Gejzírek
Nekifutás… és… ugrás!
– Nyíí-há!
Jugem az izmait megfeszítve elrugaszkodott a szikla széléről, és pont ahogy szerette volna, egyenesen a feltörő forró vízoszlopban landolt. Ahogy azt elképzelte, a vastag vízsugár elég erős is volt ahhoz, hogy ne egy hatalmas hasas legyen a manőveréből, s ha fent nem is tartotta, azért jelentős mértékben lelassította az esését. Ami azonban nem szerepelt a tervei között, az az volt, hogy a lyukból kilövődő víz nem fogja a testének minden egyes pontját egyenlő erővel felfelé lökni, ezáltal bizonyos pontokra olyan mértékű nyomást fog gyakorolni, ami… nem lesz túl kellemes. Következésképpen hiába tartotta vissza a levegőt, az orra így is azonnal telement vízzel, az pedig, hogy ennek hatására elkezdett kapálózni, nem sokat javított a helyzetén. Mikor pedig sikerült kievickélnie a gejzírből, az még búcsúzóul áthajíttatta vele a lábait a feje fölött, hogy aztán a hasa helyett a hátával placcsanjon az alatta elterülő tóba.
– Jól vagy? – kiabálta aggódva a partról Jelly.
– Persze! – kiabált vissza az arcát törölgetve Jugem.
A többi lábával kapálózva kievickélt a sekélyesbe, és hamarosan talált is egy olyan részt, ahol még elhasalva is kényelmesen kiért a feje a vízből. És milyen jól is esett végre kicsit ledobálnia a ruháit úgy, hogy mégse dideregjen, és még el is nyújtózhatott ebben a kényelmes melegségben! Ha azt nem is kifejezetten díjazta, hogy így teljesen átázott a szőre, a hideg északi éjszakák után mindenképp élvezetes volt kicsit kiolvadni. És őszintén szólva az sem volt utolsó szempont, hogy Desahutanyang békanyálas tavaihoz képest ez meglepően tisztának is bizonyult, dacára annak, hogy ugyanúgy természetes víz volt.
– Gyertek már, ez nagyon állat! – kurjantotta vidáman, ahogy a laza aljzatból a teste által kifejtett nyomás hatására felszabadult néhány buborék a hasát csiklandozta.
Bármennyire is jóban volt velük, azért udvariasságból elfordult, amíg a kancák is nekivetkőztek a fürdésnek. Egyedül akkor nézett vissza pár pillanatra, mikor az egyikőjük hangosan felsikkantott, és nagy csobogással kimenekült a vízből.
– Azt nem mondtátok, hogy ez ilyen forró! – méltatlankodott Sunflower, miközben felváltva rázogatva próbálta hűteni a patáit a parton.
– Basszus, Sunny, ott még gőzölög is! – kuncogott Jugem felé bökve a patájával Swatter. – Mégis mire számítottál?
– Csupán csak arra, hogy nem ilyen forró, ha máshol nem, hát legalább itt a szélén… – dohogott a sárga kanca.
Swatter erre már csak a szemét forgatta, és Jugem nagy bánatára leült a parton, le se véve magáról a kabátját, ezzel egyértelműen jelezve, miszerint nem áll szándékában csatlakozni hozzájuk. Okulva Sunflower hibájából Jelly és Conker már jóval óvatosabban ereszkedtek bele a vízbe, az előbbi különös gonddal kiválasztva a legsekélyebb részt a közelben. Persze valahol érthető is volt, hiszen a pónikat nem fűtötte belülről Maninmangkorn tüze, hogy megvédje őket a melegtől. Ugyanígy az se meglepő, ha mindketten védeni próbálták friss harci sebeiket. Jugem nem sokáig élvezhette Conker éles légi bemutatóját, mivel Starlight varázslata hamar letaszította őt a magasból, és mivel a földipóninak alig volt csak ideje felkészülni rá, olyan szerencsétlenül is esett, hogy mindkét szárnyát maga alá gyűrte, ami bizony puha, rugalmas tollak hiányában még rontott is a helyzeten. Még jó, hogy a fém csak a bőrét szakította fel, és nem szúrta át mondjuk a tüdejét – legalábbis Jelly ezt mondta, Jugem nem különösebben értett az ilyesmikhez.
