9. fejezet

A tarka város

Az igazat megvallva nem épp erre számított. Járt már sok nagyvárosban, de Crotchetshelf valahogy egész más volt. Először nem is tudta megmondani, mi különbözteti meg igazán Equestriától. Ugyanakkora volt a nyüzsgés is, mégis egész más benyomást keltett, mint például Manehattan. Mintha még a levegő is más lett volna. Vagy lehet, hogy csak az orra zavarodott meg a több napnyi halszagú sós tengeri pára beszipogásától.

Az első, amin meglepődött, hogy sokkal több griffre számított. Azt hitte, az arány egész egyszerűen meg fog fordulni a póni-lakta földekhez képest. Mégis, ha összeszámolhatta volna a kikötőváros teljes lakosságát, valószínűleg a griffek alulmaradtak volna létszámban a többi fajhoz viszonyítva. Még ahogy némiképp eltávolodtak a parttól, akkor is sokkal több patás járta az utcákat. Azt ugyan nehéz volt eldönteni, hogy a szamarakhoz képest a pónik a feszült politikai helyzet miatt voltak-e kevesebben, de az biztos, hogy még így is többen voltak, mint a zebrák. Bár ha úgy vesszük, zebrából meg ez is elég soknak számított, hiszen ezelőtt közülük is mindössze egyel találkozott életében.

A másik furcsaság a fogadtatás volt. Amikor Twist elmondta nekik, hogy mire kell számítaniuk, azt hitte, a főhadnagy kissé túloz. A kanca amúgy is hajlamos volt az ilyesmire, főleg ha úgy érezte, a társai nem veszik eléggé komolyan a feladatukat. Márpedig most Frank miatt elég nehéz volt róla meggyőzniük, hogy felelősségteljesen fognak eljárni. Ahogy azonban leszálltak a hajóról, be kellett látnia, hogy súlyosan tévedett, és a főhadnagy aggodalma teljesen indokolt volt. Mielőtt még bárki bármerre is elindulhatott volna, a Narwhal mellett termett egy egyenruhás, arany tollazatú griff és két megtermett minotaurusz testőre. Udvariasan, de ellentmondást nem tűrően megkérték mind a négyőjüket, hogy kövessék őket. Egyenesen a kikötőmesterhez vezették a négy pónit, ahol ellenőrizték a papírjaikat és az áruikat, aztán pedig egyesével jó alaposan elbeszélgettek mindőjükkel.

Szerencsére még a vonaton elég jól kitalálták és be is gyakorolták a történetüket, úgyhogy ebből nem is volt fennakadás. Ennek ellenére jó sokáig tartott a procedúra, részben azért is, mivel Conkert megkérték, hogy a hozott óraalkatrészekből kezdjen el összerakni egy működőképes szerkezetet. A kancának ez persze nem jelentett gondot, még csak meg se tudták izzasztani vele, de azért Jellyék igencsak aggódtak, mikor már több mint egy órája nem jött elő a griff irodájából.

– Állást ajánlottak – mondta a kanca, mikor végre előkerült. – De mondtam nekik, hogy a szerződésem értelmében nem fogadhatom el. Pedig jól megfizették volna. Tényleg keresik a jó gépészeket.

Frank se járt sokkal jobban, őt is sokáig benntartották. Még alaposabban is faggatták ki, mint Conkert. Úgy látszik, Shadow Twistnek tényleg pontos értesülései voltak arról, miként folynak errefelé a dolgok. Ahogy a csődör elmesélte, részletekbe menő előadást kellett tartania a tűzijátékok működéséről, hogy igazolja a cukijegyét. Szerencséjére a kikötőmester és a kihallgatáson részt vevő két másik póni nem sokat konyított a témához, Frank pedig elég jól tudott blöffölni, így hát nem tudtak belekötni. A csődör végül sikeresen el is hitette velük, hogy igazi szakértője a színes rakétáknak. Amint pedig mind a négyen végeztek, már a kikötőbeli griffek is érezhetően barátságosabban viszonyultak hozzájuk.

