20. Fejezet

Vasárnap hajnali három óra harmincöt perckor Tarnnak igazán lett volna jobb dolga is, mint az Orb&Marble irodaépületében lévő idézőkör előtt vigyázzállásban várakozni. A szundikálás például egy preferált opció lett volna. Mondjuk mit is várt volna az Éjszaka Hercegnőjétől, mint hogy az éjszaka kellős közepén keresse meg őt. Ja, igen, Cream csupán ennyit tévedett, bár őszintén szólva Tarnnak még akkor is több fogalma lett volna arról, ugyan mi a bánatért kellett egyáltalán megjelennie ezen a titkos találkozón, ha bejön a barátnője tippje, és a Kristály Hercegnő kívánja látni őket. Pláne így, hogy Dave-vel és a thesztrállal előtte egy jó bőröndre való meleg ruhát is össze kellett szednie… Még jó, hogy a költözés óta a barátjának is csináltattak hűvösebb időkre való öltözéket, máskülönben nem tudtak volna maradéktalanul eleget tenni a levélben foglaltaknak.

Mindazonáltal a korai időpont ellenére feltűnően sokan megjelentek a vezetőségből: Cryo Orb, Marble Orb és Marble Core mellett a vén, tolószékes Marble Rod is előkerült valahonnan, s mind türelmetlenül és kíváncsian várták a Hercegnő érkezését. Több részletet azonban meglepő módon senki nem tudott annál, mint ami Cryo Orb levelében állt – legfeljebb annyival, hogy a „Hercegnő” jelen esetben Luna Hercegnőt jelenti. Ezt Tarn azért vette biztosra, mivel a jelenlévők őt kérdezgették, van-e ötlete arra vonatkozóan, mi a váratlan látogatás oka. Természetesen ettől a tanácstalansága csak tovább fokozódott.

Az aggodalma viszont meglepő módon nem. Talán Dave közelsége segített, talán az, hogy úgy érezte, a szüleivel való találkozás után rosszabb már nem lehet – vagy esetleg az, hogy olyan késő volt, hogy már a teljes agykapacitását lefoglalta, hogy négy lábon maradjon, mivel előtte aludni nem tudott az idegességtől, és a „korai” indulásra való tekintettel sok értelmét amúgy sem látta. Már nem is próbált azon gondolkodni, mit akarhatnak tőle, csupán a rá-rátörő ásítási ingerekkel küzdött, miközben igyekezett maradéktalanul kiélvezni, ahogy a barátja mellette állva a fülét vakargatta. Igaz, így sokkal nehezebb volt megtartani a szabályos vigyázzállást, főleg fél óra után.

Ettől függetlenül a szeme azonnal kipattant, ahogy a terem végében felrajzolt idézőkör végre-valahára fölizzott. Tarnnak eddig egyetlen egyszer volt szerencséje teleportálva utazni – egyébként pontosan ugyaninnen –, és látta már Cryo Orbot is használni az idézőkört, úgyhogy volt némi elképzelése, hogyan fog történni a dolog… így aztán szépen meglepődhetett, amiért teljesen máshogy zajlott le az egész. Luna Hercegnő nem csak simán, egyetlen villanással jelent meg, hanem némi indokolatlannak tűnő légmozgás, és idegesítő, tollborzoló elektrosztatikus jelenségekkel kísérve egy apró, éjfekete pont bukkant elő a mágikus kör felett lebegve. A pont hamarosan gömbbé tágult, majd öt részre oszlott, s egymást összekötve szabályos pentagramot formált. Majdnem egy teljes másodpercig a jelenés úgy maradt, aztán lassan imbolyogni, majd a saját középpontja körül forogni kezdett, kisvártatva egy bizonytalan körvonalú kört alkotva. Vagy talán inkább lyukat…

