12. fejezet: Másnap, füvek népei

Másnap, füvek népei

– Hé, csak nyugi, öreg! – hallatszott kintről Static Shock bömbölése. – Úgy megijesztettél, majdnem kiborítottam, pedig azt nem venném a lelkemre!

Starswirl félig lehunyta a szemét, s hagyta, hogy a szarva felragyogjon, ám az ajtózáró varázslatot nem tudta befejezni: a pegazus gyorsabb volt. Shock minden további invitálás nélkül is belépett, a korsóját az elképedt csődör patájába nyomta, majd vidáman szemlélődve körbejárta a helyiséget. Hamar szembe is találta magát Holderrel, akit picit félrebillentett fejjel végig is mért, aztán félreérthetetlen vigyorral – és persze bármiféle köszönés nélkül – visszafordult Starswirl felé.

– Na, nézd már a vén kujont! Bocs, Cicus, de az úrnak már más programja van estére! Előbb a pia, aztán a szórakozás!

– Bemutatom a tanítványomat, Space Beholder kisasszonyt! – szólalt meg kissé megilletődve Starswirl. – Holder, ő Static Shock ezredes, Hurricane parancsnok lánya.

Igazából nem is tudta, min lepődött meg jobban: hogy a szárnyas azt hitte, a csata után máris ilyen közvetlen viszonyba kerültek egymással, vagy Holder reakcióján. Bár egy picit is mérlegelve valószínűleg az utóbbi… Már a legelső találkozásukkor is igen gyorsan megtapasztalhatta, hogy a pegazus még soha nem hallott személyes térről, és feltehetőleg egyéb illemszabályokat is csak azért tanult meg, hogy a lehető leghatékonyabban tudja őket áthágni. Ellenben Holdert még sosem látta dühösnek…

A kanca azonban Shock meglehetősen pejoratív megszólítására azonnal lecsapta a füleit, ám ezúttal nem félősen, hanem egyenesen támadólag. Az orrlyukai kitágultak, az arca elvörösödött, s úgy meredt a tollasra, mintha a puszta tekintetével akarna végezni vele. Márpedig Holder mágikus képességeit figyelembe véve Starswirl komolyan tartott is attól, hogy ha nem lép időben közbe, a pegazusból nem marad más, csak egy füstölő tollkupac. Elvégre nem tudhatta, a tanítványa mennyire képes uralkodni az indulatain, hiszen eddig még annak sem adta sosem jelét, hogy egyáltalán rendelkezhet ilyen jellegű érzelmekkel is.

– Tanítvány? Aha… aha… – Shock megjátszott komolysággal simogatta az állát. – Képzelem… Mondjuk azt meg kell hagyni, van magának ízlése – tette hozzá, ismét Holder felé pislantva.

– Nem állítanám, hogy a legjobb időben zavartál meg minket – próbálkozott Starswirl, de a pegazus csak még szélesebben vigyorgott.

– Igen, látom én a nagy előkészületeket egy jó kis „gyakorláshoz”.

Shock még egyszer alaposan végigmérte a lila unikornis ruházatát, s közben félreérthetetlenül vonogatta a szemöldökét. Mikor azonban kinyújtotta a lábát Holder felé, az azonnal reagálva, egyetlen lépéssel elhátrált tőle.

– Ami azt illeti, pihenni szeretnék – jegyezte meg Starswirl, s egy kicsit is belegondolva nem is hazudott. – És feltételezem, Ho…

– Tökéletes! – perdült felé a pegazus. – Kezdheti is azzal, hogy kiissza, amit adtam! Tökéletes relaxáció, megváltás a fáradt elmének! Nem is beszélve arról, hogy egyszer láttam egy unikornist, aki megpróbált részegen varázsolni. Hát, mit ne mondjak, felejthetetlen élmény volt! Nyugi, nem köptem bele… – tette hozzá, mikor az unikornis gyanakodva beleszagolt a korsóba.

A habos italnak egész kellemes illata volt, az pedig egyértelműnek tűnt, hogy a tollas nem fogja békén hagyni, amíg nem tesz eleget a felszólításnak. Igaz, alapjában véve a közönséges vízhez volt szokva, és nem is tervezett ezen változtatni – elvégre az efféle fényűzés csak lustává, kényelmessé teszi a pónit –, ám úgy vélte, ezúttal igazán kivételt tehet. Vitatkozni pedig semmi kedve nem volt a pegazussal, mivel eleve nem tűnt úgy, hogy megfelelően értelmes, fogékony partner lenne egy ilyen intellektuális tevékenységhez.

– …igaz, azt már nem garantálom, hogy más se – fejezte be jókora szünet után Shock, pont akkorra időzítve, mikor Starswirl már a szájába vette az első kortyot.

Egy pillanatra megtorpant. Szándékosan kerülve a pegazus pillantását Holder felé nézett. A lila kancán még pár lépésnyi távolságból is látszott, hogy szabályosan remeg az idegességtől. Az igaz, a pillantása kissé riadttá is vált; valószínűleg tartott attól, hogy a mestere nem fogja szó nélkül hagyni az arcátlanságot.

Pedig tévedett… Shock a szükséges rossz volt Equestria hadseregében, ezt belátta már a csata alatt. Egy pimasz póni, viszont használható hadvezér, és kiváló harcos. Arról nem is beszélve, hogy Hurricane parancsnok lányaként befolyásos tisztnek számított, így a személyében egy több szempontból is hasznos szövetségesre tehetett szert. Érezte, hogy szüksége lesz még a pegazusok támogatására. Pár mobilis, tapasztalt harcosnak akár egy sárkány ellen is jó hasznát vehetné…

Mély levegőt vett az orrán át, majd nyelt egy nagyot. Lehunyta a szemét, és egyben lehúzta a maradék italt is. Kissé elszokott már a kesernyés íztől, de azért nagyjából fedte az emlékeiben élő mintázatot a sörről, ez alapján merte feltételezni, hogy a szárnyas csak blöffölt, és senki nem rakott bele semmi extrát.

– Urambátyám, van ám magában spiritusz! – füttyentett elismerően Shock. – Nem ám úgy, mint a többi szarvaspóniban, mi? – fordult Holder felé.

– Most viszont megkérnélek, hogy távozz – mondta halkan Starswirl. Máris érezte, ahogy az alkohol kezdi enyhén elálmosítani. Mennyi lehetett egyáltalán az idő?

– Azt, persze! – dobbantott ingerülten a kanca. – Én is fáradt vagyok, öreg! Végigharcoltam ezt az egész rohadt csatát, aztán meg még vissza is repültem egész idáig, csak azért, hogy méltóképpen lazulhassunk egy ilyen kicseszett nap után! Megmentettem a seggét, úgyhogy jön nekem ennyivel!

– Való igaz – sóhajtott a mágus. – Legyen hát! De csak akkor, fiam, ha megígéred, hogy csak ez az egyetlen este, aztán nem jársz többet a nyakamra!

