13. fejezet: Kegyvesztett, csapat

Kegyvesztett, csapat

Nehezen vette rá magát, hogy Holder szemébe nézzen, miután elhagyták a sámán sátrát. Amúgy is mélyen a gondolataiba merült, amint nagy megkönnyebbüléssel észrevette, hogy Keeper kissé távolabb beszélgetett pár alacsonyabb bölénnyel, s nem a bejárat előtt várta meg őket. Legalább ő nem hallhatott semmit…

– Nyugodtan menj haza, mi még sétálunk egyet! – vetette oda a sárgászöld kancának, mikor az vidáman odaügetett hozzájuk.

– Itt? – kérdezte meglepetten Keeper.

– Itt – bólintott Starswirl, s intett neki, hogy távozhat.

– Valami baj van, Starswirl mester? – kérdezte óvatosan suttogva, egész a füléhez hajolva a kanca. – Annyira elkomorodtatok mindketten!

– Minden rendben, csak ki akarom kicsit szellőztetni a fejem, mielőtt még visszamegyünk – legyintett a mágus. – Te viszont tényleg indulhatsz, ha szeretnél. Egyedül is el tudunk teleportálni a táborig. Szükségünk van egy kis időre, hogy feldolgozzuk a hallottakat – tette hozzá, mivel Keepert láthatóan messzemenőkig nem nyugtatta meg a válasza.

– Ahogy kívánod, mester! – hajolt meg a kanca. – Beholder? Akkor remélem, hamarosan újra látjuk egymást…

– Annyit megtehetnél, hogy szólsz Barrage mesternek, hívja össze a Belső Kört, mert beszédem lesz velük.

Keeper újfent meghajolt, aztán lehunyta a szemét, s egy hosszú kilégzés közepette ragyogó szarvval elteleportált. Az éles villanásra és jellegzetes kísérő hangra több bölény is fölfigyelt, ám Starswirl nem foglalkozott velük. Kissé leszegett fejjel, tempósan sétált a sátrak között, igyekezve megtalálni azt az utat, amerről jöttek. Hallotta, hogy Holder is ott poroszkál a nyomában, alig egy fejjel lemaradva tőle, de nem is nézett felé.

Mikor végre elérték a tábor szélét, megállt, és a patáját szemellenzőként használva a távolba nézett. Hamar talált is egy szimpatikus magaslatot egy kisebb hegynek is beillő szikla formájában, aminek épp csak a tövét borította el a kavargó, vöröses homok. Gondolatban fölmérte, milyen messze is lehetnek a lapos tetejű, meredek falú képződménytől, aztán elképzelte, hogy onnan mit láthatna a bölények sátraiból. Minden további előkészület vagy figyelmeztetés nélkül megérintette Holder vállát, s rántotta is magával, keresztül a mágikus téren. Egyetlen pillanat volt csupán, s már ott is teremtek a kő tetején.

Továbbra sem akaródzott a kanca szemébe néznie, noha az semmiféle ellenállást nem tanúsított, mikor idehozta. Mégis…

Most már nem mehetett el mellette. Most már nem intézhette el egyetlen legyintéssel. És nem csak azért, mert Holder esetleg akadályozhatta őt a céljai elérésében, ha esetleg félreérti a szándékait. Egyenesen tartozott neki ennyivel. Talán kissé óvatlan volt, mikor megígérte neki, hogy mellette maradhat. Ezek után viszont már kénytelen volt egyenlő társként tekinteni rá. Főleg így, hogy számított, sőt, egyenesen szüksége volt a segítségére. Ahogy mindenkiére, akit csak mozgósítani tudott. Belátta, bármelyik sárkányt is választotta volna ellenfelének, egyedül semmiképp sem birkózhatna meg vele. De a döntése, amit minden tényező figyelembevételével igyekezett meghozni, különösen indokolttá tette, hogy csak igen komoly támogatással merjen belevágni ambiciózus küldetésébe.

– Játsszunk nyílt lapokkal, Beholder mester! – szólította meg végre a kancát, noha még mindig csupán az oldalát mutatta felé.

Suhintott egyet a farkával, aztán odalépett a szikla pereméhez. Lenézett, s megállapította, valóban sikerült pontosan felmérnie az irányt és a távolságot. Na, nem mintha sokat számított volna…

Lehunyta a szemét, aztán pár dallamos szövegű igézet és a szarva segítségével vibráló energiamezőt vont maguk köré, elrejtve őket a kíváncsi szemek és fülek elől. Mikor végzett, újra szembenézett egykori tanítványával. Holder óvatosan lesunyta a fülét, de ártatlanul pislogva viszonozta a pillantását. Talán mégis indokolatlan volt akár csak a legcsekélyebb mértékben is tartania tőle. De hát egy Platinumnál sosem lehet tudni…

– Szeretném, ha nem lenne köztünk félreértés, miért is keresek ennyire elszántan egy ilyen sárkányt – kezdett bele, mélyen a kanca szemébe nézve. – Először is tudnod kell, részben hazudtam a sámánnak. Nem a sárkányok ereje érdekel igazán, hanem a hosszú életük titka. Talán nem tartod túl meglepőnek, ha nem szeretnék még meghalni…

– Tudom, Mester – bólintott halvány mosollyal Holder. – És azt is sejtem, hogy miért. Amiatt a gyönyörű, kedves alikornis miatt, igaz? Celestia Hercegnő, ha jól emlékszem…

Starswirl zavartan megköszörülte a torkát. Kicsit tán el is pirult, bár jelen helyzetében nem különösebben bánta. Ha Holder azt hiszi, ez a legfőbb motivációja, hát nem akarta meggyőzni az ellenkezőjéről.

Félszegen bólintott, mire a kanca szégyellősen lesütötte a szemét, s reszketegen felsóhajtott.

– Ó, Mester, ez olyan szép! – motyogta meghatódottan. – És ő is… mármint… bocsánat, nem akarok tolakodó lenni… Úgy szeretném, hogy sikerrel járj, Mester! Milyen csodás is lenne…!

Holder lépett egyet felé, megfogta Starswirl egyik mellső lábát, s a patáját a saját szügyéhez érintette.

– Szívemből ígérem, hogy minden erőmmel támogatni foglak, érjen az bármily keveset is! – mondta a kanca, s hangjában valóban tiszta őszinteség csengett, még ha a szája egy egész picit, mégis észrevehetően meg-megremegett. – Bár egyszer én is találhatnék egy ilyen csődört, aki ennyi mindent megtenne értem!

– Megérdemelnéd, Beholder kisasszony! – mosolyodott el Starswirl.