Újra szabadon mozoghattak hát, s igyekeztek is hasznosan kihasználni az idejüket. Álcájukat alátámasztandó rögvest a közeli piac felé vették az irányt, s az elkövetkező pár órát ténylegesen az árujuk bemutatásával, illetve a többi kereskedő portékáinak böngészésével töltötték. Még ha nem is ez volt a végső céljuk, Jelly hatalmas élvezettel állt le alkudozni bárkivel, aki csak a hordója után érdeklődött, és mintát is nagy kedvvel osztogatott a borából. Igaz, végleges megállapodást nem kötött senkivel – nem is lett volna célszerű, hiszen úgysem tudták volna teljesíteni –, viszont pár névjegykártyával így is gazdagodott. Utána pedig Conkerrel együtt megálltak két zebra csődör standjánál, és egyesével végignézték az összes árujukat. Ennyit igazán megengedhettek maguknak, amíg Frank egy újabb „potenciális vevő”-vel tárgyalt. Máskor úgysem lett volna alkalmuk végigszagolgatni ennyi egzotikus fűszert, vagy szabadon legeltetni a szemüket a szobrokon és totemeken, amiknek a jelentését még a zebrák magyarázata ellenére sem sikerült megérteniük.

Persze hiába érezték jól magukat – legalábbis Jelly, mert Conker közben fél szemmel mindig oda-odasandított Swatterre, és végig érezni is lehetett rajta a folytonos feszültséget –, hamarosan a valódi feladatukkal is törődniük kellett. Mikor sorra kigyulladtak a város fényei, és Frank is letudta az ál-ügyfeleit, félrevonultak, és megbeszélték a tervet. Swatter elmondta, hogy lakik itt egy régi ismerőse, akit feltétlenül meg kell látogatnia, hogy megbizonyosodhasson az úti céljuk helyességéről. Kénytelenek voltak megbízni a kanca szavában, de természetesen Frank rögtön leszögezte, hogy ő is vele tart. Mivel Conker sem akart lemaradni, így hát egyedül Jellyre hárult a feladat, hogy szállást foglaljon mindőjüknek a legközelebbi fogadóban.

Ő pedig nem is tétovázott. Hamar intézkedett, s alig fél óra múltán már ott unatkozhatott egyedül az egyik szobában. Többször is körbejárta a helyiséget, és azzal próbálta szórakoztatni magát, hogy megpróbálta kitalálni, kik lakhattak itt előttük. Hát… nem volt nehéz dolga. A takarítók természetesen nem végeztek túlzottan alapos munkát, így perceken belül megállapította, hogy egy griff házaspár járt a szobában, két fiókájukkal együtt. Semmi kihívás.

Nem is bírta sokáig ezt a magányt. Ha beszélgetni nem is akart mindenféle jöttment alakkal, akkor is szüksége volt valami társaságra. Csak, hogy érezze: nem állt meg körülötte az élet. Mivel az emeleten kaptak helyet egy kétágyas és egy franciaágyas szoba formájában, Jelly megelégedett azzal, hogy a korlátra kapaszkodva bámulja a lent nyüzsgőket. Nem volt még olyan késő, hogy elcsendesedjenek, s hálás is volt ezért nekik. Amilyen jól érezte magát, ha barátok vették körül, annyira fájt, amikor egyedül kellett lennie. És mintha csak egyre rosszabb lett volna, mióta ők elmentek mellőle…

Bambán meredt a lentiekre, mígnem egyszer csak nyílt az ajtó, és ahogy a kancának a belépőkre tévedt a tekintete, rögtön lelapult a földre. Nem is törődött vele, hogy bárkinek feltűnhet a különös viselkedése. Nem láthatták meg! Egy apró hiba… ha fölismerik és megszólítják, mindennek vége! Hogy kerülhettek egyáltalán ide?! Igen, emlékezett rá, szerettek utazgatni… kettesben persze. De hogy Equestrián kívül is már? És pont most? Pont itt? Pont, amikor rájuk gondolt?

