15. Fejezet

Nagy volt a kísértés, hogy lefekvésnél odakéretőzzön a szerelme mellé. Olyan jó lett volna, ha úgy aludtak volna el, hogy Dave közben hátulról átöleli! De nem akart semmit erőltetni, és nem mert semmit siettetni. Kiélvezett minden egyes másodpercet, amíg a férfi a hátát simogatta a ruhája nyitottabb részén, s csendesen szuszogva bújt oda hozzá. Időtlenül ültek ott egymás mellett, s nagyon sokáig egyikőjük sem szólalt meg, de nem is volt rá szükség. Ott voltak egymásnak, és más nem is számított.

A tökéletességet Dave törte meg, nem is túl meglepő módon, mivel Tarn úgy érezte, az idők végezetéig bírt volna ebben a helyzetben maradni. A férfi jókorát ásított, és kissé megemelkedett ültében, finoman utalva rá, hogy a pegazus ne fogja ennyire le. Tarn szó nélkül engedelmeskedett, és kihúzta magát a kanapén, közben maga is kinyújtóztatva az idő közben elgémberedett szárnyait.

– Jó késő lehet, elég álmos vagyok – mondta hallhatóan bágyadtan Dave. – Nem gond, ha… egyelőre még külön ágyban aludnék?

– Dehogy, az még szerintem is túl korai lenne… – motyogta szégyellős mosollyal Tarn.

Bár a szíve hevesen tiltakozott, amint kimondta, már egyet is értett magával. Együtt aludni tényleg szép és jó lett volna, ugyanakkor félálomban ölelkezve sokkal nehezebben tudná türtőztetni magát. Nem, persze eszébe sem jutott letámadni a barátját, de ha egy picit szorosabban, picit forróbban bújnának össze a takaró alatt… mindenféle megtörténhet akaratlanul is… arra pedig egyikőjük sem volt még felkészülve, bármennyire bátor is volt Tarn a saját fantáziájában.

Mielőtt még éjszakára elváltak volna az útjaik, Dave gyengéden megemelte Tarn egyik mellső patáját, és végig a pegazus szemébe nézve a két tenyere közé fogta. Kicsit esetlenül mozgott, érezhetően oda kellett figyelnie, mit csinál, de a kancának hihetetlenül jól esett a gesztus. Olyannyira, hogy szerette volna viszonozni is. Jobb ötlete nem lévén kissé lehajtotta a fejét, és apró csókot lehelt a férfi kezére. Dave elmosolyodott, majd hamarosan elengedte Tarn lábát, és fölemelte a kezét, mintha meg akarná borzolni a kanca sörényét, azonban pár pillanatra megdermedt a mozdulatában. Tarn hirtelenjében még meg is ijedt, hogy a férfi nem akar hozzáérni, de aztán Dave keze kissé irányt változtatott, és a pegazus arcát simította végig egyetlen ujjal, és a kanca azonnal érezte és megértette a különbséget. Hálásan viszonozta Dave pillantását, elveszve azokban a melegséget sugárzó szemekben.

– Álmodj szépeket! – suttogta, mikor a férfi megszakította a kontaktust.

– Te is! – felelte apró kacsintással megtoldva Dave, azzal játékosan megbökte a kanca orrát.

Mintha az olyan egyszerű lett volna! Tarn egy gyors fogmosás után – a fürdést inkább reggelre halasztotta, mivel egyrészt ő is elég fáradt volt, másrészt nem akarta lemosni magáról a barátja szagát, amíg nincs belőle fix utánpótlása – ledobálta az ágya mellé a ruháit, és elterült a matracon. Könnyű elalvásban viszont nem is reménykedett ilyen lelkiállapotban. A gondolatai újfent hatalmas köröket futottak, de ezúttal boldog, optimista ösvényeket is bejártak az aggodalmasok mellett. Most, hogy egyedül maradt, újra föltámadtak a kétségei, mennyi marad majd meg reggelre Dave lelkesedéséből. Még az a teljességgel valószerűtlen kép is többször földerengett előtte, hogy holnap a férfi visszasüllyed a némaságába, ám Tarn igyekezett mindig gyorsan elhessegetni.