A kanca nyelt egy nagyot, s az orrlyukai is hatalmasra tágultak, ahogy nagyokat szuszogva elengedte Starswirl patáját. Csak pár másodpercig maradt úgy, aztán tétován még közelebb lépett a csődörhöz, s félénken hozzáérintette a fejét a nyakához. Mivel azonban Starswirl nem tiltakozott, nagyot sóhajtva a vállának dőlt.

– Nem hinném, hogy igazad van, Mester – mondta halkan. – De azért köszönöm, hogy így érzed…

Kicsit hagyta, hogy a kanca rajta támaszkodjon, aztán megköszörülte a torkát, jelezve, ideje továbblépniük. Ha Holder kedvéért hajlandó is volt egy kicsit ilyen érzelgős témákról beszélgetni, akkor is bőven elég volt belőle ennyi.

– Szóval… ott tartottunk, hogy te melyiket választanád a négy közül? – kérdezte, mikor a kanca elengedte.

Holder gyorsan megtörölte a szemét, aztán a sörényét vakargatva merengve a magasba emelte a pillantását.

– Hát… talán azt a földisárkányt – felelt végül. – Ő tűnik a legkönnyebb célpontnak, ráadásul nincs is túl messze. A viharsárkány is tűrhető ellenfélnek ígérkezik, viszont aligha tudnánk megküzdeni vele a felhők között. A másik kettő pedig túl messze is van, és én a magam részéről eléggé tartok is tőlük… A vörös sárkányok tűzereje hatalmas; aligha lenne esélyünk megvédeni magunkat ellene, ha komolyra fordul a helyzet, arról a negyedikről pedig szinte semmit nem tudok, márpedig az ismeretlen veszély, úgy hiszem, nem olyasmi, amit megengedhetünk magunknak.

– Milyen érdekes! – somolygott Starswirl. – Pont fordított logikával gondoltuk végig a kérdést! Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy nem fogsz örülni a döntésemnek… Én ugyanis Yinglongot választottam a keleti partról!

– De miért őt, Mester? – pislogott zavartan Holder.

– Azért, mert én, veled ellentétben, ismerem a sárkányokat – hajolt közelebb a kancához. – És nem akarom felesleges keresgéléssel tölteni az időmet. A pikkelyesek tán nem olyan értelmesek, mint mi, de azért megvan a magukhoz való eszük. Csak gondold végig az elejétől! Mit mondott a sámán a kőbőrű sárkányról? Azt, hogy rejtőzködő életmódot folytat, és igen nagy terület is áll a rendelkezésére, hogy elbújhasson előlünk, ha kiszagolja, mire készülünk – folytatta, nem is hagyva Holdernek megrágni a kérdést. – Ha nem így lenne, az a Sárkányölő már egész biztos eltette volna láb alól a bölények kedvéért.

– Talán egymagában nem bír el egy ilyen öreg hüllővel – jegyezte meg halkan a kanca. – De értem, mire gondolsz, Mester.

– A viharsárkánnyal lényegében ugyanez lenne a gond, csak ott ráadásként teljes mértékben a pegazusokra lennénk utalva – fejtegette tovább Starswirl, közben előkotorva a köpenyéből a pipáját. Aprócska szünetet tartva a magyarázatban a szájába csúsztatta, s kényelmesen rágyújtott. – Így is szeretnék Shock ezredestől kérni egy kis szívességet, de úgy hiszem, megérted, hogy ilyen szinten nem akarom rájuk bízni a dolgot. Márpedig ha a felhők között kerülne sor az összecsapásra, aligha lenne lehetőségünk közbeavatkozni. Túl nagy lenne a kockázat, hogy a szárnyas barátaink nem bírnak magukkal, és elbarmolják nekem az egészet. Hiába olyan magabiztos Shock, egy öreg sárkányt nagyon is komolyan kell venni!

– És pontosan ezért nem merném vállalni a vulkánban lakót sem. Gondolom, emlékszel még, milyen volt élőben a keletvízi sárkánygyík tüze, amikor minket akart vele megégetni… – Megvárta, míg Holder bólint, csak utána folytatta. – Na, az semmi ahhoz képest, amit egy valódi vörös sárkány tud produkálni, pláne ilyen korban. Nem ismerek anyagot vagy varázslatot, ami megállná a helyét a lánggal szemben; egyedül egy másik sárkány kerülhet ki sértetlenül belőle. Egyszóval őrültség egy vörös sárkány ellen vonulni, ha nem egyenesen öngyilkosság. Hiába olyan csábító, hiszen az a Fornax, ha jól jegyeztem meg a nevét, egész biztos nem próbálna meg elmenekülni előlünk, s a vulkán maga is remek tájékozódási pont lenne… Ám a keleti sárkány már egészen más!

Ahogy kimondta, Starswirl érezte is az elhatározásának megállíthatatlan tüzét elharapózni a testében. Elvigyorodott, bár a mosolya valószínűleg vicsorgásnak is beillett volna, legalábbis Holder arckifejezéséből ítélve. De nem zavartatta magát. A kanca úgyis tudott mindent, hát hagyta, hogy a lelkesedés átjárja, s végre hatalmas tettekre ösztönözze.

– Gyakori, hogy egy sárkány legnagyobb gyengesége a kapzsiság – szűrte a szavakat, izgatottan aprókat szívogatva a pipájából. – És Yinglong veszte is pontosan ez lesz! Ha tényleg olyan, amilyennek a sámán leírta, roppant könnyű lesz őt megtalálni, elég csak a helybéli lakosokat kikérdeznünk. Ráadásul ő a mágia sárkánya, így pont mi szállhatunk vele a leghatékonyabban szembe! Igen, biztosra veszem, hogy sokkal erősebb nálam, mindkettőnknél, sőt, jó eséllyel az egész Belső Körnél is. Ám ha a varázsereje ugyanolyan nyers, mint Balduré, úgy nem lesz lehetetlen legyőznünk, ha megfelelőképpen válogatjuk össze a csapatunkat!

– Bocsánat, Mester, de nem lenne mégis könnyebb Craget megkeresni? – kérdezte óvatosan, behúzott nyakkal Holder. – Az életkereső mágia…

Starswirl csupán legyintett, belefojtva a szót a kancába. Még most is remegett az izgalomtól. Milyen rég is hagyta, hogy az érzései ilyen szabadon átvehessék az uralmat a teste és elméje fölött! Pedig milyen kellemes volt! És… ezúttal volt is valaki, akivel tényleg őszintén megoszthatta a gondolatait. Valaki, aki mindenféle hátsó szándék nélkül hallgatta meg őt, és nem ítélkezett fölötte. Valaki, aki tisztelte őt még így is, hogy kilépett a tévedhetetlennek tűnő tanár szerepéből. Valaki, aki tényleg segíteni akart neki, legyen bármi is a célja. Talán ilyen érzés lehet, ha van egy igaz barátja…?