A sötét örvényből két páncélos thesztrál lépett elő lándzsával felszerelkezve, majd előreszögezett tekintettel megálltak egymással szemben. Pár másodpercre rá követte őket kitárt szárnyakkal a maga felséges valójában Luna Hercegnő, a nyomában még néhány pónival… egész pontosan hárommal, mint azt Tarn még gyorsan megállapította, mielőtt térdre ereszkedett. Mivel a gesztushoz a pegazus a fejét is lehajtotta, nem követhette tovább az eseményeket… viszont azt nagy rémületére megállapította a szeme sarkából odapislantva, hogy Dave nem térdelt le az uralkodójuk előtt, csupán kissé meghajtotta a fejét. Igyekezve a lehető legkevesebb feltűnést kelteni, Tarn közelebb dőlt a barátjához, és a farkával megsuhintott a combját. Cserébe Dave finoman meglapogatta a hátát. Francért kellett ilyen makacs dögnek lennie!

– Felkelhettek – jelentette ki méltóságteljesen Luna Hercegnő.

– Köszönjünk, felség! – lépett közelebb az alikornishoz Marble Orb, miközben Tarn újra kihúzta magát. – Légy üdvözölve szerény hajlékunkban! Mivel lehetünk a segítségedre?

– Ahogy látjuk, a nemes Orb és Marble család már eleget tett a kérésünknek – mondta rezzenetlen arckifejezéssel a Hercegnő, mikor a szeme Dave-re, majd futólag Tarnra, illetve az ember másik oldalán álló Sour Creamre vándorolt. – Fogadjátok hálánkat! Nagyra értékeljük igyekezeteteket, ám jelen ügyletben a továbbiakban nem tartunk igényt a szolgálataitokra. Bizalmunk jeléül azonban engedélyezzük, hogy végighallgassátok a most következő, nemzetbiztonsági kérdéseket érintő konzultációnkat.

– Köszönjük a megtiszteltetést, felség! – hajolt meg mélyen a Hercegnő előtt Marble Orb, majd ebben a pozícióban visszahátrált a családja közé.

Luna Hercegnő ezúttal egyenesen Dave-et célozta meg, és a patavédőinek határozott kopogásával oda is lépett elé, azért láthatóan tartva tőle a távolságot. Még neki is föl kellett néznie az emberre, bár a férfi nem volt nála olyan kényelmetlenül sokkal magasabb, mint egy átlagos pónihoz mérten.

– Olvastam a jelentést egy bizonyos emberről, aki a világunkon ragadt – jelentette ki kifürkészhetetlen arccal az alikornis. – Fogadja őszinte részvétem, David Ferguson!

– Köszönöm… felség – mondta szárazon Dave, illetlenül sokat késve a Hercegnő kötelező megszólításával.

– Úgy hallom, sikerült… alkalmazkodnia a helyi viszonyokhoz – mosolyodott el alig észrevehetően Luna Hercegnő, majd kissé félrebiccentette a fejét. – Melyikőjük az, a thesztrál, vagy a pegazus?

– A pegazus, felség – jött a válasz Tarn nem kis rémületére a Hercegnő háta mögül.

A kanca meg is találta a hang forrását egy kék földipóni csődör formájában… aki valahonnan rettenetesen ismerősnek tűnt. Nem tudta azonnal hova tenni, azonban ahogy a szemük találkozott, és a fiatal csődör elvörösödve elfordította a fejét, Tarn úgy érezte, ezzel be is igazolódott a legszörnyűbb gyanúja. Korábban is látta már, de legutóbb az álmában találkozott a kék csődörrel, gyakorlatilag a lehető legkompromittálóbb helyzetben. Luna pedig az Álmok Őrzője is volt, szóval ez… szóval ez is csupán egy álom lett volna? Mégis elaludt, mielőtt bejöttek volna az irodába? Fura, ahhoz túl részletes, egyszersmind túl unalmas volt a rengeteg várakozás. Hacsak nem pont a várakozás közben aludt el állva…

Viszont ha ez egy álom, és megjelent neki Luna Hercegnő, attól még ő teljesen valóságos lehetett… szóval akár meg is kérdezhetné, miért jött… vagy miért fog jönni, vagy mi a fene…

– Bocsánat, felség… most álmodom? – kérdezte vékony hangon, azonnal magára terelve az alikornis figyelmét.

