19. fejezet: Káoszörvény

Káoszörvény

Valami tényleg kellett még, hogy közbejöjjön! Pont most, mikor már ilyen közel járt! Nem voltak elegek a technikai részletek. Nem volt elég, hogy még mindig nem jött rá, milyen módszerrel szeparálhatná el magát ideiglenesen a saját varázserejétől, míg átírja a cukijegyét. Nem volt elég, hogy a mellkasa napról napra egyre jobban szúrt, néha már a koncentrációban is zavarva. Muszáj volt, hogy az az ostoba zebra visszautasítsa az ajánlatát! Ráadásul ilyen együgyű, szűk látókörű indoklással, miszerint a sárkány vére tisztátalan. Persze, ő már aztán csak tudta! Egy bunkósbotnak több esze volt, mint annak a csíkos marhának!

Szívesen mondta volna, hogy a legkevésbé sem érdekli. Olyan nagy veszteségként nem élné meg, ha a Sárkányölő fizikai erejét mégsem olvaszthatja magába. Kit érdekel, ha helyette megkaphatja Yinglong varázserejét? Már a puszta gondolatba is beleborzongott; mi volt hát akkor a gond? Nos, az, hogy Zenith makacsságának köszönhetően már megint eggyel kevesebben voltak! Shock ezredes már csak a „barátságukra” való tekintettel is azonnal rábólintott, amikor megkereste a nagy ajánlattal. Mikor Holder némi kutakodás és kérdezősködés után rátalált a griffekre, ők is hamar beleegyeztek a dologba. Elvégre az egyezségük alapján is részesülniük kellett a zsákmány minden részéből. Még az a nyomorult kecske is igent mekegett, mikor Starswirl csak azért odateleportált ahhoz a sziklás labirintushoz, hogy a „kedves ismerőse” nevét kiáltozza a nagy semmibe. Nagyjából ugyanúgy, mint legutóbb, Will fölbukkant, s mikor meghallotta, hogy valami különösen értékeset kaphat a segítségéért cserébe, szélesen vigyorogva megrázta a csődör patáját. Egyedül az a rohadt zebra akadékoskodott…

Elméleti szinten így is elegen voltak, hiszen a testük és elméjük felépítése is lényegesen bonyolultabb volt a patkányokénál. De már nem volt helye kockázatnak. Holder előtt sem tudta volna kimagyarázni, miért teszi ki felesleges veszélynek a résztvevőket. Az pedig végképp nem lett volna szerencsés, ha esetleg tényleg félresikerül valami, és a társainak baja esik. Utána az esélyei jelentősen lecsökkennének, hogy rá tudja beszélni őket még egy körre. Főleg, ha a legrosszabb esetet veszi figyelembe, és – ne adja az ég – bármelyikőjük belehal a kísérletbe.

Most viszont kereshetett egy másik balféket, akit rá tud beszélni erre az őrületre. Sokáig senki nem jutott eszébe, de aztán ahogy különleges hatalommal rendelkező egyének után kutatott az emlékeiben, egyszer csak ráakadt Baldurra. Az erdő szelleme nyilván nem lett volna hajlandó együttműködni vele, viszont… viszont volt szerencséje találkozni a legyőzőjével is! Az az őzbak tán nem a saját erejét használta a halhatatlan ellen, ám amikor őket igyekezett meggyőzni, hogy önszántukból legyenek a segítségére, az már más kérdés volt. Talán nem számított akkora hatalmas képességnek, mint a többieké, amiket kinézett magának – Shock ezredes hihetetlen trükkjeit az időjárás-mágia terén például össze se merte volna vetni vele –, de ahhoz bőven elég volt, hogy elfogadható alternatívává tegye őt a zebra helyett. Arról nem is beszélve, hogy Pillar tartozott neki. Ha ő nem segít neki Baldurral szemben, az őz tán el se tudta volna végezni a feladatát, amiért odaküldték. Ideje volt viszonozni a szívességet!

– Fogd meg a lábam! – utasította komoran Holdert. A kanca pedig kérdés nélkül engedelmeskedett. – Elküldelek ahhoz a nyomjelhez, amitől Surge Herceghez is ellátogattam. Te az ellenkező irányba menj, és lépj be az Everfree Forest határán! Ha bármi gyanúsat tapasztalsz, mondd ki hangosan a neved, és azt, hogy Pillarral szeretnél beszélni!

– De én nem akarok vele találkozni… – próbált vitatkozni lecsapott fülekkel a kanca.

– Ugyan miért? – mordult rá Starswirl. – Tedd már túl magad a múlton! Semmi nem történt, úgyhogy nem akarok kifogásokat. Vagy ha van jobb ötleted, hogy kit hozzak a zebra helyett, akkor kíváncsian hallgatlak.

