de így legfeljebb akkor tehetett volna kárt bárkiben, ha túl közel merészkedik. Starlight a biztonság kedvéért gyorsan leellenőrizte, nincs-e a pegazusok közül bárki a közelbe, aztán vicsorogva megcélozta a lény mellkasát.

Ugyanazt a varázslatot tervezte használni, amit az előbb – ha már egyszer bevált –, csak ezúttal a földön összevissza vágtázó pónik miatt nem akarta, hogy minden irányba nagy darabok szakadjanak le belőle, így inkább csak egyetlen foltban lyukasztotta át a monstrumot. Persze nem is sikerült vaktában eltalálnia a magot, de a gólemet ezúttal is sikerült megállítania. A behemót nem csupán megtorpant, de az egyik ormótlan mancsát oda is emelte a szabálytalan hasadás fölé, ami közben a föld és a kristályok átrendeződésével már el is kezdett összeforrni. Különös egy viselkedés volt, mintha érzékelte volna a sérülését, Starlight viszont nem hagyott időt neki felocsúdni. A varázslatából a harcoló kristálypónik azonnal megértették, mi a helyzet, és félrehúzódtak, lehetőséget teremtve neki, hogy gyors egymásutánban több helyen is átlyukassza a szörnyeteget. Majd éljenzésben törtek ki, ahogy ez a gólem is az előző sorsára jutva összeroskadt.

– Hol van még? – kérdezte, közben futólag megtörölve az izzadtságtól nedves homlokát.

Ezúttal legalább nézelődnie sem kellett, azt megtették helyette a katonák, s némi futkározás után jelentették is neki a következő célpontot. Két újabb teleportot követve meg is találta a soros ellenfelét, ahova ugyanis először irányították, már nem volt dolga, mivel az elit osztag épp akkor rohanta és terítette le azt a gólemet. A harmadik – avagy negyedik – viszont problémásabbnak bizonyult, ugyanis az nem hagyta figyelmen kívül az őt bökdöső apró pónikat, hanem a rohamát felfüggesztve próbálta agyoncsapni, vagy eltaposni őket, szerencsére kevés sikerrel. Így sokkal nehezebb volt pontosan célozni, és ráadásul annak a veszélye is jóval nagyobb volt, hogy vagy ő, vagy a leszakadó törmelék kárt tesz valakiben.

– Vigyázz! – kiáltotta hát, s az izzó szarvát a monstrumra szegezte. – Félre!

A kristálypónik gyorsan reagáltak, a gólem viszont nem úgy reagált, ahogy számított rá. Se nem próbálta azonnal folytatni az útját a palota felé, se nem nyúlt a pónik után, hanem kihúzta magát, és… mintha meglepetten körbefordult volna. Ettől függetlenül a lehetőséget nem volt szabad elmulasztani, szóval Starlight egyetlen koncentrált sugárban ellőtte felé az előkészített varázslatát. Pontosan ugyanabban a pillanatban a monstrum mégis nekilódult, így nem egy pontban lett kilyukasztva, hanem az unikornis gyakorlatilag deréktól felfelé kettészakította. Az előzőek megtorpanásával ellentétben ez a gólem mintha észre se vette volna, mi történt, még lépett pár hatalmasat, s csak azután esett össze, egyenesen a harcosok közé.

Bár úgy nézett ki, mintha mind félre tudtak volna ugrani időben, Starlight biztosra akart menni. Egy lélegzetvételnyi szünet amúgy sem ártott a varázslatok közepette. Odaügetett hát, ahova a konstrukció felsőteste esett. Aztán vágtába váltott, ahogy a fülébe hasított a velőtrázó sikoltás. Természetesen nem volt egyedül, a katonák is mind odagyűltek, bár érezhetően tisztességes távolságot tartva a láthatóan a kristályok közé szorult társuktól. Nem is értette, mikor azonban oda akart rohanni az elképesztően magas hangon visító és rémülten kapálózó csődörhöz, az egyik bajtársa a lándzsája nyelével megállította.