Shock válaszképpen feszes vigyázzba vágta magát, s mintaszerű tisztelgést mutatott be. Starswirl egy pillanatra még Holder felé fordult.

– Velem tartanál? – kérdezte, bár már sejtette a választ. A kanca arcán látszott, milyen nehezen viseli a nagyszájú pegazus jelenlétét. Holdernek mégis sikerült meglepnie.

– Természetesen, Mester – jött a szelíd felelet.

– Tőlem aztán hozhatja a csaját is – legyintett Shock. – De csak azzal a feltétellel, ha ő is iszik! Nem maradhatok olyan szégyenben, hogy egyetlen póni is kiszáradjon mellettem!

A pegazus teátrálisan a mennyezetre emelte a tekintetét, majd lesajnálóan végigmérte Holdert. A lila kanca viszont legalább ugyanolyan megvetően viszonozta a pillantását, majd aprót biccentett.

– Tökéletes! – vigyorodott el Shock, újra Starswirlre sandítva. – Akkor indulhat a buli!

Ezen föllelkesülve ki is tárta a szárnyait, és kényelmesen az ajtóhoz libegett. Kinyitotta, majd biztatóan integetve kiterelte a két unikornist a helyiségből.

* * *

Hát… ilyen szabadtéri rendezvényen se járt már beláthatatlanul régóta. Igaz, a legtöbb póni számára az egész nem is az önfeledt ünneplésről szólt. Még akiknek egyetlen hozzátartozója sem halt meg a véres ütközetben, azok is igyekeztek tekintettel lenni a gyászolókra. A hazatért unikornisoknak, s azoknak a pegazusoknak, akiket szintén elengedtek – földipónik számára esélytelen volt ekkora távolság áthidalása ennyi idő alatt –, szükségük volt valami levezetésre, ahogy Shock is megmondta. Ezen alkalomból pedig a pónik előszedték még a féltett tartalékaikat is, hogy a fáradt harcosok semmiben sem szenvedjenek hiányt. Ők pedig ki is használták a lehetőséget: óriási lendülettel rohamozták meg a tábor kellős közepén felszabadított térre kihelyezett hatalmas asztalokra szórt finomságokat. Mire Starswirlék csatlakoztak a tömeghez, már alig találtak bármit is érintetlenül. Üres helyet is csak Shock közbenjárásával találtak, mikoris a pegazus rövidke nézelődés után odalépett két megtermett szárnyas csődör közé, hatalmasat csapott a falapra, majd közölte velük, hogy kereshetnek maguknak másik padot.

Természetesen a nagydarab pónik bármiféle ellenvetés nélkül el is takarodtak – nyilván mind tisztában voltak vele, kivel is álltak szemben. Shock ezt követően udvariasan mosolyogva leültette két vendégét, majd eltűnt néhány percre. Starswirl csendben figyelte, ahogy Holder nyugtalanul mocorog a padon, de mivel a tanítványa még csak nem is viszonozta a pillantását, nem szóltak egymáshoz, míg a pegazus vissza nem tért, annyi üveget egyensúlyozva, amiről Starswirl eredendően el sem tudta volna képzelni, hogy bárki is képes varázslat nélkül megtartani. Shock ellenben olyan akkurátusan pakolta eléjük az egészet, hogy még csak meg sem billentette egyiket sem.

– Most pedig, öreg, addig föl sem kelünk innen, amíg az egész el nem fogyott! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, bár továbbra is teljes mértékben ignorálva Holdert.

Az éjszaka további részét pedig lényegében össze lehetett foglalni annyival, hogy ittak. Starswirl igyekezett mértékletes maradni, s a lehetőségekhez mérten megőrizni a józanságát. Volt az efféle bódító hatású szerek ellen egy kidolgozott meditációs technikája, amit csak ritkán szokott használni, de ez alkalommal igencsak jó hasznát vette. Még a tetemes alkoholmennyiség ellenére is tiszták maradtak a gondolatai, noha érezhetően lelassult, és a mozdulatait sem tudta kifogástalanul koordinálni.

Látta, hogy Holder is igencsak visszafogottan iszik. Hamar meg is értette, hogy a kanca csak és kizárólag szolidaritásból tartott vele, hogy ne kelljen kettesben maradnia a pegazussal. Hamarosan azonban Shocknak feltűnt, hogy a lila unikornis nem az általa hozott halomból válogatott, hanem valahonnan szerzett magának egy külön pohárban puncsot. A pegazus meg is jegyezte – noha szerencsére csak Starswirl fülébe –, hogy a puncs nem ital, majd amikor Holder egy rövidke időre nem figyelt, villámgyorsan belekevert a poharába valami áttetsző, viszkózus folyadékot, majd szélesen vigyorogva tartotta a patáját az öreg mágusnak, hogy az csapjon bele. Starswirl pedig engedelmeskedett, nem kis örömet okozva ezzel a tollasnak.

Shock maga természetesen válogatás nélkül döntött magába mindent, amit csak előzetesen odahordott. Az alkohol jótékony hatása pedig igencsak hamar ki is ütközött rajta, habár az enyhén kapatos és a kőkeményen részeg Shock között nem volt túl nagy különbség, mint azt Starswirl megállapította. Egyedül tán annyi, hogy a végén a pegazus már akkor is beszélt, ha tényleg semmi értelmes nem jutott eszébe. Bár becsületére legyen mondva még így is képes volt összetett mondatokat többé-kevésbé hibátlanul összerakni…

– Azért kurvára jók a szárnyak, nem? – kérdezte a kanca, mikor már órák óta támasztották az asztalt. Körülöttük a tömeg jórészt már fel is oszlott; a legtöbben ilyen későn már hazamentek aludni. Shock meglehetősen kicsavart testhelyzetben szemlélte a saját hátát, lazán nyújtogatva tollas végtagjait. – Há' de most nem? Most nem az, hogy repülök vele, vagy valami… Persze, fog a halál így… tuti lekoccolnám az első fát… De most nézzétek már meg, milyen jó puhák! Fogjátok meg, tessék! – Kinyújtotta az egyik szárnyát, hogy Starswirlék elérhessék. – Sokat kell bizgerálni a tollakat, hogy normálisan álljanak, de azér' jó, mi? Meg a végén ilyen tök hosszúak… Fogd meg te is! – nyújtózkodott Holder felé.

Sejthetően legfőképpen a puncsba csempészett löttynek köszönhetően a lila kanca már kellőképpen feloldódott, hogy gondolkodás nélkül végigsimítsa a pegazus szárnyát, majd ábrándos arccal bólogasson. Starswirl is megérintette egy pillanatra a tollas végtagot, de aztán hamar elengedte.