– Csak… Mester…

– Azt azért mégse várhatod, hogy én ilyen állapotban utazgassak! – nézett szigorúan Holder szemébe, mire a kanca megadóan lehajtotta a fejét. – Nem kell bájcsevegned sem vele, csak mondd meg neki, hogy szükségem van rá, és álljon készen, mire szólok!

Megvárta, míg Holder bólint, aztán egy erőteljes lökéssel keresztülpréselte őt a mágikus téren.

Elképesztő, milyen pimasz lett az utóbbi időben… Egyetlen tanítványa sem engedett meg vele szemben ilyen hangnemet, mint Holder mostanában. Mondjuk az sem volt egészséges, hogy folyamatosan ott lihegtek egymás nyakában. Mindkettőjüknek szüksége lett volna némi privát szférára, mielőtt még teljesen becsavarodnak a másiktól. Még akkor is, ha kapóra jött, hogy volt kit ugráltatnia, főleg mostanában, de cserébe Holder sem rejtette véka alá a véleményét. Egyre gyakrabban bírálta őt, és többször is kifejtette, a kísérlet-tervezetének pontosan mely részleteivel nem ért egyet. Starswirl pár apróbb kompromisszumra hajlandó is volt, ám messzebbre nem állt szándékában menni a kanca kedvéért. Hálátlan kis dög… ahelyett, hogy ellenvetés nélkül követné az utasításait, mint régen! Tényleg kellett volna neki valami értelmes tevékenység, amivel lefoglalhatja magát a folyamatos kekeckedés helyett. Vagy csak simán egy csődör… Ez legalábbis így nagyon nem volt egészséges…

Ingerülten prüszkölt egyet, aztán előkotorta a pipáját. Ha ég a tüdeje, ha nem, nem érdekelte. Csupán pár apróság volt hátra, a precíziós gondolkodáshoz viszont tiszta fejre volt szüksége. Nagyokat krákogva odalebegtette magához a szürke borítójú könyvét, amibe a legfontosabb varázslatait szokta följegyezni, és kinyitotta az utolsó teleírt lapnál. Mintha a papír is csak azt várta volna, hogy megörökítse rajta a gondolatait. A szarvának aurájába burkolt egy tollat, gondosan megvakarta vele az orrát, aztán tintába mártotta, s a könyv fölé tartotta. Addig innen el nem mozdul, amíg végleges formájára nem hozza a varázslatát!

Szavakba kellett öntenie, ez nyilvánvalónak látszott. A kimondott szavaknak amúgy is megvolt az ereje. Jól rezonáltak a mágia hullámaira, hiszen ők maguk is rezgésekből, a levegő rezgéseiből álltak. És természetesebbnek hatnak az énekhangoknál, amik az éteri szférák zenéjével harmonizáltak. Azokhoz annyira nem is értett, de a megfelelő hangsúllyal és belső értelemmel kiejtett szavak is lehettek közel olyan hatékonyságúak.

Miért is volt erre szükség? Természetesen azért, mert a cukijegyében beálló változás megtörheti a varázserejét, és ennek nem volt szabad gondot okoznia a mágia folyamában. Külső erőforráshoz kellett kötnie magát, ami nélküle is végrehajtja a nagy varázslatot. Azt pedig, hogy irányíthassa, szavakkal kellett kordában tartania.

Oly sokszor elképzelte már, de gondolatban most is gyorsan végigpörgette az egészet. Fölállnak körülötte, ő ott áll középen. Ők megisszák a sárkány vérét, ő pedig belekezd a varázslatba. Összekapcsolja őket, ahogy a patkányokkal is tette. Egy pillanatra sem szakítva meg az áramlást, feloldja a köteléket, amit a cukijegye jelent, s az ok-okozat komponenssel újra egyesíti, a halhatatlanság jegyében. De mégis hol lehetne az a pont, ahol megszabadulhatna akár csak ideiglenesen a saját varázserejétől?

Merengve megbökte a tolla hegyével a papírt, apró pacát hagyva rajta. Igen, ez a legnagyobb gond. Úgy legyen nála a saját varázsereje, hogy közben mégse. Külön, mégis egyben… Mágikus erő nem tűnhet el csak úgy a semmibe. Az minden póni, minden élőlény sajátja. Át lehet vetíteni máshova, ideiglenesen meg lehet változtatni bonyolult és sok áldozatot követelő varázslatok árán, ám az ilyen erő nem létezhet, nem működhet soká a valódi tulajdonosa nélkül. Talán egy alikornis képes lehet rá, hogy valóban huzamosabb időre elszeparálja magát a mágiájától, hiszen ők halhatatlanok. De egy halandó varázsereje ugyanolyan halandó, mint a használója. Rövid idő alatt, és kis távolságokra kivetítve is sokat halványul az éteri esszencia, még ha a tulajdonosa életben is van… Arról nem is beszélve, milyen természetellenes folyamat az egész…

Persze ha lenne valami, ami eleve szorosan kötődik hozzá… Olyasmi, aminek valami köze van a mágiához is…

A toll megdermedt a levegőben, ahogy Starswirl széles vigyorra húzta a száját. Hát persze! Néha tényleg a legegyszerűbb megoldások a legjobbak!