– Segítenünk kell rajta! – tiltakozott azonnal Starlight, és megpróbált átfurakodni a sorfalat álló pónik között, de ezzel csak annyit ért el, hogy a másik oldalról is valaki lefogta a vállát.

A kanca dühösen a katona felé fordult, hogy leordítsa a sörényét, amiért nem segít, és nem is hagyja, hogy segítsen a társának, de aztán meglátta a tömény félelmet és undort az arcán. Újra visszanézett hát az artikulálatlanul, s egyre magasabb hangon sikoltozó csődörre, és egyből megértette. Azt nem, hogy mi történik, de azt igen, miért nem mer senki a közelébe menni. A kristálypóni az előbb még csak deréktól lefelé volt a törmelék alá szorulva, most viszont már a mellkasából se volt sok kint. Mintha… a gólem őt is magába olvasztotta volna, mint a föld és a házak kristályait!

– Engedjetek oda! – lökte félre ezúttal már varázslattal a katonákat az unikornis, mikor túltette magát az első sokkon… ami szemlátomást újabb súlyos centiméterekkel közelebb juttatta a szerencsétlenül járt csődört a teljes elnyelődéshez.

Nem mert túl közel menni a szörnyeteg testéhez, csupán úgy helyezkedett, hogy jól be tudja tájolni azt a részt, ameddig a póni tarthatott az amorf föld-kristály testben. Aztán nem is hezitált tovább, a fejét leszegve kimetszette és félre is lökte azt az egész részt, majd a biztonság kedvéért az olvasztó sugarával kisebb darabokra aprította a gólem maradékát. Csak mikor már megbizonyosodott róla, hogy nem árthat másnak, akkor rogyott le a földre, a patáját a kalapáló szívére szorítva.

Még mindig szédelgett, és nem tért magához teljesen, mikor Sudrabog odalépett hozzá, és a vállára helyezte az egyik patáját.

– Az a joo, kis föld-lénj puha benn… – lapogatta meg megértően a pók.

Eltartott, mire felfogta a szavak jelentését. Eltartott, amíg képes volt valamennyire kirekeszteni az elméjéből a kristály csődör egyre elhalóbb hörgéseit és erőtlen köhögését. A hangokból ítélve minden igyekezetük ellenére nem sikerült megmenteniük… Szétzúzott, vagy hiányzó belső szervekkel még a legjobb gyógyító sem tudna mit kezdeni, legalábbis nem elég gyorsan, hogy életben tartsa…

Aztán eljutott a tudatáig az is, amit Sudrabog mondott, és újra úgy érezte, hogy megfagy az ereiben a vér. Bár előre rettegett tőle, mit fog látni, lassan fölemelte a pillantását a többé-kevésbé szabályos kockákra darabolt gólemre. Nem egy darabkából vöröses folyadék csordogált az utca kövére…

Mielőtt még a rosszullét úrrá lehetett volna rajta, Starlight megragadta a pók patáját, lehunyta a szemét, és teleportált.

– Celestiára, Starlight! Mi történt?

Ismerős melegséget és szorítást érzett, de már túl késő volt. Mielőtt bármit is tehetett volna, a gyomra teljesen felfordult, ő pedig lehányta Sunburst köpenyét. A csődör pedig minden megbecsülést megérdemelt, mert megfeszült ugyan egy pillanatra, de így sem engedte el őt. Starlight egy darabig még öklendezett, azonban a megértő és támogató jelenlét, s az, hogy ilyen hamar ilyen messzire kerülhetett a rosszullétének kiváltó okától, rengeteget segített, hogy hamar összeszedje magát.

– A gólemek… nem gólemek…! – nyögte, mikor végül szóhoz jutott.

– Hogy érted ezt? – kérdezte zavartan Sunburst.

– Valami… lények irányítják őket belülről! Én meg… én meg…!

– Shh, semmi baj! – csitítgatta a sörényét simogatva a csődör. – Nem tudhattad. Egyikünk se tudhatta. Csak azt tetted, amit tenned kellett.