Mindenesetre ha Conker még sérülten is tudott tovább harcolni, és azóta Jelly el is látta a sebeit, nyilván nem tett volna jót, ha feláztatja őket, vagy akár csak a kötéseket lazítja fel a pancsolással. Ugyanígy a kék kancának sem ártott az óvatosság, hiszen sikerült benyelnie egyet-kettőt a damfírok dermesztő varázslataiból, s noha Starlight feloldó igézete szépen működött rajta, és valóban nem esett tőlük komolyabb baja, azért még mindig nehézkesen mozgott. Az átfagyott részeket pedig állítólag nem volt jó ötlet egyből forró vízzel locsolni…
Hamarosan azért minden résztvevő végzett az öltözéssel, és talált magának helyet a gejzír körül felgyülemlett vízben, így Jugem nyugodt szívvel visszafordulhatott feléjük. Ketten hiányoztak csak a vízben lazuló csapatból – nem beleszámolva a parton helyet foglaló Swattert –, méghozzá Starlight, aki a vár helyén álló kőhalom közepette éppen arról bizonyosodott meg, hogy az asztrális portál megfelelőképpen bezárult, és a szivárgásból sem maradt hátra semmi, valamint Thread, aki vigyázott rá, nehogy valami balul süljön el.
Ó, igen, sikerült a teleport, és minden damfírt visszajuttattak a saját világukra! Micsoda egy varázslat volt! Ezelőtt a szivárgós történet előtt nem sűrűn fordult elő, hogy Jugem érezte a mágia áramlását – nevezetesen a Fény Templomában történt ilyen két alkalommal –, Starlight viszont olyan hatalmas erőket mozgatott meg, hogy még annak is föl kellett borzolnia a szőrét a mágia szelének, akinek semmi affinitása nem volt hozzá. Ha a csődör becsukta a szemét, még mindig látta az unikornis szarva fényének a lenyomatát…
Ráadásul a varázslat több részből állt! Nem mintha Jugem azonosítani tudta volna a különböző részeit, de nem semmi tűzijátékkal járt a móka! És szerencsére a többiekkel ellentétben végig is nézhette a portál megnyitását, mivel Starlight ragaszkodott hozzá, hogy legyen jelen a varázslat megkezdésétől a stabilizálásáig, és szóljon, ha bármi gyanúsat lát, vagy érez. Igazából nem volt nagy segítség az unikornisnak, mivel majdnem minden flottul ment, és azon egyetlen alkalommal, amikor közbeszólt, hogy mintha valami félresiklott volna, Starlight elég ingerülten le is dorongolta, hogy igen, tudja, és próbálja helyrehozni.
Ez közvetlenül az után történt, hogy a kanca a hetedik, földre rajzolt szimbólumot is fölemelte, és a maga előtt a levegőben lebegő izzó kör köré illesztette, és a szarvát a gúla formájú mágikus-csomópont-per-valamilyen-gát felé fordította. Akkor aztán volt nagy szikrázás meg füstölés meg sistergés, meg minden, ami kell! Starlight látványosan erőlködött, a szarva szinte már ragyogott, a körülöttük elterülő „káosz-tó” mintha majdnem elöntött volna mindent, de aztán hirtelen visszaterelődött a medrébe és megszelídült – túl hirtelenül is, a kanca arckifejezéséből ítélve. Utána nem is nagyon akart összejönni a kanca varázslata, pedig a szivárgás újra szabályosan érezhetővé vált Jugem számára – bár legalább nem kellett tőle túl sokat vakaróznia. A korábbi robbanásszerű megnyílását a csomópontnak felváltotta viszont egy sokkal lassabb és szabályozottabb mód, amit végül Starlight megfelelőképpen tudott irányítani, és így a káosz-energia végül ténylegesen a portál kialakítására fordítódott.
És micsoda egy portál volt az is! Ilyet még soha nem látott! Oké, az igazsághoz hozzátartozott, hogy előtte másmilyent sem, de legalább olvasott róluk a könyvben, és azok nem így voltak leírva, sőt, egy kép is volt csatolva ahhoz a részhez, ami meg aztán pláne nem így nézett ki. Például olyan volt, mintha Starlight egy darabot kihasított volna az éjszakai égboltból, bár a csillagok – amik egyébként, mint kiderült, nem azok voltak, csak hasonlítottak rájuk – folyamatosan mozogtak benne, leginkább belülről kifelé, mintha ők maguk hatalmas sebességgel száguldanának a világűrben. Ami egyébként tök logikusnak is tűnt, mivel Jugem legjobb tudomása szerint az „asztrális” az valami csillagokkal összefüggőt jelentett. Ám amikor nekiszegezte a nagy kérdést Starlightnak, hogy ha ezek a fénylő izék nem csillagok, akkor mégis micsodák, arra egy olyan magyarázatot kapott, amiből a kötőszavakon kívül egy büdös mukkot sem értett.