– Az a fasza, el nem tudnátok képzelni, mi mindenre lehet őket használni… – kacarászott Shock, majd egy pillanatra rá eltüntette a fél arcát egy óriási söröskorsó mélyén. Csak akkor folytatta, mikor habos orral újra előbukkant belőle. – Picit rágyúrsz, érted, simán meg tudsz vele fogni bármit! Na, nem úgy, mint patával, de azért lehet vele ügyeskedni… Azt figyeljétek például… hoppá… Asszem, ideje valami értelmesebb tevékenység után néznem…

Valóban. Amint a pegazus kinyújtotta a szárnyát, lendületből sikerült lelöknie két üveget is az asztalról, de olyan szerencsétlenül, hogy még Starswirl köpenyére is jutott bőségesen a tartalmukból.

– Hát… az asztalt még vállalom, de rólad nem nyalom le, bocs… – mondta őszintén sajnálkozó hangon Shock, majd az elmondottakat a gyakorlatba ültetve kissé előrenyújtózkodva nekiállt, hogy a nyelvével takarítsa le a deszkákat.

– Volna hozzád egy kérdésem, fiam – bökdöste meg a kanca vállát Starswirl. Noha a pegazus nem tűnt úgy, mint aki hajlandó feladni a versenyt a fával, hogy melyikőjük tud egységnyi idő alatt nagyobb mennyiségű alkoholt magába szívni, a füleit azért kissé félrebillentette, jelezve, közben azért figyel a mágus szavaira. – Harcoltál már valaha sárkányok ellen?

– Egyszer-kétszer volt már hozzájuk szerencsém, ja – mormogta a pegazus. – Összejövünk haverokkal páran, simán elkalapálunk egyet… Mert?

– Ki akar csinálni egy sárkányt – szólalt meg mellette vontatottan Holder. – Szüksége van a vérére. De nem fogja elmondani, hogy miért…

Starswirl vetett egy dühös pillantást a kancára, legfőképpen azért, mivel olyat talált mondani, amiről elvileg nem is tudhatott volna. Holder azonban valószínűleg fel sem fogta, mi csúszott ki a száján, csupán félárbocon álló szemekkel küzdött az ébrenmaradásért.

– Öreg… – nyögte Shock, miközben újra ülő helyzetben tornázta magát, és megragadta a szakállas unikornis vállát. – Fél… nem is… negyed szavadba kerül, és már repülök is! Aki így el bírta kalapálni azokat a nyomorékokat, annak simán! Nagy arc vagy, öreg, és még a piát is bírod! Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de téged megismerve még azt is el tudom képzelni, hogy egyszer még megkedvelem az unikornisokat! Vagy csak a kor van rátok ilyen jó hatással, vagy mi a tök? Ennyi idő kell, hogy benőjön a fejetek? Hát komolyan keresni fogok még ilyet…

A pegazus még mondta egy darabig a magáét, bár Starswirl némiképp elbizonytalanodott benne, hogy pusztán azért nem érti, mert már egyszerűen túl fáradt volt, vagy a kanca is kezdte elveszteni a fonalat, és egyre összefüggéstelenebbül beszélt. A megállapodásukra minden esetre emlékezett, ahogy arra is, hogy nem sokkal ezután Shocknak igencsak erőteljes sétálhatnékja támadt, és vitte magával őket is. Az éjszakából azonban innentől kezdve nem sok maradt meg. Csupán annyi derengett még nagyon halványan, amikor utólag megpróbálta fölidézni a történteket, hogy talán meglátogatták a „mélyen tisztelt” zebra vezetőséget, akiket az unikornisok teleportáltak át a táborba még jóval a többi hadifogoly előtt, s egy mágikusan lezárt karámban őrizték őket. Valószínűleg csak gúnyolódtak rajtuk, meg cukkolták őket, de így utólag már nem mert volna rá megesküdni…

* * *

Kemény volt a padló. Ráadásul fogalma sem volt, miképp kerülhetett oda. Hasogatott a feje, és a gondolatai sem voltak teljesen rendben. Az is jó sokáig tartott, mire felfogta, hogy otthon van. És pont a saját ágya előtt feküdt, épp csak a tarkóját nekitámasztva a bútordarab lábának. Különös… Ha már idáig eljutott, igazán fölkapaszkodhatott volna rá… Talán még most sem késő, figyelembe véve összetört tagjait és a még mindig erőteljesen húzó fáradtságot…

Nagyot nyögve mozgásra bírta az izmait, és enyhén remegve föltornázta magát ülő helyzetbe. Mikor azonban a pillantása az ágyára siklott, az arcát a patáiba temette, ezzel kis híján el is veszítve az egyensúlyát. Amit látott, az ugyanis mindent megmagyarázott. Na jó, majdnem mindent…

Az egyszemélyes fekhely legnagyobb részét egy halványkék pegazus kanca foglalta el. Az ágyneműt valószínűleg már jó rég letúrhatta, s most kényelmesen elnyúlva az igazak álmát aludta. Némiképp fázhatott, mivel az egyik szárnyával a lehetőségekhez mérten egész alaposan betakarta magát, míg a másikat hanyagul lelógatta az ágyról. Ami azonban lényegesen érdekesebb volt, hogy a pegazus a fejét egy nagy, szőrös, lila valaminek döntötte, amiről Starswirl hamarosan megállapította, hogy nem más, mint Holder, egészen picire összekucorodva.

Nem tudta megállni mosolygás nélkül, főleg továbbgondolva, ezek ketten mit fognak szólni, ha fölébrednek, és rájönnek, milyen bizarr kompozícióban vészelték át az éjszakát. Pláne azt figyelembe véve, mennyire nehezen tűrték meg egymást már a legelső pillanattól. Az mondjuk igaz, hogy miután Shock vére elérte – ahogy ő fogalmazott – az üzemi alkoholszintet, már egészen más jellegű gunyoros megjegyzéseket tett Holderre és az unikornisokra általában; mondhatni sokkal kevésbé személyeskedőeket. Ez pedig, úgy tűnt, épp elég volt a kancának, hogy ne mélységes gyűlölettel tekintsen a tollasra, sőt, néha még érdemben felelgessen is a légből kapott kérdéseire, amikkel néha egész meglepő hirtelenséggel árasztotta el őt az általa kilehelt borgőzös-barátságos légkörben.