A legelső oldalra lapozott, s a borító belső felét fordította maga elé. A patájába fogta a lebegő tollat, fölágaskodott a hátsó lábaira, aztán egy jól irányzott szúrással beledöfte a végét a saját lábába. Csikorgatta a fogait, de még csak föl se szisszent, ahogy a vére kibuggyant. Hozzáérintette a toll végét, aztán vöröslő betűkkel fölírta a saját nevét a kemény lapra.

– Mostantól mi egyek vagyunk! – morogta elszántan a könyvnek. – Viseld cukijegyemet, s viseld erőmet, míg én magam vissza nem kérem tőled!

Minden erejét megfeszítette, hogy sikerüljön a hirtelen ötlet szülte varázslat. Ám csak rövid ideig tartott. Koncentrált, de hamarosan már nem ő irányította a varázslatot, hanem az őt. A szarva fényesebben ragyogott, mint valaha, és érezte, többet is követel meg tőle, mint eddig bármilyen varázslat. Pedig nem… nem ez volt a nehéz… Sőt, igazából nem is volt annyira nehéz. Nem kellett megküzdenie a varázslattal: az már elkészült. Az elgyengülése pusztán a sikerét jelezte.

A szarváról apró, fényes gömb vált le, majd olvadt bele a könyv lapjai közé. A papírból pedig csak úgy áradt a szikrázó ragyogás. Starswirl minden fáradtsága ellenére elmosolyodott. Kissé hunyorogva újra megfeszítette az akaratát, ám semmi sem történt. Remegő lábakkal a szarvához érintette a patáit, de nem érezte azt az ismerős bizsergést. A rémület hideg tőrként hasított belé, s gyorsan elkapta az egy helyben lebegő könyvet. Becsukta. A szürke borítót immár egy halványkék spirál díszítette, ugyanolyan színű csillagokon keresztülhaladva.

Elejtette. Összeszorult a torka. Lassan a saját hátsója felé fordította a fejét, de már előre félt, mit fog látni. Üres volt. Tökéletesen üres.

Újra marta a torkát a köhögés, de nem foglalkozott vele. Reszketve a földre lapult, s úgy kúszott oda a könyvéhez. Gyengéden végigsimította a patájával a borítót. Sosem hitte volna, hogy így fog hiányozni a saját cukijegye! Hiába tudta, csak egy szavába kerülne, s újra egyesülhetne önmagával, nem tudta megnyugtatni. Magához ölelte a könyvet. Most ez volt az élete értelme. Nem vehette el tőle senki!

Nem! Erősnek kellett lennie! Eddig megvolt benne az elhatározás. Az elhatározás, hogy megváltoztassa a saját sorsát! Amit a patájában tartott, immár a múlt volt. Egy eszköz. A régi, halandó Starswirl, aki segíthet ennek az új énjének megszületni! A tudását, az emlékeit, az akaratát még nem vesztette el! Megtette a legnehezebb lépést az úton. Lemondott arról, amire a legbüszkébb volt, és amitől senki kedvéért nem lett volna hajlandó megválni! Minden idők leghatalmasabb mágusa, varázserő nélkül! Nem, ezt senki nem tudhatta meg…!

Nehézkesen föltápászkodott, továbbra is a szügyéhez szorítva a könyvét. Megkereste a hosszú, szürke köpenyét, s ügyetlenül magára is borította. Most érezte csak igazán, milyen magatehetetlen a mágia nélkül. Még öltözködni sem képes normálisan! Bár csak annyit számított az egész, hogy a hátsója takarásban legyen. Nem láthatják meg! Nem láthatják meg…

Dideregni kezdett, de nem érzett magában erőt, hogy rakjon a tűzre. Fölmászott az ágyra, beburkolózott a pokrócába, s egy másodpercre sem szakítva meg a kontaktust, maga elé vette a könyvét. Volt még hátra a tervezésből…

Transzlokációs– és kapcsolt fúziós bűbáj. Plusz valami, ami a cukijegyen keresztül mutat ki a halhatatlanságra. Cukijegy… Nem lesz jó szó rá… Mindennek jelentősége van. És az elnevezés nem arra vonatkozott, amire ő akarta. Semmi köze nincs a cukisághoz… Ez egy jel… Egy jel, ami megmutatja a sorsot. A sorsot, ami önmagát beteljesítve éri el a célját. Mert önmagát beteljesítve formáz végtelen hurkot, mint a halhatatlanság. De az utat hozzá a sárkány vére mutatja, hát neki csak a kezdőlökést kell megadnia. Célpont, cél, út.