Pontosan tudta, mire lenne szüksége ahhoz, hogy könnyedén elnyomja az álom, de azt a jelen helyzetében cseppet sem találta volna helyénvalónak. Nem is elsősorban amiatt aggódott, hogy Dave esetleg meghallhatja a másik szobából a szuszogását, vagy ahogy a takaró alatt matat: ha arra volt szüksége, képes volt csendben és gyorsan kisütni a saját belsőjében túltengő feszültséget. Picit nehezen fogalmazta meg önmagának is, miért nem követi a testének igényeit. Talán a Dave iránt érzett tiszteletéből? Vagy egyenesen a férfinak tartogatta magát? Nem, addig úgyis képtelen lett volna várni, amíg fizikailag ennyire intimmé válik a viszonyuk… Szerepet játszhattak ezek a tényezők is az önmegtartóztatásában, viszont mégis inkább olyasmi állhatott a háttérben, hogy bármilyen kellemetlen is volt ez a sürgető hiányérzet, kicsit mégis élvezte a belsejét mardosó forró lángokat. Most már nem csupán reménykedhetett benne, hanem egyenesen várhatta, hogy a vágyai végre kielégüljenek…

Szentül meg volt róla győződve, minél többet vár rá, minél többet álmodozik, annál fantasztikusabb lesz majd a szerelmük beteljesedése. Ha… persze ha Dave is belé tud szeretni… de miért is ne tudna? Tarnnak pajzánabbnál pajzánabb dolgok jutottak eszébe, mi mindent csinálhatna a férfivel, ha kell neki egy kis noszogatás ahhoz a bizonyos „vonzalomhoz”. Bármennyire is különbözött a póniktól kinézetre, azért legbelül Dave is csődör kellett, hogy legyen. Márpedig vannak dolgok, amikre egy csődör sem tud nemet mondani… Igaz, Tarn nem tartotta magát éppenséggel valami nagy lepedőakrobatának, de mert reménykedni benne, hogy a szándék és a lelkesedés ér legalább annyit, mint a tapasztalat. Meg különben is, volt már együtt pár pasival, és egyikőjük sem panaszkodott. Ami azt illeti, elég könnyű volt a kedvükre tenni, és a kanca örömmel vállalt volna bármi hasonlót a barátjával… addig pedig szívesen játszadozott a puszta gondolattal.

Valahogy mégiscsak sikerülhetett elaludnia, mivel egyszer csak, amikor kinyitotta a szemét, világos volt körülötte. Szörnyen nehéz volt a feje, mintha egyáltalán nem tudta volna kipihenni magát. Hasonló helyzetekben csupán egyetlen dolog segíthetett: egy csésze forró, fekete, gőzölgő…

Kávé…? Tarn gyanakodva kidugta az orrát az épp az imént a fejére húzott takaró alól, és beleszagolt a levegőbe. Élénk volt a képzelete, de arra az emlékezete szerint nem volt még példa, hogy sikerült volna illatokat átvetítenie a való világba. Csak… csak nem…? Lehetséges volna, hogy Dave… főzött volna kávét? Neki? Jó, nem lenne olyasmi, amitől hanyatt kéne vágódnia, de basszus! Egy ilyen gesztus tényleg azt jelentené, hogy végre tényleg kimászhat abból a bizonyos gödörből! Igyekezett azért nem túlzottan beleélni magát a dologba – elvégre simán lehet, hogy valamelyik szomszédjának jöttek koffeinfüggő vendégei – , de azért nem tudta megállni, hogy ne másszon ki azonnal az ágyból, és lessen ki a hálószoba ajtaján.

És tényleg! A pegazus szája visszafordíthatatlan mosolyra húzódott, ahogy meghallotta a konyha felől a motoszkálást. Halkan odasettenkedett hát az ajtóhoz, és bedugta az orrát, majd hamarosan az egész fejét is a résen. Dave éppen akkor emelte le a főzőlapról Tarn kávéfőzőjét, az óvatosság kedvéért egy konyharuhával megfogva – és kis híján elejtette, ahogy megfordulva meglátta az ajtóban a kancát.

– Jézusom, a frászt hoztad rám! – mondta a férfi a szabad kezét a mellkasához szorítva.

– Bocsi! – vigyorgott Tarn.

– Hát… öh… az lett volna a terv, hogy ágyba viszem neked a kávét – vakargatta a fejét Dave. – Hallottam, amikor fölébredtél, de úgy néz ki, picit elcsúsztam az időzítéssel.

– Aranyos vagy – hunyorgott a pegazus töretlen jókedvvel. – Visszabújjak a takaró alá?

– Ahogy érzed – felelte a férfi apró, mégsem nemtörődöm vállrándítással, miközben kitöltötte a kancának az italt az odakészített csészébe. – Cukor, tejszín, anyámtyúkja nem kell bele, ugye?

– Úgy kevésbé üt! – felelte vidáman Tarn, azzal beljebb merészkedett, és egyetlen ugrással elhelyezkedett az egyik asztal melletti széken.