– Ugyan, fogalmad sincs, miről beszélsz! – teremtette le rögtön Holdert, nehogy a végén még tényleg elérzékenyüljön. – A kősárkányok nem olyanok, mint a fajtársaik. Szárnyak és mindent elsöprő tűzerő híján kénytelenek voltak más képességeket kifejleszteni az életben maradáshoz. Ők vadászni is úgy szoktak, hogy elbújnak és váratlanul csapnak le a prédára. Pár száz év alatt pedig olyannyira megtanulnak beleolvadni a környezetükbe, hogy szinte teljesen lehetetlenség őket fölfedezni, ha ők maguk nem akarják. Gondolj csak bele! Még azt se vennénk észre, ha pont a fején állnánk akár most, ebben a pillanatban!

Holder szeme hatalmasra tágult, s az egyik mellső lábát elemelve a földtől félve körbepillantott.

– Nem, Beholder mester, nem látnánk meg még az életkereső varázslattal sem. Még a szívverésüket is képesek végletesen lelassítani, ha eggyé válnak a kövekkel. Te sem vennéd észre, hiába ilyen jó a szemed a mágiára. Pont mint…

Egy pillanatra elakadt a lélegzete a fölismeréstől.

Némán tátogott, de ahogy megpróbálta újra teleszívni a tüdejét, váratlan akadályba ütközött. Éles fájdalom hasított a bordái közé, mintha szögekkel kivert vaspántok szorították volna a mellkasát. A látása is eltompult tőle, s a gondolatait is mind egy szálig kimosta a fejéből a szenvedés. Még csak arra sem volt ideje, hogy lelkileg felkészüljön rá, s legalább a tudata mélyére menekülve vészelhesse át a rohamot, ha már uralni nem is volt képes. Küzdött a légszomjjal, de érezte, hogy a lábai összecsuklanak, s a pipa is kiesik a szájából. Valahol a tudatának a perifériáján derengett, hogy Holder elkapta, mielőtt még a földre rogyott volna.

Bár már eleve szinte semmi levegő nem volt tartaléknak a tüdejében, mégis megpróbálta legalább azt kipréselni magából, hátha ezzel fölszabadíthatja az elzáródott hörgőket. Egy röpke időre meg is könnyebbült, ahogy a kiszökő elhasználódott levegő helyére friss áramlott, de nem élvezhette ki a helyzetet az iszonyú erővel rátörő köhögési ingertől. Hiába kínlódott a hiánytól, a teste nem engedelmeskedett neki, s görcsösen összerándult minden egyes alkalommal, ha csak egy kicsit is kitágult a mellkasa.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire sikerült a legkisebb mértékben is lenyugtatnia a légzését. Noha úgy hitte, végig magánál volt, meglepetten konstatálta, hogy a forró kövön fekszik, a fejét Holder ölébe hajtva. A kanca védelmezőn fölé hajolt, ám érezni lehetett rajta, hogy egész testében reszket.

Pár mély belégzés után – ami még továbbra is ütközött némi ellenállásba, s ami sokkal aggasztóbb, egyenesen fájdalommal is járt – erőt vett magán, és megpróbált négy lábra állni. Minden tagja elgyengült, úgy kellett megküzdenie a legapróbb mozdulatokkal is, de végül sikerült. Vetett egy pillantást Holderre, de aztán elborzadva nézett félre. A kanca ápolt bundáját ugyanis több helyen is torz, sötét foltok csúfították el. És cseppet sem nyugtatta meg az a tény, hogy nem a saját vére volt…

– Hol van a pipám? – recsegte elhalóan.

Holder egy pár másodpercre bizonytalanul nézett a szemébe, aztán a hátsó lába mellé nyúlt, s fölemelte a földről a keresett tárgyat. Ahogy azonban Starswirl nyújtotta érte a patáját, óvatosan visszahúzta.

– Mester, én… nem tartom jó ötletnek! – mondta óvatosan. – Igazán vigyáznod kéne az egészségedre!

– Badarság! – intett türelmetlenül Starswirl. – A pipázásba még senki nem halt bele! Gyerünk, no! Ide vele!

Látta a kanca szemében megcsillanó aggodalommal kevert félelmet. De Holder nem tőle félt. Őt féltette. És nem is volt hajlandó engedelmeskedni neki. Csupán leheletnyit megrázta a fejét, s lassan visszahúzta a lábát.

– Kérlek, Mester! – könyörgött vékonyka hangon. – Nem tudnám megbocsátani magamnak, ha hagynálak ezen elbukni! Kérlek szépen, ebben az egyben hallgass rám! Gondolj Celestia Hercegnőre!

Starswirl vetett egy vágyakozó pillantást a pipája felé, de aztán a fogait csikorgatva lehajtotta a fejét. Dühös tehetetlenséggel toppantott, s sértődötten prüszkölt. Ám be kellett látnia, néhai tanítványa az elevenére tapintott. Nem akart igazat adni neki, mégis sikerült elbizonytalanodnia. Ha tényleg akár csak a legcsekélyebb esély is lehetett abban, hogy a füstölés volt a felelős az állapotáért, hát nem kockáztathatott! Ha pedig elérte a célját, úgysem árthatnak neki többé efféle anyagi dolgok…

– Talán igazad van – morogta. – Ha nagyon kell, le tudok róla mondani… egy időre…

Holder biztatóan elmosolyodott, s ő is fölállt négy lábra. Picit meghajtotta a fejét, aztán újra Starswirl szemébe nézett.

– Valamit elkezdtél mondani, Mester, mielőtt…

– Mit is… – vakargatta a fejét Starswirl. – Ó, igen! Emlékszel arra a kecskére, akivel még a Kristály Birodalom felé menet találkoztunk? Azt hiszem, most már tudom, hogyan volt képes elrejtőzni előlünk! Talán ő is afféle káosz-alapú sárkány mágiát használt, azzal zilálta szét még a saját életjeleit is!

Érezte, hogy a felfedezés izgalmától felgyorsul a légzése, ám ezzel együtt a szúró fájdalom is visszakúszott a mellkasára. De… mégis miért? Eddig tényleg semmi baja nem is volt! Most mégis mintha egyik napról a másikra romlott volna az állapota. Tényleg muszáj lesz sokkal óvatosabbnak lennie.

– Sokért nem adnám, ha megtanulhatnám tőle! – mondta kicsit halkabban, a patáját a szügyére szorítva. – Vagy akár a sárkányoktól. Mindenképpen érdemes lesz figyelnünk, míg megküzdünk azzal az eggyel. Most, hogy már a tüzük lényegét megértettem, tán nem esélytelen mást is ellesnünk tőlük!