Lesunyta a fülét, és óvatosan kilesett az oszlopok között. Gyorsan megkereste a szemével a két pónit. De… pedig nem szokta megcsalni a szeme! Illetve hasonlítottak Silvermane-re és Fireboltra. Vagy tényleg ők is voltak, csak kissé megváltoztak? Ugyanaz az ezüstszürke sörény, szürke szőr, kissé vaskosabb szárnyak. Mellette az a vörös unikornis kanca mondjuk kicsit mintha tényleg más lett volna, mint Firebolt. Bár ki tudja, mennyit lett volna hajlandó változtatni a külsején a csődör kedvéért… Ráadásul a párocskáról szinte sütött, hogy mennyire szerelmesek egymásba, szóval Jelly megnyugtatta magát, hogy nem ő bolondult meg, hanem a két póni tényleg félelmetesen hasonlított a barátaira. Igaz, még így sem mert volna megesküdni, hogy nem őket látja, ezért a biztonság kedvéért igyekezett úgy helyezkedni, hogy nagyjából takarásban legyen, de neki azért maradjon némi rálátása a lenti helyzetre.

Nem, ahogy meghallotta a csődört, már egész biztos volt benne, hogy csak ő tévedett. Az a fura hanghordozás és tájszólás egyáltalán nem volt jellemző Silvermane-re. És Firebolt szőre vérvörös volt, ezé a kancáé pedig kicsit narancssárgás árnyalatot vett fel, bár ezt okozhatta a megvilágítás is. Mikor pedig végre úgy fordultak, hogy a cukijegyük is látsszon, Jellynek az utolsó kételyei is elpárologtak. Valahogy mégsem tudta levenni róluk a szemét. Nem is bújt jobban elő, nehogy észrevegyék. Bár fájdalmas volt rájuk gondolni, mégsem tudta megállni. Silvermane, a mindig hűséges társa… aki már máshoz hűséges… Pedig milyen szép volt még, amikor minden küldetésre együtt mentek! Vigyáztak egymásra. Most meg csak reménykedhet benne, hogy talál még egy ilyen csődört… Gondolkodott volna előbb…

Vagy ne gondolkodott volna egyáltalán! Megfogadta, de megint nem tudott uralkodni magán. Olyan gondolatok kergették megint egymást a fejében, amik sehova sem vezettek, s csak kínozta velük magát. És magáról is tudta, hogy sosem lett volna képes közéjük állni. És most is meg fogja tudni állni, hogy elsírja magát…

Nagy nehezen elszakította tőlük a tekintetét, és visszament abba a szobába, ahol két külön ágy volt. Valahogy csak kibírja egyedül, amíg a többiek visszaérnek. Hisz ennél tán még egyedül is jobb…

* * *

Alaposan meglepődött, amikor fölébredt a hangokra. Igaz, jobban meglepte maga az a tény, hogy egyáltalán elaludt. Kótyagos volt, nem tarthatott sokáig a felületes kis szunyókálása. Sosem volt az az igazi jó alvó, mióta pedig a régi társai magára hagyták, csak romlott a helyzet. Olyan viszont nem szokott vele előfordulni, hogy észrevétlenül álomba merült volna. Főleg idegen helyen. Az első dolga az is volt, hogy gyanús jelek után próbált kutakodni. Tudta, hogy Frankék pillanatokon belül megérkeznek, de ezt most sokkal fontosabbnak tartotta. Villámgyorsan kinyitotta az összes szekrényt, feltúrta az ágyneműt, benézett az ágyak alá, és átnézte azt a kevés holmit, amit magával hozott. De nem, senki nem rejtőzött el a szobájában, és a táskájából sem hiányzott semmi. Talán tényleg csak az elméje próbált menekülni a valóságból…

Kopogtattak.

– Igen? – szólt ki, bár pontosan tudta, hogy kik jönnek.