– Nem – felelte egyszerűen, és tökéletes természetességgel a Hercegnő, amitől a pegazus úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel. – Ami azt illeti, nem láttam szükségét, hogy meglátogassalak álmodban – tette hozzá kisvártatva. – David Fergusonnal ellenben szívesen találkoztam volna odaát, azonban bizonyos körülmények miatt erre… nem volt lehetőségem – fordult a férfi felé. – Az emberek alvási szokásai szerepeltek a jelentésben, azonban álmokra nem találtam utalást.

– Szoktam álmodni, ha ez a kérdés, felség – mondta nyugodtan Dave. – Igaz, legtöbbször ébredés után nem emlékszem rá, mit.

– Ezt sajnálattal halljuk – bólintott kimérten az alikornis. – Ilyetén módon a helyzetünk csak tovább bonyolódik…

Luna Hercegnő pár másodpercre a gondolataiba merülve farkasszemet nézett a férfival, aztán hirtelen Tarn felé fordult.

– Tudni szeretnénk, egészen pontosan mit mondtál Davidről Vekstnek, a lidércnek, mikor bent jártál nála – mondta hűvösen. – Valamivel sikerült fölkeltened az érdeklődését, és létfontosságú lenne kitalálnunk, mivel.

A pegazus még mindig nem tért teljesen magához az előbbi sokkból, így elsőre csak tátogni tudott a tekintetek kereszttüzében.

– Hát… igazából… így konkrétan róla nem sokat mondtam… – motyogta zavartan. – Azért kerestem meg, mert hogy… izé… gondoltam, hátha tud neki segíteni hazajutni. Szóval… azt mindenképp említettem, hogy Dave egy másik világról származik, meg hogy a pónik nem képesek őt visszaküldeni. Amennyire tudtam, elmondtam neki, mi ennek az oka… ő meg cserébe elmagyarázta, miért hülyeség azt feltételeznem, hogy ő segíthet. – Tarn ezzel a mondandója végére is ért, azonban a Hercegnő türelmes, várakozó pillantására elpirulva újra megköszörülte a torkát. – Ezen kívül… személyes dolgokról volt szó, amiről… tisztelettel, felségednek bizonyára tudomása van…

– Valóban – szólalt meg színtelen hangon Luna Hercegnő, azzal Dave felé fordult. – David Ferguson, ön nem mint alattvalónk, hanem mint megbecsült vendégünk van itt jelen, így amikor azt mondom, a szolgálataira van szükségünk, pusztán kérésünk, s nem parancsunk az. Ámbár le kívánjuk szögezni, véleményünk szerint az együttműködése az ön érdeke is.

– Hallgatom, felség – hajolt meg kissé a férfi. – Hálás vagyok a vendégszeretetükért, és természetesen állok rendelkezésükre, amennyiben valóban tudok segíteni.

– Köszönjük – bólintott lehunyt szemmel az alikornis. – Elsőként egy kérdésre szeretnénk, ha őszintén válaszolna. Találkozott már az álmaiban valaha lidércekkel?

– Nos, bár fogalmam sincs, honnan kéne fölismernem, ha összefutnék eggyel, biztosra mondhatom, hogy nem… vagy legalábbis nem emlékszem ilyesmire – jelentette ki magabiztosan Dave. – Az igazat megvallva az álmaimba még mindig nem szivárgott be igazán a pónik világa.

– Értem – suttogta töprengő arckifejezéssel a Hercegnő, aztán kissé félrefordította a fejét. – Valakinek valami ötlet?

– Mint azt már említettem, úrnőm, lehetséges, hogy a válasz nem az álmok világában keresendő – szólalt meg szinte azonnal a csillogó grafitszürke szőrű unikornis csődör, aki a Hercegnőt kísérte idefelé.

