8. fejezet

Hullámok

Csendben ácsorgott a hajó oldalában, s a tovasikló hullámokat bámulta. Még a fejét is kilógatta a hajókorláton. Nem nagyon, nehogy kibillenthesse az egyensúlyából egy nagyobb löket. Akkor aztán játszhattak volna „póni a vízben”-t! Ráadásul szorosan időre is ment volna a játék, mivel úszni nem tudott, arra pedig nem mert volna komolyabb összegben fogadni, hogy a zsírpárnái fönntartják a vízen. Sőt, még azt is könnyebben tudta elképzelni, hogy ha utánahajítanának egy mentőövet, azt is lerántaná magával. Persze csak akkor, ha pontosan eltalálnák vele, mert hogy ő egy métert se tudott volna odébbevickélni, az biztos!

– Jól érzi magát, Starfall úr? – hallotta maga mellől a kapitány hangját.

– Csak azon töprengtem, vajon örülnöm kéne-e, hogy nem tudok hányni – felelt épphogy csak oldalra pislantva a piszkosfehér csődörre.

– Ez az első tengeri útja, ha nem tévedek – folytatta derűsen Shark kapitány. – Ne aggódjon, idővel hozzá fog szokni! Pár napot itt alszik még, és a szárazföldön is dülöngélni fog!

Frank csak fáradtan felnyögött.

– Talán segítene, ha nem a vizet nézné – jegyezte meg a fehér póni, azzal megveregette Frank vállát.

– Nem bírok elszakadni tőle. A kabinban meg csak még rosszabb.

– Sajnos ezen nem tudok segíteni – vigyorgott a kapitány. – De ne aggódjon, legkésőbb ma este kikötünk!

– Épp ideje…

Valóban így érezte. Nem gondolta volna sem azt, hogy ilyen hosszúra nyúlik az utazás, sem hogy ennyire megviseli majd. Eleinte még tényleg színészkedett, de az első fedélzeten töltött éjszaka után már nem kellett játszania a kényeskedő uraságot. Nappal még gyönyörű verőfényes időben volt részük, s olyan kellemes hátszelet kaptak, hogy szinte észrevétlenül suhantak a habokon. Aztán, ahogy alkonyodott, változott a szélirány is, és a Narwhal bizony erősen dőlni kezdett. Frank pedig finoman szólva sem volt hozzászokva, hogy ennyire ingatag a patái alatt a talaj. És hiába volt éhes, a kapitány által biztosított vacsorából is épp csak csipegetni bírt.

Még azt sem tudta igazán kiélvezni, hogy Swatterrel egy ágyban alhatott. A kanca tényleg közel tökéletesen játszotta a szerepét, ha a többi póni közelében voltak. Úgy követte Franket mindenhova, mintha nélküle meg se bírna mozdulni, s közben annyit és olyan szorosan bújt hozzá, mint még soha egy kanca sem – bár ezt a csődör semmi pénzért nem lett volna hajlandó elismerni. Sőt, Swatter hajlandó volt egész odáig is elmenni, hogy teljesen váratlan helyzetekben átölelte őt, vagy csókolgatni kezdte, s közben olyan csodálattal nézett rá, hogy még majdhogynem őt is sikerült megtévesztenie.

Mikor azonban először visszavonultak a kabinjukba, hogy „eltölthessenek egy kis időt kettesben”, a rózsaszín kanca arcáról egyetlen pillanat alatt elpárolgott az együgyű mosoly. Leplezetlen undorral lökte el magát a csődörtől, és rögtön a tükörhöz sietett. Villámgyorsan megmosta a patáit a csapnál, aztán eltakarta az arcát. Majd' egy percig úgy is maradt, Frank pedig csak állt, és némán nézte őt. Egészen elbizonytalanította, hogy így kellett látnia. Aztán Swatter szeme újra fölpattant, s ő zavartan félrefordította a fejét. Csak a szeme sarkából merte figyelni, mit csinál. A kanca pár határozott mozdulattal elkente kissé a sminkjét, aztán az ajtóhoz ment. Elfordította s benne hagyta a kulcsot a zárban. Aztán odalépett Frankhez, de olyan hévvel, hogy a csődör ijedtében hátrálni kezdett. Mikor már nem volt tovább hova menekülnie, mert elérték a falat, a kanca fölemelte a patáját, és alaposan összekócolta az unikornis sörényét.