Nem merte megmondani, hogy hétvégén jellemzően nem szokott kávézni, ahhoz túlságosan jólesett a barátja figyelmessége. Meg különben is, most tényleg szüksége volt rá… lehet, Dave ösztönösen ráérzett. Melegség töltötte el a lelkét, ahogy a férfi puhán letette elé a csészéjét. Legszívesebben megcsókolta volna. Egy cseppet semmitmondó alkalom lett volna első csóknak, viszont…

– Izé… – csúszott ki a száján, mielőtt alaposabban végiggondolhatta volna, ami az eszébe jutott.

– Mondd! – állt meg a mozdulatában Dave, láthatóan attól tartva, hogy valamit rosszul csinált.

– Csak… meg akartam köszönni – motyogta Tarn lecsapott fülekkel, kerülve a férfi pillantását.

– Igazán nincs mit. Ez a legkevesebb, amit tehetek.

Tarn tétován, aprót bólintott, ám mivel továbbra sem nyúlt a kávéjához, Dave odalépett mellé, és egy ujjal megemelte a kanca állát, hogy a szemébe nézhessen.

– Mondd el, kérlek, mi bánt!

– Semmi baj nincs, tényleg! – erőltetett mosolyt az arcára Tarn, de a füleivel nem bírt ilyen könnyedén, s azt is érezte, hogy lassacskán elpirul. – Csak… hát… megpuszilhatlak? Tudod, hálából…

Föl sem merült benne, hogy ilyen heves reakciót válthat ki egy ilyen egyszerű kérdéssel a barátjából. Fene a bundáját, amiért már megint hamarabb szólalt meg, mint gondolkodott! Minek kellett ennyire kapkodnia? Most Dave úgy nézett rá, mintha kísértetet látna.

– Nem… nem muszáj ám, csak egy ötlet volt, okés? – visszakozott a kanca kínosan vicsorogva. – Nem siettetek semmit, nem kapkodok, ígérem!

Dave lerogyott a Tarn melletti székre, beletúrt a pegazus sörényébe, és a másik kezével eltakarta az arcát.

– Ó, én barom! – motyogta alig hallhatóan.

Végtelenül hosszúnak tetsző másodpercekig Tarn csupán némán, ijedten bámulta a barátját, megmozdulni sem mert.

– Mintha tényleg semmit nem tanultam volna… – szólalt meg végül ismét a férfi. Ahogy újra fölnézett, látszott a szemén, hogy őszintén bántja a dolog. – Hagyján, hogy ekkora paraszt voltam, de még utólag sem vettem észre, micsoda károkat okoztam… És mivel akarom kompenzálni? Kávéval?

– Nem igazán értelek – motyogta bizonytalanul Tarn.

– Alábecsültem az érzéseidet, pedig ismertelek már annyira, hogy tudhattam volna, hogy komolyan kell vegyelek – sóhajtott Dave, közben lassú mozdulatokkal vakargatva a kanca sörényélét. – Annyira a homokba dugtam a fejem, észre sem vettem, milyen hatással voltam rád… És most meg, hogy végre ilyen szépen mindent megbeszéltünk, még volt pofám meghagyni téged a bizonytalanságban, hogy még egy ehhez hasonló apróságot is félve merjél csak fölvetni… Pont te, akit egy szókimondó, vagány csajnak gondoltam mindig is! Csodálom, amiért egyáltalán megtűrsz a közeledben, miután ezzel hálálom meg, milyen jó voltál hozzám…

Tarn megkönnyebbülten föllélegzett, aztán bármiféle átmenet nélkül kuncogni kezdett. Kicsit sok volt már huszonnégy órán belül az érzelmi hullámvasutazás, és úgy tűnik, így tört ki belőle a feszültség. Azt hitte, este már mindent letisztáztak, erre reggel a legelső interakciójukból már kiderült, mennyire nem így volt. És igaza volt Dave-nek. Néha kicsit tényleg szégyellősebb volt a kelleténél, de amit most művelt, az már az egészségtelenség határát súrolta – és azt is valószínűleg a rossz oldalról.

– Ahogy mondod! – gyűrte össze ravaszkás mosollyal az orrát. – Egyetlen kávéval még távolról sem tettél mindent jóvá… ugyanakkor tényleg nagyra értékelem, hogy próbálkozol. És nekem is volt időm kiismerni téged, milyen vagy, amikor nem zuhansz magadba. Bíztam benne, hogy előbb-utóbb kibújsz a csigaházadból, és újra az a remek csőd… férfi leszel, akibe beleszerettem. Most pedig… – váltott hirtelen komoly hangnembe – megpuszillak, ha tetszik, ha nem!

