A TARDIS enyhén erőlködő nyekergéssel rázkódott, ahogy megkezdte sokadik útját téren és időn át – illetve ez alkalommal csak az időn át. Az úti cél pontosan ugyanaz volt, ahonnan kiindultak, a Doktor csupán egy másik évet választott érkezésnek.
– És… kienged! – kiáltotta a Doktor, majd hatalmas lendülettel rácsapott a patájával egy gombra. – Ezzel meg is volnánk, úgyhogy már nézhetjük is, ahogy minden visszatér a normális kerékvágásba!
– Most ezt nem értem – állapította meg kissé csalódottan Derpy. – Azt akarjuk igazából, hogy Hope visszatérjen? Akkor most ő nem is gonosz igazából?
– Igen, ez lenne a cél, és nem, nem gonosz – nézett a szemébe magabiztos mosollyal a Doktor. – És ő az egyike is azoknak, akiknek nem a Tébollyal megfertőzve, gonoszként kellene visszatérnie. A helyzet úgy áll, hogy a lidércek váratlan és fokozatos térnyerésével végül Celestia kénytelen volt, illetve lesz engedni a nyomásnak, így Luna, Cadence, Twilight, Discord és a Vész Bajnoka, azaz a lidércek vezére összefogtak, vagyis összefognak egy nagyszabású, közös varázslat erejéig, hogy visszahozzák és megtisztítsák a Remény Ősszellemét. A régi világ megújulása szempontjából rendkívüli jelentőségű ez, mivel az alikornisok már ugyan elkezdtek „szaporodni”, de a Kozmikus Egyensúly többi halhatatlan résztvevője még távolról sincs arányban velük, egy újabb szabad ősszellem pedig tovább billenti végre a mérleg nyelvét az egészséges irányba. Ezt fogjuk most megnézni, és ha Luna megfogadja a tanácsomat, és békén hagyta a lidérceket, minden flottul is fog menni.
– Aha… – bólogatott Derpy, bár a Doktor magyarázata őszintén szólva nem igazán segítette ki. – És hogy lehetett akkor ez a fém-madár ennyire erős, hogy több alikornis ereje kell Hope visszahozásához, ő meg mégis megcsinálta egyedül?
– Á, szó sincs erről! – intette le kuncogva a Doktor, majd gyorsan odaugrott mellé, és visszaállította a panelen azt a kart a normális állásba, aminek már megint sikerült véletlenül nekitámaszkodnia. – A halálmadár, noha halhatatlan, sokkal-sokkal gyengébb bármelyikőjüknél, viszont eleve a tér és az idő repedéseiben lakik, ahová Hollow is el lett zárva annak idején. Szóval neki igazából más dolga sem volt, mint hogy kinyúljon és magával rántsa, amikor sikerült belekapaszkodnia a TARDIS-ba. Jól megkavarta nekünk a dolgokat, de most, hogy őt is hazavittük, már mindennek vissza kellett térnie a rendes kerékvágásba! Márpedig a sorrend nem mindegy, elég kényes egyensúlyról beszélünk, részben ezért is volt ilyen problémás Hollow korai visszatérte.
– Legalább tudom, mi sikerült félre! – állapította meg vidáman Derpy.
A barna csődör mosolyogva bólintott, és barátilag meglapogatta a sörényét, utána viszont a biztonság kedvéért mindketten jól megkapaszkodtak. Ami szerencsére feleslegesnek bizonyult, mivel a TARDIS ez alkalommal tökéletesen zökkenőmentesen tette le őket. A Doktor újra magabiztosan a szemébe nézett és kacsintott, mire a szürke pegazus elkuncogta magát. A telefonfülke ajtaja kinyílt, ők pedig kiléptek pontosan ugyanabba a sötét, néptelen barlangjáratba, ahonnan elindultak. Már ismerős volt a járás, ahogy gyalogszerrel megtették újra ugyanazt a távolságot, amit néhány perce – vagy jó pár éve, ez nézőpont kérdése – jártak be legutóbb.