Igyekezett a lehető legkevésbé, a legkisebb felületen hozzáérni. Érződött minden egyes mozdulatán. A pillantását is kerülte. Frank szemlesütve hagyta, hogy a kanca tegye a dolgát. Szörnyen érezte magát. Szörnyen, hogy ilyesmire kényszerül miatta. Be kellett látnia, hogy tévedett: így már egyáltalán nem volt mókás a dolog. Most, hogy nem kellett ügyelnie a külsőségekre, Swatter éreztette vele mindazt a szenvedést, amit neki kellett kiállnia. Azt, hogy mennyire taszítja őt, s mégis… mégis ezt kell csinálnia. A többiekért. A társaiért.

Aztán a kanca óvatosan végigsimította visszafelé pár helyen a csődör szőrét, hogy még borzosabbnak tűnjön. Még a hasa alá is benyúlt valamennyire, de Frank egyetlen pillanatra sem bírta élvezni a helyzetet. Nem tudta nem észrevenni, hogy a kanca közben szorosan összezárja a szemét, hogy még véletlenül se kelljen ránéznie, s egyszer még a patája is egész finoman megremegett. Tényleg ennyire borzasztó lenne? Ennyire elviselhetetlen? Ennyire gusztustalan lenne, mint csődör?

– Ha megigazítod, és elölről kell kezdenem… – kezdte a kanca, de nem fejezte be. Csak szomorúan ránézett egy pillanatra, aztán gyorsan hátat fordított neki.

Frank behúzódott a sarokba, s megpróbált minél kisebbre összekucorodni, amíg Swatter fölmászott az ágyra. Csak fülelve figyelte, ahogy a kanca ide-oda lépked rajta, aztán egy helyre összpontosítva az összes súlyát lassan rugózni kezd, egyre hangosodó nyikorgást előcsalva a bútordarabból. Csak akkor nézett föl, amikor Swatter már lihegett is a recsegés mellé. Mégis, ahogy találkozott a pillantása a kancáéval, rögtön meg is bánta. A rubinvörös szemeknek tökéletesen egyértelmű volt az üzenete. Nem érdekel, bármit is teszel, nem jöhetsz fel mellém – ez sugárzott belőlük. Pedig… ő nem is akart! Már nem…!

Percekig hallgatta még, ahogy Swatter az ágyat mozgatja. De már nem is fordult felé. Szégyellte magát, mint még soha. És már nem mondhatta azt a kancának, hogy inkább hagyják a fenébe az egészet. Már rettenetesen bánta, hogy ilyen megalázó helyzetbe hozta őt pusztán azzal, hogy velük tartott a küldetésben. Ha nem lenne ott, biztosan kényelmesebben megoldották volna. Tán még csak a feladatukban sem tud majd segíteni nekik. Elvégre ő mégse Ranger… Jelly meg csak szívességet tett Lunának azzal, hogy elhozta őt… De már nem volt mit tenni, végig kellett csinálni az egészet! Shadow Twist pedig tudta, hogy ez lesz! Persze, gondolhatta volna pedig, hogy nem az ő kedvében akart járni…

A rózsaszín kanca hangosan fölnyögött, aztán ledobta magát a lepedőre, s unott arccal a párnájára támaszkodott. Várt még egy pár percet, s csak utána szólalt meg.

– Most menj, és mutasd meg magad odakint! – utasította fintorogva a csődört. – De nekem nehogy ilyen szánalmas képet vágjál!

Frank megrázta magát, és fölkelt a padlóról. Odalépett a kancához, és mélyen a szemébe nézett.

– Sajnálom… – suttogta.