– A lidércek csak a legritkább esetben zargatják a pónikat alvás közben – csóválta a fejét a szilvakék földipóni. – És Sovenstup járt a pegazus álmában; biztos vagyok benne, mert követtem, és láttam a nyomait.

– Jó, biztos, ezt úgysem tudja senki leellenőrizni – vont vállat az unikornis. – De ahogy mondtad, amilyen gyorsan kereket oldott, lehet, hogy csak rá akart nézni az emberre. Lehet, meg is tette, elvégre ezt sem tudjuk leellenőrizni, amilyen sunyi dögök a lidércek. Bárhogy is, nem hiszem, hogy te ijesztetted el…

– Én sem állítottam, hogy sok félnivalója lett volna tőlem… túl azon, hogy lebuktatom, ami meg is történt – jelentette ki kissé sértődötten a kék csődör.

– Ettől függetlenül… el kell ismernünk, Dragon Glassnak igaza lehet – mondta merengve Luna Hercegnő. – Az északiak nem bíznak a láng-lidércekben… na nem mintha egymásban megbíznának. Szóval könnyen elképzelhető, hogy az álomjáró utána akart járni Vekst állításának valódiságának. Viszont ha így van, azzal is csak hátrébb kerültünk egy lépéssel.

– Kivéve, ha a lidércek az ember világára kíváncsiak – emelte Dave-re a patáját az unikornis.

– Úgy véljük, a szándékaikra nem fog fény derülni, míg utána nem járunk… újfent… – prüszkölt ingerülten a Hercegnő, majd újra a férfi felé fordult. – Ismertetjük a tényállást, David Ferguson, és a döntést az ön patájába adjuk. A lidérc, akivel az… ön mellett álló pegazus társalgott, a napokban visszatért Equestriába egy meghívóval az ön részére. Bizonyára nem szükséges kifejtenünk, ez mennyire váratlan és szokatlan fejleményként ért minket.

– Hát még engem… – nyögte meglepetten Dave.

– Tisztában kell lennie vele, David Ferguson, a lidércek rosszul tűrik a visszautasítást, és nem riadnak vissza… alternatív eszközök bevetésétől az akaratuk érvényesítéséhez – szűkítette résnyire a szemét az alikornis. – Amennyiben nem fogadja el a meghívásukat, Equestria nem lesz többé biztonságos az ön számára. Ha elfogadja, akkor sem tudjuk szavatolni a biztonságát, ám úgy még mindig több lehetőségünk lenne megvédenünk önt.

– Ne haragudjon, felség, de nem értem – csóválta a fejét a férfi.

– Nem csodáljuk, ez némiképp ellentmondani látszik a logikának – biccentett Luna Hercegnő. – Hogy megértse, ismernie kell a lidércek sajátos gondolkodásmódját. Ők egy olyan faj, akik ahol csak lehet, kerülik a nyílt konfrontációt, ám tobzódnak az intrikákban. Ha valakit nem tudnak manipulálni, akkor azt veszélyesnek tartják, és megpróbálnak csendben megszabadulni tőle, hogy ne kelljen számolniuk vele a szövevényes terveikben. Önt is könnyen ilyen tényezőnek minősíthetik, ha nem fogadja el a meghívásukat, és messziről sem képesek behatolni az álmaiba. Ellenben ha személyesen megjelenik a Fagyott Városokban, kicsi az esélye, hogy nyíltan az életére törnének. Ezzel sebezhetőnek mutatná magát, aminek köszönhetően kevésbé tartanák fenyegetésnek… és talán ezáltal a kényelmetlen érdeklődésüktől is könnyebben megszabadulna.