Azzal le is csapott a barátjára, mielőtt még ő megmozdulhatott volna. Csupán egyetlen szemvillanásnyi időre volt szüksége, hogy kihajoljon a székről, az ajkait hozzáérintse a férfi arcához, majd újra visszaüljön. Semmi piszkos, semmi nedves, tényleg csak egy egyszerű puszi. Celestiára, hogy erre mekkora szüksége volt már! És Dave se merészelje azt állítani, hogy neki nem, elvégre jó rég láthatott már ember nőt!

– Megérdemellek én téged? – kérdezte Dave, miután a szabad kezével megérintette a saját arcát.

– Pah! Tegyél róla! – forgatta a szemét Tarn, majd az ártatlan kiscica-arcát elővéve hozzátette: – Légyszi!

– Látod, sokkal jobban szeretem, amikor ilyen vagy! – mosolyodott el a férfi, aztán közelebb hajolt a pegazushoz, és hozzáérintette a homlokát a homlokához. – Kérlek, ne félj kimondani, amit gondolsz, amit érzel! Megígérem, hogy ezentúl én is így fogok tenni! Sokat jelentesz nekem, ezt nem tudod elrontani. A kölcsönös őszinteség pedig egy olyan alap, amire stabil kapcsolatot lehet építeni.

– Na ugye, hogy nem vagy te olyan rossz ember! – viszonozta a mosolyt a kanca közvetlen közelből belenézve Dave szemébe.

Kicsit még úgy maradtak, aztán Tarn elengedte a barátját, és visszafordult a kihűlőfélben lévő kávéja felé. Hogy ne hagyja tovább romlani az élményt, óvatosan két patával megemelte alátétestől, majd aprót kortyolt belőle. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne fintorogjon – és nem pozitív értelemben. Hiába tartotta magát azon az állásponton, miszerint a jó kávé borzasztó, ez valami egészen más kategóriába esett. Mint amikor a savanyú káposzta megsavanyodik. Vagy a penészes sajt megpenészedik. Pfej…

– Hát, Dave… azt mondtad, fontos az őszinteség… – nézett fel oldalvást a pegazus a férfira.

– Ajjaj, ennyire pocsék lett? – vakarászta zavartan a fejét Dave.

– Mhm… – bólogatott bocsánatkérő mosollyal Tarn, majd lassan visszacsúsztatta a kávét az asztalra.

– Akkor kuka – állapította meg sajnálkozva Dave. – Úgy látszik, rendesen kijöttem a gyakorlatból, pedig régen nagyanyámnak mindig én csináltam, ha nála voltunk. Vagy csak ő volt túl udvarias. Na mindegy, majd melletted csak-csak beletanulok!

Tarn hirtelen felindulásból ismételten kihajolt a székéből, és megpuszilta a barátja nyakát. Equestria legjobb kávéja sem tehette volna olyan csodássá a reggelét, mint az, hogy ő itt volt mellette.

* * *

Miután kiborították a kávét, és Tarn megmutatta Dave-nek, ő hogyan szokta csinálni, elmentek közösen sétálni egyet a városba. Az elmúlt időkben Tarn se nagyon mozdult ki otthonról a hétköznapi ingázását, illetve a könyvtári kiruccanásokat leszámítva, Dave-re pedig főleg ráfért már egy jó kis levegőzés. Nem is beszélve arról, hogy a férfi végre-valahára valódi érdeklődést mutatott az új környezete iránt. Nem csupán unaloműzésképpen nézelődött, de néha meg is kérdezte egy-egy épületről, üzletről, szoborról, hogy mit kell tudni róla, s Tarn párszor azt is elkapta, amint magának motyogva néha körbeforgott, mintha próbálná memorizálni az útvonalakat. Persze a kanca szívesen kísérgette bárhova a barátját, de azért valóban megkönnyebbülés lett volna, hogyha Dave ki mert volna lépni az utcára az ő távollétében is.

Az ebédjüket is a szabadban fogyasztották el a közeli parkban, egy padon ülve, majd ahogy a férfi nekidöntötte a hátát a támlának, Tarn közelebb húzódott hozzá, és a hátára fordulva a fejét az ölébe hajtotta. Lehunyta a szemét, ahogy Dave ujjai utat találtak a füléhez. Kellemes volt így ejtőzni, bár elaludni biztos nem tudott volna, mivel egyrészt a szárnyait pont annyira gyűrte maga alá, hogy ne bírjon túlzottan kényelmesen elhelyezkedni. Másrészről pedig a füle elég érzékeny volt, ezáltal amit a barátja csinált, egyszerre volt kellemesen bizsergető és csiklandós. Néha nem is tudta megállni, hogy ne legyezzen vele; olyankor Dave pár másodpercre felfüggesztette a birizgálását, viszont mivel a pegazus nem húzódott el, és szóval sem jelezte, hogy zavarná a dolog, újra és újra visszatért hozzá.