– Dehogy sajnálod! – szűrte Swatter a fogai között, aztán kicsit hangosabban hozzátette: – Én alszom a fal felé.

Kicsit még nézte akkor, ahogy a kanca magára rántja a takarót, és hátat fordít neki. Aztán fölvette a legjobb önelégült mosolyát, és kilépett az ajtajukon. De hiába találkozott a matrózok irigykedő pillantásaival, legbelül borzasztóan érezte magát. Mégis tovább maradt kint a fedélzeten, mint eredetileg szándékozott. Nem vitte rá a lélek, hogy visszamenjen a kabinjába, és újra bele kelljen néznie abba a gyűlölködő, vörös szempárba. Így is épp eléggé mardosta a lelkiismerete. S mégis, pusztán a látszat kedvéért oda kellett mellé feküdnie. Oda, amellé az észbontóan gyönyörű kanca mellé…

Tudta, hogy még álmában se merné megérinteni. Kicsit tartott is attól, ha megtenné, akkor egy lábbal kevesebbel térhetne csak haza Equestriába. Swatter egészen biztos, hogy behajtaná rajta, ha visszaélne a helyzettel. Amint tehetné bosszút állna. De nem is ez tartotta vissza leginkább. Egyszerűen nem lett volna képes ráerőltetni magát olyasvalakire, aki ennyire irtózik tőle. Bántotta, hogy a kanca így érez. De nem akarta még jobban megnehezíteni az életét…

Aznap este, amikor visszament a kabinjába, igyekezett a lehető legkevesebb zajt csapni, nehogy felverje az alvó kancát. A patái hegyén odabotorkált a közös ágyukhoz, aztán óvatosan odabújt mellé a takaró alá. Bár átölelhette volna! Bár végigsimíthatta volna a csodálatos, aranyló sörényét! Bár lehelhetett volna egy csókot a nyakára! De még ha biztosan tudta volna, hogy nem ébred fel, akkor se merte volna megtenni…

És ez így ment minden egyes nap. Nappal játszották a szerepüket, esténként pedig megpróbáltak úgy tenni, mintha a másik ott se volna. Swatter őszintén, Frank pedig csak tapintatból. A csődör pedig kezdte magát egyre elhagyatottabbnak, egyre magányosabbnak érezni. Jellyvel és Conkerrel esélye sem volt normálisan beszélgetni, de az első nap után a hajó legénysége is túl elfoglalt volt, mivel a bolondos időjárás rengeteg munkát adott nekik. A kapitánnyal sem sokat találkozott azóta, csak most, amikor épp egy újabb rosszullétén próbált úrrá lenni, és a csődör odajött hozzá. Pedig mennyivel szívesebben töltötte volna Swatterrel az idejét! Igaz, nem úgy, ahogy mostanában alkalma volt rá. Bármit megadott volna, hogy csak egyszer igazán őszintén elbeszélgessenek, és elmondhassa neki, mennyire szeretné, ha jól érezné magát vele. Még ha kötelességből teszi is. Csak ne szenvedjen!

– Látja, az ott már a part! – zökkentette ki a gondolataiból Shark kapitány. – Előre szólok, hogy ha nem csendesedik a szél, akkor maguknak is segíteniük kell a kikötésben! Minden elérhető pónira szükségem lehet.

Franknek ezúttal kicsit lassabban jutott el a tudatáig, hogy nem kéne kiesnie a szerepéből, ezért először rá is bólintott a dologra. Csak utána eszmélt rá, hogy ezt nem hagyhatja szó nélkül. Elvégre ő mégiscsak egy gazdag, elpuhult kereskedő!

– Várjon csak! – csattant fel felháborodva. – Hogy mondta?! Ezt azért mégse gondolhatja komolyan, hogy én lealacsonyodom a maga matrózainak a szintjére!

– Azért önnek sem szakadna le a patája, ha megfogna egy kötelet… – korholta a kapitány, de aztán a pillantása a csődör homlokára esett. – Vagy tőlem akár a szarvát is használhatja. A lényeg az, hogy ha szeretné biztonságban elérni a partot, akkor ha arra kerül a sor, kérdés nélkül követi a parancsaimat! Megértette?