Az is muris volt, ahogy az első damfír átlépett a portálon. Sőt, nem is igazán lenne találó így mondani, mivel nem úgy lépett át rajta, mint mondjuk egy ajtón, sőt, a „lépés” is költői túlzás lett volna, mivel a portál sokkal inkább magába szippantotta. Kicsit ijesztő volt ránézésre, és ezt az egyet egész biztosan nem merte volna Jugem kipróbálni, bármilyen izgalmasnak is tűnt megnézni, mi van a túloldalon. Viszont valószínűleg ez volt a normál procedúra, mivel senki sem esett pánikba, és mire Jugemet kiterelték a helyiségből, a következő damfír már el is indult a portál felé.
Őszintén szólva eléggé bánta, hogy nem volt több idejük összeismerkedni az idegenekkel. Miután kiderült, hogy ők tényleg nem amolyan klasszikus értelemben vett túlvilági vérszomjas fenevadak – még ha a vérszomjas speciel pont illett is rájuk –, és nem volt száz szemük, meg száz foguk, meg miután megegyeztek egymással, nem is próbálták halomra gyilkolni őket, egész tűrhető beszélgetőpartnereknek bizonyultak. Arra elég nehézkes volt rábírni őket, hogy kérdésekre válaszoljanak, viszont Negyedik például igen készségesen végighallgatta, amíg felolvasta neki a könyvből a portálokról szóló részt. Ráadásul eredeti nyelven! És csak annyi kikötése volt, hogy közben ő hadd pihentesse a szemét!
– Egész biztos nem fogsz ott megfőni? – zökkentette ki a merengő relaxációjából Jelly.
– Ugyan már, Jelly! – vigyorgott Swatter a partról. – A kirineket más fából faragták. Az izzó láván, meg a sárkánytűzön kívül nem sok minden tud ártani nekik forróság szempontjából.
Ha Jugemnek bármi értelmes eszébe is jutott volna, biztos nem lett volna képes kimondani a gombóctól a torkában, ami akkor jött létre, mikor a rózsaszín rávetette azokat az elbűvölő rubinvörös szemeit. És valóban nem a hőség okozta a kipirulását sem…
– Tényleg? – pislogott meglepetten Jelly.
– Ja – bólogatott Swatter. – Igaz, az ilyesmi előhozza belőlük a niriket, még ha alapból nem is idegesek… viszont utána tényleg elég irritábilisak lesznek.
– Egy manehattani professzor tartott nekünk némi fejtágítást róluk, mielőtt megfőztük Rain Shine-t, hogy delegáljon legalább egy követet ő is Canterlotba – magyarázta Sunflower. Mostanra már ő is elhelyezkedett a vízben, noha láthatóan nem tudott még hozzászokni, mivel a bundája a felszín feletti részeken is teljesen átnedvesedett az izzadtságától. – Érdekes egyébként, milyen sok értelmes faj él a világon, mégis milyen keveset tanítanak róluk… Ha valaki nem jár kifejezetten utána a témának, akár a kétharmadukról azt se fogja tudni, hogy egyáltalán léteznek.
– És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik nem erről a világról származnak – jegyezte meg sötéten Swatter. – Szerencse, hogy ez a kis falka damfír nem volt igazi kihívás. A jelentések alapján sokkal rosszabbul is járhattunk volna, Starlight Glimmer ide vagy oda…
– Az biztos! – helyeselt Boo, miközben a sekélyesben ide-oda járkálva pacsálta maga körül a vizet. – A damfírok maguk is mondták, hogy nem úszták meg veszteségek nélkül a „versengést”. Azért megnéztem volna, mi zajlott itt, mielőtt a barátaink kiterjesztették az illúzióikat.
– Bárhogy is, L… Jugem nélkül nem hinném, hogy idetaláltunk volna – mondta megenyhülve, s halványan elmosolyodva Swatter.