– A sajátjaink védelme a legfontosabb – tette hozzá szelíden Cadence. – Viszont, Starlight, ha érzel még magadban erőt, és van ötleted, hogyan állíthatnánk meg őket erőszaktól mentesen, még egy van, amelyiknek az őrség nem tudta útját állni. Celestia is biztos hálás lenne, ha sikerülne egyet élve elfognunk közülük.

Hát… nem érezte igazán magában az erőt… De ha esély volt rá, minden felesleges vérontást meg kellett akadályoznia. Megacélozta hát magát, és kibontakozott Sunburst biztonságot adó öleléséből. A száját megtörölte, aztán szaggatottan felsóhajtva odalépett az erkélyhez. Valóban egyetlen gólem volt már csak lábon a nyolc közül, az viszont töretlenül és szélsebesen rohant egyenesen a palota felé. Mögüle pedig egymás után repültek a kristálypónik utánahajított dárdái és lándzsái, szóval Starlightnak nem volt sok ideje meghozni a döntését.

Nem is volt rá szüksége. Egyetlen pillantást elég volt váltania Sudraboggal, és a pók máris megkapaszkodott a vállába, készen az újabb teleportra. Ezúttal közvetlenül a palota elé teleportáltak, úgy várták be a gó…lényt. Starlight összeszorította a fogát, és leszegte a fejét. És kivárt. Mikor aztán az ellenfele már csak néhány lépésnyire volt tőlük, pajzsot vont maga elé, hasonlót, mint amilyet Cadence is használt. Arról már tudták, hogy képes megállítani a lényeket anélkül, hogy kárt tennének bennük. És valóban, a monstrum vakon neki is szaladt a rózsaszínen vibráló védőhálónak. Starlight pedig nem vesztegette az időt, azonnal körbevette mind a négy oldalról ugyanazzal az éteri pajzzsal. Tökéletes és teljes megoldás persze még ez se volt, de legalább így volt lehetőségük gondolkodni.

Fölszisszent, ahogy a lény a kristályos burkát használva beleboxolt az előtte feszülő pajzsba, de kitartott. Szerencsére a kellemetlen, de esélytelen próbálkozás után a lény teljesen feladta és mozdulatlanná dermedt, ezzel biztosítva Starlightnak remélhetőleg elegendő időt arra, hogy kitalálja, miképp lehetne kíméletesen kifejteni a lényt a maga köré halmozott védőrétegekből. Úgy tűnt abból a… minimális információból, hogy a belül rejtőző teremtmény teste nem állt valami földszerű anyagból szóval talán egy föld-bontó varázslat…

Várjunk csak, amikor legutóbb mozdulatlanná dermedtek…!

– Sztaalajt! – bökdöste meg a vállát Sudrabog.

Mire megfordult, az utca kövezetét meglepő gyorsasággal és csendességgel már át is fúrta mögöttük a lény, ami most egy ugyanolyan, de sokkal kisebb gólemre hasonlított, s ezúttal már négy lábra ereszkedve nekiiramodott a palota felé. Vagy talán inkább… a Kristály Szív felé! Hiszen az is kristályból volt! Ha azt magába tudná olvasztani, mégis micsoda erőre tehetne szert!

Talán lett volna elég ideje eltüntetni a feleslegessé vált védőmezőit és a mágikus tartalékait átirányítani a veszettül nyargaló lény felé. De végül nem volt rá szükség. Sudrabog gyorsabb volt, s a fejét félrebiccentve hirtelen kinyújtotta a hátából kilógó árnyék lábait, és a hátsó végtagjainál fogva megragadta a mini-gólemet.

És sikerrel is járt, vissza tudta húzni magukhoz, a trükkös kis jószág hiába szántotta fel a mancsaival a sima kövezetet, ahogy megpróbált fogódzkodót találni benne. Sudrabog szélesen elvigyorodva a magasba emelte a lényt, majd egész egyszerűen lerázta róla a föld– és kristályréteget.

– He, tilke! – kuncogott, miközben ide-oda lóbálta az óriási, kilapított cickány formájú lényt Starlight orra előtt. – Tumane socha tha kitum kahaan ja rahete?

A hófehér bundájú átokfajzat vinnyogott és kapálózott, de már nem árthatott nekik többé.