Sőt, miután Holder is megfelelő lelkiállapotba került az ital hatására, egy darabig ő is nekiállt szidni a pegazust, válogatott ostobaságokat vágva a fejéhez, de tette mindezt olyan fájdalmasan cizelláltan, hogy Shock valószínűleg nem is jött rá, hogy a kanca valójában sértegeti. Aztán még pár óra múltán az unikornis olyan szinten lelassult, mintha még az amúgy sem épp híres akaratereje is teljesen magára hagyta volna. Onnantól kezdve már csak bambán bámult maga elé, enyhén imbolygó fejjel és félrecsapott fülekkel, és kizárólag akkor szólalt meg, ha valaki beszélt hozzá – habár azt el kellett ismerni, még félálomban is aránylag korrekt válaszokat tudott adni. És persze annyi ellenállás sem maradt benne, hogy tiltakozzon, amikor például a halványkék pegazus az egyik kitörő szeretet-rohamában csontropogtató ölelésben részesítette. Feltehetőleg Starswirl ágyára is körülbelül így kerülhettek: Shock egyszerűen kijelenthette, hogy innentől kezdve az övé a fekhely, aztán egy laza mozdulattal a feje alá gyűrte a kancát…

Halkan kuncogva föltápászkodott és elfordult a furcsa párostól, aztán a patáját a homlokának támasztva nekilátott, és alaposan átkutatta az összes szekrényét. Percek múltán rá is lelt a tartalék pipáira, noha csalódottan állapította meg, hogy már csak kettő maradt; lassacskán ideje lett volna feltölteni a készletét. Megtöltötte dohánnyal az egyiket, majd a varázserejének könnyed suhintásával megpróbálta parázslásra bírni, ám – valószínűleg a másnaposságnak köszönhetően, amit bizony minden tudása ellenére sem tudott elkerülni – csupán annyit sikerült elérnie, hogy a szarvából kipattanó szikra hatására a drága levelek robbanásszerűen szanaszét szóródjanak az egész helyiségben. Némán káromkodott egyet, de aztán csak lemondóan legyintett. Föltakarítani nem volt kedve, így inkább újabb adagot tömött a pipába. Keresett egy papírfecnit, majd hunyorogva jó erősen koncentrált, s lángra lobbantotta, majd azzal gyújtotta meg a dohányt.

Alig szívott azonban párat, mikor meghallotta az ajtó nyikordulását. Fáradt sóhajjal fordult az érkező felé. Nem is tudta hirtelen eldönteni, hogy örüljön-e Keepernek, aki épp azon ügyeskedett, hogy a lehető leghalkabban zárja be maga után a bejáratot. Még ha alapjában véve úgy-ahogy kedvelte is a kancát, a megjelenése nem sok jót, sokkal inkább némi plusz feladatot ígért a számára, amihez most se ereje, se hangulata nem volt. A várttal ellentétben azonban a sárgászöld unikornis szája sarkában hamiskás mosoly játszott, jócskán elbizonytalanítva Starswirlt a póni jövetelének valódi célját illetően.

Mikor a kanca megállt előtte, elvette a patáját a homlokától, s kérdőn felvonta a szemöldökét. Keeper tisztelettudóan fejet hajtott előtte, ám szokatlanul sokáig úgy is maradt.

– Jó… reggelt… Starswirl… mester! – nyekeregte rekedtesen a kanca.

– Mi a gond, kislány, csak nem megfáztál? – bökte neki oda a fogai közül Starswirl, közben ügyelve, nehogy véletlenül kicsússzon a pipa a szájából.

– Nem, mester, bocsánat! – nézett föl a szemébe Keeper, érezhetően erőltetett komolysággal. – Csak annyit akartam, hogy elhoztam a ruháidat, és…

A sárgászöld kanca szeme elsiklott Starswirl válla fölött, a szemei tágra nyíltak, de aztán vett egy hatalmas levegőt, s rohamosan vörösödő fejjel lesütötte a szemét. Úgy is maradt pár röpke másodpercig, épp elég időt hagyva a csődörnek, hogy hátrapillantson az ágyán fekvő két pónira, akik közül a szárnyasabbik immár más testhelyzetet vett fel, s minden tagját szétdobva hortyogott.

– Nos… khm… hallottam, jó volt a… khm… buli… – motyogta Keeper, némiképp megpróbálva köhögésnek álcázni a kuncogását.

– Aha, kár, hogy nem voltál ott – bólogatott Starswirl.

– Barrage mester beszélni szeretne veled, kéri, hogy teleportálj oda hozzá majd ha ráérsz; talált valamit, amit esetleg érdekesnek találhatsz – hadarta egyetlen levegővel, láthatóan halálos zavarban Keeper, majd a szarva segítségével leemelte a hátáról Starswirl köpenyét, odalebegtette a csődör elé, de közben már el is indult kifelé. Mire Starswirl előrenyúlt és a patájába vette a ruhadarabot, a kancának már nyoma sem volt.

Starswirl ravaszkásan elmosolyodott, aztán kényelmesen odasétált az ágyához. Nem látott különösebb okot a késlekedésre, így hát kivette a szájából a pipát, s a szárával jó keményen megbökte Shock hasát. A kanca olyan hirtelen és olyan hevesen reagált, hogy ha Starswirl kicsit is elbambul, valószínűleg már egy vöröslő, patkó alakú nyom ékesítette volna az arcát, így azonban az utolsó pillanatban még el tudott hajolni a visszapatából megeresztett pofon elől.

– Mi a vihar…? – nyöszörgött a kanca. Úgy tűnt, attól még, hogy a reflexei tökéletesen ellátták a funkciójukat, ő maga még cseppet sem tért magához, s csupán bágyadtan, karikás szemekkel meredt maga elé, félig ülő helyzetben.

– Csak szeretném elkérni a párnádat… – mutatott Starswirl Holderre, aki még mindig békésen szuszogott az ágy sarkában.

– Ó, hogy az a… – morogta fájdalmas arccal Shock. – Komolyan ennyire kiütöttük magunkat? Remélem, más nem látta…

– Amiatt nem kell aggódnod! – legyintett Starswirl. – Az a fő, hogy volt egy jó éjszakánk, nem? Kösz, fiam, nem fogom neked elfelejteni!

Őszintétlen mosolyát a pegazus széles vigyorral fogadta, s még a patáját is nyújtotta, hogy az öreg mágus csapjon bele. Starswirl pedig nem is késlekedett. Ennyi bohóckodás bőven belefért azért cserébe, hogy szükség esetén valóban számíthasson a kanca együttműködésére.

Miután Shock lekászálódott az ágyról, Starswirl Holder oldalát is megbökte, a kanca azonban épp csak legyezett egyet a fülével, s aludt tovább ugyanúgy.

– Azt hiszem, én most inkább lelépek – jegyezte meg a pegazus, majd meg sem várva Starswirl beleegyezését, bizonytalan léptekkel el is indult az ajtóhoz. – Majd ha összekapartátok magatokat, még rátok nézek – tette hozzá még távozás előtt.

Starswirl egy darabig még próbálkozott: piszkálta a kancát, rázogatta a vállát, beszélt hozzá, sőt, még a farkát is meghúzta, ám csupán pár erőtlen nyögést tudott kicsalni belőle. Hamar el is unta magát. Biztosra akart menni, így hát a hátsó lábaira állt, s a patáival betapasztotta Holder orrlyukait. A hatás nem is maradt el, némi várakozás után az unikornis szemei kipattantak, s legalább akkora sebességgel pattant fel és rázta meg magát levegőért kapkodva, mint ahogy pár perce Shock is magához tért. Alig egy pillanattal később azonban megszédült, s minden bizonnyal le is bucskázott volna az ágyról, ha Starswirl nem kapja el időben.