– Remélem, lesz rá lehetőségünk, Mester! – mosolygott Holder, bár a szemében még most is aggodalom csillogott, ahogy Starswirl patáját figyelte.

– Mindegy, pillanatnyilag nem ez a legfontosabb! – húzta ki magát Starswirl, s visszarakta a lábát a földre. – Ha semmi más nem sikerül, csak a sárkány vérét megszereznem, már elégedett leszek. Akkor hát velem tartasz?

– Természetesen, mester! – biccentett határozottan Holder.

– Legelőször is össze kell szednünk mindenkit, aki alkalmas egy ilyen küldetésre, és hajlandó is együtt harcolni velünk! Shock ezredesre, meg pár pegazusára számítok, ahogy Barrage mester is a rendelkezésünkre bocsát remélhetőleg néhány használható unikornist. A hosszú útra való tekintettel tán egy-két földipóni is jól jönne, ha másnak nem, hát málhásnak. Valamint – emelte magasba jelentőségteljesen a patáját – célszerű lenne meggyőzni azt a Sárkányölőt is, hogy segítsen nekünk.

– Van valami ötleted, Mester?

– Persze, hogy van! De előtte kicsit ki kell őt ismernem, hogy tudjam, működhet-e. Indulhatunk? – nyújtotta a lábát a kancának.

Teleportálhattak volna külön is, de úgy vélte, Holdernek jól fog esni, ha együtt csinálják. Nem is kellett csalódnia: kanca valóban egyértelmű örömmel fogadta a felajánlást. Amint egymáshoz értek, Starswirl szarva fölizzott, s egy könnyed legyintéssel hatástalanította a védővarázslatokat. Szinte egyszerre hunyták le a szemüket, közös erővel rugaszkodtak el, s úsztak keresztül a téren, egyenesen a saját táboruk felé.

* * *

Arra nem számított, hogy talál valakit a szállásán. Eredetileg csak azért választotta ezt a célpontot a teleporthoz – azon kívül, hogy még ismeretlen terepről is könnyű volt idetalálni –, mert mielőtt még tiszteletét tette volna a Belső Kör előtt, gyorsan át akarta nézni, megvan-e mindene, amire csak szüksége lehet az induláshoz. Mikor azonban a pillantása megakadt a sárkánylángot tartalmazó bura előtt üldögélő halványkék pegazuson, jóformán el is felejtette, mit akart.

Shock lassan ingatta ide-oda a fejét, követve a mágikus tűz kavargó mozgását, s épp csak az egyik fülét fordította feléjük, mikor megjelentek a háta mögött.

– Na, hali! – köszönt a kanca, továbbra sem véve le a szemét a lángról. – Jó soká elvoltatok. Hé!

A kanca egyetlen pillanat alatt patán volt és feléjük is perdült, ahogy Starswirl a szarvának könnyed suhintásával kioltotta a tüzet.

– Arra már nem lesz szükségem – legyintett az unikornis. – Amúgy is alig pislákolt már. De végre találtunk egy élő sárkányt. Számíthatok akkor a segítségedre, ahogy megbeszéltük?

– Mit beszéltünk meg? – vonta föl gyanakodva a szemöldökét Shock. – Meg milyen sárkány?

– Tegnap este azt mondtad, készséggel állsz rendelkezésemre, ha találok egy levadászni való sárkányt. Vagy azóta meggondoltad magadat?

– Tényleg ilyesmiről dumáltunk? – kérdezte a csodálkozástól kidülledt szemekkel a kanca. – Hát esküszöm, ha agyonvernétek, se bírnám megmondani! De egye meg a fene, tőlem aztán mehetünk! Úgysincs programom délutánra.

– Némiképp komolyabb esetről lenne szó – mondta óvatosan Starswirl. – A helyzet ugyanis az, hogy ez egy igazi nagy sárkány, aki a keleti parton él.

– Ilyenkor csak hülyéskedik, ugye? – fordult a kanca bizonytalanul Holder felé, ő azonban csak finoman megrázta a fejét.

Shock idegesen prüszkölve toppantott, majd jó hangosan káromkodott egyet.

– Ó, fogadjunk, hogy rohadt messze van ide! – morgolódott összeráncolt orral.

– Nem állíthatom, hogy rövid utunk lesz – bólintott Starswirl. – De a sárkány erejére való tekintettel úgy terveztem, elég nagy csapatot viszek, és örülnék, ha pár remek pegazus harcos is csatlakozna hozzánk, veled az élen. Ha soká tart is, garantálom, hogy nem fogtok unatkozni.

– Persze, nyilván nem hagynék ki egy ilyen fasza csatát! – fintorgott a pegazus. – De azért legközelebb ne a világ másik végébe találj már gyilkolnivalót, öreg!

– Akkor hát számíthatok rád és a pónijaidra?

A válasz csupán egy hanyag tisztelgés volt.

– Ez esetben neki is láthatsz összeszedni a csapatodat – intett neki Starswirl. – Én is fölkeresem az enyéimet. Ha minden jól megy, holnap hajnalban szeretnék is elindulni.

– Te aztán nem sokat szarozol, öreg! – vigyorodott el Shock. – Ki se pihenjük a csatát, már mennél a következőbe! Mondjuk engem aztán nem zavar, de azt azért még megvárom, hogyan beszéled rá az unikornisokat, hogy fölkeljenek a selyempárnáik közül.

Mivel Shock csupán várakozón nézett rá, s a megbeszéltekkel ellentétben nem indult a dolgára, Starswirl úgy vélte, valóban kíváncsi volt a dologra. Végső soron nem is volt elfogadható kifogása, hogy a pegazus miért is ne jöhetne velük.

– Feltételezem, szó szerint értetted, hogy megvárod, igaz? – bökte oda a szárnyasnak.

– Ha nem gond… – vonta meg a vállát a kanca. – Nekünk aztán nem kell sok idő, hogy összekészüljünk. Ha azt mondanám a harcosaimnak, hogy tíz perc alatt legyenek menetkészek, akkor kilenc és fél perc múlva már itt toporognának teljes felszerelésben az ajtó előtt. Úgyhogy én ráérek!

– Te mit mondasz, Holder? – fordult oda Starswirl a társához.

– Részemről rendben – jött a halk felelet.

– Ez esetben egy kicsit még kérném mindkettőtök türelmét…

Elsétált Shock mellett, s kényelmesen a könyvespolcához lépett. A szarva felragyogott, ahogy egyetlen varázslattal lepakolt róla mindent, s válogatás nélkül leborította az összes iratot a padlójára. A patáival sebesen böngészve a papírok között hamar meg is találta, amiket keresett. Kiemelt a halomból egy szürke borítójú könyvet, valamint egy jó adag tekercset. Párat fürgén ki is göngyölt, s gyorsan beléjük is lesett, majd a nagyobbik részüket az ágyára hajigálta.