– Ó, Winedrop kisasszony, milyen remek helyet sikerült találnia! – üdvözölte az elsőként belépő Frank a kancát. A csődör most is viselte a monokliját, s a szájából is kilógott a pipa, de Jelly ezalatt a rövid idő alatt is eléggé hozzászokott már, hogy ne találja mulatságosnak. Bár az unikornis is elég komornak tűnt, főleg saját magához képest.

– Nehéz volt rám bukkanniuk, Mr Starfall? – kérdezte a biztonság kedvéért ugyanazzal a kimért udvariassággal.

– Egyáltalán nem. Bejöhetünk?

A csődör megkérdezte ugyan, de már bent is volt a kis szobában a két kancával együtt. Jelly próbálta az arcukat fürkészve kitalálni, hogy mennyire jártak sikerrel, de nem jutott előrébb. Swatter és Conker is tökéletesen közömbösen követte Franket.

– Minden rendben van, kisasszony? – kérdezte a csődör.

– Természetesen! – felelt gyorsan Jelly. – Csak fáradt vagyok már a hosszú utazástól. Jó lesz már végre szilárd talaj fölött aludni.

– Azért ugye nem lenne kifogása az ellen, hogy előtte átbeszéljük az üzleti stratégiánkat?

– Persze, tudok figyelni! – húzta ki magát azonnal a kanca. Hiszen pontosan erre várt!

– Szabad lesz? – bökött Frank az ágyra, ahol az előbb még Jelly is feküdt.

Bólintott. Azalatt Conker és Swatter elhúzták a függönyöket, és bezárták az ajtót. A lehetőségekhez mérten egész jól elszigetelték a szobát a külvilágtól. Frank vészjósló nyikorgás közepette lehuppant Jelly mellé az ágyra, s szomorúan nézett a szemébe. A kanca kérdő pillantására viszont csak megrázta a fejét. Hát, ez eddig nem túl ígéretes… Ha nem sikerült beszélniük azzal az illetővel, vagy az nem mutatkozott kellőképpen segítőkésznek, az jócskán megnehezítheti a dolgukat.

Helyzetének dacára Swatter eddig elég magabiztosnak tűnt, de most rajta sem az elégedettség látszott. A rózsaszín kanca magába fordulva leheveredett a szoba túlsó felében lévő ágyra, és patájával merengve simogatta a lepedőt. Jelly mellett Frank is csak csöndesen feküdt egyhelyben, maga elé bámulva. Egyedül Conker maradt állva az ajtónál, s összeszűkült szemmel vizslatta Swattert.

– Ne csináljátok ezt, kérlek! – Jelly érezte, hogy a komor hangulat lassacskán rá is átterjed. – Megöl a kíváncsiság, ha nem mondjátok el, mi volt! Nem találtátok meg a pónit?

– De, megtaláltuk – felelt Frank minden lelkesedés nélkül. – Rendben is ment minden. Megtudtunk mindent, amit akartunk. Csak nem épp jó hírek.

Jelly várakozón nézett a csődörre, de az, úgy tűnt, nem akarja folytatni.

– Azért meg tudjuk oldani? – kérdezte, mikor már elunta a várakozást.

– Erről nem engem kéne kérdezned – jegyezte meg szomorkásan a csődör.

– Menni fog! – mondta szinte azonnal Swatter, bár a hangja nem épp határozottságról árulkodott. A kanca föltámaszkodott a mellső lábaira, és mereven Jelly szemébe nézett. – Talán nehezebb lesz, mint eredetileg gondoltam, de sikerülnie kell! Ki másnak sikerülhetne, ha nem nekünk? Jó harcosok vagytok, így ha összedolgozunk, nem állíthatnak meg minket!

– Hagyd már ezt! – mordult rá Conker. – A tervet mondd! Majd Jelly eldönti, hogy mennyire működhet…

Swatter szája egy pillanatra fájdalmasan megvonaglott, de mikor újra megszólalt, a hangja már egy fokkal magabiztosabban csengett.