– Szép jó reggelt, Beholder mester! – üdvözölte gunyorosan a csődör.

– A… fejem… – nyöszörögte válaszképp a kanca, minden súlyával Starswirlre nehezedve.

– Rá se ránts, kislány! – veregette meg a vállát. – Szépen főzöl mindkettőnknek egy kávét, aztán máris jobb lesz.

Holder cserébe megint nyögött valamit meglehetősen összefüggéstelenül, viszont legalább amikor mestere elengedte, ügyetlenül támolyogva elindult, hogy teljesítse a küldetését. Ha már ennyire magánál volt, az csak jót jelenthetett. Starswirlnek amúgy sem sok kedve lett volna egyedül elküzdenie magát Barrage mesterig, bármit is akart tőle a csődör.

* * *

Végül mégsem tudtak olyan hamar elindulni, mint remélte. Ami pedig a legszebb, magával a teleportvarázslattal voltak gondban. Ha másnaposan nem is volt olyan nehéz mágikus energiákat koordináltan mozgatni, mint részegen, azért épp elég fájdalmas élménynek bizonyult, hogy mindkettejüknek hamar elvegye a kedvét a próbálkozástól. Persze összekapaszkodva biztosan könnyen megoldhatták volna az utazást, viszont Starswirl úgy saccolta, azt követően jó darabig nem lettek volna beszámítható állapotban.

Így hát szép kényelmesen elkortyolgatta a Holder által beszerzett és elkészített jó erős kávét, majd még kettőt, mire végre úgy érezte, az agya valóban alkalmas a varázslat végrehajtására. Mivel pedig a szükségesnél tovább semmi esetre sem akarta húzni az időt, egy rövidke mágiahasználati teszt elvégzése után szólt is Holdernek, hogy indulhatnak. Ugyan kissé felemásan viszonyult a tényhez, hogy Barrage mester már megint őt túráztatta, de tudta, a mágus nem merte volna magához hívatni, ha nem lett volna rá nyomós oka. A módról pedig, ahogy Keeper átadta az üzenetet, úgy sejtette, ezúttal nem valami sürgős vészhelyzetről lehet szó, hát igyekezett bizakodóan hozzáállni a dologhoz.

Már majdnem dél volt, mire eljutottak az idézőkörig, ahol Keeper már várta őket. Starswirl ugyan meglepődött kissé, hogy a kancának ennyire nem volt jobb dolga, viszont annak arckifejezéséből azt olvasta ki, valójában igencsak jó kedve volt, amit az érkezésük csak tovább fokozott. Sőt, egyenesen úgy tűnt, mintha alig bírná visszatartani a nevetését, s Starswirl fogadni merte volna, hogy a kanca most is fülig pirult a látványukra, mindössze a félhomályos helyiség takarta el előlük a zavarát. Nyilván elég kínos lehetett neki, hogy így láthatta a nagy és tekintélyes mágust, másnaposan, két erőteljesen leamortizált kancával az ágyában… függetlenül az egész szituáció valódi okaitól.

Azt viszont némi megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy mikor Holderrel az oldalán belépett a körbe, a sárgászöld kanca is követte őket. Így nyilván sokkal egyszerűbb volt kivitelezni a téráthelyeződést, mivel Keepernek volt is valami fogalma arról, hova mennek, másrészt ő valószínűleg jobban rá is volt állva Barrage mester gondolat-hullámaira, ha esetleg mégis szükség lenne némi segítségre odaátról.

Miképp várta, az érkezés valóban szinte zökkenőmentesre sikerült, viszont cserébe ezúttal is rettentő erővel csapta meg a forróság. Míg ki nem nyitotta a szemét, némiképp indokolatlan aggodalomként az is fölmerült benne, hogy a kanca már megint valamiféle csata színhelyére hozta, ám amint fölnézett, megbizonyosodott róla, hogy szó sincs ilyesmiről. Hatalmas, kopár, nyílt területen ácsorogtak egy hevenyészett idézőkörön, s rajtuk kívül közel s távol nem látott senki mást, csak Barrage mestert, amint derűsen hunyorogva vizslatta őket.

Mikor aztán Starswirl megfelelőképpen fókuszálva a látását belenézett a csődör szemébe, az szóra nyitotta a száját, ám ő volt a gyorsabb.

– Megtennéd, hogy rövidre fogod, barátom?

– Természetesen, barátom – bólintott vidáman a napfényben szinte már világító sörényű csődör. – Örülni fogsz annak, amit találtunk! Feltételezem, nem számítottál arra, hogy ilyen gyorsan utána tudok majd járni a kérdésednek a sárkányokat illetően. De olyan szerencsénk volt, hogy hirtelen egy csapásra kiderítettünk rengeteg mindent, és nem csak a pikkelyes barátainkról, de az új, déli szomszédainkról is! Sőt! Olyasmi is a tudomásunkra jutott, amit szerintem el sem fogsz hinni, olyannyira elképesztő egybeesés!

– Ne csigázz, Barrage! – mordult fel Starswirl. – Tudod pontosan, mennyire utálom, ha ezt csinálod…

– Ha gondolod… – vigyorgott önelégülten a mágus. – Szóval az a helyzet, hogy Hurricane parancsnok pónijai a lezajlott csata helyétől délre repültek, és hamarosan rá is bukkantak valami táborszerűségre. Először azt hitték, még több ilyen… zebrával állunk szemben, ezért csak óvatosan figyelték a sátrakat a távolból, de aztán hamar kiderült, hogy még egy fajta nép áll köztünk és a száraz sztyeppéken élő nomádok között. Elég primitív módon élnek, és bölényeknek nevezik magukat. Rettentően ormótlan lények, viszont meglepően barátságosak, és nem mellesleg igencsak jó viszonyban vannak a zebrákkal is.

– A lényeg azonban nem is ez, ahogy az sem, hogy ez alatt a rövid idő alatt is rengeteget meséltek nekünk a csíkos p… zebrákról. Ami sokkal fontosabb, hogy lényegében szent lényekként tekintenek a sárkányokra, és ebből kifolyólag jóval többet is tudnak róluk, mint mi. Ráadásul Swifthoof, a sámánjuk, igencsak készségesen mesél róluk bárki érdeklődőnek. Tudom, hogy mennyire utálod a sámánokat, de ez alkalommal talán félretehetnéd az ellenszenvedet a nagyobb cél érdekében – tette hozzá, meglátva Starswirl arckifejezését. – Főleg ha azt figyelembe vesszük, hogy tényleg rengeteg sárkány él eldugottan új országunkban. De persze a legjobb lenne, ha első patából értesülnél mindenről, nemde?

– Valahogy megoldjuk – legyintett lemondóan Starswirl.