– Sorsának jele teljesedjék be… – suttogta.

Igen, ez működhet… mint utolsó lépés. A beteljesedés a vége, előtte kell a fúzió. Sok a komponens, tehát kritikus pontja a varázslatnak a célszemély. De még csak a saját nevét sem használhatja… Egy varázslat általánosságban fogalmaz, mégis meg kell kötni. Ha a saját nevét mondaná a könyvből irányított varázslattal, azzal a könyv célozná saját magát, hiszen ők most egyek. Ő viszont valamiben most különbözik mindőjüktől…

– Sorsának jele, kinek elkülönült, teljesedjék be – motyogta.

De mégis mivé teljesedjék? A sárkány vére, ha vezeti is, előbb hozzá kell eljutnia, a körben folyó varázslat epicentrumához. És… ha egész konkrétan akar fogalmazni, nem pusztán az élet-esszencia, hanem mindaz, amivel átitatódik. Nagyon körültekintően kell fogalmaznia… És nem jöhetnek rá időnek előtte, mit is csinál…

– Egyből a másba… és másból az egybe…

Vezérvonalnak tán jó lesz. Majd még meg kell támogatnia a szükséges ok-okozati szétkapcsoló bűbájjal, ami képes arra, hogy még ilyen mély összefüggéseket is megváltoztasson. Tán ha elrejtené pár oldallal előrébb…

Reflexesen megpróbálta megragadni a tollát, de varázserő híján kénytelen volt a patáját használni. Fiatalabb korában úgyis mindig így írt, hát nem volt teljesen ismeretlen az érzés, ám így is feltűnően sokáig tartott lefirkantania az eddigi ötletét. Utána viszont érezte, ahogy a könyv magába szívja a tintát, mintha máris eggyé akarna válni a szavakkal. Helyes. Itassa csak át mindaz a varázserő, amit beléhelyezett! Elég lesz csak kimondani, ha eljön a pillanat!

* * *

Fölösleges is lett volna tovább húzni az időt. Minden egyes elvesztegetett másodperc csak rontott az esélyein. Főleg ilyen legyengült állapotban. A cukijegye, a valódi sorsa nélkül hatványozottan sebezhetőnek érezte magát, így hát amint Holder visszatért, magához is intette.

– Mester, jól vagy? – kérdezte valódi aggodalommal a kanca, mielőtt még ő belekezdhetett volna a mondókájába. – Olyan sápadt vagy! És még a szemed is… mintha…

– Nem, kislány, nem vagyok jól – köhécselte Starswirl. – Holnapig sem várhatunk. Most kell idehoznod mindannyiukat! Az őz beleegyezett?

– Igen, Mester – bólintott halvány fintorral Holder. – De biztosan bírni fogod?

– Hát… ha nem bírom, barátom, neked kell befejezned, amit elkezdtem! – mosolyodott el a csődör.

Holder lebiggyedő szájjal, és lecsapott fülekkel megrázta a fejét.

– Ígérd meg, kislány, ha velem bármi történik, vigyázol a hagyatékomra! – suttogta Starswirl, s kissé megemelte az ágyon heverő könyvét, amit azóta sem bírt egy pillanatra sem elengedni. – Ebben minden benne van. Ne hagyd elveszni!

– Megígérem, Mester! – suttogta megrendülten Holder, s halkan szipogva közelebb lépett a csődörhöz, aztán a mellső lábával átölelve puhán a vállának döntötte a fejét.

– Most viszont iparkodj! – mondta rekedtesen a csődör. – Amennyi időm még hátravan, szeretném hasznosan eltölteni. Csak ne ide hozd őket, hanem… mondjuk elég, ha először csak az idézőkörhöz… Ha valaki kérdezősködik, találj ki valamit!

– Értettem, Mester! – húzta ki magát kötelességtudóan a kanca, aztán gyorsan lehunyta a szemét, és el is teleportált.

Üresen teltek a percek. Már nem volt más dolga, mint várni. Figyelte a saját légzését, hátha azzal kicsit könnyíthet rajta, de nem sok sikerrel járt. Próbálta összegyűjteni az erejét, hogy föl bírjon tápászkodni. Nem tartotta túl szerencsésnek, hogy az idézőkörnél gyűjtse össze a szedett-vedett társaságot, hiszen könnyen szemet szúrhattak bárki arra járónak, viszont legalább annyira rossz ötlet lett volna eleve idehívni őket. Amilyen pocsékul festhetett, nehezen tudná meggyőzni őket, miszerint pontosan tudja, mit csinál. Azt pedig nem engedhette meg, hogy az utolsó pillanatban meginogjon a belé vetett bizalmuk. Tökéletesen magabiztosnak kellett látszania. Ilyen apróságon nem szabad elbuknia!