Ha nem lett volna már így is nyaktól fölfelé elvörösödve, most egész biztos sikerült volna…
– Látod, mondtam, hogy bejössz neki! – motyogta a fülébe Link.
– Nem is mondtál ilyet…! – sziszegte a fogai között Jugem.
– Valóban nem mondtam ilyet… – motyogta a másik fülébe Link.
Jugem értetlenül fölnézett előbb az egyik, majd a másik irányba. Az első amit megállapított, hogy nem a hangok hazudtak, és nem is az elementál barátja tanult meg teleportálni, hanem egyszerre volt két helyen. Rögtön utána azt is megállapította, hogy ez lehetetlen, viszont itt már nem tudott továbblépni, csupán tátva maradt szájjal kapkodta a fejét a két egyforma fénygolyó között, akik viszont nem érezték úgy, hogy meg kéne magyarázniuk, mégis mi a fene történt.
– Link? – kérdezte óvatosan végül.
– Oké, eddig bírtam – jelentette ki az először megszólaló elementál, azzal a méretét meghazudtoló erővel a vízbe zuhant mellette.
Egy pillanatra zöld lángok csaptak fel, ahol a hamis Link a víz felszínéhez ért, majd ugyanonnan egy ismerős, nagyon fiatal kirin kancacsikó ugrott kacagva Jugem nyakába.
– Fuhú, ez volt az eddigi legjobb trükköd, Masky! – viszonozta az ölelést félig önkéntelenül Jugem. Hiába, a rég nem látott kishúgának a látványa még úgy is megmelengette a szívét, hogy közben pontosan tudta, hogy nem őt tartja a patáiban. Na meg a changeling barátja ebben a kicsi testben érezhetően nehezebb volt a kelleténél… és akkor még nem is számolta bele, hogy Maya Tidak Tersembunyi Earthcaller valószínűleg szabályos kis hölggyé cseperedhetett már azóta, hogy legutóbb találkoztak. – Pedig azt hittem, a csillagmacis mutatványod teljesen kimerített!
– Keményebb fából faragták a te öreg barátodat! – kuncogott a kis kanca csilingelő hangján Masquerade. – De mit ne mondjak, jól esik nekem is egy kis feltöltődés! Kirin testben meg, úgy néz ki, tényleg nem éget annyira a víz. Eszembe juthatott volna korábban is… vagy mondjuk egy sárkány, vagy ilyesmi.
– Amikor így átváltoztok mássá… mármint ilyen más lénnyé, meg ilyenek, akkor fel is tudjátok venni a tulajdonságaikat? – kérdezte csodálkozva Jugem, miután elengedték egymást.
– Az attól függ, mennyire vagyunk jók benne – vigyorgott a changeling. – Más alakot felvenni egy egyszerű drón is tud, leginkább olyanokat, amik eleve hasonlítanak rájuk, mint egy póni, vagy egy zebra. Aztán a jobbak tudnak játszani a méretekkel is, és akár csikóvá, vagy mondjuk griffé is át tudnak változni. Akik meg igazán jók, egy rövid időre még egy felnőtt sárkányt is imitálhatnak, tűzokádással, meg mindennel együtt.
– Mint te? – vigyorodott el a kirin.
– Nos… igen – felelt nem minden büszkeség nélkül Masquerade.
– Várj csak… azt mondtad, tüzet is tudtok fújni? – szólt közbe hirtelenül Link.
– Sárkány formában, ja – bólogatott a changeling. – Na, mondjuk nyilván nem olyat, mint a sárkányok, legfeljebb kinézetre.
– De ez akkor is… nagyon nagy dolog! – folytatta ugyanolyan döbbenten az elementál.