– Azért várj csak, még nincs vége! – somolygott titokzatosan Barrage mester. – Sőt, ha úgy vesszük, a legjobbat hagytam hátra! Tudod, ki vezette a zebrákat az ütközetben? – Starswirl csupán egy unott pillantással válaszolt, így hát a csődör gyorsan folytatta. – Úgy hívják, Zenith, a Sárkányölő! Erre nem számítottál, igaz?

Starswirl egy pillanatra valóban ledermedt, aztán merengve végigsimította a szakállát. Holder felé fordult, de a kanca arca kifürkészhetetlen maradt.

– Jól rémlik, az volt az az behemót, akit nem tudtak a pegazusok megállítani, hogy szétverje alattunk a hegyet? – kérdezte kisvártatva.

– Úgy van – biccentett Barrage mester. – És ha emlékszel, Zenith jelenleg Platinum királynő foglya. Szóval ha úgy látjuk szükségesnek, akár őt is kikérdezhetjük Equestria sárkányairól, sőt, akár tanulhatnánk is tőle ezt-azt! Roppant kíváncsi lennék, mit tud kezdeni egy hozzá hasonló földhözragadt patás egy ekkora monstrummal.

– Feltétlenül utána fogok járni, barátom – biccentett Starswirl. – De előbb…

– Ó, igen! – bólogatott hevesen a csődör. – Már bejelentettelek Swifthoof úrnál, szóval előnyös lenne, ha nem váratnátok soká! Fey Keeper kisasszony odakísér titeket.

Starswirl mérsékelt lelkesedéssel viszonozta Barrage mester főhajtását, majd végignézte, ahogy a csődör lehunyta a szemét, és egy fényes villanás kíséretében elteleportált. Átlátta ugyan, mekkora jelentőségű felfedezést tettek, s hogy ennél jobban mondhatni nem is alakulhatott volna a kutatása, ám a feje még most is túl nehéz volt ahhoz, hogy önfeledten örülhessen neki. Persze ettől függetlenül igyekezett összeszedni a gondolatait, felkészülve minden eshetőségre, hátha valóban sikerülhet olyan információkhoz jutnia, amiket el kell tárolnia későbbi elemzésre.

Fölzárkózott Keeper mögé, azonban némiképp meglepetten konstatálta, hogy a kanca nem hajlandó megmozdulni. Mikor azonban odalépett mellé, hogy kérdőre vonja, az unikornis egyetlen szó nélkül elindult, észrevehetően ügyelve arra, ne előzze meg a mágust. Talán csak nem akarta a farát mutatni nekik. Persze nem is bánta, és Holder is egyetlen szó nélkül követte őt, a másik oldalához csapódva.

Pár perc múlva már meg is látta az úti céljukat. Nem kellett olyan messzire menniük, mint eredetileg gondolta volna: a kis település – ami leginkább a saját táborhelyüknek a legrosszabbul felszerelt részére hasonlított az egyszerű szabású vászonsátraival – ott helyezkedett el majdnem az orruk előtt, a nagy pusztaságban, csupán a kavargó vöröses homok takarta el eddig a szemük elől. Hamarosan azonban már a lakókat is tisztán ki lehetett venni. Starswirl azonnal el is ismerte, a Barrage mester által használt „ormótlan” szó valóban tökéletesen jellemezte ezeket a hatalmas, vastag bundájú lényeket. Ha egy kicsit humorosabb hangulatában lett volna, valószínűleg nehezére esett volna megállnia, hogy felkacagjon, mikor először feltűnt neki a bölények böhöm testéhez tartozó aránytalanul apró lábaik. Így azonban pusztán egy fáradt mosollyal fogadta a látványt, s mire megfelelő közelségbe értek az idegenekhez, már cseppet sem volt nevethetnékje.

Igyekezett kizárólag a feladatára koncentrálni, így nem állt meg egy pillanatra sem szemlélődni, s ugyanúgy a fogadásukra érkező, lehetetlen testfelépítésű patásokkal sem foglalkozott. Éppen elég volt így is a sok új adat, az ismeretlen környék, amibe eleve utált ilyen közvetlenül teleportálva belecsöppenni. Igaz, reménykedett benne, hogy ha esetleg az ő agya ki is hagy pár pillanatra, Holder azért lesz helyette is olyan figyelmes, hogy semmi fontos információt ne hagyjon kárba veszni.

Miképp tudat alatt végig remélte, a nagytiszteletű sámán nem a szabad ég alatt fogadta őket. Keeper egyenesen egy nagy, piszkosfehér sátorhoz vezette őket, amin belépve egyből szembe is találták magukat a hatalmas, mogyoróbarna bölénnyel. A lény fejéről díszes tollkorona csüngött alá, a szájából pedig egy hosszú szárú pipa lógott ki, egyből megalapozva maga felé Starswirl szimpátiáját.

– Legyetek üdvözölve, egyszarvú barátaim! – szólalt meg mély, végtelen nyugalmat sugárzó hangon a sámán. – Mondjátok, miben lehetek a segítségetekre!

– A nevem Starswirl, ő pedig itt Space Beholder – mondta Starswirl egy diszkrét meghajlás közepette. Még ha nem is bánta, ha a bölény hozzá hasonlóan szerette elkerülni az időhúzást, ennyire azért igazán nem akart rohanni. – Önben pedig alighanem Swifthoof urat tisztelhetjük…

A sámán békésen viszonozta a pillantását, ám nem felelt. Csupán aprót szívott a pipájából, majd komótosan helyes kis füstpamacsokat kezdett eregetni. Rövidke várakozás után Starswirl el is könyvelte magában, hogy a beszélgetőpartnere pontosan ugyanazt játssza vele, mint amit ő szokott azokkal, akik felesleges dolgokkal fárasztották. Nem is tétovázott hát, rögtön a lényegre tért.

– A kollégám említette, aki nemrég önnél járt, hogy ön nagy ismerője a sárkányoknak. Velük kapcsolatban szeretnék egy kicsit kérdezősködni, ha nem bánja.

– Csak tessék! – intett kényelmesen a bölény. – A sárkányok csodálatos teremtmények, szívesen adom át a velük kapcsolatos tudásomat.

– Ó, mielőtt még rátérnénk, kérdeznék még valamit! – kapott a fejéhez Starswirl, noha eleve így tervezte fölvezetni a témát. – Ismer ön esetleg egy Zenith nevű zebrát?

A sámán arcán lassan szétterülő mosoly egyértelmű válasznak tűnt, noha őszintén szólva nem épp ilyen reakcióra számított. Ettől függetlenül persze megvárta, míg partnere maga mondja ki a gondolatait.

– Bizony, ismerem! Drága jó lélek az, nem is tudom, mihez kezdenénk nélküle!

– Bocsánat, lehetséges, hogy nem ugyanarról a személyről beszélünk? – kérdezte óvatosan Starswirl. – Én arra a zebrára gondolok, akit Sárkányölőként szoktak emlegetni.