Valahogy csak rávette magát, hogy fölkeljen. A féltve őrzött könyvét a köpenye belső zsebébe csúsztatta. Óvatosan a sárkány vérét rejtő lombikhoz botorkált. Poharakat vett elő, s mindegyikbe töltött egy keveset. Úgysem a mennyiség számított, de azért azt sem akarta, hogy úgy tűnjön, mintha sajnálná tőlük. Sőt, vett egyet saját magának is. Ha mindőjüket átjárja az esszencia, ezzel már úgysem árthat. És így láthatják, mennyire tisztességesek a szándékai, elvégre ő maga is ugyanúgy részt vesz a kísérletben.

Újra előkotorta a pipáját. Amúgy is csak azért rakta el, hogy Holder ne szólja meg érte. De mások előtt úgysem meri majd szóvá tenni, ha pedig végeztek, már olyan mindegy lesz, ki mit gondol…

Hunyorogva koncentrált, de nem történt semmi. Persze, persze… Aprókat köhécselve előhúzta a könyvét, kinyitotta, aztán lehunyta a szemét.

– Lángolj! – suttogta, újra a dohánylevelekre koncentrálva.

Föllobbant a tűz, de egy gyors fújással parázslássá szelídítette. Ez tán jó is volt főpróbának. A varázsereje így is működik, hát véghez kell tudnia vinni a legfontosabb varázslatot is.

Kényelmesen füstölögve várakozott, bár nem volt egyszerű megállnia, hogy ne próbálja meg kitisztítani a torkát – az ingert ismerve ezzel csak rontott volna a helyzeten, és utána perceken át fulladozhatna megint. Hosszú percek teltek el, mire az ajtaja végre megnyikordult.

– Hozd őket, és szólj Shock ezredesnek is! – szűrte a fogai között, hátra se nézve. – Észrevett titeket valaki?

– Igen – jött a halk felelet. – Springfell mester kérdezte, hogy mit keresünk ott…

– Akkor sietünk – állapította meg Starswirl. – Semmi szükségem nincs arra, hogy a Belső Kör is beleszóljon a kísérletembe. Amennyire csak lehet, kerüljétek a feltűnést, de a legrövidebb úton gyertek! Aztán bezárjuk az ajtót…

– Értettem, Mester – mondta Holder, de aztán mintha beleszagolt volna a levegőbe. – Te…

– Indulj! – reccsent rá Starswirl. – Minden perc számít!

Újra becsukódott az ajtó. Csönd borult rá. Legbelül mégis zsongtak a gondolatai. Olyan rettentő közel jár már! Pár perc, és megtapasztalhatja, milyen is a halhatatlanság! Vajon hogy fog történni? Ahogy magába olvasztja a sárkány erejét, és újra összekapcsol okot és okozatot, egyszerűen kinőnek a szárnyai? Vajon fájni fog? Érez egy alikornis egyáltalán fájdalmat? Milyen triviális kérdésnek tűnik, és mégsem tudja rá a választ! Annyi mindent kell még fölfedeznie! Alig várta, hogy végre kitapasztalhassa az alikornis-lét minden aspektusát. És… végre újra láthatja Celestiát is! És nem azért, hogy a segítségét kérje, hanem hogy egy kicsit tényleg megismerhesse. Lesz rá egy egész örökkévalóság… Milyen fura is belegondolni!

Összerezzent a zajra, de nem fordult meg. Ismerős nyikordulás, aztán paták kopogása. De még mennyié! Hát tényleg eljöttek…

Valaki megköszörülte a háta mögött a torkát, de még egy pár másodpercig nem mozdult. Egy pillanatra föltámadt benne a kétely, hogy esetleg mégsem a meghívottak érkeztek meg. Elvégre az is előfordulhatott, hogy Barrage mester volt a gyorsabb… Annyi minden közbejöhetett még! Annyi minden tönkretehette a nagyszerű tervét még most, a győzelem előtt is!

– Na mi van, öreg, nem kezdjük? – kérdezte öblös hangján Shock.

Elmosolyodott. Tán sose örült még így a kancának.

– De, azonnal nekilátunk – mondta, azzal szembenézett az egybegyűltekkel.

Elsőként Pillar szúrt neki szemet a magas, vékony termetével. Az őz kíváncsian pislogott, viszont a nevetségesen nagy füleit kényelmesen félrebillentette. Aztán ott volt Smoke és Zeal. A griff testvérpár semmit sem változott, s most is ugyanúgy teljes felszerelésben feszítettek, mint amikor Yinglong ellen vonultak. Emerald Zephyr kicsit távolabb állt tőlük, s merev tekintettel, furcsállkodva méregette a csapat többi tagját. Biztosan nem számított rá, hogy többen is lesznek… Holder mellett ott pörgette a patkóját Shock ezredes, viszont hiába mutatta kifelé, mennyire nem érdekli őt az egész, azért látszott rajta, hogy ő is izgul. És persze megjelent az alacsony, hosszú szőrű kecske is, gyanakvóan pislogva kancsali szemeivel Starswirl felé.