Akkor nézett csak fel újra, mikor a férfi a korábbiaknál is hosszabb szünetet tartott, majd finoman, de határozottan megbökdöste a nyakát. Dave lassan fölé hajolt, viszont a szemével valami távolabbi pontot fixírozott.

– Figyi… – szólalt meg fojtott hangon. – Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy amúgy társadalmilag mennyire elfogadott, amit… mi most éppen csinálunk?

– Miért? Csak picit neked dőltem.

– Ja, tudom… – mormogta Dave. – De páran eléggé megbámultak. Mármint a szokásosnál is jobban. Amott meg pár nyugger elég ellenségesen méreget minket egy ideje, és kezd egy cseppet irritálóvá válni.

Tarn kinyújtóztatta a lábait, aztán hasra fordult, egyetlen másodpercre sem törve meg a kontaktust a férfival. Mintha csak nézelődne, követte a barátja pillantását, és hamarosan ki is szúrt három idősebb, őszes sörényű hölgyet, akik nyíltan őket nézték, néha összesúgva egymás közt.

– Nos, ölelkezni nem illegális, az tuti – hajtotta hátra a fejét Tarn, hogy a férfi szemébe nézhessen. – Ha meg azt hiszik, van köztünk valami több is, hát nyugodtan higgyék, elvégre igazuk van, nem? Tőlem zavarhatja is őket, váljék egészségükre, joguk van hozzá. Attól meg ne félj, hogy idejönnek megcsapkodni minket görbebottal meg nyeregtáskával! Ha mégis ennyire eldurvulna a helyzet, meg tudlak védeni… van nálam sokkoló! – öltötte ki a nyelvét.

– Ejnye, de rossz vagy! – szusszantott Dave, majd finoman belecsípett a pegazus oldalába, mire ő ösztönösen megrebbentette a szárnyait, kis híján orrba vágva velük a férfit.

Akaratlanul is sikeresen a törékenyebb végtagjaira terelte ezzel a barátja figyelmét, aminek rövid úton az lett az eredmény, hogy a férfi azokat kezdte el piszkálgatni – Tarn határtalan örömére.

– Azért majd én mégis szeretném legalább otthon átbeszélni veled, hogyan vannak errefelé a szokások – folytatta Dave gyengéden végigsimítva a tollait. – Ahonnan én jövök, elég szigorúak az… hmm… az állatokkal folytatott intim viszony kapcsán… persze ezt nem azért mondom, mintha bármilyen szempontból is, érted, állatnak tartanálak, vagy ilyesmi…

– Hát… picit utánanéztem a dolognak… puszta szakmai kíváncsiságból természetesen – mondta a kanca lassan megolvadva a férfi kezében. – Az equestriai törvények elég trükkösek ezen a téren. Amire te gondolsz, azt állatokkal itt is szigorúan tilos… viszont nincs pontos megkötés arra vonatkozólag, meddig számít valami állatnak. Bármilyen egyéb eset pedig nincsen konkrétan megengedve, csak nincsen megtiltva sem. Nekem elég intelligensnek tűnsz, szóval bőven a zöldben járunk…

– Hogy a jó fenébe bírtok rendet tartani ilyen óriási kiskapukkal? – kérdezte hitetlenkedve Dave.

– Ja, rémlik valami, hogy mondtad, nektek milyen szájbarágós törvényeitek vannak… – motyogta Tarn egyre komolyabb erőkkel küzdve az ébren maradásért. – Mi merünk építeni a pónik józan eszére. És a törvények is egyszerűen és közérthetően vannak megfogalmazva, még ha nem is feltétlenül olyan pontosak, mint a tieitek. Meg ami nekünk még van pluszban, és tőletek nagyon hiányzik szerintem, az a magyarázó rész, ami leírja, mit kíván elérni egy bizonyos rendelkezés. Így sokkal nehezebb belemagyarázni mindenféléket és visszaélni velük.

– Jó nektek, hogy ez tényleg működik is! Nálunk biztos azonnal eluralkodna a káosz… Egyébként az jutott még eszembe, amit akartam kérdezni, csak… nem nagyon mertem szóba hozni, hogy amúgy itt – az ujjait finoman a kanca lapockái közé csúsztatta – egész pontosan mennyire érzékeny?

Abban a pillanatban, ahogy hozzáért, Tarn kihúzta magát, és Dave felé kapta a fejét, mire a férfi azonnal félrehúzta a kezét.