– Nem azért fizettem az utazásért, hogy én lássam el a földipónik munkáját! – vitatkozott Frank, bár tökéletesen megértette a póni álláspontját. – Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs, mit kellene csinálni!

– Amiatt ne aggódjon, elmondjuk, mit csináljon! És egyszerű is lesz a dolga; meg fogja tudni jegyezni. Sőt, ha szerencséje van, nem is lesz önre szükségünk. Csak szólok előre, hogy az én parancsnokságom alatt nem fog azon múlni a hajóm épsége, hogy bárki, aki a fedélzeten tartózkodik, ki akarja húzni magát a munka alól! Még Mrs Silky is segíteni szokott, pedig neki sincs benne tapasztalata, és ő még kanca is!

Na igen – horkantott Frank – Shadow Twist valóban nagyon jól beilleszkedett ebbe a közösségbe is, mint mindegyikbe, s közben mégis meg tudta tartani az eredeti szerepét. Valóban szabályosan félelmetes volt, ahogy a kinézete mellett a személyiségét is könnyedén változtatgatta. A kőkemény éjjeliőr a vonaton alig fél óra alatt egy mézesmázos, a nemlétező férjéhez végtelenül hűséges régimódi kancává alakult. Ha előtte nem látta volna átöltözve és szürkére festett szőrrel, esküdni mert volna, hogy még sosem találkozott vele. Nem is volt nehéz teljesen ismeretlenként viselkedni vele. Egyszerűen… mintha tényleg nem is ő lett volna!

– Ha önök felé ez a szokás, természetesen én is kiveszem a részem a feladatokból – felelt megfontoltan, mire a kapitány máris barátságosabb ábrázatot öltött.

– Örömmel hallom, Starfall úr! – mosolygott, aztán megpöckölte a kalapját. – További kellemes utazást!

* * *

Egyre nagyobb lett a sürgölődés, ahogy a pónik fölkészültek a kikötéshez. Leellenőrizték a köteleket, igazgatták a vitorlákat, a Narwhal egyetlen pegazusa pedig szüntelenül rótta a köröket a hajó körül, dacolva a még most is viharos erejű széllel. Így aztán kívülről is lehetett valaki, aki figyelemmel kísérte, hogy minden rendben zajlik-e. Viszont Shark kapitány sejtése beigazolódni látszott: a zökkenőmentes érkezéshez valóban minden póni segítségére szükség volt.

Még jócskán távol voltak a parttól, de Frank már ott állt az egyik orrvitorla mellett, várva a parancsot, hogy mikor kezdheti szépen egyenletesen engedni a tartókötelet. Ha jól értette az első tiszt magyarázatát, ez ahhoz kellett, hogy a szél ne ránthassa be hirtelen a vásznat, és a matrózoknak legyen idejük szépen összehajtogatni. Persze ez igazából teljesen lényegtelen. Az volt a fontos, hogy könnyű feladatot kapott, így nyugodt lelkiismerettel készülhetett is a végrehajtására, anélkül, hogy szándékosan el kelljen ügyetlenkednie, tapasztalatlanságát alátámasztandó. Való igaz, tényleg nem volt sok ismerete a hajózás terén, s hamar be is ismerte, hogy évek alatt sem bírná tán megtanulni mindazt, amit ezek a „vízilovak” – mert magában így nevezte a tengerjáró pónikat – tudtak.

Jelly és Conker a hajó tatjában segédkezett, egyedül Swatter nem vette ki a részét a munkából, miután a kapitány engedett Frank kérésének, hogy ne terhelje ilyesmivel azt a törékeny kancát. Swatter ezt nem is mulasztotta el meghálálni egy kívülről egész biztosan hosszú és szenvedélyes csóknak tűnő valamivel. Aztán a kanca jó hangosan áradozni kezdett róla, hogy az ő csődöre milyen nemes és lovagias! Majd pedig behúzódott a kabinjába, hogy „ne legyen láb alatt”, bár Frank úgy sejtette, a rózsaszín póni valójában legbelül üvölt, és amint magára marad, megpróbálja majd a fogaival szétcincálni a párnájukat. Megint.