Túl sok időt nem akart ezzel tölteni, hogy ne várassa soká a két kancát, így mikor úgy ítélte, a legfontosabbakat előkerítette, ideiglenesen föl is függesztette a kutakodást. Egyelőre bőven elég volt, ha ezeket szem előtt hagyja, és persze később is ráért még feltúrni a kupacot.

– A lényeg meg is van – mondta fölegyenesedve. – Irány a Belső Kör!

Pár percbe telt csupán, míg odaértek a mágusok sátrához. A bejárat előtt Keeper már várta őket, s mikor a megfelelő közelségbe értek, egy pillanatra bedugta a fejét a ponyván. Hamar előbukkant, és udvariasan mosolyogva meghajolt hármójuk felé, bár Starswirl érezni vélte a mozdulataiból az aggodalmat.

– A Belső Kör összegyűlt kérésedre, Starswirl mester – szólalt meg hivatalos hangnemben a kanca, majd a varázslatával utat is nyitott számukra.

Beléptek. Komor félhomály fogadta őket, csak a fáklyák szolgáltattak némi gyér világítást. Kellett egy kis idő, míg hozzászoktak a rosszabb fényviszonyokhoz, utána viszont már láthatták is az emelvényen halványan csillogó tizenkét szempárt. Starswirl megvárta, míg a két kísérője felzárkózik mellé, és Keeper is megáll tőlük kissé távolabb, csak utána fogott bele.

– Tisztelt mágus urak és hölgyek! – biccentett az unikornisok felé. – Talán Barrage mester már említette nektek, miszerint úgy vélem, frissen alakult államunkra a zebrákhoz hasonló bennszülöttek mellett a sárkányok jelenthetik a legnagyobb fenyegetést. Mindőnk érdeke, hogy minél hamarabb megszabaduljunk a veszélyesebb egyedektől. Az imént beszéltem egy bizonyos Swifthoof nevű sámánnal, aki nagy ismerője az óriáshüllőknek. Beholder mesterrel megvitatva a kérdést úgy véltük…

– Space Beholder kisasszony nem kapta meg tőlünk a mesteri fokozatot – szólt közbe Barrage mester. – Nincs jogod egymagadban kinevezni őt, Starswirl mester.

– Elnézéseteket kérem! – hajtott fejet Starswirl. Nem akart vitába szállni a mágusokkal így, hogy közben szívességet próbált kérni tőlük. Arról nem is beszélve, hogy némiképp jogosnak is tartotta a felháborodást. Jobban meg kellett volna válogatnia a szavait… – Szóval Beholder kisasszonnyal elsődleges célpontként Yinglongot, a keleti part folyóinak sárkányát terjesztjük elétek. Shock ezredes már csatlakozott hozzánk, és pár harcosát is felajánlotta a küldetéshez, de ettől függetlenül a ti közreműködésetekre is számítok.

– Jól értem, azt kéred tőlünk, hogy napokra, sőt, akár hetekre nélkülözzük ilyen nehéz időkben a legjobb mágusaink egy részét? – kérdezte valahonnan egy kanca gőgös hangja, akiben Starswirl rá is ismert Fading Light mesterre. Persze… gondolhatta volna, hogy nem fogják szó nélkül hagyni. – Ott vannak a pegazusok, oldd meg velük!

– Valóban! – szólt közbe egy csődör is a másik irányból. – Mégis hány pónira van szükséged egyetlen sárkány megöléséhez?

– Úgy véled, jobban ismered nálam a sárkányokat, Springfell mester? – fordult a beszélő felé Starswirl, de csalódottan látta, hogy az nem szándékozik meghunyászkodni előtte. Ahogy a többieken sem érződött, hogy szívesen hallgatnának rá ez alkalommal.

– Senki sem állított ilyet, Starswirl mester – intett Barrage mester. – Ám abban igazuk van, hogy a Belső Kör jelenleg nem nélkülözheti egyetlen tagját sem, főleg ha te magad elmész huzamosabb időre. Mégis ki biztosítaná a mágikus védelmet helyettünk?

– Tisztelettel, mester! – lépett elő Holder, s lassan fejet hajtott a mágusok felé. – Feltételezem, ti sem szeretnétek, ha a küldetésünk kudarcba fulladna, s nektek magatoknak kéne szembenéznetek egy több ezer éves sárkány haragjával. Márpedig ha eredményeket vártok tőlünk, úgy igényt tartunk a támogatásotokra is. Ha mesterem úgy találta, szüksége van a mágusainkra, én nem kételkednék a szavában.

– Megértem az álláspontotokat, Beholder kisasszony – mondta kissé megenyhülve Barrage mester. – De a Belső Körből akkor sem engedhetek el senkit. A királynő, a tábor s az egész ország védelme jórészt a mi felelősségünk. Ilyen távoli fenyegetések esetén, sajnálom, de nem áll módomban a segítségetekre lenni. Viszont a katonai szolgálatot nem nyújtó unikornisok közül nyugodtan válogathattok, ha Platinum királynő áldását adja rá. És persze, mint mondtátok, ott vannak a pegazusok is, akik már bizonyították rátermettségüket a csatatéren.

– Yinglong egy igen erős varázserővel rendelkező sárkány! – morogta dühösen Starswirl. – Semmi értelme olyanokat cipelnem magammal, akik nem professzionális szinten űzik a mágiát! Úgyhogy köszöntem szépen az együttműködéseteket, elboldogulok magam is…

Minden további nélkül hátat is fordított az unikornisoknak, félrelökte maga elől a vásznat, aztán erősen hunyorogva, de dacosan lépdelve a tábor felé indult. Hát jó… Ha nem akarnak segíteni, nyugodtan megfulladhatnak…

– Ezek mekkora gennyek! – méltatlankodott Shock, mikor pár könnyed szárnycsapással felzárkózott mellé. – Hogy van pofájuk így kicseszni a saját fajtájukkal?!

– Én is kicsit többre számítottam Barrage mestertől – jegyezte meg Holder pár másodperccel később, ahogy ügetve ő is odaért. – Általában pedig szokott hallgatni az észérvekre…

– Nem érdekel! – prüszkölt Starswirl. Menet közben a szügyéhez emelte a patáját, de hiába tapogatta a köpenyét, nem találta a pipáját. És nem derült jobb kedvre attól, hogy most már legalábbis egy jó darabig nem is fogja… – Kellenek a fenének! Úgyis csak útban lennének! Jobb is, hogy nem jön egy se!