– Nem mondtam, hogy nem – vont vállat somolyogva Masquerade. – Még ha az a tűz nem is olvasztja meg a kovácsoltvasat, maximum vizet lehet vele forralni, akkor is mágikus természetű. Más lények varázslatainak leutánzása az imitációnk limitációja. Hehe…
Jugem jóízűt kacagott. Tényleg Masky volt a legjobb changeling a világon! Úgy örült neki, hogy a barátjául fogadta! Amikor elindult otthonról, már annak is örült volna, ha az útja során akár csak találkozik changelingekkel, főleg ha beszélgetni is tud velük. Az eszébe se jutott volna, hogy egyszer ide jutnak, hogy az egyikőjük még a kishúga alakját is fölveszi majd, csak azért, hogy őt szórakoztassa. Nem is érezte, mennyire hiányzik már ő is… most viszont ahogy a barátjára nézett, legszívesebben újra magához ölelte volna. Annyira szívesen, hogy szinte már vissza kellett fognia magát, hogy ne tegye…
– Szóval igen, ha pegazussá változok, jobban tudok repülni, mint az eredeti formámban, és kevés energiabefektetéssel a felhőkön is meg bírok állni – magyarázta a csődör. – Földipóniként jobban bírom a fizikai terhelést, unikornisként pedig más varázslatok mennek könnyebben, mint egyébként. Kirinként meg – mutatott végig magán – a hőséget is jobban bírom. Ha nem is annyira, mint te… Szóval… nagyon gáz lenne, ha fölmásznék a hátadra? – tette hozzá szinte már félénken, ami ugyan nem illett volna a nagyszájú Mayához, viszont cserébe halál cuki volt.
– Ha nem vagy túl nehéz, tőlem oké – méregette ezúttal már Jugem is némi aggodalommal a barátját.
– Köszi – lehelte Masquerade, azzal ígéretéhez híven felkapaszkodott rá, majd kissé remegő lábakkal megállt a pikkelyein. És igazából tudva azt, hogy egy felnőtt csődör volt belesűrítve abba a kicsi testbe, nem is volt olyan vészesen nehéz.
– Tudjátok változtatni a súlyotokat is? – érdeklődött Link.
– Egy kicsit igen – mondta a csődör. – De fölfelé inkább, és azt sem olyan nagy mértékben. Mindenesetre egy mérlegelés erejéig simán el tudnám adni magam egy középsúlyú griffnek is.
– Olyan menő vagy! – vigyorgott óvatosan hátrafordulva a barátja felé Jugem. – Kár, hogy én nem tudok mindenfélévé átváltozni! Sokszor jól jönne, meg amúgy is, milyen jó már…
– És… tudod, van más előnye is annak, ha képes vagy utánozni más testét… – motyogta különös hangsúllyal, egész közel hajolva a füléhez Masquerade.
– Mire gondolsz? – pislogott értetlenül ő.
– Hát… látom, hogy még mindig nehézségeid vannak rózsás szőrű vezírünk megszólításában – folytatta immár suttogva a changeling. – Sokat gondolkodtam rajta, mégis hogyan segíthetnék rajtad, és… átfutott a fejemen, hogy mi lenne, ha velem gyakorolnál?
– Gyulladjak meg, még mindig nem értem, mit akarsz ebből kihozni… – rázta meg árnyalatnyit a fejét Jugem.
– Ej, barátocskám, használd kicsit a fantáziádat! – kocogtatta meg kicsi patájával a kirin halántékát Masquerade, majd lassan, épphogy hozzáérve végighúzta a nyakán is. – Ha meg tudnánk oldani, hogy egy kicsit kettesben legyünk, úgy, hogy senki se lásson, fölvehetném az alakját. És akkor nem kéne aggódnod, hogy leégeted magad előtte, vagy ilyesmi, és nyugodtan kipróbálhatnánk mindenfélét. Bármilyen kockázat és következmény nélkül. Na, persze csak akkor, ha tudsz titkot tartani…
Jugem nagyot nyelt, és érezte, hogy a vér a fülébe szökik – újra. Mintha mindenki összeesküdött volna ellene azzal a szándékkal, hogy zavarba hozzák! De csak mintha, tudta, hiszen Masquerade biztosan nem tenne ilyesmit vele… Az ajánlat pedig tényleg nem mindennapi volt, olyasmi, amire úgy érezte, azonnal rá kéne bólintani, már csak az élmény kedvéért is. Valahogy ez mégis más volt. Valahogy… csalásnak érezte, ugyanúgy, mint az út lerövidítését a vonattal. Talán…
– De azért ne értsd félre, nem összezavarni akarlak! – szólalt meg kisvártatva újra Masquerade, mielőtt még végiggondolhatta volna a dolgokat. – Én csak egy ötletet vetettem fel. Egy egyszerű lehetőséget, ami az eszembe jutott. Nyilván nem fogok semmit rád erőltetni; ha rábólintasz, akkor sem. Azzal épp csak az egész gyakorlás célját és értelmét vennénk el, nemde?