– Mindazonáltal… be kell ismernem, személyes érdekeltségem is fűződik ahhoz, hogy ön elutazzon északra hozzájuk – húzta ki magát a Hercegnő. – A közelmúltban sikerült kicsikarnunk az Árnyék Tanácsból, hogy nyissanak Equestria felé, arra azonban azóta sem tudtuk rávenni őket, hogy póni követeket fogadjanak. Ezúttal azonban a köteléket tiszteletben tartva az álomjárók engedélyezték, hogy David Ferguson a párját is magával vigye, amennyiben erre igényt tart… Ez azonban…

Luna Hercegnő hirtelen elhallgatott, és a szeme pár másodpercre kitágult, amint rájött, hogy megfeledkezett a diszkrécióról. Ennél, és egy gyors, bocsánatkérő pillantásnál több jelét azonban nem adta a megbánásnak. Tarn pedig mereven bámulta az előtte álló alikornist, hogy véletlenül se láthassa a munkáltatói reakcióit… ha egyáltalán ők felfogták, mit is mondott a Hercegnő.

– Ez azonban nem jelenti azt, hogy hajlandóak vagyunk megfelelő kíséret nélkül elengedni magukat – folytatta végül Luna Hercegnő, mintha mi sem történt volna. – Odaát legfeljebb három póni lenne, aki képes megvédeni önöket, akik közül az egyik értelemszerűen én vagyok… azonban a lidércekkel való kapcsolatomra tekintettel még akkor sem lenne bölcs döntés a Fagyott Városokba utaznom, ha nem kéne foglalkoznom uralkodói kötelességeimmel. Plumot már ismerik – intett a szilvakék csődör felé a Hercegnő –, így őt sem merjük elengedni, elvégre ő túl… értékes célpont lenne a számukra, hogy megérje a kockázatot. Silksong, remélem számíthatunk rád, amennyiben David Ferguson igent mond a kérésünkre…

A Hercegnő hátrafordult a harmadik kísérője felé, akinek Tarn eddig nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, mivel jóval hátrébb is állt a többieknél, és lényegesen alacsonyabb is volt náluk. Most azonban, ahogy szemügyre vette, elég fura egy szerzetnek tűnt. Thesztrál volt ő is, mint Sour Cream, de sokkal fiatalabb, talán egyenesen csikó is, noha nehézkes volt sok mindent megállapítani róla, mivel a ruhája elég sokat takart belőle. Még a szárnyai sem látszottak, így a denevérpóni-mivoltát is csak a vörös, kígyó-vágású szemei és a feltűnően, sőt, már-már extrém mértékben hosszú, bolyhos fülei árulták el. Valószínűleg albínó lehetett, mivel a thesztrálok között Tarn ismeretei alapján igen ritka volt a fehér szőrszín.

Az ifjú póni – a pegazus a nemét se tudta megállapítani, mivel olyan magas gallérja volt a ruhájának, hogy még a száját és az orrát is elfedte – zavartan pislogott párat, aztán jókorát bólintott. Luna Hercegnő elégedetten viszonozta a gesztust, aztán visszafordult Tarnék felé.

– Szívesen hagynánk időt megfontolni ezt a fontos döntést, azonban ezt jelenleg nem áll módunkban biztosítani – mondta komoran. – A lidércek azonnali választ, és mihamarabbi indulást várnak.

– Ami azt illeti… nem a legalkalmasabb időben jött ez az egész, felség – tárta szét a karjait Dave. – Épp egy lakásvásárlás kellős közepén vagyunk Tarnnal, mivel felmondták az albérleti szerződését…

Tarn szeme elkerekedett ijedtében, amiért a barátja ellent mert mondani a Hercegnőnek. Gyorsan, és nem is feltűnésmentesen megsuhintotta a szárnyával a kezét még annak ellenére is, hogy úgy tűnt, az alikornis nem sértődött meg.

– Ezt természetesen megértjük – bólintott lehunyt szemmel Luna Hercegnő. – Azonban lekötelezne minket, ha eleget tenne a kérésünknek, így ebben az esetben távollétében számíthatna direkt közbenjárásunkra a folyamatban lévő ügyleteit illetően, beleértve az ingatlanvásárlást és szükség esetén a költöztetést is. Valamint emlékeink szerint annak idején az ön részére lett ígérve lakhatási támogatás a kincstártól. Eme felajánlásunk a továbbiakban is él, illetve az összeg pontos meghatározásánál értelemszerűen figyelembe vesszük az önkéntes szolgálatait Equestria felé.