– Starswirl mester! – kiáltott valaki a háta mögül.

Megfordult, bár sok jót nem várt a galoppozva érkező sárgászöld kancától.

– Bökd ki, kislány! – mordult rá Keeperre.

– Bocsánat, mester! – állt meg lihegve a kanca. – Barrage mester megengedte, hogy veled tartsak, ha nem bánod!

– Magadtól találtad ki, vagy ő küldött? – kérdezte összevont szemöldökkel Starswirl.

– Én… akartam jönni… – pislogott bátortalanul Keeper. – Persze csak ha nincs ellenedre!

– Ugyan már! – mosolyodott el, s a kanca vállára helyezte a patáját. – Hidd el, jobban örülök neked, mint bármelyiknek azok közül! És mondd csak, nem félsz a sárkányoktól?

– De igen, Starswirl mester! – mondta szemlesütve, rózsás pírral az arcán Keeper. – De nem pont te szoktad mondani, hogy nem lehet mindent könyvekből megtanulni? Gondoltam, ha Beholder veled mer menni, akkor akár én is összeszedhetném magam.

– Nagyon helyes! Akkor holnap hajnalban várlak a szállásom előtt. Ó, és még valami, kislány! Megtennél nekem annyit, hogy összetrombitálsz néhány földipónit is? Nem kell harcosoknak lenniük, de azért belőlük sem ártana egy pár.

– Természetesen, Starswirl mester! – húzta ki magát lelkesen a kanca, amiért máris hasznossá tehette magát.

– Remek! – szólalt meg újra Starswirl, mikor Keeper elügetett a dolgára. – Most már csak egyetlen dolog van hátra! Ideje fölkeresnünk a zebrák vezérét, hátha kapható egy kis sárkányirtásra!

– He? – kapta föl a fejét Shock. – Honnan a búbánatosan bégető bárányfelhőből veszed, hogy az az izé hajlandó lesz segíteni nekünk, öreg? Vagy még ha meg is egyeztek, mi garantálja, hogy álmodban nem harapja át a torkodat? Sőt, amekkora állat, tán még együttes erővel se bírnánk megállítani, ha egyszer megindul!

– Ezt bízd csak ide! – kacsintott Starswirl. – Ha Platinum királynő szabad patát ad nekem, nyugodtan hidd el, meg fogom oldani!

– Tőlem aztán! – emelte magasba a patáját Shock. – De azt is nézni fogom, nem tudsz lerázni, öreg!

* * *

Cserébe azért, hogy a Belső Körnél nem jártak sikerrel, a királynő egész könnyen kötélnek állt, miután Starswirl elmondta, hogy egy kincsekre vadászó sárkány ellen lenne szüksége a személyes foglyára. Az igencsak rövidre sikerült megbeszélés hatására Platinum királynő rábólintott Starswirl kérésére, sőt, azt is engedélyezte, hogy a mágus kilátásba helyezze a rabokra vonatkozó váltságdíj mérséklését a küldetés sikere esetén. Így hát nem is maradt kérdés, mivel állíthatja a maga oldalára a nagy Sárkányölőt, amennyiben az hajlandó kompromisszumokra, vagy legalábbis valamilyen szinten intelligens tárgyalópartner.

Harmadmagával vonult a trónteremből a kőépület alsóbb szintjeire, azon szobák egyikéhez, amilyen a néhai öreg királyuknak is szolgált kórteremként. Nem volt nehéz megtalálniuk az alkalmi cellának kinevezett helyiséget: két állig felfegyverzett, marcona pegazus és egy sunyi képű unikornis is strázsált előtte. Az őrök gyanakodva méregették őket, egész pontosan addig, amíg Shock iszonyatos hangerővel rájuk nem üvöltött; még Starswirlnek is percekig csengett utána a füle.

– Ki mondta, hogy pihenj, csajok?!

A hatás nem is maradt el: a megtermett szárnyas csődörök egyetlen tizedmásodperc alatt tökéletes vigyázzba vágták magukat, a tekintetüket mereven maguk elé szögezve. A hozzájuk képest jóformán törpének tűnő unikornis pár pillanatig még tétovázott, aztán résnyire szűkült szemmel ő is félrehúzódott az útból. Az viszont igaz, az ajtózáró varázslatot nem oldotta föl, míg Starswirl rá nem helyezte a patáját a kilincsre, s nem nézett jó mélyen a szemébe, egyértelműen sugallva, hogy jobban jár, ha meg sem próbál packázni vele.

Odabent nem az a látvány fogadta, amire számított. Eredetileg nem volt ugyan konkrét elképzelése a cella felépítésére vonatkozóan, de abból kiindulva, hogy Zenithet nem a többi zebra között helyezték el, valahogy feltételezte, hogy legalább valami térelválasztó fog majd közöttük húzódni. Ezzel szemben a hatalmas lény ott lógott velük szemben a falon, lehajtott fejjel, a négy lábát mágikus béklyók által szorosan kifeszítve. Ily módon kinyújtva látszott igazán szörnyű termete: a farka jócskán lelógott a földre, s ha a nyakát megemelte volna, a plafon is túl alacsonyan lett volna neki, míg Starswirl legfeljebb úgy érhette volna el, ha Holder hátán ágaskodott volna két lábon. Vagy tán még úgy is kellett volna egy kicsi…

Mindamellett azt is meg kellett jegyezni, hogy nem is csupán a mérete tette fenyegetővé a csődör egész megjelenését. Még most is ott díszelegtek rajta a csatában – legfőképp Shock ezredesnek köszönhetően – szerzett sebesülései: innen jól láthatóan a hasán és a lábain is itt-ott durva, égett sebek húzódtak. Nyilvánvalóan senki nem foglalkozott vele, hogy megfelelő ellátást kapjon. Vagy az is meglehet, egyszerűen senki nem mert a közelébe menni… A sérült bőrén keresztül átsejlettek a még nyugalmi állapotukban is tekintélyt parancsoló izmai. Szinte érezni lehetett belőlük, ha arra kapnak parancsot, jóformán ellenállás nélkül képesek lennének elroppantani egy póni nyakát.

És persze ott volt a szag. Az a jellegzetes, tömény, sós szag, ami a legnehezebb fizikai munkát végző földipónikat is körül szokta lengeni még akkor is, ha kivételesen megfürödtek. Facsarta az orrát, de azért igyekezett figyelmen kívül hagyni.

– Hű, gyerekek! – suttogta mellette Shock. – Azt hiszem, szerelmes vagyok!