– Nagyon rendes vagy – nézett hátra őszinte hálával Jugem. – Még megrágom a dolgot, aztán szólok, ha jutottam valamire.
– Csak nyugodtan – legyintett ravaszkásan somolyogva a Maya testébe bújt csődör. – Fogd fel ezt amolyan szerepjáték-féleségnek! Odahaza mi állandóan ilyenekkel szórakozunk… és elég jó is vagyok benne. Ha már van egy changeling a csapatban, illene rendesen ki is használni, nemde? – kacsintott. – No, de most már kirinkedés ide, vagy oda, azt hiszem, főttem eleget így is! A száraz meleg az hagyján, de ez a pára, ez kicsinál…
Masquerade leugrott a hátáról, majd a megszokott zöld lángcsóva kíséretében átváltozott, ezúttal pont Jugemmé – bár sejthetően csak azért, hogy kirin maradhasson, de kevésbé lepje el a forró víz. Jugem – az igazi – végig követte a szemével, míg a parthoz ért, és újra fölvette a színes changeling formáját, aztán töprengve az állához illesztette a patáját, s összeráncolta a szemöldökét.
– Ez biza megfontolandó – motyogta halkan, de persze az elementálja szem és fülek nélkül is volt elég szemfüles, hogy azonnal meghallja, és odaröppenjen mellé.
– Világosíts fel, kérlek, milyen szempontból! Még mindig nem teljesen értem, hogyan működtök ti, hús-vér lények…
– Hát, a morajlás alapján hamarosan megint kilő a gejzír, viszont bizonytalan vagyok benne, hogy ez megint ugyanaz lesz-e, amelyikre legutóbb ráugrottam, vagy amaz ott – mutatta a lábával.
– Várj, akkor most nem is az ajánlatán gondolkodsz? – kérdezte meghökkenve Link.
– Nyehe! Márpedig jó lenne menni még egy kört legalább, de most így honnan tudjam, hogy hova kell állnom?
– Fura is vagy te… – állapította meg a kis fénygolyó.
– Most miért? – vigyorgott Jugem, miközben fölállt, és elindult afelé a szikla felé, amelyiknél legutóbb is szerencséje volt. – Azt mondtam, hogy bele fogok ugrani egy gejzírbe, és azt is csináltam. És mivel király volt, nyilván meg kell ismételnem, amíg még itt vagyunk! Sosem szabad elszalasztani egy kínálkozó alkalmat, Link!
Az elementár ehhez már nem fűzött kommentárt, de igazából nem is volt rá szükség. Mindketten remekül szórakoztak!
* * *
Mire Starlight és Thread visszatért, Jugem elunta az ugrándozást, de még az ázást is, s inkább kitelepedett a többiek mellé a partra, s csupán az egyik mellső patáját lógatta a vízbe. Vicces volt megfigyelni a különbséget, hogy mennyire felpuhult azokhoz a körmeihez képest, amik a szárazon maradtak… És így legalább hallgathatta, mit beszélgetnek egymás között a társai, Masquerade, Jelly és Conker közelében lehetett, és néha lophatott egy pillantást Swattertől is. Ő maga már nem sokat dumált, mivel lassacskán besötétedett, a pancsolás pedig elálmosította. Legjobb belátása és csekély úszástudása ellenére nem tudta megállni, hogy ne evickéljen be Link kíséretében a mélyebb részekre is. Bulinak buli volt, de fárasztó is, azt meg kell hagyni. És mielőtt még elvonul alukálni, mindenképp hallani szerette volna, mit mond a két szuper-unikornisuk!
Láthatóan a többiek is pontosan így voltak ezzel, mivel miután Boo jelezte nekik, hogy úgy néz ki, végeztek a varázslással, épp csak nem ügettek oda hozzájuk. Mind kíváncsian hegyezték a fülüket, és félbehagyták a beszélgetést, úgy várták be a szakértőjüket és a testőrét. Starlight elég nyúzottnak is tűnt, Threadről pedig ezúttal sem lehetett semmit leolvasni – ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy csupán egy sűrű porfelhőként követte a kancát. Swatter fel is kelt a fogadásukra, és tett feléjük néhány lépést, de végső soron ő is bevárta őket.