Az alikornis szigorú arcán látszott, hogy bár szabad választásként vázolta fel az ember számára a küldetését, nem fog elfogadni nemleges választ. Hogy a türelme és a nagylelkűsége meddig tartott még, nem lehetett tudni, ám Tarn úgy tippelte, már nem sokáig. A Hercegnő nem azért csomagoltatta össze velük még a ruháikat is, hogy aztán egyszerűen hazasétáljanak. A pegazus nem mert megszólalni, de azért kérlelően fölnézett a barátjára. Dave nem viszonozta a pillantását, bár a kanca azért reménykedett benne, hogy magától is van annyi esze, hogy ne feszítse tovább a húrt.

– Köszönjük, felség – hajolt meg kisvártatva Dave az alikornis felé. – Ebben az esetben örömmel elfogadom a lidércek meghívását. – Azzal Tarn felé fordult. – Tarn, mivel elég veszélyes…

– Hozok magammal fegyvert! – fejezte be helyette gyorsan a pegazus, elszántan viszonozva a férfi pillantását.

Dave egy pillanatra ledermedt, aztán elmosolyodott, és kissé lehajolva felborzolta Tarn sörényét.

– Kiváló – jelentette ki méltóságteljesen, ravaszkás mosollyal a Hercegnő. – A részleteket később egyeztetjük, most arra kérjük önöket, szálljanak fel a legközelebbi Canterlot felé induló vonatra! Szívesen felajánlanám a teleportot, ám úgy találtam a jelentés alapján, nem lenne biztonságos. Canterlotban az állomáson fogja várni önöket Silksong és a kíséretük. Öröm volt megismerkedni önnel, David Ferguson! Fényesen ragyogja be az útját a Hold és a csillagok!

– Köszönöm, felség! – hajolt meg ismét a férfi. – Részemről az öröm és a megtiszteltetés.

Ahogy Luna Hercegnő hátat fordított nekik, Tarn is gyorsan térdre borult. Kicsit megkönnyebbült, amiért Dave megfelelőképp tudta kezelni a szituációt, ám csak most tudatosult benne, mi is szakadt épp az imént a nyakukba.

– Sajnáljuk, amiért sürgető kötelezettségeink okán ezúttal nem tudunk időt szakítani rátok – fordult Luna az Orb&Marble vezetőihez. – Szeretnénk kifejezni hálánkat kitartó hűségetekért. Reméljük, a következő látogatásunk nyugodtabb körülmények közt zajlik majd, s addig is, az ajtónk mindig nyitva áll előttetek.

– Köszönjük, felség! – hajolt meg mélyen Marble Orb, és a családja is követte a példáját.

Egyetlen perccel később a fekete portál ismét bezárult, s a Hercegnőnek és kíséretének nyoma sem maradt.

– Cream, kérlek, kísérd el Davidet és Tarnt az állomásig! – szólalt meg Cryo Orb a beálló csendben.

– Igenis! – vágta rá vidáman a thesztrál, majd intett Tarnéknak. – Gyertek, induljunk is! Ha sietünk és szerencsénk van, az első huszonötöst el is kaphatjuk.

A pegazus bólintott, aztán óvatosan Orbék felé lesett. Mindenki látványosan kerülte a pillantását. Lehetett volna rosszabb. Vagy az is lehet, hogy csak akkorra tartogatják neki a feketelevest, ha visszatért. De ez a jövő zenéje volt; most egész más miatt kellett aggódnia. Fölnézett Dave-re, és ahogy találkozott a tekintetük, rögtön látta a férfin, hogy ő sem túl bizakodó az útjukkal kapcsolatban. Mást viszont nem tehettek, egyszerre lépve elindultak a számukra kijelölt új, közös ösvényen…