Hát… erre nem gondolt, hogy a kancákra esetleg más hatással lehet a monstrum… Azt sem tudta fölmérni, a tollas mennyire ironikusan mondta az előbbit, bár az arckifejezéséből ítélve legfeljebb félig viccelhette csak el a dolgot. Shock látható élvezettel szimatolt a levegőbe, ugyanakkor szégyentelenül meg is bámulta a kifeszített csődört, s tette mindezt olyan hamiskás mosollyal, amiből egyértelműen ki lehetett következtetni, mi jár a fejében. Bezzeg a másik oldalán Holder föl se mert nézni, csupán lecsapott fülekkel és behúzott farokkal kaparászta maga előtt zavartan a padlót.

De az apró kis mondat megtette a hatását, s az óriási zebra lassan fölemelte a fejét. Némán, komor arccal s sziklaszilárd pillantással mérte végig az előtte álló három pónit. Starswirl olyannyira mélyen el is merült a zebra lángoló tekintetében, hogy szabályosan összerezzent, ahogy valami hozzáért a hátához. Persze azonnal megnyugodott, mikor rájött, csak Shock tollai simították végig az oldalát, amint a kanca – tán öntudatlanul – szélesre tárta a szárnyait.

– Te…! – dörögte a hatalmas csődör, ahogy a szeme megállapodott Starswirlön. – Te voltál…!

Hiába próbált uralkodni magán, az átható hangtól így is ösztönösen összébb húzta magát. Pedig a szavakba a végtelen düh mellé egy jó adag keserűség is keveredett, amit igazából csak félig-meddig tudott értelmezni. Inkább hagyta, hogy a zebra beszéljen, bár elég soká tartott, mire az újra megszólalt.

– A Kristály Hercegnő ezúttal túl messzire ment! – folytatta mély, érces hangjával a harcos, minden egyes szót lassan ejtve ki, hogy nyomatékot adjon nekik. – Megszegte a becsületes hadviselés összes létező szabályát! Én, Zenith, a Sárkányölő, követelem, hogy azonnal vezessetek a színe elé, hogy számot adhasson az árulásáért!

– Becsületes hadviselés? – horkantott Starswirl. – Ugyan mondd meg nekem, zebra, mi becsületet találsz az öldöklésben? Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ti támadtatok ránk, ráadásul mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül.

– Nem vagyok hajlandó beszélni veled, szolga! – reccsent rá elemi erővel Zenith, s az izmai is fenyegetően megfeszültek a béklyók alatt. – Ha nem vezettek elé, legalább küldjétek ide azt a denevér-korcsot, azt az Emerald Zephyrt! Annak van annyi esze, hogy teljesítse úrnője akaratát!

– Ki kell ábrándítsalak, barátom, de nekünk semmi dolgunk nincs Decadence Hercegnővel – ismételte Starswirl ugyanazt, amit már a sámánnak is mondott. – Equestria szabad, független ország, így ha valakitől audienciát kérhetnél, az Platinum királynő lehetne. De nem fogsz kapni, mert jelenleg én járok el az ő nevében. Szóval ha bármi problémád van, azt velem kell megbeszélned.

A zebra szemében a düh átadta a helyét a döbbenetnek. Mikor pedig Starswirl befejezte, újra lehajtotta a fejét, s ernyedten lógott a kötelékeiben.

– Akkor megérdemeltem a büntetésem… – suttogta megtörten. – Elbuktam, ahol nem lett volna szabad elbuknom… Közönséges, gyáva pónik győztek le, álnokul megbújva sötét, pusztító mágiájuk mögött… Hová lett a tisztesség a világból…?

– Valóban sokkal tisztességesebb áttörhetetlen páncélban egy mágikus buzogánnyal kaszabolni le a pónijainkat… – jegyezte meg Starswirl. – Ha azt mondod, becstelenség az évtizedeken át edzett varázserőmet ellenetek fordítani, úgy becstelenség az izmaid erejét a nálad gyengébbek rovására kihasználni. A csata csupán barbár vérfürdő, ami túlélésről és halálról szól. Számítanak a módszerek? Komolyan, őszintén azt tudod mondani, hogy számítanak? Életeket akarsz kioltani, s csodálkozol, ha azok mindent megtesznek, hogy ne járj sikerrel? Ha ránk támadsz, hát számíthatsz rá: küzdeni fogunk mindenünkkel, amink csak van, és mi sem kegyelmezünk nektek, ahogy ti sem nekünk!

Starswirl elég hamar belemelegedett, s a végén már szinte kiabált a zebrára, jóformán meg is feledkezve róla, miért is jött. De egyszerűen ez az önigazoló logika, amit a zebra alkalmazott, rettentően földühítette. Még szerencse, hogy ott volt mellette Holder, s a patáját finoman a vállára helyezte, ezzel nyugtatva le némiképp a kedélyeket – noha a kanca még most sem mert akár csak a csődör közelébe se nézni.

– Ti voltatok azok, akik meggyaláztátok az Ég Szent Hegyét! – förmedt rá Zenith, újra megfeszítve minden izmát a mágikus béklyók alatt. – Megkérdeztetek tán minket, hogy építkezhettek-e ott? Nem!

– És ezért aztán úgy ítéltétek, érdemesek vagyunk a halálra? – szegezte a patáját a csődörnek Starswirl, mire az kissé lesunyta a fülét. – Meg sem próbáltatok volna tárgyalni velünk, hogy esetleg az a nagy, üresen álló hegy amúgy a ti tulajdonotok? Arról nem is beszélve, hogy nem sajátíthattok ki magatoknak ilyen módon semmit! Azé a föld, aki él rajta és a gondját viseli! Márpedig azóta tudomásunkra jutott, hogy a te néped messze délen él. Szóval nem szólhattok bele, hogy mi itt milyen területekre tartunk igényt! Az esetleg egyezség tárgyát képezhetné, hogy ti is látogathassátok a drágalátos hegyeteket.

A zebra válaszképp a földre köpött.

– Persze ez is egy lehetőség – vonta meg a vállát Starswirl. – Lehetünk ellenségek is, és próbára tehetjük, melyikünk népe irtja ki hamarabb a másikat. Bár ez után a csata után azért a helyedben megfontolnám, hogy tényleg ezt válasszam-e.

– Mit vársz tőlem, póni? – kérdezte lemondóan Zenith.

– Elsősorban azt szeretném, ha civilizált patásokként le tudnánk ülni a tárgyalóasztalhoz, megvitatni a hadifoglyok sorsát. Ám mielőtt ilyesmire rátérnénk, kérdeznék tőled valamit, Sárkányölő. Yinglong neve ismerősen cseng?

Zenith vicsorogva megvonaglott a halványan izzó bilincsek között.

– Ezt igennek veszem – mosolyodott el ravaszkásan Starswirl. – És ha jól sejtem, hozzánk hasonlóan te is az ellenségedként tekintesz rá. Mondd csak, mit kéne fölajánlanom azért cserébe, hogy segíts nekünk megölni a bestiát?