– Helyzet? – kérdezte, mikor kellő közelségbe értek.
Starlight megállt, megrázta magát, majd úgy nézett fel, mintha most ébredt volt.
– Öhm… sikerült lezárni – mondta kisvártatva.
– Volt valami fennakadás? – érdeklődött tovább érezhető aggodalommal a vezetőjük.
– Nem, igazából nem… – pislogott Starlight. – Ugyanakkor tagadhatatlanul… furcsa élmény volt.
– Hogy érted ezt? – kérdezte keményen Swatter, s még lépett is egyet az unikornis felé, de egyből visszakozott, ahogy az lesunyta a füleit. – Bocsánat, nem akartalak így letámadni téged, de nem tudok addig megnyugodni, amíg nem tudom pontosan, mi történt. És azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek.
Páran egyetértően bólogattak, és köztük volt Jugem is. Azt mondjuk erős túlzás lett volna állítani, hogy akár csak kicsit is idegeskedett volna, de tagadhatatlanul kíváncsi volt a sztorira, és az sem volt utolsó szempont, hogy ilyen formában is támogathatta csodálatának tárgyát.
– Máris rátérek, csak kaphatnék egy kis vizet? – intett Starlight a sátrak felé, mire Masquerade azonnal felpattant a helyéről, és egy pillanattal később már egy kulacsot nyújtott a kanca felé. – Köszönöm. Nagyon belemerültem a varázslatba, kissé elfeledkeztem a fizikális igényeimről…
Miközben Starlight csillapította a szomját, Thread is fölvette póni formáját, és kifejezéstelen arccal odalépett Swatter mellé, s elfoglalta a helyét az oldalán. Mind türelmesen kivárták, hogy a kanca végezzen, sőt, még azt is, hogy Starlight nyújtózkodjon egy hatalmasat, és leülve elfogyassza a Masquerade által külön kérés nélkül is odahozott rémes ízű fűrészpor-rudacska felét.
– Szóval… – kezdett bele végre tele szájjal Starlight. – Azt hiszem, sikerült rájönnöm pár dologra. Ami viszont a furcsa része volt a dolognak, az az volt, hogy nem csak a gáttal kerültem kapcsolatba… Eleinte nem éreztem semmit, még akkor sem, amikor visszazártam a portált, viszont ahogy tovább tapogatóztam az éteri térben, hogy megbizonyosodjak róla, hogy sikerül-e rendesen megszüntetni a szivárgást, valami idegen súrolta a tudatomat…
A kanca láthatóan megborzongott, és mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy folytassa. A feszült pillanat azonban szertefoszlott, ahogy Starlight megvonta a vállát, és újra beleharapott a szeletbe.
– Nem történt semmi igazából, de elég szokatlan volt, érzésre pedig még inkább az. Előtte is tapasztaltam a rituálém bizonyos aspektusaival szemben természetellenesnek tűnő ellenállást. Most viszont már tudom, hogy nem volt benne semmi természetellenes, semmi anomália, és szó sem volt konfluenciáról, vagy természetes interferenciáról. Egyszerűen sikerült belefutnom a varázslat másik oldalát a szarván tartó lénnyel. Figyelte minden egyes apró mozdulatomat, amit a mágikus térben tettem. És… eleinte nem nagyon engedett, s csak amikor átlátta, egész pontosan mit próbálok elérni, akkor sikerült elnyernem annyira a bizalmát, hogy önként átengedje az irányítást.
– Igazat mondhattak a lidércek? – kérdezte meglepetten Sunflower. – Pulsart érezted?
– Fogalmam sincs… – csóválta lehajtva a fejét Starlight. – Nem ismerem őt, és nem is tudom azonosíthatóan leírni. És csak nagyon felületesen éreztem őt magát. Hatalmas volt, de távoli, és nem volt igazán ura a történéseknek. Ez akár passzolhat egy transzba esett halhatatlanra is, de nem tudhatom. A figyelme is… kemény volt és hideg, de felületes. Próbáltam egy darabig, mégse tudtam kommunikálni vele.
– És ezeket csak így varázslásból raktad össze? – ámult el Jugem.
Csupán egy bólintást kapott válaszul.
– Azt viszont még mindig nem értem, mit jelent mindez a mi számunkra – vakarászta a sörényét Swatter.