– Kicsit többet kell utaznunk, mint eredetileg hittem. Az Agyart átvitték Talon Peakbe, hogy biztonságosabban tudják őrizni. A távolság önmagában nem jelentene problémát, viszont az erődváros magasan fekszik, ezért léghajóval kell mennünk. Ez pedig két szempontból is igen előnytelenül érintheti a küldetésünket. Egyrészt ez lesz az egyetlen járható út visszafelé is, még akkor is, ha bajba kerülünk, másrészt pedig nehéz lesz észrevétlenül elbújnunk. Ugyanis Talon Peakben már a puszta jelenlétünkkel is jókora feltűnést keltenénk. Ilyen mélyen a Griff Birodalomban ritkaságszámba mennek a pónik, úgyhogy még az álcánk ellenére is túl gyanúsak lennénk. Figyelnének minket, és esélyünk se lenne véghezvinni a tervet.

– Mindennek a tetejében Crotchetshelfből nem jár léghajó, úgyhogy előbb el kell jutnunk legalább Lightwind Passig, és föl kell lopakodnunk egyre. Onnan aránylag gyakran járnak teherszállítók, így el tudunk majd bújni a rakomány között. A legjobb lenne, ha egyikünket se vennék észre, de Franket semmiképp nem láthatják meg. Unikornisok csak különleges engedéllyel léphetnek az erődbe. Még akkor is könnyebb dolgunk lenne, ha a Fekete Karom régi főhadiszállására kéne betörnünk…

– Eléggé megbízol annak a póninak a szavahihetőségében – szólt közbe mogorván Conker. – Nem kéne valami bizonyosságot szereznünk, mielőtt elindulunk ezen az úton? Ha téved, vagy át akar minket verni, az könnyen az életünkbe… és akár a társaid életébe is kerülhet!

A rózsaszín kanca zavartan lecsapta a fülét, de nem nézett Conker szemébe.

– Úgy bízom benne, mint saját magamban – mondta végül. – Higgyétek el, nem kockáztatnék, ha nem lenne muszáj! De a szervezetünkből nem maradt más idekint, úgyhogy ha rám hallgattok, akkor rá is kell! Nincs semmi egyéb lehetőség, nem tudunk másfelé elindulni, nem tudunk visszafordulni, és nem tudunk többet megtudni, amíg itt vagyunk! Itt ülni pedig ugyanolyan veszélyes, mint továbbmenni Lightwind Passba.

– Shadow Twistben is megbíztatok, amikor beállt közétek – jegyezte meg Conker.

– A Mester bízott meg benne – helyesbített Swatter, de közben még mindig Jellyt nézte rendületlenül. – Nekem mindig is gyanús volt az a kanca. Egyébként korábban is hallottam már terveket arra vonatkozóan, hogy a griffek új helyet keresnek a titkos fegyverüknek.

Conker válaszra nyitotta a száját, de aztán hirtelen kihúzta magát, és mozdulatlanná dermedt. Mind némán fülelve várták, hogy a szoba előtt a léptek zaja elhaljon. A karmos lábak karcos hangjából Jelly még azt is megállapította, hogy egy griff járt a közelben. Elvileg elég halkan beszélgettek, hogy kintről ne lehessen hallani, de azért valóban nem ártott az óvatosság.

– Tiéd a döntés, Jelly – szólalt meg ismét Swatter, mikor megbizonyosodtak róla, hogy újra maguk vannak.

A kék kanca kicsit elgondolkodott a kérdésen, aztán végül Frank felé fordult, aki mindeddig csendben feküdt mellette, s a földet bámulta.

– Te mit gondolsz erről?

A csődör fölnézett Jellyre, aztán egy pillanatra Swatter felé pislantott, de gyorsan el is kapta a fejét.

– Nem hiszem, hogy lenne más megoldás – mondta halkan.

– Akkor ha nincs ellenvetés, elfogadjuk a tervet! Mindenki aludja ki magát, amennyire csak tudja, mert holnap korán reggel indulunk a léghajóhoz! Ha bármi van még, azt majd út közben megbeszéljük!

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.