– Gyertek közelebb! – intett barátságosan a mágus. – Elmondom a legfontosabb tudnivalókat, hogy mindenkinek tiszta legyen, mit is fogunk csinálni pontosan, aztán el is kezdjük. Holder, kérlek, bezárnád a kaput?

A lila kanca engedelmeskedett, a többiek pedig közelebb léptek.

– Először is szeretném megköszönni, hogy mind eljöttetek! Kicsit talán furának tűnhet a társaság; jobbára nem is ismerhetitek egymást, de egy dolog közös bennetek: mind segítettetek nekem megtalálni az ösvényt, ami elvezetett engem idáig. Éppen ezért úgy találtam, senki sem lehetne érdemesebb arra, hogy részese lehessen a tervem, a legnagyobb álmom, féltve őrzött titkom valóra válásának, mint ti. Sokan tán azt sem tudjátok, miről beszélek, de néhányotoknak lehet róla sejtése. – A griffek felé fordult, aztán Shock felé is biccentett. – A nemzetem a mágia fő tudójának, és a sárkányok nagy ismerőjének hív. Annak pedig tán ti is hallhattátok a hírét, mikor a keleti part nagy sárkányát, Yinglongot legyőztük. Megvallom, a veszélyes küldetéssel volt némi hátsó szándékom is azon felül, hogy az országunk biztonságát garantálhassuk, és példát statuáljunk a többi óriáshüllő előtt. Yinglong halálával a birtokomba jutott a vérének egy része, amit tanulmányozva meg akartam ismerni a sárkányok erejének titkát. Nem volt egyszerű folyamat, de örömmel jelenthetem: végül sikerrel jártam!

– A sárkány vére vad és tüzes, viszont megalkottam egy igézetet, ami képes kordában tartani, és átadni a benne rejlő erőt másoknak. Egyedül azonban képtelenség végrehajtani, ezért hívattalak titeket. Akik egy kicsit is értenek a mágiához, azoknak mondom, ennek az az oka, hogy egy kollektív energiamezőt kell létrehoznunk, amiben a sárkány mágikus esszenciája szabadon keringhet, míg az igézet formára nem alakítja. Ez a metódus ismert, és gyakran használt is pónik körében, tehát teljesen biztonságos is. A lényeg az, hogy pontosan ugyanaz az erő fog mindnyájunkat átjárni, és amint a varázslat beteljesedik, a hatalom magvai meg is maradnak minden résztvevőben. Ez pedig egyben az is, amit felajánlok a segítségetekért cserébe.

– És mivel garantálja a póni a sikert? – mekegte a kecske. – Honnan tudjuk, hogy nem akar minket átverni?

– Miért akarnálak átverni titeket? – kérdezte Starswirl. – Egy ősöreg sárkány erejével képtelenség összevetni bármelyikőtökét.

– Ott a pont! – bólogatott vigyorogva Shock. – Nem kell berezelni, jó fej az öreg! Én már láttam párszor, mit tud. Ha van valaki, akire az életem is rá merném bízni, akkor az ő.

– Köszönöm – bólintott Starswirl. – Sikert sajnos nem tudok garantálni így első próbálkozásra, viszont az előzetes mérések alapján igen jó konfidencia intervallummal dolgozik a varázslat. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy amikor legutóbb kipróbáltam, a kísérleti alanyoknak semmi baja nem esett, tehát ha szükséges, akár meg is ismételhetjük az egészet. Egyéb kérdés van esetleg?

– Pontosan mit kell csinálnunk? – kérdezte nyugodt hangon Pillar.

Starswirl futólag vetett egy pillantást Holderre, és látta is, ahogy a kanca az orrát ráncolva elfordul. Persze nem számított, amíg magában tartotta a véleményét…

– Úgy fogjuk csinálni, hogy mindenki kap egy keveset a sárkány véréből – állt neki a magyarázatnak. – Fölállunk körben, aztán én elkezdem a varázslatot. Egy bizonyos pontnál tartok egy rövidke szünetet, az alatt kell mindenkinek egyszerre kiinni a pohár tartalmát az utolsó cseppig. Utána kapcsolódunk össze mind, hogy az energia szabadon áramolhasson. Hangosan elmondom az igézet végét, és lényegében készen is vagyunk. A folyamat valószínűleg elég furcsa érzetekkel fog járni, ettől senki ne ijedjen meg! Az is elképzelhető, hogy pár pillanatra súrolják majd a tudataink egymást, de az már nem valószínű, hogy ténylegesen belelátnánk a másik emlékeibe, szóval emiatt sem kell aggódni. Még valaki?