– Önmagában? Nem tudom, mivel még mindig sok részletbe nem avattatok be… – integetett némi szemrehányással a hangjában az unikornis a kajája maradékával. – Viszont a kísérletezés és a titokzatos entitással való játszmám közben pár fontos részletre sikerült fényt derítenem. Például hogy valóban több ilyen nodális duzzasztógát tartotta a környéken felgyülemlett káoszenergiát, és az idegen tudat többfelé osztva a figyelmét ezek szivárgását próbálja visszafogni. Az is egyértelművé vált, hogy a rituálé jellegéből adódóan nem tudja csak simán bezárni ezeket a repedéseket, szóval tényleg szükségük volt segítségre hozzá. Az is nyilvánvaló, hogy az entitás céljai egybevágnak ezzel, mivel amikor rájött, hogy mit próbálok elérni, majdnem teljesen visszavonult, átengedve nekem a gyeplőt.
– Szintén érdekes, hogy okot találtam például arra, hogy miért pont damfírokat találtunk itt! Illetve ez így nem teljesen igaz, de az áramlás viselkedése alapján igen leszűkült azoknak a lényeknek a köre akik számára hasznos maradhatott a csomópont. Valószínűleg amikor a káosz elszabadult, sokkal nagyobb érdeklődésre tarthattak számot a csomópontok, és erről beszélhettek a damfírok, amikor „versenyt” említettek. Viszont Jugem megérzése ismét helytállónak bizonyult, ugyanis a szivárgás drasztikusan lecsökkent a kezdetétől számított első huszonnégy órában, és mostanra már olyan minimális maradt csak meg belőle, amit egyedül az energiavámpírként is funkcionáló lények képesek hasznosítani, mint a damfírok, vagy a succubusok. Ez… egyben magyarázatot ad pár… holttestre is.
Az unikornis egy pillanatra elsápadt, majd rögtön a következőben elzöldült, s fintorogva nézett le a patájában tartott ételre. Masquerade ezúttal is gyorsabb volt mindannyiuknál, s a kanca mellett teremve elvette tőle a fűrészpor-szeletet, és barátságosan meglapogatta a hátát, amit Starlight hálásan fogadott.
– Köszönjük, Starlight, remek munkát végeztél! – lépett oda hozzá Swatter is, mosolyogva megérintve a patájával a vállát. – Ha nincs más fontos, akkor pihenj le most már te is! Sűrű volt ez a nap, neked még többszörösen is, mint nekünk. Én megpróbálok kapcsolatba lépni a Hercegnőkkel, és tájékoztatom őket mindenről, ami történt, és amit találtál. És bár távol álljon tőlem, hogy parancsokat adjak a szájukba, de valószínűnek tartom, hogy holnap reggel újra korán kell majd kelnünk, és indulhatunk vissza a lidérceknek is jelenteni… és begyűjteni az ígért jutalmat!
Bár végig az unikornis felé fordult, a szavait érezhetően mindenkinek címezte, Jugem pedig elvigyorodott. Elég furik, és titokzatosak voltak ezek a lidércek, kíváncsi volt már, mit sütnek ki ebből az egész helyzetből. Mi tagadás, szívesen elbeszélgetett volna az egyikőjükkel, már ha másért nem is, hát mert ha már így be tudtak kavarni az Északi Fénynek, tán tudtak egyet, s mást a fények mágiájáról is.
– Thread, te gyere velem, légy szíves, és segíts a mágikus szakzsargonban! – adta ki az utasításokat Swatter, miközben Starlight fáradtan elcsoszogott a sátrához. – Boo, te addig őrködj, kérlek! Jelly, ha megtennéd, ellenőrizd, hogy mindenki kellőképpen egészséges-e ahhoz, hogy holnap visszainduljunk! Mindenki más, pihenjetek, amennyit tudtok!
Jugem végig a szemével kísérte, míg a rózsaszín kanca bement a saját sátrába, majd szégyellősen lecsapta a füleit, ahogy találkozott Masquerade pillantásával, akinek az arcán tökéletesen látszott, hogy pontosan tudta, mit – vagyis kit – bámult. A zavara viszont nem tartott soká, eszébe jutott ugyanis, hogy pihenés gyanánt akár zaklathatná is egy kicsit alakváltó barátját, hátha hajlandó nekik elmesélni pár horrortörténetet a tábortűz mellett!