– Hát… egész pontosan annyira, hogy nyilvános helyen inkább ne nyúlj oda, vagy azoknak a tisztes hölgyeknek egy egész hétre lesz kibeszélnivalójuk! – mondta a pegazus.

Majdnem hozzátette azt is, hogy odahaza viszont nyugodtan folytathatnák, de időben észbe kapott, és lesütött szemekkel behúzta a nyakát.

– Csak hogy ne legyen köztünk félreértés, ez igazából felizgat téged… olyan értelemben? – kérdezte egészen Tarn füléhez hajolva Dave.

– Hé! Ilyeneket nem ér kérdezni! – motyogta fülig pirulva a kanca.

– Nézd, nem azért csinálom, hogy zavarba hozzalak… bár az biztos, hogy haláli cuki vagy ilyenkor. De ilyen szempontból elég fogalmatlan vagyok tényleg. Soha nem próbáltam még fölizgatni egy pónit sem, na…

Tarn nagyot sóhajtott, aztán a mellső lábain megtámaszkodva fölemelkedett, és most ő hajolt a barátja füléhez.

– Igen – lehelte alig hallhatóan, aztán lelapított fülekkel visszahajtotta a fejét a férfi ölébe. – Legjobb tudomásom szerint minden pegazus szereti, ha arrafelé masszírozzák, de nem mindenkire van… nos… ilyen hatással – mondta normál beszédhangon, miután futólag körbenézett, nincs-e valaki a közvetlen közelükben. – Neked meg ráadásul ujjaid vannak, ami óriási lépéselőnybe juttat egy patáshoz képest. Huhh! – Tarn olyannyira bele is borzongott a gondolatba, hogy azt Dave is egész biztosan érezte.

– Hmm… – hümmögött merengve a férfi, visszatérve a kanca fülének vakargatásához. – Egy picikét még zaklatlak ezzel a témával, ha nem haragszol. Azt mondod, élvezed ezt a… ezt a fajta törődést. Áruld el, kérlek, rosszul érintene, ha ezt kicsit kihasználnám, ha kettesben vagyunk, de… hogy is mondjam, nincs folytatás?

Tarn fülei azonnal felcsapódtak, és izgatottan suhintott a farkával. Ez… ez minden várakozását felülmúlta! Főleg ahhoz képest, hogy már lelkileg felkészült arra, hogy jó hosszú időn át várnia kell majd bármiféle „akcióra” kettejük között. Egy ilyenért cserébe még azt is hajlandó lenne elviselni, hogy egész éjszaka nem tudja majd összezárni a szárnyait! Gyorsan fölkelt hát, és könyörgő szemeket meresztve a férfira megtámasztotta az egyik mellső patáját a vállán.

– Menjünk haza! Most!

* * *

Sosem volt alkalma kipróbálni, milyen az, ha tényleg jó alaposan átmasszírozzák a repülési segédizmait. Amilyen hatással volt rá, rokonokat eszébe sem jutott ilyesmire megkérni, és ugyanilyen okból egy profi masszőrhöz sem akart elmenni – még a végén azt találják hinni, egyéb szolgáltatásokat is vár a pénzéért. Egyedül az első barátjával osztotta meg ezt a kényes információt, és párszor amolyan előjátékként Jolt meg is nyomkodta neki azt a területet, ám akkoriban még olyannyira fiatal és türelmetlen volt, hogy hamarabb váltottak át közvetlenebbül erotikus tevékenységekbe, mint lett volna ideje igazán kiélvezni. És neki patái voltak. Nem utolsó szempont.

Ezúttal azonban egészen más volt. Dave matracán helyezkedtek el, hogy a férfi kényelmesen hozzáférjen: Tarn a szárnyait kinyújtóztatva elhasalt rajta, a barátja pedig félig térdelve elhelyezkedett fölötte. Hasonló volt a laborban elkövetett első, emlékezetes tollászkodásukhoz, az egyetlen meghatározó különbség az volt, Dave ezúttal pontosan tudta, mit csinál. De még mennyire tudta! Körülbelül öt másodpercre volt szüksége, hogy elérje, hogy a kanca az arcához szorított párnába nyüszítsen az élvezettől.