Csupán várakozó pillantások feleltek. Akkor hát ideje volt nekilátni…

– Ha készen álltok, kérlek benneteket, helyezkedjetek el körben! – szólalt meg kisvártatva, újra végignézve az egész csapaton. – Holder, légy kedves, és oszd ki a poharakat! Nyugodtan nézegethetitek, de egyelőre senki ne kóstolja meg! Köszönöm.

Míg a többiek elfoglalták a pozíciójukat, és a lila kanca egyesével odament mindőjükhöz, Starswirl elővette a könyvét, és kinyitotta ott, ahova a varázsigéjét fölírta. A saját felét már el is kezdhette. Korábban már leírta, és ez is szerves része volt a varázslatnak, viszont egy sokkal általánosabb bűbáj. A cukijegyétől már megszabadult, ezzel megbontva az ok-okozati kapcsolatokat, ám ahhoz, hogy ő maga szabad befogadóvá váljon, koncentrálnia kellett a saját éteri valójára.

De nem ment. Próbálta fókuszálni a figyelmét, valami mégis minduntalan megzavarta. Még nem… nem kezdhetett bele… Egyszerűen nem volt szabad! Valami… kötötte!

Kereste az okát, és elég hamar meg is lelte. Egy ostoba eskü… Egy felelőtlen ígéret, amit a sámánnak tett. Ha nem kellett volna nélkülöznie a varázserejét, most gondolkodás nélkül feltörte volna. Így viszont előbb külön meg kéne alkotnia a bűbájt. Le kellett volna írnia. Nem akarta pazarolni erre sem az idejét, sem az erejét. Sőt, talán még hasznot is húzhatna az apró kitérőből! Az az átkozott bölény részesedni akart a varázslatából? Hát legyen az óhaja szerint! Mit számít ha eggyel többen vannak? Legfeljebb még több tudásból és hatalomból részesedhet!

– Várjatok még! – szűrte a fogai között. – Holder, szükségem van rád! Most azonnal látogass el Swifthoofhoz, és hozd el őt is! Megígértem, hogy ha idáig eljutok, őt se hagyom ki – tette hozzá a többieknek címezve. – Ő mutatta meg az utat a sárkányhoz, hát megérdemli, hogy velünk tartson a beteljesedés felé!

Szigorú pillantással nyomatékosította a felszólítást, mire Holder éles villanással el is teleportált. Starswirl kilépett a körből, még két pohár aljába töltött a vérből, aztán újra beállt középre. Kerülte, hogy a többiek szemébe nézzen. Nem akarta, hogy bárki is izgatottságot lásson rajta, vagy azt, hogy valójában nem is annyira biztos a dolgában, mint kifelé mutatta. Nem láthatták meg, milyen vékony sörényszál választja csak el attól, hogy magába roskadjon. Nem láthatták meg, hogy mindegyiküket be akarja csapni… Inkább úgy tett, mintha a szöveget ellenőrizné újra és újra, s a száját mozgatva, mintha az igézetet mormolná magában, aprókat bólogatott, hogy meggyőzze őket, teljes mértékben átlátja az egészet. Minden tökéletesen fog működni. A halhatatlanság patanyújtásnyira. Csak meg kellett ragadnia!

Hallotta, hogy valaki mondott valamit, de a szavak értelmét nem fogta fel. Egy másik hangot hallott a másik irányból. Biztos csak válaszolt… Akkor nem számít, tényleg nem is kell figyelnie. Beszélgetnek a komponensek… Jellegtelen alapzaj. Nem zökkenthették ki a gondolatai közül.

Az újabb éles villanásra sem kapta föl a fejét. Megvárta, míg Holder odalépett hozzá. Egy pillanatra fölnézett a kanca arcára, aztán szó nélkül átnyújtotta neki a kelyhet.

– Csak annyit mondj neki, hogy egyszerre! – fűzte hozzá, aztán a patáját a szája elé emelve krákogott.

Várt még pár másodpercet, de aztán érezte is, hogy készen állnak.

Szabadság. A lelkének szabadság kellett, hogy a végtelenbe nyújtózhasson! Fölemelte a fejét, s mélyet szívott a levegőből, még a feszítő-szúró érzés ellenére is. Nem volt már ugyanaz a Starswirl, aki eddig volt. Aki eddig élte rövid, halandó életét ebben a testben. A múlt, az ok, minden, ami kötötte, immár a könyvének részét képezte, nem őt magát. A tudata, a szelleme számára eljött a változás ideje!