– Nagyon magabiztos lehetsz, póni, ha azt hiszed, van esélyetek a Harácsoló ellen! – morogta szikrázó szemmel a zebra.

– A harcosaink legjava fog velem tartani a nemes küldetésre! – húzta közelebb magához Shockot Starswirl, mire a tollas kissé beharapta az alsó ajkát, s félreérthetetlenül vonogatta a szemöldökét.

A zebra végre láthatóan elgondolkodott az ajánlaton. Kissé előrebiccentette a fejét, s a szeme ide-oda járt, aztán egy bő fél perc múltán újra fölegyenesedett, s mélyen belenézett a szemébe.

– Úgy csatlakoznék hadjáratotokba, remélvén, ez a gesztus megnyithatja a jövőbeli együttműködés lehetőségét népeink között – mondta büszkén, de mielőtt még Starswirl megörülhetett volna a válaszának, az arca elkomorodott. – Ámde… nem biztos, hogy hasznomat vennétek…

– Hogy érted ezt, Sárkányölő? – kérdezte Starswirl, szándékosan kihangsúlyozva a nevet.

– A buzogány, mit a csatában viseltem, eltörött. – Zenith bánatosan lehajtotta a fejét, amitől most még mintha termetében is összezsugorodott volna. – Földanyánk kegyéből kaptam a csodás fegyvert, mi oly sok szörnynek jelentette a halálát. De vesztettem, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Számkivetett lettem, s most már nincs kovács, nincs varázslat, ami újra egybeforraszthatná a Kőtörőt!

– Ezt sajnálattal hallom – bólogatott Starswirl, igyekezve némi együttérzést csempészni a hangjába. – De ettől függetlenül te magad is nagy harcos vagy, ha nem tévedek! Nem lenne dicsőséges megmutatni a világnak, hogy még a mágikus fegyvered nélkül is te vagy a Sárkányölő?

– És ha ezt bebizonyítom, s a népem érdekeit követve segítek leszámolni a Harácsolóval, azzal tán Földanyánk kegyét is visszanyerhetném? – nézett halovány reménysugárral a szemében Starswirlre.

– Egy próbát mindenképpen megér! – mosolyodott el Starswirl.

– Legyen hát! – bólintott Zenith. – Ez esetben állok szolgálatodra, mágus uram, míg a Harácsoló vére be nem borítja a keleti partot!

* * *

– Apám, ez volt ám a csődör! – lelkendezett Shock, mikor már kiértek az épületből. – Na, nem mintha eddig szarul nézett volna ki, de ilyen szögből…! Azt ne mondd, hogy téged nem bizsergetett meg! – bökte oldalba Holdert.

A lila unikornis fáradtan az égre emelte a tekintetét, de így sem tudta megfelelőképp álcázni, hogy közben fülig vörösödött. Starswirl persze csak magában kuncogott a két kancán; sokkal inkább azzal volt elfoglalva, hogy gondolatban a patáit dörzsölgesse, amiért – szinte – minden a terveinek megfelelően alakult.

– Tudod mit? – tódította a pegazus. – Teszek rá, hogy csíkos, simán hagynám, hogy meglovagoljon! Amilyen teste van, te…! Esküszöm, addig fogom futtatni a fiúkat, amíg mindegyik úgy nem néz ki, mint ez! Hú, hallod, de megmutatnám neki, mit tudok a szárnyammal! Szerinted…

– Köszönjük, fiam, elég lesz – intette le Starswirl, mikor már elunta a témát. Valahogy nem sok kedve volt az izmos csődörökről szóló áradozást hallgatni… – Inkább röppenj fel, és szólj a harcosaidnak, hogy holnap hajnali ötkor legyenek az ajtóm előtt menetkészen!

– Okés, főnök! – szalutált Shock, azzal kissé elemelkedett a földről. Mielőtt azonban még ténylegesen elrepült volna, a levegőből megbökdöste Holder vállát. – Figyeld csak meg, haver, simán megszerzem magamnak! Te meg csak nyáladzzál nyugodtan, úgysem kapsz belőle egy falatot sem!

– Meg ne mondd neki, de rettentően irritál a stílusa! – sóhajtott Starswirl, mikor a szárnyas már hallótávolságon kívül ért. – Mégis ki a bánatot érdekel, hogy így ráizgult arra a csíkos izére. Komolyan, ezek a pegazusok… Hihetetlen, hogy ennyire nem bírnak a vérükkel!

– Hát… ha nem is az esetem, azért meg kell hagyni, elég nagyon… mármint eléggé… férfias… – jegyezte meg óvatosan Holder, mialatt az arca még pár tónussal sötétebb vörösbe fordult.

– Jól van, akkor azt hiszem, mára belőled is elég volt ennyi – állapította meg félhangosan Starswirl, lesajnáló pillantásokat küldve a kanca felé.

– Bocsánat, Mester, igazán nem azért mondtam… – motyogta szemlesütve Holder.

– Áh, ne is foglalkozz velem! – legyintett a csődör. – Ismersz már, milyen vagyok, nem? Tudod, hogy nem haragszom, vagy ilyesmi…

– Tudom, Mester – mosolyodott el halványan a kanca.

– Na, akkor sipirc hazafelé, és szedj össze mindent, amire csak szükséged lehet! Holnap korán kelünk, és hosszú út vár ránk! Számítok rád! – toldotta meg egy kacsintással.

Mosolyogva figyelte, ahogy Holder visszafordul, és elsiet a kőépület irányába. Nem is követte végig, inkább ő is igyekezett a saját szállására. Még egyszer át akarta futni a tekercseket, amiket az útra szánt. Nem ártott alaposan fölkészülni egy mágus-sárkány ellen, így úgy vélte, jó hasznát veszi a bonyolultabb igézeteknek, amik közül viszont sokra nem is emlékezett tökéletesen fejből. Ilyen szintű varázslatok esetén bizony szükséges volt egy kis ismétlés, mielőtt még éles bevetésen is alkalmazhatta volna őket. Márpedig ide tényleg a mágia magasiskolája kellett!

Alapos felkészülés. A saját volt tanítványa és Barrage mester jelenlegi tanítványa. Shock ezredes és a legjobb harcosai. Pár nevenincs földipóni a poggyászoknak. És persze az óriási zebra, akinek valószínűleg nagyobb tapasztalata volt a sárkányvadászat terén, mint mindőjüknek összesen. Minden megvolt hát, amire szüksége volt az úthoz. Az úthoz, ami tán kicsit girbegurbán, de elvezetheti őt a halhatatlansághoz.

Már csak el kellett indulni…

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.