Hosszabb távon valószínűleg el se bírta volna viselni, ha ilyen intenzív érzetek kísérik ezt a szokatlan stimulációt, de szerencsére hamar telítődött a kapacitása, és alábbhagyott a lábainak a remegése is. A farkát a biztonság kedvéért szorosan a combjai közé szorítva tartotta, valamint a szájából néha előtörő érzéki nyögéseknek sem tudott gátat szabni – a párnán túl legalábbis – , viszont úgy érezte, egyre vállalhatóbbá válnak az önkéntelen reakciói a masszázsra. És túl azon, hogy a hátsó fertályánál érezhetően átnedvesedett, mintha olyan csomók is feloldódtak volna az izmaiban, amiknek a létezéséről se tudott, pedig utólag úgy tűnt, mintha mindig is ott lettek volna. Tarnnak még az is megfordult a fejében, hogy esetleg ez a fajta izommerevség okozhatta tudat alatt a tériszonyát, csak soha senki nem nézett rá. Na persze a tériszonyát legalább annyira igyekezett titokban tartani, mint ezt az igen érzékeny erogén zónáját, szóval nem csoda, ha senki sem diagnosztizálta…

A kedvenc része az volt, amikor Dave a gerince mentén finoman az ujjai közé csípve görgette a bőrét. Azt nem állította volna, hogy nem fájt – bár azért nem volt vészes – , viszont ami megkönnyebbülés követte, arról akkor sem lett volna hajlandó lemondani, ha nem nyögnie, hanem üvöltenie kellett volna a barátja párnájába. Mintha a férfi gyengéden föltépte volna a hosszú évek alatt letapadt izmait. Az pedig különösen jól esett, ahogy Dave minden egyes ilyen „kör” után amolyan levezetésképpen hosszabban végigsimította a tenyerével a hátát. Aranyba kellett volna foglalni ezt az embert…!

Onnan tudta, hogy vége, hogy Dave továbbra sem véve le róla a kezét átemelte rajta a lábát, és leült az egyik oldalán. Tarn vett egy jó mély levegőt, és lassan kifújta, amivel végül sikeresen ki is provokált magából egy hatalmas ásítást. Elmozdulni a helyéről azonban nem akart, amíg a barátja simogatta, csupán halkan dorombolva élvezte, ahogy… ahogy… Hmm, meg mert volna esküdni, hogy Dave keze minden egyes simításnál egy egészen picikét lentebb vándorol a fara felé. Márpedig Tarnnak eszébe sem volt kizökkenteni, még ha a szívverése fel is gyorsult, amint a sejtése megerősítést nyert.

Kíváncsi volt, meddig megy el. Hosszú percek teltek el így némán. A férfi néha talán picit megijedt, hogy mégis túl messzire merészkedett – noha végig bőven barátinak mondható távolságban volt még a kanca farka alatti részektől – , s olyankor kicsit visszakozott, de mivel Tarn egy pillanatra sem ellenkezett, csak-csak folytatta áldásos tevékenységét. Végül a pegazus cukijegye fölötti részen állapodott meg, amire azért már lehetetlen lett volna azt mondani, hogy nem a kanca fara volt. Tarn lehunyt szemmel élvezte a barátja érintését, bár kissé meg is lepődött azon, hogy egy viszonylag rövid idő után inkább megnyugtatónak, semmint izgatónak találta, ahogy a forró tenyér a hátsó felén pihent.

Ezúttal ő törte meg a mozdulatlanságot. Látni akarta Dave arcát, így hát lassan oldalvást fordította a fejét. Bár tartott picit tőle, hogy a férfi visszahúzódik majd, nem így történt: Dave nem törte meg a kontaktust, a pillantását pedig kedvesen mosolyogva viszonozta. Tarn olyan közel érezte magát hozzá, mint még soha senkihez. Ahogy elvesztek egymás szemében, úgy érezte, ez tökéletes alkalom lenne az első csókhoz. Annyira beleélte magát a gondolatba, hogy az ajkait akaratlanul is résnyire nyitotta, és a nyakát kissé a barátja felé nyújtotta, majd amint rájött, mit csinál, visszahúzódott, és elpirulva lesütötte a füleit. Nem, megígérte, hogy nem siettet semmit!

Lehet, hogy csak a szeme káprázott, de mintha… mintha Dave is egy picit közelebb hajolt volna hozzá! Újra gyorsuló szívveréssel figyelte a barátja legapróbb rezdüléseit is. Komolyan, úgy izgult, mintha még soha nem csókolózott volna… ami végül is olyan szempontból igaz is volt, hogy emberrel még nem. Picit belegondolva talán ezt nem is lesz olyan egyszerű összehozni! Dave arca meglehetősen lapos volt az övéhez képest, ráadásul a szája még csak annyira sem emelkedett ki belőle, mint az orra. Márpedig a férfi továbbra is mélyen a szemébe nézve lassan felé dőlve közeledett hozzá. Olyannyira, hogy még a farát is elengedte, hogy a kezét felé nyújtva az arcát végigsimítva kicsit stabilabban megtartsa a fejét… nem mintha Tarnnak egyetlen pillanatra is megfordult volna a fejében, hogy tiltakozzon.