Az egyetlen, de egyébként számottevő különbség az volt, hogy a központi üreg felé közeledve ezúttal több lidércbe is belefutottak. Szerencsére nem voltak ellenségesek, sőt, igazából így, hogy nem társult hozzájuk túlvilági suttogás és maguktól mozgó árnyak, nem is tűntek olyan fenyegetőnek sem, de azért kivétel nélkül mind jó alaposan megnézték őket. A Doktor még biccentett is párnak, amit ők nem viszonoztak, a csődör kedvét azonban ez láthatóan nem törte le, s célirányosan ügetett befelé a hideg kövön a hűs városba.
– Nocsak! – szólt le váratlanul nekik egy puha, dallamos csődörhang, de mire fölnéztek volna, már kecsesen landolt is előttük egy tengerkék sörényű, az átlagosnál némiképp magasabb lidérc. – Doktor, te tényleg mindig a legjobb pillanatot választod a felbukkanásra. Épp egy igen fontos rituáléhoz készülünk elő. Ha jól sejtem, a hölggyel együtt ezt szeretnétek megtekinteni.
– Így igaz, kedves Vész Bajnoka – bólintott derűsen a Doktor.
– Ebben az esetben, kérlek, engedjétek meg, hogy odakísérjelek benneteket – intett a lefelé vezető lépcső irányába a szürke csődör.
Több szót nem is váltottak, mindössze csendben követték a kísérőjüket. A város tényleg sokkal barátságosabbnak nézett ki a legutóbbi ittjártukhoz képest, bár ez nem a dekorációnak volt köszönhető, mindössze annak, hogy sokkal több mozgás volt benne. Derpy meg is próbált nézelődni, és szemmel követni az ide-oda repkedő lidérceket, de olyan gyorsak voltak, hogy a szemei minduntalan összeakadtak tőlük… Szerencsére nem kellett túl sokat menniük, mivel a téren az első szobrok egyike mögött már ott is várta őket a kis társaság… akik között nem volt se Luna Hercegnő, se Cadence, se Twilight, de még csak Discord sem…
– Mi…? – nyögte a Doktor, ahogy ő is végignézett a gyülekezeten.
– Á, Doktor! – szólalt meg elsőként egy hófehér, nagyon furcsa szárnyú kanca, aki egyébként akár Hollow nem-gonosz ikertestvére is lehetett volna. – De jó téged újra látni!
– Hope? – kérdezte a szemöldökét ráncolva a barna csődör. – Egy póni testében?
– Valóban, ezer éve nem láttalak, öregem! – vigyorodott el a fehér lény mellett egy feltűnően hosszú, narancsvörös szemöldökű– és sörényű lidérc. – Illetve több, mint ezer, de afölött macerás számon tartani.
– Selenis? – csóválta hitetlenkedve a fejét a Doktor. – Te hogy kerülsz ide?
– Ó, ez egy remek sztori…! – kuncogott a lidérc kanca, de a csoport egyetlen unikornisa, aki valahogy mégsem volt hasonlítható Equestria egyetlen unikornisához sem, félbeszakította:
– Amire nincs időnk! A Szarv Rendje készen áll a fogadásotokra, szóval nem kéne megvárakoztatni őket a portál megnyitásával.
– Én szívesen meghallgatom a mesét, Ollie! – szólalt meg egy testtelen csődörhang valahonnan az unikornis háta mögül.
– Nem, Fred, és ezerszer kértelek már, hogy ne hívj Ollie-nak! – igazította meg ingerülten a félhold alakú szemüvegét a fura testfelépítésű kanca.
– Mi…? – bökte ki újra a Doktor, zavartan pislogva.
– Engedjétek meg, hogy inkább bemutassalak titeket egymásnak! – szólt közbe a Vész Bajnoka. – Doktor, ő itt Oleander, Foenumból. Oleander, ő itt a Doktor!
A végeknél rózsaszínbe hajló szürke sörényű unikornis kissé előrebiccentette a fejét, majd minden lelkesedés nélkül átnézett a szemüvege fölött.
– Doktor… kicsoda?