Már a legutóbbi ilyen alkalom is épp elég kínos volt, amikor véletlenül rajtakapta. Pedig csak rövid időre hagyta magára, de amikor újra benyitott, egy pillanatra még láthatta, ahogy a kanca a párnahuzatot tépi. Amint észrevette, hogy Frank visszatért, azonnal abbahagyta, de a nyomokat már nem tudta eltüntetni. Bár nem is tűnt úgy, hogy nagyon igyekezne. Ő csak állt döbbenten, és nézte, míg a tekintete nem találkozott a kancáéval. Csak jóval később merte megkérdezni, hogy mi lesz, ha valaki másnak is feltűnik. Swatter csak ennyit felelt:

– Akkor legalább eldicsekedhetsz vele, hogy mennyire jó vagy az ágyban! – aztán pedig úgy tett mintha öklendezne.

Hát igen, Swatterrel egy helyen lakni nem tett túl jót az önbizalmának… Szerencsére a vízen töltött pár nap alatt ennél rosszabb már nem jött. A kancának viszont láthatóan szüksége volt rá, hogy a csődörön lecsapódó feszültsége mellett magányában is kitombolhassa magát, még ha csak csendben tehette is. Frank pedig igyekezett együtt érezni vele, és a kedvére tenni, még ha ez azt is jelentette, hogy amikor csak lehetett, megkímélte Swattert a saját társaságától.

A gondolataiból ezúttal egy kanca hangja térítette magához. És amint ráeszmélt, hogy ki szólt hozzá, rögtön görcsbe rándult a gyomra.

– Gyönyörű napunk van, nemde, Mr Starfall?

– Ahogy mondja, Mrs Silky!

Frank igyekezett, hogy nyugodt maradjon a hangja, de sejtette, hogy a mindig óvatos Twist főhadnagynak jó oka volt, hogy beszélni akart vele. Fejben már próbálta is visszakeresni, hogy mit ronthatott el, és miért fog egy bárki más által észrevehetetlen leszúrást kapni, de nem tudott rájönni, hogy mi lehet a gond.

– Higgye el, csak a jóindulat kérdezteti ezt velem, de nem kéne kicsit több időt töltenie a kedves párjával? – kérdezte semleges hangon a kanca.

– Néha mindenkinek jólesik egy kis egyedüllét… – motyogta Frank. Szóval innen fúj a szél!

– Csak aztán nehogy másoknak is feltűnjön, mennyire hagyja a kancáját szabadon kóricálni, Starfall úr! Nagyon más világ ám a griffek birodalma! Még a végén le találják csapni a patájáról, akkor meg aztán késő bánat!

Twist hangja derűsen csengett, de Frank kihallotta belőle a fenyegetést. Ha a griffek így vagy úgy a karmaik közé kaparintják Swattert, akkor még ha ép bőrrel meg is ússzák az akciót, a főhadnagy azonnal jelenteni fogja Luna Hercegnőnek a helyzetet. Abban pedig nem lesz köszönet…

– Köszönöm a tanácsát, Mrs Silky – biccentett Frank, de nem folytathatták, mert ebben a pillanatban felkiáltott mellettük a kapitány:

– Kikötéshez felkészülni! Starfall úr, engedheti a kötelet!

– Azt hiszem, hamarosan elválnak útjaink – mosolygott Twist, aztán kecsesen meghajolt. – Örülök, hogy megismerhettem, uram! Kísérje jó szerencse az útján!

– Önnek is hasonló jókat! – bólintott Frank, de közben már látszatra a kötéllel volt elfoglalva.

Valóban. Hamarosan magukra maradnak. Az ellenséges föld alig lábnyújtásnyira. És még az sem biztos, hogy pontosan ismerik az úti céljukat. Valóban nem elég a felkészültségük, és az, hogy van valami tervük. Ide szerencse kell!

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.