– De, minden bizonnyal ugyanarra gondolunk – bólintott ráérősen a bölény. – Gondolom az zavart meg, hogy míg mi meghajlunk a sárkányok előtt, Zenith barátom ellenségként tekint rájuk. A válasz egyszerű, noha kissé paradoxnak tűnhet. A legendás Sárkányölő s híres buzogánya, Kőtörő igen nagy tiszteletnek örvendenek körünkben. Ő is, úgy mint az egész népe, mindig kiálltak mellettünk és megvédtek minket. És soha egyetlen sárkányra sem emeltek patát a jóváhagyásunk nélkül. Viszont segítettek nekünk megszabadulni a nemkívánatos egyedektől.

– Nemkívánatos egyedek… – ismételte halkan Starswirl.

– Úgy van – folytatta türelmesen Swifthoof. Amilyen lassan beszélt és mozgott, Starswirlben az is fölmerült, hogy a nagydarab lény valamiféle szarkasztikus humornak köszönhetően kapta a nevét. – A sárkányok bölcsessége páratlan, az erejük tiszteletet parancsoló, ugyanakkor rendkívül vad teremtmények. Mindig akadnak köztük olyanok, akik nem követik a természet törvényeit. Igen, vannak, akik maguknak és másoknak is keresik a bajt…

Starswirl ugyan szívesen megjegyezte volna, hogy ő még csak az utóbbival találkozott, és még véletlenül sem nevezett volna egyetlen óriáshüllőt se bölcsnek, ám nem akarta megsérteni hitében a bölényt, így inkább csendben maradt.

– Nem csak azokra gondolok, akik a ragadozó ösztöneik által hajtva támadnak rá bármelyikünkre, hanem akik teljesen figyelmen kívül hagyják Földanyánk iránymutatását, s még a saját fajtársaikat is terrorizálják! – Swifthoof hatalmasat fújtatott, de közben ugyanolyan nyugodt hangon beszélt tovább. – Ők a mi ellenségeink is ugyanúgy, mint a zebráké, s minden értelmes lényé.

– Ahogy a mieink is – helyeselt azonnal Starswirl. – Pontosan ezért igyekszünk fölmérni, mekkora fenyegetést jelentenek ránk az országunk területén élő sárkányok. Szeretnénk mihamarabb megtalálni, és ha szükséges, likvidálni azokat, akik komoly károkat okozhatnak nekünk.

– Ez új… – jelentette ki némiképp meglepetten a bölény. – A Kristály Hercegnő mióta féli a sárkányokat? Úgy tudom, odafönt egész másokkal szokott meggyűlni a baja…

– Barrage mester elmulasztotta volna említeni, hogy nem tartozunk Decadence Hercegnő fennhatósága alá? Frissen alakult államunk, Equestria, szabad ország, s független mindenkitől.

A sámán arca egyetlen pillanatra elsötétült, aztán azonnal tökéletesen kifejezéstelenné vált. A szájához emelte hosszú pipáját, s jókora felhőket eregetett, de nem szólalt meg azonnal.

– Ez felettébb különös – mondta végül csendes higgadtsággal. – Miután ilyen barátságosan közeledtek felénk, nem gondoltam volna, hogy maguk azok a becstelen haramiák, akikről Zenith mesélt…

Starswirl szabályosan úgy érezte, mintha megdermedt volna körülötte a levegő. Mintha még a sámán pipájának füstje is ránehezedett volna az egész lényére. Már éppen készült, hogy ha kell, hát a varázserejével védje meg magát, amikor az érzet szertefoszlott.

– De nem érdekel – jelentette ki tökéletes nyugalommal Swifthoof, ám továbbra is mélyen Starswirl szemébe nézve. – Ha itt vannak, az azt jelenti, megverték a zebrák hadseregét, ami a napokban keresztülvonult a területünkön. Csak azt mondja meg nekem, barátom, tőlünk mit akarnak!

– Nincsenek ártó szándékaink, ahogy a zebrák felé sem voltak – szögezte le határozottan a csődör. – Ők támadtak ránk, mi pedig csak megvédtük magunkat. Önhöz pedig csupán egy egyszerű kérdéssel fordultam, barátom. Eszemben sincs kényszeríteni a válaszadásra, s ha ön úgy dönt, nem kíván együttműködni velünk, abban az esetben békével távozunk.

Újabb fél perces csönd következett, amit a sámán magába forduló, merengő füstölgéssel töltött.

– Zenith életben van? – kérdezte végül, jó alaposan megfontolva minden egyes szót.

Starswirl bólintott, mire újra csak a csend felelt.

– Legyen hát – mondta nagysokára Swifthoof. – Mondja, mágus uram, mire kíváncsi, s ha tudok, megfelelek rá.

– Ha a garázdálkodásra hajlamos sárkányok a bölények ellenségei is, úgy az ön érdeke is, hogy megtaláljuk őket – jegyezte meg Starswirl, mivel nem volt benne biztos, hogy a sámán nem akarja esetleg az új információk fényében félrevezetni őt. – És csupán annyira vagyok kíváncsi, hogy mégis merre érdemes keresnünk a veszélyes egyedeket. A fiatalok eleve nem is érdekelnek, ahogy azok sem, akik már a hó határában élnek.

Swifthoof homlokán a ráncok összeszaladtak, s a szemei a távolba révedtek. Mély levegőt vett, majd vaskos füstfelhőt lehelve fölállt. Lépett egyet a mágus felé, aztán a patájával két párhuzamos, vékony csíkot karcolt a sátor alját képező rozsdaszín földbe. Kivette a pipát a szájából, majd pár könnyed intéssel összeterelte az oszladozófélben lévő füstöt a két vonal közé. Folyamatosan mormolva formára alakította, s Starswirl érezte is a levegőben tompán terjengő varázslatot.

Noha nem számított rá, a sámán mágiája nyomán lassanként majdnem olyan érzékletes domborzati térkép rajzolódott ki a szemei előtt, mint amilyet a valódi mágusok voltak képesek kivetíteni. Csupán annyi volt a különbség, hogy ez sokkal részletesebb volt, mint az unikornisok próbálkozásai, bár ez nyilván annak volt betudható, hogy a bölények sokkal jobb helyismerettel rendelkezhettek.

Így azonban mire a sámán végzett, könnyedén fölismerte a középen álló, magasba nyúló csúcsot, s a nyugati part felé húzódó területek is ismerősnek tűntek. Persze annyira nem is meglepő: Canterlot alapkőletételénél elég szép kilátás nyílt arra a részre. Ugyanúgy a Kristály Hegyeket is be tudta azonosítani, ám a kontinens kelet felé elterülő részét most láthatta csak először. Ugyanúgy a hozzá közelebb eső déli részek sem mondtak neki semmit, s ráadásul hiába kereste, azt a helyet sem találta meg, ahol a pónik a zebrák seregével megütközhettek.