A fenébe, kislány, gyorsan találd ki, hogyan kéne csinálni! – próbálta biztatni magát. Talán picit meg kéne döntenie a fejét, hogy könnyebben egymáshoz férjenek… Vajon az emberek mennyire használják a nyelvüket? Amíg meg nem találják a megfelelő szöget, nagyon nem lenne jó ötlet lehunynia a szemét… Abban sem lehet teljesen biztos, hogy Dave egyáltalán tényleg csókolózni akar! Talán csak visszakap tőle egy puszit? Az igazat megvallva azzal is bőven meg kéne elégednie, mégis… úgy szerette volna! Csak el ne rontsa! Lehet, jobb ötlet lett volna egy az egyben hagyni a barátjának, hogy vezesse, és csinálja úgy, ahogy akarja…

Bármennyire is butaságnak érezte, egészen az utolsó pillanatig tartott attól, hogy esetleg félreértett valamit, és Dave fejében meg sem fordult, hogy csókolózzanak. Veszélyes ösvény ez a fajok közti non-verbális kommunikáció, a fenébe is… Maradt az utolsó ötleténél, és teljes mértékben hagyta, hogy a férfi irányítsa a mozdulatait, viszont leküzdötte a késztetést, hogy csukott szemmel átadja magát az érzéseknek. Hunyorogva figyelte, ahogy Dave tétovázva átszeli azt az óriási, pár centis távolságot kettejük között, és némi keresgélés után hozzáérinti a száját a szájához.

Először tényleg csupán egy érintés volt, és Tarn azt hitte, ennyi is marad, aztán a férfi egy fokkal bátrabban megcsókolta, szorosan összetapasztva az ajkaikat. Egyikőjük sem nyitotta ki a száját, még nem, de egy kicsit úgy maradtak, immár egyértelműen megpecsételve a kapcsolatukat. Tarn picit jobban örült volna, ha ez az első csók száműz minden gondolatot a fejéből, de óhatatlanul is olyasmik jutottak eszébe, amiket eredetileg később szándékozott kitárgyalni magával. Például, hogy ezt még igencsak gyakorolniuk kell, mivel testileg cseppet sem volt olyan csodás élmény, mint amiben reménykedett. Kevés volt a hely, így ha rendesen el akarták érni egymást, a pegazus orra kényelmetlenül nekinyomódott Dave arcának, ami egyébként bizonyára neki sem lehetett túl kellemes. Viszont bőven megérte azért cserébe, hogy végre ilyen közel kerültek egymáshoz.

– Köszönöm… – suttogta újra mélyen Dave szemébe nézve, ahogy megszakították a csókot.

– Én is – felelte ő, majd apró puszit nyomott az orrára.

Tarn úgy érezte, lassan ideje ágyba bújni. Összehajtotta a szárnyait, kicsit kinyújtóztatta a lábait, aztán fölállt. Még amolyan búcsúzásképp oda akart bújni Dave-hez, a férfi azonban gyorsabb volt, s mielőtt még a kanca megfordulhatott volna, térden fölemelkedve átkulcsolta a karjaival, és visszahúzta őt a matracra. Tarn egy pár pillanatra annyira meglepődött, hogy levegőt venni is elfelejtett, a döbbenete pedig csak fokozódott, ahogy a férfi az egyik kezével átölelve őt magukra rántotta a takarót. Persze élvezte, hogy ilyen szorosan összebújtak, csak… nem tudta, mire számítson. Igaz, Dave elég határozottan kijelentette, hogy „nem lesz folytatás”, de a korábbi „előtte mindent beszéljünk meg” hozzáállását meg mintha egy az egyben félredobta volna, szóval…

A barátja egyenletes szuszogását hallgatva azonban Tarnnak hamar sikerült ismételten ellazulnia. Talán csak együtt akart aludni vele… Kellemes és váratlan meglepetés, amire véletlenül sem mondott volna nemet. A kanca kavargó gondolataiban azért még felötlött pár olyasmi, ami esetleg mégis rosszul sülhet el – például nem akarta az esetlegesen kifeszülő szárnyaival bökdösni Dave-et, vagy éppenséggel az sem lett volna feltétlenül szerencsés, ha… nedves foltot hagy a férfi nadrágján, akár a korábbi masszázs utóhatásaként – , ám ebben a forró, szerelmes ölelésben szép fokozatosan elpárologtak az aggályai. És mielőtt még az megfordulhatott volna a fejében, hogy így megint nem fog tudni elaludni, már el is nyomta az álom.