Némán a szájához emelte a poharát, és a szeme sarkából látta, hogy a többiek is így tesznek. Egyetlen húzásra kiitta. A torkát már égette, marta a belső tűzzel égő anyag, ő viszont maga elé kapta reszkető patával a könyvet, s erőlködve, suttogva olvasni kezdett…

* * *

Látta a vöröslő szálakat, amik összekötötték a társait. Látta a levegőben egy helyben lebegő könyvéből áradó, ragyogó fényességet. A kapcsolat köztük már élt. Ideje volt csatlakoznia hozzájuk, hogy a halhatatlan erő benne egyesüljön! Nyújtotta a mellső lábát, hogy elmerülhessen a mágikus forgatagban. Olyan… csodálatos…!

A szavak ott visszhangoztak a fülében. Rántották magukkal. Kényszerítették, hogy engedelmeskedjen. Érezte magában az ürességet, amit ő maga keltett. Cél nélkül, sors nélkül semmi sem létezhetett. A teste mohón szívta magába mindazt, ami újra értelmet adhat a létezésének. A vákuum húzta, mi a saját belsejében tombolt… Elkeseredetten kapaszkodott a sárkány halhatatlan vérébe… Húzta, csak húzta, vad, őrült örvénnyé folyva körülötte az egész világ, s végül őt is magával rántotta.

Éles villanás vakította el. Érezte, hogy kiszakad térből és időből, de mintha még a teste is darabokra akart volna hullani. Fájdalmasan feszült minden egyes pontban, s érezte is, ahogy megnyúlik, a hátán pedig átszakad a bőr. Szárnyai… szárnyai nőnének? Hát sikerült?

Csillagok lebegtek körülötte, ő pedig őrült sebességgel száguldott keresztül az űrön át. Küzdött, hogy ne veszítse el az eszméletét, de így is csodálattal tekintett erre a helyre. Mégis mi lehetett ez…? Egy különálló asztrálsík, ahol csak alikornisok mozoghattak? Egy absztrakt világ a lét és nemlét határán? Az a hely, ahol a halhatatlanok születtek? Bár alaposabban is bebarangolhatná, s ne suhanna el minden olyan gyorsan a szeme előtt…!

Megvonaglott a fájdalomtól, ám a lendületéből mit sem veszített. Felfoghatatlanul gyorsan suhant a semmin át. Sejtette, hogy az átalakulás nem lesz könnyű, de ez már tényleg az elviselhetetlenség határát súrolta. A feje szét akart hasadni, s a fülébe kavargó-üvöltő suttogás visszhangzott. Ismerősnek tűntek a hangok… a társai hangjai… mégsem volt képes értelmezni őket. Csupán ugyanarról a szenvedésről adtak tanúbizonyságot, amiben ő maga is részesült.

Lassacskán mégis elhalkultak. Egyesével kihunytak, s elnémultak, végül mélyebb csöndbe burkolva őt, mint a halál.

A szemei is elködösödtek. Homály kebelezte be a ragyogó, fényes foltokat körülötte. Hiába volt ismeretlen terepen, hamarosan minden valóban idegennek tetszett, ameddig csak ellátott. Pedig nem a táj változott, érezte… Nem… mintha a saját szemei lennének idegenek…

Hiába mart belé újra a fájdalom, képtelen volt ellenállni. Képtelen volt megfeszülni. Talán… nem is száguldott a végtelenbe… Zuhant… Tehetetlenül zuhant a feneketlen ürességbe… Bele a létező legmélyebb sötétségbe…

Ennek… ennek nem így kellett volna működnie! Hogy történhetett…? Mégis mit rontott el? Olyan gondosan tervezett meg mindent! Ha előtte kipróbálta, és úgy működött, most mi sikerülhetett másként? Lett volna olyan tényező, amit mégse vett volna… figyelembe…?

Még a gondolatai is egészen eltompultak… Pedig tudta… ha most álomba merül, az lesz az utolsó… Meg kellett őriznie önmagát…! Rá kellett jönnie…! Hol hibázott…? És hogyan javíthatja ki…? Most… tán még elég képlékeny… Talán van még esélye…

A sárkány vére… megfelelően keringett… A komponensek mind átfolyatták magukon… és érezte is… érezte is, ahogy eggyé válik… a lényegükkel… A varázslat működött… repítette a cél felé… a halhatatlanság felé… Minden olyan tökéletes volt…! A mágia viszont… káosz alapú volt, hogy… hogy hasson a sárkány vérére…

Káosz…

A pónik, az alikornisok mágiája viszont harmónia alapú…! Ne… Hogy is gondolhatta…? De mégis milyen harmóniát találhatna…? Milyet… találhatott volna…

De már késő volt. Érezte, ahogy a sötétség bekúszik a tudata mélyére. És visszavonhatatlanul, egyesével kitörli minden gondolatát.

Talán jobb is így… Egy ilyen póni nem érdemli meg az életet…

– Bocsáss meg, Celestia! – suttogta némán a semmibe.

Aztán a sötétség elnyelte.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.