– Jelenleg tizenöt nagy sárkány létéről van tudomásom – szólalt meg Swifthoof. – Közülük kettő messze északon él, olyan mélyen a hómezők szívében, ahova már a kristály pónik sem merészkednek. Három lakik délen, olyan távol, hogy szintén nem jelenthetnek magukra nézve fenyegetést. Legfeljebb a különösen nagy forróságot kedvelő zebráknak van okuk tartani tőlük. Ebben a sávban, amit most látnak – mutatott a füstre – él a maradék tíz. Legutóbbi értesüléseim szerint kettő már több száz éve alszik és nem is adták jelét annak, hogy a közeljövőben föl szándékoznának ébredni. Szintén kettő igen békés életvitelt folytat, s hűségesen követik Földanyánk útjait. Hatan vannak hát, akik fenyegethetik magukat. Kettőnek a tartózkodási helyét nem tudom még csak közelítőleg se megmutatni, viszont a maradék négyről adhatok kielégítő felvilágosítást.

– A legközelebb esőnek a neve Crag. Ő egy közepes méretű, szárnyatlan sárkány, és többnyire ezen a részen szokták látni – kerített körbe a pipája szárával egy jókora területet. – Meglehetősen jól érzi magát a kövek között, de időről időre előbújik, és puszta szórakozásból eltipor, vagy felperzsel akár egész városokat is. Legutóbb régen láttuk, de meg kell hagyni, ha akar, elég jól el tud bújni a vastag, rücskös-koszos páncéljával, és ráadásul sosem tartózkodik sokáig egy helyen. Valódi megváltás lenne, ha tőle megszabadítanának minket.

– A másodikat Fornaxnak hívják, és egy működő, de csendes vulkán a kedvenc telephelye. Egy gigantikus vörös sárkány, szóval mondhatom, méltó helyet talált magának szállásként. A tizenöt sárkány közül ő a harmadik legöregebb és legerősebb. Ő igazából nem kimondottan rosszindulatból okoz károkat bárkinek is, viszont néha puszta szórakozásból hatalmas földrengéseket idéz elő, és arra is volt már példa, hogy úgy éli ki a szeszélyeit, hogy porig éget egész erdőségeket a lakóival együtt. Itt van a barlangja – bökött egyetlen kiemelkedésre a sámán.

– A harmadikat Yinglong néven ismerjük, s a keleti part folyóinak mentén húzódott meg. Ő egy elég különleges sárkány, azt mondják róla, a tengeren túlról érkezett évszázadokkal ezelőtt. Nem is igazán az erejével tűnik ki a többiek közül, sokkal inkább a mágiája miatt. Ugyan nem sokat hallottam róla, de azt mondják, félelmetes, milyen szinten képes maga körül manipulálni a valóságot. A környéken élőknek azzal nehezíti meg a leginkább az életét, hogy előszeretettel fosztogat, vagy ha épp jobb kedvében van, akkor csak megköveteli, hogy ők maguk adják át az értékeiket. Talán neki van az összes sárkány közül a legtöbb kincse. Ezen a szakaszon található meg, de a helyiek mindig tudják, merre lakik pontosan. – Swifthoof ezúttal valóban a kontinens másik felének partja fölött húzta végig a pipáját.

– A negyedik Aufruhr, az egyetlen ismert viharsárkány a kontinensen. Fajtájához illően a felhők között él, és rendszeres okozója az északon tomboló orkánoknak. Egyedül a Kristály Birodalmat nem szokta zavarni a tevékenységével, mivel érthető okokból fél a Hercegnőjüktől. Viszont ő egy nagyon kiszámíthatatlan és hirtelen haragú lény, ami talán ki is használható ellene, de pont ugyanolyan veszélyessé is teszi őt. Nagyban megkönnyítenék a saját dolgukat, ha minél hamarabb végeznének vele. Ezeken a vidékeken szokták őt látni fent az égen – rajzolt bizonytalan spirálvonalat a Kristály Hegyektől délre a levegőbe.

Mikor a sámán végzett, s egy intéssel eltüntette a füstből formált térképet, Starswirl töprengve végigsimította a szakállát. A választás már körvonalazódott a fejében, de egy apróságot még feltétlenül tisztázni akart, mielőtt a döntését véglegesíti.

– Szóval a négy közül mindegyik megvan már legalább ezer éves? – kérdezte.

– Igen, mindőjük idősebb annál. De nem az érdekli magát, mágus uram, melyikőjük jelent fenyegetést az országukra, jól mondom? – kérdezett vissza gyanakvóan felvont szemöldökkel a bölény. – Ó, nem! Magát a sárkányok ereje vonzza, mint oly sokakat maga előtt.

Starswirl nyelt egy nagyot, s oldalra nézett a mellette szótlanul ülő kancára. Holder egész enyhén félrebillentett fejjel, mereven fixírozta a sámánt, nem is reagálva semmit annak szavaira. Hiába tudta, hogy a tanítványa többet tud, mint amennyit mutat, vagy amennyit szabad lenne neki, azért önszántából nem szívesen avatta volna be ilyen mélységben a terveibe. Márpedig a sámán fájdalmas pontossággal tapintott rá a lényegre, még ha valószínűleg elég más elképzelései is lehettek a dolog mikéntjéről.

– És ha azt mondanám, valóban ez a célom?

– Azt felelném, eddig kivétel nélkül mindenki belebukott – mondta nyugodt hangon Swifthoof, de Starswirlnek nem kerülte el a figyelmét az az apró kis csillanás a szemében.

Talán…

– Én nem fogok! – mondta határozottan. – Meg fogom szerezni az élő sárkány vérét, hogy azáltal az erejét is a magamévá tehessem!

Most már végig kellett játszania. Tagadnia úgyis értelmetlen lett volna, úgy pedig nem akarta otthagyni a sámánt, hogy az túl sokat agyaljon a tervén. A végén még el találja szólni magát az egyik unikornis – például Barrage mester – előtt, amit egyelőre mindenképpen el akart kerülni. Viszont ha jól sejtette a sámán gesztusaiból, ő maga is szívesen részesült volna ebből a hatalomból, s a kapzsiságát kihasználva tán egy időre be tudja fogni a száját.

Egyedül Holder miatt aggódott. Vetett rá még egy pillantást, amit a kanca viszonzott is, ám a szeméből még csak szemernyi rosszallást sem tudott kiolvasni. Talán tényleg hajlandó lesz partnerként együttműködni vele még így is, hogy tudja…?

– Esküdjön meg! – mondta a lábát nyújtva felé Swifthoof. – Esküdjön meg, hogy ha sikerrel jár, amint teheti, engem is értesít róla!

– Esküszöm! – koccintotta a bölényéhez a patáját Starswirl. Magában hamiskásan mosolygott a semmitmondó ígéreten, ám amint egymáshoz értek, érezte, hogy a sámán valami egészen különös, mély, ősi eredetű varázslattal kötötte őt a szavához, amit ha meg is tud törni, a bölény azonnal tudni fog róla.

– Helyes – bólintott valódi vigyorral a sámán. – Akkor hát várom az üzenetét, barátom!

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.